|
Témaindító hozzászólás
|
2021.06.15. 21:24 - |
You take the shape of Everything that I'm drawn to. |
[69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
 Ji-Woon Hak“I wanna be myself, even if it’s still strange”Egy pillanatig sem kételkedtem, hogy 3 órával később ne találkozzunk az utca végében. Nem, se benne, se bennem. Ez a dolog, így vagy úgy, de megfog történni. Az már más kérdés, hogy súlyos következményei lesznek és igen csak kihívom magam ellen a sorsot. De úgy érzem unalmas volna nélküle az életem, ráadásul a pokolbéliek sem nézik jó szemmel, hogy önzetlen módon segítek másokon, életben tartom őket, megvédek másokat, hol ott éppen, hogy az ellenkezőjét kellene tennem. Ezt pedig főleg szórakozásból teszem. De kellemest a hasznossal, mert a kölyök ígyis úgyis ezt akarná. Tagadja csak, de tudom, hogy nem a másikért teszi, hanem maga miatt. Az emberek talán még nálunk is önzőbbek, ezért könnyebb a tudatok mélyére látni. Egy természetfelettinek teljesen mást jelent a hatalom, mint egy halandónak. Az ember már akkor csillagokat lát, ha kitűnhet a tömegből, mondjuk azzal, hogy meghajlít a tekintetével egy kanalat. Nem nagy cucc, itt minden bizonnyal kinevetnék, na de az ő világukban, ezt már csodának vélik.
Jómagam hamar letudtam azt a 3 órát bóklászással, szóval időben ott voltam és a téglafalnak dőlve vártam. Igazából megakartam volna szállni, hogy kicsit nagyobb feltűnést keltsek, de az, hogy saját lábain megy oda átváltozni, kevésbé kerít bajba, mintsem, én erőszakolnám rá. Már nem volt rajtam a csuklyám, de maradt a fekete ruha. Kényelmesebb volt, csak nem annyira látványos, de most nem is ez volt a cél. Szóval minek után megérkezett gyalog indultunk útnak. Nem mondanám, hogy olyan közel van a hely, de egyelőre nem aggódtam, hogy utánunk jön az őrangyala, mivel én hívtam fel és küldtem el a fr... rendőrségre. De azért őt meghagytam az aggodalmai közt, és egyszer sem szóltam róla neki erről, mikor láttam, hogy sokszor hátra tekint. Jaj, hát azért mégi csak démon vagyok. Nekem mindenesetre jó kedvem lett, szóval menet közben elugrabugráltam és énekelgettem. Nem, nem magamban...
- Geurae wolf, naega wolf, awoo! - formáltam kört kezeimmel szám köré a vonyításnál, a hangerőt le nem tekerve magamon, így a közelebb lakó ebek is becsatlakoztak, ha csak egy rövidebb időre is. Az alvásból ébredők meg morogtak miatta. - Nan neukdaego neon minyeo! - táncikáltam, olykor lámpaoszlopokra fellépve, pörögve rajtuk, ahogy a környezet épp hozta.
Így nem lehetett nem tudni már jó messziről, hogy érkezünk. Mondjuk nem biztos, hogy a srácra számítottak - ó, igen éreztem én a kölyökutya illatát is, ami valljuk be, nem volt nagy meglepetés -, de Amy baba biztos kiszimatolta a friss hús nyam-nyam illatát. A garázs felé vettem az irányt, mert bár a ház kényelmesebb lett volna, a zajok arra utaltal, hogy vagy készülnek valahova, vagy most értek haza.
- Helló! Helló! De rég láttuk egymást! - emeltem magasba karjaim jókedvel, miközben széles vigyorral léptem be a garázsba, miután az ajtaja automatikusan felnyílt előttünk. - Kölyökkutyus, te itt?! Micsoda meglepetés! - nem volt az, de szeretek fejfájást okozni a hangos hülyeségeimmel. Amikor pedig el is indult felém, azt hittem valami csoda folytán tényleg elfogadja az ölelésre való invitálást, de helyette csak a vállamra fogott. Fenyegetésére elvigyorodva simítottam vállamon lévő kezére a sajátom és hasonlóan halkan beszéltem hozzá.
- Teljesen felizgatsz ezzel a szexi súgdolózással, baby... De ugye tudod, hogy a babád vámpír, a ház túlsó feléből is hallja, ahogy a levegőt veszed? Lehet rossz néven venné, ha mi itt most ketten... - utalgattam vigyorogva, de nyilván poénkodtam, ha bááár... én teljesmértékben benne volnék. - A múltkoriak után, én a helyedben nem fenyegetőznék, nehogy magad rugdosd seggbe... - nyaltam meg szám szélét. Ha megint megszállnám nem az volna az első, hogy bántsam, de ezt inkább nem kötném az orrára... Még a végén megharagudna. De meg kell hagyni, imádom a palit, mint egy rosszul betört kis kutyus.
Úgy nézek én ki, mint, aki leginkább a csajokra bukik? Butus fiúcska. De a lényeg nem ezen van. Hanem, amit a végére odabiggyesztett. Annyi ledöbbentett, hogy elkaptam onnan fejem, csakhogy a szemeibe nézve reagálhassam le, nem e hallottam rosszul. Lassú vigyor húzódott képemre.
- Mi a picsa Seb...? - ezt ennél szebben nem tudtam volna megfogalmazni. - Te komolyan megköszöntél valamit...? Nekem?! - vigyorogtam, mint a tejbe tök, majd hátra néztem a szöszkére. - Na már csak ezért is érdemes volt idejönnünk, látod... - mutogattam a kócos felé, aki felé aztán vissza is fordultam. - Keblemre, te kis csacsiii! - öleltem át, bár sanszos, hogy ő ezt nem viszonozta, szal egy félpercen belül el is eresztettem. De már a vállon átkarolás is nagy fejlődés a számára. Ez a világ kezd tényleg a feje tetejére állni!
- Szia cica! - emelgettem szemöldökeim megpillantva Amyt, majd apróbb jelzésként, hogy kivételesen nem magam miatt jöttem, hátra nyúlva előrehúztam a kölyköt, s minek után Seby fiú eleresztett, én karoltam át a szőke vállát.
- Tartozol nekem egy csókkal, emlékszel? De tudod mit? Elnézem, valamiért cserébe... - vigyorom sunnyibbá vált, majd a fiú hátára simítva kezem löktem egyet rajta. - V áltoztasd át vámpírrá és elfelejtem a dolgot... - ajánlottam fel. Nem volna nagy cucc egy csók, de nem adta, így gondolom, okkal nem tette. Ha nem menne bele, vannak még dolgok a tarsolyomba. Fenyegetések, önző kérések, esetleg más alkuk felbontása... vagy újabb alkuk megkötése.
- Ne aggódj, a gondját más fogja viselni. Csak az kell, hogy cuki vámpír fogakat növesszen. Szerintem ez fel ér azzal, hogy a szerelmed, aki nem a szerelmed, általam menekült meg a haláltól. - vigyorogtam. |
 Ryan Hyland"Saját magunkon kívűl senki nem tud bennünket rábírni a változásra."Miután kiértem az utcára, tekintettemmel gyorsan azt a srácot kerestem aki alig egy órája az ablakomnál csücsült, amint megérezte hogy halandó vagyok... és ezt kihasználva egy alkut kötöttünk. Tudtam, hogy egy démonnal állok szemben... egy gonosszal, és tudtam azt is, hogy talán megfogom bánni. Talán igen, talán nem... de ha feltámadok lesz rá egy örökké valóság, hogy elmerengjek azon vajon megérte-e eldobni halandóságom vagy pedig nem. De ha ehhez az kell, hogy ne küldjenek el a városból akkor legyen.
Miközben mentünk az utcán, gyakran pillantottam hátra csak azért abban reménykedve hogy nehogy erre jöjjön kocsival Thaddeus, vagy pedig az égre megbizonyosodva, hogy nem jött úgy utánam. Tudtam, hogy tud repülni és talán gyorsabban is érne ide mint autóval. De magamban nyugtáztam, hogy még nincsen sehol sem. Talán mégsem keltettem benned annyi kételyt, hogy utánam gyere? Miért is várnám? Hiszen ezt titokban akarom megtenni, nem szabadna várnom azt, hogy itt legyen. Változtatni a döntésemben úgy sem képes rá. Elhatároztam magam, még ha el is hamarkodtam ez se nagyon érdekelt. Elegem volt már most abból, hogy tényleg mindenki kajának néz, és mivel ember vagyok szinte a fél város engem akarna megölni. A sráccal néha-néha álltam le vele beszélgetni, ha esetleg tett fel kérdést vagy ha megakarta törni a csendet. Én valamiért nem tudtam őt elképzelni, mint démon. De tudtam azért, mert nem azt az oldalát mutatta ami ezt kimutatná. De valamiért mégha óvatosnak is kell lennem vele szemben, még a sárgán világító szemei sem riasztottak meg. Túl sok veszéllyel néztem volna szembe a múltammal, hogy nem félek az ilyenektől?
Vagy csak Ryan tényleg kezdesz megőrülni. Minden esetre ez egy remek lehetőség. Nem akartam félre lökni.
A srác egy szinte hatalmas luxus házba vezetett, amin meg is torpantam jobban szemügyre véve hogy mekkora ez a ház. Na igen ilyenbe még soha életembe nem voltam. Teljesen más, mint egy luxus szálloda amibe a fél napokat ott töltöttem... vagy egy estét magányosan, élvezve azt a kis szabadságot. De végül utána eredtem, aki nem a bejáratott közelítette meg, hanem a garázst. Nem tudtam miért, de gondolom érezte hogy itt van az akit keres. És nem is tévedtem sokat. Ugyan is két személyt láttam meg, a sok sportautóval együtt. Annyi kocsit néztem meg menet közben, amennyit csak tudtam amíg nem közelítettük meg őket. Csendben haladtam a srác mögött. és majdhogynem neki is mentem, pár centin múlott. Nem értettem miért álltunk meg, de aztán megláttam egy férfit, majd végül a lányra pillantottam. Őket kereste volna? Én csendben, zsebre téve kezeimet figyeltem a történéseket. Majd amikor már oda is értünk, azért rájuk köszöntem. - Hello. - Böktem ki, hogy azért ne legyek szemét amiért nem köszönök. |
 Sebastian Sparks"There is a point where pain is replaced by emptiness"Nem is nagyon akart válaszolni a kérdésemre ami azt jelezte, hogy nem érdekelte, vagy nem akart vele foglalkozni tovább. Ami baj, mert így sosem fogunk megegyezni ezen. Na nem mintha egy olyan vámpír, aki ennek él csak miattam ne ölne. Tudom, hogy fog... és azt hogy nekem mindig lesz beleszólásom. Persze amíg úgy nem dönt, hogy már nem akar többet látni aminek talán hamarabb lesz az ideje mint gondolná. De egyben kezdtem úgy érezni, hogy belül lassan eltűnik az az énem, aki harcolna... aki azt a démont üldözné, aki megölte egykori feleségét. Egy csepp büntudatom sem volt, hogy Amaraval egy ágyba kerültünk. Sem az miatt, hogy Melaniera egy percre sem tudok gondolni. Sőt olyanná vált számomra, aki mintha nem is létezett volna. Minden is eltűnt, és kezdtem úgy érezni hogy már nem igazán érdekel az emberek sorsa, vagy a vadászat. Én mint vadász elbuktam, Mori közbelépésének hála ami miatt engem vagy kitagadnak a társulatból, vagy pedig az életemre törhetnek. Ezek mélyen bennem kezdenek felszínre tőrni, de talán olyan lassan, hogy jelen pillanatban még nem érzem hogy ennek valamilyen jelentősége lenne. Talán kell még egy csepp a pohárba.
Amara válaszán, miszerint elmondtam hogy mindenkit lepuffantok aki a közelébe megy elröhögtem magam. - Nem-nem félreértesz. Tudod ez csak egy szarkazmus. Ennyire őrültnek látnál? Teljesen másra gondoltam... nem arra hogy amint tesz hozzád pár lépést valaki, már golyót kap a fejébe. Igazából a pisztolyom sincs meg... emlékszel? A sikátorban maradt... amiért bosszús vagyok, mert az volt a kedvencem. - Vontam vállat. Szerettem azt az fegyvert. Rengeteg embert mentett meg, és mentette meg az életem. Szerintem már nincs is ott a sikátorban. Amikor ott voltam nála a szekrénynél egyik karommal átkaroltam őt, hogy adhassak neki egy puszit az arcára és végül én is elmehessek öltözni. - Szóval tetszik az ötlet... ennek örülök. - Szólaltam meg menet közben, mikor már az ágyhoz értem a pólómért. Valahogy éreztem, hogy figyel. Túl sokáig tartott szünetet, a ruhák keresgélésével miután elmentem onnan. Csak nem gyanakszol rám valami miatt? Persze megértem de azért még sem esne olyan jól, ha tényleg gyanakodna valami miatt. De ezt úgy is megbeszéljük, ha arra kerül a sor és akar is róla beszélni. Megemlítettem neki, hogyha van más ötlete is azt is szívesen elfogadom és megyünk oda, de számára tökéletes volt a pandemonium. Ezen már megsem lepődök, hiszen egyre híresebb hely lesz. Elmosolyogtam válaszán, majd hagytam hogy kezemet megragadva maga után húzzon, és vezessen a garázsig.
Oda érve, kissé meglepetten álltam meg miután Amara elengedte a kezemet és a fehér Mercedeshez nem lépett. Én addig körbenéztem a sok autók láttán, és még fütyültem is egyet elismerően ahogy lassan lépkedtem utána. Visszapillantva rá elmosolyogtam, ahogy megláttam őt a motorháztetőn támaszkodva. Amikor oda léptem hozzá, egyik kezemet a derekára tettem míg a másik a nadrágzsebemben pihent.
Szinte láttam rajta mennyire is szereti ezt a kocsit. Sőt talán jobban, mint a többit ami itt áll a garázsban. - Igazad van, ez jobban is illik rád. - Szólaltam meg mosolyogva, majd arcához hajoltam le, hogy megcsókolhassam. Nem tehetek róla, túl jók az ajkai ahhoz hogy ne tudjak néha-néha elejteni pár csókot. De ezt egyben arra is használtam, hogy arra a röpke időre elvonjam a figyelmét és... a kocsi kulcsa már az én kezembe akadt, amit a szabad kezemmel szépen ki is vettem a kezéből. Elszakadva tőle pedig el is vigyorogtam. - De én vezetek. - Adva az arcára egy puszit, majd az ajtóhoz léptem amit ki is nyitottam és pont szálltam volna be amikor..... amikor lépteket hallottam. Nem csak egy emberét, hanem kettőt. Összevont szemöldökkel néztem Amarára, hogy hátha vendégeket fogadt-e csak elfelejtette de ahogy láttam ő se tudta. Csalódottan sóhajtottam fel, és csuktam vissza a kocsi ajtaját. Ma egyikük se tud ülni a seggén, vagy mi van ma este? Dőltem neki az ajtónak, morcosan karbatett kézzel figyelve vajon most kik jönnek.
Meglepődtem, hogy Morit láttam meg... de rögtön mögötte egy igen fiatal srácot is, aki talán csak pár évvel lehet fiatalabb nálam. Indultam is meg, hogy Morihoz lépve megállítsam és a az egyik kezemet a vállára tegyem. Így voltam csak közel teljesen a füléhez. Mivel nem akartam, hogy Amara hallja. - Megszálltál... rendben ezt még elfogadom... de ha mégegyszer megteszed, és miattad sérülök meg... esküszöm, hogy seggbe foglak rúgni, úgy hogy egy hétig fog neked fájni. - Vigyorogtam el magam. Majd talán ennél is halkabban szólaltam meg, jobban a füléhez hajolva. - Nem tudom mi jó szándék vezérelt téged, mikor hagyhattál volna meghalni... lemerem fogadni, hogy Amara miatt... de köszönöm. - Fejeztem be, amikor már a vállát karoltam át és indultunk meg Amara fele. De kissé megszórítottam azt. - De ne szokj hozzá, remélem világos. - Néztem rá most már szinte fenyegető tekintettel, majd elvigyorogtam magam és elengedve őt visszamentem Amarához ugyan úgy nekidőltem az autó ajtajának, most már zsebretett kézzel. Tudtam, ilyenkor nem nyúlhatok a lányhoz... és hát nem tudtam mennyire tetszene neki, ha most átkarolnám. Azt nem tudom miért vannak itt, de nem számítottam most jóra. |
 AMARA E. COLLINS"i need no one, and the last thing i want is someone needing me"
Csak legyintett Sebastian mondataira, miszerint nem kérte, hogy ölje meg. Felesleges is volt tovább feszegetni ezt a témát. Előbb utóbb úgyis el kell fogadnia ezt a helyzetet, meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy miközben Ők itt jól elszórakoznak, közben emberek halnak meg mert lecsapolják a vérüket, és mindezt Amara utasítására. Vagy azt, hogy néhanpján Amara is meggyilkol pár embert, azért, hogy egyen, és nem mellesleg mert szórakoztatja.
Még hogy nehéz Őt birtokolni. - a gondolatra ciccegve forgatta meg szemeit. Határozottan nem volt még kapcsolatban egy Amara kaliberű vámpírral. De az, hogy lepuffantja, aki a közelébe megy, na az azért egy necces szituáció lesz, hiszen sokan voltak a közelében. Persze főleg vámpírok, de attól még nem akarta, hogy csak úgy lövöldözzenek rájuk, az abszolút nem tett volna jót a kapcsolatainak, sem az üzletnek. Darius sem örült volna ha csak úgy a semmiből beleeresztenek egy golyót, csak mert a közelébe került. – Oké, hátrább az agarakkal, nem lövöldözhetsz össze-vissza, ezt még én is tudom, aki néha napján halomra gyilkol embereket. – jegyezte meg kissé felnevetve.
Oh ezek a férfiak és az ő becézgetéseik… - forgatta meg a szemeit újra. – Vigyázz, nehogy túlfeszítsd a húrt. – figyelmeztette, de ebben a helyzetben talán egy cseppet komolytalannak tűnhetett. De sebaj, majd ráébred Sebastian is, hogy már az elejétől kezdve komolyan kellett volna vegye, ha esetleg odáig fajul a helyzet. Hajlandó volt vele elnéző lenni, de hát lássuk be, a végtelenségig nem lehetett az, egyszerűen nem tehette meg, nem volt abban a helyzetben, hogy ilyesmit megengedjen magának.
Már a szekrény előtt válogatva a ruhák között pillantott Sebastianra. – Hmm, a Pandemonium. – gonoszkás félmosolyra húzta a száját. Valószínűleg tudja, hogy többek között nekik is szállít vért, méghozzá elég nagy mennyiségben, de arra nem számított, hogy közelebbről is meg akarja nézni magának. Hagyta, hogy átkarolja, hogy egy apró csókot leheljen az arcára. Mindez jóleső érzés volt, de hát ki tudja, hogy vadász létére meddig lesz képes elviselni mindazt, amit Amara csinál. Hiszen egészen eddig, ez ellen küzdött. A kétely és bizonytalanság szépen lassan kezdett felkúszni a torkán és fojtogatni kezdte, hogy Sebastian vajon tényleg nem csak kihasználja. Válla fölött egy fél pillantást vetett a férfira, aki már öltözködött. Muszáj ébernek maradnia, nem szabad, hogy elkényelmesedjen, hogy ez az új érzés véletlenül se vakítsa el.
Visszafordítva tekintetét a szekrény felé kihúzott egy fekete farmert és fekete felsőt és gyorsan magára is kapta, majd egy pillanatig sem várva felkapott egy kocsikulcsot az asztalról. – Tökéletes lesz a Pandemonium. – mondta mosolyogva, azzal kézen ragadta, hogy maga után húzva elinduljanak a garázsba, ahol a sportautói vártak rá.
A garázsban a már jól ismert fehér Mercedeshez lépett, amin a vérvörös kerekek csak úgy rikítottak. – Akkor a már általad is jól ismert autóval megyünk. – dőlt neki a motorháztetőnek, ujján egyszer megpörgetve az autó kulcsait. |
 Sebastian Sparks"There is a point where pain is replaced by emptiness"- Csak hogy egy szóval sem említette, hogy öld meg. Ugyan is miért mondaná, ha az életét is félti. Még ha egy idióta is, hogy ide jött? - Emeltem fel egyik szemöldököm, ahogy Amarára pillantottam miközben ő mérgesen pillantott rám. Az hiszem, hogy ez örökös tánc lesz köztünk. Máris itt a probléma, hogy én vadász vagyok és igyekszem megvédeni a társaimat... ő meg egy vámpír, aki néha napján szívesen tépne szét néhány torkot. Micsoda romantika... De meg kell hagyni, egy percre sem unalmas az élet tőle amióta megismertem. Szinte szószerint is életet lehelt belém, na és Mori.
A lány már az ölemben ült, amikor elmondtam neki hogy mindenre emlékszek. Bólintottam is rá, hogy megerősítsem válaszát. - Igen... egészen addig amíg Mori el nem veszett rajtad, és szúrtak le. Az aggodó tekinteted után másra nem is emlékszek. - Igazából az volt az első alkalom, hogy láthattam hogyan is aggódik miattam. Amit akkor nem értettem, hogy miért hiszen nagyon is távolságtartó volt. Csak akkor jöttem rá mit is érez, miután kicsaltam a folyosóra. Tény, hogyha ezt nem teszem meg, hogy megvágom magam akkor ki se jött volna. Legalább is ismerlek annyira.
- Az lehet, de félre is tudod tenni a munkát és egy kicsit kikapcsolódni. - Válaszoltam egyből is rá. - Bár, az is kikapcsolódás igaz, ha azt az ágyban töltöd velem. - Folytattam szinte már csábító mosollyal a képemen. És tudom jól, hogy neki is azok a pillanatok nagyon is emlékezetesek lesznek.
Egyik kérdését megválaszoltam, hogy eldicsekednék mindenkinek most már az enyém Amara. De itt, rögtön ki is akadt amin felvont szemöldökkel reagáltam le. Majd nem tudtam visszafogni, el is nevettem magam. - Birtokolni engem, nem olyan egyszerű. Ezen akár örökké is vitázhatunk, de attól még te az enyém vagy... és ha valaki akár a közeledbe is megy lepuffantom. - Vontam meg a vállam mosolyogva, és hagyva hogy ő végig simítson arcomon. Amit nem tagadok hogy jól esett az érintése. - Lehet, hogy egy szexi vámpír vagy de nekem is megvannak a magam fajta módszereim. - Simítottam meg a combját.
Végül Amara olyan szinten csábított egyre jobban tekintetével, mosolyával na és persze ellenálhatatlan közelségével hogy a férfias ösztöneim nem bírták tovább, és így egy kicsit játszadozni akartam vele. Amit láttam rajta, hogy ő is nagyon szeretné ezért nem is fogtam magam vissza. Ugyan minek? - Oh, még szép hogy élveznéd. De csak akkor hívlak így, ha megérdemled.- Vigyorogtam el, ahogy egyre közelebb vontam magamhoz, hogy aztán vadul megcsókoljam. És mikor már kényeztetni is kezdtem, egyre többet akartam hallani kéjes sóhajait. Addig pedig szépen leszaggadtam róla köntösét. De aztán abbahagytam. Nem akartam, mert telhetetlen vagyok de úgy is lesz még alkalom játszani. Talán jobban magamhoz öleltem őt, amíg arcunk szinte csak centikre volt egymástól. De hirtelen gondolt egyet, és megharapta az ajkamat. Amin elröhögtem magam, majd a kijelentésén is. - Oh lehetek én szadista is, nem áll messze távol az sem. Szóval állok elébe. - Mosolyodtam el. De aztán hirtelen megint megindult, eltávolodva tőlem. És hogy még jó is legyen, a már szét szaggatott köntöst a fejemhez vágta. Ha ezt így folytatod, a végén magamhoz foglak láncolni. Szinte már megjátszott morcogással néztem utána, de nem tagadom élveztem ahogy most már minden nélkül megy előttem egészen a szekrényig. Kérdéseit halva pedig én magam sem tudtam eldönteni, hogy hova is mehetnénk. De végül eszembe jutott az a bár, ahol mostanában nagyon felkapott lett és tudtam azt is hogy miért. Ez a Mori aztán nem unatkozik...
Egy ideig a fejemen hagytam a köntöst, mert túlságosan is elvoltam a látványal amit Amara mutatott. De aztán meguntam, és levéve fejemről a rongyot felültem én is. - Hát, el is mehetünk a Pandemoniumba iszogatni... aztán nem is tudom, a többi úgy is magától jön. - Már mögötte voltam, hogy csupasz testét átkarolhassam amíg ő ruhát keres. Az arcára adtam egy puszit, majd én is elmentem most már rendesen felöltözni. Hajamat is rendbe téve. - De persze ha van más ötleted, az is jó. - Szólaltam meg, amikor már készen álltam az induláshoz. |
 AMARA E. COLLINS"i need no one, and the last thing i want is someone needing me"
Kissé mérgesen pillantott Sebastianra. Azért ne essünk túlzásokba, ez a két dolog koránt sem ugyan az. – Természetesen nem, de ha valaki azt kéri, hogy öljem meg, akkor szíves örömest megteszem neki ezt a kis apróságot. – válaszolta szinte magától értetődően. Mert hát neki nyilván ez volt az alap, az ember egyenlő volt számára a táplálékkal. És akkor itt volt Sebastian, aki annak ellenére, hogy ember volt még sem lett egyenlő a kajával. Hogy milyen furcsa dolgokra nem képes az élet. Itt ücsörög a kaja ölében, és szereti – na jó talán ezt így túlzás lett volna még kijelenti, de határozottan vonzódott hozzá, hiszen még az életét is megmentette -, mint egy majdnem egyenrangú élőlényt, és ez felettébb furcsa volt, Amara szempontjából legalábbis.
- Mindenre… - ismételte meg mélyen a férfi szemeibe nézve. Nos, ha mindenre emlékszik, akkor arra is, hogy ölte meg a másik vadászt, hogy áztatta át a vére a ruháját, és hogy folyt végig az arcán. Morinak a látvány szexi volt, na de Sebastian valószínűleg egészen máshogy vélekedett volna, ebben szinte biztos volt. Milyen kár… - villant a gondolataiba, pedig milyen jókat szórakozhattak volna.
- Ha valaki cégtulajdonos, akkor sok munkája van. – vonta meg a vállát, arra utalva, hogy nem csak miatta nem ment sehova. Mondhatni a kellemest a hasznossal, addig amíg Sebastian pihent, Ő dolgozott. Hiszen valahonnan elő kellett teremteni azt a fránya tripla mennyiséget, amit Darius kért. Mindenesetre az tagadhatatlan volt, hogy néha napján nem árthatott, ha kimozdul. De mégis hova menne egy ember táraságában, aki ráadásul vadász? Az Ő alvilági élete nem biztos, hogy éppen a kedvére tett volna, de hát végülis ebben nem lehetett teljesen biztos, hiszen a korábbi véres jelenetére sem mondott semmit.
- Hooohooo! – emelte fel mutatóujját, lassításra intve Sebastiant. – Ezt jobb lesz, ha tisztázzuk. Te vagy az enyém és nem fordítva. – jelentette ki határozottan, ujjaivel végigsimítva az arcán. Persze-persze, gyerekesnek tűnhetett, az is volt egy kissé, de hogy Amarát birtokolják? Na az ki van zárva! Még ha egy ilyen cukipofiról is volt szó, mint Sebastian. Persze nem baj, hadd dicsekedjen, így legalább kevésbé akarnak majd egy ujjal is hozzányúlni, hiszen nem volt okos dolog ujjat húzni vele.
- Na annak nyugodtan hívhatsz. – húzta egy pimasz mosolyra a száját, miközben a férfi már neki is látott demonstrálni, hogyan szaggatná le róla a köntöst. – Persze, hogy élvezném. – helyeselt, majd viszonozta Sebastian vad csókjait. Annyira élvezte az érintéseit, egy pillanatra sem állította meg. Vajon hozzá szokom én ehhez valaha is? Halk sóhajok hagyták el száját, miközben hagyta, hogy a férfi eljátszadozzon vele. A köntös már darabokban lógott rajta, na nem mintha bármi esélye lett volna a túlélésre. Majd Sebastian abbahagyta az incselkedést, de Amara nem távolodott el tőle. Arcukat csak pár centi választotta el, tekintetével nem eresztette Sebastianét, úgy harapott az ajkába. – Te így büntetsz, de azt lehet nem akarod megtudni, hogy én, hogy büntetek. – suttogta bájosan, talán egy burkolt fenyegetéssel, hagyva hogy egy ideig ott lógjon a levegőben. De aztán hirtelen eltávolodott tőle, mintha mi sem történt volna és felpattant az öléből, köntösét egyenesen a képébe hajítva. – Szóval hova is akartál menni? – kérdezte, miközben odasétált a szekrényhez, hogy valami ruhát vegyen magára, természetesen valami feketét. – És a még ennél is fontosabb kérdés. Mivel szeretnél menni? – vetett egy fél pillantást felé, tekintete tele volt játékossággal. Mindig szívesen ült be az egyik sportautóba csak hogy száguldozzon egy kicsit. Ami pedig az úticélt illette, a Pandemonium mindig nyitva állt előtte, ha esetleg ilyesmi szórakozásra gondolt Sebastian, ha pedig nem, akkor meg majd csak kitalálnak valamit. Arra már nem gondolt, hogy a sérülése miatt, talán jobb lenne ha pihenne, hiszen soha nem volt ember, így saját tapasztalata nem is lehetett ezzel kapcsolatban, de közvetett sem éppensséggel. |
Sebastian Sparks (+16) "There is a point where pain is replaced by emptiness"Sejtettem, hogy Amarának nem fog tetszeni a dolog, hogy nem érhetett egy újjal sem a társamhoz... de pont ez érdekelt a legkevésbé. És a gondolatomat meg is erősítette, amikor megemlítette hogy szinte kérte, hogy ölje meg. Megráztam a fejem. Pont ez lesz az egyik ok, ami éket is verhet kettőnk közé, pedig el se kezdtük. - Ha valaki azt mondja ugorj ki az ablakon, kiugrasz? - Vetettem fel a kérdésem felé, persze nem bántásból csupán ez egy remek hasonlat volt felé. Miközben leültem, őt is szépen leültettem az ölembe, ő átkarolta a nyakamat és szinte már-már értetlenül nézett mikor megemlítettem hogy elmehetnénk valahova este. De a mondatára enyhén megvontam a vállam. - Talán így van, talán nem. - Válaszoltam neki egy kis mosollyal a képemen. - De az sem jó, ha napokig ide vagy bezárva... és most pedig miattam nem mentél el sehova... úgy hogy szerintem egyikünknek sem ártana egy kis levegő. - Egészítettem ki a mondanivalómat számára, miközben hátát cirógattam, simogattam. - És igen, emlékszek rá a csini kis autódra. Emlékszek mindenre, amit akkor csináltatok. - Igen... én is ott voltam amíg meg nem sebesültem, mert Mori nem figyelt eléggé.
És igen, arra is emlékszek amikor te vérben fürödtél a társaim által...Igen, néha jobb nem kimondani azokat a szavakat aminél tudjuk, hogy csak kárt tehetünk velük. És nem akartam ismét felhozni a témát, hiába kínoz legbelül a tudat hogy nem tudtam semmit sem tenni.
Igazából választás elé raktam a lányt... hogy ne menjünk-e el valahova kocsikázni, vagy esetleg szaggatsam szét róla azt a jó kis selymet ami igazából nagyon is jól állt rajta ez tény, de még jobb ha ruha nélkül látom. Nem akartam még egy menetet, ami nagyon is csábító lenne... de csak ínycselkedni akartam vele.. kényeztetni, csókolni, kicsit játszani vele. És úgy láttam, hogy nagyon is szeretné mindkettőt és nincs ellenére sem. Elvigyorogtam, ahogy megemlítette hogy dicsekednék vele. - Az egész világnak is eldicsekednék, hogy már az enyém vagy. - Suttogtam halkan, amíg egyik kezem le nem ért fenekéhez, de ahhoz hogy hozzá érhessek köntösét is feljebb kellett csúsztatni, ahol tökéletesen élvezhettem szemeimmel hogy nincs alatta semmi fehérnemű. Végül belemarkolva fenekébe, pillantottam vissza rá úgy hallgattam mondatát. A sugarbabyn felszökött az egyik szemöldököm, hogy hogyan is jutott ez eszébe de inkább ráhagytam és csak elvigyorogtam. - Akkor ne is hívjalak Istennőmnek? - Nyúltam köntöse aljához, amit szépen egy mozdulattal szét is szakítottam egy részt amíg megemlítette a bűntetés szót, és a hajamba nem túrt.
- Szerintem azt a büntetést, te élveznéd a legjobban. - Ment át hangom suttogásba, és szinte sunyi perverz mosollyá miközben arcához közelítettem.
- Addig-addig kapnád az élvezetet míg a mennyekbe el nem juttatlak. - Fogtam meg enyhén a nyakánál, majd magamhoz vonva vad csókolózásba kezdtem vele. Leérve egyik kezem a lába közé csúszott, ahol finoman kezdtem el simogatni. Majd elválva tőle, a nyakához érve kezdtem ugyan olyan vadul csókolgatni, néha harapni. Másik szabad kezemmel pedig nyakától induló köntös újját leszaggadtam róla, addig amíg szabaddá nem vált félig felső teste de tökéletesen megmutatva ki villanó dekoltázsát. Miközben lent simogattam, addig áttértem a válára, a mellkasára a csókokkal. Ennél többet nem akartam tenni, csak egy kis ízelítőt mit kapna akkor is, ha annyira megakarna büntetni. |
AMARA E. COLLINS"i need no one, and the last thing i want is someone needing me"
Végül csak elsomfordált az az idegesítő vadász, és még szerencsésnek is mondhatta magát, hiszen élve kijutott. És akárhogy is nézzük ezt nem sokan mondhatták el magukról. – Igen, mondtad. – helyeselt egyet bólintva. Habár a saját módszerét inkább preferálta, de azért néha kell engedni a másiknak is. – De hát szinte kérte, hogy öljem meg. Nyilván nem szavakkal, de minden tettével követelte, hogy támadjam meg. – magyarázta megvonva a vállát. Nyilván meg akarta mutatni Sebastiannak, hogy milyen is Ő valójában, de ha ezt a nem tudta már alapból, akkor elég ostoba. Akárhogy is ez most nem jött össze neki, akármennyire is óhajtotta azt. És valószínűleg addig nem is lesz ilyesmi, amíg Sebastian itt van mellette. Ezen változtatnunk kell. – futott át a gondolatain egy röpke pillanatra. Hiszen az nem mehet örökké, hogy egy nyamvadt embert sem téphet szét hébe-hóba, amikor azok épp ezért könyörögnek neki.
Majd újra kapott a homlokára egy puszit. Oh milyen kis védelmező. Pedig tudja, hogy nem szorulok rá a védelmére, talán, hogy pont fordítva. – de nem akarta lerombolni az illúzióit, így hát a gondolatit megtartotta magának; legalábbis egyelőre, és élvezte a helyztet. Ugyan nem szeretett törékeny kislánynak látszani, mert nem is volt az soha, de néha napján egy kis törődés neki is jólesett.
A férfi kérdésére csak összeráncolt szemöldökkel nézett rá. Mégis hova akar menni? Miféle tervei vannak? Persze nem lett volna rossz kimozdulni, de akkor is. Aztán már Sebastian ölében találta magát. Átkulcsolta a nyakát, kényelmesen elhelyezkedett – igazából elég jól érezte ott magát - és kíváncsian várta, hogy mire is akar kilyukadni. – Kocsikázni? – nézett rá felvont szemöldökkel. Most vagy emlékszik az akkor történtekre, mármint amikor Mori megszállta, vagy csak van valami megérzése azzal kapcsolatban, hogy a parkolóban pár igazán szexi autó várja Őt. Ami azt illette kedvelte a sebességet, pénze is volt, nem kevés, így hát elengedhetetlen volt, hogy pár gyors sportautó ne parkoljon a garázsában. Huncut mosolyra húzta a száját. – Már megint jobban akarod tudni, hogy mi a jó nekem. – emlékeztette, de nem neheztelt emiatt. Hiszen azt mond, amit csak akar, Amara pedig azt tesz, amit csak akar, nem kell, hogy ez a kettő találkozzon is. Legalábbis ez volt az Ő hozzáállása a dologhoz. Persze ebből lehetnek még viták, de hát kit érdekel most ez, különben is pár összeszólalkozás nem a világ vége. És különben is, ehhez már hozzá volt szokva, hiszen aki egy céget vezet, az folyton vitatkozik valakivel, valamin.
Majd végignézett a már véres köntösén, mikor Sebastian megemlítette azt. – Hát ennek már úgyis mindegy. – vonta meg a vállát, ajkain egy pimasz mosollyal. Hiszen a vér nagy valószínűséggel úgysem jön ki belőle maradéktalanul, így hát amúgy is a kukában köt ki, szóval egy pár szaggatás mit sem számít már, talán még jót is tesz neki.
- Szóval mit tervezel? – kérdezte meg végül, Sebastian terveire utalva az autókázással kapcsolatban. – Gondoltad mindenkinek eldicsekedsz velem? – mert hát az önteltsége határtalan volt. – Persze mindent az én sugarbabymnek, nyugodtan játssz csak a sportautóimmal, de azt jobb, ha tudod, ha bármelyiknek is baja esik, akkor meg kell, hogy büntesselek. – mondta miközben ajkait lebiggyesztette, mint aki szörnyen sajnálja ezt az egészet, holott nyilvánvalóan nagyon is élvezte a helyzetet. Kezével végigsimított a férfi csupasz felső testén, tekintetével követve keze vonalát. Egy kacér mosolyt villantott a férfire, miközben egyik kezével a hajába túrt. |
Sebastian Sparks "There is a point where pain is replaced by emptiness"Ahogy azon voltam, hogy távol tartsam a társamat Amarától, még is hallottam halk lépteit utánam. Nem sokkal később, meg is éreztem érintését a hátamnál ami végig ment derekamig majd a hasamnál tért nyugovóra. Végül fülembe intézte szavait, amire úgy reagáltam hogy szépen egyik kezemmel hátra nyúltam hozzá és combján végigsimítottam, hátra nyúlva fenekéhez pedig közelebb vontam magamhoz. Szívesen megszólaltam volna, de jól tudta hogy tényleg így volt. De kölcsönösen.
- Ez nem a mi problémánk. - Tudtam le ennyivel, hogy gondolhat ami akar a társam, csak a homályos ködöt látja, ahelyett hogy a tiszta út felé térne. De amikor rá ordított Amarára, nem bírtam magammal. - Befoghatnád a szádat, de ha nem megy szívesen segítek rajtad. - Gondoltam arra, hogy még behúzhatok neki pár pofont a képébe, ha nem bír viselkedni. De már tisztán látható volt rajta, így most hogy nem tud mit tenni hogy kétségbe esett. Kereste a helyzetét, de nagyon nem találta. Körbe volt véve vámpírokkal, Amarán kívűl még ki tudja hány kis cseléd van ebben a házban. Nem szóltam semmit sem, csak hallgattam a beszélgetésüket.
De amikor elhangzott a " Talán még akarta is" szóra, már el is öntött a düh levéve magamról Amara karjait, megindultam társam felé aki igyekezett hátrálni de akkor is elkaptam pólójánál fogva.
- Egy kibaszott okot mondj, mért ne adjalak a karmaik közé, hogy aztán apró hús cafat maradjon már csak belőled? - Mondtam mérgesen, miközben társam szemeiben kerestem a választ. De miért is várok a válaszaira, ha még azt ő maga sem tudja. De ekkor már nem szólalt meg. - Hogy mondhatsz ilyet, hogy talán akartam? - Engedtem el, de úgy hogy elég nagyot löktem rajta, hogy ő végül neki ütközzön a falnak.
- Takarodj. - Morogtam rá, majd háttal fordultam tőle visszaérve Amarához.
Miután a társam kilépett az ajtón, és elhagyta a helységet egy sóhaj közepette egyik karommal átfontam a lány vállát és magamhoz húztam. Fejemet az övéhez tettem. - Mondtam, hogy elintézem. - Szólaltam meg, bár még mindig ideges voltam mert nagyon felhúzott. De többet nem szólaltam meg, csak adtam homlokára egy apró puszit majd csak visszamentem az asztalhoz, hogy folytassam az ételt amit elkezdtem.
De igen, ezt mondtam hogy nekik nem számít az meg vagyok-e szállva vagy sem. Csak a saját, idióta fejük után mennek. Ezért is utáltam mindig is a csapatmunkát. Mert mindegyikünk különbözik a másiktól. Mindig figyelni kell a legapróbb részletekre.
A gondolattól csak jobban felhúztam magam, majd be is fejeztem az evést. Nem kellett több, ugyan is elment az étvágyam ettől a hülyétől. - Este, ne menjünk el valahova? - Tereltem egy kicsit el a gondolataimat valami másra. Azért is mondtam az estét, mert tudtam neki a nap nem lenne éppen kellemes és nekem az éjszaka jobban illik hozzám is. - Mondjuk kocsikázni… - Vetettem fel egy ötletet, miközben karját gyengéden megfogva oda ültettem az ölembe, majd kezeimmel végigsimítottam mind két oldalán. - Szerintem neked is jót tenne, egy kis levegő. - Hajtottam fejemet az ő vállára. - Ha csak nem akarod, hogy azt a drága selymet leszaggassam rólad. - Néztem rá végül szemeibe, egy kis perverz mosollyal a képemen. |
AMARA E. COLLINS"i need no one, and the last thing i want is someone needing me"
Összeszorított fogakkal egy aprót taszítva a karón lökte el magától a vadászt. – Szerencséd, hogy jókedvemben találtál, különben már halott lennél. – jegyezte meg sziszegve, de akkor már Sebastian köztük állt. Lassú léptekkel hátrálásra bírta a férfit, csak, hogy kicsit távolabb kerüljön tőle, de Amara ezzel mit sem törődve, Sebastian nyomában maradt, szótlanul figyelve a vitájukat. Gonosz, fölényes mosolyra húzta a száját, amikor Sebastian jól felpofozta és a földre taszította a vadászt. Nézd csak meg jól, mert Ő már az enyém. – gondolta elégedetten.
Odalépve egészen közel Sebastianhoz, hátulról végigsimított a derekán, végig az oldalán, a hasán, hogy átkarolja, és pipiskedve hajolt oda a füléhez. – Azt hiszi megbűvöltelek. – mondta, ajkaival cirógatva a fülét beszéd közben. Nem nagyon volt szükség arra, hogy a gondolataiban olvasson, az arcára volt írva, hogy mit gondol. – De végülis nem téved nagyot. – vonta meg a vállát, miközben gonosz félmosolyra húzta a száját. "Ereszd el te szörnyeteg!" Ujjával Amarára mutatott, mire Ő megadóan felemelte a kezeit egy pár pillanatra, de aztán csak visszahelyezte Sebastianra. Természetesen nem használta rajta a képességét, anélkül is sikerült elbűvölnie. Az megint más kérdés, hogy ez az érzés kölcsönös volt, de erről a vadász mit sem tudott és valószínűleg el sem hitte volna. Ami nem olyan meglepő, hiszen egy vámpír nem gyakran táplált gyengéd érzelmeket senki iránt, ellenben a megjátszás, az nagyon jól ment nekik. Mindenesetre jobb volt így, hogy nem tudta, hogy valójában mi is a helyzet. Még csak az kéne, hogy azt lássák rajta, hogy esetleg elgyengült.
- Nem tartom fogva, szabadon távozhat. Már ha akar. – jegyezte meg diplomatikusan. Akár azt is hozzátehette volna, hogy amúgy nem hiszi azt, hogy el akar menni, de ezt inkább megtartotta magának. - De én a helyedben hallgatnék a barátodra. Mert csak az Ő kedvéért vagy még életben. – erősítette meg a mondandóját, szemei csak úgy csillogtak, ahogy látta a másikban a félelmet, gyűlöletet, kétségbeesést. Oh igen, rettegj, remélem egyszer és mindenkorra megbántad, hogy idejöttél. – ha volt valami, akkor ezeket a helyzeteket nagyon szerette, amikor a vakmerő vadász, kénytelen belátni, hogy semmi esélye sincs és végül feladja, fülét-farkát behúzva menekül. Hamarosan itt is elérkeznek ehhez a részhez. – De egyvalamit árulj már el nekem. Ha megszállta egy démon, akkor mégis miért őt hibáztatod? Hiszen nem tehet semmiről, nem rajta múlt. – kérdezte kíváncsian, hiszen ezt az egy dolgot tényleg nem értette. Hiszen szerencsétlennek esélye sem volt, mégis, hogy okolhatják őt, mindazért, ami történt? Az más dolog, hogy Őt is hibáztatják, mármint Amarát, hiszen csúnyán széttépte az egyik társuk torkát, természetesen teljesen önszántából, teljes mértékben tudatában annak, hogy mit tesz, na de, olyasvalakit, akit megszállt egy démon… érthetetlen. A válasz persze nem jött olyan könnyen. "Harcolhatott volna, küzdenie kellett volna, hogy a démon ne vegye át az irányítást. De Ő hagyta, hogy ez történjen. Talán még akarta is!" Amara csak a szemét forgatta a válasz hallatán. Ostoba emberek. – ez a gondolat megmaradt a fejében. – Édes Istenem. – fejét Sebastian vállába temette, ahelyett, hogy a fejét fogta volna. – Legközelebb rajtad próbáljuk ki, hogy mennyire tudsz küzdeni egy démon ellen. – ajánlotta fel a lehetőséget nagylelkűen. Hiszen ki Ő, hogy megakadályozza, hogy egy újabb vadászt szálljon meg egy démon, és akkor majd első kézből tapasztalhatja meg, hogy milyen jó dolog is az. De nem is akarta túl sokáig húzni ezt a dolgot. – Na akkor mi lesz? Kísérted még a sorsot, vagy elég volt mára? – kérdezte, arra célozva, hogy most már nagyon is ideje volna, hogy fogja magát és távozzon, amíg még ilyen türelmesen viseli a sértegetéseit. - Sebastian sem tarthat vissza örökké attól, hogy ne unjam meg ezt és vessek véget a szánalmas kis életednek. - tette még hozzá ironikus kedvességgel a hangjában. És komolyan is gondolta. Ha tovább feszíti a húrt, akkor nincs mit tenni, "orvosolni" kell a helyzetet, az Ő jól bevált kis módszerével. |
Sebastian Sparks "There is a point where pain is replaced by emptiness"Nem is tudom, hogy mikor ehettem utoljára de nem mondom, hogy jól esett ez a fajta fel töltődés. Nem telt el sok idő, és Amara is helyet foglalt mellettem miközben nézte, hogyan eszek. De végül csak visszatért a korábbi témánkhoz, az engedelmeskedésről szólva. - Az lehet, de még oly sok dolog van, ami meglepetést hozhatna. - Hiszen nem tudhatta még, mondjuk mit hoz a holnap. Csak néztem, ahogy elmegy az irodájába.
Még mindig fene abba a köntösbe…
Addig császkál ebben, amíg egyszer le nem tépem róla.
De folytattam az evést nyugodtan, semmit sem sietve el. De ismét nem telt el sok idő és kopogtak az ajtón. Amara végül kissé frusztráltan fordult felém, hogy elmesélje ide jött az egyik társam. Nem is kicsit lepődtem meg. De számítottam rá hiszen nem csak én tudtam merre lakik Amara, hanem ők is. De az, hogy csak úgy ide téved egy közülük ahhoz most jelen pillanatban elég nagy hülyeségnek tartom. Jól tudom milyen, ha az érzelmeidtől szinte vakon vágsz neki az útnak, mindent felborítva ami az utadba áll. - Arra semmi szükség. - Értettem arra, hogy nem kell beszélnie vele mivel jól tudom megölné. És az most nekem nagyon nem hiányzik, hogy még több társamat veszítsem el. - Bízd csak rám. - Néztem rá Amarára, szinte teljes komolysággal. Jelen pillanatban kissé ideges voltam, mivel még ettem volna egy keveset, arra meg nem is számítottam, hogy hívatlan vendég lesz Amara számára.
Amint Amara intett a vámpírnak, ő fel is kísérte. Bár a vámpír nélkül toppant be, szét tárva azt a nagy ajtót. Összevont, szúrós tekintettel néztem a társamat. Fel ismertem. Őt mentettem meg korábban, Amara csapdájából amikor én jöttem ide helyette. De nem szóltam semmit. Reménykedtem benne, hogy nem fog semmi ostobaságot csinálni.
Ám, hinni a templomban kell és ez az ostoba rá is támadt Amarára.
Jól tudtam, hogy a lány kivédi magát így nem aggódtam hogy baja esne. Hiszen még a társamnak is lehetne annyi esze, hogy egy nemes vámpírt nem lehet csak úgy letámadni. A lány tekintettén láttam, hogy valóban visszatartja magát szóval ebből a szempontból megbecsül, hogy amire azt mondom elintézem az úgy is lesz.
Beletúrva a hajamba, el löktem magam az asztaltól amin eddig támaszkodtam majd lassú léptekkel oda mentem hozzájuk. Megsimítva Amara derekát, álltam közéjük. Ezzel is jelezve neki, hogy engedje el a karót.
- Pedig azt hittem, valami hírt hoztál számomra. - Pillantottam fenyegetően társamra, mire kikaptam a karót a kezéből és azt lábammal összetörve a földre dobtam. Lassú léptekkel indulva felé, hogy egyre távolabb legyen a lánytól.
- Tudhatnád, hogy sosem sétálunk csak úgy be ellenséges területre.
- Kuss legyen! Ez mind a te, és annak a kis lotyónak a hibája. És te még véded is őt... te mocskos áruló! - Mondta, szinte rám ordítva. Felvont szemöldökkel néztem hogyan hátrál egyre messzebb. Végül nem bírtam magammal, ezért felsőjébe kapva közelebb húztam magamhoz, majd másik karommal leadtam neki egy jó nagy öklös pofont. Csak hogy egy kicsit észhez térjen és megnyugodjon. - Csak tudnám, hogy egy ilyen senkiházi hogyan is lehet vadász. - Ráztam meg a kezem, amelyikkel leküldtem a földre szegényt. De már nagyon ideges voltam rá. - Nem tehettem értük semmit, érted? Nem én tettem! - Mordultam most már rá,amíg ő fel nem kelt a földről, és egy késsel nekem nem rohant.
- Hazudsz! - Reflexből kaptam el karját, egyre távolabb akartam tudni magam a késétől. - Mocskos szörnyeteg! Tudod te, milyen érzés végignézned, hogy a családjuk mennyire vissza siratják őket? - Szólalt meg ismét ordítva, mialatt én mérgemben, kicselezve őt elvettem tőle a kést és most én szegeztem rá. - Szerinted nem tudom, milyen elveszíteni egy családtagot? Szerintem te tudod a legjobban a múltamat. Te ismersz a legjobban. Emlékezz csak a közös italozásra... - Próbáltam észhez téríteni, de tudtam már rég megvakult.
- Te már nem az vagy aki voltál. - Kiabált rám ismét. - Oh, és mégis melyik oldalamra gondolsz jelenleg? A gonoszra? Aki szarban hagy? Vagy aki meg akarja menteni a szánalmas életed, mert idióta és meggondolatlan döntéseket hozol? - Úgy érzem, ez a vita egy ideig el fog tartani. De most már én sem bírtam a hangommal, amit nem is kíméltem az ellőtem álló férfitól. |
AMARA E. COLLINS"i need no one, and the last thing i want is someone needing me"
Mondtam már, hogy olyan naiv? Mintha a szerelem bármit legyőzhetne… - cinikus gondolataitól nem igazán tudott szabadulni. Mintha bármire képes lenne.- Jajj Sebastian, ez nem rajtunk múlik. – csóválta meg a fejét, de végül ennyiben is hagyta. Nem fog neki itt elkezdeni magyarázni.
- Megpróbálhatod. – mondta közömbösen – De az a helyzet, hogy a végén mégis csak te lennél az, aki ki van kötve. – vetett rá egy huncut pillantást, aztán már ki is libbent az ajtóhoz. Csak a szemét forgatta Sebastian egoizmusára. Végülis ezzel tudott azonosulni. Csendben hagyta, hogy a férfi azt tegyen, amit szeretne, igazából esze ágában sem volt, hogy megállítsa. Naná, hogy műsort akarsz csinálni. – mosolyodott el a gondolattól és nem mellesleg az érintésétől, a csókjától, amit a nyakára adott. A házvezető valószínűleg eléggé kibukott, na nem mintha Amarát ez zavarta volna, csupán csak látta rajta. Hiszen tudta, hogy Amara vámpír és biztosra vette, hogy feltűnt neki az is, hogy Sebastian pedig ember, és éppenséggel egy ember sem távozott a lakásából eddig túl jó bőrben.
- Megkínálnálak… - mutatta csuklóját, másik kezével végig simítva a felkarján. – De annak bizony ára van. – pillantott sokatmondóan Sebastianra, arra utalva, hogy akkor átváltozna. Ez is egy módja volt, illetve, ha megharapta volna, hagyva, hogy a mérge bejusson a szervezetébe.
- Szívesen tettem. – válaszolta mosolyogva. Annyira fura érzés volt, hogy valaki szinte azonnal ilyen gyengéd és gondoskodó vele. Nem ehhez volt szokva és főleg nem ahhoz, hogy egy ilyen helyzetben Ő is hasonlóan viselkedjen.
Leült Sebastian mellé és hátra dőlve, tűnődve figyelte, ahogy eszik. Rengeteg emberi ételt kostolt már Ő is, nem is volt velük semmi baj, egy egyikhez sem volt hasonlítható a vér. Hát ilyen ez a vámpír lét. – De azt azért még hozzátenném, hogy ne döntsd el, hogy mi a jó nekem. Azt hiszem ez alatt a több mint 200 év alatt már sikerült magam is kitalálnom. - tette hozzá, visszautalva korábbi mondandójára. Majd székéből felkelve visszasétált az irodájába, csak, hogy felkapja az otthagyott pohárnyi vért.
Halk kopogás hallatszott az ajtón, mire újra kinyitotta azt. Egy vámpír állt előtte, az, amelyik Sebastian figyelte, amikor szükség volt rá. Amara füléhez hajolt és súgott bele valamit. Összeráncolt szemöldökkel fordult vissza a férfihoz. Van mersze idetolni a képét… - futott át a gondolatain. – Az egyik vadász barátod vette a bátorságot, hogy besétáljon az oroszlán barlangjába. – mondta talán egy kissé frusztráltan – Szeretnéd te megmondani neki, hogy szálljon le rólam, vagy tegyem meg én magam? – kérdezte felvont szemöldökkel. Persze ha neki kellene közölnie a vadásszal, hogy kopjon le, akkor ott valószínűleg egy apró kis vérengzés is történne, de legalább biztos lehetne abban, hogy többé valóban nem fogja zaklatni. De most megadta a lehetőséget Sebastiannak, hogy Ő döntsön. És lehet, hogy ez lesz a vesztem. Majd, amikor Sebastian nyilvánvalóan úgy döntött, hogy majd Ő elintézi ezt az egészet, akkor intett csak a másiknak, hogy küldje csak fel azt az embert. Kíváncsian várta, hogy mégis milyen arcátlanul fog betoppanni, mert ezek a vadászok már csak ilyenek voltak, úgy tesznek, mintha minden az övék volna.
Amint felért szélesre tárta előtte az ajtót, mosolya gonosz volt, már-már fenyegető, de csak be mert lépni a lakásba. Kíváncsi volt, hogy Sebastian vajon tényleg életben van vagy sem. És most, hogy látta? – nem tudta biztosan, hogy mit is akarhat. A vadász eleinte csak szótlanul bámult körbe, nem igazán tudta felfogni, hogy mi is történt. Amara lopva a gondolataiba olvasott, amikor már pördült is a férfi és egy karót rántott elő a kabátja alól. „Te mocskos vérszívó” ordította a képébe. Könnyűszerrel kapta el a férfi kezét, közvetlen a mellkasa előtt. – A saját házamban képes vagy sértegetni és rám támadni? – kérdezte fölényesen. Legbelül csak arra várt, hogy adjon valami okot, amiért megölheti, de mégsem tette. |
Sebastian Sparks "There is a point where pain is replaced by emptiness"Szerencsére, megtudtam nyugtatni a lányt, hogy amit érez az nem feltétlen rossz. El is mosolyogtam rajta, de aztán arcom kissé komolyra váltott amikor a következményekről beszélt. Még alig lehettünk egymás karjaiban, máris ilyenekre gondol pedig senki sem tudja még, leszámítva egy démont akinek köszönhetően minden emlékem, át élt élményem az ő birtokába került amin nem lepődnék meg, ha később ezeket felhasználná ellenem. Bár segített Amarának hogy életben tartson, de hát démon nehéz nem erre gondolnom.
- Ugyan Édesem, ezen kár már most töprengeni. - Szólaltam meg, talán kissé feszülten mivel én egyáltalán nem akartam gondolni a következményekre, hiába tudom hogy ez egyszer közénk fog állni. Sőt, abban is biztos vagyok, hogy a lány simán meggondolhatja magát hogy nem kér belőlem, és eltaszít ismét magától. És igazából, ezt is jelentheti amikor válaszul megkaptam azt, hogy majd az idő eldönti. De én úgy gondolom hogy...
Bassza meg az idő!
- Amíg engem akarsz, és azt akarod, hogy veled legyek nem fogom hagyni, hogy bármilyen következmény is legyen köztünk. - Vontam vállat enyhén. Elszánt voltam, és talán telhetetlen is. Csak is őt akartam magam mellett tudni, még ha tudomásul kell vennem, hogy egy vámpír és olyan tettei vannak amik nekem nem kellene elfogadnom mint vadász. De mint ember, és most már szerető ezt el kell fogadnom. Nem mintha meghatna pár ember halála, hisz nekem is rengeteg vér tapad a kezemhez amiket meg kellett hoznom a harcok során. Nem egyszer volt már bűntudatom, mikor hátra kellett hagynom pár önkéntes öngyilkost, vagy amikor sikertelenül mentettem meg pár embert, az végül később úgy is meghalt a sok sérüléstől. Sokszor csodálkozom hogy még nem kerültem az őrületbe, de talán megtanultam már konkrétan leszarni mások problémáját.
De ezt a gondolatod hamar el söpörtem, amikor a lány elmondta, milyen hatással is vagyok rá. Kénytelen voltam egy apró mosolyt elejteni. - Hmm... majd azt eldöntöm, miután eldöntöttem neked mi a jó. - Feleltem rá, miközben azokat az íriszeket néztem. Majd ugye, nem bírtam ki ne csókoljam meg, így élvezni akartam ajkai puhaságát, az ízét. És én egyáltalán nem is akartam tőle elszakadni, de hirtelen Amara fogta magát és legördült az ágyról. Utána akartam kapni a kezének, de késő volt addigra már vissza vette a köntösét. Szinte elterűltem féloldalt az ágyon, és összevont szemöldökkel néztem, ahogy eltakarja a testét azzal a fránya köntössel. Morogtam egy halkat, csak hogy tudja, nem tetszik hogy kimászott mellőlem. - Amara... Ide foglak kötözni az ágyhoz. - Szólaltam meg kissé sértődötten, de persze nem haragudtam rá vagy valami ilyesmi. Csupán nem tudtam hirtelen mi ez a nagy sietség nála.
De aztán kijelentette, hogy rendelt nekem kaját. Kicsit meglepett, hogy így gondolt rám de jól esett. Talán ez az egyik tulajdonsága ami vonz, hogy tényleg mindenre gondol.
Elmosolyogtam, majd csak akkor szólaltam meg miután szépen megnéztem magamnak a lányt, ahogy kecsesen mozog. - Na és aztán? Hadd lásson, egy szál semmiben. Ki tudja, talán most látna először ilyen adonisz testet. - Ültem fel az ágyon, amennyire a sérülésem engedte, majd csak az alsót és a farmernadrágomat szenvedtem fel magamra, majd megindultam a lány után az ajtóhoz.
Amara megemlítette, hogy később az ágy húzatott is cserélje.
Hátra pillantottam az ágyra, ami talán "picit" véres volt. Na jó enyhe túlzás eléggé oda vágtuk magunkat. És különösebben nem is érdekelt. Oda sétáltam Amara mögé, miközben fenekére simítottam és kicsit be is nyúltam a köntöse alá, hiszen zavart hogy rajta van. Majd áttértem a derekára amit körbefontam és úgy figyeltem a házvezető nő reakcióját a vér láttán. Persze egy kicsit sem zavartattam magam, így hát Amara nyakára adtam egy csókot. Le sem tudnám tagadni, hogy ezt direkt csináltam had lássa az a pár cseléd nyugodtan, hogy Ő már az enyém. Hiszen eléggé megnézett engem az a nő, amikor ezt megtettem. Még rá is kacsintottam, amire el is kapta a tekintetét majd ki is ment, amint Amara ki küldte.
Szegénynek biztos alig van ilyenbe része.
Amara megfordult, elégedetten szólalt meg. Elmosolyogtam rajta, és egy halk kuncogással megfogtam a lány állát, másik kezemmel pedig jobban magamhoz húztam. - Nekem sokkal finomabb vagy. - Suttogtam halkan, majd adtam egy apró csókot ajkaira. - De köszönöm. - Adtam puszit a homlokára, majd az asztalhoz sétáltam, ahova a házvezető lerakta az ételt majd helyet is foglaltam. Neki is láttam, annak a rengeteg ételnek.
|
AMARA E. COLLINS"i need no one, and the last thing i want is someone needing me"
Tekintetével Sebastian arcát fürkészte. Olyan fiatal, olyan naiv. – gondolta miközben végigsimított az arcán. Egész üdítően hatott rá mindez, de nem feledkezhetett meg arról, hogy ki is valójában. – Nem, ez tényleg nem rossz. – helyeselt egy félmosolyra húzva a száját. – Oh nem te ijesztesz meg, nem is feltétlen maga az érzés. Hanem az, hogy ennek milyen következményei lehetnek. – magyarázta komolyan, kezével megtámasztva a fejét. Nincs mit tenni, mindig is gyakorlatias volt. Minden helyzetben számításba vette, hogy mi az, ami előre viheti és mi az, ami kockázatos lehet. És mindez, ami történt, az, amit érzet, az kockázatos volt. De annyira élvezte, ahogy Sebastian még jobban magához vonja, ahogy a testük egymáshoz simul. Nem nagyon akart megválni mindettől. Annyi bajt hozhatsz még rám. Fene azt a csini pofidat. – talán túlságosan is elmélyedt a gondolataiban.
- Szóval csak szexi vagyok. – vonta fel a szemöldökét, szándékosan belekötve a szavaiba. – Hogy megbántam volna? Nos, ezt majd az idő eldönteni. – vonta meg a vállát, egy játékos mosoly kíséretében. Egyelőre még nem bánta, de ez abban a pillanatban akár meg is változhat, hogy valami rosszul sül el. És lássuk be, az esetükben erre minden lehetőség meg is volt.
Egy lágy mosollyal az arcán - ami nem volt mindennapi jelenség - hallgatta Sebastian válaszát, hogy miért találkozhattak, ami lassan egy vallomássá váltott át. Itt már csak az volt a kérdés, hogy azt a bizonyos gyilkos oldalt is képes lesz-e elfogadni, avagy sem, mert így vagy úgy, de ezen nem nagyon tudott változtatni és lássuk be, nem is nagyon akart. De ez idővel úgyis ki fog derülni. – Tudod minden porcikáddal vonzol magadhoz. – vallotta be végül Ő is. – Fura mód, még azt is kedvelem, amikor ellenkezel velem, bár nyilván nem lenne ellenemre, ha legalább néha azt tennéd, amit mondok. – mondta incselkedve. Ami azt illette ezzel az egész helyzettel nem igazán tudta, hogy mit is kéne kezdenie, hiszen sosem volt egy romantikus alkat és nem mellesleg ilyen helyzet sem adódott még az életében. A futó kalandok pedig nem készítenek fel arra az eshetőségre, ha valami komolyabbat éreznél a partnered iránt, mint puszta testi vágy.
Sebastian kijelentésén egy pillanatig sem csodálkozott. - Oh meghiszem azt. De várd csak ki a végét. – viszonozta a férfi csókjait. Úgy érezte, hogy ezzel sohasem fog tudni betelni. De végül csak elszakadt tőle. Még csak a felszínt kapargatta, ezután az élete tényleg, teljes mértékben és végérvényesen megváltozott, és már semmit sem tehetett ellene, sem Ő sem Amara. Na nem mintha ez Amara számára nem lett volna egy hatalmas változás, de hát mindig is jól alkalmazkodott a váratlan helyzetekhez, kihozva belőlük a lehető legjobbat. És hát ez ebben az esetben sem lesz másképp, annyi a dolga, hogy okosan játssza ki a kártyáit. Lehengeredve az ágyról felkapta a földről a köntösét és felvette, nem zavartatva magát amiatt, hogy néhol vérfoltok éktelenkedtek rajta. – Rendeltem neked kaját. – jelentette ki. Gondolt mindenre, mint általában mindig. És tekintve, hogy a hűtője nem éppen olyan dolgokkal volt vele, ami Sebastian ínyére lett volna, és ennyi vérveszteség után szükség van némi kis utánpótlásra, így hát tette, amit kellett. – Szóval kapj magadra valamit, a házvezető elég szemérmes. – kacsintott a férfira, azzal el is indult az ajtó felé, amin hamarosan kopogtak is. Ajtót nyitott és beengedte a nőt a rendelt étellel. – Köszönöm. Később az ágyneműt is cseréld ki. – mondta és azzal ki is tessékelte a lakásból. Nem kerülte el a figyelmét, hogy a nő szeme megakadt a véres köntösön. Várd csak meg, amíg meglátod az ágyat. - gondolta egy gonosz mosollyal az arcán. – Most én gondoskodom rólad. – fordult a férfi felé elégedetten. |
Sebastian Sparks (18+)"There is a point where pain is replaced by emptiness"Jelen pillanatban most azt kívántam volna, hogy ez az egész pillanat bárcsak örökké tartana. De hát ugye mindkettőnknél van egy határ, amit vagy egyszerre lépünk meg, vagy külön. Most csak is arra törekedtünk, hogy a másiknak minél nagyobb örömöt szerezzünk. És az nem is volt kifejezés számomra, hogy nyögései, és kisebb sikolyai mellett egyre jobban élveztem a kettőnk játékát. Nem tudom megbánnám-e ha még Melanie élne, de vele sem volt hasonló élményem. Egy pillanatra sem jutott az eszembe, és ezek után talán már nem is fog. Amara iránti vágyam, szinte szüntelen ezért minden egyes percet ki akartam rajta élvezni. Azt ahogy benne voltam, és egyre jobban mozoghattam. Azt ahogy hozzám ér, ahogy vadul és eszeveszetten csókol. A hangja pedig csak a desszert volt. Fogalmam sem volt, hogy hogyan keltette fel bennem ezeket az érzéseket.
De nem bántam.
Ahogy végül arra kértem, hogy forduljon meg, egy percet sem vesztegettem hogy újra benne legyek. Végigsimítottam mindkét kezemmel derekán, olykor erősebben nyomtam oda hozzám, ezzel is örömöt szerezve neki. Egy idő után az ölembe került, így elérve azt, hogy sokkal mélyebbre hatoljak be. Nem is tiltakoztam, egyből magamhoz húztam egyik kezemmel derekát átfogva, a másikkal pedig mindenhol végig simítottam rajta. A nyakát csókolgattam mikor oda hajolt az enyémhez, és kezét is gyengéden simogattam amikor átkarolt. Egyre szaporább sóhaj hagyta el a számat, amik olykor halk jól eső nyögésbe mentek át. Éreztem, ahogy Amara háta már egyre jobban megfeszül így tudtam hogy már nincs sok neki hátra, de nekem sem. Addig gyorsítottam a tempón, míg Amara el nem ment ezután már lassítottam mialatt én is vele együtt mentem el. Az érzéstől fejemet hátra hajtva morogtam fel, amit felváltott a lihegés, a gyorsabb levegő vétel. Nem akartam, hogy Amara kiszálljon belőlem. Akár egész éjjel maradtam volna benne, de hát ez sajnos ilyen.
El is feküdt az ágyon, fejét a párnákba fúrva, miközben rántott oda magához. Amit hagytam is, óvatosan oldalamra feküdtem de a könyökömmel megtartottam magam, ahogy a fejemet is a kezemmel. Másik karommal átkaroltam megsimítva a hátát, derekát… így jártam szinte örök táncot testén.
Majd csak egymásba merengtünk, míg nem megszólalt hogy megijesztem milyen érzéseket keltek benne. Egy apró mosollyal tértem rá arcához, amit gyengéden simogattam. - Ugyan, ettől nem kell megijedned. - Adtam homlokára egy apró csókot, majd visszatértem gyönyörű szemeibe. - Egy percig se gondold, hogy ez rossz. - Próbáltam nyugtatni, ne keltsen magában felesleges aggódást. Nem tudtam végül is hirtelen milyen érzelmekre gondol. Ugyan is tudtam, hogy szerelmet még nem tapasztalt és ha tehette inkább eltaszította azt. De, nem láthattam be a fejébe mit gondol kettőnk kapcsán. Az tény, hogy más volt mint amit eddig én is tapasztaltam de még is csak rá kérdeztem mikre gondol. - Milyen érzelmektől ijesztelek meg? - Kérdeztem meg nyugtató hangon, szinte alig halhatóan és kissé értetlenül pillantottam rá.
Addig hagytam, hogy a lány hozzám simuljon sőt még szorosabban húztam oda magamhoz hogy aztán kezem ismét bejárja egész testét. Fejemet az övéhez hajtottam, és csak élveztem közelgését. Majd kérdésére egy ideig csak néztem őt, ahogy kissé elöntik az érzelmek. Kicsit talán kezdtem érezni, hogy akár éket is verhet közénk az, hogy más fajból származunk. De úgy voltam vele, hogy ezt az egészet nem fogom annyiban hagyni.
- Mert egy szexi hölgynek nehéz ellen állni. - Mosolyogtam el, enyhén vállat vonva. De tudtam, ez nem válasz a kérdésére. - Tán meg is bántad volna, hogy találkoztunk? - Tettem fel a kérdést. Az tény, ha nem én kapom meg az ügyét akkor nem is találkoztunk volna. Nem tévedtem volna be abba a bárba, és nem cseleztem volna ki még múltkor amikor egyik társamat akarta megölni. Még az a bizonyos csók sem lett volna… na meg persze ez a pillanat.
- Talán azért, mert ugyan úgy szeretünk "szórakozni". Még ha mások is vagyunk. Amit az előbb is mondtam, hogy nem a lényed érdekel hanem aki vagy. - Simítottam végig a karján, miközben elvesztem tekintetében. - Például szeretem nézni, ahogy dühös vagy, és talán kicsit morbid de, azt is ha gyilkos pillantásokat vetsz rám. Meg ismertem most már gyilkos oldalad is... és most a vágytól égő testedet is. Sőt, a véremből is adtam mert gondoskodni akartam rólad. Minden ami te vagy vált számomra fontossá. - Fejeztem be.
- Ennyi idő után, végre most érzem csak igazán hogy élek. - Halkultam el, ahogy megérintettem azokat az ajkakat, de végül nem bírtam ki, hogy ne csókoljam meg újra így hozzá is tapasztottam az ő ajkához az enyémet. Gyengéd, lágy csókokat adva neki.
Még ha rengeteg dolgon is estünk át, ő mindenért kárportólt. És tudom, hogy még rengeteg bonyodalom fog jönni amin együtt kell át esnünk. |
AMARA E. COLLINS (18+)"i need no one, and the last thing i want is someone needing me"
Egész nap tudta volna folytatni ezt a játékot. Egyikük sem tudott betelni a másikkal, csak többet és többet akartak egymásból. Tetszett neki, hogy Sebastian helyeselt, miszerint az Övé, habár azt nem tudta volna megmondani, hogy komolyan is gondolja, de ez most nem számított. Semmi sem számított, csak a pillanat. Alapvetően nem egy sikongató típus, de tagadhatatlan volt, hogy élvezte minden percét és minden porcikáját.
- Te pedig megőrjítesz. – válaszolta huncut mosollyal az arcán. És valóban így volt, hiszen előtte soha, de soha nem nézett így egy emberre, nem, hogy még meg is mentse az életét és aztán az ágyába fogadja. Volt benne valami különleges, de nem tudta volna megmondani, hogy mi az. Ahogy Sebastian hirtelen felült karját a nyaka köré kulcsolta. Amikor a melleit kényeztette hátrahajtott fejjel élvezte, fel-felnyögve, a hajába kapaszkodva. Beleborzongott az érintéseibe, ahogy a férfi ajkai végig cirógatták a nyakát. Hevesen kapott az ajkai után, nem szeretett volna elszakadni tőle. Száját és még a nyelvét is előszeretettel harapdálta, ízlelgette.
Szemöldökét felvonva nézett Sebastianra, amikor azt kérte, hogy forduljon meg, de végülis eleget tett a kérésének. Habár azzal voltak fenntartásai, hogy négykézlábra lett utasítva, így nem is sokáig hagyta magát, habár le sem tudta volna tagadni, hogy élvezte, amit Sebastian csinált. Fenekét hátra tolta, ezzel még mélyebben magába fogadva Őt és szinte már az ölében ült. Egy elégedett sóhaj kíséretében a vállára hajtotta a fejét. Keze érintése nyomán bőrét édes bizsergés járta át. Egyik kezével hátra nyúlt, hogy odahúzza a fejét a nyakához. Másik kezét Sebastianéra helyezte és végig vezette a fenekétől kezdve, a hasán át a melléig. Ahogy egyre gyorsabban és keményebben töltötte meg újra és újra, teste ívbe feszült, felnyögött újra és újra. Légzése egyre szaggatottabb volt, akárcsak Sebastiané. Aztán mint egy parancsszóra, elment, elégedett nyögések hagyták el a száját, együtt találtak megkönnyebbülésre.
Már rég volt ilyen jó élményben része. Sőt ez még más is volt, hiszen sosem vágyott még így senkire, eddig mindez csak arról szólt, hogy az igényeit kielégítse, de Sebastiannal ez egészen más volt. Elégedetten sóhajtva dőlt el az ágyon, magával rántva Sebastiant is, mindenével hozzá simulva. Fejét felé fordította, hogy lássa az arcát, kezével megcirógatva azt. – Megijeszt, hogy milyen érzéseket keltesz bennem. – mondta tekintetével a férfiét fürkészve. Mindezidáig nem nagyon volt gyengepontja és most olybá tűnik, hogy mégis csak került egy, méghozzá egy elég szembetűnő, aki, ha esetleg nem lenne elég észrevehető, akkor a nagy szájával tesz róla, hogy felfigyeljenek rá. Egész testével felé fordult, kezét a nyakára fektetve. Oh, mennyi bonyodalmat hoztál az életembe. – gondolta, miközben az arcát tanulmányozta, el-elveszve a tekintetében. Nem attól tartott, hogy esetleg elhagyja, sokkal inkább attól, hogy felhasználhatják ellen, ezzel mindkettőjükben kárt téve. - Miért kerültél az utamba? - költői kérdés volt csupán, nem feltétlen várt rá választ, de nagyon örült volna, hogy ha valaki előáll egy jó magyarázattal. Senki nem tudhatja meg... - suhant át a gondolatain, de hát ez a lehetőség már elúszott. Talán életében először tanácstalan volt, hogy mégis mit kéne tegyen, mi lenne a jó megoldás. |
Sebastian Sparks (18+)"There is a point where pain is replaced by emptiness"Amint végre beléhatoltam, és jól esően sóhajtottam fel, Amara kéjes nyögéseit hallva váltottam nagyobb tempóban és egyre jobban mélyebb lökéseket csináltam. Azt akartam, hogy egyre jobban élvezze, és látszólag ezt sikerült is amikor éreztem körmeit belemélyesztve a hátamon. Fel is morogtam rá halkan, nem azért mert fájt hanem mert kellemes bizsergető érzés fogott el abban a pillanatban, és persze még így is hogy benne mozoghattam még ennél is jobban megkeményedve tettem a kedvére hallgatva kéjes nyögéseit ami csak hab volt a tortán.
Mosolyogva csókoltam vissza, amit egyre jobban akartam, sőt olykor még nyelvemmel is elszórakoztam az övével a csók csaták közepette. Egyik szabad kezemmel ismét végigsimítottam rajta, néha megállt a kezem gyönyörű mellein ott is elszórakozva, jól meg is tapogattam őket majd végül kezem lekúszott egészen az alsó részéhez, kezemmel jobban rá segítve az élvezetet számára. Kezem egyre gyorsabban mozgott ott, ez miatt egyszer-kétszer le lassítottam de amikor elvettem onnan a kezem, ismét egy erőteljes lökéssel kezdtem el mozogni.
- Egyszer sem mondtam, hogy nem vagy az. - Válaszoltam neki apró mosollyal, amíg hagytam hogy fülembe, és a nyakamba harapjon, aminek hatására derekát ismét megfogva egyre intenzívebben mozogtam benne. Élveztem kéjes sóhajait, amik gyakran átmentek nyögésekbe nem kímélve a hangját sem. Még is úgy éreztem, egyre többet és többet akarok belőle egy pillanatra sem akartam abbahagyni. Tény, hogy egy ideje már nem voltam jött-ment nőcskéknél, amióta folyton ő járt az eszembe így eléggé éheztem már, és Amarából szinte élvezett volt lakmározni. Majd végül a lány gondolt egyet, és ő akart most irányítani. Amit hagytam is, miután megpördültünk az ágyon. Egyik kezem automatikusan fenekére kúszott, amibe többször is belemarkoltam ahogy rajtam lovagolt, és ahogy teljesen tövig leült elégedetten morogtam fel, néha elengedve pár kéjes nyögést. Iszonyatosan jól csinálta így nem is volt kérdéses mennyire élveztem most, ahogy ő irányít. Amikor leereszkedett hozzám, hogy megcsókoljon szinte vadul, és éhesen csókoltam azokat a finom ajkakat, amíg egyik kezem továbbra is ott maradt a fenekén, és még egy kicsit belesegítettem a mozgásba, a másik kezemmel pedig végigsimítva arcán a hajába túrtam. Majd mielőtt még eltávolodott volna enyhén, vagy talán kicsit erősen alsó ajkába haraptam. Amara megszólalt ahogy keze végigsimított rajtam és mondatára akaratlanul is el mosolyogtam majd megszólaltam pár sóhaj közepette. - Ohh de még mennyire. - Néztem, ahogy felegyenesedve mennyire élvezi az irányítást, hagyva hogy kezemet végig vezesse magán. Melleinél jól bele is markoltam, majd csak akkor hagytam hogy lassan a derekához tegye. Másik kezemmel még mindig fenekén pihentetve, ott is végig simítottam azon a kerek, és formás barackon de ott nem tudtam kihagyni, hogy enyhén a fenekére lehintsek majd abba is jól belemarkoljak.
Ki akartam mindent élvezni, és mindenén végig járni. Ahogy Amara egyre gyorsított, és egyre magasabbra ment úgy nekem is jól eső nyögések hagyták el a számat. Kezem ami a derekán pihent, ismét lent kezdtem el kényeztetni egy ideig majd végül megfogva karjait az ágytáblára helyeztem. Mindkét kezem végig simított rajta majd azok a fenekén megállapodva lelassítottam őt egy kicsit majd én jöttem. Megtámasztva a lábaimat szinte elég nagy gyorsasággal kezdtem el mozogni benne, majd egy idő után tövig leültettem a lányt, aminek hatására fel morogtam ismét. De még nem álltam meg, emelve fenekét egyre erősebben kezdtem el lökni ami miatt hátam megfeszült, s derekamat is elkezdtem mozgatni körkörösen. Persze elhangzott néhány nyögés is. De végül csak elnevetve szólaltam meg.
- Nem lehet veled betelni. - Mosolyogtam el a végére, ahogy Amara szemeit fürkésztem amik a vágytól csak úgy lángoltak. De az én tekintetemen is látható volt, hogy szinte felfalom Őt. Végül felültem, és átkarolva egyik kezemmel derekán jobban magamhoz húztam hogy testünk egymáshoz simuljon. A másik kezemmel pedig magamat támasztottam meg, de hagytam újra hogy Amara irányítson. Hagytam hogy ismét magasabbra menjen, kezemet lecsúsztatva fenekéhez, belemarkolva segítettem őt a mozgásba, egyre mélyebbre hatolva, még több örömöt okozva magunknak. Közben ajkaim mellein állapodtak meg, amiket nyelvemmel kényeztettem őket, enyhén bele harapva. Majd csak mellkasán mentem végig nyelvemmel felkúszva a nyakáig, majd megcsókoltam szinte már mohón követelve tőle a csókokat. Végül nyakát vettem célba ismét, enyhén olykor erőteljesebben harapva, néha gyengéd csókokkal borítottam el. - Fordulj meg. - Suttogtam a fülébe szenvedélyesen, majd mikor ennek eleget tett, négykézlábra utasítottam majd oda térdelve mögé ismét egy erős lökéssel hatoltam be, felsóhajtva jól esően, kezeim fenekén pihenve néztem ahogy rajtam vonaglik, egyre gyorsabb tempóra váltva.
|
AMARA E. COLLINS (18+)"i need no one, and the last thing i want is someone needing me"
Halkan felkuncogott a férfi válaszán, miszerint már rengeteg nővel volt. – Oh azt meghiszem. – helyeselt incselkedve, ujjával végigsimítva a férfi ajkain. – Hmm, hogy miről maradtál le eddigi életedben… - mondta miközben már a nyakát csókolgatta arra utalva, hogy vámpírral még nem volt. Tény, hogy Amara pedig emberekkel nem feküdt össze egészen eddig, hiszen valakivel, aki hozzá hasonló volt talán egyszerűbb volt, vadabb, nem kellett egy pillanatig sem attól tartani, hogy összetöri az illetőt. Na nem mintha most ilyesmi dolgok zavarták volna, minden csak úgy jött magától és kimondottan élvezte. Nem mellesleg azt is be kellett vallja magának, hogy azért volt ebben az egészben valami izgató, mármint abban, hogy Sebastian egy vadász, aki elméletileg az ellensége kellett volna, hogy legyen.
Tekintetével csak úgy felfalta a férfit, ahogy megszabadult a ruháitól. Felvont szemöldökkel elismerően hümmögött egyet. Hozzá tudott volna szokni ehhez. Hagyta, hogy lejjebb húzza a lábainál foga. Tetszett neki, hogy most egy kicsit nem Ő irányít, hogy rábízhatja magát. Amikor újra megcsókolta, szorosan magához húzta. Csókja követelőző volt, sürgető. Teljesen elmerült az érintéseiben.
Ruháitól megszabadulva csak élvezte a férfi csókjait az egész testén, miközben halk sóhajok hagyták el ajkait. Egyik kezével a férfi hajába túrt, míg a másikkal a lepedőt markolta amíg az odalent kényeztette, a nyelve csodákat tett. Szemét lehunyva élvezte ezt a kellemes érzést, és Sebastian pontosan tudta, hogy mikor kell abbahagynia és visszatérnie az ajkaihoz. Hmm, tényleg tapasztalt vagy. - futott át a fején egy elsimerő gondolat egy röpke pillanatra. Viszonozta a férfi tekintetét, fel tudta volna falni, Amara esetében képletesen és szó szerint is értve. Kéjes nyögés hagyta el a száját, amikor végre beléhatolt. Vadul vonta még közelebb magához, karmait talán egy kicsit túl durván mélyesztve a hátába, újra és újra hevesen csókolva. Szenvedélyes, esdeklő csókok voltak ezek. Kért valamit, és hogy mit? Hát még többet Sebastianból. – Végre belátod. – suttogta szenvedélyesen, párszor a nyakába és a fülébe harapva. Mert hát az jó, ha egy kicsit fáj. Egy darabig élvezte, hogy nem Ő irányít, de csak megszólalt benne a domina. Lábát a férfiéba kulcsolva fordított rajta egyet, hogy újra Ő lehessen felül. A csípője a saját ritmusára mozgott, magával ragadta Sebastian egész lénye. Birtokba vette a testét. A szájához hajolt és keményen megcsókolta, újra és újra, miközben a csípője egy pillanatra sem tartott szüntet. – Az enyém vagy. – mondta kezével végig simítva kidolgozott felsőtestén. Szeretett birtokolni és meg is tette, ha volt rá lehetősége, és most abszolút adott volt a helyzet. Egyre növelte a tempót, újra és újra felnyögve. Érzékei egyetlen dologra összpontosultak. Vezetve a férfi kezét végig futtatta azt a mellén, végig az oldalán, hogy aztán a csípőjére helyezze. Teste egyre jobban megfeszül, kapaszkodott felfelé, egyre magasabbra és magasabbra. |
Sebastian Sparks (18+)"There is a point where pain is replaced by emptiness"Sok mindenre számítottam akkor, amikor neki álltam ennek az egész vadászos dolognak. Legalább is akkor, amikor még kezdő voltam. Meghalok, megörülök, és elme gyógyintézménybe kerülök, vagy akár még ennél lejjebb is süllyedni mint a drog, és még több alkohol. Igaz, ahogy egyre jobban jöttem bele szerencsére ezek nem fordultak elő, ami szinte csoda. Valamilyen szinten még maradt bennem valami emberi, nem lettem hidegvérű gyilkos, pedig akadtak egy páran akik nem csak a körözött lényeket, hanem még az ártatlan embereket is halomra ölték. Most sincsen semmi rossz szándékom Amara ellen. De igen, ez a másik amire én nem számítottam. Hogy egy vámpír, ráadásul nemes vér tagja… - fogok így érezni.
A lány megszólalt, hogy nem kellett volna felmérgesítenem. Ezen halkan felnevettem de csak óvatosan ugye. - Imádom nézni ahogy mérges vagy. Sajnálom, de akkor is dögös vagy. Az még plusz, hogy lassan egy szál semmiben látlak. - Simítottam végig nyakán, majd utalva a selyem köntösére ki oldottam azt így már láthattam teljes egészében, de a tekintetemet nem vettem le róla egy percre se. Na persze… a fehérneműtől is meg kell szabadítanom, de azt még sem a folyosó közepén fogom tenni. Hagytam, hogy mindenhol körbe járjon egy kis körútra. - Csak meg ne bánd. - Suttogtam halkan, ahogy felkaptam őt és elvittem a hálószobáig. Bár nem tudtam tényleg megfogja-e bánni később még ha mindkettőnk igen nagy vágyat érez a másik iránt, de abban biztos voltam hogy később ezekből lesz némi vita. De ennek nem most van itt az ideje, és bizonyítani sem akarok hogy én más vagyok. Egyszerűen csak érezni akarom, és közben jól szórakozni.
Miután Amarát ledöntöttem az ágynak, hozzá simulva azért tudni akartam hogy biztos benne, hiszen még időt sem hagytam neki hogy valamit azért válaszoljon is. De a kérdése, egyben lepett meg, és egyben vontam fel az egyik szemöldököm. - Még is milyen kérdés ez? - Nevettem fel halkan. Persze tudtam én, de hát szeretek biztosra menni a dolgokban. - Rengeteg nővel voltam már. - Magyarázkodtam, hogy azért ne tartson vénnek a szexben mégha viccelt is. - Bár.. - Kezdtem bele, ahogy helyzetet cseréltünk és most már ő volt felül. - Vámpírral még csak az első. - Vigyorogtam el, hagyva hogy kezeimet leszorítsa. Csókját viszonoztam is, majd mikor nyakamra esett jól eső sóhaj hagyta el a számat, harapdálásaira pedig néha felszisszenve reagáltam. Furcsa volt azért, hogy nem a véremet akarja most de nem is volt baj. Élveztem, hogy ő akar irányítani és nem csak én. Néha azért elég unalmas, ha olyanokkal csinálod akik nem igazán kezdeményeznek. Mikor Amara eltávolodott tőlem, majd hogy nem kérdőn néztem rá mért hagyta abba. - Naaa - Szólaltam meg ahogy leszállt rólam. Persze tudtam nincs vége, de azért még is csak türelmetlen voltam. Ami még rá tesz hogy egy igen fájdalmas seb tátongott a hasamon, ami korlátoz a mozgásban de egyszer begyógyul az is.
Majd megszólalt, hogy vegyem le a ruháimat. Nem kellett kétszer mondania, úgy hogy hozzá is láttam. Miután mindent levettem magamról, ruháimat a földre dobtam. Majd Amara felé indultam, aki az ágytáblának dőlt hátra. Finoman megfogva lábait, egyszerű mozdulattal lejjebb csúsztattam hogy elfeküdjön. Majd felé tornyosulva, megcsókoltam de most már egyre hevesebben. Egyik kezem pedig végigjárt egész testén, végigsimítva felső testén majd egészen le a combjáig ami követte a feneke amibe jó erősen belemarkoltam. Végül őt is megszabadítottam ruháitól, amik a földön landoltak. Élveztem a látványt ami elém tárt, hogy végre ruha nélkül is végignézhetek rajta.
De persze nem álltam meg, hogy ismét csókokkal halmozzam el hasánál kezdve ahol egyre jobban haladtam lefele. Majd elkezdtem lent tevékenykedni a nyelvemmel, semmit sem sietve el kényeztetve.
Miután úgy gondoltam elég volt, felegyenesedtem és visszatérve hozzá a nyakát csókolgattam. Már én is egyre jobban merevedtem, ezért nem is vártam vele egyik kezemmel derekát fogva, csak hogy mélyebb legyen az első lökés behatoltam végül hozzá egy határozott lökéssel. A jól eső érzéstől egy elégedett sóhaj hagyta el a számat. Végül a lány szemeibe néztem, miközben másik szabad kezemmel megfogtam az övét a feje mellett. Hozzásimultam amennyire csak lehetett, majd ismét apró csókot lehelve ajkaira kezdtem el mozogni. Nem tudtam vele betelni, leírhatatlan érzés volt amit akár örökké is húznék. - Istennő vagy. - Suttogtam fülébe, pár sóhaj közepette adva pár csókot az arcára, majd a nyakára. Amennyire a sebem engedte, olyannyira gyorsultam be egy kicsit. |
AMARA E. COLLINS"i need no one, and the last thing i want is someone needing me"
Ez az egész helyzet kettős érzéseket ébresztett benne. Hiszen jó volt végre elengednie magát, ugyanakkor mégis csak egy ember volt az, aki ilyen érzéseket ébresztett benne és ez bizony még fel fog vetni jó pár problémát. Azon túl, hogy úgy általában emberekkel nem kezdett, de ezen már rég túl volt. Ebben a pillanatban csak élvezni akarta a helyzetet, később majd foglalkozik a kellemetlen részletekkel. - Nem kellett volna feldühítened és akkor el sem küldtelek volna. – szabad kezével végigsimított az arcán, fejét egy kissé oldalra döntve. De mindez már nem számított, mert itt voltak egymás karjaiban, annak ellenére, hogy mik történtek.
Miért hagyja folyton abba? – villant a gondolataiba, ahogy Sebastian újra elengedte az ajkait, csak, hogy mondjon még valamit. – Hát akkor itt a lehetőség. – válaszolta és ahogy látta és érezte a férfi élt is vele. Ahogy a keze végig haladt a hátán egészen derekáig Ő úgy simult egyre jobban hozzá. Végigsimított az őt tartó kezeken, végig fel a karján, a nyakán, a mellkasán. A keze bejárta az egész testét, igyekezett mindent felfedezni. Amikor Sebastian felkapta, hogy visszavigye a hálószobába lábával átkulcsolta és egy pillanatig sem tiltakozott, még akkor sem, amikor összevérezte azt a drága selymet. A vér nyilvánvalóan nem zavarta. Ahogy letette az ágyra, Amara belekapaszkodott a nyakába csak, hogy magára húzza, miközben Sebastian folyamatosan a nyakát csókolgatta. Egy halk, elégedett sóhaj hagyta el az ajkait. Érezte, ahogy kemény férfiassága hozzányomódik, mire ő is kissé megemelte ágyékát csak, hogy fogadja. Oh de nem, Sebastiannal nem olyan egyszerű. Folyton ez a bizonytalanság. Bárki mással, már rég a lényegre tértek volna, de ez most más volt, Sebastian nem csak a szex miatt volt itt vele. – Mond, hogy voltál már nővel. – jegyezte meg kissé gúnyosan, egy huncut mosollyal az arcán. – Vagy téged így szoktak visszautasítani? – kérdezte még mindig vigyorogva arra utalva, hogy bizony Ő minden porcikájával a tudtára adta, hogy ezt bizony Ő is akarja, mert ha nem így lenne, akkor az ágyig sem jutottak volna el. De Ő képes még így is azt feltételezni, hogy esetleg nem akarja. Szem forgatva lökte oldalra a férfit - persze vigyázva, nehogy fájdalmat okozzon neki – hogy most Ő kerekedhessen fölé. Kezeivel a feje fölött, az ágyhoz szorítva tartotta a férfi kezeit, most Ő volt a domináns, mint általában mindig. Lágy csókot lehelt az ajkára, majd szép lassan a nyakán állapodott meg, azt harapdálva, csókolgatva. De végül kénytelen volt elengedni. - Vedd le a ruháidat. - utasította lefordulva róla, miközben hátradőlt az ágyon, hogy élvezze a műsort. |
[69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
