|
Témaindító hozzászólás
|
2021.06.15. 21:24 - |
You take the shape of Everything that I'm drawn to. |
[69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
 SEBASTIAN SPARKS"there is a point where pain is replaced by emptiness" Úgy gondolom, hogy vitatkozhatnánk egésznap erről de egyikünk sem jutna semmire. Vagyis én nem is veszekszem, csak hát na makacs vagyok. De ő is az. Mikor válaszolt első kérdésemre enyhén megcsóváltam a fejem. - Az lehet, de mi van ha rákényszerítenek? - Kérdeztem rá végül. - Pláne, ha olyat kell tenned amit nem akarsz, vagy nem kellene. - És igen, talán itt egy kicsit most a csókra tértem rá amit szerintem nagyon is nem kellett volna megtennie, ha valamit is de érez irántam.
De hát tudom jól, hogy az ilyen nők mint ő, inkább veszik holmi játéknak az egészet. Mori is jó nagy hülye volt, hogy ilyenre tette fel a tétet. És szerintem mindenre ezt kérné, mint nálam is akarta csak én nem hagytam magam annyiban. Főleg úgy, hogy én az ellenkező nemhez vonzódom, és nem a sajátomhoz.
Majd végül beszélni kezdett, hogy neki van egy célja és még több módszerhez akar folyamodni.
- Hát hogyne, még több ember élete? - Vontam fel az egyik szemöldököm. Ha nem éreznék valamit iránta, biztos hogy az a megszokott vadász énem ezt megpróbálná megakadályozni. De úgy érzem, már vadász sem vagyok. És igazából azt a kis nyomot is már rég elvesztettem ami fontos volt számomra. Visszatértve a bukottos dologra, pedig nagyon nem válaszoltam, mert úgy gondoltam hogy nem lenne értelme.
Majd túl lesz rajta idővel, és szerintem olyan sokat nem kell rá várni.
De amikor felvette a dolgot, hogy nem adom át neki a kulcsot felvontam rá egyik szemöldököm, majd halkan felnevettem. - Ugyan már, ne akadj fent ilyen dolgokon. Csupán csak figyelembe veszlek, és próbálok törődni veled. Akár hiszed akár nem, de akik fontosak nekem, azokkal törődök. - Vontam vállat. Valamilyen szinten így volt, és nem csak a szerelemben volt így, hanem a haveroknál is. De a második kijelentésére elmosolyogtam. Magára hagytam ezekkel a dolgokkal, hiszen én már menni akartam. És amint ez megtörtént, és oda is értünk nem akartam mást csak a kedvenc italomból inni pár pohárral.
Miután pedig Amara is választott italt, ami kissé meglepett hogy whisky volt már a pultos adta is nekünk, én pedig ki is fizettem. Alig kortyoltam bele a pohár tartalmába, már Amara húzott is maga után hogy kövessem. A kezem után kapott, amire én kérdőn néztem rá hogy még is hova akar menni. De aztán rájöttem, hogy a VIP részhez akar vinni. Mondjuk nem csodálkoztam, hiszen jól tudtam a Dariussal való folytatott kis üzleteit, na meg persze lestem pár sort azokról a papírokról. Ez már csak a minimum, hogy itt ilyen helyet kapott. Azon sem csodálkoznék, ha kedvenc démonkának is lenne egy. Bár mondjuk ezt erősen kétlem.
Útközben, azért ittam egy keveset, majd miután a lány kiválasztott egy helyet hogy leüljön, magával rántott engem is. Leültem, majd mivel közelebb húzott magához, egyik karomat átemeltem mögötte, és az ülőhely háttámlájának helyeztem azt. Megszólalása után, pedig egy aprócska sunyi mosolyt engedtem meg magamnak. - Ne hidd azt, hogy olyan könnyen befolyásol a pia. - Válaszoltam rá, ahogy a lányhoz hasonlóan én is belekortyoltam egy jó nagyot a whiskyből. Majd ami mögötte volt kezem, szépen átkaroltam annyira hogy elérjek az arcához, amivel jobban felemeltem a fejét, hogy a szemébe nézhessek. - Talán megengedem, hogy visszafele te vezess. - Nem egyszer volt már, hogy én ittasan vezettem bárhova. Nem éreztem a hatását, és igazából annak se nagyon, ha jóval többet ittam. Persze ha atomra innám le magam, ezt már nem lehetne megtenni, az már valóban veszélyes volna. De van az az italmennyiség, amivel még nem veszélyes annyira az autózás. Lassan közelebb hajoltam arcához, mintha megakarnám csókolni, de nem tettem. Belegondolni, hogy nem olyan rég más szájához ért... halványan elmosolyogtam rajta, majd eltávolodtam tőle hogy ismét az italomba kortyolhassak. Majd körbenézve a helyen, elmerengtem egy kicsit.
- Nem rossz kis hely, bizton könnyen szerezted. -Szólaltam meg, ahogy szemem megakadt egy-két falon csüngő képen. |
 AMARA E. COLLINS"i must show no fear, no weakness, no doubt"
Kissé összeráncolta a szemöldökét Sebastian kérdésén. – Olyan dolgot nem teszek kockára, ami nélkül nem tudnék élni. – mondta szinte már magától értetődően. De, hogy mi lehetett az ami nélkül nem tudna élni, azt talán még maga sem tudta. Na jó, talán mégis, hiszen vér nélkül rövid úton bolondult volna meg, hogy aztán végleg vége legyen. De hogy ennek kapcsán esetleg Sebastianra gondoljon, nem az még túl korai lett volna, de az tagadhatatlan volt, hogy egészen jó úton haladt, hogy oda is eljussanak egyszer.
- Tudod, van egy célom. – kezdett bele a válaszába – Ahhoz, hogy elérjem még ennél nagyobb és talán veszélyesebb üzletekbe kell bocsátkoznom. De nem bánom. – egy pillanatra félrepillantott, hogy aztán újra a férfi szemeibe nézhessen. – A nagyságnak ára van. Azért nem unom, mert több van a háttérben annál, mint amit Te látsz. – magyarázta sejtelmesen. Persze esze ágában sem volt megosztani vele, hogy mégis mi az, mégis mi lehet az a nagyobb cél, amire vágyhat, ami miatt megéri mindez, ami miatt mindez nem lett még unalmas. De különben is, mégis, hogy válhatna mindez unalmassá, amikor minden egyes megállapodás hordoz magában valami rizikót, ami miatt aztán lehet izgulni és ha félresiklanak a dolgok valamilyen még soha nem tapasztalt módon, akkor lehet megoldani őket, sokszor véres megoldással. Na azok voltak Amara kedvencei; a vérengző vámpír mindig is ott lapult a kifinomult üzletasszony látszat mögött. És ez az, amit Sebastian nem lesz képes megérteni, talán sohasem, talán még akkor sem, hogyha úgy dönt, hogy vámpírrá változtatja. Hiszen mindig is voltak és lesznek is olyan vámpírok, akik a könyörületesség és kedvesség útját választják, akik úgy döntenek, hogy megtagadják igazi énjüket és elhatárolódnak az emberi vértől.
- Hogy félek? – kérdezett vissza sértetten. – Az erős túlzás. De egy egészséges életösztön azért belém is szorult. De legyen igazad, egy bukott angyal még nem volt hálás nekem. – sértettsége mondandója végére úgy szállt el, mint a füst, és csak a gondolat után maradt elégedettség maradt. A változatosság kedvéért nem lett volna olyan rossz, ha egy bukott hálával tartozik neki, de majd az idő megmondja, hogy milyen is lesz az a hála.
- A csatatéren? – kérdezett vissza mosolyogva – Nem, nem, annál sokkal előbb van szükség rád. – simított végig a férfi mellkasán, de igazából hagyta is ezt a témát, hiszen még korán sem fenyegette ez a veszély. És ahogy Sebastian is említette, akár még idővel hálás is lehet, azért, hogy átváltoztatta, szóval ez a dolog még sokkal jobban is elsülhet, mint ahogy azt várta.
- Legalább erre az estére… - sóhajtotta lemondóan, hiszen ebben tényleg igaza volt a férfinak. Biztos, hogy keresztezik még majd az útjaik egymást, ha nem is holnap, de a jövőben biztosan.
Felvonta szemöldökét amikor Sebastian nem akarta visszaadni neki a kocsikulcsot. Még van képe… - Mintha soha nem vezettem volna feszülten, vagy mondjuk dühösen, esetleg sebesülten, vagy bárhogy máshogy… - jegyezte meg fölényesen. Hiszen az alatt a jó pár év alatt bizony a legtöbb dologban volt már része, ha nem is mindenben. Majd hangosan felnevetett, amikor még meg is fenyegette, hogy itt hagyja. – Túl sokat engedsz meg magadnak. – rázta meg a fejét. De az igazság az volt, hogy Ő engedett meg neki túl sokat. Szóval megkerülte az autót, hogy talán életében először az anyósülésen találja magát. Kíváncsian várta, hogy mégis mit fog kezdeni az autóval. De nem kellett csalódnia, Sebastian ha nem is olyan őrülten és meggondolatlanul vezetett mint Ő, de majdnem olyan gyorsan.
Amint odaértek Sebastian már az ajtónál is termett, hogy kinyissa neki. A felé nyújtott kezébe helyezte az övét úgy szállt ki az autóból. Egyenesen a bárpult felé vették az irányt. Játékos mosoly villant az arcán a rendelés hallatán.
- Whiskyt jéggel. – mondta a pultoshoz fordulva, hogy aztán pár másodperc múlva meg is kapják az italukat. Amint felkapta a poharat megfogta Sebastian kezét, hogy az Ő saját kis VIP helyére vezesse. – Gyere. – utasította. Egy elegáns kordonnal elkerített rész volt, kényelmesebb, párnázott ülőhelyekkel, és nem is volt olyan zsúfolt. Intett az őrnek, mire az egy szó nélkül kinyitotta is a kaput. Azzal le is huppant egy helyre magával rántva a férfit is, közel húzva magához. – De te ittasan nem vezethetsz. – mondta csintalan mosollyal az arcán, miközben kicsit távolabb húzódott tőle, hogy egy nagyot kortyoljon a whiskyből. |
SEBASTIAN SPARKS"there is a point where pain is replaced by emptiness" Szavaim után végül Amara fel pillantott rám, majd határozottan kezdett el beszélni. Felvontam egyik szemöldököm, amikor egyik kezét végig vitte arcomon. Alku ide vagy oda, akkor sem jó muri főleg ha a végén rajtad fog csattanni az ostor. Ugyan is ki gondolná, hogyan alakulgathatnak a dolgok.
- Nem is kell mindenben egyet értenünk, vagy hasonlóan gondolkodnunk. - Vontam vállat nemes egyszerűséggel. Tudtam, hogy különbözőek vagyunk de ki mondja, hogy az akkora nagy bűn lenne? Akkor nem lenne annyi személyiség amennyi, ha mindenki hasonlóan gondolkozna. Na ebben a városban az lehetetlen, hogy ez így alakulna. - Még akkor is megérné neked mindenen alkudozni, ha mondjuk veszítesz, és egy olyan dolgot veszítenél el ami mindennél számodra fontosabb? - Kérdeztem rá, de most nem nem magamra céloztam. Nem hinném, hogy annyira fontos lehetnék számára, de lehet bármi más ami engem simán túl is szárnyalhat. Akárhogy is, felesleges mindenen alkudozni. - Ez mind szép, és jó, hogy tovább akarod vinni ezt az egészet, de másból se fog állni az örök léted, csak is a hülye alkukból. - És ezt csak azért, hogy tovább vigye ezt a céget. De én már a helyében réges rég változtatnék valami új játék iránt. Mert ez az egész nem csak tönkre tehet, de igen csak unalmassá válhat.
Nagyon sokat töprengett Ray és a bukott csávó miatt amire meg is szólaltam, hogy nem kell miattuk feleslegesen idegeskedni. Válaszára, én is a garázs végébe néztem ismét majd vissza a lányra, aki megosztotta mondhatnám azt is félelmét a bukott iránt. Megértem ebből a szempontból, de nem hiszem hogy ennek az egésznek lenne folytatása. Hacsak nem Amara felhívja a figyelmet magára valami miatt.
- Érthető, hogy félsz tőle, de nem hiszem hogy ez után bármit is tenne veled. Biztos vagyok benne, hogy a végén hálás lehet majd. Hiszen Ray már örök létű lett, hosszú éveken át együtt lehetnek, ha tényleg annyira fontosak egymásnak. - Vontam vállat. De ezt csak is azért mondtam, hogy enyhítsek félelmén. Fene azt a jó szívemet mi? Egyszer ez fog a sírba vinni. De az biztos nem a mennyekbe, majd a mindenhatóhoz fogok kerülni… hiszen bassza meg a mindenható… egy hazudós szemét alak az biztos. Engem a pokol fog várni tárt karokkal. De legalább Melanie a mennyekben lelhetett nyugovóra.
Kérdését hallva, miszerint nem hagynám, hogy bármi baja essen kissé meglepett. Nem is azért, mert hogy ez úgy volt de eddig ő maga mondta, hogy nincs szüksége arra hogy védelmezzem. Kissé halkan felkuncogtam, majd alsó ajkamba harapva hümmögve egyet válaszoltam neki. - Nem, dehogy hagynám. - Ráztam meg fejemet enyhén. - De nem hiszem, hogy a csata téren szükséged lenne rám. - Kócoltam össze feje búbját, egy halvány mosoly kíséretében. Közben felhoztam hogy visszamegyünk pihenni egyet, mert láttam rajta hogy nagyon elfáradt. De ő nemlegesen tiltakozott ez miatt. Kissé elmosolyogtam, ahogy megemlítette hogy mennyire nem akarja őket látni. - Te is tudod, hogy ebben a városban, ez lehetetlen. - Mosolyogtam el halványan.
Felemelte a tenyerét, arra utalva hogy adjam oda neki a kulcsot. - Ugyan, hülye leszek oda adni. Feszült vagy, te csak nyugodtan pihenjél a másik oldalon. - Vigyorogtam el. Hiszen úgy is mondtam neki, hogy én fogok vezetni. Más különben nem vettem volna el a kulcsot. - Szóval gyorsan szállj be, vagy egyedül maradsz. - Engedtem el, majd azzal a lendülettel be is szálltam az autóba. Mikor ő is beszállt, már indítottam is el az autót majd egy kitolatással és egy fordulással már szinte őrült tempóban hajtottam ki a garázsból. Majd végül utunk egyenesen szinte már kedvenc helyünkre vezetett, a pandemoniumba. Nem voltam rest kihasználni az autó gyorsaságát, így igen hamar oda értünk. Leparkoltam az épület mellé, majd leállítottam a motort. Egész úton nem igen szólaltunk egymáshoz. Nekem például volt rá okom, de nem is akartam zavarni őt a történtek miatt. Minden szó nélkül kiszálltam az autóból, majd a másik oldalára lépve pedig kinyitottam a másik ajtót. Hiába voltam mérges rá belülről, az udvariasság a férfi válás része, amit nem lehet ennyivel letudni. Miután Amara kiszállt, lezártam az autót majd a kulcsot a zsebembe tettem el. Lehet az ő autója, de nem hiszem hogy azokra a kulcsokra szüksége lenne most. Végül be tértünk a helyre, ahol legalább is én egyenesen a bárhoz léptem. Miután Amara is odaért mellém, csak akkor szólaltam meg a pultosnak. - Nekem lesz egy whisky, tisztán. - Ugyan is úgy éreztem, hogy nem csak neki, de nekem is most nagy szükségem van az alkoholra.
- Te mit iszol? - Fordultam oda a lányhoz. Hiszen nem is kérdés, hogy ma este én fogok fizetni.
|
AMARA E. COLLINS"i must show no fear, no weakness, no doubt"
Szokatlan melegség járta át, ahogy Sebastian közelebb húzta és magához ölelte. Az, hogy esetleg zavarhatná Őt a démonnal váltott csók, már rég el is felejtette, hiszen nem volt fontos, csak egy újabb üzlet, amit már le is tudott, ennyi.
Talán most először mutatott némi kis gyengeséget bárki előtt is. Talán könnyelműség volt, de nem tartott ettől a dologtól. Csak ketten vannak, ennyit talán Ő is megengedhet magának néha napján. De az is lehet, hogy már túl sok ilyesmit engedett meg magának. El is hessegette ezeket a gondolatokat, semmi kedve sem volt most még ezen is agyalni. Amint Sebastian megszólalt felemelte a fejét a válláról és határozottan a szemeibe nézett. – Látod, ebben is nagyon különbözünk. – kezdett bele, miközben végigsimított a férfi arcán. Egy része bánta ezeket a különbségeket, de a másik fele pedig még vonzónak is találta. – Kockázat nélkül nincs nyereség. Szerinted, hogy jutottam el idáig? – kérdezte felvont szemöldökkel – Néha muszáj. – tette még hozzá egy apró vállvonás kíséretében. Majd visszaejtette fejét Sebastian vállára. Egészen kényelmes volt, szóval így mélyedt el kissé a gondolataiban. A bukott és az átváltoztatott jártak a fejében természetesen. A bukott, aki játszi könnyedséggel véget vethetett volna az életének, ha úgy tartja jónak. – Az túlzás, hogy felesleges. – javította ki. Így, hogy már nem volt fenyegetve, egyre jobban érezte magát, milyen meglepő. – Nem is azon aggódok, hogy mi lesz kettejükkel. – rázta meg a fejét félrehúzva a száját – Ahhoz nekem semmi közöm, nem is érdekel. De a bukott… - nem fejezte be a mondatot. Elgondolkodva újra Sebastianra pillantott – De te gondolom nem hagyod, hogy bármit is tegyen velem. – mondta erősen sugallva, hogy miféle elképzelései vannak. Na nem mintha egy embernek sok esélye lett volna egy bukottal szemben. Vámpír létére be kell, hogy vallja, Ő sem sokáig állt volna meg előtte, na de ezt azért mégsem köti az orrára csak úgy önszántából, úgyis nagyjából tisztában van mindenki az erőviszonyokkal, szóval felesleges is. Mindenesetre nem árthat, ha a férfit az oldalán tudhatja. Nagyot sóhajtott.
- Oh ugyan. Ezek után még jobb is lesz a kikapcsolódás. – nézett a garázs bejárata felé, amerre távoztak a hívatlan vendégek – Gondolni sem akarok ezek után erre a kettőre. – jelentette ki határozottan, habár nem reménykedett abban, hogy végleg megfeledkezhet róluk. – Ma már semmilyen munkára sem. – rázta meg a fejét tiltakozólag – Add a kulcsot. – emelte fel a kezét tenyérrel felfelé, várva, hogy a férfi visszaadja a korábban elcsent kocsikulcsot. |
SEBAKTIAN SPARKS"there is a point where pain is replaced by emptiness" Szinte már remek időzítés volt, amikor Ryan felkellt, és szinte alig vehettünk levegőt pár percre, már meg is jelent az illető, akiről szó volt. És sötét szárnyait kiszúrva, már tudtam hogy most az érzelmei elöntik őt. Ez mondjuk észrevehető, az ablakokon megjelenő jégfoltokról és persze hogy az idő is lehűlt itt bent. Elég fontos lehet a számára, ha már idáig eljött miatta. Bár ahogy elnézem ezt még magának sem vallja be, amilyen durván kezdett el beszélni. Főleg Ryanel. De ugye megint csak ki vagyok én, hogy beleszóljak más vitájába? Majd megoldják maguknak.
Éreztem is, hiszen az én szavam ugyancsak ismét nem ért semmit. De ez érthető is, hiszen a pasast is jobban lekötötte a fiú közbe lépése. Mást már nem is lehetett hallani, csak a felesleges veszekedést, és persze hogy pofon is csattant. Szerintem ez egy elég elhamarkodott döntés volt, és nem kellett volna ez a módszer. Higgadtan is meglehetett volna beszélni, ahelyett hogy vitába fullad az egész. Az mondjuk nem annyira tetszett, hogy Amarát szinte már fenyegetve érintette meg de úgy voltam vele, amíg nem csinál semmi olyat, nem lépek közbe. Azért tényleg van egy határ, de az számára is igaz. Mori időközben pedig lelépett, amiért megijedt tőle. Igazából nem csodálom... még agresszívabb nálam is.
Csendben figyeltem a beszélgetéseket, de amikor példának hozott fel engem a srác majdnem felröhögtem. - Én mint vérfarkas? Ugyan ez még viccnek is rossz. - Vontam meg vállamat mosolyogva. Na az ki van csukva. Az már olyan lenne, mintha valakinek az ölebe lennék, az meg nem az én játékszerem.
Végül, addig fulladt az egész dolog amíg Amara szinte már ordítva követelte tőlük, hogy menjenek el. És nemsokára ismét kettesben voltunk. Sok időbe telt, de végtére is örültem neki. Bár még mindig annak a csóknak a hatása alatt voltam, és jelenleg nem is foglalkoztatott más, amíg Amara oda nem lépett hozzám, és a fejét a vállamnak hajtotta. Csodálom igazából, hogy a csók után még képes ilyet tenni de hát nem fogom elrontani ettől a kedvét. De láttam rajta, hogy igen csak elfáradt. Egy nagy levegő vétellel, át karoltam a vállánál és kicsit jobban magamhoz húztam.
- Látod, ezért nem kell mindenért is, üzletet kötni. A végén már unalmas játék. - Szólaltam meg, miközben a kijáratra néztem. Egy kicsit még lehetett hallani, a kinti vitát. Kíváncsi leszek később, hogy mire jutottak. - Ami meg a másik, hogy felesleges rajtuk idegeskedned. - Vontam meg a szabad vállamat enyhén. - A többi már csak Ryanen múlik, hogy elmondja miért tette. - Fejeztem be, majd lepillantottam a lányra, aki még fejét a vállamba fúrta. - De, mivel hogy látom fáradt vagy így szépen itt maradunk, és pihensz egyet. Rá érünk később is elmenni inni. - Vetettem fel az ötletet, hiszen biztos elment a kedve a történések után. |
AMARA E. COLLINS"i must show no fear, no weakness, no doubt"
Sokféle forgatókönyv lejátszódott a fejében, hogyan is alakulhattak volna a dolgok, de az valahogy nem jutott az eszébe, hogy a bukott angyal abban a pillanatban betoppan, hogy átváltoztatta a fiút. Mégis mekkora esély volt erre? Szinte pontosan akkor érkezett, amikor már nem tehetett semmit, hogy megakadályozza mindezt. Persze ahhoz túl őszinte volt a dühe, hogy azt gondolja, direkt hagyta átváltoztatni. Nem, nem akarta, hogy vámpír legyen, ez egyértelmű volt.
Tekintete egy pillanatig megállapodott Sebastianon, amint megerősíti mondandóját. Na nem mintha szüksége lett volna erre. Szerette volna csendre inteni, hogy ne avatkozzon bele, de inkább nem tette, nem kell a nyilvánvalót még nyilvánvalóbbá tenni. De hogy arra kéri, adjon vért a kis újszülöttnek; hát minek néz engem, nem vagyok én szeretetszolgálat. – szemei kissé összeszűkültek, de nem mondott semmit. Majd, ha Ryan, esetleg a bukott angyalkája kérik tőle, akkor esetleg lehet róla szó, de egyelőre semmi hasznot nem látott ebben, szóval inkább hanyagolta a dolgot.
Kissé meglepődött a fiú felháborodásán, miszerint neki is van neve. Átváltoztatom és máris azt hiszi, hogy van bármiféle beleszólása akármibe is. Mintha nem én teremtettem volna. De mielőtt kinyithatta volna a száját az angyal csendre is intette, nem tűrt ellentmondást. Nem sokat törődött azzal, hogy elhajította a szerződést. Így vagy úgy, az ott volt, őt védte, még ha nem is teljesen az előírtak szerint történt az átváltoztatás. Aztán jött a fenyegetés. De a félmosoly továbbra is ott játszott az ajkain. Ilyesmikkel nem lehetett megfélemlíteni. Hagyta, hogy az angyal hozzáérjen, de aztán odébb húzta a fejét, azért mégsem tapogathatja akárki. – Kirekesztett? Én? – kissé megrázta a fejét. Na ez az, ami számára a lehetetlen kategóriába tartozott. – Melyik vámpír rekesztené ki azt, aki mindig friss vérrel látja el, akkor, amikor csak kedve szottyan hozzá? – nem foglalkozott a fenyegetésekkel, hogy esetleg kiderül, hogy emberek vérét szívja le, hogy van, aki belehal. Még a hülye is tudja, hogy ez az üzlet, hordoz magában ilyen veszélyeket. Mindenki, aki a bárban vért vett magának, valahol tudta, hogy ez mivel jár, még ha nem is akarta beismerni saját magának. – És most már a barátodnak is szüksége lesz rá. Ha úgy tetszik, akkor rám. – bökött fejével a fiú felé, hangja magabiztos volt. Azon már meg sem lepődött, hogy Mori, amint tudott kereket oldott. Talán ez volt tőle a legokosabb döntés. Na de Ő mégis csak Amara volt, a Collins vállalat Fournemouthi tulajdonosa, a büszkesége nem engedett meg ilyesmiket. A menekülés fogalma szinte ismeretlen volt a számára.
- Rászedni? – kérdezett vissza – Itt senki nem szedett rá senkit. – rázta meg a fejét. – Ha farkas akar lenni, szíve joga. – vonta meg a vállát. Így elméletben kit érdekelt, de ha ez a feltételezés a valóság lett volna, na akkor egészen más lett volna a helyzet. Fogalma sem volt, hogy mit tett volna, kit ölt volna meg és kit nem. De az érzései korántsem voltak olyan mélyek, hogy ezen túl sokat mélázzon. Persze, szerette, vonzódott hozzá, vigyázott rá, és épp ez volt a lényeg. Volt annyira elfogult saját magával szemben, hogy azt gondolja, vele ilyesmi nem történhet meg, hogy amíg Ő figyel Sebastianra, addig semmi baja nem eshet és ha mégis, akkor is ott van a B terv, miszerint átváltoztatja. De nem gondolta tovább a dolgot, mert Ryan már köztük is termett, leintve a bukottat. Ami, mint kiderült nem volt éppen a legjobb ötlet, amikor egy pofon csattant az arcán. Hogy őszinte legyen, már kezdte unni ezt a kis közjátékot, főleg, hogy mindez a lakásában történik. Hát komolyan, mégis ki hívta meg ezt a rengeteg embert ide? Mert biztos nem Ő volt. Legszívesebben mindegyiküket kirugdosta volna, csak hogy egy kicsit most már egyedül lehessen, és ne az ostoba drámázásukat kelljen hallgatnia. Szem forgatva tette karba a kezeit, amikor a bukott Ryan arcát feléjük fordította. – Örülnék, ha a magánügyeiteket nem itt a lakásomban beszélnétek meg. – jegyezte meg egy kissé unottan.
Elégedetten konstatálta, hogy végülis az angyal úgy döntött, hogy ideje indulniuk, de persze nem mehetett el anélkül, hogy újra meg ne fenyegesse. – Ne merj fenyegeti a saját otthonomban. – szűrte a fogai között - Kifelé! – mordult rájuk. Már kezdett nagyon elege lenni ebből az egészből. Dühösen nézte, ahogy a bukott kivonszolja a fiút a garázsból. Remélem szenvedni fogsz a szomjúságtól. – gondolta cseppet sem kedvesen. Majd tett egy lépést Sebastian felé, csak hogy közelebb kerüljön hozzá és fejét a vállának döntötte, mint aki fáradt. Végülis igaz is volt, már tényleg belefáradt ebbe a huzavonába. – Nem ez volt életem legjobb üzlete. – mondta a férfi vállába, bevallva, hogy nyilvánvalóan Ő sem tökéletes. Ezután a kis incidens után angyalbiztossá kell tenni a lakást, bár az egy remek kérdés, hogyan is. Kezdte úgy érezni, hogy egy erőd lenne a legjobb hely, hogy az ő otthona is lassan azzá válik, egy igazán modern és luxus erőddé az igaz. Mindenesetre remélte, hogy most látta őket először és utoljára. |
 Thaddeus WrightThe angel of chaos - Meg ne tudjam még egyszer, hogy rossz fát tettél a tűzre, mert van rosszab hely a börtönnél.. - utaltam itt egy örökké tartó Várotermi fogadásra, ahonnan egy vámpírnak nem lesz kiút. Aztán a nyakörvénél húzta cibáltam magammal a kölyköt. Amiatt nem tartottam, hogy ellen tud szegülni. Egyrészt, mert még nincs egy órája sem, hogy átváltozott, így a képességei nagy része sem funkcionál, s amik vannak se működnek még olyan jól, ráadásul ő akkor is csak egy vámpír, én pedig egy bukott angyal. Egy nagyon, de nagyon zabos bukott angyal. |
Thaddeus WrightThe angel of chaos Nehéz volna megfogalmazni mit is éreztem a garázsban, a tudattal, hogy a kölyök halott, de mégsem teljesen, s hogy mind ez egy démon és egy vámpírnak köszönhető. Alapből nincs problémám a vérszívókkal, jómagam is ismerek párat, de az effajta törvényszegés már nem szemelől téveszthető. Ami pedig a démoni lényt illeti, nos... azokat nincs épelméjű, aki egy kicsit is kedvelné. Maximum az alkuk végett - már ha van, akire erre folyamodik - megjátszható a kevésbé érezhető gyűlölködés, de attól még a démon démon marad.
- Csend legyen! - morrantam rá a még éppen csak alig újjá éledt gyerekre, de egyelőre figyelmem lekötötte a többi. Példának okáért éppenséggel a szőkeség fölényes hangszíne. Azt hiszem még nem sikerült megismerkednünk egymással, de úgy érzem épp itt az ideje, hogy rendre tegyük kinek hol is a helye. Nem mondom, hogy a szerződés nem lepett meg, de a legkisebb mértékben se ütött be annyira, hogy ezt ki is mutassam. A vámpírok agyafúrtak, vagy sunyik, ahogy tetszik. Mindenre van magyarázatuk, és mindből jól próbálnak meg kijönni. A probléma az, hogy én nem a megvehető fajta vagyok. A szerződés vérrel aláírt, ez tény, s lemerném fogadni, hogy valóban a kölyökké, csakhogy ez itt nem a sötétkor... Elvettem tőle a szerződést, s bár visszájára fordíthattam volna, a visszafordíthatatlan dolgokat akkor sem oldottuk volna meg, eme dolog elfogadásra vár majd. Szóval magamhoz vettem a lapot, de mindvégig a nálam jóval alacsonyabb kislány szemeibe néztem, majd egy kézzel összegyűrve, elhajítottam a lapot.
- Vámpíréknál talán ez a módi, de ezt itt Fournemouth. Ha egy papírok nélküli, lényegében még teljesen hitetlen embert változtatsz át, a bírósági megállapítások és ellenőrzések nélkülözésével, hiába lesz ott egy hadseregnyi halandó is a háremedből, elfognak utasítani. Hát még ha asztalra kerülnek a cégeddel kapcsolatos pletykák is, Miss Collins. - szűkítettem össze szemeim, természetesen megfenyegetve. Jogomban állna lépéseket tenni, még úgyis, hogy ezzel magam is megüthetem a bokám, lévén, hogy jelenthettem volna előbb is a kölyköt, ám eme átváltoztatási botrány jóval nagyobb port kavarna. Kezem a tarkójára simítottam, hüvelyk ujjammal pedig a félmosolyra húzott ajkára. - Én a helyedben, nem kárörvendenék, és volnék annyira magabiztos. Mert, aki botrányt csinál, hamar hírheddté válik. És aki hírhedté válik, könnyen a város kitaszítottjai közt fogja találni magát. - jegyeztem meg halkan. Nem pusztán rá akartam ijeszteni, komolyan beszéltem. Azt akartam, hogy érezze át tetteinek igen súlyos következményeit, amiket jobbára már nem tud megállapítani, ha csak úgy nem döntök, hogy csendben maradok. - Vagy nincs igazam démon? - vetettem rá gyilkos pillantást a sárga szeműre, aki a lány híján a kocsi mögött bújkálva figyelt. Itt és most elküldhetném, és előkeríthetném azt, aki mükásnak találja visszaidézni, de Ryan életét már akkor se tudnák visszaadni. A félelem a szemében, azt sugallja, hogy megbánta, amit tett, és hogy megeshet, legközelebb inkább nem kísértené a sorsot, pláne nem szórakozásból. Gyávaságát az is alátámasztja, hogy kapva az alkalmon egyszerűen kirobbant a kocsi mögül és elsuhanva mellettünk elhúzta a csíkot. Hülyeség, ő is tudja, mert elég csak kiejtenem a nevét és előttem teremne. Utána is tudnék menni, és kicsavarni belőle azt a "jószándéknak" beálított akarámit is, amivel ide csalta a kölyköt. De már késő bánat, Teddy...
A menekülőt letudva ismét a lányra néztem, majd levéve róla kezem el a barátja felé. Igen, feltűnt...
- Vajon... e pillanatban, te mennyire próbálnád tagadással legyűrni azáltali félelmed, hogyha netán valaki úgy döntene, hogy rászedi a pasid, hogy... teszem azt, farkas legyen...? Még aláírást is szerezne tőle.. De te vajon eltudnád e viselni ősellenségedként az ágyban...? - néztem ismét vissza a lányra. Mások életével könnyűszer játszani, de mikor a sorsunkról van szó és a benne élőkről, már egészen más a helyzet. Az, hogy bukottá lettem nem mentesít bűneim alól, igen, ez igaz, de a fekete szárnyak nyitott kapuvá tették, hogy akkor és olyan mértékben léphessem át a határaim, ahogy nekem kényelmes. De, mint már mondottam, ami egyszer megtörtént, aligha visszafordítható. Ráadásul a kölyök már megint drámázik, így az el is vonja a figyelmem. Pláne, hogy közénk áll, így elengetdem a kislányt és mikor a kölyök közénk lépett nemes egyszerűséggel lekevertem neki egy atyai pofont. Nem akkorát, hogy sérülést okozzak, de érezhetőt, amitől remélem egy pár másodpercre is, de lezsibbad a képe, mert amit otthon ezéret kap, még ennél is durvább lesz.
- Van fogalmad róla, hogy mit dobtál el magadtól, te ostoba kölyök?! Az életedről mondtál le, te idióta!! - ordítottam rá. Bármit is gondolt nyomós oknak, még a halálos betegség sem lehet erre mentség. Mégis, hogy mehetett bele? Mégis mi a szar járt a fejében, mikor a vámpír megharapta vagy tudom is én...? Hogy majd diszkó gömböt játszik a napon??? Hogy jaj a csudiba, most nem kérek vért, mert vega vagyok, maradok a pizzánál?! Vagy hogy a múltbéli fájdalmak ettől majd aztán egy karikacsapásra megszűnnek létezni?!
- Te engem ne fenyegessél, bazd meg! - kaptam el a ruhája nyakát és felrántottam általa magamhoz szemmagasságba. - Lehet, hogy a méteres vágásból a hátadon nem tűnt fel, de itt kurvára az erőszak a válasz mindenre. Nehezemre esett nem elverni itt helyben, de tudom, hogy az sem segítene. Ó, nem, majd ha szépen hazaértünk és ha már volt ennyi esze, szépen neki állnuk vámpírt faragni belőle. Aztán majd taknya nyála egybe folyik a bokámat szorongatva, hogy ő ezt nem akarja, szabadítsam meg tőle. És mégis, hogy a faszba?!
Mikor még nekiállt feljebb, s konkrétan számonkért arról, hogy aggódásomban megpróbáltam vissza tartani, hogy medve csapdába nyúljon, nem tudtam megállni, hogy itt mindenki előtt ne verjek bele megint némi észt. Megfordítottam, erősen ráfogtam két oldalt arcát és Amaráék felé fordítottam fejét, úgy, hogy lényegében a szorításomtól olyan arcot vágott, mint egy hal.
- Ezt pofáztam neked végig! Hogy ne-menj-ki-a-kurva-utcára-miattuk!! - kiabáltam még mindig idegesen, szájbarágósan el ismételve, azokat, amiket odahaz is elmondtam neki. Talán nem részleteztem, hogy a geci mumus lehet vérszipoly, farkas, vámpír vagy bassza meg egy démon, de úgy gondoltam épp elég neki felfognia, hogy egy bukott lakásán gyógyulgat, egy nyomorult vérszipoly támadása miatt. De neeeem, még én vagyok a rossz macika, mert egy elemnélküli kibaszott nyakörvet raktam a nyakára. Hát basszam meg, nem igaz?
Hogy van-e problémám a kontrollálatlan dühvel? Nem tagadom, de ez bármelyik nyugodt ember kikészítené. Mintha szándékosan keresné a bajt, hogy ott csak egy lépés választott el attól, hogy ne szíjjazzam az ágyhoz. Megadtam a lakásban való járkálást, de a múlt idő nem véletlen. Most rábasztál, édesfiam. Nem csak a nyakadra kapsz szíjat, de konkrétan egy kibaszott múmiát fogok belőled csinálni, mert sajna, az én lakásom nem napfénytől védett. Ó, neem, majd szépen megtanulja, hogy a jó dolgok mellett ott az a sok szar is. Ebben a percben pedig el is döntöttem, hogy távozunk. És hogy a kölyök, örökre kölyök marad... Elkaptam a nyakörvénél és a lányra néztem.
|
 RYAN HYLAND"saját magunkon kívűl senki nem tud bennünket rábírni a változásra." Furcsa, és egyben ijesztő volt így visszatérni. Hogy nem tudtam másra gondolni, csak a vérre. És tényleg elég nehéz magam visszafogni. Mintha hónapokat hagytam volna ki, olyan szinten rám tört ez az egész. A levegőm már kezdett normális lenni, úgy hogy egyre ritkábban kapkodtam a levegőért. De egyre erősebb lett a késztetés. Bár látva, hogy senki sem figyelt rám letisztáztam magamban, hogy jelenleg nem hiányoztam senkinek. De aztán megtudtam, hogy miért. Én is megéreztem őt. És az, ahogy az ablakok megfagytak, és a hely sötét lett kissé, tudtam hogy elég ideges lehet. És persze éreztem ahogy lehűl a levegő. Mint az irodában. És nem kellett sok idő, hogy megjelenjen.
Amint megpillantottam, egyre jobban erősödött a vágy a vér iránt. Nem tudtam hogy miért, hogy talán az ő vérére, de tudtam hogy ennél több akarat erőre lesz szükségem.
A francba, de csábító…
Nem elég az, hogy így is vágytam rá testileg, szóval ez a kettős mérce igen csak próbára tett engem. Amikor eltekintett már tőlem, én is ugyan így tettem csak most magam elé nézve, egyik karomat a térdemre helyezve. A mondata után már tudtam, hogy valóban meg akarja őket támadni. De a lány már fel is mutatta, azt a darab papírt. Viszont a szöszke szónál, kicsit ideges lettem. Felsóhajtva beletúrtam a hajamba, de kezemet ott tartottam a homlokomnál. Valahogy rávenni magamat arra, hogy senkit se támadjak meg. Úgy néztem Amarára, összevont szemöldökkel. - Héé. - Szólaltam meg kissé talán megemelte a hangom, de nem szándékosan. De csak mert untam, hogy senki sem képes a nevemen szólítani. - A kölyök szó még rendben, mert ezen nőttem fel… de a szöszke már igen sértő. Van rendes nevem is, mint neked. - Fejeztem be, talán kissé szaggatottan. Valóban untam már, hogy szinte mindenki beceneveket adnak, mikor nem is ismernek. De nem is akarom, hogy ismerjenek. Elég most nekem egy bukott angyal is, aki mindenáron azon volt/van hogy valamilyen szinten kiismerjen.
Igyekeztem erőt venni magamon ahhoz, hogy fel tudjak állni. Amikor ez már sikerült, egy pillanatig a mellettem levő oszlopnak támasztottam magam. De aztán úgy voltam vele, hogy oda kell álljak közéjük. Mert tudtam hogy ha a lányt nem is fogja bántani, a démont igen, főleg amit a legutoljára mondott.
- Akire mérges lehetsz, az csak is én lehetek. - Néztem Thaddeusra, miután közéjük álltam és szemtől szembe voltam vele. - Én akartam ezt az egészet. Ők csak segítettek benne. - Tettem karba kezeimet. Így hogy előtte álltam, egyre jobban hallottam a szívverését. Ugyan csak nem féltem tőle, még jelenleg az sem érdekelt hogy erősebb nálam. - Megvolt rá az okom, hogy miért akartam ezt. De ezt szerintem te is tudod… Nevezhetsz hülyének… vagy ostobának, de nem veszem magamra. - Pillantottam el tőle, ugyan is ha tovább nézek a szemeibe tudtam hogy nem tudom sokáig visszatartani magam. Úgy gondolom, hogy nagyon korai lenne neki azt is elmondani, hogy miatta is tettem. Félek neki elmondani. És az is lehet, hogy most fogom látni utoljára. Mert nem tudhattam, hogyan is fogja ezt feldolgozni. Őt főleg nem lenne szívem meg harapni, mivel fájdalmat nem akarok neki okozni, ahhoz túl fontossá vált számomra. - Semmi szükség az erőszakra… tudod, hogy azzal semmit sem lehet megoldani. Szóval.. ha valamit jelentek számodra.. ha csak egy kicsit is, akkor nem bánthatod őket. - Ugyan is az, hogy utánam jött valami jelentősége van. Nem tudtam az ő érzéseiről mert ugye semmit nem mutatott felém. Igen, megtudtam van gyengébb oldala is, de leginkább a múltban ragadt. A feleségével. Meglepődtem viszont, hogy rögtön utánam eredt hogy megkeressen. Hagyhatott volna, nem volt kötelező neki ide jönnie… de valamiért megkönnyebbültem. Örültem, hogy itt van. De ezt nem mutattam ki, mert ijesztő volt ezt éreznem.
Hátranézve a lányra mögöttem pedig megszólaltam. - Teljesen félreértettél az előbb. - Szólaltam meg arra utalva, mikor gúnyosan megjegyezte azt, mikor meglepődne a férfi, hogy milyen erős lettem hirtelen. Ugyan is biztos arra gondolt, hogy neki mennék. Hogy én? Tényleg úgy néznék ki, mint aki harcias lenne? Sosem voltam az, és szerintem nem is leszek. Nos igen, a lányokat talán sosem fogom megérteni. Már most nagyon bonyolultnak tűnik ez az egész. Visszapillantva Thaddeusra, feltettem egy kérdést, ami eléggé csalódottá tett az ideérkezésemkor. - Nem akarsz mondani erről valamit? - Böktem a nyakörvre, ami már igencsak idegesített, hogy rajtam van. - Miért nem mondtad, csak el hogy mitől akarsz távol tartani? - Néztem a férfi szemeibe, vérvörös tekintetemmel. De lehetett látni szemeimben, hogy most csalódtam benne egy kicsit. |
SEBAKTIAN SPARKS"there is a point where pain is replaced by emptiness" Ugye megvan az a mondás, hogy amit az ember eltervez, az sohasem úgy valósul meg ahogyan azt elterveztük? Na, pontosan ez a nap is ilyen. Igaz, szinte ma ébredtem fel a vérveszteségből de azért az estét még is csak elterveztem valamilyen szinten. Egy jó kis iszogatás, most nagyon is jól esne főleg amiken keresztül mentem... még ha érzelmileg is. De hát Mori beállít ide, egy sráccal aki vámpír akar lenni. Hogy milyen érzés, ha ellened vannak? Hogy mind a kettőjük ki oktat? Elég pocsék. Érzem én ki kinek az oldalán áll. De mindegy is, már kezdek hozzászokni. A csók témánál pedig hozzájuk se szóltam. Sem akkor, mielőtt elkezdték, sem pedig utána. Azt az örömöt nekik nem fogom oda adni. Lehet engem ez miatt félreérteni, vagy máshogy kezelni. A lényeg ugyan az, hogy én elleneztem volna. De Amarának kellett erősködnie.
És csak akkor mozdultam meg a fiú mögé lépve, amikor már meg lett harapva. A karommal támasztottam továbbra is élettelen testét, ami egy pillanatra úgy tűnt, hogy nem fog visszatérni. Hiszen egyre jobban hűlt ki a teste. De azért én még bíztam abban, hogy fel kell.
Egy ilyen akaratos embert, amúgy sem tudtam volna visszafogni. Egy démon, és egy vámpír ellen? Na és azon a rohadt alkuk ellen, amit a fiúval kötött? Ezt még én sem tudnám megakadályozni. Meg hát minek is álljak az útjába? Nem az én dolgom. Viszont, egy valami még is érdekelt, a fiúval kapcsolatban. Hogy Morinak még is mi a szándéka? Amint fel tettem a kérdésem, Mori már rázta volna meg a fejét, de aztán valamire rá jött. Valamit eszébe jutattam. Felvont szemöldökkel pillantottam rá, amikor felénk jött és ő is legugolt. A mondata után pedig kissé összeráncoltam a homlokom. - Pont a lelkéért cserébe? - Kezdtem bele ránézve. Nem lepődtem meg, de hogy a lelkét eldobja csak azért, hogy vámpír legyen…- Persze, ezt gondoltam. - Válaszoltam arra, mikor megemlítette hogy ő nem hozta volna ide, ha ellenkezik.
Sokáig nem tudtam a fiú mellett maradni, mert Amara gondolt egyet és a karomnál fogva felállított. Épp annyi időm volt, hogy letegyem a földre mielőtt felkapott volna. Tekintetét vissza adtam én is ugyan úgy néztem rá, mint ő rám.
- Ugye tudod, hogy nem kell aggódnod miattam? - Tettem fel a kérdésem karba tett kézzel. De kb ennyiben is hagytuk a dolgot. Innentől kezdve mind a ketten furcsán viselkedtek. Igen én nem éreztem semmit, de egyből rá jöttem hogy az alak, akiről nem olyan rég beszéltünk ide talált. Időközben a fiú is túl élte a mérget, és most már vérvörös szemekkel tekintett ránk. Belül örültem, hogy túl élte de annak nem, hogy mihamarabb vérhez kell jutnia, különben megtámad. Nem, nem féltem tőle ugyan… de elég vért vesztettem már. A levegő lehűlt, majd sötétség vette körbe a garázst. És nemsokára megjelent a pasas is. Hát mit ne mondjak, nem csodálkoztam hogy annyira tartanak tőle. Mori Amara mögé bújva kereste a menedéket. De a lányban is láttam, hogy azért ő is félti az életét. Rápillantottam Rayre, aki még a levegőt kapkodva igyekszik vissza tartani magát. Tekintetemet csak akkor emeltem vissza rájuk, amikor az angyal megszólalt Amarának címezve a mondandóját. Majd pedig Morira. Én nem akartam beleszólni, mert valóban nem az én dolgom volt, de azt sem akartam hogy itt feleslegesen menjen a háborúskodás. - Igazat mond. - Szólaltam meg neki dőlve ismét a kocsinak, kezeimet zsebre vágva.
- Senki sem erőszakolt rá semmit a srácra. - Egészítettem ki a mondandóm. Majd végül Morira néztem. - És tény, néha megérdemelne egy kis leckét, de semmi rosszat nem tett. - Vontam vállat. Bár úgy éreztem nem kellene beleszólnom, de ennyit még megtehetek. Az már más kérdés, hogy ebből a pasas mennyit hisz el. Viszont most Amarára néztem. - Ha nem akarod, hogy megtámadjon engem… jobb lenne ha kapna vért… te is tudod, hogy nem sokáig tudja magát visszafogni. Még ha nem is akarja. - Néztem rá komolyan. Most fontosabb, hogy ne éhezzen. |
AMARA E. COLLINS"i must show no fear, no weakness, no doubt"
Hát persze, hogy Sebastian nem vette jó néven ezt az aprócska kis csókot. Oh ugyan, ne legyél ennyire bizonytalan. – csóválta meg kissé a fejét, de végülis megtartotta magának a gondolatait. Idővel úgyis megnyugszik, beletörődik.
Hogy ezek mindent jobban tudnak. – forgatta a szemeit. De Mori újból igazat adott neki; egyre jobban kedvelte ezt az eleinte igencsak kellemetlen démont. – Mindegy is, nem ez a fontos. – legyintett végül, felesleges ezen vitatkozniuk. Menekül és kész, és a vámpírrá válásban keresi a megoldást. Ami vagy beválik vagy nem, hiszen a félelmei, ami miatt menekül azok ugyan úgy megmaradnak. Így vagy úgy, de szembe kell néznie velük. A különbség csak az, hogy vámpírként majd játszi könnyedséggel tépi szét a neki nem tetsző alakokat, de a félelmei a kételyei, azok megmaradnak. – Na ezt jó hallani. Ezt jegyezd is meg. – emelte fel mutatóujját figyelmeztetőleg Raynak. Nagyon helyes, hogy nem fogja hibáztatni, habár azért ott volt benne a kétely, hogy erről gyorsan megfeledkezhet, amint fájdalmak közt gyötrődik majd, és amikor a majdhogynem csillapíthatatlan szomjúság átveszi az uralmat.
- Kedves gondolat. Biztos meglepődik, hogy milyen erős lettél hirtelen. – válaszolta gúnyosan arra, hogy majd Ő megfékezi a bukottat. Habár inkább szeretett volna biztos távolban maradni tőle, és esetleg csak akkor szembe kerülni vele, amikor már kicsit lecsillapodott és elfogadta, hogy a másik fele vámpír lett. Oh édes Istenem, mibe keveredtem. – futott át a gondolatain. Nem ez volt a legokosabb ötlet, amit valaha véghez vitt, de mondjuk nem is az Ő ötlete volt. Igaz, mondhatott volna nemet, simán megtehette volna és senki sem hibáztatta volna, de akkor felmerül a kérdés, hogy miért? Mert félt? Hát lássuk be, egészséges dolog, ha valaki tart egy bukott angyaltól, még ha az illető vámpír is.
- Hidd el, nem is vesződnék ilyesmivel, de mindketten tudjuk, hogy egy bukott angyallal nem érdemes újat húzni. – válaszolta Mori csalódottságára. Már az is elég hülye dolog volt, hogy belement az átváltoztatásába, de azért még sem akart ész nélkül a falnak menni, ha egy mód volt rá.
A mérge gyorsan bejárta a fiú testét, de mielőtt Ő elkaphatta volna estében, Sebastian termett ott, hogy magára vállalja ezt a feladatot. De végülis nem bánta, csak, ha Ryan felébred vámpírként ne az legyen az első dolga, hogy ráveti magát az egyetlen élőre. Szóval inkább megfogta Sebastian kezét és kicsit odébb húzta, jelentőségteljes pillantásokat vetve rá. Le sem tagadhatta, hogy félti. Még csak az kéne, hogy megharapja ez a zöldfülű, aki még a saját testét sem képes kontrollálni és véletlenül Sebastiant is átváltoztassa. Nem-nem, ennek még nem most jött el az ideje, és azt határozottan tudta, hogy mindenképpen Ő akar lenni az, aki ezt megteszi. Azon már meg sem lepődött, hogy Mori a lelkéért cserébe hozta ide a fiú. Hát persze, hogy nem ingyen, valami haszna neki is kellett, hogy legyen ebből az egészből. Na de egyetlen lélek tényleg megéri, hogy esetleg magára szabadítsa egy bukott angyal haragját? Hát, ezek szerint megérte.
Egészen jól viselte az átváltozását, kicsit meg is lepődött, hogy csak úgy áll ott, vérben forgó szemekkel és nem az az első gondolata, hogy nekiessen Sebastiannak. Hiszen még neki is igen csábító volt hallani a vér áramlását, amikor éppen szomjas volt. Ugyan fogalma sem volt, hogy milyen érzés lehet átváltoztatottnak lenni, hogy milyen lehet az a hirtelen szomjúság amikor rátör, hiszen Ő úgy nőtt fel, hogy ez az élete része volt, teljesen természetes volt a számára. De nem sok ideje maradt, hogy ezen gondolkozzon, mert a bukott úton volt ide. Egyszerre néztek egymásra Morival. De aztán tekintete a jegesedő ablaküvegekre tévedt. – Bassza meg. – bukott ki belőle összeszorított fogain keresztül, ahogy a démon máris mögötte termett, arra kérve, hogy ne hagyja, hogy visszaküldje. Na és őt ki fogja megvédeni attól, hogy darabokra tépjék? Egy pillanatra Ryanre pillantott. Nem fűzött hozzá sok reményt, hogy a szöszi képes lesz hatni egy dühös, nagyon dühös bukott angyalra, de hát most már nem volt mit tenni, szembe kellett nézni a következményekkel. És ahogy elnézte, többnyire csak magára számíthat. Na nem mintha ez bármikor is máshogy lett volna. Hogy ezek az angyalok miért nem voltak képesek a helyükön maradni?
Az első gondolata az volt, hogy az angyal gondolkodás nélkül esik majd neki, de nem így lett. Mintha egy pillanatra megkönnyebbült volna, habár még koránt sem úszta meg, még bármikor kicsinálhatják. - Nem tartozom magyarázattal. – mondta fölényesen. – De ha tudni szeretnéd, a szöszi kérte, hogy változtassam át. – előkapta a zsebéből a szerződést és meglengette a férfi előtt egy apró félmosolyra húzva a száját.
Hátrapillantott a mögötte bujkáló Morira. Hát bármennyire is kedvelte, azért az életét nem áldozta volna fel érte. Szóval jobb lesz, ha még most menekülőre fogod, amíg velem van elfoglalva. Majd újra a bukott felé fordult, állta a tekintetét. Lesz ami lesz, Ő bizony nem remeg meg. |
Thaddeus WrightThe angel of chaos Nem hiszek a véletlenekben. Lehet, hogy ez furcsa egy magamfajta természefeletti erőkkel megáldott lénytől, de angyaltól semmiképp. Amíg a földön élők csak fejüket fogják a csodák és véletlennek hitt események láttán, mi a felhők fölött láttuk az ok-okozati tényezőket. A megkérdőjelezhetetlen igazságot. Ezt azonban nem fogadnák el az őrsön kifogásként.
Pedig megérzéseim azt súgták nem véletlen volt a telefon. Pont mikor ellenőrzésem alatt akarnám tartani? Mikor a határait próbálná feszegetni? Ugyan... S mégis elmentem. Nem azért, mert hittem benne, hogy megmarad a seggén, noha a nyakörv jó ok volna erre, hanem azért, mert ha valóban baj volna, egy rossz megérzésre alapozva cserben hagnám őket. Ezzel pedig még veszélybe is sodornám őt és magamat is. Szerencsére a sebesség korlátozás engem aligha érint ilyenkor, így szél sebessen értem be az őrsre, le se zárva a kocsit, csak sietve becsapva magam mögött az ajtaját. Egy kihallgatásról beszéltek a telefonba, de mindenek lőtt a portánál próbáltam felvilágosulni.
Egy dolog sejteni az igazad és szembesülni vele. Mikor a kedves, éjszakai portás közölte, hogy jó maga se érti, de biztosan tévedés történt az eddig pulton pihenő kezem olyan erővel szorult ökölbe, hogy a csontok is ropogni hallatszottak. Tehát tényleg beszélgetett valakivel... És az a valaki szándékosan térített el. Nem sokan mernek ilyesmire vetemedni, pláne, ha érezhetően a védelmem alatt áll a másik. Két esélyes volt a dolog, mert vagy őrült vagy erősebb nálam. De én már tudom melyik lesz..
Ott hagyva szó nélkül mindent kitrappoltam az őrsről. Ó, nem, most nem kocsival megyünk. Úgy érzem, jobb, ha még ennél is gyorsabban kerítem elő. Ostoba kölyök... Vajon merre lehet?
Egy szempillantás alatt előbújtak szárnyaim és két szárny csapással már a magasban is voltam. Az meg sem fogrdult a fejemben, hogy otthon találnám. Egyrészt, mert biztos nem maradt otthon, másrészt, mert akárhová is indult, kizárt, hogy már visszaért volna. A város felett pedig könnyebb volt haladni, mint sem kerülgetni az épületeket, más járműveket. Ráadásul a haladásommal könnyebben megéreztem jelenlétét. Ami jó volt, egészen addig, míg már szinte oda nem érve megszűnt. Meg is torpantam, mert a jelenlét elvesztése egyenlő a halállal. Egy halandónál mindenképp. De egy élőholtnál... És ami azt illeti, nem csak az ő jelenléte fogadott. Bár a káosz angyalának tartanak, nem szokásom - főleg mostanság - vértontani. Most viszont erőteljesen úgy érzem, nem lesz választásom.
Idegesen szálltam le A Collins rezidencia területén. Hallásból, s talán képekről ismertem a leányzót, de nem zavartak illegális ügyei, amíg nem kiáltották volna ki körözött bűnözőnek. A garázs ajtó már nyitva volt, szinte áradt belőle a sunyiság bűze. A közelembe lévő növények ropogósra száradtak, az ablakok egy kettőre megfagytak, és megmernék esküdni, hogy a hőmérséklet is le csökkent. A körbeölelő sötétség elszívott minden jókedvet és örömöt. Szárnyaim nem váltak köddé, de behúztam őket a hátam mögé. Amit ideérkezésemkor pont kiszúrtam, az a démon rémült hangja. Jogos félelem a megtorlástól. De a fiút látva a földön, bizonyosság vált számomra, hogy bár a halál csak ugyan körbelengi, szemei vágyóbbak nem is lehetnének. Vérre vágyóak. A halandó vadász kötött le a legkevésbé, hisz aligha tehtett ő bármit is vele vagy ellene. De vámpírt csak vámpír hozhat létre. Amara tekintettem.
- Nem, hinném, hogy a magyarázkodás segítene, de megadom a lehetőségét, hogy megpróbálkozz vele. - kezdtem el felgyűrni ingem ujjait. Nem szívesen bántom a gyengébibb nemet, de egyrészt itt a gyengébbik nem sem mindig gyengébb, másrészt pedig, ezzel átlépett egy határt. Egy személyeset.
- Neked viszont ígyis, úgyis annyi... - tévedt tekintetem a mögötte bújkálóra. |
 Ji-Woon Hak“I wanna be myself, even if it’s still strange”- Jaj, ugye nem hiszed, hogy elcsábítanám tőled, ezt a rossz kisfiút? - sandítottam el Amy baba felé sunyi vigyorral. Nyilván nem tenném, és biztos, hogy Sebnek sem én volnék az ideálja. Vicces is volna. Én meg ő. Őket hallgatva mégis jó emlékezni rá miért is bírom én őket annyira. Mert szeretem nézni, ahogy civakodnak, miközben ide-oda lebegnek köztük azok a duci, piros szívek.
- Ja, Seb. Az alku az alku. - böktem oda én is, amolyan még egy lapáttal rátéve a dologra, de nem állt szándékomban magamra haragítani. - Ez csak egyetlen csók. Ne sajnáld tőlem... Ha tőled már nem kaphattam... - vágtam meg a sértődös duzzogót. Mondjuk, ha most Seb a féltékenysége hevében azt mondaná, beáldozza magát Amara helyett, simán rábólintanék. Nem, mintha Amy baba nem lenne elég jó, de Seb. Pláne, hogy itt játsza a betörhetetlent.
- Bárcsak hihetnék neked. De ez nem személyes. Az ember és démon is maga kárán tanulja meg, hogy a bizalom csupán egy valaki által kitalált szó, mellyel próbára tesznek. - vontam vállat Amarának címezve a mondadóm. Magamról tudom, hogy én sem vagyok megbízható alkat. Még magam sem bízok magamban. Ha így volna, most nem itt lennék, és az alkuimat nem arra használnám, hogy mások segítségére legyek. Tehetném ingyen is, de az annyira nem volna démonos...
Aztán egy rövidke ideig csendben figyeltem az eseményeket, hallgattam a meséket, és egyszer még Sebby felé is elsandítottam. Ne máár, most tényleg féltékeny? Rááám? Ugyan... Tudom, hogy szexi és cuki vagyok, mi veszélyes kombó, de Amara vámpír, nem fog velem leállni csókcsatázni. Azonban egy ponton a kölyök kutyus is beszállt a vélemény kinyilvánításba, ami okán, én sem maradhattam ki.
- A túllépni valamin és a fejvesztve menekülés közt is kilóméternyi távolság van. - vigyorogtam el lassan ráemelve tekintetem. - És lássuk be, mennyire kétségbeeshet az a halandó, aki Fournemouthig jön. Nincs ebben semmi, van ez így, de ne állítsunk be senkit ezáltal túlélőnek. Amy cunci mókus jól mondja, csak a préda menekül. És az, hogy vámpírrá változik, nem segít szembenézni azzal, amivel halandóként is szembenézhetne. Kivéve, ha az a bosszú... - kacsintottam a srác felé, majd visszanéztem Seb kutyusra. - A legtöbb ember nem is tud a létezésünkről, s hogy adahatik egy olyan lehetőség is, mint a valamivé válás. És mind ezek nélkül is képesek tovább lépni. -tettem még hozzá, majd mélyet sóhajtva a garázs falának dőltem, karba tett kézzel és vártam a csodát. Vagyis csendben vártam volna, míg jómagam el nem szólom magam előbb és Amara nem reagál rá kissé... rosszul? Kezeim magam elé emelve kezdtem bele a mentegetőzésbe.
- Who-hóó, én csak segíteni akartam. - magyarázkodtam, majd egy fél percig sem kibírt csend után elnevettem magam. - Frászt, igazad van! Ez rohadt veszélyes, én sem tudom, miért csináltam... - nevettem, mi átment zavart heherészésbe végül. Jó, hát nem ez volt a legeslegjobb ötletem életem során, dehát ki ne hibázna olykor? Azon viszont én is meglepődtem, amit a leányzó csinált. Na nem a képességén, hanem, hogy volt nála biztonságot ígérő biztosíték.
- Mi a csuda? Azt hittem nem hiszel az ilyenekben. Csalódtam benned, kislány... - ingattam mutató ujjam felé némi csalódottsággal arcomon. Szerencsére ezen senki sem akadt fent, így a dolog folytatni látszott. Az alku megkötése volt a következő. Na gondoltam biztos olyasmit kér, amire húzhatom a szám, de végtére is nem lesz nagy kérés, így belefogok menni. Nagy meglepetésemre azonban nem így történt. Mi van itt mindenkivel? Szinte már csalódom a dologban és Amara kérésében, ami persze ettől függetlenül teljesen vállalható.
- Legyen. - vontam rá vállat ismét karba téve kezeim. Amiket aztán le is engedtem, ahogy elindult felém a szőkeség. Elvigyorodva pillantottam rá, majd sunyin Sebyre. Szegényeem... Mindenesetre annyira azért nem szakadt meg a szívem, hogy ne tegyem meg, szóval átadva a kislánynak a kezdeményezést, később én is bekapcsolódtam, derekát is átkarolva. Nyilván nem mélyítettük el túlságosan, bár biztos szórakoztató lett volna hallgatni Seby halk morgását miatta. Mikor elváltak ajkaink, én még végignyaltam az enyéimen.
- Tulajdonképpen... nem is volt olyan rossz... - somolyogtam, de ezt már csak piszkálódásból megjegyezve, hátha morcog rá valamit a duzzogó férfi a kocsinál.
Aztán megtörtént a dolog is. Gyorsan, piszkolás nélkül. Azt hittem nagyobb durranás lesz, de biztos ennek is meg van a maga módja és körítése, ami által sokkal izgisebbnek hat ez az egész, mint mondjuk egy garázsban 5 perc alatt letudni. Én mondjuk nem reméltem sokat a férfivel ellentétben. A vámpír vér vámpír vér, erős jellem, életbe kapaszkodás ide vagy oda. Szerintem a génekhez van köze, mások szerint, csak az éli túl, akiben van némi természetfeletti, esetleg ősöktől. Mikor viszont Seb a nevemen szólított, ösztönösen villantak meg szeiem, és néztem rá, hangjából már kivéve, hogy piszkálódás mentes dologról lesz szó. Már épp húztam fel szám, hogy megcsóváljam fejem, mikor végtére is ő jutatta eszembe a dolgot.
- Ó, basszus! Jó, hogy mondod! - lépkedtem oda és míg a szöszke haláltusáját vívta, leguggoltam hozzá, és arcához hajoltam. - Ne felejtsd el, hogy alkut kötöttünk. A lelked nem megy sehova. - súgtam neki, noha nem kizárt, hogy tudatalatt hallotta is. De nem kell itt óriási dolgokról gondolni, az effektek nélkül ez sem olyan látványos dolog. Felfalni valaki lelkét... Külső szemmel hasonlíthatott egy egyszerű csókra. Ha éppen nem haldokolna, minden bizonnyal hangot is adna ki, és tágra nyílt szemeiből kihunyna a fény. Nem az élet szikrája, hanem a csillogás, amit lelkéne lobogó lángja okozott. Ha ezt minden nélkül csinálnám, belehalna, de vámpírként nem lesz szüksége a lelkére, ami így azonban testét elhagyva sem békélhet meg soha. Ugyanakkor egy része immáron az enyém. Bizonyos fokig pedig magaménak tudhatom. Arról nem is beszélve, hogy hamarosan meg lesz az elegendő lélek. Aztán Sebyre néztem, miután megnyaltam szám, és is letöröltem.
- Ne aggódj, a lelke ígyis úgyis távozott volna belőle. De a helyzet az, hogy felajánlása nélkül, én sem hoztam volna ide őt. - ültem le a földre mondhatni jóllakottan, még a hasam is megpaskolva. És mit javasol a doki? Kajálás után nem egészséges a mozgás. Most azonban nem volt túl sok választásom. Váratlan ponton vált érzékelhetővé, de erőltejesen a bukott jelenléte. Rá is kaptam fejem Amarára, ő is biztosan érzi. Amikor pedig megjelentek az ablak üvegeken az első jégvirágok, melyek sebesen vették át a területet, illetve ha akadt növény a garázsban, az is megadva magát a bukott közeledtének, keservesen szárazzá hervadt, tudtam, hogy most aztán meg nézhetjük magunkat. Én felugorva egyből Amy baba mögé bújtam.
- Ne hagyd, hogy visszaküldjön! - engem ugyanis nem véd a szerződés, de mint mondtam a kölyök önmaga bólintott rá. Nem hibáztathat... Ó, mami! |
RYAN HYLAND"saját magunkon kívűl senki nem tud bennünket rábírni a változásra." Hallgatva őket, ahogy beszélgetnek... hogy alku ide, alku oda... egyre jobban váltam kissé türelmetlenné. Talán azért, mert túl akartam lenni rajta mielőtt még Thaddeus megjelenhetne. Nem akartam azt, hogy ebben akadályozzon, mivel ez az én döntésem, én határoztam el magam... és be kell hogy valljam, ha ez a srác nem jelent volna meg, még mindig ott lennék bezárva a lakásában. Lassan megfulladva, azzal a sok érzéssel amit kihozott belőlem. Még mindig azt mondom, hogy ezeket nem éreztem rossznak. És igazából, csábító érzés volt egy olyan valakihez vonzódni, aki kicsit erőszakos, de még is van egy gyengébb oldala. Nem állt messze tőlem az erőszak, vagy a bántalmazás, mert ezeket már megszoktam az apámtól kis korom óta. Talán azért sem zavart, hogy a férfi hirtelen haragú tud lenni ha olyasmit mondok neki, ami nem tetszik számára. Én sem vagyok ártatlan, ezt tudtam magamról.
Még ha ő sokszor meg is bánt, a szavaival. - Ez miatt ne aggódj. Nem fogok hibáztatni senkit. Nekem csak felvetették, a döntés már az én kezemben volt. Az már más kérdés, hogy mit fogok akkor érezni. - Válaszoltam neki, karba tett kézzel le nézve a lányra.
Majd a mellettem lévő srácra néztem, aki paranoiának nevezte a dolgot. Megvontam a vállamat, de nem éreztem annak hogy az lennék. - Nekem aztán teljesen mindegy. - Tudtam le a dolgot ennyivel. De valamit akkor is éreztem. Az is lehet, hogy valaki mást érezhettem mintha figyelne, de nem is ezzel akartam törődni. Amikor a lány felvetette, hogy lenne még valami mielőtt átváltoztat, abban a pillanatban vissza is tért egy papírral a kezében. Meglepetten néztem utána, hogy milyen gyorsasággal haladt. Bár ezt tudtam, hogy van ilyen képességük de persze csak az alap dolgokat tudtam nagyjából amik már le mentek filmekben, és sorozatokban. Még is ezt látni élőben, igen bizarr volt.
De én is képes leszek ilyenre.
A másik férfi kijelentésére, és kérdésére rápillantva éreztem, hogy tudja, és átélt már ehhez hasonlót. Kissé zavartan, de egy aprót bólintva feleltem rá. Majd miután már a lány a kezembe nyomta a papírt, elmagyarázta közben hogy erre miért is volna szükség. Egy pillanatra belegondoltam abba, ahogy Thaddeus milyen mérges lesz ha már nem úgy fog látni, mint amit megszokott. Talán kicsit aggódtam is, mert átvertem és ez miatt ismét csak veszekedés lesz közöttünk. Remélem megérted...
El is vesztem kissé a gondolataimban, mert csak akkor tértem észhez, amikor a lány ismét megérintett, kezemet megemelve hogy körmével megsebezze annyira, hogy némi vér folyjon ki. Nem adtam ki magamból hangot, inkább csak a hirtelen jött fájdalomtól szemeimet hunyorítottam össze egy pillanat erejéig.
- Legyen. - Válaszoltam tömören, amint aláírtam a papírt átnyújtottam neki de nem engedtem el, ugyan is ismét megszólaltam. - Ha még is megpróbálja, igyekszem megállítani. - Fejeztem be a lányra nézve, elszánva magam. - Rám talán hallgat... - Ha esetleg érez valamit irántam, ha nem is szívesen de az én kedvemért biztosan megtenné, hogy ne bántsa a lányt. Tudtam, vagy is éreztem, hogy igencsak tartanak tőle. Legalább is, ahogy kivettem a szavaikból. Végül elengedtem a papírt, amit a lány el is rakott miután a vér már megalvadt rajta. Kicsit arrébb mentem tőlük, mialatt a lány meg is csókolta a srácot. Én eleve nem is néztem oda, nem azért mert zavarban voltam hanem mert Thaddeusra gondoltam most jelenleg. Csak akkor eszméltem fel, amikor a lány összecsapva a kezét végül felém fordult.
Ránéztem, miután megszólalt. Milyen alacsony... de még is mennyi energia van benne. Érdekes egy személyiség. Azt hiszem jobban szemügyre kell vennem a másik nemet. De ez rá ér.
Elmosolyogtam a kijelentésén.
- Ugyan, még is mire vársz még? - Utalva kérdésemre, hogy eddig is készen álltam. Már akkor nem volt visszaút, amikor kiléptem a lakás ajtaján.
Majd a lány nem sokat várva, végül karomat ismét megemelve bele is harapott a csuklómba, amire már erősen felszisszentem. Miután elengedte, a két apró nyom ott maradt, és a maradék vér pedig szépen folyt ki a sebből. Kijelentésére lepillantottam rá, de már csak egy halvány mosolyt tudtam magamra ölteni. - Az már csak rajtam múlik, nem igaz? - Mint akkor mondtam, egy cseppet sem féltem a haláltól. Hiszen néha én kerestem azt, amikor még nem voltak válaszok a miértekre. - Köszönöm. - Szólaltam meg, amint már éreztem hogy kezdek igen rosszul lenni.
Nem is telt sok időbe, pár perc múlva mérhetetlenül nagy fájdalmat kezdtem el érezni a mellkasomban, amihez egyik kezem oda is kaptam. Ahogy próbáltam visszafogni azt, hogy kiabáljak, helyette gyorsan kezdtem el venni a levegőt, ami lassan el is fogyott. Aztán megállt a szívem. Meghaltam.
De, hogy milyen érzés? Éreztem, ahogy a lelkem elakarná hagyni a testemet. A múltamat láttam magam előtt, azt amiért a halált választottam volna, az helyett hogy egy új életet kezdjek. Ez miatt akartam tovább állni... amit hirtelen meg is kaptam. A testem összesett, és már nem éreztem semmit. Azt, hogy leérkeztem-e a földre vagy sem. Sem a hangokat nem hallottam, és nem is éreztem azt hogy a többiek itt lennének-e még mellettem.
Csak el akartam menni... míg nem valami még is visszatartott. Bevillant Thaddeus. Fogalmam sincs miért, de amint eszembe jutott nem akartam elmenni. Nem akartam itt hagyni. Attól a pillanattól fogva, kezdtem el küzdeni a méreggel.
Hagytam, hogy az átvegye az irányítást a testemen, és átváltoztasson. Talán egy pár óra, talán 1-2 elteltével, hirtelen felébredtem levegőért kapkodva. Szemeimet hirtelen nyitottam ki, és a levegő hiánya miatt, fel is ültem egyből mellkasomhoz kapva. Lihegtem, de lassan a levegő is helyreállt. És hirtelen mindent éreztem. Rengeteg illatott, és vért. Hallottam a szívveréseket, hallottam a kintről jövő zajokat. Ez elég ijesztő volt elsőre, de túléltem... visszatértem. És amit jobban éreztem, az az volt hogy éhes voltam, de nagyon. Már most azon voltam, hogy ne támadjak senkire se, mert igen erős késztetést éreztem a vér iránti vágy miatt. Szemeim vérvörössé váltak, de akkor sem adtam fel. Körülnéztem azért, hogy tudjam még itt vannak-e és igen. - Nem hiányoztam senkinek se? - Szólaltam meg igen szaggatottan, és lihegve. De éreztem, hogy nem sokáig fogom kibírni hogy ne jussak vérhez. |
SEBAKTIAN SPARKS"there is a point where pain is replaced by emptiness" Valamiért nem értettem, hogy Amarának mi is volt a baja most jelenleg, hogy én és Mori egy kicsit el szórakoztunk. Na mégha ez nekem is új, főleg egy démonnal szemben de ebben a városban szinte bármi előfordulhat. Bár még nem vagyunk haveri szinten, de nem állok távol attól sem, hogy ez ne történjen meg. Ki tudja mit hoz még a holnap.
Na de ami a csókot illeti, nem igazán tetszett az ötlet. Oké, hogy alku de ha már az ember szerelmes, ne akarjon már másokat csókolni... még ha nem is jelent semmit. Mori, ezért is seggbe rúghatnálak, amiért ezt kérted tőle, mialatt megszálltál. De ugyan akkor tudtam, hogy a lány sosem volt szerelmes, és annak fogalmáról keveset tud... vagy semmit. Még is minek álljak az útjába?
- Oh hát persze, hogy nem... akkor még is mire vársz még? Menj, és csókold is meg. - Szólaltam meg, vállamat megvonva, és szemeimet megforgatva, miközben máshova pillantottam. Direkt szórakozol velem, nem igaz?
Tudtam, hogy ugyan úgy lenéznek emberi kiváltságom miatt és azt, hogy itt aligha érek most valamit. De az sem kizárt, hogy a lány csak fellángolásból feküdthetett le velem. Hiába kelthettem benne erős vágyat, még ha ez más is volt mindkettőnk számára.
Az biztos, hogy egy akaratos vámpírral lenni nem könnyű.
Abban is biztos voltam, hogy magyarázkodásba sem kezd majd később, ha ennek vége és talán mindenki elmegy.
A többi dologba nagyon nem szóltam bele, de amikor Amara megemlítette, hogy mi emberek folyton csak menekülünk felvontam rá a szemöldököm.
- Nem minden esetben menekülünk, Drágám. Valaki képes szembenézni a tényekkel, valaki meg inkább tovább lép, egy másik út reményében. És most csak néz rá... - Böktem a srácra. - Nincs abban semmi, ha valaki túl akar lenni a múlton. - Vontam vállat nemes egyszerűséggel. De arra, hogy egy bukott angyal az, akiért érez valamit az azért nem semmi. Jóóóó tudom, beszélek én, aki egy szinte hercegnőben találta meg ugyan azokat az érzéseket.
- Mit meg nem teszünk a másikért... nem igaz? - Pillantottam a srácra, egy halvány mosollyal az arcomon. Jól tudtam, hogy ez milyen érzés. Hogy bármire, és bármeddig képesek vagyunk elmenni azért a személyért aki fontos számunkra. És, ezt még Mori, sem Amara nem tudja tőlünk elvenni. Ez egy emberi szokás... olyankor amikor az illető szerelmes, és nem akar mást, csak is azt hogy a szíve jelöltje boldog legyen. Én is ugyan így voltam Melanieval. Mindent megakartam neki adni, ami tőlem telhetett, ami sikerült is de, az én hibámból most nem lehet itt. De most már talán megnyugodott a lelke.
- Még ha hibát is követünk el... nincs annál jobb érzés. - Vontam vállat ismét. Legalább is ez volt az én véleményem erről. De átéreztem a srácot.
De az, hogy titokban jött ide, valóban eldurvulhat a helyzet ha húzzuk itt az időt. - Igaza van, jobb ha neki vágsz. - Pillantottam egy félmásodpercre Amarára, aki gyorsan el is szaladt végül, majd egy szerződéssel a kezében tért vissza. Én személy szerint nem gondolnám, hogy egy papír megállítaná azt az alakot. Hiszen ha eddig védeni akarta mindentől, és ha megtudja hogy vámpír lett belőle... hát ebből még lehet egy óriási vita. De igazából ezt maguk között kell, hogy megbeszéljék.
De sokáig nem tudtam erre gondolni, hiszen amint a srác aláírta a papírt Amara már akcióba is lendült. Szívem szerint megállítottam volna, hogy hagyja azt a rohadt csókot de tudtam, hogy mivel nem érek semmit nem tudnám megállítani. Akaratos, foggal, körömmel ragaszkodna ahhoz, hogy azt a fránya alkut beteljesítse. És szavai után, amit Morinak intézett - halkan, de még is hallottam - majdnem elnevetve magam, - de talán belülről - a fejemet kezdtem el csóválni egy igen halvány mosollyal a képemen, amíg máshova pillantottam. De legbelül csalódott voltam, ugyan is nem nézte egyáltalán a lány az érzéseimet, hogy én hogyan érzek iránta. De hát, mit várjak egy olyan személytől, aki életében nem volt még szerelmes? Szinte semmit. Még ha, ez változhat is idővel az nem most lesz. Egyik kezemet rá raktam a kocsi tetőjére, hogy azon támaszkodjak, majd elfordulva tőlük féloldalasan addig rájuk sem néztem, amíg konkrétan lekapta Morit. De még igazából akkor sem, amikor végre elszakadtak egymástól, és Amara össze nem csapta a kezét. Tulajdonképpen az sem érdekelt, mennyire szórakoztatták őket a képem. Ugyan is most úgy voltam vele, hogy át kell gondolnom egy-két dolgot. Hogy milyen érzések vannak a lányban irántam, hiszen az igaz, hogy erről egy percig sem beszéltünk, hogy mi van kettőnkkel. De ennek nem most van itt az ideje. Még ha belülről forrtam is a dühtől.
Végül a lány, végre neki látott annak is, hogy a srácot átváltoztassa. Egy pillanatig sem néztem egyikükre sem. De alig egy pár másodperccel a harapás után, ellöktem magam az autótól és Ryan mögé léptem. Csak hogy elkaphassam, miután összeesik.
Igazából, egy pillanatig sem kételkedtem abban, hogy ez a srác nem fogja túl élni. Ha van elég akarat ereje, és a szervezete is elég erős hozzá nem fog belehalni. Nem telt el pár percbe, a fiú össze is esett, úgy hogy elkapva őt a derekánál szépen lefektettem a földre. De nem mozdultam el mellőle, tartottam őt félig felemelve a földről. Éreztem, ahogy lassan kihűl a teste. A méreg lassan dolgozni kezdett benne. Néztem az arcát, ami lassan halvány fakó fehér színné nem változott, ami Amaráéhoz hasonló volt. Nem lesz baj... erős srác vagy te. Ha ezt most kimondanám, biztosan vágnának rá grimaszt.
- Mori. - Mondtam ki a nevét, majd egy pár másodperc után rá pillantottam. - Ugye nem akarsz neki ártani? - Tettem fel a kérdést, ami most eléggé foglalkoztatott. |
AMARA E. COLLINS"i need no one, and the last thing i want is someone needing me"
Karba tett kézzel a motorháztetőnek dőlve várta, hogy befejezzék a nagy egymás nyakába borulást. Persze-persze megmentette az életét, és a többi, de azért ne essünk túlzásokba. – Micsoda öröm. – mondta egyértelműen tettetett mosolyra húzva a száját, hogy aztán újra visszanyerje komoly kinézetét. „Szívem”, visszhangzott a fejében. Nem igazán volt biztos abban, hogy tetszik neki ez a megszólítás, de most nem ez volt a fontos, így inkább csak elengedte a füle mellett.
- Nem fogadtam örök hűséget, ez csak egy csók… - kezdett bele a válaszba – És hát megfeledkezel arról a tényről, hogy Én, Én vagyok és hát az alku akkor is alku. Na nem mintha a vámpírok a gyengéd érzelmeikről lennének híresek. – fejezte be egy aprót vonva a vállán. Ugyan mégis mi van egy csókban? Semmi. Vagy hát Amara legalábbis így gondolta. Nem mellesleg az üzlet az üzlet. Ennél többe mondjuk nem ment volna bele, hiszen az mégsem lenne méltó hozzá, ha csak úgy áruba bocsájtaná a testét, nem, az ki van zárva, de egy aprócska csók, az semmi. Sebastian meg jobb, ha csendben is marad, mert a végén még elfogy a türelme. Csak nem gondolhatja, hogy egyszer lefeküdtek és csak úgy igényt tarthat már rá. Persze esze ágában sem volt lecserélni, hiszen mégis csak felébresztett benne valamit, amiről azt sem tudta, hogy létezik, de akkor néha türni kell, azt is ami nem tetszik neki. – Oh ugyan, megígérhetem neked, hogy ilyet nem kérek tőled. – mondta majdnem, hogy kedves éllel a hangjában. Hiszen annyi lehetősége van, persze visszaküldhetné, de hol van abban a móka? Nem mellesleg még hasznosak lehetnek egymás számára, így vagy úgy. Még ha az elején teljesen máshogy is gondolta. Mindenesetre jobb mindenre felkészülni, mert akkor nem érheti semmi váratlanul az embert.
A szőkeség válaszát hallgatva lassan egy ördögi mosoly kúszott a szájára. – Hát persze, hogy menekülsz. Ti emberek folyton csak menekültök. – csóválta meg a fejét – De hát ez a természetes viselkedése a prédának. – vigyorgott gonoszan. – Oh és mindezt titokban. De aztán ne én legyek a bűnbak, ha valami nem úgy sül el, ahogy eltervezted. – tette még hozzá.
Igazat kellett adjon Morinak, ez a még ártalmatlan szőke kisfiú, ha minden jól megy, akkor hamarosan igen veszélyes lesz egy darabig. Mert a hirtelen rátörő szomjúságot nehéz lesz kontrolálnia eleinte, és ki tudja, hogy még miféle nehézségek kerülnek az útjába.
Felvonta szemöldökét a bukott szó hallatán. Hát nem szívesen keveredett volna összetűzésbe semmilyen angyallal, de egy bukott mindig veszélyesebbnek hatott, hiszen már tudni lehetett, ha kell átlépi azt a bizonyos határt. – Idehoztad egy bukott kis kedvencét, hogy változtassam át? Csak nem holtan akarsz látni? – kérdezte összeráncolt szemöldökkel. Már-már visszakozott, hogy ez így nem lesz akkor a számára annyira kifizetődő, de hát végülis a fiú jött ide, Ő kérte, hogy változtassa át, az, hogy Amara teljesítette a kérését; hát könyörgöm, mégis mit várnak egy ilyen alvilági lénytől, hogy majd jótét lélek lesz és azt mondja, hogy menj haza gondold át még egyszer a dolgot inkább? Áh, mások valószínűleg felfalták volna. – Apropó törvény. Lenne itt még valami, mielőtt átváltoztatlak. – azzal elsuhant, hogy pár másodperc múlva egy szerződéssel a kezében térjen vissza. Alap esetben nem vesződött volna ilyen felesleges formalitásokkal, de a bukott angyalkával szemben nem ártott, ha bebiztosítja magát, mert hát az adott szó mit sem számít egy bukottnak egy vámpírral szemben. – Csak egy apró biztosíték nekem, hogy a kedves angyalod ne kapjon szét engem. Annak senki nem örülne. – magyarázta egy apró fintorral az arcán. – Ide kanyaríts egy aláírást. A véreddel. – kacsintotta a kezébe nyomva egy ősrégi mártogatós tollat és mielőtt bármit is kérdezhetett volna kezét tenyérrel felfelé fordította és körmével egy mély vágást ejtett rajta, hogy kibuggyanjon a vére, mert hát valamibe mártani kell azt a fránya tollat. Amint az aláírása már rajta volt a papíron, elégedett mosolyra húzta a száját. Így hát amint megalvadt a vér, összehajtotta a papírt és zsebre is vágta, mert erre még szükség lehet, ha a bukott angyalnak mégsem tetszene, hogy vámpír lett a kedvese.
- Ami pedig téged illet, te kedves kis démon, csak annyit kérek tőled, hogy kerüld el a Collins vállalatot és a felvásárlóit. – fordult a démonhoz - Elég egyszerű kérés, de így legalább biztonságban tudhatom magam. - ha Mori beleegyezett közelebb lépett hozzá, lábujjhegyre állva, egyik karját a nyaka köré fonva, olyan közel hajolt az arcához amennyire csak tudott. Lehalkította a hangját. – Tudom, hogy Őt szívesebben csókolnád – intett fejével Sebastian felé – de arra nem tudom rávenni. Csak azzal szolgálhatok, hogy láthatod milyen képet vág majd. – kissé felhúzta a vállát – Tudom nem sok, de ezzel kell beérned. – azzal megcsókolta a démont, mintha mi sem volna természetesebb. Pár pillanatig elnyújtotta a csókot, majd elszakadt tőle. Mintha mi sem történt volna összecsapta tenyerét. – Akkor változtassuk át ezt a kis szöszit vámpírrá. – fordult vissza a fiúhoz vigyorogva. – Nos, Ryan remélem készen állsz, mert most már nem nagyon van visszaút. – húzta félre a száját. Megfogta a kezét, szájához emelte és már hegyes fogait belemélyesztette a csuklójába. Hagyta, hogy a mérge bejusson a vérébe, majd eleresztette a kezét és várta, hogy rátörjön a kín. - Reméljük túléled. - ejtette még el, de nem mozdult mellőle, hogy amikor majd összeesik halálában, akkor mégse koppanjon akkorát a feje a betonon, hogy be is törjön. Csupán pár óra kínt kellett kibírnia, ami a halálához vezet, sétagalopp nem? A kérdés már csak az volt, hogy vajon túl is éli-e, mármint képletesen értve. |
 Ji-Woon Hak“I wanna be myself, even if it’s still strange”- Későőő~ - somolyogtam, le se tagadhatva, hogy a meglepetést követően, most madarat lehetne fogatni velem. Tudtam én, hogy megkedvel, de csak mert én mindvégig kiálltam érte, és persze, mert éreztettem vele, hogy bírom a palit. Foghatnám arra is, hogy megváltoztam és jó démonná váltam, de mivel kétlem, hogy létezne ilyen, ezért nem rontanám a dolgot ilyen feltételezésekkel. Mind ebben mégis a legjobb, hogyha hibát is követek, mindünk letudja egy vállvonással, s azzal, hogy: Végtére is a démon, démon marad.
- Láttad? - néztem Amarára mutatóujjammal Seby boy felé bökdösve, kaján vigyorral képemen. - Viszonozta az ölelésem. - bólogattam lelkesen.
De a dolog ennyiben kellett, hogy maradjon, mert amiért jöttünk, nem az összeborulásunk volt. Szóval be is dobtam a srácot és nagyjából felvázoltam a helyzetet. Erre általában szimplán rábólintanak, én pedig kezem mosva tovább is libbenhetek, de Amy babát nehéz fából faragták. Szeretek vele alkudozni. Széles, és gonoszkás vigyorra húztam ajkaim, amiken végig is nyaltam. Izgalmasabbnál izgalmasabb események. Ha szükségem volna alvásra, akkor ma nagy bajban lennék.
- Micsoda őrületes ötlet! - kuncogtam el magam. - Képes volnál a galambod jelenlétében lesmárolni? Tudom, nem értek én az ilyenekhez, de mégha csak az alku végett is teszed, nem jön ki ez furán? - kérdeztem még mindig totál bezsongva a mai események hatásától. - Nem mintha én bárminek elrontója lennék. - nyaltam végig ismét alsó ajkaimon.
- Egy démoni vámpír! Nem is tudom miért csodálkozom ezen... - nevettem, aztán némi komolyságot erőltetve vigyorgós képemre, de oldhatatlanul jókedvűen folytattam. - Az alkuba csak akkor megyek bele, ha ismerem a feltételeket. Tudod, a mérlegelés szempontjából. Mert ha a végén közlöd velem, hogy most szépen sétáljak vissza a Pokolba, nekem az nem érne meg semmit sem. - forgattam meg szemeim példával dobálózva, bár őszintén nem nézném ki belőlük, hogy erre vetemedjenek. Még Sebyből sem. S nem azért, mert olyan hű, de jó pajtások volnánk, hanem, mert spancizás ide vagy oda, hasznot húzhatunk még a másikból.
Már majdnem nyitottam szám, hogy a gyerek hyelett is belemagyarázzak valami hülyeséget, de végtére is, ő adott választ helyettem. Ez nem gáz, úgyis az ő életük. Vagy haláluk... ahogy tetszik. Amy kételkedésére azonban én is elmosolyodtam, bár annak szemtanúja már aligha leszek. Aztán Seby fiúra néztem, mikor egyet nem értését fejezte ki "szívével". - Eszköz ide vagy oda, egy frissen átváltozott vagy még átváltozóban lévő vámpír jobbára veszélyesebb, mint egy sok évet megélt kisasszony féle. - böktem itt fejemmel a kislány felé. - Egy őrült vérszipolynál nem rosszabb, de azért egy ember nem tudna vele mit kezdeni. Meg szerintem jó pár lény is meg lenne lőve. Nem véletlen van erre törvény, az átváloztatás nem játék. - vontam vállat.
- De valóban. Aggodalomra semmi ok. A szerintem csak időleges nagy szerelme egy bukott, aki fülénél fogva is visszafogja tudni tartani, szóval abban nem lesz semmi szórakoztató. De tény, hogy el kélhet majd egy-két tanácsod a számára is, mert a kölyök mégis csak vérrel fog táplálkozni, és minden bizonnyal a legjobbat akarja majd neki. - tettem karba a kezeim. - Ember vagy, ne légy bolond. Itt még a lények közt sem mindenki érzékeli a másikat. Amit te érzel, azt paranoiának hívják... De tény és való, hogy hamarosan keresni fogja, szóval pörgessük fel az eseményeket, mert nem szeretném, ha közben megjelenne. És gondolom te se... - néztem Amy babára. Büszkeség és hatalom ide vagy oda, a bukott angyal ereje meghaladja az övéit, és az enyémet is. Személy szerint én nem is találkoznék vele, pláne, ha megtudja, hogy közöm van a gyerek átváltoztatásához. Ráadásul nyomozó, ami lássuk be a kislány munkáját is veszélyeztetné. - Hallgatlak. - néztem rá. |
Ryan Hyland"Saját magunkon kívűl senki nem tud bennünket rábírni a változásra."Egy jó idő beletelt, amióta elhagytuk azt a bizonyos házat. Nem kérdezősködtem milyen messze van még a cél, hiszen úgy voltam vele teljesen felesleges. Addig volt időm elmerengeni magamban. Bár most nem a férfin, hanem most kivételesen a múltamon. Visszagondolni apámra, és azokra az emberekre akiknek napom nagy részét velük töltöttem. És ahogy egyre jobban gondoltam vissza, annál jobban lettem ideges. Innen is látszik, hogy tényleg nem akarok vissza menni. És valamilyen oknál fogva, bár még nem tudom hogyan, de tetszik ez a város a maga módján. Még ha nem is olyan mint Washington a természetfeletti erőket leszámítva, na és azt hogy félek az érzéseimtől, amit egy bukott angyal iránt érzek. De talán azért is, mert én sem vagyok olyan ártatlan.
Ez a város valóban megváltoztat. Az, hogy milyen irányba mész el azt te magad döntöd el.
Útközben, egy apró kavicsot kezdtem el rúgdosni, majd nézni milyen messze gurul el. Annyira elvoltam a gondolataimmal, hogy szószerint megijedtem amikor a srác hirtelen énekelni kezdett. A szomszédságban a kutyát is kedvet kaptak rá, csak hogy vele vonítsanak. Meg is torpantam, és nagyokat pislogtam rá ahogy végignéztem hogyan is táncikál, ahogy villanyoszlopokra mászik, hogy pörögjön egyet rajtuk. Egy fél percig nem is tudtam utána menni, mert azzal voltam elfoglalva, hogy őt nézzem. Egy másik énem felnevetne... de számomra az is haladás, ahogy elmosolyogtam rajta fejemet csóválva, miközben homlokomra raktam a kezem. Egyre többet mosolygok őszintén, ami meglep. És talán Thaddeusnak tényleg igaza volt, hogy haladok, és változok. Talán a város teszi, vagy ő... de azért ez is megijeszt.
Még is miféle démon vagy te?
Ahogy erre gondoltam, végül elindultam utána behozva a lemaradást. De fura érzésem támadt, és egy pillanatra az égre néztem fel keresve Őt. De nem láttam semmit. Még is olyan... mintha érezném a tekintetét. Nem láttam, lehet eltűnt... de akkor is. Magam mögé is néztem, hátha meglátom de nem jártam sikerrel. De nem akartam lemaradni ezért ismét elindultam. És utolérve a srácot, aki csak táncikált, és énekelt csendben lépkedtem. Hallgattam őt, és egész jó hangja is volt szóval nem zavart. Ha ő így érzi jól magát, miért venném el a kedvét. Mint ahogy mondtam, még ha veszélyes is tetszett a kisugárzása. De azért egy apró mosolyt nem tudtam nem elengedni magamnak.
Végül odaértünk a házhoz, ami szinte hatalmas volt. Még nem láttam ilyet, szóval meg is lepődtem rajta ahogy végigfutottam a szememmel a helyet. A srác után lépkedve a garázs felé vettük az irányt. Már meg sem lepődtem, ahogy szinte ordítva szólal meg jókedvűen.
Nem sokkal később két személyt láttam meg. Egy lányt, és egy férfit. Gondolom ők lesznek azok, akiket keres. Ahogy mentünk feléjük, a férfi felénk is vette az irányt. Ami ezután történt, kissé meglepett. Az, ahogy a srác becézgette a másikat na és persze a mondata lepett meg. El is pillantottam, hiszen kezdett kínossá válni a dolog.
Legalább jó tudni, hogy magam fajták is vannak.
Ami ez után történt, pislogva néztem rájuk. A srác kérdésére, meg csak mosolyogva megvontam a vállam. - Jókor voltál, jó helyen. - És ez így is volt. Érdekes volt látni, ahogy örül és vigyorog. Ahhoz képest, hogy ő démon lenne... még meg is ment egy életet. Hát erről még a mítoszokban sem lehet olvasni. De nem lehet rossz lelke, ha ezt megtette.
Később már én "élvezhettem" ahogy a vállamnál átkarol a srác, miután már kellő távolságba kerültünk egymáshoz. Majd nem várva sokat, meg is lökött ami valljuk be, hirtelen történt. De végül belevágtunk a lényegekbe, és rápillantva lányra akiről megtudtam már a legelején, hogy vámpír és elég szépen méregetett már lépett is elém. Megfogta államat, és már szinte farkas szemet néztem vele lepillantva a lányra. Nem mondom, elég furcsa volt hogy egy lány ilyen könnyedséggel hozzám ér. Ha még ki is maradtak az életemből a nők, akkor is tudtak meglepetést okozni. Nála mondjuk éreztem is, hogy teljesen más természete van a vámpír kiléténél kívűl. Kérdésére nagyon nem akartam válaszolni, mert nem szeretek nyitott könyv lenni... de ha ehhez az kell, hogy tudja miért változtasson át nem volt más választásom. - Nos, nem szeretek nyitott könyv lenni... de remélem meg elégszel azzal is, hogy két okom is van rá. Az egyik, hogy a múltam elől menekülök, ugyan is túl akarok lépni. Szóval nem akarom elhagyni a várost. - De amikor már a másik okhoz értem, felsóhajtottam. - A másik pedig... hogy van valaki, akiről az előbb beszélt ő is... - Mutattam a srácra. - Akiért érzek valamit, és miatta is akarom megtenni. - Fejeztem be, figyelve a beszélgetéseket. Amikor a lány megemlítette, hogy szívesen megnézné magának azt a személyt, aki gondomat viselné kissé idegesen oldalra pillantottam. - Az már egy másik kérdés, ő hogyan fog hozzám viszonyulni... ugyan is ő nem tud róla. - Összevontam a szemöldököm, miközben elcsodálkoztam az egyik autón. De vissza is néztem rá. - De van egy olyan érzésem, hogy hamarosan láthatod... már közelben is éreztem mintha figyelne. - Pillantottam a mellettem lévő srácra, csak hogy tudja ő is hamarosan megérkezhet. - Szóval, csak ez a két okom van rá, miért akarok átváltozni. - Néztem le vissza lányra. De ezután már hagytam, hogy eldöntsék mit is akarnak. |
Sebastian Sparks"There is a point where pain is replaced by emptiness"Ahogy válaszolt a kérdésemre, hogy őrült vagyok-e felvont szemöldökkel néztem rá. Majd enyhén el nevettem magam fejemet csóválva. - Ja persze, végülis nem minden vadász téved be egy olyan helyre, ahol nyüzsög minden faj, és szólít meg téged. - Mosolyogtam el, karjaimat széttárva. Igazából azt sem bántam meg, ha bár a nem olyan régi vitánknál ezt felhoztam volna majdnem, hogy ugye bárcsak ne tértem volna be hozzá akkor ugye nem került volna be az életembe. De hát ugye az ember nem gondolkozik olykor, ha ideges és bármit ki mondhat még olyat is, amit nem kellene és később pedig bánthatja ez miatt.
- De biztos azért is vagyok őrült, mert megőrjítesz... - Fejeztem be, ahogy szemeibe néztem. Majd a másik válaszára igazából csak vállat vontam. - Tudhatnád már, hogy nem riaszt meg a veszély. - Válaszoltam rá, egy kis huncut mosollyal a képemen. A fegyveres dolgon, pedig csak vállat vontam.Tény, hogy van más is de azért ami volt, az nagyon is jól végezte a dolgát és kiszolgált. Ebbe már nem akartam bele menni, és szerintem már ő se.
A garázsba érve, egy kicsit kijátszva Amarát a csókkal elvettem tőle a kocsi kulcsát, és meg sem várva a válaszát már éppen az ajtót nyitottam ki, és őszintén szólva már éppen induláshoz készültem. De még be se tettem a lábam az autóba, máris nagy hangzavar és léptek zaja közeledett felénk. Előszőr a hang fel se tűnt, mert nem ismertem fel. Morcosan zártam be a kocsi ajtaját, csalódottan felsóhajtva. Még a lányra is pillantottam, hogy nem-e várt valakit csak elfelejtette, de a mondata után csak vállat vontam. Nem nekem szánta ezt megjegyezni, de a mai nap azért már idegesített, hogy senki sem tud meglenni a seggén csak hogy kettesben legyünk. Hiszen nem olyan rég egy idióta társam jött ide, és ha nem állítom meg Amarát akkor meg is ölte volna. Az meg nekem nem hiányzik, szóval inkább tettem valamit, mielőtt rosszabbra fordulna a dolog. És ha belegondolok, még súlyosabbá tenné a hírnevemet ha ő is meghalt volna.
Most már tudják, hogy hol vagyok.
Tudom, hogy ő elmondta a vezetőségnek, hogy itt tartózkodom az egyik körözött vámpírnál. Innentől nekem már nincs visszaút.
Mint mondtam, először nem ismertem fel a hangot, de aztán később Morit pillantottam meg, és egy srácot. A srác nem igen érdekelt, de Mori annál inkább. Egy régi énem most fogná magát, és jól seggbe rúgná őt, amiért kijátszott... de mint mondtam valamit változtam. Hogy a jó, vagy a rossz írányba, azt még én sem tudom pontosan. És igen, csúnyán kijátszottak... de megmentettek. Egy démon, akinek a fajtáját gyűlölnöm kellene a múltom miatt, és egy vámpír akiért most jelen pillanatban oda vagyok.
Hálásnak lenni, egy démonnak... tényleg megőrültem.
Adtam igazat most Amarának. Hát ez a város, komolyan tesz róla hogy az ember más legyen, és máshogyan foglalkozzon.
Amint Morit megláttam, már indultam is felé, és nem... nem azért hogy seggbe kólintsam bár nagyon is megérdemelné, de a magam módján vállára téve kezem, hogy megállítsam szépen elmagyaráztam neki, hogy ha mégegyszer megteszi komolyan seggbe rúgom. És ez nem vicc, hiába szólt vissza amire csak összevont szemöldökkel, és gonosz mosollyal vágtam rá vissza. De végül meg is köszöntem neki a dolgot, ami tőlem is új... de kiérdemelte, hogy ezt elmondjam neki.
Ezek után szinte elállt a szava, és hatalmas döbbenettel nézett rám, miközben én vállánál karoltam át, és indultunk Amara fele. És amit ezután mondott, nem tudtam magam visszafogni, és elmosolyogtam rajta. - Komolyan... ne legyél gyerekes. Mondtam, hogy ne szokj hozzá. - Vigyorogtam el magam. De őszintén szólva, jó volt látni hogy ennyire feldobta ez a pár mondat. Amara türelmetlenül szólalt már meg, mialatt én mosolyogva megvontam a vállamat, mialatt Mori megölelt. Viszonoztam annyival, hogy hátba veregettem de utána el is engedtük egymást.
- Neharagudj szívem, de ezt muszáj volt. Látod, hogy feldobta a dolog. - Szóltam oda a lánynak, mialatt én elengedtem Morit, és visszatértem az autóhoz hozzá, és az ajtónak támasztottam magam ismét karjaimat mellkasom elé fonva.
És ezek után, én csendben figyeltem a történéseket. Jól gondoltam, hogy nem számítok semmi jóra. Őszintén szólva meglepett, hogy a srác vámpír akar lenni. Jó persze, ezek előfordulnak, sőt gyakran de akkor is. Ezért eldobni a halandóságot... maximum akkor, ha nyomós oka van rá, és valóban elhatározta magát az illető. De ő még fiatal.
Az alku dolog, már meg sem lepett engem. Jobb is, hogy Mori nem csókra akarja beváltani a lányon a tartozást. Hála ide-oda nem tetszett volna. De hát az én véleményem most sem számít, ezért csak azért is megszólaltam. - Hát, ha van aki figyel rá, akkor az már lényegtelen, hogy ki az ha átváltozott nem lesz egyedül. Akár vámpír az illető akár nem, meg lehet oldani más eszközökkel is.- Vigyorogtam el. Ha meg igen, akkor maga kell hogy harcoljon azért, ne legyen vérszipoly belőle. |
AMARA E. COLLINS"i need no one, and the last thing i want is someone needing me"
- Elég őrült vagy. – erősítette meg a férfi kérdését. – Hiszen teljesen védtelenül vagy egy vámpírral, aki bármikor felfalhat. – ismertette vele a tényeket egy huncut mosoly kíséretében. Ez elég jól illett egy őrült leírásához. – Ami meg a fegyveredet illeti, majd lesz másik. – vonta meg a vállát, hiszen egyik olyan, mint a másik, bármikor lehet szerezni egyet, még jobbat is, ezt le merte volna fogadni.
A garázsba érve egy elégedett mosolyra húzta a száját. Büszke volt a kis gyűjteményére. És hát persze, hogy illet hozzá az a Mercedes. Igazából mindegyik autója, de ez valóban mintha teljesen tökéletesen passzolt volna. Gyengéden viszonozta Sebastian csókját. Ez talán egy cseppet újdonság lehetett, hiszen Amara ritkán volt gyengéd, de hát mindig van egy első alkalom, ezek szerint még egy több mint 200 éves vámpír esetében is.
Ahogy érezte, hogy Sebastian a keze után nyúl elhúzódott tőle, de addigra már a férfi kezében volt az autó kulcsa. Gonosz, sejtelmes mosolyra húzta a száját, hogy miket meg nem engedek neked. – Remélem akkor elbírsz közel 600 lóerővel. – jegyezte meg, figyelmeztetve, hiszen nem valószínű, hogy volt dolga ekkora erővel. Be kellett, hogy vallja egy kicsit féltette az autót, nem feltétlen Sebastiantól, de mindenkitől, szóval egy kicsit vonakodva egyezett bele a dologba, habár ez inkább csak egy belső vívódás volt jelen esetben. Mindenesetre már tisztázta vele, hogy mi lesz, ha hibázik, szóval remélhetőleg majd ennek tudatában nyomkodja a gázt.
De mielőtt még bármi is történhetett volna léptek zaja csapta meg a fülét, és egy ember szaga, és mindezt hamarosan Mori hangja is megerősítette. Nem számított arra, hogy ilyen hamar viszont látja a démont, hacsak nem azért jött, hogy behajtsa a tartozását. Karba tett kézzel támaszkodott továbbra is a motorháztetőnek dőlve, várva a magyarázatot, hogy most mégis mi van. – Mert ahogy mondtam, nekem mindig van valami dolgom. – jegyezte meg, inkább csak magának. De mielőtt bármelyikük is megszólalhatott volna, hogy mi járatban vannak Sebastian suhant el mellette. Egy pillanatra azt hitte, hogy nekiesik a démonnak, már készült, hogy visszafogja, ha valami butaságra adná a fejét, de nem így történt. Felvont szemöldökkel figyelte az eseményeket, egy szót sem szólt, inkább a mögöttük bujkáló fiút méregette, hogy vajon Ő mit kereshet itt. Jelen esetben a szőkeség jobban lekötötte, hiszen Ő volt az új husi a "csapatban". – Befejeztétek ezt a felesleges sugdolózást és szópárbajt? – kérdezte meg végül talán egy kissé türelmetlenül. Morinak igaza volt, mindent hallott, na nem mintha annyira érdekelte volna, felőle aztán azt csinálnak amit akarnak, de aztán hozzá senki ne jöjjön sírva, ha valami nem úgy sült el, ahogy akarták.
Szem forgatva fogadta a démon üdvözlését. De, ami azt illette, már kezdett hozzászokni, van, akinél többet nem lehet elérni, meg kell elégedni azzal, ami van. Szóval egy gúnyos mosolyt villantott felé, ezzel le is tudva a köszönést a maga részéről. De legalább végre a tárgya tért, és ez is valami. – Persze, hogy emlékszem. Nem is szeretek tartozni, főleg nem egy démonnak. – magyarázta, de mindeközben kíváncsian várta, hogy mire akar kilyukadni. Egy pillanatig fontolgatta az ajánlatot, de igazából már tudta, hogy neki úgyis van jobb ötlete, mint mindig. – Vagy megadom, amivel tartozom. Átváltoztatom neked az embert és te jössz nekem eggyel. – vonta meg a vállát széttárva a kezeit, felvetve a saját ajánlatát. Mit lehet tenni, mégis csak üzletasszony volt, ez a vérében volt, így nőtt fel, ösztönös volt ez az egész, még ha egy démonnal is állt szemben. Mindig azt nézte, hogyan tud a legjobb helyzetbe kerülni. Ellökte magát az autót és könnyed léptekkel odasétált a szőkeséghez, miközben alaposan végigmérte. Megfogta az állát és mélyen a szemeibe nézett. – Miért akarod, hogy átváltoztassam? – tette fel a kérdést Morinak, de meg sem várta a választ. – Miért akarsz átváltozni? – kérdezte meg a fiút is. Kíváncsi volt a válaszára, habár neki voltak ötletei, hiszen szerinte vámpírnak lenni kiváltág volt, felsőbbrendű lénynek tartotta magukat. Alapvetően nem szívesen változtatott át embereket, hiszen annyival kevesebb vér a boltban, és nem mintha bármelyik ember is megérdemelte volna ezt a kiváltságot, de hát alávetettekre mindig szükség lehetett.
- Megnézem, hogy viseli gondját az a valaki egy újszülött vámpírnak. – húzta egy gonosz mosolyra a száját, majd elengedte a fiú állát. Habár, amíg elegendő mennyiségű vér áll a rendelkezésére, addig nem lehet baj, de ebben erősen kételkedett, hacsak a másik fél nem szintén egy jól felszerelt vámpír, amiben szintén erősen kételkedett, mert akkor nem jöttek volna hozzá. De majd úgyis megtanulják a saját kárukon, ő meg nem az a jótét lélek, aki figyelmezteti őket erre a kis apróságra.
- Szóval, mit szólsz hozzá? – fordult vissza végül Morihoz, a válaszát várva. |
[69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
