|
Témaindító hozzászólás
|
2021.06.13. 17:14 - |
Amikor mindent jelent, úgy játssz, mintha semmit sem jelentene.
Lezárt kör |
[63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
 Ryan Hyland"Kevés dolgot tudok pillanatok alatt megváltoztatni de egyet bármikor: A hozzáállásomat"Kissé nyöszörögve forgolódtam korán reggel az ágyamban. Az éjjel nehezen tudtam elaludni, hiába bámultam a falat, hogy majd egyszer rám köszöntsön az álom egy hosszú fárasztó nap után. Végül már az ébresztőm hangjára keltem, ami miatt bosszús voltam, hogy nemsokára már munkába kell mennem. Szinte már morogva kapcsoltam ki az ébresztőt telefonomon, és ültem fel az ágyon szemeimet dörzsölve. - Egy újabb nap… - Pillantottam ki az ablakon, ahol még a nap sugarai még csak most bújnak elő a felhők mögül. És egy újabb nap, amikor dolgoznom kell. Fournemouth városa számomra elég ismeretlen hely volt, annyi furcsasággal hogy nappal, főleg korán reggel rengeteg ember van kint az utcán. De este már mikor hazajövök, szinte senkit sem lehet látni. Olyankor egy árva lélek sincs kint, ezért kissé óvatosan igyekszek haza térni. Nem tudom miért, de valami azt súgja, hogy valami rossz dolog történne ha egy pillanatra is megállnék az út közepén, hallgatózva vajon követnek-e engem.
Könnyed léptekkel szálltam ki a puha ágyamból, amire visszapillantva szinte már csábítóan követelt vissza magához, csak hogy aludhassak egy jót. De nem akartam már az első napomnál késni az új munkahelyen. Így hát szépen beágyaztam, és a konyhába lépkedtem mielőtt még meggondolom magam és tényleg visszamegyek aludni. Készítettem egy jó erős kávét magamnak, illatát magamba szívva, éreztem ahogy átjárja minden egyes porcikámat mintha a testem is most ébredne fel a lelkemmel együtt, hogy felkészüljön a mai napra amíg ott álltam a kávégép előtt szinte már csukott szemmel a pult mellett támaszkodva. Mintha alvajáró lennék, vagy egy zombi teljesen úgy éreztem magam. Tény hogy ez káros a szervezetre, ha az nem tudja magát eléggé kipihenni de nincs mit tenni, ha az embernek valamiből meg kell élnie. Reggelizni nem akartam, nem volt rá szükségem majd veszek valamit, valahol az utcán. Nekem csak is a kávéra volt szükségem ami végre le is jött, kipattantak szemeim hogy lekapcsoljam a gépet és végre tölthessek egy jó nagy bögrébe. Csak még két kocka cukor, és egy kevés tej. Talán édesanyám is így itta a kávét. És meg kell hagyni, nem csak finomabb volt, de talán tovább is hatott amit éreztem is.
Leültem az ablak alatti asztalhoz, de az ablakot még is kinyitottam hogy jöjjön be egy kis friss levegő. Nem tudom mért de a madarak éneke, kissé megnyugtatott. Ilyenkor a kora pirkadati órákban kezdtek bele a kis dallamaikba amit néha asztalon könyökölve, és fejemet támasztva csukott szemmel hallgattam. Most se volt ez másképp, amíg kortyolgattam a kávét hogy egy kicsit felébredjek. Persze most is agyaltam mindenféle dolgon ami éppen az eszembe jutott. A múlt.. azok az idegenek, apám, és még anyám is akire már szinte az arcára és a hangjára nem is emlékszek. Nem tudom mért jönnek elő ezek az emlékek, még ha pár éve is történtek már nehezen mennek ki a fejemből. De azt se tudom, mikor felejtem el ezeket. Talán nem is kellene erőltetnem, hogy elfelejtsem őket? De amíg erre gondoltam, már fel is párolgott a kávém.
Körülbelül félóra alatt el is készültem, a reggeli teendőkkel együtt. Már kicsit élénkebben indultam meg az bejárati ajtó felé, hogy azt vissza fordulva bezárjam a lakás ajtaját. Ez a kis lakás, egy emeleten volt körbevéve még több lakással, és lent a földszinten egy szökőkút díszítette ezt a régi típusú épületet, körbevéve virágokkal, növényekkel. Egy-két pad is volt ott az arra pletykás asszonyoknak, akik szinte egész este kint ültek megvitatni az zöldségek árát, na meg hogy ki kihez ment be egy másik lakásba ott tölteni az estét. Bár én az emeleten laktam, nem olyan vastagok a falak hogy ezeket a beszélgetéseket elnyomja. De nem bántam mert szinte reggeltől-estig dolgozom és addigra már nincsenek itt hogy halljam miről beszélnek. A következő pillanatban már a buszon ültem, ahol az ablaknak döntve fejemet szunyókálva, mit sem törődve a zajra vagy a beszélgetésekre amik elhangzottak. Szerencsére a vég állomásig kellett utaznom, így nem kellett azon aggódnom esetleg fenn maradok-e a buszon. Fejemet fel kapva siettem az ajtóhoz, hogy leszálljak.
Le érve már rögtön az épület előtt álltam, az őrsön ahova már kissé tempósabb léptekkel léptem be az épületbe. A portáshoz érve, elmondtam ki is vagyok, így már rögtön küldtek is mellém egy hölgyet, aki körbe vezetett gyorsan az épületben majd megállt egy irodánál ahol dolgozni fogok. - Ms. Wright még nem érkezett meg, ezért kérlek foglalj helyet hamarosan megjön. - Szólalt meg kedvesen, majd el is indult a dolgára. Még megköszönni sem tudtam, hogy körbevezetett de gondolom itt mindenki siet. Belépve az irodába, egy kis helység fogadott még is hatalmasnak tűnt. Szembe is találtam magam az íróasztalával, de rögtön mellette állt egy kisebb asztal is így oda le is vetettem magam. Leraktam lábamhoz az aktatáskát, majd csak fejemet támasztva ugyancsak megint szunyókálva vártam az illetőt, hogy megjelenjen és neki állhassak a munkának. Reméltem gyorsan el fog telni, hogy hazamehessek. Szemeimet gyorsan ki is nyitottam, mikor meghallottam a zár kattanását és kinyílt az ajtó. Egy jóval nálam magasabb férfi tért be, aki látszólag meglepődött hogy itt tartózkodom. Ehhez elég volt megszólalnia, hogy tudjam remek napom lesz ma. Egy aprót sóhajtva feleltem neki. - Nos, az asszisztensed...látszólag. - Feleltem nyugodt hangnemben. - De, nyugodtan elkerülhetjük a formaságokat... - Gondoltam itt a nevekre, és egyéb dolgokra. Hiszen nem voltam rá kíváncsi. - Miben lehetek szolgálatodra? - Utaltam a mappára amit a kezében szorongatott, hátradőlve kényelmesen a székemben, várva a választ a férfitól. |
 Thaddeus Wright"Szeretni valakit, az több, mint egy erős érzés - az döntés, ítélet és ígéret."Reggel 8 óra
A vekker hangos és idegesítő sípolásba kezd, mintha csupán a riasztó szólalna meg a diliházban, hogy a betegek lázadnak. De ez az, ami felébreszt. Nem vagyok az a " még öt perc"-es szenvedőként kelő. A 8, az 8. Kinyitom szemeim, és egyből a plafon hófehérségével találom szembe magam. Vicces - vagy sem -, de bukottságom ellenére, s hogy főként a feketét kéne preferálnom - azt hiszem -, teljesen meg vagyok békülve szurok fekete tollaim színének ellentétével. Követtem el hibát, de ki nem? A különbség csupán annyi, hogy én meg is bünhődtem miatta. De nem bánom.
Azt viszont annál inkább, hogy nem bírtam társaság nélkül eljönni a bárból tegnap éjszaka. Egy gyors éjszakának indult, de fene gondolt bele mulatság közbe, hogyha vámpír az illető, akkor a reggelbe nyúló romantika végett sajnos hamarosan inkább púp lesz a hátamon, semmint nyeregben lévő királylány.
Basszus...
 Ez azért is jelent problémát, mert be kell mennem dolgozni, ugyanakkor nem szívesen hagynék itthon egy idegent a lakásban. Mert hát, hogy is mondjam... a tegnapi nap, nem a neve volt a legfontosabb tényező, mint inkább a formák és a némi csiszolásra szoruló készségei. De azt hiszem előbbivel nem csak én volnék így. Pláne, hogy vámpír, s jómagam hívtam be a lakásomba. Nem akarok faragatlan lenni, de még nem hallottam udvarias távozásra intést, ha egy éjszakásról volt szó. Szóval hát...
- Baby, menned kéne... - közöltem vele kikelve az ágyból kerítve valami öltönyfélét, miközben hallottam magam mögött, ahogy nyílik a fürdőajtó. Könnyebben jöttek a szavak, mint gondoltam. És mégcsak büntudatom sincs.
- És mégis hogyan? Kint tűz a nap. - szavaiból ítélve húzta a száját, miközben az ágy túloldalához sétált és a ruhái után nyúlt. Szemem sarkából láttam, hogy teljesen meztelen.
- Vidd el az egyik csuklyás pulóverem, csak menj. - válaszoltam, bármennyire is érzéketlennek tűnt. Nem attól féltem, hogy kirabol, mert Fournemouthban nem ez az elsődleges. De ha esetleg megfeledkezem róla és beállítanék valami újdonsült ismerőssel... nos az már kellemetlen volna. Nem volt egyszerű és azt hiszem többé nem is látom, de legalább elment, mielőtt kulcsra zártam volna a lakás ajtót és útnak indultam.
A reggel nem indult túl jól, de bizakodó voltam. Végtére is célt értem a végére. Túlzás azt mondani, hogy az őrsön jobban örültek volna nekem, de amint elértem a portát, egyből a kezembe nyomtak egy mappát. Végülis... ez is a hasznosságom jele, szóval akár pozitívumként s elkönyvelhetem. Félúton megállva és felcsapva láttam, hogy ez egy elég régi eltűnési ügy, melyet ugyan nem zártak le, de nyomok híján valaki szépen az elfeledett ügyek közé suvasztotta.
- De ezt miért én kapom...? - pillantok vissza a két fánkot is szájába tömő kövér portásra, aki mint egy megszeppent pufók fóka, nagyokat pislogva, válasz nélkül meredt rám. Ő se tudja. Azért oda morogtam egy jó étvágyat, és mentem az irodám felé. Oké, hát akkor ez a nap a papír munkával fog elmenni. Lehetne jobb, de lehetne rosszabb is. Ám mielőtt elérném az irodám ajtaját, félúton a folyosón megállít egy kolléga finoman vállon ragadva, másik kezében egy repedt bögrével.
- Ne légy rá dühös, ő is csak a munkáját végzi... - jegyezte meg, s azt hiszem ezzel mindent elmondott. Össze is vontam szemöldökeim és morcosan sandítottam el az irodám felé.
Bassza meg...
A legutóbbi ügynél egy fiatal tündért vágtak hozzám. Lelkes volt és cserfes. Azt gondoltam nem gond, én türelmes vagyok. De 6 hosszas óra után, és a szünetekben sem kímélve elborult az agyam. Nem bántottam, szósincs róla, különben most nem lennék itt. De picit felemeltem a hangom, picit udvariatlanabb voltam és egy picit... obszcén. A végén zokogva rohant ki az épületből és azt hittem soha többé nem látom. Erre most közlik, hogy itt van. Nem elég, hogy idegesítő, még az elválásunk sem volt épp kellemes. A kilincsre tettem a kezem, mély levegőt vettem, aztán benyitottam. Nagy meglepetésemre egy szőke srác várt odabent. Hirtelen azt sem tartottam kizártnak, hogy az ügy előtt még el kell vennem egy fiatal tolvaj életkedvét, hogy többé nem nyúlkáljon olyasmihez, ami nem az övé. De aztán megláttam a cuccait, az aktatáskát és őszintén szólva a ruhája sem arról árulkodott, hogy rosszban sántikál.
- Te meg ki a tököm vagy? - bukott ki belőlem magasba szökött szemöldökkel. |
Amikor mindent jelent, úgy játssz, mintha semmit sem jelentene.
Lezárt kör |
[63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
