|
Témaindító hozzászólás
|
2021.06.13. 17:14 - |
Amikor mindent jelent, úgy játssz, mintha semmit sem jelentene.
Lezárt kör |
[63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
 Thaddeus Wright"Szeretni valakit, az több, mint egy erős érzés - az döntés, ítélet és ígéret."
A forró víz tiszttja a sebet, nem baj, ha kicsit fáj. Inkább ez, mint, hogy elfertőzödjön, nem? És mivel jómagam is leakartam zuhanyozni, kellemest a hasznossal bemásztam mögé és elkezdtem megmosni a haját. A hátát is bevállalom, de csak, mert én látom, hol lehet hozzáérni, s hol nem.
- Nem, ez így van. Még az ikrek közt sincsenek egyformák jellemileg. De nincsenek kivételek, Ryan. Te is tudod. Mindenki hazudik. Van, aki jó, s van, aki rossz szándékból. - magyaráztam neki, lassan le is öblítve a sampont, ügyelve, hogy nagyon ne érje a hátát még a hab se, mert az már kevésbé tenne jót neki. - Több száz éves angyal vagyok, mégha egy ideje bukott is, mit sem számít. Még drága feleségem is hazudott. Nem nekem, de ő sem tagadta, ha rajta kapták. - tettem hozzá, kérdésére pedig szemeim forgattam.
- Tisztázzuk. Nem azt mondtam, hogy kényszeres hazudozó vagy, vagy szimplán hazudós, de igen, ezt gondolom rólad is. Ha te magad is elhiszed, hogy létezik olyan élőlény a világban, aki még sosem hazudott, akkor butább vagy, mint hittem. - húztam a szám, de nem sértésből mondtam neki, csupán, megakartam vele értetni, hogy mire is gondoltam. Még én sem vagyok őszinte mindig, én is hazudok, de jóval kevesebbet, mint egy halandó.
- Ha őszinte lettél volna velem, nem tagadnád, hogy itt akarsz maradni. Ha menni akarnál, mindent elkövetnél, hogy elmehess, mégha tudod is, hogy szinte semmi esélyed sincs. De a szinte semmi, nem a semennyi szinonimája. Ez nem előítéletesség, ez az igazság, kölyök, amit vagy elfogad az ember, vagy nem.
Megjegyzésére újfent megejtettem egy színpadias szemforgatást. - Nem csodálkoznék, ha valóban így volna. De nincs így. Te velem akarsz maradni. Érzem a kisugárzásodban. Valójában már az irodában eldöntötted, hogy hozzám akarsz tartozni. Akkor, mikor az ölembe ültél. Meg lehet, utána kicsit elbizonytalanodtál, de véglegesen nem zártad ki a lehetőségét. - mosolyodtam el, mert lényegében ezzel el is árultam a második okot, azt, amit ő inkább magában tartott volna. Angyal vagyok, több száz évnyi tapasztalattal a hátam mögött. A világ talán változott, modernebb lett, ahogy a szokások is, de az érzelmek megmaradtak ugyanannak.
Mikor ténylegesen szembefordult velem, leengedtem róla kezeim és úgy néztem le rá.
- Nem lesz, mondtam. Csupán elhintettem, hogyha, nem így volnánk, lenne. Na eredj, törölközz meg... - biccentettem kifelé a kabinból, mert én még nem zuhanyoztam le. - Lehetnél velem őszinte is. Nem őszintébb, hanem őszinte. Nem sértődnék meg, ha az igazat hallom, és nem csupán sértegetni akarnál. De tisztelném benned, hogy magad és engem is megbecszülsz annyira, hogy bármiről is van szó, kertelés nélkül megmondod. És igen, vannak, csak ők épp arra várnak, hogy te elmenj végre... Egyszerre egy emberrel foglalkozom. Lehet, hogy telhetetlen vagyok, de eddig egy partnerem sem panaszkodott, hogy nem kapott tőlem teljes figyelmet. Ez mindenkinek jár.
|
 Ryan Hyland "Kevés dolgot tudok pillanatok alatt megváltoztatni de egyet bármikor: A hozzáálásomat"Felvont szemöldökkel figyeltem, ahogy mosolyra kúszik a szája majd el neveti magát. Nem értettem ebben mi volt olyan vicces, hiszen csak egy egyszerű kérdés volt. Persze most se válaszolj… miért is kérdezősködök? Forgattam meg a szemeimet, majd mikor végül leszállt rólam felültem én is. De nagyon nézte a bútort amire hátra pillantottam, és láttam hogy véres volt. Nem lepett meg a vér látványa, az már inkább hogy kisebb lüktetésen kívűl nem éreztem mást. Lehet azért, mert nem fordítottam rá nagy figyelmet. Mikor megszólalt hogy el kell látni, gondoltam hogy felszakíthatta a sebet mert túlságosan elragadtatta magát, és a sérülésre egyáltalán nem figyelt. Nagy levegőt vettem, ahogy végignéztem ahogyan elsétál a fürdő fele, amíg hallgattam a mondani valóját. - Komolyan… - Suttogtam magamnak amikor a férfi már a fürdőben volt, karjaimat magam elég fogtam.
Végül óvatosan lementem, figyelve a hátamra is hogy ne vérezzem össze a bútort még jobban. Utána mentem, majd rá se néztem be is mentem a zuhanyzóba. De nem telt el sok idő, és ismét magam mellett tudhattam. Kezdtem azt hinni, hogy kicsit túlságosan is apáskodó. Legalább is erre gondoltam, amikor csak úgy hirtelen a hajamat kezdte el mosni. Ahogy a víz, a hátamat is érte egyből éreztem azt a csípős, égető érzést a sebemen. Halkan szisszentem fel, de meglehetett szokni. De amikor megemlítette, hogy az emberekben nincs őszinteség egy kicsit rosszul esett. - Egyik ember sem egyforma. Vannak kivételek. - Szólaltam meg. - Rólam is akkor ezt gondolod? Hogy hazudok, nem vagyok őszinte? - Kérdeztem meg felvont szemöldökkel. - Nagyon előítéletes vagy. - Néztem rá. És ez volt az egyik tulajdonság amit sosem szerettem egy emberben sem.
- Azt meg nem látom okát miért maradjak nálad. - Szólaltam meg a másik mondatára. - A múltkori kiakadásod miatt, ne is csodálkozz ha nem akarok a közeledbe lenni… legalább is ez az egyik ok, a másik után.. de azt úgy se mondom el. - Néztem el máshová. Igen, ott volt az is hogy ez után az egész után teljesen más érzelmeim lettek amitől még én is megijedtem. És még most is éreztem, így hogy a közelemben volt. És ez az érzés egyre csak erősödött, ahogy megint a fülembe súgott. - Mért lenne második menet? Már megkaptad amit akartál. Biztos vannak mások is akik ugyan úgy vágynak rád. - Néztem a szemeibe. |
Thaddeus Wright"Szeretni valakit, az több, mint egy erős érzés - az döntés, ítélet és ígéret."
Kellett pár perc míg én s összeszedtem maam annyira, hogy leszálljak róla, noha nem is nehezkedtem rá túlzottan a sérülése miatt. Nem gondoltam volna, hogy neki lesz még ereje kérdezősködni, de meglepett a kérdése. Noha ezt nem mutattam. Ellenben előbb mosolyra húztam ajkaim, majd el is nevettem magam fejem csóválva. Nem azért, mert nem lett volna jó, csupán nevetségesnek tartottam, hogy megkérdi. Lassan le is másztam róla. Ahogy leemelkedtem róla, akkor vettem észre, hogy a friss, gyógyuló sebét csak sikerült felszakítani, mert kissé véres volt a bútor.
- Gyere, kelj fel. El kell látni a sérülésed. - túrtam hajamba, igazítva rajta egy kicsit, és mivel magunk voltunk nem bajlódtam az öltözködéssel, pucéran sétáltam át a fürdőbe. - Gyere lezuhanyozni. Aztán, ha elláttalak, eszünk valamit. - szóltam ki, miközben kerítettem törölközőt, valami nadrágot, és előkészítettem a seb lekezeléséhez szükséges holmikat. Ha utánam jött, mert miért ne tette volna, beálítottam a vizet és hagytam, hogy bemásszon a kabinba, ami egyébként nem volt kicsit, pontosan azért, mert tudtam, hogy sokszor lesz társaságom. Eleinte nem akartam, de később becsatlakoztam hozzá. Beléptem mögé és ha már ott voltam magamhoz vettem a sampont.
- Ha túl sokat mozgolódsz, nem fogsz meggyógyulni soha. És ha nem gyógyulsz meg, nem mehetsz el. De ha sokat ficánkolsz, ne csodálkozz, ha elkaplak és meduglak... - dugtam a fejét a víz alá kicsit, aztán nyomtam rá egy kis sampont.
- Így hát... ha menni akarsz, minél távolabb lenni tőlem, jobb, ha minél előbb felépülsz. Ha nem... akkor meg ne dörgöld a hátad dörzsi papírhoz, hanem mond meg, hogy maradni akarsz. Az emberek közt egy őszinte ember sincs, de attól még nem kell folyton hazudniuk vagy titkolózni. - mostam a haját.
- Egyébként meg, ha nem csordogálna vér a hátadból... itt is megtömnélek... - hajoltam a füléhez.
|
Ryan Hyland (+18)"Kevés dolgot tudok pillanatok alatt megváltoztatni de egyet bármikor: A hozzáálásomat"Amikor megcsókoltam, és ő azt viszonozta éreztem hogy kicsit mélyíteni akar amit nem bántam így hagytam is neki. De… ez volt az utolsó, hogy én csókoltalak meg. Ugyan is ez után már távolságot kell tartanom tőle. Különben csak rosszabb lesz később, legalább is csak nekem. Később, amikor a nyakába karoltam hirtelen már csak arra lettem figyelmes, hogy a fenekemnél fogva felemel, és most már magán mozgat. Bár nem teljesen ment végig, még is kicsit mélyebb volt így egyre szaporább lettek sóhajaim aminek az lett a következménye, hogy éreztem már nincsen sok hátra. Bár nem tudtam neki mennyi lehet vissza, csak is akkor amikor egy pillanatra megállt. Ahogy éreztem egyre lüktető végtagját. Majd ismét elkezdte, de most már egyre gyorsabb tempóba váltott amire kissé hangosabbat nyögtem fel, majd jöttek az egyre szaporább sóhajok.
Végül visszahelyezett a komódra, ahol szinte már fekve voltam úgy folytattuk. Nem kellett már sok idő és már el is mentem, amire hangosat felnyögtem. Egyszerre éreztem kívül és belül is melegséget, és ő még a hasamra is kilőtte a maradékot amit igazából nem tudtam miért tette. Elég gyorsan vettem a levegőt miután már végeztünk.
De talán most lepett meg a legjobban amikor végigsimítva combomon hirtelen szét nem nyitotta a lábam, majd a hasamhoz hajolva megnyalta a hasamat, csak hogy lenyalja ami kijött belőlünk. Az érzés miatt ahogy megéreztem a nyelvét a hasamon apró sóhaj hagyta el a számat, és egy kicsit megremegtem amilyen hirtelen jött. Majd felkúszva hajolt felém, előszőr nyelvével jutatta belém azt a bizonyos ragadós dolgot ami mindkettőnkből kijött. Kinyújtottam rá én is a saját nyelvemet, hogy könnyebb legyen majd a csókját is viszonoztam. Ami meglepett, hogy most ő kezdeményezte a csókot. Miután már elváltak ajkaink, éreztem ahogy egy kicsi maradék lefolyik a szám szélén. Oda téve egyik kezemet letöröltem, amíg az ő szemeibe néztem, mivel még közvetlen rajtam “feküdt”. Tele vagy meglepetésekkel…. Még jól is éreztem magam, de tudtam hogy nem egyszer csinálhatja ugyan ezt másokkal is.
- Legalább jó volt? - Szólaltam meg halkan. Ugyan is nem tartottam magam jónak, pláne hogy ennyi hosszú időt hagytam ki. Most már megkapta ezt a fizetséget amiről beszélt nekem.
|
Thaddeus Wright (+18)"Szeretni valakit, az több, mint egy erős érzés - az döntés, ítélet és ígéret."
Egy percig sem tiltakoztam a csók ellen, s ha a mozgás közben sikerült, el is mélyítettem. Már, ha partner volt benne. Mikor éreztem, hogy biztos erővel karolt át, s akkor is a nyakamba lógna, ha elemelném hátsóját a bútorról, úgyis tettem. Feneke alá nyúlva vettem ölembe és mozgattam magamon, de ügyelve azért arra is, hogy sose merüljek benne túl mélyre, mert azzal nem csupán fájdalmat, de nagy valószínűséggel kárt is okoznék. És egy belső vérzéssel én magam már nem tudnék mit kezdeni. Egy szó, mint száz, valamival visszább véve, azért alaposan megugráltattam őt. E pillanatokban ugyan mellőznünk kellett a csókolózást, de ingerekben így sem volt hiány. Ahányszor ráengedtem magamra, merevsége minden alkalommal ide-oda himbálózott, ami olykor hasamnak ütközött. Eltörpengtem rajta egy nagyon rövidke pillanat erejéig, hogy vajon ő használta már úgy a szerszámát, mint mondjuk én? Volt e már valakiben? Tudja egyáltalán milyen érzés? Szósincs róla, hogy magamon akarnám kiprpbáltatni vele, de ha erre kerülne a sor, hogy kiélje magát valakin, én nem állnám útját. Nálam se tette senki. Tanultam is belőle jót s rosszat.
Amikor megint úgy éreztem elfogok sülni, megálltam kicsit és csak figyeltem, ahogy teste reagál az enyémre, a mozgásomra, annak hiányára. Lüktető meredezettségén láttam, hogy már nagyon elsülne. Hátrahajtott feje, s kéjtől ködös pillantásai szintén erre utaltak. Szóval folytattam. Gyorsabban és gyorsabban, a végén valamiként ismét a komódra fektetve és halehetett még gyorsabb tempóra váltva. Kézzel rá se kellett segítenem, ebben biztos vagyok. S mikor éreztem, hogy elsülök, egyrészét mélyrenyomva belé töltöttem egy férfias nyögés kíséretében, míg a másik felénél kihúztam és a hasára élveztem. Talán pont oda, ahová ő is. Aztán kissé már fáradtan végigsimítottam combjai belső felén, s a térdeihez érve még nagyobb terpeszbe nyomtam őket. Ha tudott spárgázni, ez mindenféle feszülés nélkül ment is neki. De nem a fájdalom volt a célom, hanem, hogy a felsőtestéhez érjek. Bebújtam lábai közé és a hasához hajolva belenyaltam kettőnk élvezetének egyvelegébe, majd feljebn kúszva előbb nyelvem csúsztattam a szájába, majd meg is csókoltam.
|
Ryan Hyland (+18)"Kevés dolgot tudok pillanatok alatt megváltoztatni de egyet bármikor: A hozzáálásomat"Mikor megéreztem kezeit a derekamnál, rögtön el is kezdett mozogni amire először halk sóhajokba kezdtem. Mégha még az elején fájt is kissé, szépen lassan kezdtem hozzá szokni és a fájdalom is alább hagyott. Végül tudta, hogy mikor kell egyre jobban gyorsítani a tempón, ahogy egyre jobban tudtam őt befogadni. Elfelejtettem, hogy milyen érzés ez az egész. Bármennyire is nem alakult jól a viszonyunk, egy cseppet sem éreztem rosszul magam miatta. Talán azért is, mert szabadabb is voltam amikor elmentem apámtól hátra hagyva őt abban a lakásban egyedül. Ahogy egyre jobban gyorsított, úgy a sóhajok átmentek jóleső, bizsergető nyögésbe aminél néha erősebben markoltam meg a bútort. Ami annak volt köszönhető, hogy mindig megtalálta azt a pontott ami nagyon is jó volt. Ilyet is most először tapasztalok, hogy így mindig igyekezett jól eső érzéseket adni. Korábban is gondoltam rá, az irodában hogy én elhiszem hogy más, és látom is hogy ezzel ismét csak bizonyítani akar.
Néhány perc múlva, abbahagyta és kihúzodva szembefordított magával. Pillanatok alatt már a komód tetején ültem, és kicsit meglepődtem milyen könnyen tett fel. Jó amilyen pehely könnyű vagyok, nem is csodálom. Nem is várakozott tovább, ahogy szétnyitva a lábamat ismét belémhatolt. Ekkor már szinte kéjesen nyögtem fel, fejemet kissé hátra döntve az érzéstől. Amikor kezeit megtámasztotta, szinte most éreztem igazán hogy mennyire közel van hozzám amitől a gyomromban is éreztem ezt a fajta táncolást. Annyira megijesztesz... mitévő legyek veled?
Ahogy éreztem közelségét, és azt hogy néha csókot ad homlokomra, és ahogy fejét lehajtja hozzám furcsa érzés volt de nem mondanám rossz értelemben, hanem nagyon is jó értelemben.
Egy kis ideig, csak azért sem karoltam át, hanem kezeim ott pihentek az övéin. Néha csak ránéztem, nem is tudtam máshová tekinteni csak is megbabonázó tekintetébe mélyedni. Kezeimet rátéve mellkasára, lassan fel csúsztatva azokat a nyakáig körbefontam ezzel is közelebb húzodva hozzá, és arcához is közelebb hajolva úgy hogy orrunk egymáshoz ért egy kis ideig, és egy kicsit orommal apró mozdulattal végig simítottam az ő orrán, és csak élveztem közelségét, de csak egy igen rövid pillanatig mert utána megcsókoltam. Egyik kezemet rátéve arcára csókoltam ajkait. Ugye azt mondtam nem érdemli meg... de oly annyira megőrjít hogy nem bírom tovább tűrtőztetni magamat, hogy ne tegyem meg. Úgy hogy remélem most boldog tőle. |
Thaddeus Wright (+18)"Szeretni valakit, az több, mint egy erős érzés - az döntés, ítélet és ígéret."
Magamban csak fejem csóváltam válaszára. Abban nem kételkedhetek, hogy nem akadt már össze rosszabb partnerrel is, vagy ne találkozott volna nagyobb fájdalommal, de én speciel simán megmondtam volna neki a nyers igazat. Azt, hog igen, bazd meg, persze, hogy fájt, talán még fel is szakítottál, te barom... Nem kaptam volna fel a vizet, talán csak egy kicsit, de igazat adtam volna neki, mégha tudom is, hogy nem tehettem másként. Akárhogy is, ezen butaság volna agyalni, pláne, hogy lassan enged a szorítás, elkezd rám tágulni.
Kezeim lassan a derekára simultak két oldalt és finoman ráfogva először csak lassú tempóban kezdtem el mozogni, kiismergetve a terepet. Nem kell egyből a falhoz nyomkodni vagy a komód mögé. Ráadásul ebben a tempóban még azt is kifigyelhetem, hol van nála az a pont, ahol minden ki- és bemenetkor megremeg kissé, megrándul, ami jótékony hatással van a testére, ami felizgatja. Mert a férfiakban is vannak ilyen pontok. Nem egyforma helyen, de vannak. Én pedig vagyok elég nagy, hogy kitöltsem a helyet mozgáskor, így biztosan megérintve azon a ponton. Ám a lassú tempó csupán bemelegítő, ettől én, de talán még ő sem fog elmenni. Mikor azonban könnyebbé vált a mozgás, kicsit adtam a tempónak. Nem volt mindig ritmusos, néha nagyobbakat, olykor méllyebbeket löktem rajta. Olyanokat, amiktől a komód is megnyikordult néha. Ennél a tempónál már előtudtam varázsolni néhány cseppet, de ez épp csak nekem tűnhetett fel, ennyi mennyiségre ő még biztos nem figyel fel. Na de majd, ha megtöltöm, fog az még szorítani. Mindezt persze nem hangtalanul csináltam. A hangosodó csattogások mellett, én is fel-fel nyögtem, szusszantam, a lassúbb ritmusnál sóhajoztam jólesően. Néhány percig biztosan a komód társaságában szeretkeztünk, majd egy ponton - hogy mégsem tudjuk le ezt olyan hamar - kihúzódtam belőle és szembe fordítva velem, ráültettem az egyébként nem ülőalkalmatosságnak használt fabútorra és széttolva lábait türelmetlenül ismét hamar megkerestem a már hozzámtágult bejáratát és visszanyomtam egy halk cuppanásszerű hang kíséretében. Így még az arcát is láthattam, és ő is az enyém. most én támaszkodtam meg kezeimmel a feneke mellett, miközben ezáltal lehetőségem nyílt közelebb lenni arcához, amivel élve néha megcsókoltam a homlokát, vagy szőke tincsei közé fúrtam arcom, hogy érezhessem az illatát. Reméltem, bár régen szeretkezett, azért van már benne annyi kitartás, hogy ne menjen el hamar. Annyi időnk van még, s annyi féle póz létezik. Mire végzünk, ő rogy majd térdre, hogy a rabszolgám lehessen.
|
Ryan Hyland (+18)"Kevés dolgot tudok pillanatok alatt megváltoztatni de egyet bármikor: A hozzáálásomat"Nem gondolnám, hogy amit általában mondok az hülyeség volna. Persze számára nem jelent semmit, ugyan is csak a saját véleményét hajtja mindig. Tudtam, hogy nem szabad meg engednem magamnak hogy most másnak higgyem, hiába mond most olyanokat amibe zavarba hoz. Attól még ugyan az a személy. Egy cseppet sem változott, csupán csak a vágyait akarja csillapítani. Magam részéről én eddig is jól megvoltam, és hiába vágyakozok visszatudom magam fogni. És most is jól meglettem volna ha ő nem mászik rám. De addig-addig szórakozott rajtam, suttogott hogy nem volt nehéz dolga velem. Azt még nem tudtam, hogy megfogom-e bánni.
Miután a szemébe néztem, felvetve melyik mondat tetszene neki inkább rám terelte a dolgot, ahelyett hogy ő maga választott volna. Mondjuk nem lepett meg, mert semmit sem akar elmondani engem meg ez nem igen foglalkoztat.
De a következő kérdésére, hogy miért nem csókolom meg… hát tudtam rá a választ, de lehet az nem tetszene neki és akkor megint “megsértődne” nekem meg már nincs kedvem, sem erőm hallgatni.
Az pedig az, hogy… nem érdemli meg.
Valamilyen szinten azért talán legbelül haragudtam rá. Elég nehezen tudok felejteni, még ha most engedem is neki ezt az egészet. Nem tartoztam neki magyarázattal, így nem is válaszoltam neki. És igazából nem akart várni vele, így nem bántam hogy hamar másra terelődött az ő gondolata. Tűrtem, ahogy ujjai bennem mozogtak, majd azt is engedtem hogy írányítson, ahogy karjaimat hátra fogja.
Tudtam, hogy most jön a nehezebbik része... említettem már hogy nagyon régen voltam már valakivel? Ennek sajnos megvan a következménye. Nemsokára már éreztem is, ahogy neki áll próbálkozni de hát ugye sikertelenül. Amin ugye nem lepődtem meg, de hát én mondtam is neki úgy hogy tisztában van vele. Emlékszem a legelső alkalomra, amikor ugyan ez volt a történet. Bár tény, akkor fogalmam sem volt mi történik velem még felvilágosítva sem voltam sosem. Mindenre magamtól jöttem rá, ahogy idősödtem... és persze ahogy bántak velem. Így már megszoktam a durva, vagy a könnyebb meneteket.
Már enyhén lihegtem, amikor megszólalt hogy lazítsak. Nos, én teljesen rendben voltam, csupán az a részem mondott ellent.
A harmadik próbálkozására nem reagáltam időben így hirtelen ért a dolog, amikor már nagyobb erővel hatolt belém. Ekkor már a bútorba kapaszkodtam, de a fájdalomtól amit éreztem kissé ökölbe szorítva kezeim - aminek köszönhetően körmeimet is belemélyesztettem a kezembe - igyekeztem kibírni. A hangomon először erős szisszenés hallatszott, de utána hang nélkül bírtam ki míg nem teljesen belém nem hatolt. Fejemet lehajtottam a komódra így bámulva a földet, kihasználva azt hogy most még nem kezdett el mozogni.
Végül csak erősen lihegve kapkodtam a levegőért.
Mit ki kell bírnom ma... a hátam, és most ez.
Még ha eleinte fáj is, meg kell hagyni igen nagy a tűrőképességem. Igazából meg sem lepődök, amiket át éltem. De ez után a kis játék után még egy ideig fájni is fog. Később a férfi kérdésére kellett egy kis idő, amíg megtudtam szólalni. - Jól vagyok, kibírom. - Szólaltam meg kissé szaggatottan. - Éltem már át, ennél rosszabbat is. - Utaltam arra, hogy a szex kívűl volt még ezer olyan apró dolog amik fájdalmasak voltak. Ahogy végre rendbe jött a levegő vételem, egy halk talán kissé megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat. Most már csak vártam rá. |
Thaddeus Wright (+18)"Szeretni valakit, az több, mint egy erős érzés - az döntés, ítélet és ígéret."
Teste minden érintésem után forróbbá vált. S ez nem angyali képesség. Ezt ő maga csinálja. Ha nem kívánná mindezt, nem reagálna rá teste.
- Pedig igazán hozzászokhattnál volna, hogy a hülyeségek helyett inkább az őszinte dolgokról beszélnél. - búgtam fülébe, egyszer mlg bele is csókolva, miközben legalább egyik kezemmel folyamatosan a felső testét cirógattam. Nem kellett volna, hiszen már épp eléggé merev volt, de én ezt nem is azért csináltam. Hanem, mert ezt akartam.
Az, hogy közben becézgettem megint csak az én szokásom. Nem csak érintésekkel szeretem édesgetni vagy izgalomba hozni a partnerem, de szavakkal is épp úgy. Az, hogy melyik van ínyére, s melyik kevésbé, nekem teljesen mindegy. A gondolat, hogy a rabszolgámmá tehetem engem is felizgat. Mégha tudom is, hogy szósincs erről, hiszen azért ennyire nem volnék elvetemült.
- Nem? Pedig biztos voltam benne... - szólaltam meg csendesen, miközben lassacskán benyomtam második ujjam is, ami csak eleinte ment be kissé nehezen, némi rásegítés után - bár sikosítás nélkül kissé szárazon - már egész mélyre mentem benne. Szisszegett, de ez még bőven belefért. Teljesen fájdalomentesen nem tudnék vele mit kezdeni. De bőven megfogja érni ez a kis kellemetlenség, miután már benne leszek.
Mikor hátra döntötte fejét, rá néztem. Nem mindig találkozott a tekintetünk, e ennyiből is bőven láttam, hogyha lehetne, már most elolvadna. Többször is. Ahogy pedig tetszetős választási lehetőségekkel kínált, elmosolyodtam.
- Ezeknek lehetőségét meghagyom neked. - somolyogtam, miközben azért odalent is aktívan tevékenykedtem, mert lassan kész lesz annyira, hogy kényelmesen mozgassam benne két ujjam is. Ugyan kevés lesz ennyi tágítás, de mérettől függetlenül nem szokás 3-4 ujjal többel tágítani. Ráadásul az sok idő, és már én is rendesen lüktetek odalent.
- Miért nem csókolsz meg, hm? - kérdeztem félmosollyal arcomon, de se a válaszát nem vártam meg, se azt, hogy megcsókoljon. Ha magától nem jut eszébe, én nem fogok neki könyörögni. Kihúztam belőle ujjaim és a komódon lévő dolgokat odébb tolva kicsit, vállánál és derekánál fogva rádöntöttem a bútorra. A biztonsággkedvéért s mert domináns férfi vagyok, hátra fogtam kezeit csuklóinál fogva egy kézzel, míg lábaim az övéi közt voltak, hogy véletlen se zárhassa össze a lábait. Másik kezemmel vettem kézbe a kemény tagom és néhány lassú húzás után hegyével simogatva igyekeztem közelebb jutni a tágított bejáratához. Csak annyival tudtam benedvesíteni az elejét, mint, amit még tőle kaptam néhány csepp előajándékkal. Nem sok, de ez is valami. Picit eljátszogattam a bejáratánál, csakhogy rá készülhessen, s hogy én is nagyjából bemérjem mennyire nagy a különbség. Mert azért volt. Annyira, hogy az első finom próbálkozásnál még a férfiasságom hegyét sem tudtam benyomni anélkül, hogy ne indult volna meg előre kicsit, hisz míg nekem csak egy szűk bejáratott kell áttörnöm, addig neki el kell viselnie az a csípő, feszítő érzést, ahogy én beléhatolok. Nem lesz egyszerű és végképp nem fájdalommentes. Kicsit igazgattam az állásomon, aztán újból neki futottam, valamivel tovább kitartva, hátha magába fogad, de nem ment.
- Lazíts... - simogattam meg az oldalát, mint egy bíztatva, noha jómagam is tudtam, hogy még az is édes kevés lenne, ha teljes mértékben eltudna lazulni. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy harmadszorra már nem kínzom meg, hanem túlesünk rajta. Szóval ismét kézbe vettem magam és egy-két bejáratát cirógatás után fogtam és valamivel nagyobb erővel nyomást fejtettem ki. Nem álltam meg, még akkor sem mikor teljesen a komód elejéhez nyomtam. Amikor szép lassan megnyílt annyira, hogy pár centire betuszkolhassam magam, elengedtem férifasságom és a vállába kapaszkodva hatoltam belé egyre mélyebben. Csak az eleje ment nehezen, néhány centi után már könnyen utat törtem magamnak, bár meg kell hagyni, olyan szűk volt, hogy egy morgós tompa nyögés hagyta el szám, amiként megéreztem magamkörül forró szorítását. Mozogni még nem mozogtam benne, mert egyrészt jobb, ha kicsit kifújja magát ő is, ha épp nem kezdett el sírni, másrészt hozzám kell kicsit tágulnia, hogy eltudjak kezdeni tempósan mozogni.
- Nagyon fáj...? - kérdeztem tőle, vállát elengedve, lassan a derekára simítva mindkét kezem. Hülye kérdés volt, hiszen ha hangtalanul is szenvedte el, fájhat, piszkosul. De ha most rossz is, nem sokára már a mennyekben érzi majd magát.
|
Ryan Hyland (+18)"Kevés dolgot tudok pillanatok alatt megváltoztatni de egyet bármikor: A hozzáálásomat"Az, hogy itt volt közvetlen mellettem és az, hogy szinte centikre volt tőlem az arca, na meg az ajkai... olyan érzést keltett bennem, amit még soha nem éreztem. Nem bántam azt, ahogy átkarol. Mondhatni olyan szinten legyengített, a puszta közelsége, amitől megrémültem. Hiába volt már annyi egy éjszakás kaland, egy se tudta belőlem ezt kihozni. Nem voltak többek puszta fellángolásnál, és testi vágynál. De itt számomra úgy éreztem, ez nem csak erről szól. És már itt bajban voltam, hogy ismét kezdődik minden elölről.
A kijelentésére miszerint, mégsem nyögöm a levegőbe, hogy dugjon meg nem is kicsit jöttem zavarba tőle.
- Nem szokásom kimondani. - Böktem ki szaggatottan hiszen a sóhajoktól nem tudtam rendesen megszólalni, de kissé elfordítottam a fejem tőle, hogy még szemem sarkából se lássam őt és ő se lássa az én arcomat. Amikor már elszórakozott nálam lent, megemlítve a komódot kezdtem el végül indulni oda, most engedelmeskedve neki.
Ám amikor megálltunk, elengedve a nyakamat megszólalt, megint a “ Jó fiú” jött ki a szájából, de ami jobban meglepett, hogy megsimogatta a fejem. Nem tudtam hova tenni, hogy miért csinálta ezt de nem is ezzel törődtem. Hanem a szava hallatán. Ugyan is eszembe jutott az, amikor ennek szó hallata után veszekedésbe kezdtünk. Jobban mondva, kiakadt és a beszólásain kívül majdhogynem meg akart ütni. Mindennek elhordott akkor, aminek tudott.
De nem is vagyok rossz ember. Talán csak elveszett.
Pontosan ezért akartam tőle távolságot tartani. Hogy akkor olyan szemét volt, hogy úgy gondoltam nem érdemli meg hogy hozzá szóljak. De erre még is megszólalok neki. És most azt tehet, amit akar kihasználva a helyzetet, hogy gyenge vagyok. Egy kicsit már el is kalandozhattam, mert már azon kaptam a fejem, hogy ő leveszi a felsőt rólam. Fel se tűnt, szinte automatikusan reagált rá a testem. Szerintem fel sem tűnt neki, hogy elkalandozhattam hiszen ő nagyon el volt foglalva a látvánnyal, amit nyújthattam főleg a fenekemnél. Megérezve a kezét az oldalamon ahogy elszórakozott, ismét kicsit megremegtem, de csak mert kissé csiklandós volt. Amikor rá vágott a fenekemre, nem szólaltam meg igazából csak tűrtem.
- Nem vagyok mazochista. - Tudattam vele, ugyan is nem volt kedvemre akkora nagy fájdalom. Elég kellemetlen, hiába szoktam tűrni a fájdalmat, mint ma egésznap.
Meg amúgy is... okozol nekem elég fájdalmat.
Hallottam közben, ahogy ő is levetkőzik majd nem sokkal később már kezeit kezdtem el érezni a vállamnál, amik lassan mentek le a karomig, amitől kirázott a hideg. Az időt sem húzta, ahogy megéreztem az övét is a lábam között, ami miatt kisebb terpeszbe kellett állnom. Annyiszor éltem már át, még is kínosan éreztem magam. Nem sokkal később megéreztem az egyik ujját, amivel hirtelen behatolt. A hirtelen jött érzéstől egy kicsit erősebben szisszentem fel. Mivel régen volt már, kissé fájt is de ez idővel majd jobb lesz.
Halva halk morgását, mint egy macska valamiért összeszorult a gyomrom... nem is tudom miért, talán mert izgató volt ezeket tőle hallani... De főleg azt ahogy a fülembe súg, halk lágy hangon. Megérezve kezét a hasamon, ismét magához ölelt, amit hagytam, hogy a testünk újra egymáshoz simuljon. Az első kijelentésére most éreztem igazán, ahogy arcomon ott lehet egy kis pír amiért újfent zavarba hozott. Ahogy fülembe súgott megint, a következő kérdésére pedig érzékien egyre jobban váltam türelmetlenné, főleg, hogy a nevemet is úgy mondta ki végre nem azt, hogy kölyök. Az az érzés, amit akkor abban a pillanatban keltett egyre többet akartam a férfitól.
A pillanat heve lenne ez?
Fejemet lassan hátra döntöttem a nyakához, ahogy fejemmel felé fordulva, egyik kezemmel megérintettem az ő kezét a hasamnál. Mivel simogatta, egyszerre vált jól eső érzéssé és csiklandósággá. Így egy kicsit megállítottam ott. Talán az orrunk is összeért és az ajkunk is elég közel voltak egymáshoz, amikor találkoztam azokkal a szemekkel, amik szinte megbabonáztak. - Melyik tetszene neked? A gyere, és dugj meg... vagy az, hogy mindennél jobban vágyok rád és arra, hogy a magadévá tegyél? - Most már én is halkan szólaltam meg, és mondanom sem kell meglepődtem, hogy ezeket mondtam ki előtte. Akárhogy is, rajta áll melyik mondatom fog tetszeni neki. De most láthatta először, hogy mennyire hozott zavarba... a halvány piros arcomat. |
Thaddeus Wright (+18)"Szeretni valakit, az több, mint egy erős érzés - az döntés, ítélet és ígéret."
Egy percig sem bántam, hogy így nekiestem, s tudom, hogy ő sem. Egyszerre akartam neki fájdalmat okozni a neveletlensége miatt, s örömöt szerezni, hogy vére lássa be, nem csak rossz dolgokból áll a világ. Most még ellenkezik - mégha harmat gyengén is - később azonban ő maga esdekel majd a gyönyörért, hogy játszak vele, hogy érintsem meg.
- Mégsem nyögöd a levegőbe, hogy dugjalak meg. - jegyeztem meg a füle mellett, miközben tőle ragacsos ujjammal folyton folyvást a makkjánál játszottam, hol befúrva a hegyét, hol csak érintgetve a tetejét. Ez nem fáj, de okozhat némi öröm ingert. Gondoltam ennyivel én sem fogom beérni, szóval kicsit megsétáltattam. Mire pedig a komódhoz értünk ő már teljesen hadba vágta magát odalent, amit a folyamatos ostromlásom végett nem is csodálok. Ezúttal azonban sokkal engedelmesebb volt. Nem lepett meg, de tudtam volna találgatni.
- Jó fiú. - engedtem el nyakánál és mint egy először parancsot teljesítő kiskutyát, megsimogattam a fejét. Mikor már a nadrág sem volt rajta, én megszabadítottam a felsőmtől, mielőtt a komódra támaszkodott volna. S ím, teljesen pucéran állt hátat nekem az, akinek eddig akkora szája volt. De majd arra is sort kerítünk egyszer.
Kihasználva, hogy mostmár a legkevésbé sem küzd ellenem, mindkét kezemmel végig zongoráztam az oldalán előbb fel, majd cirógatva le, míg el nem értem a fenekéhez. A sérülés és varratok látványa most valahogy teljesen megszűnt létezni számomra. A fenekénél még elidőztem kicsit, nem csak kezeimmel, de szemeimmel is. Majd egyik oldalt rá vágtam.
- Ha szeretnéd, tágítás nélkül is betolhatom... - mosolyodtam el féloldalasan, noha nem piszkálásnak szántam, sokkalta inkább egy opciónak. Ha mégse mazochista, úgyis a kevésbé fájdalmasat választja. Közben én is levettem felsőm és kibontottam a nadrágom, hogy boxerem is lejjebb tolhassam és előhúzhassa a sajátomat is. Előrébb hajoltam és vállain majd karjain is végig simítottam, miközben sunyin lábai közé toltam sajátom és kisebb terpeszbe löktem őket, mint akkor az irodában. Derekánál finoman megfogva picit hátrébb húztam, hogy kényelmesebb legyen majd a póz mindkettőnknek, s persze, hogy a nagy löketeknél se üsse meg magát. Egyik kezem utána is a derekán pihent, míg másikat számhoz emelve megnyaltam középsőujjam, majd letéve a fenekéhez, némi lazító simogatást közben lassan beljebb csúsztattam, míg nem el nem értem a nyílást, aminél viszont finomkodás nélkül toltam fel ujjam. Halkan, de szinte dorombolva morogtam egyet, ahogy kicsit megforgattam benne, majd derekáról hasára simítva kezem ismét magamhoz vontam, hogy egyelőre átölelve őt, mostmég csak egy ujjammal tágítsam. Állam a vállának támasztottam, így pont a füle mellett lehettem.
- Forró vagy és... izgalmasan szűk... - duruzsoltam a fülébe, miközben azért ölelő karommal sem voltam rest cirógatni a hasát.
- Vágysz már rá, hogy magamévá tegyelek, Ryan? - kérdeztem érzékien suttogva.
|
Ryan Hyland (+18)"Kevés dolgot tudok pillanatok alatt megváltoztatni de egyet bármikor: A hozzáálásomat"Két év nagyon hosszú idő. Főleg, ha azt egyedül töltöd a négyfal között. Akkoriban annyira szükségem volt a magányra, hogy sokszor ki se tettem a lábam a lakásból. Legalább is főleg akkor, amikor nem kellett munkába mennem ugyan is valahogy el kellett tartanom magam, ami szerencsére sikerült is. Már elszoktam, ezetől az érintésektől, a csókoktól amiknek nem szabadott többnek lennie puszta szórakozásnál. Gondolom teljesen más, ha valakit szeretetből csókolsz. Máshogy érsz hozzá, máshogy bújsz hozzá. Minden más, mint a testi vágynál. Nem tudom miért, de nem tagadom olykor néha valóban hozzá simultam. Nem tudom észre vette-e vagy sem.
Talán kellett nekem ez a hosszú idő, hogy ezekhez vágyni tudjak.
Egy összetört lelkű ember, elhatározza hogy tovább áll egy másik élethez mindent új lappal kezdve. Megkapja az állását, ahova be is tér dolgozni. Mit sem sejtve, hogy az a személy aki a feletesse később felborítja az életét. Az összetört lelkű hirtelen, elviselhetetlen vágyat kezd el érezni iránta, mert a négyfal között bezárva egy férfival... nos régen volt már ilyenbe része. Később megmenti az életét, majd a lakásán köt ki leláncolva hozzá hogy ő ugyan nem mehet ki. És az még csak hab a tortán, hogy ő egy bukott angyal, és nem is ember.
A férfi, aki a Thaddeus nevet viselte kihasználva gyengeségemet mászott rám, esze ágában sem volt elengedni és befejezni amit csinált. Ahogy arcát, az enyémhez nyomta enyhe bizsergető érzés lett rajtam úrrá, ami fokozta az is hogy egyre sűrűbben mozgott a keze. Egy szót sem tudtam kiadni magamból, csak azok a halk nyögések, és sóhajok hagyták el a számat, amit a kezemmel még mindig tartottam vissza, néha sikertelenül.
Az, ahogy egyre jobban mozgott a keze, úgy egyre jobban merevedtem meg. Egyszerűen nem tudtam őt letagadni. Azt, hogy milyen jól csinálja.
Nem félsz a következményektől? Attól, hogy többet érezhetek irántad? Mert én igen... nagyon is.
De legjobban azért, mert féltem ugyan abba a hibába esni ami általában jellemző rám az ilyen kis kalandok után. De abban biztos voltam, hogy ő nem fog érezni semmit. Csupán csak kihasználja a helyzetet.
Amikor megemlítettem neki, hogy más egy sima köszönettel is beéri ellökve engem maga felé fordított, a nyakamhoz kapva amit meg is szórított. Aminek nem voltam oda, mert a nyakörv is rátett a szorításán. De arcom nem rezdült egy pillanatra se, csak semleges tekintettel néztem, enyhén lihegve az övét ami táncolt a dühtől.
Istenem, mindent olyan komolyan veszel...
Ha valami nem tetszik neki, már egyből erőszakossá válik. Néha már keresem benne, a gyengébbik oldalát mivel még mindig nehezemre esett elhinni, hogy ő hogyan lehetett szerelmes. Vagy csak már egy jó ideje nem is volt komolyabb kapcsolata, a kalandokon kívűl. Ez szomorú. Nem szóltam semmit, mert nem akartam. Nem fogok neki magyarázkodni, mivel úgy is csak a saját feje után megy. Tudtam, hogy ő más. Teljesen máshogy viselkedik, bár eddig csak az utálatát, és a csipkelődését, na meg erőszakát mutatta ki felém. De most már szadista vágyait mutatja be, ami még számomra is furcsa de élvezek. Visszarántott magához, bár talán most kicsit máshogy mert nem éreztem hogy hirtelen a hátamba szúrna a fájdalom. Ismét hozzá ért, amitől már kéjesebb sóhaj tört ki belőlem. Mikor megszólalt, hogy a testem nem ellenkezik hirtelen nem is tudom mit feleljek. - Te is jól tudod, hogy miért. - Sóhajottam fel ahogy visszatartott hirtelen. Hiszen még rájönnie sem kellett... még az irodában is megemlítettem neki hogy vonzódom hozzá.
Amikor megszólalt, hogy oda fogunk sétálni a komódhoz, jól tudtam tényleg akarja, abból meg főleg hogy ő is kezdett már keményedni, amit néha-néha a fenekemhez nyomott. Nem tudom miért, de ez zavarba ejtő volt.
De mentem vele, most az egyszer engedelmeskedtem neki. Nem azért, mert megfenyített hanem mert már még magammal sem bírtam hogy minél hamarabb a magáévá tegyen. Viszont meglepődtem, hogy most szólított a nevemen először. Furcsa volt. Engedelmeskedve ismét neki, követtem utasításait, ahogy arra is figyeltem ne tegyen semmit az újjával. Rá támaszkodtam a komódra, és csak vártam. |
Thaddeus Wright (+18)"Szeretni valakit, az több, mint egy erős érzés - az döntés, ítélet és ígéret."A legszórakoztatóbb, mikor piszkálsz valakit, és ő ellenkezik, tagad, miközben szája sarkában ott a mosoly, szemeiben a vágyakozó csillogás, és te mindezt látod és tudod.
- Mégis mit ne csináljak? - dörgöltem enyhén borostás képem az ő babákhoz hasonlóan sima bőréhez, miközben néha-néha rá is markoltam a textil anyagon keresztül. Éreztem, ahogy teste minden hevesebb érintésnél megrándul, remeg, még talán finoman hozzám is simul. Ahogy pedig egyre tovább kínoztam őt odalent, nem csupán a sóhajok szaporodtak meg, de odalent is érezhetőbb volt már, hogy nagyon is vágyik rá. És én is. A lassan meredező keménységem pedig nem féltem olykor a fenekéhez nyomni.
Minden bizonnyal a játékra vágyás és a beszélgetés kellemetlen része volt az, ami végett hamar le is tette a kütyüt. Na láttod, Ryan? Erről beszéltem. Ha a figyelmedre vágyom, meg kell kapnom, különben te jársz rosszul. A nyakához érve már éreztem, hogy ez nem egy finomkodó lassúzás lesz, hanem egy falat kaparó vad este. De a kérdése utáni kijelentésre megálltam és mérgesen rántva rajta egyet szembe fordítottam magammal a nyakára fogva, amit meg is szorítottam kicsit. De csak, hogy éreztessem vele, ki az úr a háznál. Ki az ő ura mostantól.
- Én nem más vagyok. Nem akárki és végképp nem bárki. Én én vagyok. - néztem kékjeibe az én most dühtől örvénylő égkékjeimmel. Nem szeretem, ha általánosítanak. Úgy érzem nem voltam még elég szigorú vele, többre volna szüksége, hogy megtanulja, hol a helye. Visszafordítottam, ismét átkarolva nyakát alkarommal és folytattam tovább, amit lekdztem.
- A szád ellenkezik, de a tested... - csúsztattam hegyére a kezem kicsit megdörzsölgetve, és így némi előjátéknak szánt cseppet is előidézve tőle. Elkentem a kis lyuk körül, majd mikor már sikosabbá vált tőle - és persze roppant keménnyé - felnyomtam ujjam hegyét, ezzel gátolva, hogy tovább csepegjen belőle a nedv és húzva egy kicsit az idegein. Ez most még nem okozhat fájdalmat, mert a vulkán kitörése odébb van, de ha nem viselkedik, mélyebbre fogom nyomni. Arról nem is beszélve, hogy nincs visszakozás, mert ujjamon érezve az ő nedvét, én is beindultam.
- Most pedig szépen elindulunk előre, oda a szemben lévő komódig. - biccentettem fejemmel a bútorig, majd, ha végre megtanult szótfogadni, együtt lépkedtünk oda szép lassan. Ha még most sem jutott el az agyáig, hogy vagyok akkora szadista, hogy nagyobb fájdalmat okozzak neki, mint az a vérszipoly, úgy centikkel mélyebbre nyomtam az ujjam. Mikor lábfeje éppen csak koccant a lábatlan bútornál, ismét megszólaltam:
- Bontsd ki szépen a nadrágod és told le a bokádig az alsóddal együtt, Ryan. De vigyázz, nehogy beljebb csússzon az ujjam. - mozgattam meg benne, ha csak egy félcentit is. - Ha pedig meg vagy. Dőlj kicsit előre és támaszkodj a komódra. - adtam további utasításokat. Nem ez alól most nem lesz kibúvó. De ha ő úgy szeretné, csinálhatjuk tágítás nélkül is. Mert az bizony garantáltan fájdalommal és sérüléssel járna, lévén, hogy ő rég szexelhetett, én pedig igen nagy mérettel rendelkezem. Szerintem még nekem is kellemetlen volna kissé... eleinte... |
Ryan Hyland"Kevés dolgot tudok pillanatok alatt megváltoztatni de egyet bármikor: A hozzáálásomat"Sok minden érzés ment át rajtam, amíg azon gondolkoztam vajon megérné-e ha felveszem neki a telefont. A férfi beszólására pedig nem reagáltam, csak szemforgatva fordultam el tőle hogy felvehessem ugyan is, nem akartam hogy ott legyen a közelemben amíg az apámról beszélek. Hallottam lépteit magam mögött, és direkt messzebb mentem tőle ne tervezzen semmit sem.
De amit tudok róla, hogy türelmetlen és egyáltalán nem vesz figyelembe akár mit is mondok neki. Előszeretettel akar gázolni a lelkembe, és mindent megtesz hogy elszórakoztassa magát. Most is épp így tett, amikor megéreztem kezeit derekamon és azt, ahogy egyre szorosabban magához húzott. Akaratlanul is kijött egy halk szisszenés, ahogy a hátam teljes egészében az ő testéhez simult, és ha ez nem volna elég ismét fenekemnél érezhettem az ágyékát. Nem kell mondanom mennyire megdöbbentett most, és elemelve fülemtől a telefont hátra akartam volna nézni rá, és oda bökni egy kérdést hogy még is mit művel, de arcunk majdnem egymáshoz ért ez miatt ezért kissé elhajoltam tőle, de még így is átjárt egyfajta bizsergetés a gyomromnál, ami végül lassan az egész testemet körbe járta a suttogása miatt. Talán ez a másik ami megfogott benne a tekintete mellett. Az ahogy suttogva beszél hozzám.
Mielőtt megszólalhattam volna neki, hogy eresszen el ismét meglepett amikor hirtelen felindulástól megmarkolt odalent. A hirtelen jött érzéstől, majdnem belenyögtem a telefonba ezért nagyon gyorsan a szám elé raktam a szabad kezem, hogy véletlenül se adjak ki hangot. Bár apám részeg, biztosan tudná mi hangzana most el.
A hangom mellett, kissé meg is remegtem mivel váratlanul ért.
- Ne csináld... - Szólaltam meg halkan, de mást nem tudtam hirtelen kimondani.
Szerencsére, nem csinált semmit amíg apámmal beszéltem és végül mérgemben le is raktam a telefont, de amint ez megtörtént, nem habozott tovább a férfi átkarolva a nyakamat húzott jobban magához. Ismét csak sajgott a hátam miatta, de kibírtam ezt az éles fájdalmat. Éltem már meg ennél rosszabbat is. Ekkor mindkét kezem szabad volt, és szinte reflex szerüen tapadt rá a férfi karjára amelyikkel a nyakamhoz nyúlt.
- És szexel akarsz mindent kiegyenlíteni? Más egy sima köszönettel is beéri. - Vetettem rá egy féloldalas pillantást, hiszen még mindig közel volt az arcomhoz. De hangjára, mondhatni elgyengültem... nem... nem ezt nem tudnám elmagyarázni miért. Ahogy fülembe harapott halkan felszisszentem.
- Így van semmire kellő vagyok, ezzel nem mondtál újat. - Hiszen tényleg így volt. Ezt még én magam is tudtam, nem kell hogy valaki emlékeztessen rá, hogy nem kellek senkinek.
- Mert te az enyémre kíváncsi lettél volna? Még jó hogy számít, ha nem érek neked semmit, még is itt akarsz tartani. - Éreztem, ahogy keze a nyakamhoz ér szerencsére még sem szórít. Elég fullasztó érzés lenne, ha még fojtogatni is akarna.
Vagy csak hirtelen nem akad neked más, akin elszórakozol majd ennyi volt?
Másik kijelentésére, nem tudtam reagálni ugyan is ismét benyúlt a gatyámba, közvetlen férfiasságomhoz amin nem is tétvázott és rögtön simogatni kezdte. Halk sóhajokba kezdtem, amik olykor átmentek halk nyögésbe. Amit ismét a kezemmel akartam visszafolytani, mert nem akartam megadni neki azt, hogy élvezze. De kit áltatok? Hiszen ezt is élvezi... ahogy testem beleremeg olykor a simogatásába. Másik kezemmel, azt a karját fogtam meg amivel munkálkodott de nem volt erőm ennél többet csinálni, hogy elvegyem onnan a kezét. Nem elég, hogy alapból gyenge voltam, így csak még jobban gyengültem. - Elég, hagyd abba... - Szólaltam meg halkan, néhány sóhaj közepette. Hiába tiltakozott az elmém, a testem egyáltalán nem állt ellent. És ezt ő is tudta, hogy vágyok Ő rá.
Ami eléggé zavarba ejtő volt. |
Thaddeus Wright (+16)"Szeretni valakit, az több, mint egy erős érzés - az döntés, ítélet és ígéret."Hajamba túrva hallgattam, de mikor megint jött a hülyeségével, jóízűen felnevettem.
- Én mindennel együtt is vonzó vagyok, kár is volna tagadni. - s egy percig sem teszem. - De már megint nem értem milyen sértegetésről beszélsz. Gyerek vagy és akárhányszor kinyitod a szád, ahelyett, hogy inkább másra használnád, bebizonyítod, hogy bizony-bizony érettlen vagy még. Ha korilag nem is, agyilag tutira. - csóváltam fejem, de már akkor tudtam, hogy bármit is fog mondani rá, megerősít majd az előzőekben.
Eleinte nem szándékoztam terrorizálni - a nyakörvön kkívül természetesen -, de aztán ördög bújt belém és arra gondoltam, miért ne? Láthatóan jobban van és a szájalást mellőzve, jóval több hálát érdemlek, elvégre megmentettem. Kimentem hát, hogy a magam szórakoztatására móresre tanítsam és bizony szükség is volt rá, mert a szófogadással is bajok voltak. Ám mielőtt belekezdhettünk volna bármibe is, megcsörrent a telefonja. Ahh, tudtam én, hogy kikéne dobnom a picsába. Amúgy is kétlem, hogy bármelyik telefonszám fontos személyhez tartozna, hiszen elvileg egymaga jött el idáig.
- Ja, mert a némításról még gondolom nem hallottál. - húztam kissé a szám. Elengedtem és hagytam, hogy felvegye, de ez attól még nem gátol meg abban, hogy engedelmességre bírjam. Mögé léptem mialatt ő megpróbált távolabb sétálni, és hogy ezt később ne tehesse meg, átkaroltam a derekánál és közelebb vontam magamhoz. Pontosabban oda, magamhoz. Nem menekülsz... Hát fájás ide vagy oda - úgy tűnt a kanapé támlája sem okozott neki gondot - magamhoz szorítottam, és nem, nem engedtem, hogy kimászhasson.
- Beszélj csak nyugodtan... - hajoltam a füléhez halkan suttogva, de mellőzve a hallgatózást, hisz aligha mondana bármi újat a túloldalt lévő. Ráadásul mind e nélkül is lehetett hallani őt is, szóval... A nadrágjába csúsztattam a kezem és a boxerén keresztül markoltam meg. Miután pedig letette a telefont, kezem felcsúszott a nyakáig és ott karoltam át. Nem szorítottam, de nem hagytam, hogy egy centire is távolabb mehessen.
- Aham... és gondolod, hogy egy sima kösz, majd egálba teszi, hogy megmentettem a mit sem érő kis életed? - búgtam még mindig a füle mellett, amibe végül bele is haraptam.
- Mégis mit számít az, kölyök? - kérdeztem. - Téged úgysem érdekel, nem igaz? A nevem se érdekelt volna... - kézfejem a nyakára csúsztattam és finoman megmarkoltam. - Nem tartozom neked válasszal semmiért sem. - nyúltam lassan a boxerén belülre. - Ellenben te... sokkal tartozol. - simogattam. |
Ryan Hyland"Kevés dolgot tudok pillanatok alatt megváltoztatni de egyet bármikor: A hozzáálásomat"Gyorsan tennem kellett valamit az ügyben, hogy rohadt gyorsan változtassak az érzéseimen. Szükségem volt arra a bizonyos álarcra, hogy a következő fellépésem ne menjen át katasztrofálisba. De folyton folyvást úgy érzem, hogy szinte eltapos, mint egy aprócska bogarat. Fogalmam sem volt, hogy még is mi vagyok a szemében, de abban biztos voltam, hogy a normálisabb oldalát nem fogja megmutatni. Ugyan is nagyon élvezheti ezt az egészet.
Amikor előtte álltam, figyelve a férfi tekintetét ahogy ujjaim végig jártak a mellkasán egyből észrevettem, hogy ez a helyzet igen is tetszik neki. Reméltem, hogy nem akar ilyen helyzetekhez folyamodni, de az a mosoly az arcán mindent elárult nekem. Szóval egyáltalán nem lenne ellenedre, ha tényleg lekapnálak? Akkor vajon mit tennél?
Persze ennyire előre nem akartam sietni. De ki is mondta, hogy én akarok közeledni felé? És miért egy olyanhoz, aki nem is ember? És megint itt tartunk... annyi megválaszolatlan kérdés. De azzal, hogy sértegetni akart ismét minden vonzalmat kiöl magából. - Oh, valóban? Nos sokkal vonzóbb is lennél, ha nem sértegetnél. - Vontam vállat. Hiába hagytam fülem mellett, ahogy ismét megint folyton folyvást be nem áll a szája és azt hiszi ezzel a lelkembe taposhat. Szinte ugyan úgy viselkedik, mint az apám. Kezet is rázhatnak, csupán annyi különbséggel, hogy apám nem szadista állat, mint ez az ember itt. Vagy akármi is ő.
Tudtam azt az okát, mért nem akarja, hogy az utcára lépjek. Hogy veszélyben lehetetek, hogy újra megtámadhatnak. Persze hogy nem gondoltam azokra a lényekre hisz, ha folyton azon járna az eszem bekattannék. Nem akartam hinni a létezésükben. Arra akartam terelni a gondolataim, hogy ez mind egy álom, amiből mind hiába nem tudok felkelni. És lehet, hogy tőle is kellene félnem a szárnyai miatt, de így, hogy nem látom őket nagyban segít, hogy ne jusson eszembe mi ő. Bukott.Teljesen megfelelő rá ez a jelző. Csupán azt nem értettem, ő ezt minek is nézi? Le kellene magasról szarnia, és csak a kis munkájával, és az alkalmi partnereivel kellene foglalkoznia. Nem velem, akinek az élete mit sem ér hiába próbál küzdeni, egy jobb élet reményében. Belefáradtam az egészbe lelkileg. De tudom azt, hogy még közel sincs vége. És valahogy úgy érzem, sokáig itt akar tartani.
Miután ki sétáltam az ajtón, magam mögött hagyva a férfit, és meg se halva gúnyos beszólását szépen leültem a kanapéra, ahol igyekeztem másra gondolni, nem arra, hogy itt vagyok miközben a férfi illatát éreztem a pulcsin, ami rajtam volt. Egy fekete színű, talán kissé hosszú nyakú pulcsi volt. Ugyancsak egyszerű őszies ruhadarab volt. És mivel nagy volt rám, kissé egy oldalt lógott le a nyaka, míg nem szinte alig láthatóan szabadon engedte látszani a vállamat. Kényelmes volt, puha.
De aztán lépteket hallottam meg közeledni felém. Mért van az, hogy igyekszek tőle távolságot tartani, erre csak azért is keresztbe tesz nekem? Kissé bosszúsan futott át az agyamon. Azt hittem megy magának kaját csinálni. Amikor hallottam, hogy megáll, és csettint egyet felnéztem akár mennyire is tiltakozni akartam ellene. Kijelentésén, miszerint lehetnék hálás, hogy megmentett, erősen visszakellett fognom magam hogy ne nevessek ahogy előadta magát. Megakartam szólalni, de még időt sem hagyva megint a hajamba kapott és tolni kezdett a föld felé, amit nem sokkal később ki is jelentett. Nem fájt, ahogy a hajamat húzta szinte már hozzászoktam, de nem csak tőle. Már éppen készültem volna szólni, és már éppen ki is nyílt a szám amikor meghallottam, és éreztem is a nadrágzsebemben, hogy csörög a telefonom.
Attól a pillanattól fogva, a tekintetem, amit erősen a férfiéba fúrtam átmegy dühbe, de még is leginkább a szomorúság látszott benne. - Ezt fel kell vennem. Különben addig hív, amíg fel nem veszem. Nem fog leállni. - Szólaltam meg, alig halhatóan ugyan is a maradék életkedvem is most röppent el belőlem. Jól tudtam, hogy ki hív. De nem akartam neki mondani, hiszen megint csak felhasználná ellenem, és beszólna. Reménykedtem benne, hogy ezt megérti és elenged. Mikor elengedett, felegyenesedtem. Rögtön nadrágzsebemhez kapva, kivéve a telefont sokáig csak a képernyőt néztem. Végül csak felvettem, de nem szóltam bele semmit.
" Ryan! Ryaaaaan? Hallasz engem baszki?" Ordította a telefonba, ami miatt kissé elemeltem a fülemtől. Mivel nem volt lehalkítva a hívás hangja, a férfi tökéletesen halhatta a nevemet. Ekkor rá is pillantottam, kissé elmerülve benne, de amikor ismét ordított morogva fordultam el tőle, odasétálva az ablakhoz, ahol tökéletesen láttam a kilátást.
- Részeg vagy! - Szólaltam meg kissé idegesen, de hangomat igyekeztem nem felemelni. Nem szokásom ordítani.
" Na és aztán mi van ha? Beszédem van veled!" Csuklott össze a hangja, a sok piálástól. - Mondtam, majd akkor talán beszélünk, ha józan leszel. - De az az alkalom sosem fog bekövetkezni. Kényszeres alkoholista vált belőle, és akkor sem sajnálta a piát amikor ott voltam.
" Az a fránya lekezelő stílusod elég szánalmas." - Beszél, egy olyan semmire kellő, aki hagyta, hogy anya elmenjen? Még arra sem voltál képes, hogy boldoggá tegyed a lusta képeddel! - Itt a végén, nagyon enyhén emeltem fel a hangom. Nem akartam ezt, hogy hallja miről is szól ez a beszélgetés. De hát a házból nem mehettem ki, és igazából más helységbe sem mehettem be. Miután felhoztam anyát, kis szünet volt köztünk. Jól tudtam, hogy ez az egyik gyenge pontja, amivel feltudom bosszantani. " Ne feleselj nekem fiam, azonnal gyere haza! " Csuklott össze megint a hangja.
- Fogd már fel végre, hogy nem megyek. Ne is hívjál többet. - Fejeztem be ennyivel nyugodt hangon majd, amikor részeges hangja ismét ordításba kezdett, fogtam magam és leraktam a telefont. Csak is azért hív, hogy menjek vissza hozzá Washingtonba. Ezt talán félévenként eljátssza. - Inkább meghalok, mint hogy visszamenjek. - Mondtam magamnak halkan, miután ismét hosszasan néztem a telefont. De végül elraktam. Majd a férfi felé fordulva, igyekeztem másra terelni a gondolataimat. - Amit meg akartam mondani... az az hogy én akkor, ott a helyszínen meg akartam köszönni, hogy megmentettél. - Kezdtem el, amit végre akartam. De ez teljes mértékben őszinte volt. - De mivel, hogy elájultam ez nem volt ugye lehetséges. - Vontam meg a vállaimat.
- Viszont lenne egy kérdésem. - Szólaltam meg, ahogy vissza lépkedtem hozzá. - Mit akarsz tőlem? - Vontam össze karjaimat mellkasom előtt. - Ugyan is én igyekszek távolságot tartani tőled, de megnehezíted mit ne mondjak. - Fejeztem be, ahogy a szemeibe néztem. De úgy éreztem, hogy már tekintetével is lebilincselt. |
Thaddeus Wright"Szeretni valakit, az több, mint egy erős érzés - az döntés, ítélet és ígéret."Nem, ez így van. De ha valami elől menekülsz, az általában azért van, mert csak kínlódsz miatta. Tudod, pont mint a múltad elől menekülés... - magyaráztam neki, saját példáját felhozva, hogy megértse miről beszélek.
Az valahogy meg sem lep, hogy kicsit sem azon akad fenn, hogy szárnyaim vannak, ráadásul ében feketék, vagy, hogy valami nem teljesen emberszerű lény támadt rá, hanem azzal van baja, hogy nem engedem el, hogy megmentettem. Mit mondhatnék... ezek a mai fiatalok...
- Szerintem egyértelmű, de ha te még nem jöttél rá, akkor létszíves forgolódj még kicsit a hátadon. Biztos bevillan... - ha nem a fájdalom. Mégis hogy lehet ilyesmit kérdezni? Lehet, hogy egy vén perverz vagyok, ki nem fél kimondani, amit gondol, vagy osztani a taslikat, de ha nem tűnt volna fel neki, ha kilép az utcára biztos, hogy széttépik. Itt meg maximum meg lesz erőszakolva, bár sanszos, hogy nem volna az akkora erőszak.
- Nem, te érettlen kölyök. De ha valamit úgy kezdessz, hogy "...teszel róla..." nálam fenyegetésnek számít. Én is élek eme kifejezéssel, a különbség az, hogy én be is váltom őket. Üreset sosem mondok. - pöcköltem homlokon mikor még előtte voltam, de a nyakán már ott pihen a nyakörv. Fekete, bőr, szerintem jól áll neki, és remek nevelést adhat neki, anélkül, hogy meg kéne pofoznom a kihágásaiért. Újabb buta kérdésére csupán két ujjam közé csíptem orrnyergem, és inkább nem bosszantottam magam a válaszokkal, mikre ő is tudta a választ. Legalábbis tudnia kellett volna. Nem is akartam ezzel többet foglalkozni, vagy azzal, hogy bármit is meg kelljen magyarázni neki. Felesleges, úgy érzem. Ezért inkább előhozakodtam az "ehetnénk már valamit" dologgal. De sikerült meglepnie, mert szavaiból úgy vettem ki, hogy köszöni szépen, ő nem kér. Pedig biztos majd éhenhal...
- Nem azért van rajtad, mert szükséges. Azért, mert egyszerűen így biztonságos. A riasztót sem azért szereled fel, mert szükséged van rá, hanem azért, hogy sose érjen meglepetés. Teljesen mindegy, hogy egy több emeletes tizedik szintjén élsz. Lehet, hogy a rabló majd pont nálad kopogtat. Mostmár érted, miért hívlak kölyöknek?
Olykor eltöprengek milyen rossz lehet vámpírnak lenni. Vajon létezik olyan, ki vérszívóként is oda van a napért? Vajon milyen érzés lehet nélkülözni ezt az éltető fényt, a tiszta meleget. Még a vendégem társaságában is képes voltam egy pillanatra elmerengeni mindezen, ahogy a nap meleg sugarai lassan végig cirógatták arcom. Elsandítva felé, féloldalasan még oda is fordulva figyeltem, ahogy ruhát keres magának. Biztos szégyenlős, mert én ilyen sérüléssel a hátamon biztos nem húznék fel semmit. Mikor felém indult, már a mondatának első szavából ki hallottam az igazságot. Füllenthet vagy terelhet is akármerre, elég idős és tapasztalt vagyok már, hogy tudjam, hogy néznek rám a vágyakozók. Féloldalas, de széles mosolyra húztam ajkaim, mikor elvéve kezét a mellkasomról, egyből le is intette saját magát. Ha el is hittem volna is elszúrta volna azzal, ohgy ilyen hamar elárulta magát, anélkül, hogy hagyta volna, hogy beleéljem magam.
- Az igazság a hazugság része. - válaszoltam utalva arra, hogy bármennyire is ellenkeznének kezei, szája, szemei csillogásából akkor is tudnám, hogy nagyon is akarja, halk nyögéseiből pedig, hogy még annál is többet. Említettem még anno a hatásos módszereket... nos nála azt hiszem az erőszak lesz az. És nem azért, mert fájdalommal büntethető, hanem éppen azért, mert ez lesz, ami élteti. Mégis melyik épeszű szájaskodna egy elektromos nyakörvel a nyakán? Vagy játszogatna egy nálánál erősebb bárkivel is? Az, aki éppenséggel ezekre vágyik.
- Nem szerettem volna egy hulla társaságában falatozni. Így dönthettem, hogy vagy megmentelek, vagy főzök egy ki levest... - vontam vállat. - Milyen önző vagyok, nem? - piszkálódtam. Néma tiltakozásba kezdett. A gyerekek bosszúja, mikor puffancs módon csendes hisztibe kezdenek, és addig nem hajlandóak beszélni vagy egyáltalán a másikra nézni, míg eleget nem tesznek kérésükre. A nyitva hagyott háló ajtót figyeltem. Egy ideig győzködtem magam, hogy ne tegyek olyat, mit később megbánok, de másik részem - talán a bukott -, erősítgette, hogy túl finomak a módszereim. Taktikát váltok. Utána sétáltam, és megállva előtte, a kanapé előtt csettintettem egyet.
- Látom jobban vagy, helyes. Más esetben elnézném, de ezúttal némi hálát várnék el azért, mert nem hagytalak kínok közt elvérezni... Szóval kelj fel... - léptem hátra egyet- kettőt és magam elé mutattam. Ha nem tette meg néhány másodperc elteltével sem, akkor a hajába markolva húztam fel, de nem engedtem el, hanem elkezdtem érezhetően lejjebb tolni. Akárhogy is, amiután elértem, hogy szemben legyen velem érthetően ráparancsoltam. - Térdre... |
Ryan Hyland"Kevés dolgot tudok pillanatok alatt megváltoztatni de egyet bármikor: A hozzáálásomat"Sokszor átgondolom, hogy mennyi mindent éltem már meg. Tény, hogy kevés volt a jó de nem lehet azt mondani rám, hogy sosem néztem a dolgok jó oldalát. Még ha szállodákat jártam át, vagy apámat kellett elviselnem, mindig bíztattam magam, hogy amikor eljön a megfelelő idő akkor eltűnök, elszökök tőle. Hogy egy kicsit más fordulatot vegyen is az életem. Élveztem azt a kis szabadságot, amióta eltűntem onnan. Az hogy mi van apámmal kevésbé foglalkoztat mint az, hogy anyámmal vajon mi lehet. Él-e még? Újra házasodott volna? Jól van? Vagy lett esetleg egy másik gyereke, aki a félvér testvérem lenne? A nő, aki életet adott nekem, már egyre jobban eltűnt számomra. Már a hangjára sem emlékszem, nem hogy az arcára. Van róla közös kis kori képem, de sosem akartam megnézni miután már elment.
Most elég fordulatos? Ohh, de még mennyire. Hiszen a drága kis nyomozóm, minden telhetőt megtesz hogy felborítsa az életem. De egy dolgot, még sem értettem. Miért akarja annyira, hogy maradjak ha jelenleg ki nem állhat.
Nem tudod a választ, vagy csak nem ismered be?
Ugyan is a kettő nagyon nem mindegy. Főleg azok után, hogy van pofája szinte a lakásához láncolni. Azt nem mondom, hogy magához de ne is tegye.
És most azt hiszed, hogy olyan nagy bölcs lettél?
Legalább is hirtelen ez jutott az eszembe, mikor megemlítette hogy még maga sem tudja a választ. De ki vagyok én, hogy megmondjam mire gondol hiszen nem látok be a fejébe.
- Ne forgasd ki a szavaimat, ugyan is egy szóval sem mondtam hogy kín. - Magyaráztam neki, és remélem meg is érti. Csupán a közelében sem akarok lenni, és ha tehetném még látni sem akarnám. Főleg hogy azokkal a szemekkel, és a tekintetével szinte meg tud őrjíteni. De nem is tudom, hogy erre miért is gondolok még mindig. Hiszen amióta messzire ment, inkább megtartanám azt a távolságot. - És elmondanád az okát, miért akarod hirtelen hogy itt maradjak? - Fordultam volna meg, hogy felé nézzek de ekkor hirtelen erős fájdalmat érezve a hátamba hátra rántott a hajamnál amire fel is szisszentem de nem is a hajhúzástól, hanem a hátam miatt. Még megkérdezni sem volt időm, még is mi a fenét művel de már hallottam egy bizonyos kattanást. Miután kezét elvette onnan, oda kaptam az enyémet.
Remek! Ügyes, még csak nem is hallottam. Egyedül is rájöttem mi ez, de most megfordult a fejemben hogy volt képes szeretni azt a valakit. Talán akkor nem viselkedett így, mint most.
- Áhh, már értem szóval neked fenyegetés az, ha azt mondom nem akarok egy légkörben lenni veled? - Néztem fel rá egyik szemöldököm felvonva. - Ki mondta neked, hogy én harcolok? - Csak nem tudtam magam visszatartani a kérdéseimmel amit lehet meg is fogok bánni, hogy megszólaltam. De nem azért mert félek tőle… hanem mert megfogadtam hogy szól hozzá a fene.
Nem is tudom hirtelen most mit gondoljak róla. Szeret írányítani, csak is azt akarja ami neki jó - értve itt a partnerkedésre - Talán van neki, egy gondoskodó oldala amit nehezen mutat meg.
Végül képtelen voltam elnevetni magam amíg a plafont kezdtem el bámulni. Ugyan is így maradtam, sajgott a hátam miatta de egy csepp jelét sem mutattam ki, hogy fájna. - Tényleg nem hiszed, hogy semmi szükség a játékszereidre. - Jegyeztem meg halkan, ahogy semleges tekintettel bámultam azt a hófehér plafont.
Miután elmondta, hogy ha teszek valamit ezzel a nyakörvvel szépen gondoskodik arról, hogy megrázzon az áram.
Mutass valami újat, hogy meglepj engem.
Igen, ugyan is jól ismertem ezt a kis eszközt. Ugyan is mondtam, hogy vannak beteg emberek beteg vágyakkal. Hát ez az egyik. Rápillantottam fejemet hátra döntve kissé. Így fejjel lefelé láttam őt, az ablaknál miután ő elhúzta a függönyöket. De végül, erőt kapva magamra felültem majd fel is keltem az ágyból. A szekrényéhez sétáltam, hogy keressek valami kényelmes göncöt. Rengeteg ingje volt, és öltöny. Nem egy divat guru, bár az irodához mást úgy sem lehet felvenni. Egyszerű pólót sem akartam felvenni, mert az számomra kényelmetlen lenne, még a sebem se kapna levegőt. De végül találtam egy hosszú ujjú pulcsit. Kapucni nem volt rajta, de nem bántam talán a nyakörv kényelmetlenné tenné. Így fel is vettem magamra. Hiába voltam nála egy fejjel alacsonyabb, ez a ruha darab is nagy volt rám, de főleg a karomnál. De az sem zavart, mert kényelmes volt, annak ellenére hogy egyáltalán nem az én méretem.
Majd végül megfordultam, hogy a férfi felé menjek. - Szóval, az is szabály szegés lenne ha mondjuk véletlenül rád másznék? - Tettem fel egy kíváncsiskodós kérdést, miközben mellkasán megsétáltattam két ujjamat. De felpillantva rá, el is vettem onnan karjaimat előttem összefonva. Persze semmi ilyen szándékom nem volt nála. - Ne aggódj ez nem fog megtörténni. Csupán egy egyszerű kérdés. - Szólaltam meg.
De nehéz ezt a távolságot megtartani.
Hát persze, hibáztass csak mindenért. Amiről egyáltalán nem tehetek. - Mért nem? Simán elmehettél volna főzni magadnak. - Indultam el a szoba ajtajáig, ami már nyitva volt. Első dolgom volt, körülnézni a lakásban. Ugyan olyan stílusú mint a háló. Egyszerű de elegáns. Bár én sosem voltam oda az ilyen lakásokért.
Se szó, se beszéd leültem a kanapéra, és innentől nem érdekelt mit csinál a férfi magával. Hátradőltem a kanapénak, ahol egyik fejemet támasztottam kezemmel a másik pedig a hasamon pihent, amit körbe fogtam. Még a ruháján is éreztem az illatát, ami megrémisztett. Olyan érzést keltett bennem, aminek nem igazán örültem. Megnyugvást. Hogy miért? Örülnék ha arra én is tudnám a választ. De bosszant hogy utálnom kéne, de valahogy még sem megy. Hisz én ostoba, még a mellkasához is értem azzal a kérdéssel mi van ha rámásznék. Sóhajtottam egyet, ahogy becsuktam a szemem és próbáltam elkerülni a gondolataimban.
Valahova máshova képzelni magam. |
Thaddeus Wright"Szeretni valakit, az több, mint egy erős érzés - az döntés, ítélet és ígéret."Őszintén szólva reménykedtem benne, hogy a legrosszabbakat fogja róla feltételezni. Hogy befogja magának beszélni, hogy bántottam mialatt ő eszméletlen volt. Hogy olyasmiket tettem vele, amire ő önszántából nem volt hajlandó az irodámban. Hogy miért? Mert épeszű ember ilyen kiszolgáltatott helyzetben, ezeknek tudatában félni kezd, tartozkodóvá válik, de egyben szófogadóvá. A szökéssel csak akkor próbálkozik meg, ha konkrétan... ahogy az emberek is mondják, a sült galamb a szájába repül. Akkor, de csak is akkor, meg merném, kockáztatni, hogy egymaga menjen el zuhanyozni, hogy nagyobb mozgás tere legyen. De nem, így nem.
Ostoba kölyök, fogalma sincs mitől kéne tartania...
Nem kötöztem meg szorosan, épp elég, hogy a hátán lévő karmolásnak is be kell gyógyulnia, bár meglepett, hogy mégis milyen könnyen kiszabadult. Egy kis híján halálos sebbel a hátán, mely éppen csak össze forrt, de a varratok még frissen látszanak benne. Hogy napokat aludt át, étlen-szomjan, erőtlenül magához térve... Ez még egy fournemouth-itól is igen fura, de egy embertől...
- Ki tudja... - vontam meg finomn vállam. - Egyes dolgokra sosem kapunk érdemleges választ, azért, mert mi magunk sem tudjuk... - válaszoltam még az ágy sarkában ülve, messzibe merengve, lassan kifújva a cigaretta füstjét.
- Láttod...? - néztem felé egyik szemöldököm felvonva, ismét csak bizonygatva igazam. - Az előbb még állítottad, hogy úgyse szöknél meg. De mostmár kín volna a velem egy helyen lenned... szerencsére... - léptem el az éjjelitől a komódig, aminek második fiókját kihúzva, az alsók alányúlva kezdtem el kotorászni, ám bár ebből ő minden bizonnyal mit sem látott. - az előző mondatom nem üres beszéd volt. Komolyan mondtam. - húztam ki a textilek alól valamit, amit alkalomadtán akartam volna kipróbálni, nos.. nem feltétlenül rajta, de a helyzet így hozta, szóvaal...
Az ágyhoz lépve, lehetőleg, úgy, hogy ő ne számítson az akciózásomra, a szőkés hajába markoltam, majd azzal a lendülettel - fájós hát ide vagy oda - hátrébb rántottam, s míg azzal volt elfoglalva mi történik, már kattant is a kézzel nem leszedhető, vízálló nyakörv. Nincs ebben semmi varázslatos vagy misztikus. Ezt az emberek kutyák kiképzésére használják. A neveletlenebbeknél. Úgy hívják: elektromos nyakörv. Egy másik állambeli helyen vettem féláron és igencsak ajánlgatták. Hogy szadista vagyok-e, mert ilyen holmijaim is vannak? Nos, ez szerintem ezek tudta nélkül sem kérdéses.
- Ne fenyegess, kölyök. Azt hittem elég világossá vált a számodra, hogy kettőnk harcában örökké te maradsz alul. - jegyeztem meg, aztán elléptem tőle. - A szekrényben találsz tőlem felsőket, de a heyledben hagynám szabadon a sérülést, hogy szellőzzön és gyógyulhasson. - húztam el végül a függönyöket, sőt az ablakot is kinyítottam szelőztetés céljából, ha már emlegetve lett a levegőztetés.
- Bár eddigi tapasztalataim szerint, úgyis a saját bőrödön fogod meg tapasztalni, de a bejárati ajtótól már két méteren belül is padlót foghatsz attól, amit a kis kütyü ad majd neked. És azt nem teszed zsebre, hidd csak el... - fordultam felé. - Ha megpróbálod levenni, levágni vagy kárt tenni benne, szintén kapsz egy kis löketett vagy többet. Érezhetőt, és ez minden szabályszegésnél nőni fog automatikusan. Remélem nem vagy mazochista... - mosolyodtam el haloványan, de éppen elég gonoszkásan. Aztán enyhültek ezen arcvonásaim és összecsaptam két tenyerem.
- Nos... remélem éhes vagy, mert ma csak azt esszük, ami a hűtőben van... Miattad nem volt időm sütni, főzni... szóval igen, ez is a te hibád... |
 Ryan Hyland"Kevés dolgot tudok pillanatok alatt megváltoztatni de egyet bármikor: A hozzáálásomat"Fogalmam sem volt, hogy amíg eszméletlen voltam mit is csinálhatott itt. De nem is akartam erről órákat gondolkodni. De abban biztos voltam, hogy a viszonyunk csak ennél rosszabb lesz ha tovább makacskodik, és nem képes félre tenni picit a büszkeségét. Felvontam a szemöldököm, mikor megemlítette hogy felejtsem el a segítségét.
Ha-ha!
Szerintem, én nem mondtam ilyet csupát annyit hogy mért gondolná tőle kérnék segítséget de rá hagytam. Válat vonva kezdtem el kezeimet ki szabadítani. Kissé már talán unott fejjel, hogy ezt vajon meddig akarja játszani. Nem tértem magamhoz rendesen, de máris érezhető volt ismét ez a feszült légkör.
- Ha így gondolod, minek mentettél meg? - Jött ki hirtelen a kérdés, amit nem akartam feltenni. Sőt, egyáltalán nem akartam feltenni. Egy pillanatra, abba hagytam a kezem kiszabadítását amikor eszembe jutott az a vámpír féle, és az ő fekete szárnyai.
Egek! Attól még ugyan olyan nagy szemétláda, akit megismertem!
Kezdtem el kapkodva újra szabadítani kezeimet. A füst illata megint beterítette az egész szobát. De ez valamiért nem volt olyan kellemes illata. Talán azért is, mert szinte villámokat tudtam volna szórni a férfihoz. De ezeket az érzéseket, most félre kellett tennem mivel nem itt volt az ideje ennek, hogy ezen rágódjak. Az majd ráér otthon, ha végre megszabadultam tőle, és haza tértem.
De amint ez után mondott, hogy rá leszek utalva, senki sincsen segítségemre egy kicsit elkapott a düh, újra félbe hagyva a kis "munkámat". De végül idegességemben, csak sikerült magam kiszabadítani amin megkönnyebbülten sóhajtottam fel, és már abban a pillanatban már fel is ültem de olyan gyorsan, hogy jelenleg a fájdalom sem érdekelt amikor belém hasított korlátozva a mozgásomban.
Bár kicsit meg is szédültem a hirtelen mozgástól, ezért fejem után kaptam... - Hogy egy légkörben legyek veled? Felejtsd el! - Mondtam, erősen visszafogva magam az ő szavaival élve, mialatt kezeimet kezdtem el masszírozni, és megmozgatni. De közben szépen át tértem az ágy másik oldalára, hogy még véletlenül se legyek a közelében. Szépen helyet foglaltam az ágy szélébe, közben képtelen voltam megmozgatni magam, és kicsit megnyújtani a karjaimat úgy hogy mindkettőt a levegőben nyújtottam ki, majd a hátamat is addig amíg nem éreztem, hogy húzódik az a bizonyos seb, ami ott tátongott a hátamon. De éreztem, hogy lekezelte. Azóta már össze is húzódhatott egy kicsit. Csupán tényleg nem értettem minek tette, és minek hozott ide.
Semmi okod nem volt rá, hogy utánam gyere... erre ismét felborítod az életem.
Legalább is ezt éreztem. Bukott ide vagy oda, simán hagyhatott volna meghalni. És akkor talán nyugodt lélekkel hagytam volna el, ezt a helyet. - A munka miatt ne is aggódj, teszek róla hogy legyen más számodra, akivel azt tehetsz amit csak akarsz. - Nyújtottam meg a nyakamat is egy kicsit, hiszen az is rendesen beállt ennyi fekvéstől.
Később jól meg fog fájdulni a fejem, már most érzem.
|
[63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
