|
Témaindító hozzászólás
|
2021.07.13. 18:22 - |
Usually the person you argue with the most, is the person you love the most.
Lezárt kör |
[23-4] [3-1]
 LITTLE RAY & TEDDYBEAR"Az élet ott kezdődik, amikor nem tudod, mi lesz."Azzal még jómagam is tisztában vagyok, hogyha bosszant egy tulajdonságom, nehéz, de le kell róla szokni vagy változtatni kell rajta. Ha ugyanígy egy személy az, aki számomra csak teher a sok bajával és egyértelműen csak hátráltat az életben, jövőben és minden másban, meg kell tőle szabadulni. Nos. Nem mondom, hogy Ray egy okos fiú és csak úgy halomzná a remek ötleteket, mint inkább megnehezítené saját és az én életemet is bolondásgaival, de itt van. És ez nem csak azért lehetséges, mert az őszinte kitálalásunk után nem lett volna hova mennie, hanem, mert tudatosan vagy tudatalatt, de ide akart jönni. De nem csak ő, én sem örültem volna, ha most magára marad. Vagy úgy bármikor máskor. Őszintén mondhatom, hogy féltem, attól, ami vár rá, amitől lehet meg sem tudom majd óvni, de bármilyen kényelmetlen bevallanom, nem csak erről van szó. Ennél jóval többről, iránta. Lehet, hogy folyton kioktatom, jogosan, s lehet, hogy a hajamat tudnám tépni a hülyeségei miatt, de ezalatt a pár nap alatt, mégha nagyrészben nem is volt magánál, megkedveltem annyira, hogy azt hiszem ragaszkodjak hozzá. Vagy csupán az idő kegyetlen kereke alatt elvesztett egyének miatt érzem így? Nem tudom. De tulajdonképpen, én mindig is egy ragaszkodó egyén voltam. Így gondolom. Hűségem pedig egy életre szól.
Nem eresztettem még egy jó darabig. Egyrészt, hogy míg képes ellenállni se tudja elfordítani fejét, mert vérre, pláne most szüksége van. Nem véletlen a frissen átváltoztatottak vérszomja. Olyan ez, mint újszülöttnek az anyatej. Mással nem pótolhatják. Vagyis megpróbálhatják, de végtére is kevesebb sikerrel járnak el, mint többel. Sokszor a tápszer sem elegendő, nem fog védelmet nyújtani. És ez ugyanígy van a vámpíroknál is, ha egyből ezekkel a vérpótlókkal próbálkoznának, talán gyengék maradnának, talán képtelenné válnak bizonyos dolgokra... talán belehalnak. Ezt pedig igazán nem akarhatja Ray, ha mégis, nos, én már döntöttem e felett is. Ebbe pedig jobb, ha mielőbb beletörődik. Amíg nem képes felelősség teljes döntéseket hozni, én fogom megtenni helyette, hiába ért már el egy bizonyos kort. Amit még tudok, érdekességképp, hogy a vámpíroknál - lévén, hogy örökké élhetnek - nem a kor által válnak érettebbé vagy bölcsebbé, mert van, aki 500 évesen is egy tökfilkó, és van, aki 90 évesen igenis élt már meg olyan dolgokat, amik tapasztalata alapján kevesebb hibát vét és jobb döntéseket fog hozni. Így volt ez Ray esetében is, vagy csak a vérszomja vált egyre erősebbé, mert éreztem, hogy egyre jobban a húsomba mar. Gyenge próbálkozásai azonban a szabadulását illetően egyre jobban szórakoztatott. Egy kisebb mosolyt is csalt az arcomra, ahogy úgy vergődött karjaimban, mint egy tehetetlen hal a horogra akadva.
- Meg, bizony. Ha így folytatod. - dörgöltem oda borostás arcom az övéhez egyik oldalt. Nyilván én sem gondoltam teljesen komolyan, de tény, hogy van benne annyi, igazság, hogy az én türelmem is véges, és lehet nem ma vagy holnap, de előbb vagy utóbb megunom, hogy ennyire eltol magától mikor segíteni akarok neki. Lehetek kedvesebb, de lehetek jóval kegyetlenebb is. Nyilván utóbbi volna számára is hatékonyabb. Egy sötét és hideg pince, ahol nap nem éri, de az élet értelmének legapróbb szikrája sem. Vért ugyan kapna, de azt sem arany tányéron felszolgálva, mint sem elhullott állatok teteméből. Hogy képes volnék e ilyesmire? Több száz éves, sok mindent megjárt bukott nagyal vagyok, szóval... igen, naná. S mindezt az ő érdekében.Hagytam, hogy az ösztönei vezéreljék, és bár ezzel okoztam magamnak némi fájdalmat - elvégre a karom marcangolta -, de ennyi áldozat bőven belefért. Addig vaduljon, amíg az én ölelésemben van és engem bánt, semmint, nélkülem valami ártatlan lényt, akit minden bizonnyal meg is ölne, ha akarná, ha nem. Bár azt tudtam, hogy örökké az én véremet sem ihatja, más megoldásr alesz szükség, szóval, ha már elég erősnek találom, át kell állnunk a vérpótlókra. |
 RYAN HYLAND (+18)"csókokat, törődést meg, alkoholt akarok. "Hogy mérges lettem volna rá? Nem tagadom, hiszen ebben a pár órában... nem is ebben az egy napban nem egyszer éreztem azt a fajta dühöt. Ennek ellenére, még is igyekszek a kedvére tenni, hol ott talán hibát is követhetek el, amit az érzelmeimet illeti. De ez éppen fordítva is így van. Bár nekem nem szokásom vitatkozni, mert feleslegesnek tartom már pusztán a másokkal való beszélgetést is, nem hogy vitát kezdjek el szítani. Ehhez voltam szokva. A magányhoz, ami igen csak hűséges társnak bizonyosult mellettem, főleg mikor még apámmal laktam. Mivel ő ennek ellentetje, ráadásul nem gondolja át a dolgokat így szépen táncolhatunk egymás idegein. Legalább is ma éjszaka.
És ahogy elnézem, lassan ugyan de kezd beletörődni amiért vámpír lettem. Főleg akkor gondoltam így, amikor gondolt egyet és némi vért belém erőszakolt ami miatt, lassan a kontrollt is kezdtem elveszteni... jobban hallottam vére áramlását, és szívverését ami meglepett milyen nyugodt tempóban dobogott. Egyáltalán nem éreztem annak jelét, hogy bármi miatt is aggódna... már ha szokott egyáltalán valami miatt aggódni.
De az a mérhetetlen vágy a vére iránt...
Zavart, hogy nem tudok ellenállni, de azt is éreztem hogy egyre jobban gyengülök. Mintha egy hónapja legalább nem ettem volna semmit. Így nem meglepő számára sem szerintem, hogy nem tudtam elszabadulni tőle. Egyrészt mert jobban szorított, másrészt pedig így talán az átlagosnál is erősebb volt. Na nem mintha ehhez nem szoktam volna hozzá, hogy mindig nálam sokkal kidolgozottabb alkatú egyénekkel voltam éjszakákról, éjszakákra.
Kijelentésére viszont nem válaszoltam semmit, hogy ő a dominánsabb. És a hozzá hasonlók pedig mindig így gondolkodnak, hogy csak az legyen amit ők akarnak. És ez az ágyban... na főleg ott nem is megy másképp. Főleg ha ők utasíthatnak az éjszaka, mert vagy már máson nem élhetik ki magukat... vagy mert a normális külső mögött, egy olyan személyiségi jellem van, ami túl megy még az őrült jelzőn is. És itt most azokra gondolok, aki az erőszakon is túl lép saját vágyai kiélvezésére. Szerencsére az utóbbival, nem találkoztam. Inkább próbáltam azért még kiszabadulni hátha, de amint hajamba markolt hogy rántson rajtam egyet, abbahagytam a mocorgást. Nem épp a tette miatt, hanem mert a kijelentése nagyon is meglepett. - Azt is megbántad. - Szólaltam meg halkan, az előző vitánkra visszagondolva amiket a garázsnál vágott hozzám. És azokat nehezen is fogom elfelejteni. Hiszen ő maga mondta, hogy mennyire barom volt, hogy annyira igyekezett. Hiszen akkor sem kérte senki, hogy utánam jöjjön. Visszagondolva arra az estére, amikor azzal a vámpírral... vagyis vérszipollyal találkoztam, akkor is hirtelen ott termedt és megmentett. Morgása után, pedig jól éreztem hogy valamilyen szinten talán bántja a dolog, hogy ezt az egész folyamatot ami bennem zajlott nem tudta megakadályozni. Csak számomra még mindig ott van a Miért? szó. Mert hát, amíg ő mindent tud az enyéimről az ő érzései számomra még mindig homályosak. Csupán annyit érzek felőle, hogy valamilyen szinten ki szórakozza magát. Talán kicsit más.
Csendben maradtam, és inkább elpillantottam máshova mivel hirtelen nem tudtam volna mit felelni. Egy csepp szégyen sem volt bennem, hiszen nem bántam ezt az egészet. Még ha olykor nehéz helyzetekbe is fogok kerülni, mint most ez. Tudtam ha bármit is mondanék most, lehet hogy csak morogna tovább, és talán fel is bosszantaná a dolog.
De aztán kijelentésén, amit utoljára tett összevontam szemöldököm, és készültem volna megszólalni viszont akkor ismét meglepett. Megint, azt a kínzó hangot hallottam meg, amikor ismét a karjába harapott ám most mélyebb sebet ejtve, hogy a benne áramló vér lassan kicsordogáljon a karján majd egyből elém tartotta. És már akkor éreztem, hogy nem fogom tudni tovább visszafojtani. Mintha megszűnt volna minden körülöttem, és másra sem tudtam gondolni csak a vérre. Az ővé, pedig valamiben más lehetett. Édesnek, és mármorítónak tűnt mint amit eddig az utcán is érezhettem hébe-hóba menet közben. Mintha tiltott lenne az, amit épp adni akar belőle.
Sajnos tudtam, hogy addig amíg nem iszok... nem is fog el ereszteni. Bosszantott, de talán ezért is érzek valamit iránta. Megfogva kézfejét, amit elém tartott kissé jobban felemeltem hogy a rajta lefolyt vért lenyaljam róla. Majd végül egy percet sem habozva, a csuklójába haraptam, de még is igyekeztem nem olyan erősen megharapni. Hiszen oda mélyesztettem hegyes fogaimat, ahol ő az imént megharapta magát. Végül a többit, csak az ösztöneimre hagytam miután már az ő vérét ittam. Olyan bosszantóan bolond néha... |
 Thaddeus "Chaos" Wright (+18)Fournemouth, a káosz király lakásán"Nem állítom, hogy abszolúte ismerem a vámpír fajt, noha életem során megannyi lehetőségem lett volna erre, de tagadhatatlanul sokat tudok róluk. Többet, mint ez a bolond gyerek, aki poénból, vagy talán egy komolyan elhivatott szándéknak tűnő dolog miatt úgy döntött vámpírrá változik. Pedig azt hinné az ember, mielőtt belekezdenél valamibe, azért utána olvasol kicsit.
A halandók áltak készített misztikus filmek, nem adják vissza a Fournemouthban élők valódi lényét. Bár mi tagadás az őrült, elszabadult vérszomjas szörnyek okozta rombolás már egészen közel áll a valósághoz.
De én tudom, hogyha egy halandót megmérgeznek ezzel a szörnyűséggel, és valami csoda folytán túléli, aminek aztán semmi köze az akarat erőhöz és élni akaráshoz, akkor annak mielőbb vérre van szüksége. Mikor magáhoztér immáron éjgyermekeként, úgy vágyik a vérre, mint egy sivatagban szomjazó halandó egy pohár vízre. Ez sem akarat erő kérdése. A szervezet ösztönösen megkívánja, azért, mert e nélkül nem fog működni a dolog. A fém alkatrészeket is be kell olajozni, hogy ne rozsdásodjanak be és képesek legyenek végezni dolgukat. Ez a vámpíroknál sincs másképp. Lehet, hogy valami csoda folytán nem érzi, de ha nem iszik azonnal vért, reggelre hamuvá lesz, ez biztos. S bár nem én vagyok a legjobb véradó, de jelenleg rám korlátozódott le a választás lehetősége. Nincs b, csak a. Én pedig vállalom a felelősséget, mert tudom, hogy elbírok egy vérszipollyal is.
Másrészt pedig mi tagadás, mókásnak találom játszani az idegein, ha már ő is ezt teszi velem mindig. Kellemest a hasznossal, ha úgy tetszik.
S mi sem jobb alkalom erre, mint a hancúr, ahol aztán végképp nem tudhatja mit mikor és miért teszek, így engedelmesen hagyja, míg neki sem kellemetlen. Ám kiemelném itt is, hogy mivel erősebb vagyok nála, nem fog tudni visszább lépni. De ez velem együtt jár, mint az erőszakosság, agresszió, olykor túlzott szórakozottság. Tagadhatatlanul izgalmas a velem való élet. Talán ezért sem állapodtam meg azóta... Hogy fent tartsam mindezt.
Megpróbált ellökni magától, kiszabadulni szorító ölelésemből, de mindhiába. Én pedig csak arra figyeltem, hogy mindezt ne az ujjam bánja.
- Rájöhettél volna már, hogy kettőnk közül én vagyok itt a dominánsabb. Így mindig az lesz, amit én akarok. - búgtam a fülébe, egy percig sem hagyva, hogy kiszabaduljon. Bár kijelentésemre könnyn rácáfolhat egy nap, de amíg ennyire gyermeteg és képtelen felelősséget vállalni magáért, addig én leszek a főnök. Vagy, ahogy a vámpíroknál szokás mondani, a mestere. Mégha nem is hosszútávon, mert egy ponton mindenképp fel kell majd keresnek egy "erre szakosodott illetőt", aki ellátja majd őt én engem is tanácsokkal.
- Épp az életed mentem meg, ne ellenkezz. - rántottam rajta egyet hajába markolva szabad kezemmel, mert, hogy bőven elég volt egy kezemmel lefogni. - Már másodszorra. - morogtam halkan, mert tény, ami tény, ha ettől az egésztől nem is tudtam megvédeni, ismét csak azon vagyok, hogy ne haljon bele a hülyeségébe. S úgy érzem, nem ez lesz az utolsó. - Azt várhatod... Szabadulj ki magad, ha annyira erősnek hiszed magad... - húztam szám, de mindketten tudtuk, hogy ez nem fog menni. Én felkészültem arra, ami ránk vár. És ő? Csuklómba haraptam és mielőtt még ismét csak a száját jártatta volna, elé tartottam. |
RYAN HYLAND (+18)"csókokat, törődést meg, alkoholt akarok. "Ahogy lassan haladtunk a vége fele, vagy lelassított, vagy újra és újra belémhatolt csak, valamilyen szinten éreztem, hogy nem igazán akar elmenni. Tovább húzta a dolgot, én meg igazából már nem igazán tudtam visszatartani. Elmentem volna már igazából többször is. Már eléggé a kimerülés szélén álltam, hiszen már csináltuk már egy ideje. Talán, az is rá tesz, hogy továbbra is éhes voltam. Kezdtem érezni, hogy egyre csak erősödik. Egyre csak jobban hallom a benne áramló vért. Tisztán, mint ha egy dallamot hallgatnék. De igyekeztem magam visszafogni. Nem akartam harapni, mert tudtam akkor már nem lennék önmagam.
Később alám fogott, nem tudtam miért, de aztán felegyenesedtünk.
Majd magához ölelt, de éreztem hogy túlon túl erősen. Itt már kissé gyanakodtam, ugyan is tudom, hogy kiszámíthatatlan. De aztán ahogy arcát az enyémhez nyomta, majd fülembe súgott hogy csukjam be szemeim, amire értetlenül nézve rá, csak a szememet oldalra fordítva tekintettem rá. De aztán eleget tettem kérésének, ezért be is húnytam a szemeim.
Na de ami akkor történt...
Tisztán hallottam, ahogy a fogai a húsába vágnak, és nem telt el röpke pár másodperc sem megéreztem a vérének illatát. Jobban mint amikor én haraptam őt a nyakánál. Itt már tudtam, hogy hülyeséget akar csinálni, ám mire reagálhattam volna, a már vérző ujjait a számba helyezte. Ki pattanva szemeim, azonnal tiltakozni kezdtem, és igyekeztem ellenállni, igyekeztem eltolni magamtól de ő egyre jobban szorított magához. Most szakadt el, az a bizonyos hajszál, amiről beszéltünk a nappaliban. Amint megéreztem vérének ízét, szemeim még ennél is élénkebb vérvörössé váltak, és már akkor éreztem hogy nagyobb lett a vágyam az éhség iránt. Többet akartam. Már nem tudtam ellenkezni, és igazából amiért meglepett igen csak dühös lettem rá. Addig nyalogattam akaratlanul is ujjait, amíg nem éreztem hogy már "elfogyott". Ennyi is elég volt, hogy elveszítsem a fejem.
Tekintetem elborult, semlegesek lettek. Csak is vért akartam, hála neki, mert lett olyan meggondolatlan hogy csak úgy meglep ezzel.
Rá is akartam harapni az ujjaira, hogy még többhöz juthassak, ám ő gyorsabb volt bár kis híja kellett ahhoz, hogy föl ne sértsem fogaimmal bőrét. Rá morogtam, amiért elvette, majd rá pillantottam, igen csak mérges tekintettel rá vörös írisszekkel.
- Miért csináltad ezt? Direkt nem akartam a véredből, erre belém erőszakolod. Megéri ez neked? - Beszéltem kissé szaggatottan, hiszen már most éreztem hatását, hogy lassan elfogom veszíteni a fejem még talán ennél is jobban. Nem örültem neki, hogy ezt tette hiszen ezt akartam elkerülni, hogy az éjszakára koncentrálhassak. Nem arra, hogy azon legyek hol harapjam meg. Elkezdtem ismét mocorogni, ugyan is kiakartam szabadulni. - Engedj el... - Szólaltam meg. |
Thaddeus "Chaos" Wright (+18)Fournemouth, a káosz király lakásán"Eleinte ő se nagyon nyögdécselt, de ahogy felvettük a ritmust, és néha még hátra is tolta fenekét, így centikkel mélyebbre tolva a szerszámom, már se ő, se én nem fogtuk visszamagunk, bár azért a hangoskodástól mindkettőnk távol állt. Én alapból sem vagyok egy hangos típus, szerintem az már nagyon megjátszott és nevetséges. A férfias morgások és nyügések híve vagyok ilyen téren. Sokkal izgatóbb, ahogy a másik félnél is ezt preferálom jobban. A lányoknak sem kell végig sikítani az egész menetet.
Talán egyszer ha a hátsójára is rácsaptam munka közben, de csak, mert épp úgy hozta a dolog. Olykor picit begyorsítottam, de mikor éreztem, hogy elsülök, mindig lelassítottam, vagy kihúztam és a ki-be járással vettem vissza izgalmamból. Bár ez se sokat segített. És egy alkalommal ráhajolva és átkarolva félkézzel, míg másikkal ráfogtam, éreztem, hogy ő sincs másképp. Kőkemény, és minden bizonnyal már elsülne, ha tehetnék, de szeretném, ha ez az éjszaka emlékezetes volna a számára, e végett pedig igen sunyi ötletem támadt. Visszaváltottam a saját a tempónkra, egyik kezemmel továbbra is magamhoz ölelve, így pedig lassan fel is egyenesedve vele. Nem, így valóban nem jutottam olyan mélyre, mint előtte, de most mással is szándékoztam foglalkozni. Ölelő kezem feljebb csúsztattam mellkasa környékére és még egy kicsit szorosabban öleltem magamhoz. Nem annyira, hogy fulladni kezdjen, inkább, mint, amikor látsz egy régi jó barátot, és nagyon megörülsz neki. Vagy mint amikor rosszban sántikálsz és ekképp próbálod lefogni a másikat, hogy majd ne tudjon ellenkezni...
Igen... ez lesz a jobbik hasonlat...
Arcom előrébb dugtam, hogy az ő sima pofikájához dörgölhessem, amíg még megtehetem, mert az elkövetkező percekben aligha fogja hagyni.
- Hunyd be a szemeid... - nyögtem füléhez hajolva, amibe, ha szót fogadott bele is csókoltam. Aztán szabad kezem a számhoz emeltem és ráharaptam két ujjamra annyira, hogy valamivel több vér buggyanjon ki belőle, mint legutóbb, mikor begyógyult. Majd előre nyúltam vele és nemes egyszerűséggel, miközben nyögdécselt a szájába dugtam őket, így elkerülhetetlen volt, hogy ne jusson vér a szájába. Ha pedig megpróbálta elvenni onnan, még szorosabban öleltem magamhoz, és mélyebbre nyomtam ujjaim. Lehet, hogy bevadul majd tőle, de azt is tudom, hogy amint átváltozott táplálkoznia kellett volna, mivel a vámpírok semmi mással nem képesek életben maradni. Ő pedig lényegében egy teljesen vértől mentes átváltoztatott, aki, ha ma nem iszik - és nem egy kortytról beszélek - akkor holnapra nap nélkül is hamuvá változik. Ezt pedig nem szeretném, és hiszem, hogy ő sem. Persze ezzel igencsak megkockáztatom, hogy lehrapja az ujjaim, de remélem gyorsabb leszek nála, és előbb kihúzom, mint, hogy ő cselekedne. Nyilván ez a vér mennyiség sem lesz elég neki, de attól még szüksége lesz rá. Pechjére pont egy olyat választott magának, akinek vérétől majd megőrült, de számít ez? Már így sem tartom túl épeszűnek. |
RYAN HYLAND (+18)"csókokat, törődést meg, alkoholt akarok. "Végigmértem minden egyes arcvonását, ugyan is nem volt hajlandó válaszolni amiből azt következtettem le, hogy nem igazán hisz nekem. Ami kissé bántott, de végülis megtudtam érteni miért. Tény, hogy ezek nem a legjobb szavaim voltak, de valóban nem mondtam ki egy ilyet se. Csak akkor kényszerűltem erre, ha arra kértek.
Mindenben a legjobbat kell nyújtani, és akkor hamar vége lesz... utána le fog kopni, és nem fogom többet látni. Legalább is, ezeket a szavakat mondogattam amíg tartott. Persze amelyik normális volt, ahhoz szívesen is mentem vissza, persze csak ha fizetett apámnak.
De benne láttam azt, hogy kiakadna... még is visszafogja magát. Nem tudtam miért, de most ő is máshogy viselkedett. Igen, megnyugodott aminek örültem mert miattam volt annyira feldúlva. De éreztem valamit felőle, amit igazából nem tudnék megmagyarázni.
Amikor elmeséltem neki, melyek azok a pózok, amik a kedvenceim rögtön hármat is felsorolva mosolyogva szólalt meg, miközben oldalamat cirógatta. Ahogy ezt csinálta, végig is futkosott a hideg a hátamon, majd alább hagy. Valamiért imádtam benne ezt, de nem felejtettem el, hogy nincsenek komoly szándékai velem kapcsolatban. Nem szabad bele sétálnom.
Válaszára, csak pislogtam rá párat, és én is megkérdeztem milyen pózokat szeret de konkrétan erre sem válaszolt. Kissé oldalasan döntöttem el a fejem, és meg is akartam szólalni de ekkor hirtelen felült. Ez miatt én akaratlanul is lejebb csúsztam férfiasságához, amíg szemmagasságba kerültem vele. Kezeim mellkasán maradtak, és úgy néztem szemeibe. Megcsókolt, lágyan amit én viszonoztam is. De eközben, hirtelen oldalra dőltem vele helyet cserélve így most már ismét ő kerekedett felülre. Őszintén szólva, én nem váltam volna el tőle és amikor ő szakadt el tőlem rápillantottam, de nem szóltam semmit. Kijelentésére, csak egy aprót bólintottam, egy igencsak kis mosollyal, amit talán észre sem lehet venni.
Hagytam, hogy a hasamra fordítson, és beállítson úgy ahogy ő szeretné. Jól tudtam, hogy melyik pózt akarja úgy hogy csak vártam hogy elkezdődjön az éjszaka. Nem telt bele pár másodpercbe, és már megis éreztem őt ahogy szinte finomkodás nélkül belém hatolt. A hirtelen jött érzéstől, csak erősen markoltam bele a lepedőbe, egy nagyot felszisszentve. Nem éreztem fájdalmat, hiszen most már könnyebben fogadtam be őt. Először, csak párat sóhajtottam fel mivel igyekeztem valamennyire visszafogni a hangom. De nem mindig sikerült, ezért néha egy-két kisebb nyögés hagyta el ajkaimat, miközben a kezemmel belemarkoltam a lepedőbe. Másik szabad karomrs, ráhajtottam a fejem és csak élveztem az egészet, teljesen átadva magam az érzésnek, és persze neki. Néha-néha talán jobban felemelve néha csípőmet, hogy ezáltal kicsit mélyebbre tudjam őt befogadni.
|
Thaddeus "Chaos" Wright (+18)Fournemouth, a káosz király lakásán"Állítja, hogy nem, pedig tudom, hogy igazam van. S nem csak azért, mert nekem mindig igazam van, de legyünk őszinték, nem pont ugyanezt mondaná egy jó szexmunkás is a kuncsaftjának? Nem azt nézi, hogy mi volna jó mindkettőnknek, hanem, ahogy ő mondta: csupán a kedvemben akar járni. Már pedig, ha nem jár a kliens kedvében, nem kap pénzt, fejsimogatást vagy, amit épp akar. Persze, nincs baj az önzetlenségével, ám kijelentésétől nem tudok eltekinteni. De lerombolni az együttlétünk által lassan épülő akármit se szeretném, ha ezen most ténylegesen fennakadnék, akár csak fejben. Szerencsémre azonban pompás módját választja annak, hogy terelje el figyelmem, ami által igaz akaratlan, de én sem vagyok rest megjutalmazni a kedveskedő előjátékért. Mikor visszaül rám, de elkerülvén az "egymásba gabalyodást" elmosolyodva hallgatom, derekát cirógatva, melyek azok a pózok, amik már gyakorlottan mennek neki és valahol talán előnybe is részesíti őket, mint a többit. A lovagló póz tőlem se áll távol, ahogy a kutya minden fajtája sem, így legalább ezeket közös kedvenceknek tekinthetem.
- Helyes. - jegyzem meg rájuk, hisz ez mind olyan póz, ahol fontos a dominancia és irányítás, amiből én mindig kiveszem a részem. Ezen pedig nem sokáig töprengve úgy döntöttem le is tesztelem, mennyire mondott igazat.
Felültem, így lényegében szemmagasságba kerültünk, majd közelebb hajolva hozzá meg is csókoltam gyengéden. Ám míg csókoltam egy hirtelen, de óvatos mozdulattal átfordultam vele, s csak akkor váltam el ajkaitól megszakítva ezzel a hosszas csókcsatát, mikor újfent az ágyon feküdt.
- Sajnálom, de ezt most egy kis időre mellőznünk kell majd. - húztam fél mosolyra ajkaim, az előző csókra utalva. Én már tudtam mit akarok, így ha neki sem volt ellenvetése, némi macerát követően hasára fordítottam, segítségével vagy nélküle, s ha még mindig nem vonta le melyik pózra gondoltam, úgy besegítettem neki akképp, hogy derekát megfogva, kicsit feljebb emeltem hátsóját. Annyira szűk nem lehetett, hiszen nem olyan rég már kapott tőlem ízelítőt, szóval evégett nem problémáztam. Na meg hát, a vámpírlét talán egyetlen pozitívuma, hogy a sérüléseik könnyen begyógyulnak. Így ha pillanatnyi fájdalmat is okozok vele, rendben jön, és el is felejthetjük. Végtére is már nem kell porcelán babaként kezelnem. Nem is teketóriáztam sokáig, fogtam és nemes egyszerűséggel becsúsztattam. Nyomkodni, erőlködnöm sokat nem kellett, ha eléggé el volt lazulva, hátsója lényegében örömmel fogadott magába. Mikor pedig már elég mélyre tudtam magam, kezeim fenekére simítottam, és normális tempóban kezdtem mozogni. Nem kapkodnám el, mert még a végén csúnya elsülés lenne belőle, amit olyan hamar letudnánk, hogy fölöslegesnek érezném a hosszas előjátékot befejezés híján. Ha ő megy el, az nekem nem probléma, majd elmegy újra és újra... Míg pedig benne mozogtam, ügyelve rá, hogy teljesen sose húzzam ki, halk hümmögésekkel jeleztem, hogy köszönöm szépen, nekem ez így teljesen megfelel. |
RYAN HYLAND (+18)"csókokat, törődést meg, alkoholt akarok. "Amikor úgy tekintett rám, hogy szemöldökeit összeráncolta rögtön az jutott eszembe, hogy na most vajon mit tettem/mondtam ami most hirtelen nem tetszik neki. De aztán belekezdett, és meg kell hogy mondjam, igen csak meglepett. Értetlenül pislogtam rá, mert semmi olyan szándékom nem volt, amiért ezt ki akartam volna váltani belőle. De amikor apámat felhozta, én is ugyan úgy összevontam szemöldökeim és úgy néztem rá. - Mi van? - Szólaltam meg halkan, nagyokat pislogva. - Nem, nem, nem... dehogy is. - Ráztam meg a fejem, erősen tagadva azt amit mondott. - Ha az is lennék, és igen... voltam már az de nem így viselkednék. - Néztem őszintén szemeibe, de enyhültek arcvonásaim. - Neharagudj, ha ez olyan sablon szövegnek hatott, de egyáltalán nem érzem magam rabszolgának. És nem is tekintek rád munkaként. - Tisztáztam le a dolgokat, és remélem ezzel nem rontom el a kedvét sem. Semmi mást nem akartam, csak vele foglalkozni, hogy amennyire tudjam valamennyire boldoggá tegyem. Azt már ő döntötte el, hogy él is vele. Bár én az ellen vitatkoznék, hogy ő választott engem hogy magáévá akar tenni... vagyis akkor inkább csak fizetséget kért, amit nem volt nehéz számára megszerezni... sőt! Főleg hogy valamilyen szinten én is akartam őt, mint ahogy most is.
- Melleted, másnak érzem magam, jól tudod, hogy legyengülök ha ennyire közel vagyok hozzád, hogy beleremegek az érintéseidbe, a csókjaidba... még mindig ijesztő, de csak annyit akarok tenni hogy valamilyen szinten a kedvedre járhassak, és ezt egyetlen egy kuncsaftnak sem mondtam még ilyet, mert nem értek ennyit se. - Fejeztem be a mondadómat. Persze teljesen nyugodt hangon, egyszer sem emelve fel rá a hangomat. És ezt nyugodtan veheti egy második vallomásnak. Túlon túl ragaszkodó vagyok... én igyekeztem, de nem tehetek róla. Nagyot sóhajtottam mikor már apámról kezdtem el megszólalni. - Arról pedig a kis degerenált faszról nem akarok beszélni. Számomra halott. - Úgy éreztem hangom egyre jobban elhalkult, ahogy szemeibe néztem végig. Egy percet sem akartam apámra gondolni, főleg nem ezen az éjszakán.
Csak is ő lebegett a szemem előtt, hogy élvezze ezt az éjszakát. Ezért miután pár orr dörgölőzés után megcsókoltam őt, helyet cseréltünk és most már én voltam felül. El is kezdtem őt nemsokára kényeztetni, mikor pedig hajamra fogott majd elejtett pár elégedett hümmögést, nem is hagytam abba ezért a tempómon is kicsit gyorsítottam. De mivel hogy ő sem kényeztetett engem olyan sokáig, így én sem ezért abbahagyva vissza másztam hozzá, ugyan úgy ráülve a hasára, kezeimet pedig mellkasára téve tartottam magam miközben elégedett tekintetéből, majd mosolyából valamilyen szinten megnyugodtam hogy tetszett neki. De kérdésére nem nagyon tudtam felelni. Annyi póz létezett, amiből tény csak pár volt kedvenc.
De én úgy gondoltam, hogy ez az éjszaka nem rólam szól legalább is részemről. - Hát... nem olyan nagy szám, de csak három van. A lovaglás ott csak plusz, ha az illető velem együtt ül... de csak mert jobban bújhatok hozzá, a kutyapóz bármely formája, majd a sima, hagyományos. - Mutogattam el kezemmel a számokat. - De én bármelyikben benne vagyok igazából. - Vontam vállat enyhén. Hogy szégyeltem volna a múltamat az ilyenekért? Hát nem is tudom... voltak jók, és rossz pillanatok de erre nem tudnék őszintén válaszolni. - És neked, mik a kedvenceid? - Kérdeztem vissza, de csak mert kíváncsi voltam válaszára. |
 Thaddeus "Chaos" Wright (+18)Fournemouth, a káosz király lakásán"Abban egyetértünk végre, hogy a velem való küzdelem, vita és bármiféle legyőzésemnek induló dolog kudarc, mert egyszerűen erősebb vagyok. Nem engem kell betörni. Neki kell felnőnie az élethez. Kijelentéséből viszont azt vettem ki, ő nem tud mit kezdeni az általam feléje irányuló... hozzáállásommal. Összevont szemöldökkel konstatáltam, hogy úgy beszél velem, mintha a szexrabszolgám lenne. Más esetben ez nem zavarna, és nincs ellenemre a szerepjáték sem, de éppen ezek hiányában érzem úgy, hogy tévúton jár velem kapcsolatban.
- Nem beszélj úgy, mintha kuncsaft lennék a sok közül. Én nem fizettem az apádnak. Én választottam, hogy magamévá teszlek, te pedig ebben vagy partner. De ez nem munka, és főleg nem kényszer. Ez csak szex két valaki közt, akik nem rég ismerték meg egymást. Szex szabályok és kötöttségek nélkül. - néztem rá, még mielőtt nagyon elrontanánk a hangulatot. Ennek az estének nem az elég tétel a főcélja, hanem az elégedettség, az önzőség, az, hogy, amit most akar, azt meg is teheti. Persze adhatom én az instrukciókat, amiket megfogadhat, de ha azt mondom vegye a szájába, mondhat nemet. Lehet, hogy attól még ledugom a torkán, de mondhat nemet.
Annak azonban örültem, hogy partner az apró dolgokban is. Ki kell ismerni a másikat, úgy lehet a legkönnyebben a kedvére tenni, már pedig az nem árt. Nem mindenki van oda a vad szexért, valaki romantikus alkat, míg más el se tudná képzelni lógó nyakkendő nélkül a kutyapózt. Ha valami pedig túl megy a határaimon, azt sem árt tudni, tudatni és valamiként lereagálni. Volt tündér - na nem az irodai kis mit ugrász -, aki kifejezetten attól zsongott be, ha a minden mozdulatom benne látszódott a hasfalán. És akadt olyan vérfarkas fiú, aki maga hozott nyakörvet, ami jó játékszernek bizonyult, pláne teliholdkor. Mindenkinek vannak hóbortjai, noha nekem éppen az, hogy kiismerjem a másikét és ízlelgessem azt, új és új dolgokat felfedezve közbe.
Első körben azért eléggé copynak tűnt a dolog, de a harapás, mely végett meglepetten felszisszentem, már jóval elütött az én módszeremtől. A kiserkent vér tán le is futott a nyakamon, egészen, míg a fehér lepedő magába nem szívta, de a harapás nyoma hamar eltűnt. Kizárt, hogy a falánkságakor, legalább egy kis nyelésnyi ne jutott volna a szájába, de ki vagyok én, hogy figyelmeztessem, amiért már megtettem, hogy ne játszon a tűzzel. Az emberek olykor még az ismételt saját hibájukból sem tanulnak, nem hogy máséból.
Szerencsére most nem a migrén okozása volt a célja, és ami azt illeti, értékeltem is, amit odalent csinált. Be is hunytam szemeim, ujjaim szőkés fürtjei közé fúrtam, de nem markoltam rá, csak ott tartottam őket, és halk, olykor egészen elnyújtott hümmögésekkel örvendeztettem meg. Legalább a szája meleg, ha nem is olyan forró, mint amilyennek lennie kéne. De a tudat, hogy ezt most tán kényszer nélkül, azért teszi, mert így akarta, jobb kedvre derített. Beharaptam alsó ajkam, ahogy elértem a maximumot, már ami a keménységet illeti, és ezáltal hozzá juthatott némi előcsepphez is, amit csak is magának köszönhet, hisz az ő érdeme.
Meg is húztam kissé szám, mikor mindezt alább hagyott, bár panaszra nincs okom, ugyanígy tettem az előbb én is. Utánozós kis majom, adok én neked.
- Jól van, legyen neked gyereknap... Válassz, melyik a kedvenc pózod... - sóhajtottam oly nagylelkűen. Nyilván a póz felállásánál is minden esetben én leszek a tömő fél, de hátha van kedvence...
|
RYAN HYLAND (+18)"csókokat, törődést meg, alkoholt akarok. " Miután elmondtam, amit szeretett volna, amit elvárt kérdései után először nem tudtam mit feleljek. Csak néztem szemeibe, amíg ő hajamba simított végig ismét. Jól esett az érintése, még ha nem is olyan régen ezt másra használta fel.
- Nem érné meg dacolni veled. - Ráztam meg fejem enyhén. - Én csak azt akarom nyújtani neked, amit szeretnél. - Szólaltam meg, de persze zavartságomat továbbra sem tudtam leküzdeni. Való igaz, hogy jól tudom mit akarnak hallani. Hogy mitől lehet őket lázba hozni, hogy mi az amit akarnak... ezektől sajnos ha akarnám, sem tudnék megválni. Belém rögzült, mert ezen nőttem fel. Viszont így, hogy ilyen közel volt hozzám, hogy szinte már éreztem leheletét arcomon, ahogy hozzám simult teljesen máshogy éreztem magam. Furcsa volt, hogy most ennyire gyengéd volt. De nem bántam.
Mondanám azt, hogy számítottam következő lépésére, de arra nem hogy csókolgatni akar... simogatni. Kalandjaim során ez ritka volt, kevésbé voltak olyan alakok akik más is akartak nyújtani. Tudom-tudom, hogy ő más. Hogy ő ezt élvezi, de akkor is. Hagytam, hogy orrával oldalra fordítsa a fejemet és átadtam magam annak a kellemes érzésnek, ami alatt a csókjaival kényeztette a nyakamat. Halkan felsóhajtottam rá, amint ajkai a bőrömhöz értek. Mikor pedig harapdálásokba ment át, apró nyögések hagyták el a számat, kezem ami a tarkóján pihent, s újjaim hajzuhatagában bújtak el, lágyan markoltam bele tincseibe. De ahogy ment lejjebb, végül kezemet elemeltem onnan, majd fejemnél lévő párnára helyeztem amibe végül belemarkoltam amikor körmeit mélyesztette az oldalamba. Nem is volt kérdés, hogy én már eléggé kész voltam, leginkább akkor amikor hasánál lassan kezdtett el mozogni rajta.
Úgy érzem, hogy minden egyes lépésével elég nagy meglepetést tud okozni. Főleg, amikor ráfogott és mozgatni nem kezdte lent. A hirtelen jött érzéstől pedig jobban markoltam bele a párnába, ahogy testem kissé összerezdült miatta. Mikor pedig ajkait éreztem meg, talán kicsit hangosabb hangok törtek ki belőlem, ahogy csókjaiba minden porcikám beleremegett. Éreztem, hogy okkal csinálta lassan, hogy valamilyen szinten kínozzon. Nem igazán tudtam, hogy miért de egy-két tippem lett volna rá. Felszisszenve feszültem meg, amikor bele is harapott. Nem telt bele pár másodpercbe, és már ismét a szemeivel találkoztam.
Lassan, halkan lihegve néztem rá. Már ennyitől is legyengített, és ez egy kicsit bosszantott de persze jó értelemben. Ahogy orrát az enyémhez dörgölte, nem tettem semmit csak csendben hallgattam hogy most én következek. Bár arra a bizonyos becenévre nem számítottam, de biztos voltam benne hogy nem először mondja, különböző személyeknek.
Nem feleltem rá még semmit, csak most én dörgöltem orrához az enyémet majd lassan elhúzódtam tőle, csak hogy egy pillanatra a szemeibe nézzek. De aztán ismét az orrához dörgöltem az orromat, majd egyik kezemmel finoman megérintve arcát megcsókoltam lágyan. Majd ez a csók átment lassan szenvedélyesebbre, és azzal a lendülettel kissé félig felülve ledöntöttem őt oldalra az ágyra, hogy most én legyek felül, és rá is ültem a hasára de nem szakadtam el tőle egy pillanatra sem. Szabad kezemmel megtartottam magam, amíg csókoltam.
Majd elszakadva tőle, szemeibe néztem. - Nem szokásom úgy játszani. - Feleltem korábbi válaszára. Mert jól tudtam, ez számára csak is az lehet mint ahogy az előző is az volt. Leérve nyakához csókolgatni kezdtem. De mivel nem felejtettem el, hogy ő nem olyan rég a nyakamba harapott úgy hogy vérzett utána, nem fogtam magam vissza annyira hogy én is ugyan ezt tegyem. Nem tudom miért... talán csak visszaakartam neki adni.
Ám én nem voltam olyan gyengéd, így egyből a már éles fogammal úgy harapdáltam őt, hogy néhol pár csepp vér ki is buggyant. Persze óvatos voltam. Rohadt nehéz volt magam visszatartani, hogy azt a pár csepp vért ne nyaljam le róla... mert nem akartam elveszteni a fejem. Nem akartam elvakulni, főleg most ebben a helyzetben. Bár vérének illata, főleg hogy ilyen közel van...
Az egyik kezem, ami az arcánál pihent szépen lassan végigsimított felső testén, hogy felfedező útra térhessen, amíg már mellkasát csókolgattam. Végül megfogtam a már igen merevedő tagját, és mozgatni kezdtem rajta kezemet. Nem sokáig csináltam ezt, mert lekúszva tagjához végül azt először végig nyalva nyelvemmel, majd csak ez után vettem azt a számba amivel végül először lassú tempóval kezdtem el őt kényeztetni. De kis idő után kicsit gyorsítottam a tempómon, majd végül kivéve a számból még nyelvemmel elszórakoztattam őt, és a hegyét sem hagytam ki. Majd abba hagyva elengedtem, majd kissé felülve megtöröltem a számat de vissza is másztam hozzá.
Mint mondtam, igyekszem kiengesztelni és elegett tenni kéréseinek. |
Thaddeus "Chaos" Wright (+18)Fournemouth, a káosz király lakásán"Térdelve lábai közt, de ajkainál tartva enyéim hallgattam, ahogy eleget tesz kérésemnek. Nem az igazi, nem si túl őszinte, de ez majd változik. Lesz, mikor már mondanom sem kell és utalások nélkül, önmaga szükségleteinek mielőbbi kielégülése végett fog kérlelni. Ha pedig ezt elérem, elégedett leszek.
- Hol a dac? A küzdő szellem? - simítottam hajába félmosolyra húzva ajkaim, szemeit fürkészve. Aztán elhajoltam tőle és orommal löktem félre fejét, hogy oldalt fordítsa, én pedig a nyakába csókolhassak. Eleinte gyengéden, óvatosan, kímélve a bőrét, de nem én volnék, aki, hanem ezt fokozatosan nem menne át finom harapásokba. Ha vámpír volnék, én biztos nem szarakodnék, és véres tánccá formálnám finomkodó kis játékunk. Nyakáról aztán leértem vállához, onnan pedig elindultam befelé, szegycsontja mentén, míg el nem értem a köldökéig. Van egy vámpír lány, aki mindig lelkesen mutogatta nekem a köldök piercingjeit, mit havonta cserélgetett, de szerintem csak azért, hogy a felsője felhúzásával kezdeményezhessen. Ez pedig minden alkalommal be is vált. Na ő például nem szereti, ha harapdálom, és ő sem harapdál.
Végig cirógattam Ray oldalát ujjbegyeimmel, olykor még körmeimmel is édesgetve, miné llibabőrősebb legyen, bár meg kell hagyni, babusgathatom akármennyire is bőrét, mostmár soha többé nem fog általam felforrósodni, mivel hőmérséklete, aligha nőhet bármitől is. Ostoba kölyök... Köldökénél körbe csókolgattam, de ahogy ahaladtam lejjeb s lejjebb, éreztem, ahogy testének egyértelműen lefelizgatottabb része, végig simít a hasamon, minél lassabban mozdultam rajta. Így hát amint leértem hozzá, immáron az ágyon hason fekve, fejemmel a lábai közt, ráfogtam tagjára és húztam rajta néhányat. Megérdemli a kényeztetést. Na nem mintha utána úgy megvonnám tőle. Aztán odahajoltam és végig is csókolgattam csiga lassú tempóban. Nem csak a kínzása volt a cél, hanem a lassú kényeztetés és annak mindn apróságának kiélvezése. A nyögései, sóhajai, amiket olykor talán vissza is próbál fogni. A rezdülései, amiket azt hihet észre sem veszek. A szívének szaporább ritmusa sajnos elmarad, ahogy a többi vámpírnál is, de majd hozzászokom. Gondolom...
Mert, hogy talán érdemes volna hosszútávban gondolkodnom, ha már úgy döntött a távolságtartás nevében, konkrétan az ölembe mászik. Fournemouth amúgy sem neki való, arról nem is beszélve, hogy törvénytelenül lett átváltoztatva, szerződés ide vagy oda, a bíróság épp úgy meg lett kerülve. Ilyen körülmények közt, ilyen balga okok végett, pedig azonnal elhajtották volna. De mostmár megtörtént, az események pedig visszafordíthatatlanok.
De ezen agyalni felesleges és baromság is. Szóval finoman ráharapok a hegyére, majd vissza kúszok arcához.
- Te jössz, baby... És utánozni tilos... - dörgöltem orrom az övéhez, elmosolyodva oda búgva neki a játék szabályokat. |
RYAN HYLAND"csókokat, törődést meg, alkoholt akarok. " Halvány mosolyra kúszott a szám, akaratlanul is mikor igazat adott abban, hogy valóban nem érdekli a válasz. Jól tudtam, és habár egy részét jól tudja, azt is tudom nagyon nem érdekli. Ha meg igen, hát az valami csoda lenne azt hiszem. De abban igaza volt, hogy elmehettem volna. Hogy itt hagyhattam volna, és haza mehettem volna a saját lakásomba. De már szinte rögtönzött szerűen tértem fel ide. És hogy a következmény érdekelne? Valóban nem. Sosem érdekelt, mert úgy éreztem akkor, hogy nem élek… hogy nem lélegzek. Mintha egy zombi lettem volna. Sokszor mondtam ki olyan szavakat, amik után nem érdekeltek hogy mi is fog történni velem. Ez már belém rögzült, úgy hogy ezen nehezen tudnék változtatni. De szavai után, hogy én önző lennék kissé értetlenül oldalra döntöttem a fejemet és úgy néztem kéklő szemeibe. - Abban igazad van, hogy valóban nem érdekelnek a következmények. Hogy nem érdekel mi történhet velem, sosem érdekelt. - Vontam vállat. - De hogy én önző…? Talán egy kis részem valóban az . - Azt viszont nem felejtem el, hogy ő hozza ezt ki belőlem. És ez az ami megrémiszt. Talán idővel hozzászokok, nem tudhatom előre. De azt igen hogy rengeteg év áll rendelkezésemben, hogy ezeken a fránya érzéseken agyaljak.
- Egy szóval sem mondtam, hogy a 16 éves barátnőm vagy. - Vetettem fel egyik szemöldököm, válaszai után. - Úgy mondod, mintha bánnád, hogy nem mentem el innen miután felébredtem. - Hiszen tisztán látható volt, hogy mennyire élvezi. Hogy ragaszkodom hozzá, hogy akarom őt… hogy minden porcikáját érezni akarom. Még is mi a fene történik velem? Kissé viszont bántott a dolog, hogy még annyian voltak számára előttem. Hogy ennyire ki ismer pusztán a tekintetemből is. Hagytam, hogy hajamba túrhasson, hogy elszórakozzon vele. De amit aközben mondott, éreztem hogy igyekszik ismét a lelkembe tiporni. Nem vettem fel a dolgot, mert azt tudtam hogy érzelmileg gyenge vagyok. Ezért ebben az esetben, nem mutattam ki számára az érzéseimet. - Ezzel nem mondtál újat, úgy hogy nem jött be. - Vontam vállat, nemes egyszerűséggel és én ennyiben le is tudtam a dolgot. És ami ez után történt, még én magam is meglepődtem. Nem hittem volna, hogy azt a bizonyos érzést ezek után is érezni fogom. Miután kimondta, hogy a karjai közt mentem el beleremegve a hasam szépen pillangó táncba kezdett. Noha szívemet nem éreztem, de tudtam az is most a torkomban lenne, és fojtogatna. Zavartan, és igencsak kínosan éreztem magam és éreztem, hogy biztos most egy friss paradicsomhoz hasonlíthatok. Elnéztem tőle ismét csak kerülve tekintetét, és a következő mondatáig nem is pillantottam rá. - Komolyan úgy néznék ki a számodra, mint aki szökni akarna? - Motyogtam halkan, szinte már az orrom alatt. De aztán megfogta az államat, így kénytelen voltam újra a szemeibe nézni miután ismét elnevette magát. Mondatai után, pedig már nem akartam megszólalni. Mert nem akartam. És igazából elhinni sem akartam, hogy valóban hagyná magát. Ugyan csak nem lenne köteles rá, hogy felajánlja. De végül válaszánál sem mondtam semmit. Innentől kezdve, csak hagytam hogy vigyen az áramlat. Hogy átadjam magam neki.
Az ágyban pedig amint mindegyikünk levetette ruháit, máris felém indult. Én akkor még az ágyon ültem, mert nem sokkal ez előtt a földre dobtam le a ruhákat, hogy azok ne legyenek útban. Hagytam, hogy lábaim közt kerüljön közelebb hozzám. És amint hozzám ért, a derekamnál, majd lentebb a fenekemnél éreztem hogy a testem máris reagál rá. Ahogy egyből beleremegek az érintésébe. Ahogy megcsókolt, azzal a lendülettel ahogy felém jött hátra is dőltem vele az ágyon. Semmi mást nem tettem, csak viszonoztam csókját. Kezeim fejem mellett pihentek. Persze éreztem, hogy máris merev, és nem is volt rest ezt tudomásomra hozni. Viszont csók közben, igen csak apró szünetet hagyva megszólalt. Kinyitva szemeimet, csak pislogtam rá párat némán. De aztán ismét megcsókolt. “ Könyörögj… majd kérlelj. “ Vízhangoztak szavai a fejemben ismét ahogy fülemhez hajolt. Ezek után már feladtam, hogy harcoljak az ellen hogy neki essek. Még ha olyan szinten nem is árthatok neki, akkor is olyan érzés támadna bennem, hogy bántanám. Ami nem esne jól. De az kétségem sem volt az felől, hogy mind testileg, mind lelkileg vágytam rá. Úgy érzem magam, mint ha egy kamasz reménytelen kapcsolatban lennék… mint a filmekben. Rápillantottam, fejemet kissé oldalra véve. Végül egyik kezemet tarkójához emeltem, ahonnan ujjaim belesüppedtek hajtincseibe. Végül szemeibe néztem. - Könyörögve kérlek, hogy tégy a magadévá. Hogy magadhoz láncolj ismét. Hogy mindeneddel együtt érezhesselek. - Szólaltam meg halkan, viszont zavartan kissé. - Akarlak… - Halkultam el ez után a szó után. De reméltem így megfelel neki.
|
Thaddeus "Chaos" Wright (+18)Fournemouth, a káosz király lakásán"Fiatalok... még maguk sem látják az összefüggéseket a tetteik közt. Igaz, sokszor nincs is mit látni... Én tapasztalt vén rókaként, pontosan tudom mi jár a kölyök fejében, pláne, hogy korábban már elárulta, noha akkor még maga sem lehetett biztos benne. Egy félórás nem éppen jó kezdetből kiinduló ismerkedés végén szerelmesnek lenni? Ez még itt ebben az őrült városban sem túl elképzelhető. De most már biztos vagyok benne, hogy érez irántam valamit. Nem biztos, hogy ez szerelem, de a ragaszkodás és az elvesztésem tudomásul sem vevésére igaz lehet. Mert ő tagadhatatlanul ragaszkodik hozzám, én pedig ezt tagadhatatlanul élvezem, s amellett, hogy mindez imponáló - noha egyáltalán nem meglepő - nekem is bejön. Olyan intenzív érzéseket iránta nem érzek még, mint ő irántam, de ki tudja, ez olyan fordulatokat is vehet, hogy a végén én érzek majd mélyebben és őszintébben iránta, míg ő csak a valakihez tartozásának szükségleteit élné ki rajtam.
- Nem a válasz érdekel... noha arról már réges-rég tudok... Csak azt a logikai menetet nem értem, hogy aki diétázni akar, miért körözget a desszertes asztal körül...? Ha ennyire félted a létem, az épségem vagy magad, elmehettél volna... - magyaráztam széles félmosolyra húzva ajkaim. - De téged egy percig sem érdekel a következmény, hogy mi történik majd a következő percben. Önzővé váltál... vagy mindig is az voltál... Ez bizony egy igen jellemző vámpír jegy. - mondtam mindezt mindenféle szemrehányás nélkül. Mikor pedig azzal jött eztán, hogy akár le is léphet, ezzel ismét aláírva, hogy a fiatalok mennyire döntés képtelen, elnevettem magam.
- Megzavarsz, kivered a kezemből a telefont, az ölembe ülsz és most jut eszedbe odébb állni...? Édesem, én nem a 16 éves kis barátnőd vagyok. Ha eddig komolyan gondoltad volna, még az átváltozásod előtt leléptél volna. De te nem. Maradtál a formás kis seggeden, míg nem végül én tiltottam meg, hogy elmenj, te pedig le is léptél... Néha komolyan úgy érzem, hogy fordított világban élünk... - simítottam szőkés hajába, mert, hogy én már helyette is eldöntöttem, hogy az ágyban folytatjuk majd és kezelésbe veszem én.
- Ugyan már... De hitegesd nyugodtan magad. Majd én kinevelem belőled, hogy a hitt itt mit sem ér, az akaraterő viszont annál inkább. Ha viszont egy cseppnyi akaraterő is volna benned, most nem lennél vámpír, és egy percet se töltöttél volna a városban. De hát ez van, az akaraterő az erősek kiváltsága... Te pedig egy gyenge kis csibe vagy, aki csak azt hiszi, hogy kakas lesz belőle... - piszkáltam, de szándékosan. De az idegein majd később táncolok igazán belelendülve, és akkor bizony nem lesz olyan tartós az a szál. Három módja van annak, hogy az előbbit lereagálja, és ebből kettő nem igazán jó. Az egyik, hogy néma duzzogásba kezd, puffog magában, és lenyeli a békát. A másik, hogy felveszi a kesztyűt és megpróbál visszaütni fel sem mérve az erőviszonyokat. A harmadik pedig, hogy röhög rajta egyet és túllendülve elfogadja, hogy én ilyen vagyok, voltam és leszek is.
A következők azonban alább engedték mosolyom és felvontam szemöldököm kérdőn.
- Úgy beszélsz, mintha a játékunknál, nem élveztél el volna remegve a karjaim közt... Én nem csak magamra gondolok, és amit csinálok, azt rendszerint a másik is élvezi. De tudod, vagy megszoksz vagy megszöksz... - vontam végül vállat, hiszen az élete a saját kezében, azt tesz, amit akar, én nem bilincselem magamhoz, ha távozni akar. Hiszen ez az amire vágyott, szabadnak lenni.
Elnevettem magam. Ismét. Pofiját pedig egy kézzel fogtam meg állkapcsánál.
- Bolond gyermek, te nem árthatsz nekem, hát nem érted? De nem ígérj olyat, amit úgy sem tudsz betartani. Meg aztán... most nem is arról beszélek... Hanem arról, igenis halálosan szófogadó leszel, minek után a véremre pályázol majd. Erősebb vagyok, így elvenni nem tudod, de vágyni vágyhatsz rá, így ha a gazdikád meglengeti előtted a jutalomfalatot és azt mondja ülj, te ülni fogsz, és addig el sem mozdulsz, amíg ő azt nem mondja... - magyaráztam el neki némileg leegyszerűsítve a dolgot, hisz ez így van. - Majd meglátod. - tettem hozzá, mielőtt még vállamra kaptam volna és átkullogtam volna vele a hálóba.
Hozzá hasonlóan én is hamar letudtam a ruhákat, és egyből rá is másztam az ágyra már most hadba vágott taggal. Lábait széttoltam, azok közé furakodtam be, de egyelőre csak derekát és fenekét simogattam oldalt, míg ezúttal én kezdeményeztem a csókot. - Könyörögj... - búgtam ajkai közé egy pillanatnyi szünetet hagyva, majd ismét neki estem. Azt akarom, hogy saját maga könyörögjön, hogy tegyem magamévá. És akkor... egy percig sem állíthatja majd, hogy kényszer volt tőlem, vagy bántottam. - Kérlelj... - hajoltam füléhez. - különben sosem kapsz a véremből... |
 RYAN HYLAND"csókokat, törődést meg, alkoholt akarok. " Ismét csak nevetésbe kezdett, azon a mondatom után mialatt én elmondtam neki, hogy távol akartam lenni tőle. Szavai után pedig, próbáltam átgondolni minek is jöttem ide. Ez olyan hülye kérdés. De tudtam, hogy ő még nem tudja mi lehet az oka. Valahogy le pergett előttem az, hogy csak ismét ideges lenne, megint csak elvakulna, és nem gondolná át a dolgokat. Hiába az a feltételes másik oldala - amit igen csak ritkán mutat, vagy nem tartozok azok közé, akik láthatják - elborul az agya. Ki tudja, talán ismét kezet emelne rám. Nem lepődnék meg.
Miért kellene félnem, az ilyen alakoktól? Aki hasonlóan viselkedik mint ő. Az életem során sajnos találkoztam már olyanokkal, akik ennél sokkalta durvábbak voltak. Nem emberként kezeltek, és a gyengédség egy csepp jelét sem voltak képesek kimutatni. Az meg már egy másik dolog, hogy aki itt van előttem milyen félelmetesen tud ki hozni a sodromból, de a legrosszabb az, hogy milyen számomra ijesztő érzéseket képes kihozni belőlem. Ritka az ilyen, mint a fehér olló. És tudtam, hogy ő most nem olyan kedvben van, hogy ne legyen annyira erőszakos. Hogy félteném a maradék életemet is? Dehogy. Én egy olyan senki vagyok, akit senki sem vesz észre hogy már nincs köztük. De ezt régen is így gondoltam.
- Nem hiszem, hogy foglalkoztatna téged a válasz, hogy miért is jöttem fel. De nem is akarom elmondani. - Néztem szemeibe. Ki tudja, talán ennyitől most már képes átgondolni a dolgokat. Talán nem is kell kimondanom, azt a pár mondatot… de ez majd kiderül ha eljön az ideje. - De ha ennyire zavarlak, a kis bájcsevejed után, még mindig elmehetek. - Biccentettem oldalra kissé fejemet az ablak irányába, hogy tudomására hozzam, még kint ott virít a teliholdas éjszaka és messze van még a pirkadat. Még elmehetek innen, ha annyira szeretné.
De végül át tértünk ismét a vérére, ahol láttam rajta, hogy mennyire szórakoztatja az, hogy vissza fogom magam… hogy nem akarom őt meg harapni, bántani. Úgy tűnik egy lényem egyáltalán nem akar fájdalmat okozni, aki fontos számára. Nekem is új ez, de hát ez ellen nem tudok mit tenni. És az az emlegetett hajszál, bár eddig igen erősnek tűnt, ha ő így folytatja tovább lassan elfog az is szakadni. Nem fogom tudni magamat tovább visszatartani. Tény, hogy elég nagy akarat erőm van, de nem végleges. Egyszer mint mindenki másnak elfog fogyni.
- Még igen erős az a bizonyos hajszál. - Utaltam arra, hogy még van bennem annyi erő hogy vissza fogjam magam. Egészen addig amíg esetleg nem csinál valami olyan butaságot, amitől elvesztem a fejem, és neki esek. Majd csak felvont szemöldökkel néztem rá, ahogy elmesélte mit akar velem tenni az ágyban. Nem okozott meglepetést, hogy ilyen módszerekhez akar folyamodni. Ahogy vigyorral tekintett rám. - Ezeken már meg sem lepődök, hogyan akarsz bánni velem. - Annyi hasonló dolgot hallottam már, hogy már teljesen hozzá szoktam. Ha annyira fájdalmat akar okozni, had tegye. Ha ennyitől ahogy ő is mondta megnyugszik, akkor nem állítom meg.
De végül kérdésemre is válaszolt, ami félig meglepett abban hogy szó fogadóbb leszek előtte. Mikor pedig orromra bökött, fenyegetve mesélte el hogy fájdalmas büntetés lesz a vége ha olyan helyen harapom meg. - Komolyan… az őrületbe kergetsz néha. - Szólaltam meg. - Csak azért hagynád, hogy szót fogadjak neked? - Néztem rá komolyan. - Ahhoz nincs szükség a véredre… nem akarlak bántani. - Tekintettem el tőle. Tudtam mennyire jól szórakozik, de legalább nem gondol olyan dolgokra, amik felbosszantanák őt.
Végül utolsó kérdése után mialatt, felvetette hogy miért nem az ágyban folytatjuk, válaszom után leszálltam róla.
- Higgy amit csak szeretnél. - Vágtam rá utolsó mondatánál, de nem is kellett több idő neki, hogy a hálóba vigyen. Nem kellett neki kétszer elmondani. Hagytam, hogy felemeljen a vállára majd hogy végül az ágyra dobjon. Lágy könnyedséggel hullámzott alattam az ágy, az oda érkezésemkor amíg a plafonnal találtam szembe magam. Felemelkedtem annyira, hogy könyökömmel megtámasszam magam az ágyon, és úgy néztem rá. És már adta is az első parancsát, hogy vetkőzzek le. Ennek eleget is tettem, így neki is álltam levenni a ruháimat, amik végül az ágy mellett kötöttek ki a földön.
|
Thaddeus Wright (+18)
Láttam, hogy tetszett neki, élvezte. Szemei már-már élénken világítottak a saját vére láttán. Ismerem a fajtáját. A frissen átváltoztatottét is. Azt, amelyik nem tudja vagy nem akarja egy idő után elfojtani a vágyát, magát a lényét, amivé vált. De csak az válhat mielőbb mesterévé eme átkozott ajándéknak, ki mielőbb elfogadja és kezeiben formálja képességeits, s azoknak hátrányait s előnyeit. De eme úton nem nekem kell végig kísérni. Sőt, ami azt illeti, szerintem kénytelen kelletlen egyedül megjárni a poklok poklát, mivel a "mestere" faképnél hagyta.
Kérdésén, majd az azt követő megjegyzésén elnevettem magam.
- Bolond gyerek! - nevettem jó ízűen. - Kerülsz az utcán, de feljössz a lakásomra? És az ölembe ülsz? - néztem rá erőteljesen kételkedve magabiztosnak tűnő elhatározásában. - Pontosan tudom, hogy csak egy hajszál választ el téged, hogy nekem ess. - magyaráztam neki. Ez nem gyengeség, ez így van. A legtöbb filmvásznat néző halandó csal fincsorog, ha bele kell gondolnia, hogy vért kell igyon, ha vámpír lesz. Meg, hogy aztán ő tuti nem. Pedig de. Amin szíve megáll verni, bőre kifakul, szemei élénké válnak, eszébe se jut a vegetáriánus életmód. Az ember onnantól nincs, vámpírrá valik és a vámpír - ha újonnan érkező is - úgy vágyik az éltető nedűre, mint szomjazó a 40 fokos melegben a hűtött, jégkockáktól sistergő kólára. Ha beharapnám a szám, ha csak az ujj begyemre harapnék, úgy vetődne rám, mint kisbaba a csokifagyira. Annyi a szerencsém, hogy legyen ő a legerősebb vámpír, vérszipoly, én bukott vagyok, erősebb nála. De bármilyen gonosz is, élni fogok a lehetőséggel, hogy piszkáljam, hogy szórakozzak vele kicsit, mert a féltésből még soha senki sem tanult.
- Fogsz te még inni a véremből... csak dilizésed közben olyan erősen tartalak majd a fejed a párnába nyomva, hogy azt se látod majd, mikor kapod az újabb szurit és az milyen mélyre fog majd csúszni... - vigyorodtam el féloldalasan, ahogy lelki szemei előtt mindez le is játszódott. Ahogy őrülten, szinte körmeit a lepedőbe mélyesztve morog a párnába, miközben én egyik kézzel hajánál fogva tuszkolom bele arcát a puha anyagba, míg másik kezemmel rántok magamon egy-kettőt és úgy ahogy van az egészet betolom neki, amitől háta ívbe feszül, térdei remegni kezdenek, majd kissé elernyedve hagyja, hogy az érzés teljesen elvegye az eszét.
- Egyszerű. Ha a véremet akarod, szófogadóbb leszel, mint valaha. Eleinte talán nem, de később, kiéhezve, haldokolva már nem lesz probléma. De előre szólok. - s ezen a ponton megkomolyodva böktem orra hegyére. - Ha olyan helyen harapsz meg, ahol nem kéne, fájdalmas büntetést kapsz. Olyat, amit a vámpírságod se gyógyít be egy könnyen. - fenyítettem, de ez tök komoly. Nem szeretném, ha a szájában kalandorkodva úgy nem dönt, hogy azt használja vérellátáshoz. - De az is lehet, hogy nem hiszek neked... nem mondod elégszer... - piszkáltam kicsit, s bár játszottam volna tovább, eg ilyen ajánlatott sose utasítanék vissza. Fel is kaptam vállamra mialatt felálltam és át sétáltam vele a hálóba ott pedig az ágyra dobtam, mi eddig az ápolásához nyújtott némi kényelmet. - Dobd le a ruháid. - paranacsoltam rá, miközben én is vetkőzni kezdtem. |
RYAN HYLAND"csókokat, törődést meg, alkoholt akarok. " Sok minden átjutott a fejemben. Minden olyan gyorsan, és hirtelen történt. És egy pillanatig átfutott az agyamon, hogy vajon ez az egész, hogy így rá vetemedtem valóban megéri-e. Az biztos, hogy az érzéseimet jelenleg úgy sem értené meg és szerintem nem is foglalkoztatja annyira. Ki nem állhat, amiért vámpírrá váltam de nem bántam. Ha esetleg továbbra is találkozni akarna, majd idővel megnyugszik. Igen, mondjuk erősen ott van az a HA, erősen kiemelve. De nem bántam annyiban, hogy itt maradhatok. Hogy soha többé nem teszem ki a lábam a városból.
Vissza is emlékeztem Amara szavaira ezzel kapcsolatban. “ Hiába változok vámpírrá, előbb vagy utóbb de szembe kell állnom a múlttal. “ De én azt nem akarom. Nem akarom újra látni azt, aki tönkre tett lelkileg.
Mindenre gondoltam, amikor a városba jöttem. Milyen lesz a munka, vagy hogy melyik boltba fogok betévedni legközelebb, vagy melyik öregasszonyra szólok rá, hogy most már elég a pletykákból menjen szépen fel a lakására. De arra cseppet sem számítottam, hogy lesz valaki aki át tör a falakon, és kiemel. Még ha a maga módján is. Addigra már ismét a férfi szemeibe néztem, aki már elemelte fejemet a nyakától csak hogy rám nézhessen. Aki most már nyugodtabb arckifejezéssel merült el. Aki elérte, hogy minden egyes érintésébe szinte beleremegjek, majd elgyengüljek. Közelségében pedig tehetetlen legyek. Most sem volt ez másképp, ahogy kezével közelebb húzott, hogy ismét a fülembe búgjon. Kezem, ami az arcán volt akaratlanul a vállára csúszott. Mintha egyre közelebb akarnám magam mellett tudni. A szavai után, egyre jobban éreztem magam zavarban. Beleborzongtam, de nem tehettem róla. És tudtam hogy igaza volt. Még válaszolni sem volt időm, mert rögtön a fülembe harapott amire halkan felsóhajtottam. De nem időzött ott sokáig, mert most a nyakamra tévedt ahol ismét meg harapott. De a következő harapásnál, nem számítottam arra hogy a fogait is belemélyeszti így erőteljesen nyögtem fel. A hirtelen érzéstől pedig megszorongattam kissé ismét, az ingjét.
Miután már eltávolodott tőlem, éreztem ahogy nyakamon lefolyik pár csepp vér. Ismét szemeibe néztem, majd ajkaira ahol már ott ékeskedett az én vérem. Nem tudtam eldönteni, hogy most mitől lehet annyira csábító. Az, ahogy a vért lenyalta ajkairól, vagy a mosolya miatt. Vagy pedig a benne áramló vér miatt. - Szerinted miért akartam távol tartani magam tőled az utcán? - Szólaltam meg halkan, miközben mélyen a szemeibe néztem . - Már akkor mikor betértél, éreztem hogy milyen csábító. De inkább ijesztő hallani. - Tisztán hallottam vére áramlását, főleg most, hogy ilyen közel van hozzám. - Inkább vissza fogom magam, mint hogy igyak a véredből. Akármennyire is vágyok erre. - Valamiért ahogy ezeket a szavakat kimondtam, kissé kínosan éreztem magam. De a másik mondatára, hogy sakkban tarthat, zavartan csak el pillantottam. - És az miért lenne jó a számodra? - Pillantottam végül vissza rá. - Azt hittem azzal is elégedett vagy, hogy mindeneddel együtt kívánlak. Főleg, hogy tudod mit érzek irántad. - Halkultam el ahogy elmerengtem tekintetében. Utalva a legelső együtt létünkre. Vagy arra, ahogy az irodában váltam miatta egyre idegesebbé. De jól tudtam, hogy már hozzá szokott ahhoz, hogy mennyien vágynak rá.
Valamilyen szinten örültem, hogy egy kicsit meg enyhült. Hogy most már tud tiszta fejjel gondolkodni. Vagyis nagyon reméltem. Gondolataimat pedig megzavarta, amikor a fenekemre csapott. Hirtelen jött, de nem lepődtem meg rajta. Mondhatni már hozzá szoktam. De a kérdése az jobban meglepett. Nem tudom jó ötlet-e ismét átadni magam ennek a helyzetnek. De akar mi is fog történni, elakartam felejteni ezeket a gondolatokat, akár pár órára is. - Én nem állok az utadba. - Szólaltam meg, ahogy nyakára kúszott fel a kezem amit csak párszor gyengéden megsimogattam. - Azt teszel velem, amit csak szeretnél. Nem fogok ellenkezni. - Néztem szemeibe, majd pedig egyszerűen csak leszálltam róla. Ha ennyivel kiengesztelhetem, akkor hülye leszek megállítani. |
 Thaddeus "Chaos" WrightFournemouth, a káosz király lakásán"Nem tartom magam túlzottan zárkózottnak, sőt, ami azt illeti, igen könnyen nyitok mások felé. A más tészta, hogy személyiségem koránt sem elragadó, és megint más, hogy mindezek ellenére könnyen csavarom ujjaim köré, azt, akit akarok. Nem tagadom, hogy ezzel máig sokszor visszaélek, de tapasztalataim szerint és a visszajáró "barátok" végett úgy gondolom, ez mindenkinek jó. Hirtelen haragvásom és gyakran változó hangulatom ellenére azonban, meg vannak a magam gyengéi, s azok, amikkel mások is képesek lehetnek ujjaik köré csavarni. Vagy csupán bosszankodásom enyhíteni...
Összeségében nem nehéz kitalálni, mi az a másik módja annak, hogy ki eresszem a gőzt, ha épp nem dühönghetek. Félreértés ne essék, romantikus alkat vagyok, de ez, s még sok egyéb, igen kedv függő. A mostani pillanataimban, pedig nem a lágyságra van szükségem. Bár megjegyzem, hajlandó vagyok enyhülni iránta, de nem felejtem el az ostobaságát, s talán soha nem is fogom megbocsájtani neki. Lehetősége volt elfutni, itt hagyni a várost, de most örökké ide láncoltatta magát. Ostoba kölyök...
Tartott a csók ameddig tartott, végül nem én vetettem végett neki. Ha rajtam múlt volna a következő pózig nem is váltak volna el ajkaink, maximum egy szusszanásnyi levegőig. Ha bár... mivel én bukott vagyok, ő pedig vámpír, aligha volna szükségünk oxigénre... Mikor előzékenyen figyelmeztetett - ahelyett, hogy mondjuk a szappanoperákba illően szerelmet vallt volna - már majdnem meg forgattam volna szemeim, de inkább oldalt döntöttem fejem, és hagytam, hogy egy kisideig kényeztesse a nyakam. Csak később kaptam el állánál és húztam vissza, hogy szemtől szembe lehessünk. Már megint okosabbnak hiszi magát...
- Nincs olyan frissen megharapott, aki ne kóstolna még az nap a vért, mégha az véletlen is... Nem aggódom. De neked kellene. - húztam közelebb, míg füléig nem értem, hogy belebúghassam. - Én tudom, hogyha iszol a véremből, egy kortyot is, megkergülsz... és ha megkergülsz, kénytelen leszek elvarázsolt láncokkal az ágyhoz láncolni... hassal az ágyhoz... nem egyéb célból, mint, hogy kapj a hátsódba egy jóóó nagy szurit. Egy szurit, amitől megnyugodsz... Egy szurit, amitől aztán én is megnyugszom. - haraptam a fülébe, de csak érzékien, majd békén hagyva fülcimpáját a nyakába haraptam. Először csak gyengégen, ám én megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy felsértsem bőrét. A sérülés úgyis meg fog gyógyulni, nekem pedig nem árt a vére. Nem sokkal azután pedig elengedtem fogaimmal, és éppen csak kibuggyant a vére, vérző nyomok lassan összehúzódtak és eltűntek, én pedig ismét a szemeibe néztem, ezúttalaz ő vérével az ajkaimon. - Fogsz te még emiatt szenvedni, de azt is tudom... hogyha a vérembe kóstolsz majd, utána, ha akarnál se tudnál lemondani róla. Én pedig sakkban tarthatlak majd vele... - mosolyodtam el, végig nyalva véres alsó ajkamon. Majd, hogy ezt a témát ennyivel le is zárjuk - mert felesleges beszélni róla, míg nem történt semmi - rávágtam a hátsójára.
- Miért nem folytatjuk mindezt az ágyban, hm? |
RYAN HYLAND"csókokat, törődést meg, alkoholt akarok. " Amikor a garázsnál voltunk, annyi érzelem dúlt bennem hogy már nem bírtam azokkal mit tenni. Nem tudtam őket kordában tartani, és ha ez még nem minden igen csak mérges voltam rá amiért még mindig nem látta át a dolgokat és ugyan úgy előítéletes velem szemben. És ahogy nézem, nincs értelme magyarázkodni. Nem éri meg folyton ezen vitázni. Még ha nem is akartam azt, hogy megértse mit miért tettem mert tudom, hogy ő nem érez úgy mint én iránta. Tudtam, hogy ő csak úgy kezel mint egy jött-mentet és hogy őszinte legyek valóban úgy is éreztem magam, amikor jött a halálommal, megütött, majd kiabált. Ha érezne akármit is, nem folyamodna ezekhez, mert eszébe se jutna bántani.
Azért akartam vele most távolságot tartani, mert a szomjúságom erősebb volt. Erősebb volt a vér iránti vágy, és tudtam ha nem tartom magam kordában és rá támadnék nem csak hogy bűn tudatom lenne, de könnyű szerrel ölne meg. Bár éreztem, hogy ezt is félre értelmezte és magára vette. De nem akarom őt bántani, fájdalmat okozni.. még ha ő ezt rendszerességgel teszi.
Vámpírnak lenni… még mindig nem tudtam rendesen feldolgozni. Annyi mindent hallottam még az utcán is, szinte kilométerektől tőlem. És igen, azt is hogy Thaddeus nyugodt szívvel rendez magának hancurt holnapra. Valamiért nem lepődtem meg, de nagyon is idegesített a dolog. Karba tett kézzel haladtam az utcán, a ruha darabot is egyre jobban szorongattam. Azt valóban nem tudtam, miért gondolta azt hogy a védőszentem akar lenni. Ahogy viszonyult hozzám az irodában, amikor akkor is azt akarta hogy tartsak vele. Nem tudom miért. Miért foglalkoztattam annyira, hogy akkor is utánam jöjjön. És, hogy most is mit jelenthettem neki hogy ide jött. És bár most, hogy elküldött szabad utat kaphattam. De még is, a lakásához mentem. Éreztem, hogy ez neki nem tetszik. De úgy voltam vele hogy megmondom, hogy az akkor szét szaggatott ingemért jöttem ide. De tudtam, elég hülye kifogás lenne. Magam sem tudom miért tartottam ide. Belül már igencsak feladtam az egészet.
És igazából elakartam neki mondani… megbeszélni vele, és azt hogy feleslegesen teszi ki magát az idegességnek. De minek? Megint csak vita lenne, amit már igencsak kezdek unni. Hisz az csak rosszat tesz a kapcsolatunknak. Bezárkózva a fürdőben igyekeztem egy kis kontrollt szorítani magamban. Ugyan is már éreztem hogy lassan, de biztosan közelítek a határaimhoz. De közben eldöntöttek az érzelmek, amiket már nem tudtam visszatartani. Szinte már könnyeim hullottak, amikre csak később eszméltem fel. Utoljára kis koromban sírtam. Amikor anyám ott hagyott, az akkori hiányát pedig nehezen tudtam feldolgozni. Csak évek után jutottam el oda, hogy már nem tudok úgy rá gondolni mint aki életet adott nekem. Azóta nem sírtam. Mert nem tudtam. Olyan szinten átvett engem az üresség, és váltam érzelem mentessé hogy az már szinte természetesnek hatott. És most… az, hogy ezt váltotta ki belőlem talán kudarcnak is vélhetem. Elbuktam annyira, hogy nem tudok már úgy tekinteni rá hogy ne tudnám szeretni. Hiába gondolkoztam annyit a dolgon, és igyekeztem őt kiverni a fejemből. Mindig tett róla, hogy a közelembe legyen és igen, túl közel is jött. Amit talán legbelül nem bántam. És itt van az, hogy az évek alatt amit megéltem egy cseppet sem változtam. Ugyan úgy bele tudok keveredni abba a hibámba, hogy túlságosan is ragaszkodó leszek. Vágyok rá, de most már nem csak testileg. De tudtam, hogy ez biztosan egy irányú az egész. Még is elkapott egy fajta idegesség, aminek hatására csak úgy kiléptem a fürdőből. Talán mert elegem volt. De nagyon is, úgy mindenből.
Bizonyítani akartam, hogy nem ellene vagyok. Hogy nem érdekel más, és hogy nem fogok minden pasival kéz a kézben sétálgatni. És mindennek ellenére ki akartam engesztelni valamivel. Még ha csak egy senki vagyok neki jelen pillanatban. Ha ez az utolsó alkalom is.
Nem nagyon akart a figyelmébe venni, én pedig tettem róla, hogy nagyon is rám figyeljen. És láttam rajta, hogy ez sikerült is amit kikaptam a kezéből a telefont és el is dobtam azt. Láttam ahogy ismét készül kifejezni magát, amilyen mérges tekintettel meredt rám. De nem hagytam annyiban, és az ingjét egyik kezemmel összegyűrve az ölébe ültem. Igen idegességemben ilyenekre is képes vagyok. És sosem mondtam azt, hogy visszafogott lennék ilyenkor. Kérdésemre nem válaszolt, de nem is bántam. Tudtam, hogy nem tudna olyat válaszolni ami megfelelne. És igazából nem is vártam meg, mert rögtön az ajkaihoz kaptam és a lendülettől pedig eldőltünk amennyire a kanapé engedte. Tudtam, hogy ennyivel is csillapítani tudom haragját. És nem is lökött el, viszonozta a csókot. Bár nem éreztem azt, hogy hasonló érzések lennének benne. Úgy voltam vele, hogy ha ennél többet nem is akar amolyan búcsú félének is el lehet könyvelni. Ami nekem nehezemre fog esni. De még így is, ahogy fenekemnél átkarolt és magához húzott, olyannyira hogy testünk egymásnak is simult még is igyekeztem bele adni az érzéseim amit iránta érzek. Éreztetni akartam vele, hogy az érzéseim igen is komolyak, és ha ezt ő nem is viszonyozza még is fontos nekem. Végül elengedtem ingjét, majd átkaroltam a nyakát. Ajkait továbbra sem engedtem el, és a másik szabad kezemmel finoman megfogtam az arcát. De végül eltávolodtam tőle, de éppen csak annyira hogy a szemébe tudjak nézni. Le olvasni, hogy hogyan is érezhet. Valamiért láttam benne, hogy tarthat tőlem amiért megharaphatom. - Ne aggódj, nem az a célom… - Szólaltam meg halkan. Jobb, ha figyelmeztetem erről. Mert most, a nyakához hajoltam, hogy apró csókokat adjak rá. És persze, most egyáltalán nem foglalkoztatott a vérének illata. Csak Ő. |
Thaddeus "Chaos" WrightFournemouth, a káosz király lakásán"- Ha nem lépek közbe a múltkor, kurvára nem lett volna semmilyen döntési lehetőséged, maximum kivérezni! Ha ezt tudom, nem álltam volna közétek! - morogtam még mindig hangosan és nem kevésbé idegesen. Úgy beszél, mint egy 6 éves, hisztis kiskölyök, aki azt gondolja, mindent Is! tud a világról.
- Kedvemre?! Senki sem kérte, hogy járj a kedvembe! Arra az egyetlen kurva dologra kértelek, hogy ne-lépj-ki-a-házból! Nem miattam, magad miatt!! - böktem felé mutatóujjammal, majd visszább vettem a haragból, mielőtt felrobbantam volna. - De valójában nem is értem min vagyok így meglepődve azok után, hogy te konkrétan kéz a kézben sétálgattál egy démonnal. - csíptem orrnyergem két ujjam közé, mely olykor komoly fejfájást tud okozni a hülyeségeivel.
- Én voltam a barom, hogy megpróbáltam őrnagyalodként viselkedni, vagy egyáltalán vigyázni rád. Tessék, mostmár nem fogok, mehetsz oda ahová akarsz. Nem kell elviselned... se a közelembe lenned... - néztem rá halálosan komolyan, s ezáltal mentesítve azok alól, amiket eddig kértem tőle, s amiket eddig sem tartott be. Ha neki tényleg erre van szüksége, én mosom kezeim. A vámpírok igényeit úgy sem ismerem, szóval mehet isten hírével. Gondoltam már csak nem lesz képe visszamenni, azok után, hogy ennyire távol akar tőlem maradni. Hát... volt is nagy meglepetés...
- Lehet, hogy bizonyos dolgokat nem látok át, de az is hét szentség, hogy neked még a szájba rágás sem segítség, mintha szándékosan basznál ki mindenkivel, aki egyáltalán veszi a fáradtságot, hogy segítsen. Ne csodálkozz, ha egy nap már egy se lesz... - vettem vissza a hangszínből, mert rájöttem, hogy felesleges végig idegeskednem az estét, innentől már úgyis elválnak útjaink. Nem vagyok az apja, nem az én dolgom észt verni belé. - Nem azt mondom, hogy a természetfelettiek közt nincsen lökött. Remek példa rá az éppen előttem álló vámpír is... - tettem némi utalást. - De ki tudja milyen okból kifolyólag, az ittanieknek valamiért több gógyija van, mint hogy egy számukra teljesen idegen helyen, minden informálódás nélkül olyasmibe vágjanak, amit nem is ismernek. Ha hiszed, ha nem, a feleségem is ember volt, és nem mondom, hogy nem tett őrültségeket, - végtére is azokért szerettem meg igazán - de eszébe sem jutott boszorkánnyá válni vagy vámpírrá, csak, mert olyan kis mencin hangzott. - nem, ennél többet nem is kívántam mondani. Minél előbb leakartam zárni, hogy túllépjünk a dolgon ésmielőbb elfelejtsük egymást. Neki se hiányzik ez, és nekem se.
Útközben már nem néztem, hogy ő merre veszi az irányt, csak haladtam haza felé én is. Még egy figyelemterelő kis programot is sikerült összehoznom a holnapi napra. De az végül valóban meglepett, hogy ahelyett, hogy szépen haza blattyogott volna, hogy, ahogy ő mondta "Ne kelljen a közelembe lennie", inkább a lakásomat választotta, annak is a fürdőszobáját. Pff, már pedig amíg itt él, addig az van, amit én mondok. Ez nem is lehet kérdés. Utolsó megjegyzésére csak szemeim forgattam. Tisztában vagyok vele én mit akarok, de vajon ő tudja-e, hogy mit akar...? Kétlem. Akkor nem itt tartanánk...
Amíg ő a fürdőben duzzogott érett felnőtt módjára, én a nappalit sajátítottam ki. Mielőtt azonban leheveredtem volna a kanapéra, megálltam a könyves polc előtt, ahol a porcelán apróságok közt, azért lapult egy-két közös fénykép a nejemről. Ezt pedig olyasfajta dolog, amibe a vendégeim vagy kicsit közelebbi barátaim se szólnak bele. Ez nem a ragaszkodás jele, azé, amit már mániákusságnak neveznénk. Ez az a fajta megerősítés, ami által biztosíthatom magunk, hogy rosszabb napjaimon sem feledkezem meg azokról a pillanatokról, mikor érdemes volt élni, tenni, amit kellett, jól érezni magunk. Hogy a tétova kérdések helyett, ahogy visszatekint rám az üveglapon keresztül, megnyugtatva emlékeztet rá, hogy jobb a tiszta lap, az őszinte szív, mintsem a nyughatatlan lélek és a beletörödés abba, amin változtathatunk is. Az az önfeláldozó, örökké fiatalos és mindig barátságos mosolya azonnal megnyutatta háborgó lelkem. Egy boszorkány ismerősöm ugyan felajánlotta, hogy segít nekem, hogy beszélhessek vele, ha csak egy röpe pillanatra is, de... de nem. Hiába telt el ennyi idő, úgy érzem visszazuhannék abba a mélységes sötétségbe, ha a hangja reményt keltene bennem, ha ráébrednék, mennyire is hiányzik. Aztán végül elléptem onnan és ténylegesen birtokba vettem a kanapét, hogy egyeztessek a holnapi nappal kapcsolatban. Hallottam, hogy belépett, de úgy voltam vele, hogy én biztos nem kezdeményezek semmiféle beszélgetést. Majd talán, ha ő már bocsánatot kért. Mikor meg is került és elég sokatmondóan megállt a kanapé előtt, engem bámulva, akkor sem tettem lépéseket az iránt, hogy egyáltalán érdekeljen, mit akar. Haragudtam rá, mert ezzel a húzásával messzire, nagyon messzire ment. Szóval egy bocsánat bőven belefér, pláne, hogy jelenleg is itt van, nem pedig, khm, "távol tőlem". Nem gondoltam volna, hogy ismét a feldühítésem a célja, de, vannak, akik nem tanulnak az első pofonokból, és bizony mikor elvette a telefonom a beszélgetésünk közepette, szinte lángoló szemekkel néztem fel rá. Van egy határ, amit súlyos hiba átlépni. Elnéztem a fotelbe dobott telefon felé, de felállni nem szándékoztam, csak bosszúsan néztem fel rá. Ám mielőtt igazán elhatározhattam volna, hogy lepofozom, és úgy kidobom innen, hogy jobb híján még szárnyakat is növesztene, az ölembe ült. Egyik szemöldököm magasba vonva figyeltem mire készül.
Kétségtelen, hogy kezd lassan kiismerni. Ugyanis van, amivel meggyőzhető, ebben az esetben pedig lenyugtatott vagyok. Visszakérdeztem volna, hogy, hogyan is jön ő ahhoz, hogy számonkérjen, vagy egyáltalán, hogy gondolja, hogy csak, mert ismerem két napja - mert, hogy amíg kómált nekem itt, azt nem szokásom beleszámolni - de majd már is lemondok azokról, akiket már jó ideje ismerek és bátran hívhatom barátaimnak...? Ezt ő se gondolja komolyan. Pláne, hogy egyértelművé tette, hogy szabadszelleműségébe, az én erőteljes személyiségem nem fér bele. Szeretője pedig nem leszek. Ez maximum fordítva történhet meg. De nem is kellett szópazarolnom minderre, az, meg hogy viszonoztam a csókot, természetes. Úgyis jár a bünti, nem igaz? Eldőltem vele, bár csak félig fekvő helyzetben, mivel a kanapé kartámlája megtámasztotta a hátam, de így se volt kényelmetlen. Átkaroltam a hátsójánál és úgy vontam közelebb magamhoz. De ha most megmer harapni... |
RYAN HYLAND"csókokat, törődést meg, alkoholt akarok. " Néha annyira idegesítő. Idegesítő, hogy nem képes egy kicsit is másképp állni a dolgokhoz. Hogy egy kicsit máshogy lássa meg azt. Ehelyett ugyan úgy kezel, és már őszintén szólva belefáradtam. Tudom, hogy most már nem éri meg harcolni. Ugyan minek? Egyfolytában csak a veszekedés ment. És ha maradok… áhh még is minek vagyok itt? Egyre szorosabban gyűrtem össze a ruha darabot ami még az ő pulcsija volt. Tudtam a holnapi programjáról. Hallottam, még ha csak pár méterre volt tőlem. Még is ide jöttem? De miért? Talán beszélni vele? Azok után amit a fejemhez vágott? “ Miért nem könnyítem meg a dolgát soha? “ Hiszen azt tettem… csak te nem tudod. Mert nem akarom hogy tudjad, mert korai… nagyon is.
***
- Már ne haragudj, de az én döntésem, az én életem mint ahogy azt te is mondtad emlékszel? Oh tényleg nem könnyítem meg neked? Hát az igaz, hogy kibaszottúl nem lehet a kedvedre tenni. - Néztem rá, már kissé haragosan. Miután ki értünk a garázsból ő még folytatta, miután megemlítettem neki, hogy adjon némi szabadságot. - Nem érdekel hogy mennyire dobog a szívem, vagy mennyire nem… legalább nem fogok semmit sem érezni, ha a közelemben vagy. Nem a te problémád, nem neked kell gondolkodni helyettem hogy mit hogyan tegyek! - Vágtam vissza én is, ha már így álltunk. De ez után olyasmit mondott, ami igen szívbe markoló volt. Hogy miért nem hagytam magam, hogy megöljön az a vérszipoly? Hiszen ő mentett meg. Szóval ennyit se érek neked? Kimondta, hogy annyira megakarok halni? Hiszen még mindig van egy okom rá, mert szeretem ezt a bukottat. De a szavai után nem szólaltam meg. Talán ez volt a legfájdalmasabb amit mondott. - Tudod, az helyett hogy mindenkit lehülyézel mert neked úgy tarja kedved, kicsit átláthatnál a színpad mögé is. Persze a kis barátaidban nincsen egy hülye sem mi? Mindenki tökéletes, pedig nem az. De amint össze akadsz egy emberrel minden szart rá kell vágni ugye? - Emeltem fel a végére a hangomat is, és most nem érdekelt sem a reakciója se semmi. De amikor megemlítette a démont, hogy menjek a karjaiba ott már elszakadt a biztosíték. - Cseszd meg a démonodat rendben? Minek is magyarázkodjak neked, ha nem látod te magad sem miért tettem ezt? Megbízható társ… látom. -
Azzal fordultam meg, mert éreztem ennek, itt és most vége. És onnantól fogva nem tudtam, hogy miért tartok a lakására. Hiszen elküldött, szabad lehetek. Valamilyen szinten talán ragaszkodnék is? Francokat, hiszen már szervezi a kis találkáját, ami rohadtul bosszantott. Faszom. Oda érve az ajtóhoz megállított, majd ismét megszólalt amikor megemlítettem neki, hogy majd szóljon. Megint felvetve a démont. - Na mintha te meg a tisztelet egy pár lennétek. - Vontam fel a szemöldököm, de hagytam is. Hagytam hogy bemenjen. Még vissza fordulhatok.
- Oh vigyázz mit kívánsz. - Néztem rá utoljára, mikor becsuktam a fürdő ajtaját.
***
Még mindig egyre erősebben szorongattam azt a rohadt pulcsit, de már olyan szinten hogy már csak akkor engedtem el, miután letöröltem az arcom amit a könnyek eláztattak. Régóta nem éreztem ilyen intenzív érzést, és tudtam ez sem fogható a többihez. Mivel egy pontom már feladtam, egyre jobban éreztem hogy gyenge vagyok lelkileg, még jobban mint eddig. De aztán nem tudom mi történt velem, de már mérgemben nyitottam ki az ajtót. Mint ha egy hang mondta volna, hogy ne adjam fel ennyivel… hogy ne hagyjam elveszíteni. Még ha rohadtul meg sem érdemli, ezek után amiket a fejemhez vágott. Bolond vagy Ray… de szerelmesen bolond. Ha ez ennyire bonyolult… hogy lehet annyi évet ki bírni mellette?
Kiérve a hálószobából, megálltam egy pillanatra de csak mert megláttam hogy telefonozik. Hogy beszélget valakivel… összeráncolt szemöldökkel néztem rá. Én mögötte voltam egy pár méterrel, és nem nagyon akart a figyelmébe venni. Oh na még mit nem… nem lesz több extra. Persze ha ő is azt akarja amit én. Egymást.
Határozott léptekkel indultam meg felé, majd mikor már szemben álltam vele szépen kikaptam a kezéből a telefonját.
- Nyugodtan megírhatod neki, hogy a holnapi nap is lefújva. - Dobtam el a telefonját az egyik fotelbe, ami tőlünk jó messze volt. Amikor pedig a férfi fel akart állni, és kérdőre vonni azonnal vissza löktem őt a kanapéra, de egyik kezemet ott tartva a mellkasán már-már olyan erővel gyűrtem kezembe az ingjét mintha soha nem akarnám elengedni. Elegem volt. Elegem a vitákból. Elegem hogy nem tudom az érzéseit. Elegem hogy még most is semmibe vesz, hol ott én elég nagy áldozatot hoztam érte. Amikor abban a lendületben volt, hogy vissza üljön egyből az ölébe is ültem. Szabad kezemet pedig a vállára helyezve. Tekintetem elszánt volt, és határozott. Most azonnal tudni akartam mi az amit akar tőlem. - Elég idegesítő, ahelyett hogy beszélgetnénk róla de egyből más karjaiba akarsz borulni. Szóval vagy Én… vagy a kis haverjaid? Melyik élet lenne fontosabb neked? - Néztem fel rá szemeibe, hiszen még is magasabb volt így is. Most jelenleg nem érdekelt, hogy éhezek, most csak a válaszok érdekeltek amire könnyen meg is kaphatom ez után. Egy kicsit megemelve magamat, csak hogy szem magasságban legyek vele, minden habozás nélkül pedig megcsókoltam. Ha el lök magától, akkor már tudni fogom, hogy nem érez semmit irántam. Ha mégse lök el, akkor talán boldog is lehetek mellette. Minden csak rajta áll.
|
[23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
