|
Témaindító hozzászólás
|
2021.07.13. 18:22 - |
Usually the person you argue with the most, is the person you love the most.
Lezárt kör |
[23-4] [3-1]
 Thaddeus "Chaos" WrightFournemouth, a káosz király lakásán"Aki ismer, tudja, hogy vagyok annyira indulatos, hogyha kihoznak sodromból, megüthetem az illetőt, legyen az nő vagy férfi. A gyereket is megcibálom, ha kell, de nyilván agyoverni azért nem fogom. Senki sem tökéletes, nem igaz?
Reméltem, hogy ezt a sorok közt letisztáztuk a vámpír leányzóval is, ami meg a démont illeti. Kerüljön csak a kezem közé legközelebb...
- Az életed most dobtad el magadtól, te ostoba kölyök! Nincs mit sem számít, mert már halott vagy! Felfogtad, hogy ez az egész szarság mivel jár? Kétlem, mert a szemeidből ki lehet olvasni, mennyire éretlenül állsz mind ehhez. Miért nem könnyíted meg a dolgom soha?! - morogtam, mert igen, ideges voltam, helyette is, mert úgy látom, nem fogta fel azzal a csöpp gyerek agyával, mit tett.
- Hát még mindig nem érted?! Nem félig dobtad el! Nincs félélet, te bolond! Halott vagy! Egy kibaszott hulla! Nem ver többet a szíved, nem, félig sem fog. Nem fogsz felmelegedni, és örökké kurva véren kell majd élned a nagyon "okos" döntésed miatt! - szorítottam ökölbe kezeim, mert éreztem én, hogy megint kezd viszketni, hogy némi észt verjek a fejébe.
- Ha már ki akarod nyírni magad, legalább értelmesen tennéd! Ha ennyire megakarsz halni, mi a szarért nem hagytad kinyírni ott magad? - oké, majd utolag eszembe fog jutni, hogy ezen sorokat talán nem kellett volna a fejéhez vágnom, de mint mondottam, elég könnyen ki tudnak hozni a sodromból és előfordul, hogy olyat is mondok, ami, ha igaz is, attól még csúnya dolog.
Szembesíteni akartam a világunkkal, ha már volt annyi esze, hogy kimerészkedjen a figyelmeztetésem ellenére. Kezdem úgy érezni, kár volt közbe avatkoznom. Hagynom kellett volna, hogy a vérszipoly felfalja. Tanult volna belőle... Mégha hasznosítani utána már nem is tudta volna.
- Már kezdtem azt hinni, hogy kiment a fejedből, miért is vigyáztam rá. Szívesen, hogy nem hagytalak akkor megdögleni, ha bár úgy érzem, te pontosan ezt akartad volna. Egyik vérszívó karjaiból a másikba. Ti emberek, annyira szánalmasan ostobák vagytok, hogy csodálom, hogy olykor ide is eljuttok alkalomadtán... - morogtam, s csak eztán engedtem el az arcát.
Csak azért sikerült lecsapnia odakint a kezem, mert hagytam. Úgy voltam vele, hogy leszarom. Nem leszek a védőszentje, nem fogom megóvni mindentől. Tanuljon csak belőle. Reggel az lesz az első dolgom, hogy én magam rúgom ki a napra, mégha csak pár pillanatra is. Akkor legalább nem lesz képe úgy kilépni a lakásból. De igazából azt is leszarom. Ha ennyire tudja mit akar, menjen. Ölese meg magát, vagy tudom is én. Azért még mielőtt elléphetett volna, kapott egy fejbevágást.
- Mintha ezt már elmondtad volna egyszer... Ja, hogy akkor se volt igaz... Tudod, mit? Menj a picsába. Ha majd órákig haldokolsz, és már azt kívánod, bárcsak meghalnál, akkor talán megjelenek és megmozdítom érted a kisujjam, de ezek után, bazd meg, ne várj túl sokat. - néztem rá, szemeimmel ölni tudtam volna. Most e percben tuti nem hagytam volna elfutni a démont, mindenki helyett is letéptem volna a kibaszott fejét.
- Ja, legutóbb, mikor egy kis levegőt adtam, baszottúl itt kötöttél ki. De menj csak a kurva démonod karjaiba, te bolond! Tapasztald csak ki mennyire megbízható társra lelsz majd benne. Mert úgy veszem ki, hogy jobba, mint bennem! - fújtattam, még mindig alig felfogva, hogy képes volt idáig eljönni kézenfogva egy kurva démonnal. Agyam eldobom...
Elfordítottam a fejem, heves tiltakozásként, hogy akár meghallgassam és hagytam, had menjen. Csak akkor indultam el, mikor már jó pár méter meg volt köztünk. Zsebre vágtam a kezeim és úgy mentem hazafelé. Nem gondoltam volna, hogy lesz képe még ezek után is visszajönni, de nem érdekelt merre megy. Útközben a telefonom is megcsörrent, szóval pár percre legalább az is elvonta a figyelmem.
- Hát ma ne, semmiképp. De holnapi nap jó. Hánykor? ... Rendben, már úgyis rám fér a relax... Azért majd még csörgess meg... - mert biztos, ami biztos, ha kimenne a fejemből, de azért a telefonba az elköszönést követően beírtam gyorsan.
Mikor visszaértünk, csak akkor tudatosult bennem, hogy feljön. ja, hogy mostmár jó, hogy vagyok. De minek is? Ajtót nyitásnál meg már ment is volna be, de elkaptam a fülénél és visszahúztam.
- Az én lakásom, az én szabályaim. És ha még annyi sincs benned, hogy tiszteletet mutass az idősebbek vagy a ház tulajdonosa iránt, csúnyább sors vár rád, mint arra a kis szaros démonodra... - néztem rá, majd szépen besétáltam. A vámpírok meg az a nagy fölényességük. A különbség az, hogy Amaráék legalább ismerik a tertmészetfeletti világot, azt, hogy ki milyen szinten van, és hogy ki ellen nem okos dolog fellépni. Neki jelenleg fingja sincs, hogy vámpírokon, démonokon és angyalokon kívül mit rejthet még ez a város.
- Ennyi erővel elém se kerülj az elkövetkezendő ki tudja hány évig, míg rá nem jössz, hogyan beszélj velem és mi az, amit megtehetsz, és mi az, amit nem. - vontam összeszemöldökeim, de higgattabban, mint mondjuk a garázsnál. Nem mentem utána, helyette a nappaliba mentem, és a kanapéra dőlve elővettem a telefonom, hogy lebeszéljem a holnapi program részleteit. Maradhatnék itthon is, és figyelhetnék rá, de mint kiderült, full felesleges. Ő már csak tudja, mit akar... |
 RYAN HYLAND"Csókokat, törődést meg, alkoholt akarok. " Aligha mondhattam ki a véleményemet, a sértő becenév miatt, máris rám morrant Thaddeus. - Nem. Nem te fogod megmondani, hogy mikor szólaljak meg. - És ezt komolyan is gondoltam. Még ha erőszakossá is válhat miatta, pont ez volt az ami a legkevésbé érdekelt. Nekem is vannak jogaim felszólalni, ha úgy tartja kedvem, vagy úgy akarom.
És végignézni azt, ahogy szinte lágy könnyedséggel nyúlt oda a lányhoz kissé idegessé tett. Nem tudom megfogalmazni, hogy miért de... nem volt kellemes érzés. Rögtön eszembe is jutottak az a pár mondat, ami az ő szájából hangzott el a kis barátaira. " Alig várják, hogy elmenj végre. " Nos elmentem onnan, de akkor miért is van itt?! Ennyi erővel, az helyett hogy engem keresett simán felhívhatott volna egyet egy egyéjszakásra. És most mit csinál? Jelenetet rendez. Még ha csak tette, de nem akartam tovább nézni, így úgy voltam vele hogy közéjük állok.
Ám amikor már ott voltam, és megszólaltam hogy rám kellene hogy mérges legyen konkrétan megütött. A felháborodott szavai mit sem érdekeltek, ám de ez hogy megütött szinte azonnal apámra hasonlított. És mivel vannak érzéseim számára, nem kicsit esett rosszul hogy rám emelte a kezét. Rendben Thaddeus, játszunk így.
Enyhén megnyalva alsó ajkamat, majd szememből hátra kotorva hajamat, ami a csapódástól rögtön el is vette a látásomat enyhén felnevettem. - És neked arról, hogy az én életem mit sem számít? - Kérdeztem rá vissza.
- Eldobtam magamtól félig az életemet na es akkor mi van?! Tudod, nem hogy örülnél neki, amiért nem hagytam hogy a halál el vigyen örökre, amikor is egy ideig nem küzdöttem az átváltozással. - Néztem rá komolyan. Hiszen te hoztál vissza...
Vicces volt, mert amíg ő ordítozott én nyugodt hangon beszéltem. Utáltam ugye ordítani, és ezt most már ő is tudja hogy miért. De ők nem, így igen érdekesnek tűnhettünk. Majd végül felkapott mert megint azt hitte, hogy fenyegetőzöm. Felvont szemöldökkel néztem rá. - És még is mivel fenyegetőzök hm? - Megint messzire ment, és egyáltalán nem gondolkozik a következményekre. Csak ordít, bár fogalmam sincs miért kell ennyire felfújni a dolgokat. De úgy voltam vele, hogy nem erősködök hogy megértse. Úgy se tudná, és nem tudná feldolgozni hogy részben miatta is tettem amit… csak hülyének mondana, és nem normálisnak. Mert így egyre jobban éreztem, hogy teljesen mások az érzései felém. De lehet csak azért mert jelenleg zabos, és olykor nem tudja mit beszél.
Amikor összeszorította az arcomat, helyre kellett raknom az állkapcsomat. Meg forgattam a szemeimet, mert én nem arra az időre gondoltam amikor már túl voltunk az első szeretkezésen - már ha lehet így fogalmazni, hogy az volt - és kezdtünk el komolyan beszélni. - Ja persze, egyből ezt mondtad, amint felkeltem a vérveszteség után mi? Na persze… - Néztem el oldalra, karba téve kezeimet. És ha már vér… így hogy közelebb voltam hozzá, szinte alig hallottam a szavait, csak is azt ahogy a vér áramlik a testében. Ami egyre jobban erősítette bennem a vágyat. Ha tovább maradok a közelében, nem sokáig fogom tudni visszatartani magamat. És így, hogy a nyakörvre fogott tudtam, már akkor hogy ismét be akar majd zárni a lakásába. De akkor sem tarthat örökké vissza, hogy mondjuk elmenjek sétálni, vagy levegőzni.
Amikor már megindult, kirángatva a garázsból, amit egy ideig hagytam. De kiérve a levegőre, megfogtam azt a kezét ami a nyakörvet szorongatta, majd egy hirtelen mozdulattal elvettem onnan a kezét, majd minden szó nélkül elindultam. Ám pár lépés után visszafordultam felé, mielőtt még bármit is csinálhatna. - Mielőtt még bármit is tennél, ne aggódj nem fogok elszökni. - Néztem rá semlegesen. - Mintha olyan könnyű lenne megtenni… de adj egy kis levegőt. - Ugyan is most szükségem volt rá. Nem szívesen szóltam hozzá. Jó tudni mennyit érhetek neked.
Visszafordultam, de aztán féloldalasan ismét felé fordultam. - És ne nagyon gyere a közelembe kérlek… ugyan is én veled ellentétben nem akarok neked ártani. - Szűkültek össze szemeim, a korábbi pofonra utalva majd tempósabb léptekkel indultam meg a férfi lakása felé. Menet közben egyáltalán nem szóltam már hozzá. Karba tett kezekkel lépkedtem, és igyekeztem élvezni a sétát. Ugyan is jól esett, mert hát ugye az sem volt jó, hogy napokig négy fal között voltam zárva. Hallgattam ahogy mögöttem lépked, de persze ügyelve arra a bizonyos távolságra. Hosszú volt a séta, de megérte mert legalább meg mozgattam magam egy kicsit.
Amikor felértünk a lakásba, és a férfi kinyitotta az ajtót én léptem be elsőnek. - Szólj, ha majd már megnyugodtál, és normálisan lehet veled beszélni, anélkül hogy ordítasz, vagy bántasz. Addig távol tartom magam tőled. - Mondhatni azt is, hogy felhúzom most azokat a falakat, amiket ő szépen lassan ledöntött. De még nem örökre. De a mondatom végére, a fürdő felé vettem az irányt, amit magam mögött be is zártam a kulccsal. Csak nem lesz olyan bolond, hogy mérgében be akarja törni az ajtót. De így legalább nem éreztem olyan intenzíven a vére illatát, és egy kicsit fellélegeztem, hogy valahogy tudjam magam kontrollálni. Ám az események csak úgy pörögtek, ahogy az ajtónak neki támaszkodva néztem magam elé. Nem vettem észre, de egy két könnycsepp is lefolyt az arcomon. Nem kezdtem sírásba ugyan. De ennyi érzelmen amin most át estem, már lelkileg nem bírtam tovább. Ilyen terekben mindig is gyenge voltam, és ez sosem lesz másképp. Talán még egyfajta csalódottság is át mehetett rajtam. Mert hát nem akar nagyon végig hallgatni, ugyan úgy megbánt és most már mindenhogy. Egyik karommal körbefontam a mellkasomon, míg a másikkal az arcomat temette be. Küzdve a könnyeimmel, amik egyre jobban folytak le arcomon. Egy kis néma sírás, ami olykor néma sikolyba megy át. Kis koromban volt ilyen utoljára, amikor ki voltam borulva. Most is ez van, de nem mutatom ki. És őszintén? Nem is akarom, hogy így lásson.
|
Usually the person you argue with the most, is the person you love the most.
Lezárt kör |
[23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
