SHICHIBUKAI NEVELDE

NEW YORK: THE ROLEPLAY

ROSE HARBOR

 

 

Nappal, mint minden város lakó, a Fournemouthban élők sem tétlenkednek, ki-ki megy a maga dolgára, dolgozni, iskolába, vagy éppen valami rosszaságot elkövetni. Az utcák New Yorkéhoz hasonlóan nyüzsgők, élettel teliek, valahol azonban mégis teljesen más ez a hely.
Az épületek közti hűvös huzat vadul beletép az újságos napilapjaiba, amiket aztán szerte szét fúj, jó párat az útra, többit távolabb egy-egy arra járó elé. A hírek nem közölnek semmi rendkívülit, csupán egy veszett vérfarkas próbált megszökni a kórházból és ki tudja miért, de ismét piacra dobtak egy új naptejet a vámpíroknak. A minőség most sem lehet jobb, de a design azért az előzőekhez képest ott van. A címlapon most mégis Fournemouth híres stylist modellje pózol, Nana, ki faját nem szégyelve, ám mégis inkább titokban, másodállásban a várost védi. Hogy kiktől? Sokkal inkább miktől. Épp elég galibát okoztak már az illegálisan beszökött vadászok. És nem csak a város jóra való lakóinak, de a kicsit sem törvényesen működő üzleteknek is. Amara az emberi vérrel illegálisan dolgozó vámpír, még egy belső vadászt is felfogadt, csak hogy távol tartsa magát és eddig keménymunkával megszerzett hatalmát azoktól a szörnyetegektől. De akadnak komolyabb problémák is, mint a vérrel való kereskedés vagy vadászok. Az aranyszemű démon, Mori az este közeledtével csak kidugja orrát az általa leégetett zenestúdióból és kedvére szórakozik, nem kímélve az útjába esőket vagy a zenétől és bulizóktól hangos klubbokat. Darius szerencséjére sikerült alkut kötnie a démonnal, hogy a Pandemonium épségben maradhasson, ám e végett igen komoly árat kell, hogy fizessen. Ám az üzlet ráeső része már kevésbé vonzó a számára, így inkább összefogott Miss Collinssal, hogy építsék le a mumust, lehetőleg egy fekete mágiával foglalkozó boszorkánnyal, kinek kiléte egyelőre titok, ráadásul nem biztos, hogy ő lesz az emberük erre a feladatra, lévén, hogy az említett boszorkánymester jó kapcsolatot ápol a levadásznivaló lénnyel. De a démonűzéshez nem kell feketemágia, és tulajdonképpen boszorkány sem feltétlenül, mert egy erősebb tündér is képes elűzni a gonoszt. Alethea azonban inkább a háttérből figyelne, ha lehet. Fajtája ígyis kihaló félben van, így köszöni szépen, maradna a virágoknál.
És milyen igaza van! Fournemouth közepén ugyanis akad egy természetben nagyon is gazdag park, a Glen park, ahová még a legintrovertáltabb elf is szívesen jár, ha teheti, noha Gael állítja, ő jól el van a négy fal közt is, olykor épp elég neki társaságnak a tanítványa is. De ki is hibáztatná?

Még egy eddig Mennyekből figyelő őrnagyalt Nasht is sikerült összezavarnia a városnak és az ott folyó életnek, bár ő sem nyaralni jött le, pláne, hogy leutazásuk tilos, és ha ki tudódik bizony nagy bajba kerülhet, kegyvesztetté válhat evégett. De szándékában áll védelmezettjét biztosítani affelől, hogy nem csupán rossz, de jó is van a világban. Erről azonban elég nehéz lesz meggyőznie a már babaként is csupán teherként kezelt Tiffanyt, aki történetesen Mr.Bertram lánya, s aki mindettől függetlenül, ha teheti, menekül otthonról. Miért? Mert az apja szeretőt tart. A szerető azonban kényszer helyzetbe került a férfi miatt, minek után amaz nem tud Xavier barátnőjéről. De mit Fournemouthnak különös kapcsolatok, mikor egy átkozott, lélektelen esetleg egy feketemágiában jártas boszorkánymesterben keresi a barátot. Vajon Kyle enged a csábításnak, vagy a többi lakóval egyetértően inkább távolról elkerüli a démont? Akárhogy is Sebastian sem a lábait jött lógatni, és legalább őt és Amarát - illetve Dariust is - egy cél hajt, hogy megöljék a démonokat. Egyet biztosan...

Érthetetlen okokból egyre több hitetlen halandó bukkan rá a természetfelettiek világára. Véletlen volna? Ki tudja. Ami viszont bizonyos, hogy elég nagy kalamajkát tudnak okozni. Kezdve Jonathannal, ki egy farkas lánnyal oldalán, Haileyvel érkezik a városba, minek titka majd csak most fog felfedezésre kerülni számukra. Izgalmas egy kalandnak ígérkezik, ahogy a páros próbál majd helytállni. És ha már izgalmak, azért Thaddeus sem panaszkodhat, minek után az ő életébe is belepottyan egy apjától és múltjától menekülő fiúcska, Ray, aki még ízlelgeti, hogy ahol van, ott hozzáhasonló nem sok él. Hogy, ahol megélni próbál, valójában túlélnie kell majd. Legalábbis míg arra a döntésre nem jutott, hogy a városban élő démonnal alkut kötve, vámpírrá változik. A bukott angyala háta mögött. Rendben van ez így, Ryan? Megéri eldobni az életed, egy fél napja megismert bukottért, ki nem egyszer próbára tette türelmed? Mindenesetre a démont nem a jó szándék vezérli, mint sem, hogy ki szórakozza magát, egészen addig, míg bele nem botlik Sunnyba, ki kétségtelenül eddig a legtöbb áldozatot hozta a démonért. Erre rádöbbenve pedig Mori úgy érzi van, akiért érdemes jónak lenni, de legalábbis változni. Lehet egyáltalán szerelmes egy démon? Jó kérdés...
De érzések terén Harris nyomozó is órákat vehetne, bár úgy vélem, annak a tanár inná meg a levét. De senki sem tökéletes, és hé, legalább a munkáját jól végzi. Amíg nem köpnek a levesébe. Ám egy különös gyilkosság nyomán, nem csak némi migrénnel kell megküzdenie, de az új kollégájával is, Hanniballal, ki nem kevésbé harapósabb, mint ő. Tiffről nem is beszélve...
Aggodalomra adhat még okot a városban mostanság egyre több érkező szirén, kik nem épp kedves hírnevüknek köszönhetik népszerűségük, sőt, kifejezetten a démonok szintjére teszik őket. Már pedig, ha szirén lányok csapata lép Fournemouthba, ott a férfiaknak nem árt résen lenniük, nehogy a végén ebédként végezzék. Cassandra, Moira és Raina célja egyelőre rejtély a városiak számára. De talán nem is az ártó szándék hajtja őket, mint sem, hogy idővel elfogadtassák magukat a többi lénnyel...


ÚJRA NYITVA A SKAM ONLINE! - ÚJRA NYITVA A SKAM ONLINE! - Skam és remakejei MAGYAR FELIRATTAL, folyamatosan frissülünk!    *****    Írásaim, Verseim, Gondolatok ~ Norina Wallace Oldala    *****    Egy párkapcsolati elemzés,összehasonlítás,segít abban, hogy harmonikus, biztonságos döntést hozzál, felelõsen és idõben!    *****    A születési horoszkóp olyan információkhoz juttat, amelyek fontosak, fejlõdésünkhöz,valamint, egészségünk megtartásához!    *****    and i know now that this world will never be enough    *****    Rendeld meg születési horoszkópod és a 3 éves ajándék elõrejelzésed, nagyon sok segítséget kaphatsz a továbbiakhoz!!!!!!    *****    Rendkívül részletes személyiség és sors analízis + 3 év elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Rendeld meg most! Kattints    *****    "A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod." - SZEREPJÁTÉK    *****    KONOHA.HU - Naruto és Shippuuden rajongói oldal és fanfiction. - KONOHA.HU - KONOHA.HU - KONOHA.HU - KONOHA.HU - KONOHA.    *****    Blog, regények, hangulatok, zenék, vagyis minden, ami egy kicsit én, egy kicsit Nova-Time    *****    Vannak ésszel megmagyarázhatatlan dolgok. Ilyen a halál, a mágia és a végzet. FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK, mert játék az élet :)    *****    Vannak ésszel megmagyarázhatatlan dolgok. Ilyen a halál, a mágia és a végzet. - FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK, mert játék az élet    *****    SKAM - SKAM France (S08) - wtFock (S05) - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar tartalmak! - SKAM    *****    "amit Ava Morris akar, azt Ava Morris megkapja, még holtában is"    *****    "a varázslat mindig megköveteli az árát"    *****    "Más kérdés, vajon milyen sokáig lehet mindkét végén égetni ugyanazt a gyertyát, mielõtt teljesen leég."    *****    "Az Elsõk bástyaként állnak a város lakói és az õket fenyegetõ természetfeletti csapások között."    *****    Cameron Ward, a mosoly mögött rejtõzõ ármány. Csak ne feledd: jobb, ha sosem fordítasz hátat neki. - canon karakter    *****    Üdvözlöm! Tetõ felújítás elött áll? Nem találta meg a megfelelõ szakembert? Nézze meg a weboldalam! Ács-Tetõfedõ mester    *****    THE HANDMAID'S TALE - Egy szerepjáték a Szolgálólány meséjének világában - THE HANDMAID'S TALE