|
Arthur - Megírt keresett
NÉV Arthur Wynte
BECENÉV -
SZÜLETÉSI ADATOK 1992. szeptember 19. (Fournemouth)
NEM Férfi
BEÁLLÍTOTTSÁG biszexuális
FAJ/CSOPORT boszorkánymester (fehér mágia)
FOGLALKOZÁS vegyész, gyógyszerész
PLAY BY Arthur Gosse
TÍPUS keresett
JELLEMZÉS ÉS KAPCSOLATOK
 Emlékszel arra a gyerekre az osztályból, aki mindig minden kérdésre tudta a választ, és a lehető legidegesítőbb módon a tudtodra is adta, hogy amúgy neked sem ártana képben lenned? Aztán segítőkészen elárasztott egy rakat emészthetetlen információval az adott témában, amiből persze semmit sem fogtál fel, mígnem végül belátta, hogy a szellemi képességeid messze lemaradnak az övéitől és attól fogva furcsán sajnálkozó tekintettel ült le melléd az ebédlőben. És azzal ijesztgetett, hogy milyen fura cuccok kerülnek a menzán a tányérokba. Persze csak barátkozás céljából.
Aztán az a srác a gimiből, aki hirtelen nem hordott tovább fogszabályzót, és a lányok egyszer csak felismerték, hogy a szemüveg mögött egy egész partiképes pofi lapul? A srác, akibe megpróbáltak belekötni a folyosón és cserébe elérte, hogy a focisták öltözőjét egészségvédelmi előírásokra hivatkozva ne lehessen használni a következő két hónapban? A kockák körében kultusza volt, de mindenki más azért imádkozott, nehogy megválasszák diákelnöknek. Szerencsére sosem voltak ilyen nagyratörő tervei.
De Arthur azóta felnőtt és még idegesítőbb lett. Ehhez hozzátesz az is, hogy bár a szociális készségei csiszolódtak egy keveset az évek alatt, még mindig könnyebben megérti az egyenleteket, mint az emberi képleteket, allergiás reakciókat produkál az emberi hülyeségre, és nem bírja elviselni, ha valaki nincs tisztában azzal, hogy a meggondolatlanságai mekkora kihatással lehetnek másokra. De nincs elég energiája ahhoz, hogy mindenkit ő térítsen észhez, így az egyszemélyes hőstevékenységeit már régen beszüntette. Egyébként sincs már egy ideje egyedül.
 Alapvetőleg elég közömbös másokkal, amíg azok nem ütik bele az orrukat a dolgába, vagy nem csinálnak olyasmit, ami mellett az igazságérzete nem bír szó nélkül elmenni. És elég sok olyan dolog van, amit nem szívesen néz el másoknak: ha nem adod át a helyed a buszon az időseknek, ha befurakodsz egy kismama elé a sorba, ha rosszul bánsz a kutyáddal vagy alpári módon beszélsz a barátnőddel - garantáltan nem fogja szó nélkül hagyni. Ez a viselkedése nem egyszer keverte volna már bajba, de elég nehéz ráijeszteni vagy kedvét szegni az okoskodástól.
Ebből is látszik, hogy nem egy konfliktuskerülő típus és nem tartja magában a véleményét csak azért, hogy másnak jobb napja legyen. Néha emiatt ítélkezőnek vagy érzéketlennek tűnik – és hát igen, olykor az is -, de ok nélkül sosem bántana másokat. Arogáns és ami a szívén az a száján, de egyébként nem egy erőszakos természet: nehéz kihozni a sodrából, még a legelvetemültebb idiótáknak is, de azért ne is nagyon kutakodjunk a gyenge pontjai után, mert nagyon védelmező azzal, ami fontos neki – legyenek azok elvek vagy személyek.
Sosem értett ahhoz, hogy hogyan fejezze ki jól az érzéseit vagy hogyan kéne kezelnie másokét. Ha véletlenül sírni lát, legszívesebben ő maga venne be egy nyugtatót, de azért főz neked is egy teát. Ha rád jön a hisztizhetnék, inkább megtartja a tisztes távolságot és csak akkor ajánlja fel, hogy esetleg menjetek el inni valamit, ha már csak mérsékelten tűnsz közveszélyesnek. Ha pedig valaki arra számít, hogy képes úgy osztozni mások örömében, hogy velük együtt ugrál a szoba közepén, hamar csalódni fog, mert a legtöbb, amire telik tőle, az egy félszeg félmosoly és egy nem túl agresszív hátbaveregetés.
Ennek ellenére, ha fontos vagy neki, odafigyel rád és idővel magától is megtanul alkalmazkodni a szokásaidhoz és az igényeidhez. Ha tudja, hogy rossz napod van, a kedvenc desszerteddel vár haza. Ha falra mászol a rovaroktól, kipaterolja őket a szobából, mielőtt egyáltalán észrevehetnéd. Ha tudja, hogy imádod a kávét, de magad miatt sosem főzöl, felkel korábban, hogy megcsinálja neked és megigyátok együtt. Érted megy kocsival, ha nem vittél magaddal esernyőt, és csak azért szid le a feledékenységed miatt, mert attól félt, hogy elindulsz az esőben, mielőtt még odaérne.
A maga módján igyekszik odafigyelni másokra, de a szavai néha esetleg durvábbak, mint amilyennek szánja őket.
 A fontos dolgokat sosem felejti el – legyen az jó vagy rossz. A memóriája és az érzelmi intelligenciája is olykor egy gépével vetekszik: emlékszik arra, hogy mit mondtál neki öt éve karácsonykor, de azt nem biztos, hogy észreveszi, ha épp összevesztél a családoddal/barátoddal/kutyáddal és ezért vagy annyira magad alatt. Egyébként is ritkán áskálódik mások magánéletében és bájcsevegni sem fogod látni soha, egyszerűen genetikailag elfelejtették belé kódolni, hogy képes legyen egy nap több „mizu?”-ra is válaszolni.
A mogorvasága és a szociális hiányosságai ellenére van egy szűk kör, aki képes értékelni a látszólag nemtörődöm stílusát, a kockaságát és a cinikus megjegyzéseit és nem is igazán van igénye többre. Új embereknek ritkán vagy csak nehezen ad esélyt - elég bizalmatlan, de nem irracionálisan, így a kellő kitartást azért ő is értékeli. Viszont ha megkedvel, akkor elég nehezen szabadulsz tőle, mert nem az átmeneti dolgok híve – egyaránt ragaszkodik a barátaihoz, a kedvenc márkáihoz és a napi rutinjához.
Tervező típus, ritkán engedi magát spontán befolyásolni – hacsak nem vagy olyan kivételezett helyzetben, hogy még ezt is elnézze neked. Szereti ha a dolgoknak megvan a maga rendje és ezt az élete minden részén hajlamos alkalmazni – munka, háztartás, érzelmek. Ha mégis látod a szétszórt vagy motiválatlan pillanataiban, akkor biztos lehetsz benne, hogy közeli barátjának tart, mert nem akárki előtt vállalja fel a lusta és morcos oldalát. Igazi megtiszteltetés!
KAPCSOLATOK
TÖRTÉNET
„(…) Péntek éjszaka volt. Későre járt már, nem figyelte, mikor jött el a laborból, de ő volt az utolsó, aki elhagyta a sötét épületet.
Délután még azt beszélték, hogy együtt vacsoráznak. Aztán valamikor 8 óra után felhívta azzal, hogy ne várjon rá tovább, mert nem fog tudni elszabadulni a munkából. Az egyik projektben vészhelyzet állt elő, és nem akarta magára hagyni a gyakornokokat. Behívhatott volna maga helyett mást, de nem szerette félúton átadni a munkát. Ha ő kezdte el, és képes volt rá, akkor ő is fejezte be.
Makacs volt, de Leo ismerte már annyira, hogy tudja, hogy ha a fejébe vesz valamit, lehetetlen lebeszélni róla. Nem mintha ebben ne hasonlítottak volna.
 Nem oltott lámpát az előszobában csak csendben levette a kabátját és a cipőit, a kocsikulcsot óvatosan a cipősszekrényre tette majd egyenesen a nappaliba ment.
Tudta, hogy itt találja. A tévé színes fényeket rajzolt az alakjára, ahogy a kanapén feküdt, fél karját a feje alá gyűrte, az egyik lába a földre lógott, és nyitott szájjal aludt, mint mindig, ha úgy kapta el az álom, hogy nem számított rá. Kevés ennél imádnivalóbb látványt tudott volna elképzelni.
Odalépett mellé, óvatosan kihalászta mellőle a kapcsolót és lenémította a tévét. Csak annyit látott, hogy valami meccs ment, bár nem lehetett túl érdekes az állás, ha ilyen mély figyelemmel adózott a játékmenetnek. Kivett a fotelból egy összehajtogatott plédet és betakargatta az alvó alakját. Általában elég ügyetlen volt ahhoz, hogy Leo erre felébredjen, bármilyen óvatos is igyekezett lenni, de ezúttal csak egy hangos szusszanással adott magáról életjelet, majd újra elhalkultak az légvételei.
Hazudott volna, ha azt mondja, ez nem dobott rá még egy lapáttal a bűntudatára.
Csendben kiment a konyhába, a sütőben pedig megtalálta a kihűlt vacsorájukat. Nem hiányzott belőle és mosatlant sem látott sehol, ezért biztosra vette, hogy Leo előbb csak nem evett nélküle, utána pedig elfelejtett. Idióta…
Szedett egy hatalmas adagot, mikróba tette és amíg az étel melegedett vetett egy pillantást a telefonjára. A Leótól fél 11 után kapott focis emoji fölött egy olvasatlan üzenet is várta.
„Hazaértél már?!”
Felszaladt szemöldökkel írt vissza a húgának.
„Ja?”
„Ugye tudod, hogy hívtam Leót, hogy vacsorázzon velünk?”
„Nem?”
Az mondjuk nem lepte meg, hogy beszéltek, a húga majdnem annyira imádta a férjét, mint ő. Szerencsére ő talált rá előbb. De néha még így is azt érezte, hogy a húga csak arra vár, mikor bassza el annyira, hogy lecsaphassa a kezéről.
„De azt mondta megvár. Pedig mondtam neki, hogy rád aztán várhat! Milyen férj az ilyen?”
Megdörzsölte az arcát és csak ekkor vette észre, hogy elfelejtette levenni a szemüvegét.
„Tudod milyen…”
Megkímélte magát attól, hogy vitába szálljon a húgával, eltette a telefont és kivett a hűtőből két kis üveg üdítőt. Tudta, hogy Leo is makacs és bízott abban, hogy mégis haza tud érni hamarabb. Mindketten várták már, hogy egy kicsit végre együtt legyenek, és borzalmasan érezte magát, amiért miatta hiúsultak meg a terveik. Gyakran előfordult, hogy hol az egyikük, hol a másikuk munkája miatt elkerülték egymást. De idővel mindig adódott alkalom arra, hogy elkapják egymást egy közös ebédre, vacsorára, hétvégére. Ha kellett, hosszú ideig is képesek voltak a másik nélkül funkcionálni, de idővel így is kimerültek a tartalékaik.
És mostanra mindketten rohadtul fáradtak voltak.
Kivette a vacsorát a mikróból és két villával meg az üdítőkkel együtt visszament a nappaliba. A földre ült a kanapé mellé és adott némi hangot a tévére, de nem tervezte nézni a meccset. Talán a második falatig jutott, mielőtt megmozdult mögötte a takaró majd lassan felbukkant egy borzas fej a válla felett és mormogott valamit, ami félúton lehetett a „hol a fenében voltál eddig?” és az „örülök, hogy látlak” között.
- Nekem is hiányoztál…
 Bocsánatkérő mosollyal az arcán odadöntötte a homlokát a halántékához, majd Leo felé nyújtott egy falatot a tányérjáról.
Egy „najólvan” szusszanással később ott ült mellette, elvette az asztalról a plusz villát és elkezdte összehalászni az összes húst a tányérjáról.
Arthur pedig szórakozott mosollyal a vállának dőlt, és hagyta, hogy dominanciát gyakoroljon a kései vacsorájuk felett.”
Arthur története elég átlagos. Egy középosztálybeli boszorkánycsalád második gyermeke, egy nővérrel, egy öccsel és egy húggal áldotta (vagy olykor épp sújtotta) a sors. Az anyja ápolónő a városi kórházban az apja pedig fizikát tanít az egyetemen és a gyerekeik se nagyon pottyantak messze ettől a fától. Egy szerető, elfogadó és csak kellőképp bosszantó családi fészekben nőtt fel, traumák nélkül – hacsak a testvérei tragikus zenei ízlése, vagy pasiválasztási szokásai nem számítanak lelkileg roncsolónak.
Eleinte átlagos iskolába járt, majd egy ösztöndíjnak köszönhetően magániskolába, ahol a boszorkányságot is elég szépen elsajátította, de Arthurt mindig is a tudományok világa foglalkoztatta a legjobban és az apjával együtt vallják, hogy a mágiát is ezen keresztül lehet a legjobban megérteni. Előbb gyógyszerész lett, majd vegyész, jelenleg a második mesterfokozatán dolgozik és a város egyik gyógyszergyártással és -kutatással foglalkozó laboratóriumában dolgozik. A gyakornoki évei alatt elég sokféle helyen megfordult és építgette a kapcsolatait, hogy szakmailag minél eredményesebben tudjon előre haladni.
Pár éve talált valakit, aki elég eredményesen tolerálja személyiségét hosszú távon is, ezért úgy gondolta, hogy jó ötlet lenne vele összekötni az életét, így boldog házasságban él és köszöni szépen ezen nem is szándékozik változtatni.
Ha önéletrajzilag gyorsan össze kellene foglalni, papíron kb ennyi lenne az élete.
 Eddigi éveinek nagy része leginkább az önképzésről és a tanulásról szólt. Ez egy férjjel és lassan négy diplomával később sincs nagyon másként, azon kívül, hogy megtanulta, milyen érzés, mikor van valaki az életedben, akit baromi jó érzés magad elé helyezni, mert a mosoly, amivel meghálálja, a világ összes sikerénél többet ér.
Talán nem egy szerelem első látásra történet az övék - Arthur szerint az egyébként is egy mitológiai jelenség – és meglehet, hogy sokan nem is értik, két ilyen lehetetlen alak mégis hogy bírja ki egymás mellett, de egyikük sem arról híres, hogy bármilyen normának is meg akarjon felelni.
Az egyetlen, ami számít, hogy egymás mellett jobb, mint máshol.
KÉPEK
LHARIELLE | ZENE | CREDIT
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
