Thal-nak sosem volt igazán erőssége a kapcsolatok kialakítása, tulajdonképpen a meglévőkről is csak vajmi keveset tehet. Talán egyedül csak kutyája Cooper esetében volt igazán meghatározó szerepe. Természetesen ezen vád ellen úgyis azzal védekezne, hogy mégis ki az, aki otthagyná a menhelyen azt a kisállatot, amelyik kifejezetten utána sír? Na ugye.
Rendkívül felelősségteljes és gondoskodó természete van, azonban ezt beárnyékolja a tény, hogy figyelmetlen. Nem véletlenül felhőtlen viszonyuk négylábú barátjával és volt viharos házasságuk nejével. A csinos pofi és az elsőre megkapó távolságtartás sajnos idővel veszít a fényéből és ha a remélt nagy „változás” nem következik be… Nos nehéz belátni, egy túl független és magány kedvelő férfi mégsem lesz az, aki lesi minden kívánságunkat. Habár nem a kívánságokkal, inkább a leséssel van a probléma. Az meg még külön bosszantó is, ha egészséges önértékeléssel, valamint jó helyzet felismerő képességgel rendelkezik az, akivel azt óhajtanánk beismertetni, hogy egy megcsalás igazából csak neki köszönhető.
Ebből adódóan Thal még attól is bizalmatlanabb, mint amit fajtájától várnánk, ha úgy tetszik, akár mondhatjuk, hogy nála könnyebb a kellemes, mint a kellemetlen csalódást elérni. Tudtán kívül meglehetősen előítéletes is emiatt, de nyugodt és hallgatag természetéből adódóan ebből ritkán származik baja. Az elvárásai munkájával kapcsolatban viszont elég magasak, kritikus válogatása miatt, inkább ő választ megrendelőt, mintsem fordítva. Cserébe a szerencsések aligha lehetnek elégedetlenek az eltökélt és igencsak tehetséges tervező munkáival. Igényessége nem csak külsőjén, de foglalkozásán is nyomot hagy.
Nyugodt ember hírében áll, döntéseiben pedig többnyire megérzéseire hagyatkozik, de mindezt leleményességgel és intelligenciájával korlátozza. Képes belátni, hogy nem határozhat el dolgokat pusztán az orrára bízva a választást. Nehéz bájcsevelyre bírni hiszen elég kimért, és fapofasága réven túl gyakran nem is háborgatják ilyesmivel. Mindazon által jobb is, ha nem csak úgy gondtalanul fecseg-locsog az ember körülötte, úgy látszik nem felejti egy könnyen a rossz benyomásokat.
Megbeszélésekről vagy találkozókról sosem késik, és ezt a pontosságot általában mástól is elvárja, de természetesen van olyan diszkrét, hogy ha mégis előfordul az ilyesmi ne egyből kérdőre vonja a másik felet. Inkább csak fő a saját levében, bosszankodva az elhalasztott perceken.
Odafigyel a környezetére, még ha azt is kívánja tőle, hogy mindig legyen nála kesztyű és szatyor. Képes gondolkodás nélkül kivenni bármit, amit veszélyes hulladéknak ítél meg nyilvános kukákból, mindenfajta szégyenérzettől mentesen. Számára az a szégyen, hogy szükséges megtennie, nem maga a folyamat. Természetesen a földről is felszed bármit és gondoskodik a szelektív hulladékgyűjtésről is. A kutyasétáltatás kellemetlenebb felénél se fordítja el az arcát, mintha nem az ő ebe piszított volna oda és neki ne lenne felelőssége a dologban.
Érthető okokból kedveli a természettel kapcsolatos rendezvényeket, még akkor is, ha az városi, vagy kis közösségi megmozdulásból valósul meg, vagyis garantáltan szocializálódnia kell. Nem egy apró facsemete az ő kezeinek köszönheti, hogy elültetésre került. Gyakran vesz hasonló környezet tudatos okokból számára felesleges lomokat, ha az valamilyen támogatásra érdemes szervezetet támogat. Az első ilyen vétele egy újra hasznosított műanyag palackokból készült karkötő, melyet egy óceán tisztítással foglalkozó csoporttól szerzett be.
A szabadban gyakran gyűjt szemeten kívül tollakat is, puszta kedvtelésből. Egészen szép kis gyűjteménye is van már belőle. Kedvelője az íjászatnak és a vívásnak is, elég jó is bennük. Anyanyelviszinten ért és beszél franciául.
Egy álomba szenderült kisded, mégis mi lehetne szebb? Talán csak az, ha az alvó kis fekete fürtös csöppség fölött nem két teljesen szőke szülő ácsorgott volna. A férfi némi undorral az arcán figyelte a kedves kis szusszanásokat, és a nyugodt arckifejezést, ami alig egy órával ezelőtt még lilára torzult színnel üvöltötte ki parányi tüdőjére szorult összes levegőt. Túl gyakran sírt az ő ízléséhez képest. Mikor pedig aludt gyűlölte, hogy ennyire békés, mikor korábban oly engesztelhetetlenül viselkedett. Tulajdonképpen azóta, hogy megszületett majd karjára vette képtelen lett volna szeretni. Fekete volt, ők pedig még csak köszönőviszonyban sem álltak ezzel a típusú sörénnyel. Legalábbis rokoni viszonylatban. Így még csak esélye sem volt annak, hogy elhitessék fiúk valóban kettejüké.
- Le kellene vágnunk azt a… hosszú haját – gondolta meg végül meg magát a férj, mielőtt még megbánná szavait. Így hát most azt bánja, hogy nem mondta ki.
- De hisz még olyan kicsi, talán kivilágosodik – reménykedett anyja, aki ugyan se az ötletet sem a kivitelezést nem fogadta jó szájízzel, de kilenc hónapig szíve alatt hordott magzatával mindennél jobban meg volt elégedve. Tökéletes volt, az ő kisfia, nem volt lényeges ki az apja. – A nevelés számít, a mi gyermekünk – fordult férjéhez, aki egész idő alatt egy pillantásra sem kímélte a csecsemőt viszolygással telt tekintetétől. Még felesége kérlelése sem hatotta meg. Habár rosszat sosem szólt. Elvégre az ő ötlete volt, nem a nő hibája. Így csak fáradtan dörzsölte meg halántékait jobb tenyerével eltakarva szemeit, egy-egy ujjával masszírozva csak a lüktető részeket. És most a neje is kénytelen szerencsétlenségében osztozni, mely nemzőképtelenségében gyökerezett és megvetéssé virágzott a többiek szemében.
***
Thal egy igen csendes gyermek volt, nem volt szinte senkisem biztos abban, hogy mit ért meg és mi érthetetlen még számára korából kiindulva. Tényleg sok mindent talált rendkívül furcsának. Hogy vajon ő utána miért fordulnak utána gyakran fajtársai, és ha szüleivel van miért nem szűnik az örökös sugdolózás. Ilyenkor csak anyjára figyelt és rezzenéstelen porcelán arcára. Azt sem értette, hogy a férfi, akit Atyjának hív miért távolságtartó vele szemben, de tudta, hogy hogy kezelje. Azt is tudta még, hogy ez az ő Atyja valójában nem az apja, és az a göndör fekete fürtös férfi, aki olyan gyakran látogat el hozzájuk és kínálja édességgel valójában az igazi apja. Tudja, mert mindenki erről pusmogott, de félt tőle, mert mikor ő kérdezte erről az anyját, a gyönyörű arc, mely mindannyiszor szilárd szobor maradt, előtte és érte először hullajtott gyöngyöző könnycseppeket.
Ma a férfi egy hölgyet is hozott magával, egyik karjával át is ölelte. Anyámnak azt mondta mennyasszonyát hozta hogy bemutassa, mire ő Atyámért sietett. A nő füléhez hajolt, és habár szinte hangtalan volt, Thal aki a suttogások megértésére szakosodott hallotta de nem teljesen értette a gusztustalan szavakat, csak azt hogy nem jelentenek jót. A leány arca eltorzult, Thal nem ismerte még ezt a kifejezést, de ösztönösen ugyan olyan grimaszra mozdultak az ő izmai is, így mikor az önelégült férfi vigyorogva rátekintett biztos lehetett benne, hogy többé a gyermek nem fog hinni egy nyájas szavának se.
***
A többnyire csendes házat most apró neszezés töltötte be. Akár egy hatalmas vihar utáni haragos hullámok a tengerparton, néha még fel felerősödtek, de egy valami egyszer biztos volt, egyszer abba marad és a habok többé nem fogják oly hevesen ostromolni a homokot. Helyette inkább elvonulnak és máshol próbálnak szerencsét.
Ez volt az ifjú Thal terve is. Kipirult arccal dobált be minden holmit, amit csak ért és hasznosnak vélt egy régi kézipoggyászba. Főként ruhák és más általa birtokolt portékák kerültek az eredetileg felvett méretükhöz képest sokkalta szűkösebb helyre. Az ember azt hinné, hogy csupán a sietségnek és nem a korábbi üvöltözésnek meg méregnek a maradványa vöröslő orcái. Anyja halála után az otthona egy csatatérré változott. Atyja először apját tiltotta ki a házból, amivel személy szerint az ifjú csak egyetérteni tudott és Atyja javára írta, elvégre sok jót róla se tudott mondani. Cserébe legalább rosszat se. Legfőképpen semmit se, hiszen néha még az arcára is nehéz volt emlékeznie olyan ritkán látta.
Így volt ez, egészen a múlt hónapig… Most pedig úgy állt a dolog, hogy számára nem volt többé maradás, legalábbis nem óhajtott tovább ezen falak között élni, hát elszökött. Csendben tette, anélkül, hogy bárki is észrevette volna. Így rajtakapás nélkül meggyőződése volt, hogy Atyja hiányát egészen addig nem is veszi észre, míg el nem hagyja a brit szigeteket.
***
Párizsba érkezése után Thal egy művész inasaként dolgozott, majd miután maga is kitanulta a mesterséget, egyedül alkotott. Végül a nyolcvanas években úgy döntött egyetemre jelentkezik. Mivel a művészeti alkotásokhoz már volt szerencséje és előszeretettel űzte is készítésüket, így újdonságra szomjazva alkalmazott grafikára iratkozott be és nyert felvételt, melyben az alkotásokat számára teljesen más megvilágításba helyeztek.
Ez az új koncepció rendkívül izgalmasnak és érdekesnek tűnt számára, így élvezettel beszélt és tanult róla. Gyakran előfordult, hogy az egyetemi könyvtárban időzött, csillapítani tudásszomját, mindenféle olvasmányt összeszedve, aminek bármi köze volt orientációjához. Akkor is a könyvtárban molyolt, mikor egy másik tanuló, egy lány közelítette meg. Ismerősnek tűnt számára első ránézésre, de nem merte volna biztosra mondani, hogy esetleg közös órákról, vagy mert esetleg a hölgy már máskor is töltötte az időt azzal, hogy Thal látványában fürdőztette tekintetét. A fekete fürtök mögül egykedvűen tekintett a csillogó kék szempárba, melyek alatt pompás rózsaszín virágokként tündököltek a lány almácskái.
- Adantalion, ugye? – kérdezte, majd azonnal hadonászni kezdett kezeivel – Vagyis nem ezt akartam, ez illetlen volt részemről – legyezgetett kitartóan, majd hirtelen kézfogásra parancsolta össze-vissza táncoló ujjait, mintha csak hirtelen kardot vont volna ki. – A nevem Sabrina – mutatkozott be, majd szabad kezével ügyetlenkedve hátra söpört arcából egy tincset, hogy a hegyes fülé mögé fésülhesse. Csak ártatlanul pislogott fel, mintha nem, hogy szándékos ne lett volna, de fel se tűnt volna számára, hogy felfedte önmagát.
- Örülök a találkozásnak – fogadta el sokkal kevesebb gondolkodás után a felé nyújtott jobbot, mint ami tőle megszokott volt.
***
Sokan esnek túlzásba esküvők alkalmával. A legtöbben végtelen nagy feneket kerítenek neki, egyes menyasszonyok azt képzelik magukról, hogy bármit megtehetnek, meg úgy általában véve ez a nagybetűs NAGYNAP és egyébként is egész eddigi meg hátralevő életünk legboldogabb napja. Thal ritkán érezte különösebben boldognak magát, Rina mellett meg aligha szomorkodott. Azt azonban mégis tudta, hogy az, amit most érez az minden csak nem az igazi és egyetlen boldogság.
Igazából a kérdés az volt, hogy mi baja nem adódott. Az egyik legjobb szabó vette le a méreteit, mégis úgy érezte ingje mellbe szűk, a nadrág sarkát meg lépten-nyomon megtaposta. És egyébként is olyan szúrósnak tűnt az anyaga, hogy legszívesebben azonnal lehámozta volna magáról az egészet, pedig még csak most öltötte magára. Egy szál alsóneműben meg aztán csak nem sétálhat az oltár elé. Meg mert volna esküdni rá, hogy most rettenetes szaga van, sőt valószínűleg egyenesen bűzlik. Hányingere volt az idegességtől, és már azt is elfelejtette, hogy korábban ez az egész miért tűnt páratlan ötletnek.
Végül valahogy csak odaállt, vagyis jobb híján inkább állították az oltár elé, mélyen agonizálva azon, hogy vajon mikor jön már menyasszonya. Alig volt egy lélegzetvételnyi ideje, az ajtó már is kinyílt, és a templom orgonája megszólalt. Elámulva nézte csak szép aráját, aki a valaha látott legangyalibb mosollyal az arcán vonult fel, tetőtől talpig fehérben. Ahogy mellé érkezett jutott csak eszébe, miért is ereszkedett le térdre korábban, és hogy miért is van most itt. Tüdője megtelt levegővel, orrát pedig megtöltötte a lány illata. Frézia.
***
A költözés után nem igazán volt sok ideje a házaspárnak, hogy igazán kiélvezzék új otthonuk szeretetét, vagy hogy együtt elteljenek vele. Thal elfoglalt volt a munkájával elvégre egy cég beindítása nem csupa móka és kacagás. Rina pedig leginkább új szobáik díszítgetésével és rendezgetésével szorgoskodott, majd amint elfogyott minden tennivaló, a szomszédság megismerésébe vetette magát. Akár napok is telhettek el úgy, hogy csak lefekvés előtt látták egymást.
Ez ellen hivatott tenni Thal, aki látván, hogy aznap már semmiképpen nem fejezi be a munkát, végre egyszer úgy döntött ahelyett, hogy felesleges órákat öl a projektbe inkább hamarabb hazamegy, az ügyfél ilyen későn már úgysem válaszol. Ott hagyta hát a kis bérelt irodáját, benne a hervadó félben lévő kis virágát. Szomorúan vette tudomásul, hogy próbálkozása a növénnyel kudarcba fulladt, pedig mennyire szerette illatozni frissen nyílt bombóját…
A bejárati ajtón benyitva furcsa érzés kerítette hatalmába. Kellemes lassú zene szólt, olyasmi, amit ez ember egy két személyes romantikus vacsorához hallgat. Talán megsejtette volna, hogy ma a szokottnál korábban végez? Jókedvű nevetés csendült fel a nappaliból, és egy ismeretlen cipő, kabát páros árválkodott az előszobában. Az ajtó bezárult mögötte és egy kis kelekótya szürke kutya dugta ki az orrát a fényárban úszó szobából. Gazdájának örülve felvakkantott, majd elé sietett. A kacagás abba maradt és a zene elnémult. Thal megszokott mozdulattal vette fel és ölelte magához kedvencét, majd anélkül, hogy lábbelijétől megszabadult volna a TV-s szobába lépett. Az idegen és ráadásul alul öltözött férfi láttán elernyedtek vállai, és habár Cooper még mindig a karján volt, látványossá vált a férfi letörtsége. Rina még csak egy kifogást sem tudott kibökni, mikor férje már sarkon is pördült, majd azonnal távozott is közös otthonukból.
Az árulás Thalt visszakergette irodájába, kutyájával együtt. Azt csak remélte, hogy korábban élelmet kapott, és arról nem úgy gondoskodott a szeretett nő, mint a vele való kapcsolatról. A zsebében lapuló telefon megrezzent. Talán Rina üzent volna? De ő most nem volt kíváncsi a kifogásaira, de úgy döntött, ennyit még leír… Az ügyfél volt az, rendben talált minden dokumentumot, elképzelést és ajánlatot, a munkával lehet tovább haladni.
***
Thalnak kevés idejébe telt, míg végre képes volt újra szembenézni Rinával. Legfőképpen azért, mert másnap nem volt képe az ajtó másik felén dörömbölő nővel azon keresztül kommunikálni. Miután meghallgatta a hosszú és kimerítő értékelést a kapcsolatukról, és hogy annak sivárságáról miért tehet csak egyedül ő, és senki más egyszerűen felállt asztalától, majd haza invitálta nejét. A nő értetlenül és zavartan állt fel a székről, melyen korábban interjú alanyok foglaltak helyet. Thal amin hazaért, megetette a fejlődésben lévő kölyök canecorso-t és a hálóba indult. Pontosan tudta, hogy mit csinál, korábban is tett már ilyet, így szélsebességgel csomagolt be mindent, amiről tudta már, hogy elengedhetetlen, és amit csak nyugodtan hátra hagyhat. A folyosóra térve Rinára nézett, aki a konyhapulton könyökölt, neki háttal. Ammónia szag lengte körbe. Fogalma sem volt, hogy mit mondhatna a nőnek, aki szerint az egész amúgy se számított semmit, mert egy ember fele annyit sem él, mint ők ketten. Ők ketten még annyi mindent tehetnének.
A pórázért nyúlt, hogy a jól lakot kutyát magával vihesse. Éppen jókor, a megérkezett taxi két rövid dudaszóval jelezte, hogy rá vár. Ez már Rinának is feltűnt, így a cipőt húzó Thal után sietett. – Most mégis visszamész az irodádba? – kérdezte idegesen és egyértelmű volt hogy bármelyik pillanatban képes lenne felrobbani.
- Nem – felelte egyszerűen, miközben karjára dobta leakasztott kabátját.
- Akkor hová mész? – pislogott értetlenül a nő.
- El
***
Nem sok elképzelése volt, hogy valójában hova tart, vagy egyáltalán mit kezdjen most magával. Kivételesen Jelen Thal most a fejfájást elhalasztotta, hogy majd Jövő Thal birkózzon meg vele helyette. Még a taxiban letudta az iroda helység bérletének időelőtti lemondását, legalább ennyivel is kevesebb. Pénz meg gond is, amitől így végül a gond mégis több.
A taxisofőr szokatlan csendességét egy idő után megtörte, hogy egy egészen bizarr kérdést tegyen föl. – Csak nem egy olyan helyet keres, ahol garantáltan elbújhat a világ elől? – Csábító ajánlat volt, hát Thal bólogatással válaszolt. A sofőr így más útirányt vett, az addigi utat kifizettette, de új számlálót nem indított. Egy kihalt és nem túl biztonságosnak tűnő régi buszállomáson parkolt le. Az elhagyatottnak hitt helyen állítása szerint perceken belül egy távolsági fog hamarosan befutni, s lám úgy is lett. További tanácsokkal látta még el az elfet, majd útjának eresztve, Thal Cooperrel az oldalán felszállt a bizar járműre. Rajta és a vezetőn kívül csak egy alak ült még a leghátsó ülések egyikében.
Így történt, hogy Thal végül is Founemouth-ba érkezett. A beilleszkedésért nem igazán kellett sokat tennie, és lakóhelye is hamarabb lett, mint ahogy azt remélni merte volna. Mindennek már fél éve, de azóta sem bánta meg, hogy aznap követte egy vadidegen taxis véletlennek hitt tanácsát.
AJÁNLOM AZ OLDALT
