ÁLTALÁNOS ADATOK

JELLEMZÉS ÉS KAPCSOLATOK

Ha halandó lenne, akkor Joon Woo lenne az a csendes, de a maga furcsa módján rendes pasas a szomszéd lakásban, aki sosem hív meg magához senkit, szellemként hagyja el a lépcsőházat és sosem áll ferdén még a lábtörlője se, de lelkiismeretesen locsolja a haldokló növényeket a tömb előtt, tartja az ajtót a földszinten lakó néninek és segít levinni a szemetet.

Egy könyv vagy film szereplőjeként ő lenne a főhős egyik legjobb barátja - a csendes, nem a mókamester. Az, amelyik szeretetből mindig a szemedbe mondja az igazat, még ha fáj is, és amelyik nem hagyja hogy hülyeséget csinálj, a felügyelete nélkül.

Pokolkutyaként sokáig meglehetősen átlagos volt. Érzelmek helyett a harchoz értett, szerette, ha nincs dolga, mert az azt jelentette, hogy egy rövid időre rend van a városban, de sosem riadt meg attól, ha neki kellett pontot tennie egy piszkos ügy végére. Élete nagy részét abban a hitben élte le, hogy nincs is szüksége ennél többre - egy parancs, egy újabb elvégzett feladat és kész.

 

Még emlékszik arra, hogy sokáig milyen rideg és távolságtartó alak benyomását keltette emiatt, de legyünk őszinték: nem igazán tudta, hogyan tehetne jó benyomást bárkire is az ő szakmájával. És általában nem is erőltette meg magát. Mégis mi lenne a normális reakció arra, ha valaki megpróbál veled az időjárásról beszélgetni...? Minden évben ugyanolyan, nem? Mit csináljon, ha megdicsérik az öltönyét? Megköszönte, mert tudta, hogy ezt illik mondani, de miért vette volna meg, ha nem áll jól rajta...?

Ez a rettenetesen praktikus gondolkodásmódja azonban sokat finomodott az évtizedek alatt. A bájcsevej továbbra sem a kedvence, de már nem esik nehezére, ha szóváltásba kell elegyedjen valakivel. Az udvariasság az első dolgok között volt, amit eltanult az emberektől - abban a korban ez még létező jelenség volt, és nem csak filmekben felbukkanó mágikus képesség - emiatt néha kissé régimódi a viselkedése.

 

Ösztönös megfigyelő. Könnyen észreveszi valakin, ha feszült, ha ideges vagy fél, megérzi, ha valakinek segítségre van szüksége és az ilyen embereket általában nem szívesen hagyja magukra. Még akkor sem, ha nem mindig tudja, hogyan segíthetne rajtuk, ha nem a testi épségük forog veszélyben. Sokak szerint a növekvő lelkiismerete lesz a veszte, de nem igazán törődik velük, ő többnek érzi magát minden egyes dologgal, amit eltanul az emberektől.

Régen sosem gondolta volna, hogy ennyire élvezni fogja a halandók társaságát, de mára már sikerült beilleszkednie közéjük. Kialakított magának egy rutint, ami szerinte normális – napközben átlagos munkákat vállal el, éjszaka pedig a várost járja és felügyeli a rendet.

Szeret egyedül dolgozni, de ha szükséges, az sem esik nehezére, hogy együttműködjön másokkal, egészen addig, amíg azok nem folynak bele a dolgaiba. Szerencsére a legtöbb pokolkutya ért ahhoz, hogyan tartsa tiszteletben mások határait, ezért a fajtársai között különösen jól érzi magát - néhányukat jobb napjain a barátjának is nevezne.

Akik közel állnak hozzá, azok ismerik a legjobban az emberibb oldalát, azt, ami már megtanulta finomabb módokon kifejezni a törődést és a hűséget, amelyik izgatott lesz, ha néha érezheti az ízeket, és gyermeki naivitással képes rácsodálkozni az újdonságokra. Nem sok embert enged magához ennyire közel, eléggé megválogatja, hogy kiben bízik meg, de ha egyszer úgy dönt, hogy valaki kedves számára, nagyon nehezen mond le róla.

 

Az alaptermészete szigorú de türelmes. Szereti, ha megvan a dolgok rendje és logikája, hiszen világéletében parancsokat követett, és azok alakították a gondolkodását. A maximalizmusa miatt nem éri be a „majdnem jóval”, a hibák pedig rendkívül morcossá és hajthatatlanná teszik. Magával szemben a leghajlamosabb magas elvárásokat állítani, de az emberekkel eltöltött idő elnézőbbé tette másokkal szemben – nem csoda, kénytelen volt lejjebb adni a várakozásaiból, miután évszázadokon keresztül nézte, hogy a halandók hogyan képesek újra meg újra ugyanabba a hibába belefutni és minden egyes alkalommal pont ugyanolyan meglepetten állni a káosz közepén, mint legelőször. Ha valamit, akkor ezt nem szeretné eltanulni tőlük.

 

A ruhatára leginkább kényelmes, vagy elegáns darabokból áll - régen csak feketét hordott, manapság már előfordul, hogy beenged néhány színt a ruhatárába, ha éppen nem parancsot teljesít. Az utóbbi időben leplezetlenül előnyben részesíti az öltönyöket - ráfogja, hogy szakmai ártalom, de igazából nagyon is szereti ezt az egyszerű, letisztult megjelenést.

Pedig valódi alakjában minden, csak nem fess, pokoli formája a legkesvésbé sem hivatott jó benyomást tenni, ébenfekete bundáján egyetlen lény vére sem fog meglátszani. Nem alakul át, ha csak nem kívánja úgy a helyzet, akkor viszont azonnal cselekszik, és nem sok időt hagy gyönyörködésre - vagy épp elborzadásra.

 

KAPCSOLATOK

 

TÖRTÉNET

Valahol menet közben elfelejtette számolni az évtizedeket, amiket a földön töltött. Egészen zöldfülű volt még, amikor egy Fournemouth-hoz hasonló városban szolgálatba állt, és akkoriban még nagyon önfejű és konok volt. Az idő lassan edzette őt: először csak egyre jobban megismerte az emberek és a különböző természetfeletti lények szokásait, az értékrendszerüket és azt, hogy mennyire képesek vagy éppen képtelenek egymás mellett élni - és hogy olykor mekkora feladata és felelőssége van ebben a fajtájának.

Társaival együtt meghiúsítottak már számtalan világuralomra törő tervet és megfékeztek a hedonizmusokba belefeledkező klánokat, de korai éveiben puszta takarítómunkának érezte a rendfenntartást. Az érzelmeiknek élő emberek és telhetetlen halhatatlanok között is kényelmetlenül érezte magát, nem értette sem a mulandóságot, sem a kapzsi szeszélyeket.

Ironikus módon végül egy szórakozott boszorkánymester nyitotta fel a szemét, a lehető legegyszerűbb módon. Az aktuális szolgálataiért cserébe egy különleges főzettel fizetett neki - azt állította, ezzel belekóstolhat kicsit a halandók életébe. Joon Woo általában nem fogadott el ajándékokat, de kedvelte ezt a boszorkányt - bár akkor még nem tudta, hogy a szimpátia is egyfajta érzelem és nem csak feladat - így hagyta, hogy az meghívja egy ebédre. Életében először érzett ízeket. Először érzett melegséget - ami nem hasonlított a pokol forróságához - és először hitte el valakinek, hogy gyenge halandónak lenni nem átok vagy büntetés.

Utólag a legkevésbé sem szívesen vallja be, de az az olcsó menü az egyik országúti falatozóban élete egyik legkedvesebb emléke lett. Túlzás lenne azt állítani, hogy annyira felnyitotta a szemét ez az egyszerű halandó élmény - a gyümölcsleves, a sült hús és az áfonyás muffin íze - hogy onnantól kezdve más életet kezdett élni, viszont más szemmel kezdte el nézni az embereket.

 

Lassacskán fel tudta ismerni az örömüket, és megérteni, hogy mennyi féle forrásból eredhet. Az ízek hiánya - az a hiány, amit sosem érzett azelőtt - megtanította arra, hogy milyen kimaradni valamiből, milyen lehet szomorúnak lenni és idővel rájött, hogy a frusztráció és a düh nem ugyanaz az érzelem. Egyszerre nyűgözte le és borzasztotta el az emberek naivitása, az, hogy sosem tudják, mikor kell feladni, és hogy elég ostobák ahhoz, hogy olykor legyőzhetetlennek higgyék magukat.

A tökéletlenségük kedveltette meg vele őket. Maradtak kétségei afelől, hogy a fajtája vagy épp az őrangyalok nélkül vajon képesek lennének-e egyáltalán életben maradni, de a kötelességei közé tartozik, hogy ezt sose kelljen kipróbálniuk.

 

Amolyan csendes őrző-védővé vált, szerepe mindig az adott korszakhoz és városhoz igazodott. Hol jobban beépült a halandók életébe, hol csendes megfigyelő volt. Létezése legnagyobb részét egyedül töltötte, időnkét városról városra vándorolva. Legutóbbi állomása Fournemouth, de már itt is több éve felügyeli a rendet, jól ismeri az erőviszonyokat, a város rejtett zugait, a legnagyobb bajkeverők szagát pedig már távolról felismeri.

Fournemouth-ban szokott rá arra, hogy olyan munkákat vállaljon el, ami lehetővé teszi, hogy közelebbről is figyelhesse az embereket, ez amolyan hobbi, kíváncsiság és kötelesség is egyszerre. Az utóbbi időben például nagyobb nyilvánosságnak örvendő eseményeken - egy eliteknek szervezett parti, egy nagyobb sajtótájékoztató a szomszédos városban - a legkönnyebb megtalálni, ahol fekete szmokingban ügyel a vendégek biztonságára.

KÉPEK