FrissítésSúgó

Foxy	2021.12.29. 17:23 -
	Our guardian angels are closer to us than we expect...

[9-1]

Foxy	Előzmény | 2022.01.04. 21:03 - #9

Alethea"this is no fairy tale" Gondolataiból felpillantott az angyalra, amikor azt említette, hogy bizonyára találkozott már bukottakkal és kegyvesztetekkel. Érdekes, hogy a kettő mennyire elkülönül egymástól, hát még a mennybéli angyal, mennyire elüt a kettő fentebb említettől. Hiszen itt volt az Őrangyala, egy teljesen tiszta, bűntelen lény, vagyis volt teljesen tiszta. Ő már tudta, azzal, hogy lejött ide, mindenét veszélybe sodorta, de mindaddig amíg ez ki nem tudódik, amíg odafent rá nem jönnek erre, addig minden olyan marad, mint most. Ami pedig azt illette, hogy összefutott-e már kevésbé tiszta társaival? Nehéz lett volna megmondani. Hiszen egyik sem úgy ált elébe, hogy „én bukott vagy éppen kegyvesztett angyal vagyok”. Tény, mindüknek megvolt a maga kisugárzása, de ha az ember tudta is, hogy mit keressen, akkor sem volt 100%-os a siker. Így hát kissé megrázta a fejét válaszként. – Legalábbis nem tudok róla. – tette még hozzá. Ha jobban belegondolt, nem tudta hibáztatni az angyalokat, azért, mert „elgyengülnek”, engednek a vágyaiknak. Mégis csak élőlényekről beszéltek, nem lehet az, hogy örökké csak érzelmek nélkül figyelnek. Habár nem sokat tudott az angyalokról, hogy milyenek is lehetnek, milyen a természetük, de most itt volt a remek alkalom, hogy ezt megtudja. Legalábbis azt, hogy ez az egy milyen. Az Őrangyal minden egyes szava, mondata gondolkodóba ejtette, hogy vajon mik voltak azok a sugallatok, amiket neki szánt, hogy vajon mikor hallgatott rájuk és mikor nem. Abban biztos volt, hogy a mostani sugallat, miszerint nem érdemes olyan sokáig a boltban maradni, inkább előbb kellene hazaindulnia, nem járt sikerrel, vagy hát nem hallgatott rá; hogy mindezt az angyal ütette-e a fejébe azt nem tudta volna megmondani, de mindenképp egy érdekes gondolat volt. De minden szavával egyet kellett, hogy értsen. Még ha magára gondolt is, akkor is. Régen amikor még a népével egyek voltak a természettel minden könnyebb volt, az ösztönei sosem csapták be, de itt a városban, ebben az anyagias világban már teljesen más a helyzet. - Akkor velem irtó nehéz lehet. – jegyezte meg, arra utalva, hogy felnőttekkel nehéz lehet, hiszen ő már több ezeréves volt, a felnőtt ember fogalmát már jócskán átlépte. - Hmmm. – hirtelen nem is tudta, hogy mit mondjon, hogy mit kellene mondania. Kissé elszomorította a gondolat, hogy a Földön élők elvesztik a hitüket az angyalokban. De ha jobban belegondolt, talán ennek meg kellett történnie ahhoz, hogy valami megváltozzon, hogy valami jobb alakuljon ki. Hiszen a változás nem mindig rossz, sőt, sok jó dologgal is jár, és talán ez is valami ilyesmi lesz. – Talán ez nem is olyan nagy baj. – mondta elgondolkodva. – Hiszen így végre összeszeditek a bátorságotokat és megteszitek azt, amire mindig is vágytatok. – tárta szét a karját. – Lejöttök a Földre és végre azt teszitek, amit mindig is szerettetek volna. – mosolyra húzódott a szája. – Persze az otthonotok az mégis csak a Mennyország, ahova emiatt soha többet nem térhettek vissza, de mégis… Ha minden angyal végül úgy tesz, ahogyan te is, vagy sokan mások, akik a Földön vannak, akkor talán megváltoztathatjátok a szabályokat. Nem válhat minden angyal kegyvesztetté, és a Mennyország sem maradhat angyalok nélkül. – megvonta a vállát. Hirtelen jött a gondolat, de ki tudja, talán igaza lesz. Vagy nem, mert túl optimistán látta a jövőt. Ezt képtelen lett volna megjósolni, ez túl nagy volumenű volt. Látta az arcán, hogy a szavai nem voltak teljesen hatásosok, de legalább hasztalanok sem. Rögtön felkapta a fejét, amikor azt említette, hogy többeket is elveszített. Szóval nem a születésétől kezdve van Őrangyala, ezt már megállapíthatta. – Megkérdezhetem, hogy előttem kiket védtél? – kissé bizonytalan volt, nem akart tolakodó lenni, de hajtotta a kíváncsiság. Apró mosolyra húzta a száját, hiszen, hogy lehet felesleges teher egy Őrangyal? Őszintén megmosolyogtatta, hogy egy ilyen hatalmas lény, milyen bizonytalan tud lenni egyes helyzetekben, pedig az erdőben, amikor azt csinálta amire teremtetett, akkor egy pillanatnyi kétely sem látszott rajta. - Nem hiszem, hogy terhet jelentenél. – rázta meg a fejét még mindig mosolyogva. Ahogy a kis védencei sem jelentettek terhet, többnyire. Habár velük általában nem volt sok dolga, csak addig, amíg Killian gondozására nem bízta őket, vele mindig nagyobb biztonságban voltak, mint vele. Egy pokolkutya védelmét nehéz túlszárnyalni, vagy legalábbis eddig ezt gondolta, amíg nem termett előtte az Őrangyala. Örömmel fogadta, hogy Remielnek tetszik a földi név, amit választott neki. Tetszett a hangzása, de amiket Remiel felsorolt azok sem voltak éppenséggel rossz indokok. - Az remek volna. – lelkesült fel az ötlettől, hogy Nick segíthetne neki a boltban. Habár nem keresett maga mellé segítséget, de hazudott volna, ha azt mondta volna, hogy nem jött volna jól néha egy erős kéz, és ez így szinte tökéletes volt. – Bár talán addig ne keress más helyet, amíg meg nem szoktad az ittlétet. – jegyezte meg talán egy kissé bizonytalanul. Fogalma sem volt, hogy mennyi időre lesz szüksége amíg alkalmazkodik, megtanulja az emberi szokásokat. Hiszen mégis csak eddig fentről figyelte őket, csak tanult valamit. De azt sem szabadott elfelejtenie, hogy figyelni és csinálni két teljesen más dolog, szóval csak óvatosan. Felkuncogott amikor Nick megemlítette, hogy teljesen meg is feledkezett a szárnyairól. Valahogy Ő is így lehetett sok ezer évvel ezelőtt, amikor először került az emberek szeme elé a szarvaival és a szárnyaival. Addig nem is gondolta, hogy a külsője ekkora hatással lesz majd, szóval megtanulta elrejteni, ahogy most Nicknek is muszáj lesz. Egy darabig csak nézte a fehér szárnyak hűlt helyét. - Tőlem nem kell bocsánatot kérned. – rázta meg a fejét mosolyogva. – Engem zavarnak a legkevésbé. – vont vállat, szinkronban mozgatva velük a szárnyait. – De a te biztonságod érdekében, jobb, ha rejtve maradnak. – húzta félre a száját. Az őszinte véleménye az volt, hogy kár elrejteni azokat a szép hófehér szárnyakat, de nyilvánvalóan azonnal lebuktatta volna és akkor nincs bocsánat, kegyvesztett válik belőle, és ezt semmiképpen sem kívánta neki. Lepillantott megtépázott szárnyaira. – Nem is gondoltam arra, hogy ez is egy lehetőség. – némi gondolkodás után végül csak odanyújtotta a sérült szárnyat. A fénygöb körbevette a sérült rész, kellemes bizsergető érzést hagyva maga után. Habár nem volt komoly a sérülés, de akárhogy is, mégis csak kellemesebb volt mindenféle kellemetlenség nélkül létezni.

Thisra

Előzmény | 2022.01.03. 20:28 - #8

NICHOLAS BALDWIN"protect your peace"Próbálta a tőle telhető legtöbb védelmet biztosítani Aletheának ami egyelőre az otthonára központosult főleg. Úgy gondolta szüksége van biztonságra az elmúlt órák történéseit figyelembe véve és hirtelen jobb ötlete amúgy sem támadt, ez tűnt számára a legésszerűbb opciónak. Ám hamarosan el is mesélte, hogy mégis kicsoda és micsoda, így rá irányult a nő figyelme ami egy kicsit feszélyezte, mivel sokat nem beszélt társaival sem, kicsit antiszociálisnak is mondható de szerencsére nem a súlyosabb fajtából. Pusztán nincs olyan magas pozícióban az angyalok hierarchiájában hogy bárkivel könnyen elcseveghessen. Egy arkangyal a legtöbb esetben egy szót se vált az őrangyalokkal, ez már szinte alantas dolog nekik. Természetesen a többi társával szokott társalogni, ám idővel mindig kimondatlan szavak okoznak köztük nagy szakadékot. Olyan mondatok amiket nem mondhatnak ki mert tiltott dolog, még a megkérdőjelezésért is súlyos büntetés jár. Így ezek megmaradnak mélyen az agytekervényeiben amit csakis ő tudhat. - Ó igen, akkor gondolom találkoztál már pár bukott vagy kegyvesztett régi testvéremmel - húzódott egy kis mosoly a szája szegletében a nő megjegyzésére. Ha már valaki velük tisztában van akkor könnyedén kikövetkeztethető, hogy angyalok léteznek. Olyanok akik tiszták és még nem követtek el bűnt. Arról már lehetne vitatkozni: kinek mi a bűn? Ártatlan megölése? Ártatlanok védelmezése lent a földön? Ez mindig kényes téma marad és köztudott hogy főleg az én kasztom követi el az utóbbi hibát. Az arkangyalok főleg a testiség csábítása miatt buknak el, vagy esetleg pont azért mert megvetik az embereket. - Valóban így van. Mindig is igyekeztem sugallatot küldeni ám mostanában már elfelejtettek az emberek hallgatni a belső hangjukra, úgy ahogy a különböző lények is akik bár fogékonyabbak ilyenekre. Ám az anyagias világ mindig is csábítóbb és nagyobb teret ural mindenki fejében sajnos, így ez egyre nehezebb. Felnőttekkel főleg nem egyszerű, a gyerekek még képesek érzékelni minket elég fiatal korban, ám ahogy nőnek fel úgy felejtik el a mi létezésünket is. Arról nem is beszélve, hogy az emberek már annyira nem is hisznek bennünk, ezzel pedig még inkább csökken az erőnk. Mondjuk nem hibáztatom őket hogy kitértek a hitükből, hiszen különösebben nem tettünk érte, hogy igazán higgyenek bennünk. Minden csekély hit ami áramlik a földön az csak Isten erejét szolgálja - próbálta elmagyarázni a sugallatok lényegét és azt, hogy miért nincs egyszerű dolguk az angyaloknak fentről miközben nézik ahogy sorra halnak meg a védenceik. A sugallatok már semmit sem érnek, régen mikor vallásközpontúbbak voltak a társadalmak akkor könnyebb dolguk volt, hiszen az emberek nyitottak voltak bármilyen égi jelre, sőt, kifejezetten várták is azokat mint egy útmutatót ami könnyít a szenvedéseiken. Ám a világ változott, modernizálódott, az emberek elkényelmesedtek és megszokták a biztonságot, holott még így is bármikor történhet velük bármi, sőt annak lehet ők is lesznek az okozóik. - Van benne valami. Jobb később mint soha ez tény - értett végül egyet a nővel, ám ettől még nem múlt el az önostorozása, de egy picit talán könnyebb lett így a lelkének. Ám azon meglepődött mikor Alethea bátorítóan de mégis együttérzően a kezéhez ért. Elmosolyodott halványan viszonzásul majd sóhajtott: - Okkal vannak a szabályok, de már ennyi év után ez sem érdekel. Sok embert és lényt láttam elveszni a védelmem alatt. Eszméletlenül frusztráló és sokszor azt kívántam már magamban, hogy inkább bukjak el, mitsem legyen egy feladatom az örökkévalóságig amit nem tudok rendesen elvégezni. Ráadásul még csak nem is tehetek róla - túl sok ez egy angyalnak is, egy ember már ebbe rég beleőrült volna. Bár lehet most nagy a szája, ám ha el is bukik legalább úgy fog, hogy annak lesz is értelme. Ez az egy vigasztalta igazából. Biztos nem lesz könnyű számára, bármelyik büntetést is fogja kapni, de sosem fogja megbánni, hogy lejött. - Maradnék, hiszen így a legegyszerűbb védelmeznem téged. Persze ha te ezt nem bánod, felesleges teher nem akarok lenni a nyakadban - túrt végül zavartan a hajába. Egyáltalán nem lesz egyszerű dolga, hiszen ismerkednie kell az emberléttel is. Hiába tud mindent az emberiség történelméről - amit fentről figyelhetett végig eddig - iszonyatosan keveset tud az emberi létről, mindig csak úgy tekintett arra mintha egy búrán keresztül kémlelné. Ám a kezdéshez mindenképp kellett neki valami álnév, ezért is hagyatkozott Alethea döntésére, hiszen ő jobban tudja mégis milyen név lenne olyan ami passzolhat hozzá, illetve kellően hétköznapi is. Valljuk be, hogy az angyal neve nagyon feltűnő lenne, ráadásul könnyen el is terjedhet vele a pletyka. Hamarosan a Nicholas névre esett a választás mire bólintott egyet halványan mosolyogva: - Tökéletes lesz, teljesen átlagos és viszonylag népszerű név is, így könnyebb vele elvegyülni - ám a kezdeti bátorsága kicsit bizonytalanságba is csapott át, hiszen nemsokára meg is kérdezte a nő a terveit az ittléte felől. Igaza van: valóban nem állhat őrt mellette minden nap, hiszen tényleg gyanús lenne. Elgondolkodott egy pillanat erejéig majd megszólalt tűnődve: - Nos, tudok nálad dolgozni akár beugróként is néhanapján ha szükséged van rá. A szabadidőmben meg megpróbálok valami munkát még keresni pluszba ahova nem kérnek végzettséget. Mostanában úgyis munkaalapú társadalomban él az emberiség szóval úgy kell hasznosítanom magam - mindenképp kell valamennyi pénz kezdetnek, hiszen azzal tudnak bérelni az emberek lakást maguknak. Neki pedig sok mindenre úgysincs szüksége igazából, csak egy olyan munkahelyre ahol nem kérdezősködnek és érdeklődnek iránta. Megcsinálja a napi kötelezőt és el is megy onnan garantáltan az elsőként. A szárnyak említésére zavartan felnevetett egy picit majd sóhajtott: - Te jó ég, el is feledkeztem róla. Egyáltalán nem kényszerültem rá eddig, hogy elrejtsem. Bocsánat, mindenképp figyelek erre - hunyta le a szemeit majd a következő pillanatban lassan el is tüntette a szárnyait mintha ott se lettek volna. Furcsa volt számára, de szoktatnia kell ehhez magát a túlélése érdekében is. - Ha szeretnéd meggyógyíthatom a szárnyadat is. Igaz a tollak nem fognak visszanőni rajta, de nem fájna legalább - ajánlotta fel a segítségét közben a nőnek és mutatta neki a tenyerében generált kis fénygömböt amivel szándékában állt gyógyítani. Ha elfogadta az ajánlatot akkor a sérült területhez érintette az energiát - ami valószínűleg jóleső érzést hagyott maga után -, természetesen ha elutasította akkor nem erőltette a dolgot.

Foxy	Előzmény | 2021.12.31. 15:01 - #7

Alethea - Nos, Nick… - pillantott mosolyogva a férfire - …és hogy tervezted az ittléted? – kérdezte felvont szemöldökkel. – Mert nem állhatsz mindig mellettem, mint egy testőr. Az túlságosan is feltűnő lenne. Nem beszélve ezekről a hatalmas fehér szárnyakról. – biccentett feléjük – Feltételezem el tudod rejteni őket. – jegyezte meg reménykedve. Mert hát miért ne tudná? A kegyvesztettek és bukottak is mind úgy jártak keltek az emberek között, hogy senki még csak nem is tudhatott róluk, hacsak ők nem akarták, szóval egy őrangyal esetében miért lenne ez másképp, nem? Mert abban nem is reménykedett, hogy egy angyalra hathat a varázsereje, hogy a saját kiléte mellett, az övét is el tudja majd rejteni. | Madeleine Liljestam | Dark Fey | Credit: Venus |

Foxy	Előzmény | 2021.12.31. 15:00 - #6

Alethea Pár hosszúra nyúló pillanatig szemben állva méregették egymást. Aleathe természetesen bizalmatlan volt, holott most mentette meg az életét, és mégis. Összeráncolt szemöldökkel hallgatta a férfi válaszát, még a kezeit is karba fonta. - Jólvan. – mondta kissé vontatottan. Valóban furcsán hangzott a mondandója. Sok kivetnivalót talált benne, de egyelőre nem hangoztatta az aggályait. Mert hát mégis csak állítása szerint évek óta figyeli, de mégis milyen hosszú évek óta? És miért nem akart segíteni? És miért most? Mi változott? Sok kérdés kavargott a fejében. Egy kis ideig még méregette a vele szemben állót, de egyet kellett értsen vele, hogy nem épp a legbiztonságosabb itt megbeszélni a dolgokat. Így hát jobb híján elvezette az otthonához. Csendben haladtak. Olykor hátrapillantott a válla felett, csak hogy ellenőrizze az angyalt, de Ő csak ment utána szótlanul, az erdőt kémlelve. A házban figyelte ahogy a férfi, számára is ismerős rúnákat rajzol az ajtóra, amelyek felizzottak, majd elhalványultak, mintha soha nem is lettek volna ott. Sok-sok élettel ezelőtt, amikor még sámán volt Ő is használta ezeket a jeleket, habár számára nem voltak többek puszta szimbólumoknál, amik az ő keze alatt ugyan varázserővel nem bírtak, de segítettek abban, hogy varázserejének mibenlétét elrejtse az emberek elől. Egy félmosoly suhant át az arcán, ahogy eszébe jutottak azok az idők, amikor nem kellett rejtőzködnie, amikor még a fajtája békében élt a tágas erdőkben. A férfi hangja rántotta vissza újra a jelenbe, amikor elmagyarázta, hogy mire is valóak ezek a rúnák. Habár ismerte a jelentésüket sosem látott egyetlen egyet sem működés közben. Hogy is láthatott volna? Hiszen az Őrangyal volt az első angyal, akit életében látott. Amikor ellépett az ajtótól Alethea ment oda, hogy kezét ráhelyezze, majd végigsimított rajta. Fogalma sem volt, hogy mit vár ettől az egésztől, hogy majd érezni fog valamit, ha mást nem, akkor a rúnák körvonalát az ajtón, de egy aprócska mélyedés sem volt ott. Habár, ha halványan is, de érzett valamiféle energiát, amit ezelőtt nem. Mindenesetre ezt ennyiben is hagyta, hiszen most mondhatni valami teljesen ismeretlennel volt dolga. Sokat látott már életében, úgy gondolta, már nem igazán érhetik meglepetések, és mégis. Habár igyekezett ezt nem túlságosan kimutatni, ahogy azt sem, hogy megtépázott szárnya kellemetlenül sajgott. Úgy volt vele, majd másnapra elmúlik, ez még nem a világ vége, sokkal, de sokkal rosszabbul is járhatott volna, ha nem toppan be váratlanul megmentője. Nem volt egy hirtelen természet, ahogy a kiabálás sem volt éppenséggel szokása. Ahogy a székén üldögélő Őrangyalt figyelte már valahogy nem tűnt olyan félelmetesnek, mint ott az erdőben. Sokkal inkább tűnt egy fiúnak, aki éppen arra vár, hogy jól összeszidják, amiért valami rosszat csinált, amiért valamit elrontott. Ettől a tekintete is megenyhült. - Nem is olyan hihetetlen… - jegyezte meg, sokkal inkább csak magában. Hiszen mégis csak egy olyan világban éltek, ahol természetfelettiek rohangáltak az utcán. Hát akkor miért lenne olyan hihetetlen az, hogy fentről angyalok figyelik őket. Hiszen pokolkutyák is vannak, és ha a Pokol létezik, akkor a Mennynek is léteznie kell. Habár azt nem gondolta volna, hogy van valaki, aki rá is vigyázik. Nem, az elmúlt évek már teljesen elhitették vele, hogy egyedül van, csakis magára számíthat. És most mégis itt volt valaki, aki azt állította, hogy ez nem így van. Csendben hallgatta végig az angyal magyarázatát. Meg tudta érteni minden egyes mondatát. - Azt hittem az őrangyalok sugallatokat küldenek. – nyilván nem tudott sok mindent az angyalokról, és amit tudott is, abban sem lehetett biztos, hogy igazak-e vagy sem. Aztán persze sokan mire mentek azokkal a sugallatokkal. Ugyan úgy veszélybe kerültek, mert éppen vagy nem hallgattak rá, vagy történt valami más. Nehéz lehet így, ebben nem is kételkedett. És így elhallgatva, elég szigorúak lehetnek azok a szabályok. Igyekezett megemészteni ezt a sok információt. - Nem tudlak gyávának nevezni. Hiszen itt vagy. Lehet, hogy egy kicsit több idő kellett ahhoz, hogy összegyűjtsd a bátorságod, de végül csak sikerült. – mondta bátorítóan, kezét az Övére téve egy pillanatra. – Mellesleg a szabályok okkal vannak. Mindenesetre örülök, hogy most megszegted őket. – egy félmosolyra húzta a száját. Igazán szürreális helyzet volt ez az egész. Mindenre számított, csak erre nem. Hogy megtámadják és az Őrangyala fogja megmenteni, akivel később a házában fog beszélgetni. De, amit az angyal következő mondatai sejtetni véltek, azt tényleg, legvadabb álmában sem gondolta volna. - Itt akarsz maradni? – kérdezte őszinte csodálkozással a tekintetében. De hiszen akkor, aztán tényleg vigyázniuk kell, hogy ne bukjon le, se a Földön, se a Mennyekben. Őszintén szólva fogalma sem volt, hogyan fogják ezt kivitelezni. Nem akart rosszat az angyalnak és a lehetőség, hogy kegyvesztetté váljon, vagy bukottá, az azt jelentette, hogy örökre kitaszítják az otthonából. Hiszen ettől félt, ezért nem lépett eddig. Szóval viszonzásképpen feladatának érezte, hogy Ő is a lehető legtöbbet megtegye azért, hogy Remiel ittléte titokban maradjon, már amennyire ez ugye lehetséges. Hiszen mindig is szívesen segített azokon, akiknek szüksége volt rá, példának okáért a szirén testvérpáron, vagy az erejüket megzabolázni képtelen boszorkányokon. Habár Remiel tulajdonképpen azért jött, hogy rá vigyázzon, és nem fordítva, mégis ezzel kockázatot vállalt, így hát elhatározta, hogy ahogy tudja, Ő is védeni fogja attól, hogy a szabályszegése kitudódjon. Habár sejtelme sem volt, hogy mégis mit tehet ennek érdekében, de biztosra lehet venni, hogy addig nem nyugszik, amíg mindent ki nem derített ezzel kapcsolatban. - És azt akarod, hogy én adjak neked nevet? – nem igazán várt választ a kérdésére, sokkal inkább meglepettségében ejtette ki a kérdést a száján. Elgondolkodott, miközben a férfi arcát vizslatta, hogy mi az a név, ami igazán illene hozzá. - Mit szólsz a Nicholashoz? – igazából fogalma sem volt, hogy miért pont ezt a nevet választotta, de igazán illett az angyalhoz, véleménye szerint. - Nos, Nick… - pillantott mosolyogva a férfire - …és hogy tervezted az ittléted? – kérdezte felvont szemöldökkel. – Mert nem állhatsz mindig mellettem, mint egy testőr. Az túlságosan is feltűnő lenne. Nem beszélve ezekről a hatalmas fehér szárnyakról. – biccentett feléjük – Feltételezem el tudod rejteni őket. – jegyezte meg reménykedve. Mert hát miért ne tudná? A kegyvesztettek és bukottak is mind úgy jártak keltek az emberek között, hogy senki még csak nem is tudhatott róluk, hacsak ők nem akarták, szóval egy őrangyal esetében miért lenne e

Thisra

Előzmény | 2021.12.30. 17:24 - #5

Nicholas Baldwin"protect your peace"Felsegítette volna a nőt a földről de ő már megelőzte, így nem nyújtotta végül a kezét segítségképp. Sejtette, hogy a pisztolyos tag miatt kényszerült lehasalni ami kifejezetten okos lépés volt tőle még akkor is ha erre nem volt szükség most. Máskor lehet nem tud majd pajzsot emelni, vagy más meglepetés éri. Elgondolkodott azon egy pillanat erejéig, hogy lehet gondolniuk kell arra is, hogy nem mindig lesznek együtt hiszen a különszakadás veszélye bármikor fenyegetheti őket. Ám ahogy hátralépett Alethea egy kicsit elbizonytalanodott magában. Valóban, túl korai még azon gondolkodnia hogy mellette marad, hiszen még ez sem biztos és meg is érti a bizalmatlanságát. Ez tartotta őt eddig életben, nem csoda hogy még most sem vette lejjebb a védelmét…helyesen is teszi. Ettől függetlenül szerencsére hajlandó volt szóba állni vele és nem utasította el őt teljesen amit Nick kifejezetten értékelt. Ekkor volt lehetősége kicsit megvizslatni, hogy épségben volt-e. Hála égnek ahogy mutatta nagy baja nem esett bár nem lehet túl kellemes dolog ha kitépik a tollait. Nem tudja, hogy fáj-e neki ez egyáltalán, hiszen nem mutatja ki nyíltan. Felajánlotta volna hogy elmulasztja a fájdalmat, de nem ez a legjobb alkalom erre, hiszen először biztonságos helyre kéne menniük, illetve egy kicsit a bizalmába is kell hogy férkőzzön. Ezek pedig nem mennek egyről a kettőre, legalábbis az utóbbi semmiképp sem, hiszen a bizalom ritka és törékeny dolog. - Szívesen és nem tartozol semmivel sem elvégre évekig nem tudtam…vagy nem akartam közbeavatkozni - ez most nagyon csúnyán hangzott és félreérthetően hiszen nem arról volt szó, hogy a férfinak egyáltalán nem állt sohasem a szándékában, hogy leszálljon. Sőt, valójában mindig azt akarta, ám félt attól, hogy súlyos következménye lesz, ezért végig - a saját szemében - gyáva törvénytisztelő maradt eddig. Most már annyira nem érdekli ha bukott lesz, még ha belül kicsit tart is tőle, ám eddig nem lettek feketék a tollai. Úgy tűnik előnyére vált ez a sötét éjszaka: most pedig nincs más dolga hogy elrejtőzzön az égiek szeme elől. Próbálta azért megmagyarázni a bonyolult helyzetét, ám közel sem tudta annyira, hiszen ehhez egy hosszabb beszélgetés kell, hogy a nő megértse az angyalok hierarchiáját, törvényeit, viselkedését meg úgy mindent velük kapcsolatban. Szerencsére ebből a kevésből is megértette, hogy miért tartott ilyen sokáig mire ő bátorságot merített és lejött végre. - Rendben - válaszolta végül majd elindultak hazafelé ami valószínűleg biztonságosabb lesz mint itt az erdő kellős közepén a vaksötétben. Biztosan sok kérdése van még Aletheának de ezt nem most kéne megvitatniuk ahol lehet még akadna társaságuk egy vagy több rossz lény személyében. Némán követte de közben a figyelme egy percig sem lankadt, végig pásztázta a terepet bármilyen gyanús mozgást figyelve, hiszen sosem lehet tudni hogy az előző támadóknak vannak-e még csatlósai. Ám ahogy egyre közelebb értek fenyves széléhez úgy értek egy nyíltabb terepre egész közel a tengerparthoz ami még így is kicsi fénylett, hiába nem sütött a Hold. Hagyta magát bevezetni, majd miután a nő becsukta az ajtót ujjával a fára rajzolt egy rúnasort ami egy kis ideig világított, majd el is halványult mire végzett vele Nick. - Védőrúnák, az illetéktelen behatolók ellen és az ártó személyeknek. Nem tudnak majd belépni a házba, mert egy láthatatlan védőfal nem fogja őket engedni - magyarázta el közben gyorsan a védencének hogy mégis mit művelt. Természetesen kárt az ajtóban nem okozott, ez az angyali fény sosem ártó. Elfogadta végül a hellyel való kínálást egy biccentés keretében miközben magában már fel is készült a legrosszabbra. Minden hibája most a fejéhez lesz vágva valószínűleg egy éktelen üvöltés keretén belül. Ám ebből csak az egyik valósult meg, hiszen Thea egyáltalán nem kiabált vele de ahogy kemény tekintettel és szúrós szemekkel figyelte talán még rosszabb volt neki, egy picit fájdalmasabb is. Ám teljes mértékben megértette és jogosnak is érezte a számonkérését is. Minden lény akit eddig védett ugyanezt tenné. - Tudom, hihetetlen hogy az vagyok…de igen - sóhajtott egyet lemondóan, hiszen közben belegondolt az eddigi éveibe és egyáltalán nem tekintett ön-önmagára már annak hiszen eddig minden védence meghalt és ez ellen nem tudott semmit sem tenni. - Sok társam bukott el vagy vált kegyveszetté az évek alatt mióta éltem. Nagyon sok példát láttam már az életemben, hogy milyen ha valaki ellenszegül a szabályoknak, vagy csak megkérdőjelezi azokat. Régóta nevetségesnek tartom a fajtám létjogosultságát, hiszen őrangyalok vagyunk: hogyan védjünk bárkit is ha nem tudunk mellette ott lenni? Közbe sem avatkozhatunk ha veszélybe kerül az élete, így semmi értelme léteznünk ha az állítólagos feladatunkat sem tudjuk ellátni maximálisan. Ráadásul már senki sem hisz bennünk amiért nem hibáztatom az embereket mivel semmit sem tettünk azért, hogy ennek alapja legyen. Akik pedig lemerészkedtek azok eddig mind elnyerték a büntetésüket. Eddig tartottam attól, de most már nem érdekel ennyi év tehetetlenség után ami már szinte az örökkévalóságra nyúl visszanyúlóan. Nevezhetsz gyávának mert féltem előbb lépni, én is ezt gondolom magamról és nem is reménykedek abban, hogy elnézik majd a tettemet ha rájönnek mit vétettem. Az se fogja őket érdekelni hogy nagy valószínűséggel te vagy az utolsó sötét tündér, hiszen mindig azt mondták nekem, hogy ez a törvény, a természet rendje - teljesen hidegen hagyja őket egy faj teljes kipusztulása. Sóhajtott egy nagyon fáradtan hiszen az emlékek hamar megcsapták őt, ám teljesen nem merült bele a gondolataiba hiszen a nő ezt nem engedte. Meglepő módon tovább nem ostorozta őt a feladatával kapcsolatosan, hanem a neve felől érdeklődött amit picit megilletődött ám hamar válaszolt rá: - Remiel a nevem, de azt hiszem ezt meg kell változtatnom valami emberibb névre, különben hamar le fogok így bukni - gondolkodott el egy kicsit, ám semmilyen név nem jutott eszébe pedig sokat megismert eddig. - Valami ötleted van rá? Esetleg tetszik valamilyen földi név? - teljesen nyitott volt bármilyen lehetőségre, hiszen neki mindegy volt. Egy a lényeges: jegyezze meg. Dobja el az angyal nevét örökre és soha ne használja a saját de főleg Alethea érdekében is.

Foxy	Előzmény | 2021.12.29. 22:31 - #4

Alethea Őszintén szólva fogalma sem volt, hogy most mégis mit kellene csinálnia. Fusson el, vagy segítsen? Ötlete sem volt, csak állt ott zavartan és figyelte az eseményeket, ahogy az Őrangyala éppen szép szóval próbálja meggyőzni az orvvadászokat arról, hogy jobb lenne hátát fordítaniuk. Pár pillanatig tágra nyílt szemekkel figyelte, hogy mégis miféle ötlettől vezérelve gondolhatta azt, hogy ez majd működni fog. Nyilván nem fordultak meg és sétáltak el, sokkal inkább voltak harcias kedvükben. Hátrált pár lépést, ahogy védelmezője kénytelen volt belátni, hogy harc nélkül ezek bizony nem fogják csak úgy feladni, a vérdíj mindig nagyon motiváló tudott lenni. Ámulva nézte, hogy milyen játszi könnyedséggel bánik el üldözőivel. Vagy hát neki legalábbis úgy tűnt, hogy ez a számára gyerekjáték volt. De hát nem is értette mit csodálkozik ezen ennyire, hiszen állítása szerint angyal volt, tehát valószínűleg hatalmas erőkkel bírt. Amikor meglátta a fegyvert, ami egyenesen feléje mutatott, rémülete újult erővel kapott lángra és azzal a lendülettel a földre vetette magát, mielőtt eltalálnák. Mint kiderült erre semmi szükség nem volt, védelmezője tett róla, hogy egy karcolás se essen rajta. Így hát ott feküdt a földön, sötétbarna szárnyai takarásában. Újra felpillantott csak, hogy lássa, mi történik. Kezét a szája elé kapta, amikor az angyal felhasította az illető arcát, majd mind a hárman futásnak eredtek. Na nem mintha sajnálatot érzett volna az orvvadász iránt, szimplán csak meglepetésként érte ez az egész helyzet. Szóval ott hasalt a földön és tátott szájjal figyelte, ahogy üldözői eliszkolnak. Végül csak kapcsolt és felpattant, leporolva magát. Közben persze figyelte, ahogy az őrangyal eltűnteti azt a varázslatos kardot, mintha nem is létezett volna. Olyan régóta élt, de ebben a pár percben olyasmiket tapasztalt, amit eddig még sosem. Hiába az Őrangyala állt előtte, aki épp az imént mentette meg az életét, mégis ösztönösen hátrált egy lépést. Válaszul csak bizonytalanul bólintott. Majd megemelve egyik szárnyát vizslatta, hogy vajon mennyire kopasztották meg. – Pár tollat leszámítva… - tette hozzá félrehúzva a száját. De hát ez volt a legkevesebb, azok majd úgyis visszanőnek, habár sosem kellemes érzés, ha megtépik az embert. Egy félmosoly ült ki az arcára, ahogy hallgatta védelmezője magyarázkodását. - Megmentettél. – jelentette ki a nyilvánvalót halkan – És ezért hálával tartozom neked. – felpillantott az angyalra, a tekintetét, az arckifejezését fürkészte. Hiszen mégis csak szabályt szegett miatta állítása szerint. És mégis miért hazudna egy angyal, egyáltalán képes lenne ilyesmire? Rengeteg gondolat kavargott a fejében, kérdések, habár a bizalmatlansága sem segített a helyzeten. Ugyanakkor most mentette meg az életét, talán megengedhet magának annyit, hogy megbízik a megmentőjében. Ha jobban belegondolt, meg tudta érteni a vele szemben álló helyzetét. A tehetetlenség valóban őrjítő tudott lenni. Amikor tétlenül nézed, ahogy a fajtád szépen lassan eltűnik a föld színéről, és nem tehetsz semmit, nincs, amit tehetnél, hogy megakadályozd. Tekintetében együttérzés volt. – Megértem… - sóhajtotta. De mielőtt még bármi mást mondhatott volna az Őrangyala közbeszólt. - Menjünk haza. – mondta egy pillanatnyi gondolkodás után. Habár a házában mindig biztonságban érezte magát, ezután a kis incidens után, már korántsem volt biztos abban, hogy továbbra is veszélytelen, ha ott marad. De hát mégis hova máshova mehetett volna? Ráadásul most nem egyedül volt, az Őrangyala vele volt, így talán csak nem történik baj. - Kövess. – intett a kezével is, majd elindult a ház irányába. Szárnyai vége a földet szántották, vagyis most csak az egyik, a másik így megtépázva kissé rövidebbnek tűnt. Nem volt egy hosszú út, ebben a sötétben is magabiztosan vezette keresztül az angyalt az erdőn, egyenesen a kis erdőszéli házába. Igazán mesebeli volt, nem messze a tengerparttal. Talán az utolsó ilyen hely ebben a városban, ami még nem volt tele emberekkel és épületekkel, de félt attól, hogy ez nem marad mindig így. Mindenesetre ez valami olyasmi volt, ami miatt ráér a jövőben aggódni, ugyanis a jelen helyzet is tartogatott magában bőven okot az aggodalomra. Beinvitálta az angyalt és hellyel kínálta. Hazudna, ha azt mondaná, hogy egy cseppet sem volt fura ez az egész helyzet. Pár pillanatig csak csendben figyelte, nem egészen tudta, hogy mi tévő is legyen, de végül csak nem bírta magában tartani a kérdéseit. - Szóval azt állítod, hogy te vagy az Őrangyalom? – összeszűkült szemekkel vizslatta a másik szárnyast. – És mégis hol voltál eddig? – igazán nem akarta számonkérni, mégis kicsúszott. – Mármint, ne érts félre, most mentetted meg az életemet, és tényleg, nagyon hálás vagyok mindezért, de miért pont most? – kérdő tekintete az angyaléba fúródott. – Hiszen azt mondtad szabályt szegtél… - hangja kissé elbizonytalanodott. Újabb gondolatok, kérdések tolultak a fejébe. - Lehet, hogy te ismersz, de én csak most látlak először… - sóhajtotta, majd leült egy székre. – Megtudhatom a neved? – tette fel a kérdést, amivel lehet, hogy ezt az egész beszélgetést kezdeni kellett volna. Talán egy kissé össze vissza beszélt, de ebben a helyzetben úgy érezte, hogy talán ezt el lehet nézni. | Madeleine Liljestam | Dark Fey | Credit: Venus |

Thisra

Előzmény | 2021.12.29. 19:22 - #3

NEVECSKE NEVECSKE"Protect your peace"Bár nem olyan heves érzelmei vannak angyalként fent mint az embereknek, de Nick kifejezetten utálja ha a tehetetlenség köti gúzsba a kezeit. Az a tény pedig különösen zavarja, hogy ez az állapot nála már évszázadok óta tart és nem tud ellene mit tenni mert a törvény az náluk mindennél fontosabb. Sorra nézte társai bukását ahogy mind le lettek taszítva a Mennyből és zuhanás közben váltak koromfeketévé a szárnyaik. Mindegyikük hibázott és látta őket előtte is hogy mindannyian elcsábultak és meglátogatták az embereket, huzamosabb ideig lent is maradtak. Ám ő egy szót sem szólt, sosem árulkodna és árulná el a testvéreit még akkor sem ha tudja, rossz úton járnak. Mégis több ilyen alkalom után csak megjelent egy gondolat csírája a fejében: - Talán lehet ők cselekszenek jól, hiszen akárhogy nézem innen én semmit sem tudok csinálni. Nincsen több ezer méteres karom, hogy elérjen az bárkihez is. Ráadásul már egyre kevésbé hisznek bennünk az emberek mivel sosem mutatjuk magunkat, nem láthatják a saját szemükkel hogy létezünk. Mi értelme így az egésznek ha a feladatomat nem tudom rendesen ellátni? - hosszas belső monológ volt ez amin napokig rágódott, de említeni senkinek se merte az aggodalmát. Nem véletlen: tudja nagyon jól, hogy bár ő elnéz a többiek hibái felett, mások könyörtelenül hátba támadnák ezért és hamar azon kapná magát, hogy bukott lesz. Lucifer is így bukott el: megkérdőjelezte mások akaratát majd hamarosan a Pokol urává is vált emiatt. Tény, hogy ők az emberek létjogosultságát kérdezte meg, ám a lényeg egyáltalán nem ez, hanem az, hogy ha ellenszegül bárki is akkor hamarabb lesz annak következménye mint azt gondolná. Ám mindezek ellenére most mégis itt van. Egy senkifölde város erdejében, koromsötétben egy sötét tündért védelmezve aki kihaló fajának talán utolsó példánya. Botrányos volt Nicholas földetérése de most ez őt egyáltalán nem érdekelte, ahogy az a pár fa sem ami a védőpajzsa miatt kidőlt mert túl erős lökéshullámot generált. Fent teljesen másképp működnek a dolgok, nem kell visszafogniuk az erejüket, így ehhez mindenképp hozzá kell szoknia. Egyelőre annak is örült, hogy a támadók nem sérültek halálosan. Első látogatása alkalmával nem lenne jó ha azonnal elbukna mert kioltotta három férfi életét. Lehet megérdemelnék amúgy ezt a véget, ám ezt nem ő fogja bevégezni. Amint eltüntette a fénylő pajzsát első cselekedete az volt, hogy megpróbálta megnyugtatni a nőt, ám nem ment még neki az emberi beszéd, erős krákogás szakadt fel a torkából, mintha eddig soha nem nyitotta volna szóra a száját. Ezért volt kénytelen telepatikusan felvenni vele a kapcsolatot mondva: - Ne félj tőlem, nem akarlak bántani, pont ellenkezőleg...én vagyok az őrangyalod - fűzte hozzá mintha csak egy végső bizonyíték lenne ez, ám könnyen előfordulhat hogy még ez is gyenge lábakon áll. Nem lepődött volna meg ha a nő fogja majd magát és kineveti, ám helyette teljesen más dolog történt: figyelmeztette őt a veszélyre amit pont abban a pillanatban észlelt ő is. Összeráncolta a szemöldökeit bosszúsan és kicsit morogva is. - Csak nem ájultak el - gondolta magában ahogy visszafordult a - vélhetően - vadászok felé. Próbált elmosolyodni mintha mi sem történt volna, majd újból megpróbálkozott az emberi kommunikációval kissé rekedten: - Ugyan, uraim. Egyáltalán nem kéne csúnyán végződnie ennek. Csak forduljanak sarkon szépen és sétáljanak haza, vagy bárhova. Sötét az éjszaka és tele van rémekkel - nem akart a kedvükben járni, amit a cinikus hangnemével nyomatékosított is. Ám a beszélgetés résztvevőinek ez vagy nem esett le, vagy nem érdekelte őket különösebben. Megforgatta a szemeit, majd újból pajzsot generált pont akkor mikor a távolabbi férfi elsütötte a fegyverét. Kicsit már jobban ráérzett, hogy mekkora erőt képezzen ami nem okoz természeti katasztrófát, de még így is beleremegtek a fák az energiahullámtól. A közelebbi résztvevőket meg a kezében megidézett kardjával fogadta ami fényesen világított a sötétben a rajta lévő különös rúnákat megmutatva. Ezek nem a boszorkányok által használtak, teljesen mások ami érthető is, hiszen az angyalok más erőkkel rendelkeznek mint egy átlagos emberek akik tudják a mágiát használni. Természetesen őket sem kell lenézni és alábecsülni, de tény, hogy más szinten mozognak. Ahogy kardozott a rablókkal igyekezett rajtuk sebeket ejteni, de ügyelt arra, hogy halálos kimenetelű egyik se legyen, csak éppen olyan rémisztő, hogy futásnak eredjen mind. Érzékelte, hogy a távolsági fegyveres már megint lőni akar vagy rá, vagy Aletheára, így gyorsan kapcsolt és egy fénygömböt küldött felé ami ideiglenesen megvakította a tagot. Ekkor gondolta a mögötte harcoló ellenfél, hogy jó ötlet megint rátámadni lesből, ám az arra nem számíthatott hogy Nick ezt a lépését egy éktelen sebbel fogja jutalmazni ami majdnem a bal szemét kapta el telibe, ám helyette a pengéje az egész arcán keresztbe húzódott. Ez volt az a pillanat amikor a harc résztvevői megijedtek: beleértve az angyalt is akinek az arca ennek ellenére rezzenéstelen maradt, így még inkább el tudott a támadókon uralkodni a pánik akik a lábukat szedve sikítva menekültek el a fenyvesekből. Csak akkor eresztette le a kardját és tüntette el az őrangyal mikor megbizonyosodott róla teljesen, hogy elmúlt a veszély. - Jól vagy? Nem esett bántódásod? - kérdezte végül a nőt akinek úgy tűnt semmi baja sincs, de biztosra akart menni ebben is. Csúfos vég lett volna az, ha feleslegesen száll le a Földre. Nem elég hogy szabályt szegett volna, de kifejezetten szerencsétlen flótás is lenne, hogy a feladatát se tudta ellátni: a védelmezést. - Sajnálom, hogy későn jöttem… - kezdett bele nehezen miután a nő válaszolt a kérdéseire. Nem tudta hogy magyarázza el neki úgy, hogy elfogadja és ne gyűlölje meg teljesen - …most sem szabad itt lennem, ez szabályszegés a fajtánknál. Ám a tehetetlenség már megőrjített - sóhajtott a végére megadóan, ezzel feladva a további magyarázkodását. Fogalma sincs arról, hogy mit mondhatna még, de valószínűleg egy rakat kérdéssel fogja bombázni a védence amit nem bán annyira, talán így könnyebb kibogozni a dolgokat neki is. - Ám mielőtt nagyon belemerülnénk a beszélgetésbe, lehet jobb lenne egy biztonságos helyet találni elsősorban - fűzte hozzá a saját tanácsát amiben ő egyáltalán nem volt tapasztalt, abban reménykedett hogy Thea tud megfelelő helyszínt arra ahol védve lesznek.

Foxy	Előzmény | 2021.12.29. 17:24 - #2

Alethea Egészen büszke volt magára, hiszen már egy-két éve talán már nem is emlékezett olyan alkalomra, hogy megtámadták volna, és mindezt annak tulajdonította, hogy most sikerült elrejtőznie az orvvadászok elől. Vagy azt hiszik, hogy már meghalt, ki tudja mi lehetett az igazság. Szimplán csak élvezte, hogy nyugta lehet, hogy talán már nem fogják fenyegeti az életét. Szóval egy kissé óvatlanná vált, és talán pont erre vártak azok, akik meg akarták őt kaparintani. Egyik este a boltját zárta be és indult el hazafelé. A szokásos úton haladt, keresztül az erdőn. Az sem zavarta, hogy korom sötét van, mert a borús idő miatt a hold sem világította meg az éjszakát. Úgy ismerte ezt az utat, mint a tenyerét, hiszen minden nap erre járt haza. De ezúttal valami más volt. Valaki követte. Addig fel sem tűnt neki, amíg az erdőhöz nem ért, csak már amikor a száraz levelek nem csak az Ő lába alatt ropogtak, hanem nem sokkal mögötte egy férfi léptei nyomán is. Nem torpant meg, nem akarta a követő tudtára adni, hogy tudja, hogy ott van. Felpillantva azonban szemből is egy ember alakja körvonalazódott. Ez volt az a pillanat, amikor a szíve szaporábban kezdett verni, amikor már tudta, hogy nagy a baj. És akkor hirtelen letérve az ösvényről, a fák közé vetette magát. Olyan gyorsan szaladt, ahogy csak tudott, de az üldözői ott voltak a nyomában. Hiba volt futtában hátra pillantania, hogy megnézze mennyire vannak a sarkában, mert azzal a lendülettel beleszaladt a harmadik férfibe. De olyan lendülettel, hogy mindketten a földön kötöttek ki. Ekkor már álcázó varázslatára sem figyelt, felfedve ördögi szarvait és sötét szárnyait. Olyan gyorsan pattant fel, ahogy csak tudott, de ez sem volt elég gyors, ahhoz, hogy elmeneküljön. Az erős kezek a szárnyai után kaptak és nem eresztették. Fájdalmában felkiáltott, ahogy pár tollal most már ritkábban akart tovább menekülni. Felpillantott, de a sűrű fák között nem merte megkockáztatni, hogy elrepüljön. De legnagyobb meglepetésére ekkor egy fehér fény landolt közte és üldözői között. Szeme elé kapta a kezét, hogy védje a hirtelen támadt világosságtól. Szép lassan egy férfi alakja körvonalazódott ki, ahogy a fény tompulni kezdett, de fehér szárnyai így is világító fénypontok voltak a sötét éjszakában. Kissé riadtan figyelte, földbegyökerezett lábakkal. Csak ezután vette észre, hogy körülöttük a fák is kissé megdőltek. De, ami ezután jött, arra aztán végképp nem számított. A férfi szája meg sem moccant, a fejében hallotta a hangját. Hosszú élete során már sok mindent látott és tapasztalt, de hogy egy valódi angyal álljon előtte, arra a legmerészebb álmaiban sem gondolt. Ráadásul ez a valaki azt állítja, hogy az Ő őrangyala. Szerette volna feltenni neki a kérdést, hogy akkor mégis hol volt eddig, de ennél fontosabb dolguk is volt jelenleg. A három férfi a lökéshullámtól ugyan elesett, de már feltápászkodtak és a fegyverük után kaptak. - Vigyázz! – kiáltott fel, az üldözői felé mutatva. Fogalma sem volt, hogyan működik egy angyal, azt meg pláne nem, hogy egy földön lévőnek mi árthat és mi nem, de akárhogy is, biztos nem esne jól neki ha meglőnék. | Madeleine Liljestam | Dark Fey | Credit: Venus |

Foxy	Előzmény | 2021.12.29. 17:23 - #1

Our guardian angels are closer to us than we expect...

[9-1]