FrissítésSúgó

Foxy	2021.10.23. 13:47 -
	A promise is always easy to make than keep, it takes commitment.

[4-1]

Foxy	Előzmény | 2021.11.11. 19:11 - #4

Aaron Watcher - Igen, igen, igen. – legyintett nemtörődömül. Nem is nagyon érdekelte, hogy mi erről a véleménye. Persze, nyilvánvalóan nem szeretnek szenvedni az emberek és mégis, ha sikerült megmenekülniük, kimászniuk egy gödörből máris keresték a másikat, hogy újabb szenvedésnek tehessék ki magukat. És akkor azt mondják, hogy Ők nem ezt akarták, nem önszántukból vannak ott, ahol. Lemondóan megrázta a fejét. Kár is több szót pazarolni erre. Hosszú-hosszú életeken át látta mindezt a saját szemével. Persze mindig akadtak kivételek, de hát azok voltak a ritkábbak. - Jólvan vadászkám. – mondta megadóan sóhajtva. Ő aztán tényleg nem fog ezen vitatkozni, hogy mennyi a pokolkutyák érdeme, és különben is, kit érdekel? Az, hogy Sebastian csakis a maga igazát hajtogatta megmosolyogtatta. Makacs egy alak az már biztos, de Aaron már olyan sokat látott, talán már majdnem mindent is, hogy egyszerűen meggyőzhetetlen volt. De a jelek szerint Sebastian is, szóval felesleges is lett volna erősködnie. Ő tudta, hogy mi az igazság, hogy nem mindenki gyilkos, ahogyan Josette sem volt az, és semmi sem tudta volna rávenni. - Van, ami nem. – helyeselt. – De a legtöbb dolog igen. Idővel te is rájössz. – hagyta rá, ami a megbocsájtást illete. - Nos, ami azt illeti, ezt abszolút el tudom hinni. – válaszolta. Sőt mi több, ha mást állított volna, azt nem hitte volna el, de ezt, ez volt az egyetlen olyan szituáció, amit hihetőnek vélt. Ami a többiet illette, nos, mit is mondhatott volna? Hogy igen, az Ő sara, de hát nem is akarta másra verni főleg nem az előtte álló vadászra, hiszen még a nagyszülei sem éltek, még Eden is csak alig. Olyan régen volt mindez, és mégis olyan tisztán emlékszik mindenre mintha tegnap történt volna. - Régen talán hallgatott rám, de az az idő már elmúlt. – emlékezett vissza. – De itt nem is az a lényeg, hogy Ő hallgassan Rám. – kissé megrázta a fejét. Úgy érezte minden, amit mond az csak falra hányt borsó, nem ér vele semmit. Lehajtotta a fejét, elmosolyodott. Még nem találkozott olyan emberrel, aki pont neki hadovált volna tiszteletről és erkölcsökről. Az egy dolog, hogy már nem volt angyal, nem volt az Őrangyalok vezére már, de így bukottként még annál is veszélyesebb volt, hiszen már nem sok veszíteni valója volt, mondhatni ennél már nem volt lejjebb. Így hát kitessékelte az arcátlan vadászt az utcára. - És a feleségedre is milyen jól vigyáztál akkor. – jegyezte meg gorombán. Na nem mintha Ő ebben annyira jeleskedett volna, éppen ezért tartott itt, ahol, de hát elhatározta, hogy ezt a hibát nem követi el újra. Ami azt illette már eléggé fel volt húzva, még magán is csodálkozott, hogy nem reppent fel vele az égbe és hajította le, amikor már elég magasan voltak, hogy a zuhanás közben átgondolhassa a dolgokat. - Lehet, hogy rossz nem vagy. De azt abszolút nem értem, hogy Eden mit láthat benned. – szűrte a fogai között a szavakat. – Arrogáns, nagyképű, pofátlan, gyenge ember vagy. – mondta el a róla alkotott véleményét. – Meglátod, rád fog majd unni. – végig mérte a férfit, arcáról tisztán leolvasható volt az ellenszenv. - Mégis ki az, aki vigyáz rá? – kérdezte felvont szemöldökkel – Azokon kívül, akiket maga köré gyűjtött, hiszen róluk én is tudok. És mégis, nem bízom bennük annyira, mint magamban. Hiszen nekik egy dolog számít, kifizessék őket, ezért végzik a dolgukat, de én…, nos én azt nem mondanám, hogy éppenséggel önzetlen célok vezérelnek, de nem várok cserébe viszonzást. És ez nagyon fontos Sebastian. – magyarázta hevesen. - Nagyon jól tudod, hogy miért aggódok. Tudod, hogy milyen veszélyes játszmát játszik. Legalábbis úgy hiszem, elmondta neked, vagy rájöttél. Ha nem, akkor majd idővel. – válaszolta meg a kérdését, habár előtte egy szemforgatást muszáj volt megejtenie. – Bízom benne, hogy nem fog belebukni, de ha mégis, akkor én ott leszek, hogy elkapjam. – összeszűkült szemekkel nézett farkasszemet a vadásszal. – Lehet, hogy csak egy bukott őrangyal vagyok, de akkor is a vezérük voltam. Még így is elég jól elvégzem a dolgom. Sőt, jobban, hiszen már nincsenek negatív következmények, ha megszegem az angyalok szabályait. – vont vállat, hiszen ez már csak ilyen. Ha lebuktál nincs visszaút, de legalább már lejjebb sincsen. | Jonathan Rhys Meyers | The Fallen, Azael | Credit: Venus |

TakaaChan

Előzmény | 2021.11.04. 17:59 - #3

Sebastian Sparks   -  Ezzel én nagyon is vitatkoznék. Ugyan is senki sem szeret szenvedni. Mindenki máshogy éli meg, azt a bizonyos "szenvedést" De senki sincs oda érte. - Javítottam ki a korábban elhangzottakat. Én egy embert sem ismertem, aki szeret szenvedni. Én magam már meg sem érzem. És lefogadom azért, mert hű társam volt a magánnyal együtt. Más még így túl éli, de van olyan aki nem és rögtön véget vett az életének. Azok pedig, akik így tesznek szánalmas dolog részükről. Az helyett, hogy javítanának a dolgokon, nem tesznek semmit sem. Inkább választják a halált, ami után nincs már semmi. De hamar túl tettük magunkat a témán, és már én kerültem szóba ismét. Ebben igazat kellett adnom neki. - Igen, jobb esetben, de ezzel mindenki így van. - És lefogadnám, hogy ezzel Aaron is benne van. Ebben az átkozott városban senki sem tiszta. Még a gyerekek fele sem. Hallottam egy-két olyan esetről, vagy bűncselekményről amiket gyerekek követtek el. Hol szándékosan, és hol a véletlen műve volt. Megráztam nemlegesen fejemet kijelentésére. - Nem dehogy. Egy dolog, ha van véleményed róluk, és egy másik ami csak a tényeket sorolja. - Válaszoltam arra a kijelentésére, hogy túl értékelem a pokolkutyákat. Csupán csak erősebbek, bármely más lénynél és civileknél. Több haszna van a városnak, hogy itt vannak mintha csupán mi halandó vadászok figyelnénk a rendre. Ráadásul ők is öröklétűek, így ez csak dob a helyzeten. Nincsenek érzelmeik, így talán fel sem fogják mit tesznek... csak végzik a számukra kiadott feladatokat. És ha már pokolkutyák... milyen érzés volt megtudni, hogy egy újabb bukottal kell találkoznom? Fenomenális... vagy is nem. Cseppet sem. Ezek a bukottak még nálam is agresszívabbak. Nem tudom, hogy ez most azért teszi mert nem mehetnek vissza a mennybe, vagy van ennek más oka is. Nincs bajom velük, de alapból nem szeretem ha engem akarnak csesztetni. Főleg követni, majd minden marhaságot összehordani. Elmosolyogtam tömör kijelentésén, de megcsóváltam a fejemet. - Oh nem. Nem tévedek. - Rántottam vállat. - Igen is, mindenkiben ott van. Minden emberben, a fajokról ne beszéljünk mert a többség csak gyilkol. Csupán egy apró ok kell, ami előhozza belőled azt a szörnyet, akiről még magad sem tudtál hogy ott van. - Csettintettem egyet, az egyik kezemmel. - Elég csupán ennyi, és már az is vagy. - Az már más kérdés volt természetesen, ha valaki önvédelemből öl. A véletlennek köszönhetően, öntudatlanul, vagy tudatosan is képesek az emberek ölni. Minden csak reflex, és elhatározás kérdése. Én magam is rögtön megtettem volna, ha az a szemétláda nem lép le. Túl gyors volt, kihasználva az alkalmat amikor nekem elborult az agyam, a volt feleségem halott teste láttán. - Ez még félelmítésnek is kevés. - Utaltam itt arra, amikor a poharakra utaltunk. - Bocsánatos bűn? - Nevettem el magam kijelentésén. - Van ami nem bocsátható meg. - Rántottam vállat. Igen, talán kicsit aggresszív lettem én is, de csak ugyan azt a lekezelő stílust kapja, amit ő is generál. Kis ideig elnéztem máshova, de hamar elkaptam ismét pillantását. - Ha hiszed ha nem, eleinte nagy ívben akart kerülni. Nem akarta a társaságomat, főleg nem akkor amikor megleptem. - Mosolyodtam el. Arra a napra vissza gondolva, amikor a társam életét mentettem meg a biztos haláltól. Az már más, hogy Amara megakart ölni akkor még mikor legyengített, de még sem tette. Hiszen akkor még magunknak sem akartuk bavallani, mennyire is vonzódunk egymáshoz. - Azt hiszem, ez fordítva van. Ismered... - Kuncogtam fel. - De igen, még ha a védelmemet sem kéri akkor is ott leszek a nyakán. - És ezt Aaron nem akadályozhatja meg. Sem pedig más. - Hát, az már a te sarad... - Utaltam arra, hogy az ő dolga amiért bukott lett. Az hogy megbánta vagy sem, neki kell tudni. - Mert ő hallgatna rád? - Kérdeztem egy kis éllel a hangomban, ugyan is nagyon untam már az egészet. - Persze, okos. Nem is erről van szó. - Ráztam meg a fejemet. - Nem gondolod, hogy kellene valami tiszteletett mutatnod mások előtt? Vagy egyáltalán nem tudsz semmit az erkölcsökről? - Vontam fel szemöldököm. - Tudod, kicsit eldobni az egoizmust... a viszonyokat. Kérdezésén, mialatt feltette hogy csak próbálkozik, hozzá hasonlóan én is felemeltem rá egyik szemöldököm, arra gondolva, vajon mennyire nehéz lehet neki megérteni hogy a fenyegetőzései igen gyengén produkálnak. Hát hiába mondom, örök hiba engem lebecsülni...? Kérdésein csak enyhén ráztam a fejemet. Mennyire idegesítő alak. A beszélgetést, már kint folytattuk, gondolom volt oka bár engem hidegen hagyott. Ám kijelentésén, megforgattam szemeimet. - Mint mondtam, felesleges volt ide jönnöd... ahogyan követned is. - Néztem rá komoly tekintettel. - Előtte, feleségem volt... érted? - Emeltem fel vállaimat. - Akivel terveztem a jövőmet. - Engedtem le végül. De valamilyen szinten megtudtam érteni az ő helyzetét is. A helyébe talán én is így cselekednék... - De elvesztettem... meg gyilkolták, brutálisan. - Idéztem is fel magamban azt a szörnyű napot. - Nem vagyok rossz ember. - Próbáltam visszatérni a valóságba. - Szóval igen, nem kell féltened. Nem csak én vagyok az, aki megvédené. - És itt nem is Aaronra gondoltam. - De miért is aggódsz ennyire érte? | Jon Kortajarena | The Hunter | Credit: Venus |

Foxy	Előzmény | 2021.10.23. 13:48 - #2

Aaron Watcher - Oh igen, ti emberek imádtok szenvedni. – jegyezte meg inkább csak magának, arra utalva, hogy a kínszenvedés mindig is a világ része volt. Aaron nagyon jól tudta ezt, már akkor, amikor még a felhők között repkedett, mondhatni gondtalanul. Habár akkor még csak a fogalmat ismerte, látta az embereket hogyan élik át a szenvedés különböző formáit, de akkor még fogalma sem volt, hogy milyen az, amikor Ő szenved. Végül sikerült saját magának is megtapasztalnia mindezt. - Hiszen vadász vagy, természetes, hogy vér tapad a kezedhez. – jelentette ki teljesen természetesen – A rosszak vére. – jelentőségteljesen nézett Sebastianra – Jobb esetben. – tette még hozzá. Hiszen bármilyen vadász lehetett. De, mint most kiderült, már nem is annyira vadász, mióta megismerte Edent. - Talán egy kicsikét túlértékeled a pokolkutyákat. – emelte fel a kezét, két ujját közelítve egymáshoz, demonstrálva az elmondottakat. Gondolt itt arra, hogy nem minden csak a pokolkutyák érdeme, de lehet, hogy csak ez az ösztönös ellentét szólt belőle, ami már ősidők óta ott feszül a Menny és a Pokol között. Lesütötte a szemét, az ideges mosoly ott játszott az arcán. Hogy mindenkiben ott lenne a gyilkos ösztön? Na ebben erősen kételkedett, sőt. – Tévedsz. – jelentette ki határozottan – De ez nem baj, mind tévedünk néha napján. – tette még hozzá gyorsan egy vállrándítás kíséretében. - És még csak a poharak törtek el… - szűrte fogai között, de nem fejezte be a mondatot, hogy „és nem a csontjaid” vagy valami hasonló frappáns dologgal. Jobbnak látta, ha mindezt Sebastian fantáziájára bízza. Ami pedig a „még egy tollas” megjegyzést illette, nos ezt nem egészen tudta hova tenni. Na persze, nyilvánvalóan összeakadt egy bukottal, kegyvesztettel, ne adj Isten egy angyallal, valószínűleg mostanában, de hogy ennek bármi kapcsolata is lett volna hozzájuk vagy Edenhez, na arról nyilvánvalóan fogalma sem volt. Pedig, ha tudta volna, hogy egy hozzá hasonló fenyegeti Edent, valószínűleg nem kezelte volna ilyen nemtörődömül ezt a megjegyzést. - Visszafordíthatatlan? – kérdezett vissza felvont szemöldökkel – Oh nem, a halál visszafordíthatatlan, de ez, mondhatni bocsánatos bűn. – javította ki, de most nem ez volt a lényeg. Vagyis hát Neki abszolút az elevenébe hasított, de nem ezért volt itt most. Talán egy kissé meglepetten fogadta Sebastian kitörő indulatait. Mármint, hogy ingerülten közelebb lépett. Arcán egy halvány alig látható mosoly játszott. - Te sem erőltetnéd rá a társaságodat, ha nem akarná. – válaszolta magától értetődően. – De mivel fontos a számodra, így is vigyáznál rá. – magyarázta tovább az igazságot – Vagy nem? – kérdezett vissza. Neki talán ez megától értetődő volt, de másnak nem biztos. Kissé felkuncogott. – Félre ne érts, az Öreget én sem csípem. Mégis csak az Ő hülye szabályai miatt kerültem ide. – magyarázta széttárva karjait, ezzel fekete szárnyait is kissé megemelve. Végül csak nagyot sóhajtott a férfi további mondanivalóján. Hogy tiszteletlen lett volna? Erről nem volt meggyőződve, de legyen, emiatt nem fog vitába szállni senkivel. Végülis megeshet, hogy éppenséggel lenéző másokkal, ezt esze ágában sem volt tagadni. Felvont szemöldökkel figyelte ahogy Sebastian végig méri mondandója után. Elképzelése sem volt, hogy mégis mit képzel magáról. Vagyis hát akárhogy is nézzük, nem sok esélye lett volna ellene, még a legnagyobb jóindulattal sem. - Pedig hallgathatnál rá. – vonta meg a vállát nemtörődömül, mintha ez az egész nem is érdekelte volna. Tulajdonképpen ez a része tényleg nem is izgatta annyira. – Eden okos, tudja, hogy nem szabad túl arcátlanul viselkednie, nálánál erősebb lényekkel. – tette még hozzá. Persze az Ő esetében ez abszolút másképpen működött, vele szemben abszolút hiányzott ez a fajta magatartás, de ez nem is csoda, hiszen pontosan tudta, hogy sohasem bántaná. - Csak próbálkozom? – kérdezett vissza felvont szemöldökkel, kissé meglepetten. Na igen, erre gondolt, amikor az arcátlanságról beszélt. Ha most nem Ő állna itt, hanem egy sokkal megátalkodottabb bukott, akkor Sebastian igen nagy bajban lenne. - Probléma? – felkacagott tekintetét a plafonra szegezte, majd vissza Sebastianra. Vállánál megfogva kivezette a pubból. Már kezdte egy kicsit unni a közönséget, szóval jobbnak látta egy eldugott utcácskában folytatni a beszélgetést. - Probléma csak akkor van, ha ártasz neki. – szegezte neki ujját. – Csupán csak biztonságban akarom tudni. – válaszolta - Ennyi az egész. - És eszemben sincs megmondani, hogy mit tegyél. Csupán csak javasoltam, a te érdekedben. – mondta miközben leengedte kezeit. | Jonathan Rhys Meyers | The Fallen, Azael | Credit: Venus |

Foxy	Előzmény | 2021.10.23. 13:47 - #1

A promise is always easy to make than keep, it takes commitment.

[4-1]