|
Témaindító hozzászólás
|
2021.10.07. 21:16 - |
"Have it all, rip our memories off the wall,
All the special things I bought, they mean nothing to me anymore"
Lezárt kör
|
[4-1]
(komolyan gp...az utolsó mondatot levágtad? >_>)
Tudok különböző beltereket mutatni aztán ha valami megtetszik neki akkor arra már le is szűkíthetjük a kört. Minden csak rajta múlik. |
Múltkori találkozóm után Lara lakásán kezdtem el dolgozni, hiszen látványtervvel akartam előrukkolni neki a következő alkalommal mikor ellátogatok megint hozzá. Ha rábólint akkor fogok természetesen nekilátni a munkálatoknak, előbb semmiképp sem. Bár elég pozitívan állt mindenhez amit felsoroltam neki, mégsem akarok úgy elkezdeni egy felújítást hogy ő nem bólintott rá mindenre. Ha a képeken is tetszik majd neki akkor remélhetőleg mikor készen lesz a lakása teljesen oda lesz érte. A hétvége folyamán neki is álltam először papírra felvázolni minden szobát, hogy mégis körülbelül hogy fog kinézni, majd később programban korrigáltam és bővítettem a dolgokat. Közben kaptam értesítőt a telefonomon, ám azonnal tudtam hogy emailem érkezett hiszen a kis levélke ikon jelezte is ezt nekem. Mertem remélni hogy nem valami idióta reklám, vagy spam ám ahogy megnyitottam azonnal konstatáltam, hogy szerencsém volt hiszen valójában egy új ügyfél keresett meg ilyen módon. Legtöbben általában vagy Instán vagy Facebookon találnak be üzenet formájában, hiszen ezek a platformok most fénykorukat élik, de egyáltalán nem zavar engem az email sem. Gyorsan átbogarásztam a határidőnaplómat ahol vezetem a különböző ügyfelekkel való találkozókat meg minden fontos dolgot amit el kell intéznem a lakásokkal kapcsolatban, majd csak ezután tudtam neki szabad időpontokat javasolni a válaszomban. Sajnos nem tudok mindent egy nap alatt elintézni, hiszen a mesterembereknek is ugyanúgy van saját beosztásuk ami szerint dolgoznak.
Visszatértem végül a munkámhoz amivel eddig ügyködtem mielőtt még szünetet tartottam volna. Holnap egy kicsit lazább napom lesz így megengedtem végül magamnak, hogy jó sokáig a látványterven dolgozzak. Már éjfél is elmúlt mikor Luna szinte rosszalló tekintettel ugrott fel hozzám, hiszen még mindig a gép előtt görnyedtem:
- Tudom-tudom késő van, de ezt be kell fejeznem. Te csak aludjál, nekem nincs szükségem sok pihenésre tudod - cirógattam meg szórakozottan a fehér buksiját mire hangosan neki is állt dorombolni és mint aki jól végezte dolgát már össze is gömbölyödött az ölemben. Elmosolyodtam ezen halványan így miközben lágyan simogattam a bundáját közben fejben már összeraktam Lara nappaliját is. Számomra muszáj először gondolatban valami kinézetet létrehoznom majd utána a programban azt megalkotnom. Eléggé vizuális típus is vagyok emiatt. Gyorsan átnéztem a jegyzeteimet az adott lakrészről és már hamar is beugrott az elképzelés amit először megálmodtam mikor ott voltam. Nemsokára következett is a sűrű kattintgatások sorozata, szinte teljesen belevesztem a munkába, konkrétan elkapott a flow élmény úgy beszívott. Hajlamos vagyok erre, hiszen tényleg szeretem is azt amit csinálok. Így mire észbe kaptam és végeztem már hajnali három óra volt. Te jó ég, miért repül ilyen gyorsan az idő? Én kevesebbnek éreztem.
Sóhajtottam egy picit majd elküldtem végül a kész fájlokat Laranak hogy mikor ő felkel megcsodálhassa és rábólinthasson ha neki tetszik. Természetesen megírtam neki hogy ha valami nem stimmel nyugodtan szóljon. Inkább most derüljön ki a tervezési fázisban mitsem a kivitelezésnél. Következő alkalommal úgyis elmegyünk közösen kincsekre vadászni, hiszen a konyhába keresni kell ugyanolyan székeket amikről beszéltünk. Ha jól rémlik azok Ikeás székek még egy régebbi kollekcióból származnak és ha szerencsénk lesz akkor lehet találni fogunk legalább egy szettre valót.
Elnyomtam egy kis ásítást majd a gépem kikapcsolása után óvatosan a karjaim közé kaptam Lunát és az ágyhoz battyogtam vele, hogy most már ott aludhassunk végre közösen. Megengedtem most magamnak a lustálkodást kivételesen hiszen kitettem magamért, ráadásul ma már sok mindent nem kell csinálnom. Délután ráér a festékvásárlás a többi ügyfélnek. Egyik kedvenc elfoglaltságom ez mind közül talán. Bár a ruhatáram nem ezt hangsúlyozza, de imádom a színeket. Szeretek különböző festékeket keverni hogy egy tökéletes színt kaphassak amit a boltok polcain nem talál az ügyfelem. Természetesen felírom utána a festékkódokat és az arányt is, hogy ha kell és szükségem van rá akkor könnyedén előkaphassam bármikor. Szép kis lista gyűlt már ebből össze az évek folyamán amit egy ennek szentelt noteszbe írok mindig.
Ám másnap már az újabb kliensem felé vezetett az utam, így a szokásos dolgaimmal már a kocsiba is pattantam. Hamar bepötyögtem a gps-be a címet amit megadott és már indítottam is a járgányomat. Kicsit megbolondult a cél végére a kis ketyere - szokás szerint - mert egy nagy kerülőt akart volna velem végrehajtatni, de nem vagyok annyira elveszett szerencsére a városban, így tudtam, hogy pontosan merre kell fordulnom amivel időt spórolok meg. Mikor leállítottam az autómat akkor kapott észbe a kis szerkezet mire csak megforgattam a szemeimet:
- Ócska vacak - nem is értem minek használom. Maximum csak azért hogy a környékre eljuthassak gond nélkül, a többit már tudom. Ám legtöbbször tényleg meghülyül és nem egyszer volt már rá példa a hosszú útjaim során is hazafele, hogy simán bevezetett volna az erdőbe. Hiába frissítem neki mindig a térképet egyszerűen nem elég hogy tökéletesen működjön. A harcot ezzel már rég feladtam, de ettől függetlenül mindig egy kicsit bosszant, ám annyira nem, hogy teljesen elvegye a kedvemet. Könnyed lendülettel kiszálltam és a fejemre dobtam lazán a szélesebb karimájú kalapomat, majd a vállamra dobtam a táskámat bezárva az ajtót magam után. Célirányosan a lépcsőház felé mentem és a kapucsengőn már kerestem is a nevet akihez be kell jutnom. Adanthalion Darty…
- Áh! - meg is van. Sok ember lakik erre, mire kibogarássza az ember beletelik egy kis időbe. Na nem mintha késésben lennék, igazából pár perccel előtte már itt vagyok ahogy megbeszéltük. Utálok késni, inkább igyekszem mindig előbb megjelenni. Meg is nyomtam közben a gombot türelmesen várva mire beengednek. Már pont mondtam volna hogy ki vagyok, de hamar beengedett a lakás tulaja. Mondjuk jogos, számított rám hiszen így beszéltük meg, mégis ki más csengethet? Sétáltam is felfelé, így a kopogó magassarkúm a lépcsőházban csak úgy zengett. Remélem nem kergetek ezzel a halálba senkit se, tudom hogy egyeseknek ez baromi idegesítő, de esküszöm sietek bármennyire is nem hangzik úgy. Amint megtaláltam a lakás számot már kopogtattam is az ajtón röviden így hamarosan az ki is nyílt. Elmosolyodtam halványan üdvözlésül:
- Mr. Dartyhoz van szerencsém? - kérdeztem ám hamarosan beljebb is engedtek így ezt egy igennek vettem és már levettem azzal a lendülettel a kalapomat amint beértem a lakásba. Egyből fürkésztem a belső teret szakmai szemmel egy picit így a következő mondata meglepetésként is ért. Kutya? Észre se vettem, éppen a falakat nézegettem.
- Oh. Ugyan egyáltalán nem zavar, nem kell szegény párát ezért ketrecbe zárni - én se szívesen teszem a kis szállítójába a macskámat csak akkor ha nagyon muszáj. Tudja ezt ő is nagyon jól, akkor előszeretettel bújik el, hiszen általában akkor az éves doktori vizsgálatokra kell vinnem. Azt pedig ki szereti? Senki.
Kicsit beljebb tessékeltem magam miközben elő is kaptam a jegyzettömbömet a férfi nevét felfirkantva.
- Szóval mit szeretne változtatni a lakásán? Teljes felújítást óhajt, vagy csak egy szobával nem elégedett esetleg? - vannak ilyen ügyfeleim is, szóval mindenre számítok. Van aki csak a hálójával nincs kibékülve, megint más az egész lakásával. Ez teljesen természetes dolog, én pedig azért vagyok hogy ebben segíthessek.
- Van valami konkrét elképzelése is? - érdeklődtem egy picit tovább - Természetesen az sem probléma ha nincsen, így is tudok segíteni - picit több információ kell akkor számomra, de nem okoz gondot. Nem árt előtte valamennyire megismernem. Akár a szakmáját ha szükséges, vagy a hobbiját, picit a stílusát. Tudok különböző beltereket mutatni aztán ha valami megtetszik neki akkor arra már le is |
|
Lassan rebbent meg sűrű sötét szempilláim rengetege a felkelő nap első kacérkodó fényeire. Ugyan ebben az órában még sugarakról nem beszélhetünk, de már ilyenkor is meglepő fényárban úszott a sötétítő óvó ölelését nélkülöző szoba. Csak nehézkesen, a puha dunyha melegétől ellustulva nyújtózkodtam. Torkomról észrevétlen még egy rekedt nyögés is felszakadt, de csupán addig tartott, míg el nem értem addig amíg nyúltam. A mozdulat végén aztán bárgyú mosoly költözött ajkamra, a madarak korai dalát hallgattam. Az estére bukóra hagyott ablak ugyan vonzhatja a betörőket, de semmi nem tudja pótolni sem a természet spontán koncertjét, sem a tényt, hogy hűvösebb helyiségben egészségesebb átaludni az éjszakát.
Nem időztem sokat a takaróm alatt, ha már egyszer szemeim kipattantak, akkor követtem ezt a tendenciát teljes valómmal is. Felemelkedve csupán két lépést tettem, hogy rálássak az ágy végében alvó Cooper-re. Szinte azonnal emelte is rám tekintetét, amint árnyékot vetettem kedvenc vacokjára. Egy pár pillanatig csak így bámultuk egymást, egy izom se moccant a szobában. Végül aztán nem bírtam tovább, elmosolyodtam, mire válaszként némi kopogást kaptam a padlón. Bizony, Cooper már egyike azon kutyusoknak, akiket nem csonkítottak meg a születése utáni napokban csak azért, hogy valami ostoba divatkinézetnek megfeleljen. Már nem rendelkezett sem hegyes fülekkel, sem kis bunkóval a farka helyén. Apropó az utóbbi alapján, viszont mégis csak érte némi műtéti beavatkozás, így ivartalan. Valószínűleg nem is véletlenül, szívesen csap a combomra néha lilás foltokat boldog csóválásnak álcázva.
- Na, ugye, hogy elfáradtunk az egész éjszakai pihenésben? – guggoltam le hozzá, megdörzsölve pofája oldalát, ahogy boldogan rám ásított. – Lefogadom, hogy már alig várod hogy könnyíthess magadon – kuncogtam felegyenesedve, hogy magam is elvégezhessem azt, amire kutyusom is nagyon várt már.
Egy gyors arcmosás és felöltözés után már indultam is, hogy az izgatottan toporgó Cooper fogai közül elvegyem nyakörvét és a pórázt. Csak mosolyogtam, ahogy azonnal seggre vágta magát. Gyorsan megtanulta, hogy ha könnyebben hozzáférek és segítőkészebb a készülődésben akkor sokkal hamarabb elindulhatunk. Még rám is felkerült egy edző cipő és magamhoz vettem néhány könnyen lebomló zacskót, hogy a kutyapiszok se maradjon szerte szét az úton, amit reggelente megteszünk. Az ajtón kilépve egy szintén korán kelő szomszéddal is összefutottunk, mint általában a hétköznapokon. Mindketten elszusszantunk egy gyors köszönést, és már indultunk is mindhárman. Ki-ki a saját dolgára. Cooper például, hogy megtalálja az első kellemesen vagy éppen kellemetlenül illatozó kocsikereket. Ezeknek az ösztönöknek a leküzdését már sokkal nehezebb volt elérni, mint az összes többi trükköt betanítani neki. Azoknak látta az értelmét általában, ezt meg csak csinálni akarta. Nyilván, ha csak nem voltam túl figyelmetlen ezeket elkerültük, és inkább fák árnyékába terelgettem. Ott ritkán találkoztam már morcos tulajjal, aki esetleg megkínál, hogy a tulajdon ruhámmal, hajammal vagy nyelvemmel tűntessem el onnan, attól függően, hogy az egyén épp mit talál kellőképp drágának vagy éppen megalázónak. Érdekes módon valahogy a pár kortynyi vízzel való öblögetés ötlete ritkán születik meg a fejekben elsőre, de megelégednek, ha így járok el. Nem véletlenül ügyelek is erre mindig kínosan, hogy legyen egy kulacs is mindig kéznél.
Egy órás bóklászás után aztán vissza is értünk otthonunkba, ami csak igazán ilyenkor volt feltűnő mennyire… Barátságtalan? Vagy ha nem is az legalábbis igencsak szerény. Bizakodva néztem az órára, abban reménykedve, hogy ebben mától fogva változás állhat be. Még volt néhány szabad órám, mielőtt még megérkezne „vendégem”. Lecsatoltam Coop-ról a nyakörvet, elégedetten nézve, ahogy boldogan megrázza magát a kimerítő reggeli kiruccanás után. Félretettem a sétáláshoz nélkülözhetetlen eszközöket, majd átvonulva a konyhába előkészítettem a reggelinket. Némi száraz táp és két lágyra sütött tükörtojás pirítóssal. Mindketten szokásos helyünkhöz telepedtünk, én pedig a szokásos szociális média böngészés helyett saját üres, de legalább tiszta fehér falaimra bámultam. Határozottan rá férne, hogy egy hozzáértő szakember kezébe vegye ezt a gyászos kinézetű legénylakást, Alapvetően nem lenne ekkora szívügyem. Azonban jelen helyzetemben nem engedhetem meg azt a luxust magamnak, hogy a lehető legminimálisabb körülmények között éljek. Úgy nem, hogy nincs külön a munkámnak szánt irodaépületem. Már pedig, ha arra kényszerülsz, hogy a lakásodba fogadd az ügyfeleidet nem árt, ha legalább a környezet jó hatással van rájuk. Mennyivel egyszerűbb a lakberendezőnek… Szorongjon csak az ügyfél, hogy mit vall otthonának vagy épp munkakörnyezetének.
Az étkezés végén még egyszer átnéztem a néhány emailt, amit váltottam a hölggyel, akinek nemsokára kezei között fog pihenni sorsa szobáim kinézete. Csak reménykedtem, hogy tényleg képes elérni mindazt a változást, amire instagrammján is felfigyeltem. Hasonló területen dolgoztunk, így ismertem a buktatóit az ostoba megrendelőnek, így igyekeztem nagyjából felkészülni. Szerintem egész jó kis listát írtam össze arról, amit szeretnék, valamint tartottam saját részre egy magán felzárkóztatást a belső építészeti stílusokból… Bár abban nem vagyok olyan maga biztos, mint listámban. Aztán ha megérkezik majd nem így lesz. Simán el tudom képzelni, hogy a felsorolásom is ingatag lábakra kerül át a biztosak helyett.
Gyorsan elmosogattam végül, majd le is zuhanyoztam, hogy ne csupa mérges feromonnal szembesüljön a hölgy, ha megérkezik. Egy szimpla fehér póló és egy krémszínű melegítő mellett tettem le a voksom viselet gyanánt, de még ezek után is volt majdnem egy egész órám hátra. Ezt főként email-ek olvasgatásával töltöttem és azzal, hogy a tegnap előkészített még kicsomagolatlan lomjaim felett tétlenkedjek bele-bele kukkantva azokba. Mintha két perc alatt bármit is változhatna mágikus módon a tartalmuk.
A kapucsengő mint valami lélekharang úgy csendült fel a némaságban. Belőlem egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel látván, hogy pár perccel még korábban is érkezett. Cooper csak értetlen pofával baktatott ki hozzám, mintha csak számonkérne, hogy miért nem szóltam korábban, hogy várunk valakit, kétszer ilyen tisztára nyalta volna magát. A kagylót felemeltem, majd igen röviden csak ennyit szóltam: - Máris engedem – és ezzel a lendülettel már nyomtam is a készülék alatt megbúvó zöld gombot, mely a lépcsőházba vezető utat eddig elzárta. Végül visszahelyezve a telefont a helyére egy pillantás alatt ellenőriztem, hogy a kulcsom a helyén van, így amikor kopogást hallottam már csak nyitnom kellett az ajtót. A hangra Cooper is előrébb battyogott, kíváncsiskodva lihegve a jövevényre.
- Kérem fáradjon beljebb – nyitottam szélesebbre az ajtót, utat hagyva a nőnek. Coopert pedig igyekeztem egy kicsit hátrébb szorítani, hogy véletlenül se örüljön meg túlságosan. – Ha esetleg zavarja a kutya elzárhatom, csak szóljon – mondtam előre felajánlva, hozzászokva, hogy bizonyos ügyfelek féltek tőle, vagy csupán a puszta látványától is rosszul voltak. |
"Have it all, rip our memories off the wall,
All the special things I bought, they mean nothing to me anymore"
Lezárt kör
|
[4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
