FrissítésSúgó

Deathy	2021.09.18. 23:01 -
	Minden démon másképp működik, de attól még démonok.

[15-1]

Foxy	Előzmény | 2021.11.29. 20:37 - #15

Samael Gornek   Érdekesnek véltem, hogy az ismeretsége többsége a halálát akarja, ami azt illeti enyhe túlzásnak éreztem. De ez most nem volt túlságosan lényeges, csupán csak egy aprócska kitérő. Meg kell hagyni Darius fel volt készülve, még így is, hogy teljesen váratlanul leptem meg. De hát mire is számíthattam volna egy ilyen hosszú életű vámpírtól, aki már oly sok mindent látott és tapasztalt. Habár, azt meg kell hagyni, velem még nem volt dolga, vagyis ilyen közvetlenül még biztos nem. - Te most hízelegsz? – kérdeztem meg kissé felvonva szemöldököm, ajkaimra egy félmosoly kúszott. Hát persze, hogy hízeleg, még ha nem is szándékosan teszi. Ugyan nem vártam meg, hogy meddig merészkedik el, azt hiszem képtelen lettem volna csak hagyni és figyelni az eseményeket. Persze voltak olyan helyzetek is, de ez most teljesen más volt, főleg, hogy egy pimasz kis vámpírral álltam szemben, vagyis most már nem szemben. Meg kell hagyni, a vámpírok többnyire ilyenek voltak, mindig is felsőbbrendűnek tartották magukat, mindennél és mindenkinél, de hát mit zavart ez engem, amikor nagyon is jól tudtam, hogy a ranglétra legfelső fokán úgyis Én vagyok. Hagy gondolják csak, hogy ők az elit, annál mókásabb a játék. Éreztem, hogy a harag egyre csak gyűlik bennem. Tudtam, hogy szándékosan próbál felhergelni, hogy hátha akkor majd hibázok? Nem tudom, talán. De hát akárhogy is nézzük a harag a lételemem, nincs olyan helyzet, amiben hibázhatnék. És most én voltam előnyösebb helyzetben, bár, ha őszinte akarok lenni, mindig én vagyok előnyös helyzetben, bármi is van. - Nem köthetek mindent az orrodra. – válaszoltam hanyagul, azt hiszem, ebben a pillanatban jobban lefoglalat, hogy végig simítsak a combján, majd az övével babráljak. Fura dolgok ezek. Az még furább, hogy ezek után sem hagyott fel a bátor megjegyzéseivel. Nem átallott még így is a szemembe nézni, belemarkolni a hajamba. Az utóbbi jobban meglepett, de hagytam, miért ne hagytam volna, hiszen egészen jól esett. Az a fránya vámpír természet, folyton csak a harapdálás. Lefogadom megkóstolná, milyen egy démon saját porhüvelyének íze… – futott át a gondolataimon egy pillanatra, egy apró mosolyt csalva az arcomra. – Te direkt provokálsz engem? Nem félsz, hogy mérgemben esetleg kárt teszek benned? – kérdem felvont szemöldökkel, némi aggodalmat mimikálva, jelzésképpen jobban megszorítva csuklóját. - Hogy mennyit ér? – a tetetett aggodalom egy pillanat alatt eltűnt az arcomról, vészjóslóan kacagtam fel. – Hogy mennyit ér… - ismételtem meg újra, halkabban. Vigyorogtam, szemeimben gonoszság csillogott. Darius szemeiben néztem egy pillanatra, majd ellentmondást nem tűrve döntöttem le az asztalra. Másik kezemmel most a vállát fogtam, közelebb hajoltam hozzá. - Neked mennyit ér a testi épséged? – kérdeztem, miközben végig mértem. – Vagy az életed? – tettem még hozzá, visszakapva a tekintetem arcára, ami most az asztal lapjának nyomódott. - Mint mondtam, azt hiszed nagyon okos vagy. – ciccogtam párat elégedetlenül. De hát egy szavam sem lehet, mind azt hiszi, hogy olyan okos. – De elfelejtesz egy aprócska tényezőt. Én démon vagyok. Nincs hatalmad felettem. – hangom fenyegető volt, de kezem közben elkalandozott. Végigsimítottam derekán, le a fenekéig, hogy aztán megmarkoljam nadrágja szegélyét. – Tudom, hogy vágysz rám, hogy megkóstolj. – állapítottam meg, felesleges is lett volna tagadnia, minden vámpír erre vágyott. Persze másra is, de ez volt a legfontosabb. – Kérni is fogod, vagy csak kéreted magad? – huncut vigyorra húztam a számat. | Alex Hogh Andersen | The Wrath | Credit: Venus |

Deathy

Előzmény | 2021.11.19. 17:48 - #14

SAMAEL & DARIUS Visszakérdezésére gondolatban ismét feltettem magamban a kérdést. Vajon képes egy démon démont ölni? Lehetséges? Vesztenivalója aligha volna, na, de megérné neki? Szerettem volna kideríteni, mert ha a válasz igen, akkor a kutatásom gyümölcsét el is vetném, és igyekeznék inkább arra koncentrálni, miként érjem el, hogy megölje saját fajtársát. A halál mégis csak biztosabb annál, mint, hogy a pokolra küldjük, aztán valaki visszahozza. Hogy belemennék-e ezáltal egy új alkuba? Valószínűleg. És majd aztán ezeket a szálakat is elvarrnám valahogy. - Nem kell ezt mondani. Nem lepődnék meg rajta. Aki ismer, jobbára amúgyis a halálom akarja. - vontam vállatt szinte közömbösen a témát érintőlegesen, noha mélyen magamban azért ott lapult némi aggodalom, hogy a libikóka kezd rossz irányba dőlni, hogyha játék közben magamra haragítom, nagyobb eséllyel nyiffanok ki általa, mint bárki más által. Viszont, ha szorul a hurok, azt igyekszem időben észrevenni, ami nem egyszerű egy sajtkukac démonnál. Hát mégha amaz gonosz mosollyal mögém lépked. Picsába... Ez a bestia egyszerre vonz és taszít. Mégis, hogy a faszba kerüljek ki ebből győztesként? Vagy csak szimplán életben maradva...? Megpróbáltam hát javítani helyzetemen,  és szembe fordultam vele, némi huncutsággal fűszrezve túlzott közelségem, avagy a kevés kis helyet köztünk. Egy ideig úgy tűnt, hogy sikerült is, mármint átvenni a domináns fél szerepét. Egy ideig.... - Egy ilyen ellenfélnél, kit a kebledre ölelsz, kénytelen vagy alapos munkát végezni, mert a hiba könnyen a halálod jelenti. - válaszoltam rá, mialatt még egy pár miliméterrel közelebb hajol arcához, már-már ténylegeset szimulálva, és odalent sem féltem addigis kikapcsolni övét, majd a nadrágja gombját is, s bár ki tudja meddig mentem volna, míg közbe nem vágott. Nos, nem kis meglepetésemre. Nyögtem is egy meglepetett, ahogy egy csavarással újfent magam mögött tudhattam, közelebb, mint eddig. Túl közel. Ó, bassza meg, ha most beijedek, gyászos pillanatoknak néznék elébe, de be kell valljam, ez idáig nem igazán adtam másnak lehetőséget, amelyben én lettem volna a tömni való. Látszik, hogy a munkámba temetkezve, mostanság nem sokat gyakoroltam a flörtölgetést, mert elfelejtettem, hogy bizony én is megüthetem a bokám. Annyiból örültem csak, hogy nem vagyunk szemtől szembe, mert így nem láthatta azt a pillanatnyi kételyt tekintetemben, amely ott csillogott titkon még akkor is, mikor a fülemhez hajolt. Egyrészt megborzongatott, ahogy egy halk nyögés a fullasztó erotikában, másrészt viszont ébren tartott annyira szavainak tartalma, hogy ne kezdjek el olyasmiről ábrándozni, amiről nem kéne. Legalábbis nem most...   - Ugyan, ugyan... elég lett volna egy szimpla nem is. - válaszoltam némi magabiztosságot lopva hangomba, miközben félszemmel olykor lesandítottam meddig merészkedik el keze. Amíg elől játszik velem, nem gond... Mármint... nem mintha lélekben már ott tartanék, hol az ábrándok útján már markában tudhat - s bizony a kétes értelmében -, hol csendes táncba kezdek az ördög fiával. Már-már azon aggódom, mi lesz, ha kedvét veszi tőle hűvös bőröm... Most mégis erőt veszek magamon, már ami a folytatást illeti, mert egyre kevésbé érzem a realitás talaját, s hallgatok a vállamon ülő kisördögre. Hmm, vagy inkább fülembe duruzslóéra. Fejem hátra hajtom vállának nyomva, s ha képes vagyok ilyen kicsavart állapotban is, rápillantok, amennyire csak tudok.   - Nem szégyen bevallani, hogy nem bírsz el a saját fajtáddal... - húzom huncut mosolyra ajkaim, szabad kezemmel pedig hátra nyúlok érte, egészen a kobakjáig, hogy sötét fürtjei közé fúrjam ujjaim, s rámarkolva kicsit előrrébb húzhassam, azon célból, hogy kényelmesen fülébe haraphassak. Nem erősen - még nem - csak éppen annyira, hogy lehellettem csiklandozza, fogaim bizsergessék. Az tiszta, hogy egyikünk sem szereti, ha irányítják, de közben mindkettőnk dominálni akar.   - Áruljam el egy démonnak, milyen módszerrel szándékszom elrendezni egyik fajtársát? - kérdek vissza miután elengedem fülét fogaim fogságából, ám bár legszívesebben már a nyakába mélyeszteném őket, hogy elvehessek belőle valamit, ami ő. Tetszik ez a lassú tánc, forró játék, hol egyikünk se tudja, hová vezet az út, mégis próbál úrrá lenni rajta. - Mennyit ér neked a válasz? | Dominic Cooper | | Credit: Venus |

Foxy	Előzmény | 2021.11.17. 14:08 - #13

Samael Gornek   Válaszadás közben figyeltem arcának minden rezdülését. Ahogy elgondolkodott rajtuk, méregette, hogy mi lehet igaz és mi nem. Talán meglepődött volna, ha tudja, hogy valójában ez az igazság, amit mondok. Hiszen mi értelme lett volna hazudni? Ebben a helyzetben nem vitt volna előrébb. És hát az igazság sokszor nagyobb felfordulást tud okozni, mint egy jól kifundált hazugság. - Ki mondta, hogy te halnál meg, vagy hogy csak te halnál meg? – kérdeztem vissza egy pillanatra megvillantva fogsoromat. De nem feltétlen vártam választ. Kissé talán fenyegetésnek hangozhatott, habár nem szántam annak. De ki ne érezné magát fenyegetve, amikor a haláláról beszélgetünk? Szóval teljesen jogosan érezte volna Darius azt, hogy fenyegetik, és teljesen jogosan háborodhatott volna fel rajta. De hát ebben a világban, és főleg ebben a városban, ez talán már megszokott, talán nem neki, de akkor is, egy mindennapos dolog. Be kell, hogy valljam élveztem, ahogy ideges tekintete követ mindenhová, amikor felekeltem. Addig le nem vette rólam a szemét, amíg a háta mögé nem értem. Mit mondhatnék? Szeretek szórakozni, játszani az idegekkel. De nem sokáig bírta, hogy ne legyek a szeme előtt. Egy kissé talán bántam is, hogy nem bírt nyugton megülni, de hagytam, hogy tegyen ahogy jónak látja. De kárpótolt a cselekedeteivel, az már biztos. Ördögi vigyorral a képemen hallgattam Darius magyarázatát. Okos, nagyon okos, ezt el kell ismernem. Megpróbál csőbe húzni egy démont, és ahogy elnéztem, akár még sikerrel is járhat. Egyetlen egy hiba volt a dologban, hogy Mori valahogy úgy beleette magát valakinek a fejébe, hogy képtelen elszakadni tőle, ahányszor elűzik, vissza a Pokolba, ahová tartozik, annyiszor tér vissza, mert valaki vagy valakik képtelenek elengedni. Őszintén szólva, annyira nem is foglalkoztatott a dolog, de most egy kissé felkeltette az érdeklődésemet. Persze nem én jártam volna pórul, amikor visszatér a bosszút forralva, de lefogadom, hogy Dariusnak erre is van terve. Vagy nem? Nos, ezt meg akkor meglátjuk. Hiszen mégis csak ott volt az a „talán” a mondandójában. Viszont, ha talált egy olyan megoldást, ami végleg képes megszüntetni a démon problémát, akkor nekem sem árt résen lenni. Mert nem tudhatom, hogy éppenséggel mit talált ki, ezért jobb lenne minél előbb kideríteni. - Alaposan kitervelted. – jegyeztem meg közömbösen. Felvont szemöldökkel figyeltem, hogy mit csinál szabad kezével. Megtörve a szemkontaktus pillantottam a kezére, ami övemre tévedt, majd vissza rá. Nagyon magabiztosnak tűnt, ahogyan én is. Miért állítottam volna meg? Kíváncsi voltam, hogy mihez kezd, hogy mit akar elérni. Bár, be kell, hogy valljam, ezek az emberi érzékelések néha még nekem is újak voltak. És most itt volt ez, megint ez a furcsa bizsergető érzés. Habár az érzelmek fura mód nem jutottak el hozzám, csak a harag, érthető okokból, de azért emberi testben, megvoltak ugyan azok az emberi érzékeléseim, mintha csak egy egyszerű halandó lennék. És ebből kifolyólag a testem érezte a vágyat. Oooohhh, Asmodeus, ha ez a te műved, esküszöm kicsinállak. – gondoltam dühösen, hogy nem tudom biztosan megmondani. - Hmm. – nyaltam végig a számat. Hagytam, hogy befejezze a mozdulatot. Csak ezután nyúltam keze után, csavarva egyet rajta, ezzel megfordítva. Hozzásimultam a hátához, ágyékomat a fenekéhez nyomtam, egy milliméternyi hely sem maradt kettőnk között. Ajkaimat füléhez simítottam. - Azt hiszed nagyon okos vagy. – kezdtem bele mondandómba, fenyegetően lehalkítva a hangom – Hogy majd te fogod rászedni a haragot és nem fordítva. – elmosolyodtam. Végül is tetszett, ha valaki tökös és nem behúzott farokkal, szűkölve kuporog előttem, hiszen az élvezet abból jött, ha valaki megpróbált ellenállni. És a hangsúly a próbálon van, mert amúgy is vesztésre vannak ítélve. - Tudom mit szeretnél elérni, de megsúgom, hogy nem fog összejönni. - orrommal végigszántottam a haján. Másik kezemmel, ami nem tartotta bilincsben, végigsimítottam felső combján, megállapodva az övnél, amit könnyűszerrel csatoltam ki. - De ezt szerintem te is nagyon jól tudod. – állapítottam meg szem ráncolva – Ki ez a megbízott, akibe ennyi bizalmat fektetsz? – tettem fel végül a kérdést, habár erősen kétlem, hogy olyan könnyen adja majd ezt az információt. Szinte biztos vagyok abban, hogy nem egy pokolkutya, az a megérzésem, hogy Ő sem szívesen tartózkodik a közelükben, még akkor sem, ha alvilági üzletei talán a legkevésbé sem érdekli azokat a pokoli lényeket. Ez egy természetes ösztön a részéről, ahogy a mostani szituáció nem éppen nevezhető annak. Mégis ki kezd ki egy démonnal? Persze Asmodeus-szal rendben is volna, de a Harag... Habár, ha jobban belegondolok, engem is az indít be, miért lenne másképp Darius esetében. | Alex Hogh Andersen | The Wrath | Credit: Venus |

Deathy

Előzmény | 2021.11.15. 11:50 - #12

SAMAEL & DARIUS Bár a rovarok jobbára ösztön lények, a halál szelének meglegyintését ők sem hagyják figyelmenkívül. S mégis... mindazok ellenére, hogy sokszor saját bőrükön vagy jobban mondva kemény kitin páncéljukon érzik a nyomást, törést, fulladást avagy a forróságot, a csáb erő vonza őket a halálba. Ostobának tartják őket, pedig, belegondolva mind ugyanezen hibát követjük el. Csak minket nem a narancslé vagy a fény vonz. Hanem a pénz, a hatalom, az egó, hogyha én most hősi halált halok vagy az átkozott káros szenvedélyek. Az út sokféle, ám a végkifejlett mindig, de mindig ugyanaz. A vég előbb vagy utóbb bekövetkezik. A lepke mégsem tud elvonatkoztatni attól, hogy a vakító fény mely felé oly hevesen repül, a halálba vezeti. Mi vámpírok se működünk másként. Mert ösztönző célok nélkül nincs értelme életünknek. A józanság pedig már a kezdetekkor sem erősségünk. S bár tisztán látjuk, hogy miként haladhatunk a kikövezett úton, éjgyermekeként a démoni erő olyan számomra, mint szomjazó alkoholistának az ital. A kevés nem elég, mindet akarom. Az, hogy Hak-nél miért nem éreztem mindezt, nem tudom. Talán mert démonilényként is csupán a legalja szinten van. Ereje nem olyan érzékelhető és ősi, hogy az akárkit bevonzon. S azért is fogalmaztam így, mert mint tudjuk, valakit vagy valakiket évek óta rabjává tett, hogy vissza vágyják jelenlétét. Samael azonban vele is elbírhat, mert szavai mindvégig hihetően csengenek, noha tudom jól, hogy mindjük átkozott hazudozó. Ugyanakkor, ha alkalmam lehetne rá, szívét kitépném, hogy minden, ami most benne lakozik, az enyém lehessen. Kellemetlen, hogy ez mégsem ilyen egyszerű. Az pedig még inkább, hogy mindkettőnk domináns, ami bizony könnyen ellentétet szül. Kíváncsian hallgattam, s bár egyrészem hihetőnek tartotta miket mond, ám a másik részem minden egyes szavára kérdéssel felelt volna. A kiváltsága valóban kiváltság? Tényleg csupán a kaput szándékszik védeni? Arra ott volnána a kutyák, nemde? Abban azonban egyetértünk, hogy jobb, míg az a kapu ezer lakatra van zárva. Válaszát hallgatva aztán én is hátra dőltem, úgy gondolva, hogy ebben lehet némi igazság. Kezeim a kartámlára simítottam és keresztbe font lábakkal kicsit meghintáztattam a széket, miközben kissé félre biccentettem fejjel néztem vissza rá.   - Vérbe fullasztani...? Azt hiszed, hogy a halálommal megfékeznéd? Találna helyettem mást. - közöltem vele a tényeket a vérbefullasztását illetően. Nem mintha egyébként nem bánnám, hogy még én kerülök ilyen kellemetlen helyzetbe, mint a megölésem. Ebben a procedúrában elvileg én csupán egy kis csavar vagyok. Bár bízom benne, hogy életben maradó. Noha abban a világban már ki tudja szükség lesz-e a klubbomra... Egy szemethunyt, néma biccentéssel válaszoltam, miszerint elégedett vagyok, ám bár, hogy hiszek is benne, megint más. Most pedig én voltam a soron következő. Nehéz volt úgy higgadtan beszélni, hogy a démon - izgatottságában? - föl-alá mászkált. Hát még mikor mögém került, melyet szemem sarkából gyanakodva követtem, míg tudtam. Nem mutattam félelem jelét, de a folytomos gyanakvás más jó ideje arcomra íródott. Mégis csak egy démon. Kegyetlen, vérszomjas és kiszámíthatatlan. Bár úgy érzem válaszom, noha igaz, elfogja keseríteni.   - Téves úton jársz... - kezdtem bele, s innentől én is éreztetni szerettem volna dominanciám. Bár, hogy okos e megosztani vele a részleteket, nem tudom. Ha csak nem kényszerített vissza a székbe, úgy felkeltem belőle, hogy odébb gurítva azt lábammal, elé lépjek, ami valljuk be közel a falhoz és a kis helyen, mely talán egy pár lépés volt az asztal és a fal közt, nem sok teret engedett közénk. 5 centi sincs köztünk tán, a akarnám a falhoz préselhetném testemmel, most azonban csupán egyik alkarommal támaszkodom a falnak feje mellett.   - Az alku ezen része nem érdekel, ha csak nem annyira, hogy mennyit is kellene beáldoznom addig, de... - s itt alaposan megnyomom azt a "de"-t. - ...az éremnek is két oldala van. Amíg Mori készül az alku ezen részére, teszi, amiért mindez megkötetett. Mind a mellett, hogy a klubom életben marad, az összes többit porig égeti. Nem lesznek vetélytársak. Ez a hely pedig legendássá válik. - mosolyodtam el nem kis egóval. - Amikor pedig ez bekövetkezik, vagy Mori előtte szándékszik cselekedni, intek majd megbízottamnak, aki talán képes véglegesen megszüntetni ezt a kis problémát. Az üzletem már most is virágzik, ám vetélytársak nélkül maga lesz a mennyország. És akkor elkezdhetek terjeszkedni, újabb és sötétebb dolgokkal üzletelni. Ám bár ez még a jövő zenéje.   - Ha megakarod fékezni... - emelem szabad kezem magunk közé, éppen csak annyira, hogy félig a nadrágjába, félig az övére csúsztassam. Ám a szemkontaktus végig marad.   -  ...egyértelmű, hogy nem a csatlósait kell megölnöd, de... - dugom be hüvelyk ujjam az öv és annak csattja közé, hogy lassú mozdulattal kihúzhassam fogságából, kibontva azt. Már, ha nem ijedt meg vagy állít le. Nem mondom, hogy a félelmet tükrözné, de meg lehet, hogy elbizonytalanítaná, ha nem is ez, de a mondandóm.   - ...vajon képes megölni egy démon egy démont? | Dominic Cooper | | Credit: Venus |

Foxy	Előzmény | 2021.11.08. 19:33 - #11

Samael Gornek   Unottan legyintettem csak, hogy majd éppen értünk jönnének ide a pokolkutyák, még a szemeimet is megforgattam, hogy biztosan eléggé a tudomására hozzam, én ettől nem tartok. Azok a fekete kutyusok amúgy is azzal vannak itt fent elfoglalva, hogyan birkózzanak meg azokkal a fránya érzésekkel, amik annyira nagyon újak és ismeretlenek voltak a számukra. De, ami a legjobb volt ebben, hogy ettől csak gyengébbek lettek, legalábbis az én szememben. További mondandóját elengedtem a fülem mellett, nem volt semmi értelme. Persze nem akar komoly balhét, hiszen ki akarna a saját szórakozóhelye közepén valami olyasmibe kezdeni, amiből nem, hogy Ő nem jönne ki élve, de a szórakozóhely sem maradna éppenséggel sértetlen. De végül is nem bántam, hiszen az én életem sem a vérré menő csatározásokból állt csakis. Ami azt illeti, de mégis, csak sokkal inkább én voltam az okozója és szemlélője, mint az, aki a közepében találja magát. Szóval az irodájában türelmesen vártam, hogy végre megossza velem a válaszait, de természetesen nem akarta olyan könnyen adni magát, miért is tette volna? A büszkesége nem engedte, és persze Ő is nyerni akart ezzel valamit, ha mást nem legalább egy kis információt. - Hmmm, érdekes. Hallgatlak. – mondtam kíváncsian előre dőlve a fotelben, hozzá hasonlóan az asztalra könyökölve. De egy kissé lelombozódtam amikor meghallottam a kérdéseit. Valami frappánsabbra számítottam, de hogy őszinte legyen magam sem tudom, hogy mire. - Jajj de hiszen ezt magadtól is tudod. – dőltem hátra talán egy kissé unottan az iroda falait fixírozva. És akárhogy is nézzük egy unatkozó démon sosem olyan jó jel. Mindenesetre abban biztos voltam, hogy amíg meg nem kapom a válaszaimat, addig nem fog vér folyni, még ha olyakor olyan türelmetlen is vagyok. Meg különben is ez a dacos vámpír viselkedés azért mulattatott, egész szívesen szórakoztam vele. A falakról végre visszavándorolt a tekintetem Dariusra. Összeszűkült szemekkel vizslattam, háta megválaszolja a saját kérdését, de végül arra jutottam, hogy ez nekem végül is nagyon is megérheti szóval miért ne mennék bele? - Hát jó. – adtam be végül a derekam – Ahogy mondtam, azért jöttem mert úgy éreztem, hogy el akarjátok venni tőlem a kiváltságomat. – vallottam be őszintén, de hát ez nem volt titok. Itt csak senki ne akarja kinyitogatni a Pokol Kapuját, az egyetlen, aki ezt megteheti, az Én vagyok és senki más. És ha valaki ezzel akar mégis csak próbálkozni, akkor annak számolni kell velem is. Ahogy kedved barátom az imént mondta, valamit valamiért. – A Pokol Kapuját nem lehet csak úgy felelőtlenül nyitogatni. – vontam vállat. Na igen, én beszélek itt éppen felellősségről, tudom, teljesen morbid dolog. – Azért vagyok itt, hogy rajtatok tartsam a szememet. És hogyha messzire mentek, akkor vérbe fullasszam ezt az őrült próbálkozást. – magyaráztam félvállról a körmeimet nézegetve, majd fél szemmel Dariusra sandítottam. – Remélem elég kielégítő volt a válaszom. – mondtam kissé komoran, mert már nagyon szerettem volna hallani az Ő indokait is. - Akárhogy is, most én következem. – felpattantam a fotelből, az ördögi vigyort újra az arcomra festettem és járkálni kezdtem a helységben. – Miért akarod megnyitni a Pokol Kapuját? – tettem fel újra a kérdést, most tömörebben. Mielőtt válaszolhatott volna a széke mögé léptem, kezeimet a vállaira helyeztem és így vártam, hogy végre kinyissa a száját. | Alex Hogh Andersen | The Wrath | Credit: Venus |

Deathy

Előzmény | 2021.11.01. 16:25 - #10

SAMAEL & DARIUS - Ha ide is jönnek, biztosíthatlkóak, hogy miattatok fognak idejönni, nem egyéb célból, mint, hogy elvigyenek. - böktem a mondat első felében rá, majd el az ajtó felé a hüvelykujjammal. És ezt veheti fenyegetésnek is, noha kétlem, hogy majd pont tőlem tojna be. És nem, én sem hinném, hogy az idejövettükkor a kutyák őket vinnék el. Pedig jó volna. A démonok sehol sem szívesen látottak, s ezt ők is tudják, hiszen bőven okot adnak rá. Mindenesetre nem akartam tovább húzni a témát, mert a végén még ténylegesen magára veszi és bár nem kéne, hogy érdekeljen, érdekel. Egyrészt, mert a klubbom láthatja kárát, másrészt pedig, mert.... mert csak... - Egy próbát megért. - vontam vállat. Ugyan már, én sem tennék másként a helyében, pláne, ha olyan eő birtokában lennék, mint ő, s tudnám, hogy a legtöbb lény nem volna ellenfél. Azon viszont valóban meglepődtem, mikor közölte velem, hogy még saját fajtájuk közt sincs béke, rend, akármi. Nem egy összetartó faj, ami végtére is lehet gyengepontjuk is. A baj az, hogy még mi magunk természetfelettiek sem vagyunk teljesen tisztában a démon hercegek képességeivel, mi nem kis hátrányt jelent. Nem hiszem, higy isteni erejük van, de látva azt az égő magabiztosságot a szemeiben, úgy hiszem jóval komolyabb adottságokkal rendelkezik, mint a gyors regeneráció és suhanás. Ezt nem volt nehéz lszűrni abból sem, amiként a megjegyzésemre reagált, miszerint őő is épp olya halandó, mint itt bárki más. Nem értem, talán, ha egy szint választhatja el Moritól, de még ő sem teljesen halhatatlan, akkor mégis, hogy lehet ennyire biztos benne, hogy én nem tudnék tenni ellene valamit? Ha végre találkozom azzal a sötét boszival, mindenképp elbeszélgetek vele erről is. Mindazon által továbbra is irigylettem ezt az ősi vadász ösztönt, a véres határozottságát és ezt az érdektelenéget létét illetően. Semmi miatt sem aggódni, micsoda kiváltság lehet. A válaszát illetően végtére is megfutamodtam, de ostobaság is lett volna itt leállni vele küzdeni. Mégha széttárt karokkal is várna rám. Nem mondom, azért némelyik démon igen megéri a pénzét. Ám, hogy megkíméljem a klubban bulizókat az ő további társaságától, inkább felmentünk az irdomába. S hogy hogyan tovább? Magam sem tudom. Titkokat elárulni, pláne, ha magamról van szó, nos nem ajánlatos. De az sem volna jó, ha vissza menne a földszintre. Míg ő a fotelben foglalt helyett, én az iroda asztal mögötti székben. Most sem éreztem magam nagyobb biztonságban, viszont itt talán kevésbé lesz frusztráló, mint tömeg előtt beszélni. Ki tudja ki figyel és hallgatózik. - Nos... az biztos nyilvávanló a számodra is, hogy nincs ingyen semmi. Azonban hajlandó vagyok beszélni, ha te is... Valamit valamiért... - néztem rá, némi tárgyilagosságot csempészve a dologba, az asztalra könyökölve, ahol aztán ujjaim össze kulcsolva néztem rá. - Miért vagy itt? Pont itt, és miért most? | Dominic Cooper | | Credit: Venus |

Foxy	Előzmény | 2021.10.29. 19:44 - #9

Samael Gornek   Halvány mosolyra húztam a számat Darius válaszán. Nem is értem minek beszélünk itt pokolkutyákról. Csak elrontják a hangulatot, semmi muris nincs bennük. Csak a hűség és a gyengék védelme vagy mi a fene. A legkevésbé sem hiányzik ez, túl merev mindez a számomra. Persze Ők is képesek kegyetlen dolgokra, de mindezt miért? A jó ügy érdekében? Nevetséges. - Azért csak óvatosan. Biztos nem akarod, hogy egy ilyen kis apróság miatt mégis idejöjjenek és végre tisztán lássák, hogy mi is folyik itt. – vontam meg a vállam, tenyeremet felfelé fordítottam. Valószínűleg Ő is nagyon jól tudta, hogy miről beszélek, kevés titok volt előttem. Komoly tekintetemet rögtön felváltotta egy játékos mosoly ahogy rápillantottam, csak hogy lássam az arckifejezését. De nem is akartam ennek több időt szentelni, nem ez volt most a fontos, meg nem is akartam dugába dönteni a kis vállalkozását, vagy legalábbis még biztos, hogy nem. Naná, hogy nem akart nekem igazat adni, ez nem volt meglepő, de továbbra is úgy gondoltam, hogy idővel belátja majd. Nem is nagyon kommentáltam felesleges erről most vitába szállni. Majd egy kis idő távlatából meglátjuk, hogyan vélekedik majd. Meglepetten hőköltem hátra mellkasomhoz kapva egyik kezemet. – Na de kérlek. Megsértesz. – mondtam színpadiasan. De persze eszem ágában sem volt sértődötten elviharzani, sőt ezt a sértettséget arra sem használtam fel, hogy esetleg dühös legyek, nem, a nyugalmam rendíthetetlen volt. Legalábbis ez volt a felszín, ahol el tudtam rejteni az örökké bennem tomboló dühöt és haragot. De a lényeg akkor is az volt, hogy semmi értelme nem lett volna hogyha most itt jelentet rendezünk. Meg hát volt valami ebben a vámpírban, valószínűleg a hozzáállása ehhez az egész helyzethez és a stílusa, ami egészen szimpatikussá tette. Amikor Darius visszaigazolás várt, hogy valóban nincs démonok között bratyizás nem válaszoltam, csak sokatmondó mosolyra húzta a szám, ami arckifejezése láttán csak még szélesebb lett. De hát olyan jó elképzelése volt eddig a démonokról, mégis miből vélné, hogy bármiféle ilyesmi lakozhat bennünk. Tényleg, még a feltételezés is sértő, hát nem vagyunk mi kutyák. Kiélveztem a helyzetet, hogy Darius pár centire van tőlem, és állja a tekintetem. Szájára pillantottam, amikor nyelt egyet. Ahogy visszaemeltem tekintetem a szemeire, megnyaltam a szám, csak, hogy még egy kicsit fokozzam benne a feszültséget. - Hmm, örülök, hogy végre belátod. Nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan fog menni. – mondtam teljesen felvillanyozva. Ami pedig a halhatatlanság részét illette, vagy inkább nem halhatatlanságét, na ott kissé elkomorodtam. – Próbálj megölni. – invitáltam – Annyira élvezni fogom. – kissé felkacagtam. Tényleg annyira mókás volt, habár azt jobban szerettem, amikor nem nekem, hanem egymásnak esnek neki, de tagadhatatlanul ez is szórakoztató volt. Ahogy kétségbeesetten próbálnak végezni velem, megszabadulni tőlem, levadászni, de végül semmi sem használ. Figyeltem, ahogy eltávolodik és elindul valamerre, hogy kettesben lehessünk. Incselkedve kacsintottam a biztonságiak felé csak, hogy ők is érezzék a törődést. De ezt leszámítva csendesen követtem a vámpírt az irodájába. Tetszett, hogy hangszigetelt a szoba, vigyorogva néztem körbe, majd becsuktam magam mögött az ajtót. Nem szóltam továbbra sem semmit, csak vártam, hogy belekezdjen a mondandójába. Mindeközben persze kényelembe helyeztem magam, hiszen ki tudja meddig leszünk itt. | Alex Hogh Andersen | The Wrath | Credit: Venus |

Deathy

Előzmény | 2021.10.23. 20:55 - #8

Megjátszott félelme a pokoli lények iránt és a mégcsak meg sem erőltetett aggodalma ezirányomban egy érdektelen száj húzással reagáltam le. Nem minden lény, se vámpír veti meg azokat a korcsokat, ám az olyan egyedek, kiknek kezük alatt formálódik csak igazán a város sötét oldala, igenis rühelheti őket. Nincs ebben semmi személyes, de bizton állíthatom, hogy ők se csípnek engem. Tudják mi folyik az alagsori szinten, és bizonyosan kezd megvilágosodni számukra, hogy a suhanc démon miért ontja a vért másutt és törli el a vetélytársi klubbokat, míg itt mondhatni fegyelmezetten, behúzott f...fenékkel úgy tesz, mintha a legszentebb kis semmirekellő volna, aki ideje jó részét bulizással tölti. Ám a pontos okát annak, hogy e végett miért nem tört még ki háború, nem tudom. Viszont az bizonyos, hogyha lecsuknak már most évszázadokkal számolhatok, ha nem ezrekkel, ami bizony még egy vámpírnak is a véget jelentheti. Egy szó, mint száz, én nem járok az őrs közelében piszkos ügyeimmel, s bíom benne, hogy ők se ugranak be egy pohárkáért ide, hogy aztán bilincsbe vigyenek el.   - Ha az én szidalmaim itt a legfőbb problémájuk, alátámasztják az előbbieket. - válaszolom még rá, bár tudom, a dolog költői, nem is értem minek reflektálok. Kezdem azt hinni, hogy ezek a démonok az idegeinken való táncon kívül tényleg semmi mással ne, foglalkoznak. Vagy csak engem találnak meg mindig, ha gyötrődésről van szó?   - Mármint neked? Egy démonnak? Ch... - pillantottam el, s ez a "ch" erőteljesen szólt, főleg azt kifejezvén, hogy a démonok sok mindenek, de igazuk az ritkán van. Kifejezetten szeretik az ellenkezőjéről meggyőzni áldozatuk. Közös cél... Pff... Mondjuk... mi van, ha pont ezt teszi most is csak fordított pszichológiát alkalmazva? Tudja egyáltalán mi az?! Argh!   - Nélküled is épp eléggé a feje tetején áll minden. Szóval, ha volnál kedves és vissza tipegnél az emberekkel teli üstödhöz... - emeltem magunk közé kezem két ujjammal imitálva az elsétálását. De volt egy olyan sejtésem, hogy ez ideg vajmi kevés lesz. Ahogy a befeszült gorillák is itt-ott a klubban. Lehetnek farkasok vagy elfek, a démon az démon. Lelketlen, falánk és gyilkos. Az én dolgozóimnak pedig szükségük van a lelkükre, ahogy a vendégeimnek is. Ezért is fogant meg a fejemben, hogy engedjek a kísértésnek, s kellemest a hasznossal, engedve a belőle áradó vonzó és veszélyes sötétségnek, olyan helyre menjünk, ahol senki se zavar s ahol senkit se zavarunk, életben hagyva őket. Mert amíg velem van, nincs mással, s míg vele vagyok nem kell más. Vagy, mi van? Mindegy. Sztornó az előbbi. Biztos az idegesség és az alkohol egyvelege beszél belőlem. Nyilván nem vártam azonnali visszavonulót a dominanciám kifejezvén, de őszintén, mintha még meg is állt volna azon a ponton, ahol se le, se fel. Harciaskodhatott volna, de nem tette. Ez akár jó pont is volna, deee... pozitív visszajelzést sem kaptam, ami ezzel semlegesítette is ezt a nem feltétlen negatív farkasszemezést. Ám már a játék kezdetén kizökkentett megjegyzésével, ami a "démoni hűséget" illeti. Mármint a nem létezésével.   - Komolyan? - húztam fel egyik oldalt felső ajkam, így ráncolva kissé orrom és szemöldököm egy kelletlen kijelentés meglepett reakciójaképp. Most hazudik? Hihetően hangzik, mégha erre eddig nem is gondoltam volna. A neve? A szörnyeteg szörnyeteg, mindegy milyen címmel illetik. Már épp el is húzódtam volna, de akkor ő hajolt közelebb. Ha visszább lépek, gyáva megfutamodónak tart majd - vagy már mindegy? -, ha viszont nem lépek, előbb vagy utóbb túl közel leszünk egymáshoz, súrolva... Elkergetem a semmiből fogant hülye gondolataim és nyelek egyet, aztán visszatérve a jelenbe, megköszörülöm torkom.   - Érdekes... Annyira nincs is nagy különbség köztünk. Még szerencse, hogy ti sem vagytok halhatatlanok. - néztem vissza magabiztosan szemeibe, s bár igazat mondok, nem fenyegetés. Ha sikerült lezsíroznom egy boszit, előbb az alkukötömmel kell végeznem. Lehet azzal már rá is ijesztenék Samaelre. Elpillantok az említett biztonságiak felé. Nem nyújtanának biztonságot ez tény. De ki tudja mi történne, ha kettesben maradnánk. Nem mintha az életem ne függnek minden percben egy hajszálon.   - Gyere... - biccentek fejemmel, lassan elhúzva kezeim körüle és kitérve a vendég tömegből az emeleti, hangszigetelt irodába veszem az irányt. Oké, mostmár csak azt kell kitalálnom, én, hogy éljem túl.

Foxy	Előzmény | 2021.10.17. 17:45 - #7

Samael Gornek   Színpadiasan a szám elé kaptam a kezemet, amikor Darius a pokolkutyákat szidta. Na nem mintha a főbűn démonaival olyan egyszerű lett volna elbánni, de hát minek is kötné mindezt a másik orrára. - Csak nehogy meghallja valamelyikük, hogy szidod őket. – jegyeztem meg csak úgy mellékesen, mintha aggódnék a mi kis vámpírunk testi épségéért. Habár az tény, hogy abszolút nem vettem volna szívesen, hogyha egy pokolkutya csak úgy széttépte volna a szórakozásomat. Azt nem is említve, hogy természetesen én sem szívesen merészkedtem azért egy ilyen pokoli teremtmény közelébe, azért teljesen őrült én sem voltam. - Ne aggódj, idővel te is belátod, hogy igazam van. – mondtam egy kacsintás kíséretében. Nem mellesleg ezzel Morinak is csak jót teszek, hiszen szegény kis démonnak fogalma sincs, hogy mennyire nem lenne élvezetes, hogyha elszabadulna a Pokol. Na jó, eleinte valószínűleg jó móka lenne, ezt be kell, hogy ismerjem, de egy idő után, mindez csak unalmassá válna, mindig ugyan az a nóta. Az, hogy az elfele szállingózó vendégek szúrós pillantásokat küldtek felénk, a legkevésbé sem foglalkoztatott. Miért is érdekelt volna? Apró porszemek voltak csupán, bábuk a táblán, akiket mozgathatok, ha úgy tartja kedvem. Jót nevettem Darius megjegyzésén. Habár nem lett volna rossz ötlet bővíteni egy kicsit a Poklot, azért ez még számomra is túlzás lett volna, mint már említettem, jobban szerettem magam elszórakozni a Földön. - Igazad van. – mondtam végül, kissé elgondolkodva a dolgon. – A Földnek pont annyi Pokolra van szüksége, amennyit én nyújtok neki. – igen, így a tökéletes, velem együtt. Mi tagadás, tetszett, hogy állja a szemkontaktust, volt benne kurázsi; ez mindig élvezetesebbé teszi a játékot, amikor valaki nem csak fülét farkát behúzva engedelmeskedik. Mint ahogy ott volt a bukott angyal, aki hajthatatlan volt és minden áron el akart kapni, vagy az a vadász, aki bosszút esküdött; és így alakul ki szépen lassan a káosz körülöttem. - Oh ugyan. – legyintettem nemtörődömül. Mögöttünk a biztonságiak feszülten figyeltek, minden egyes mozdulatomat figyelték. Na nem mintha bármit is tehettek volna, hogyha úgy döntöttem volna, hogy én itt és most végzek a vámpírral, de ez eszembe sem jutott. Leplezetlenül hátra pillantottam a vállam fölött, csak hogy én is jobban megnézzem őket magamnak, majd Darius arckifejezését vizslattam, Ő is feszült volt. Kissé összeráncoltam a szemöldököm, nagyot fújtam, arcomon unott kifejezés jelent meg. – Nyugalom fiúk. Csak beszélgetünk. – kezemmel tettem egy elsimító mozdulatot, mintha ezzel minden le is lenne rendezve, minden probléma meg is oldódott. Alsó ajkamat egy pillanatra beharapva figyeltem ahogy Darius felém fordul. Hagytam, hogy kezem lehulljon a válláról, majd keresztbe tettem őket. Szemeim pimaszul villantak meg, ahogy álltam szúrós tekintetét. Be kellett, hogy valljam, élveztem, hogy ilyen hevesen reagál, hogy megpróbálja a kezébe venni az irányítást. - Akkor talán máshová kéne mennünk beszélgetni. – mondtam egy aprót vonva a vállamon. Egy pillanatra lepillantottam kezére, amivel a mögöttem lévő pulton támaszkodott le, majd tekintetem visszaemeltem rá. Ezúttal arckifejezésem komoly volt. - Ugyan, nem fordulok én senki ellen. – kezdtem bele komolyan, de aztán elakadt a szavam, mert akárhogy is ez szemen szedett hazugság volt. Szóval mosolyogva lesütöttem szemeimet. – Démonok közt nincs hűség, nincs semmi; démonok vagyunk. – tártam szét kezeimet. Nincs mit tenni, ilyen rémes a természetünk. – Nem mellesleg, nem figyeltél, amikor bemutatkoztam? – kérdeztem vissza szemeibe nézve én is közelebb hajolva hozzá. Csak pár centi választott el egymástól minket. – A halál és a háború az, ami engem mozgat. Démonok, emberek, … vámpírok… - vontam fel a szemöldököm, direkt kiemelve az ő fajtáját is – nem számít. – kissé megráztam a fejem, tekintetemmel nem eresztve Dariust, miközben egy ördögi vigyor kúszott az arcomra. - Szóval, akkor hol folytassuk ezt a komoly mégis komolytalan beszélgetést? – kérdeztem egy pillanatra mögé pillantva, a testőrei felé. – A gorillák nélkül. – intettem feléjük hanyagul. – Ígérem egy hajad szála sem görbül. – vigyorogtam rá szemtelenül. | Alex Hogh Andersen | The Wrath | Credit: Venus |

Deathy

Előzmény | 2021.10.14. 14:38 - #6

SAMAEL & DARIUS Hazudnék, ha azt mondanám örülök, mikor Morit látom. Bár az alkunk köti a korlátjaihoz a klubbon belül, a rossz hírneve a város minden szegletében elég hangos, épp, hogy nem visszahangzik, s azzal, hogy itt eszi a fene, a vendégek sem mindig olyan fesztelenek. És én sem. Hisz mégis csak egy démon. Abból pedig, nem létezik jobbik fajta. Jelenléte így tehát jobbára fojtogató, és erre még magával is hozza egy bosszantó, szabályok nélkül élő, határozottan rosszban sántikáló fajtársát. Most komolyan?! Néha mikor kettesben látom őket, nem tudom eldönteni, hogy csupán ennyire gyötri az alku okozta tehetetlenség és kerülő úton akar nekem bajt okozni vagy tényleg ennyire le se szarja, hogy akár még jobb kapcsolatot is ápolhatnánk. Igaz, az jobbára csak az én előnyömmé válna. Egy számkivetett örökké az is marad. Bosszantó barátja pedig kifejezetten az én idegeimre hajazott, melyek férfiasan bevallom, ígyis hajszál vékonyak voltak, szakadásra készen, s akkor ez még táncol is rajtuk.   - Sajnálatosan... Néhány évvel ezelőtt ugyanis még a pokolkutyák is végezték a dolguk... - pocskondiázom a védelmünkre hűséget fogadott pokoli lényeket, akik talán most is csupán a seggüket vakarásszák, ahelyett, hogy rájönnének, nagy a baj, mert manapság már kéz a kézben flangálnak köztünk a démonok.   - Tsk! - forgattam meg szemeim színpadiasan kijelentésére. Kilóméterekkel odébbi jelenlétét többre értékelném. - Talán... De talán csak azért vagytok még mindig ilyen jóban a kis herceggel, mert neki hihetőbben adod elő az előbbit. - jegyzem meg még mindig erőteljesen számat húzva, s vele érzékeltetve, hogy jobb volna, ha követné, lassan elkullogó cimboráját. Még a vendégek is rám hárítják csúnya tekintetük, mintha csupán én paktáltam volna le az ördöggel. Vagyis hát... Oké, de nem vele!   - Kétlem, hogy a pokolmentesség neked bejönne. Szerintem onnan is csak azért jöttél fel, hogy bővítsd a helyet. - ó, de cáfolj rá, ha nincs igazam. Próbáltam mind e közben tartani vele a folytonos szemkontaktust, de a lénye, az a mérgező sötétség egyszerre taszított és vonzott. Vámpír vagyok, így egy csipetnyit én is kaptam belőle, s mi tagadás jó érzés, mégha rossz is, de közben eszem mindvégig figyelemre int, hogy bár ő maga a nyers káosz, saját maga ura, így ne vágyjak olyasmire, mi nem az enyém. Olyan ez, mintha irigyelém ellenem különleges képességét. Zavar, s minden bizonnyal tán örökké vágyni fogok rá, de tudnom kell nemet mondani.   - Miért is előlegeznék meg egy démonok közti párbajt, ha az a mi világunk kárára volna? - vontam össze szemöldökeim kissé értetlenkedve, majd néhányat sűrűn pislogva a vállamat ért nem túl kedves, vagy inkább túlzottan is nyomulós jelzés végett, ami a biztonságiaknk is feltűnt, s feszült tartásukból láttam, hogy egy intésembe kerülne és megindulnának, hogy kettőnk közé álljanak, csak hát... Ha megtudnám védeni magam vagy a klubot egy démontól, nos... most nem itt volnánk... A végén még megritkítaná a dolgozóim számát is. Azonban, a vámpír is hamar előnybe kerülhet egy nálánál erősebb lénynél, ha amaz választ akar tőle. Bár ez jobb híján csak röpke ideig adna védelmet, ugyanakkor, miért adnám kezébe mindezt is? Visszaélhet vele és vissza is élne vele. Az igazság az, hogy itt nem a pokol zöld útja a lényeg, mint inkább az én részem, mely jelenleg látványosan működik. A létezésem dobtam be, hogy a klubom ép maradjon, a vendégeim pedig lehetőleg éljenek. Az pedig csak plusz bónusz, hogy ezt megkoronázza a bevétel megtriplázásával az, hogy Mori minden más klubot kedvére lerombol, így a sok fiatal és bulizni vágyónak előbb vagy utóbb csak egy hely marad. Mintha ez amúgy egy szar hely lenne... De valójában eszem ágában sincs meghalni és segíteni tönkre tenni ezt a virágzó üzletet. Ezért is keresek hozzá boszit és másokat, akik, majd ha szükség lesz rá, elintézzik a kis sunyit. Addig pedig ugye... habzsi dözsi... És most mind erről számoljak be cimborájának? Még mit nem... Elmosolyodva tekintek rá, mint akinél már most olyan kártya van, mely az övéit mind veri. Nem mondom, hogy mindig bejön ez a taktika, de olykor, ha hirtelenjében magabiztosabbnak mutatjuk magunk, a másik veszít abból és bizonytalanná válik. Vajon egy démon is képes rá? Vagy  annyira kíváncsivá válni, hogy sok mindent beáldozzon érte? Szembeállok vele, ezáltal remélhetőleg keze is lecsúszik vállamról. Ha nem, az se baj, de dominánsnak kell mutatnom magam, hogy ő alárendeltnek érezze magát.   - Ez egy nightclub, nem egy kocsma, hogy ilyen komoly dolgokról, ilyen komolytalanul beszélgessünk. - jegyzem meg, majd egy lábammal téve egy lépést felé, belépve az amúgy távolságtartást jelző gyilkos aurájába közelebb hajoltam hozzám.   - Valamit valamiért... - néztem démoni, halált sugárzó szemeibe, míg a játék hevében az enyéim is megcsillani látszottak egy pillanatra. Kezeim dereka köre kúsztak, a mögötte lévő pultra támaszkodva.   - Áruld el, miért fordulsz a fajod ellen, ahelyett, hogy inkább idefent tennéd? Azért a démonok közt is van egyfajta hűség, vagy nem? - hajoltam közel arcához annyira, hogy a zene és zsivaj se nyomja el normál hangszínem. | Dominic Cooper | | Credit: Venus |

Foxy	Előzmény | 2021.10.06. 21:26 - #5

Samael Gornek   Komor arckifejezéssel találtam szemben magamat, egyértelműen leolvasható volt róla a nemtetszése, hogy itt ólálkodunk. De hát mit tehetnék, most őszintén? Aki démonokkal köt alkut, az számíthat arra, hogy több is fel fog majd bukkanni idővel. Ráadásul most itt egy olyan alkuról volt szó, ami az én szakterületemről szólt, így hát kaptam is az alkalmon, hogy kicsit felkavarjam az állóvizet. Jó oké, lehet túlzás ezt az egész szituációt állóvíznek nevezni, de még koránt sem volt eléggé felkavarva, legalábbis az én ízlésem szerint. Szóval itt álltam és farkasszemet néztem a vámpírral. Együttérzést mímelve sóhajtottam egyet. - Hát öreg barátom ez a város már csak ilyen. – álltam elő ezzel az egyszerű, triviális kijelentéssel. Persze igaz volt, de az emberek világában ugyan úgy jelen volt a fajtánk, talán még többen is, mert őket talán egyszerűbb volt rászedni, és azok a romlatlan lelkek… Míg egy természetfeletti szelleme inkább volt szennyezett, ritka olyat találni, aki még nem követett el semmilyen bűnt. Nem mellesleg, itt sokkal élvezetesebb volt bajt keverni. Ennek nagyon egyszerű oka volt, sokkal véresebb, sokkal brutálisabb volt itt minden, azt hiszem nem kell magyaráznom már, hogy miért. - Ne idegeskedj. Inkább örülj, hogy végre itt vagyok. – az arcomra egy vidám mosolyt varázsoltam, de mégis volt benne valami nyugtalanító. – Hiszen nekünk egy a célunk. – habár ez egy apró túlzás volt, de ne ragadjunk le a részleteknél. Óvatosan félrepillantottam, hogy Mori véletlenül se hallhassa mondandómat. – Hogy fent tartsuk ezt a Pokol mentes Földi létet. – hajoltam közelebb, hogy fülébe suttoghassak. Habár ez is egy aprócska túlzás volt. Ez a világ már koránt sem volt „Pokol mentes”, hiszen pokolkutyák és démonok voltaképpen szabadon rohangálhattak, de ahogy mondtam, ne ragadjunk le ezeknél az apró részleteknél, hiszen lehetne ez az egész világ ennél sokkal, de sokkal rosszabb, főleg, ha a Pokol Kapuja kinyílik. De hát ugye ezt senki sem szeretné, leszámítva egy buzgómócsing démont, de ezt a kérdést, ugye majd lerendezem. Kérdésére megvillantottam fogaim egy futó mosoly kíséretében. - Tudod csak gondoltam rád nézek, hogy mi a helyzet… - mondtam teljesen természetesen, mint amikor egy barát ránéz a másikra, hogy minden rendben van-e, meg ilyesmik, de jól tudtuk mindketten, hogy ennél azért többről van szó. Azzal nem sokat törődtem, hogy Darius egyértelműen a háta közepére sem kíván, hiszen én ezt nagyon jól tudtam. Egy démont sem kedvelnek, főleg ha az a közelükben van. - … Tudod, hogy a közös kis titkunk vajon még mindig csak a kettőnkké. – mondtam egyet kacsintva, továbbra is átkarolva, kissé erősebben szorítva meg a vállát. - Tudod mi az, ami nagyon érdekel engem? – kérdeztem, persze ez csak költői kérdés volt, ha érdekli, ha nem akkor is megtudja, ez itt nem kívánság műsor. - Egy magadfajta vámpír, akinek látszólag mindene megvan, miért akarna segíteni egy démonnak a Pokol megnyitásában…? - kérdeztem töprengve. – Mi hasznod lenne belőle? Csak szenvedés és kínzás, nincs benne semmi haszon, ami, mint látjuk fontos a számodra. – másik kezemmel körbe mutattam a szórakozóhelyen. – Nem értem. – sóhajtottam lemondóan várva a magyarázatát, hogy mégis mi volt az az őrültség, ami ebbe belevitte. Hiszen józan ember, de még vámpír sem köt ilyesfajta alkut, de hát most mégis itt voltunk.   | Alex Hogh Andersen | The Wrath | Credit: Venus |

Deathy

Előzmény | 2021.10.03. 21:36 - #4

SAMAEL & DARIUS Ha a vámpír fia alkut köt a sötétséggel vállalja be az ezzel járó következményeket. S én ígyis tettem, ugyanakkor van egy határa is, amit azonban sajnos én magam nem tudtam meghúzni. Egy démonnal több, és még egy év sem telt el. Ráadásul kicsit sem bizalom gerjesztő a sátán fattya, szóval igen, érzem, hogy a dolog nagyon is problematikus. Pláne, hogy a bestiát alku sem köti és tagadhatatlanul élvezi is mindezt. Ő tudja mi jár a fejemben, én viszont nem, hogy neki mi. Noha egyelőre annak is örülök, hogy nem próbákozik a megszállásommal. A lelkemmel - ami ugye nincs - nem tudna már mit tenni, de épp elég galibát okozhatna velem is. Csak egy pillaatra kaptam halántékom után, látva, hogy a vendégek közt újfent kialakult egy kisebb marakodás, amit hála égnek kedves testőreim levertek... ha, nem is szószerint. Azonban ez a kis tömeg verekedés épp elég volt, hogy szemelől veszítsem a két jónak egyáltalán nem nevezhető madarat. Pedig jobbára tényleg világítanak a lények közt. Mori - neon színekben úszó ruhájának köszönhetően - mindenképp, s éppen ezért reméltem, hogy barátocskája is szorosan mellette lesz. De tévedtem. Mori néhány méterrel odébb vágódott a pultnak, mint mindjárt szomjanhaló, és kért magának valamit, mindenki más félretolva. Miután pedig kikapta, nemes egyszerűséggel átkarolta a legközelebbi vendéget és elsétálva vele elindult a tömegbe. Remek. Társasága már akad, de mi van a másik egyeddel? Számhúzva vizslattam át újra s újra a terem előttem lévő részét, de a démonnak hűlt helye. Lelépett volna? Bárcsak. Na, nem mintha olyannak ismerném. Komolyan tartottam tőle, hogy per pillanat rosszkor, rossz helyen van, ráadásul mindezt szándékosan. Sanszos, hogy a tömeg harcot is neki köszönhetjük. Elég átlátszó módszer. A baj az, hogy 90%-ban mindig bejön. És ez egy démon esetében még nem kívánatosabb. Nem vagyok ijedős, de arra nem számítottam, hogy ő előbb talál rám, mint én rá. Bár tény, ami tény, farkasszemeztünk néhányat, s míg ő helyet változtatott, én maradtam a seggemen, de akkor sem számítottam rá, hogy ez az akár vérbefullasztható verekedés mindezek miatt történt volna. Bár hatásos, meg kell hagyni. Nem rezzentem meg, de valóban meglepetés volt. Meg is fordultam volna, ha nem előz be ő maga, de igyekeztem arc kifejezésemmel nem tetszésem kifejezni, azért, mert itt vannak. De, tulajdonképpen igen, a józan ítélőképességem, mert az angyal helyett a vállamon, két démon ül. Még Amarának se mernék szólni róla, mert tuti még a kapcsolatot is megszüntetné velem. S ezt meg is értem.   - Csak a naivitásom, hogy azt hittem megéri démont engedni a házba... De ki gondolta volna, hogy egy nap így elszaporodtok... - húztam még mindig a szám mostmár állva tekintetét és azt a sunyi mosolyát, ami ki tudja miket rejteget. Bár bevallom irigylem a démon ezen magabiztosságát, amivel sokakkat képes megtéveszteni azzal, hogy úgy néz ki, mint, aki mindenki felett állna. De ez nem létezik. Bár hallottam pletykákat, hogy egyes démonok, úgy nevezett hercegek, képesek különleges és egyáltalán nem jó dolgokra.   - Mi járatban? Miért rontod itt a levegőt...? - tettem úgy, mintha a puszta bosszantása egy vállrántással le volna tudható. Ha nem tartanék a bosszújától, megpróbálnám ujjam köré csavarni, de így jobbára tartom a tisztes távolságot. Mármint, amikor épp tudom... | Dominic Cooper | | Credit: Venus |

Foxy	Előzmény | 2021.09.26. 11:52 - #3

SAMAEL GORNEK"i have no interest in peace. peace is a dirty word." Pár hét telhetett el azóta, hogy megosztottam Darius-szal a kis titkomat a Pokol Kapujával kapcsolatban. Azóta Mori többször is járt a Pandemoniumban, de még egyszer sem jött nagy pufogva oda hozzám, hogy Én ki tudom nyitni és még csak nem is szóltam neki róla és miért nem segítek neki, vagy ami még ennél is fontosabb, miért nem nyitom ki Én magam és szabadítom a világra a Pokol összes szörnyűségét. Nos, erre nem szívesen válaszoltam volna senkinek, legyen ez az én titkom. Szóval Darius látszólag tartotta a száját, amihez minden elismerésem, tudva, hogy Ji-Woon milyen tud lenni. De a lényeg, hogy most éppen úgy adódott, hogy ezzel a bizonyos démonnal tartottam éppen a Pandemoniumba csak, hogy egy kicsit fokozzam a feszültséget, hogy elcsevegjek egy kicsit Darius-szal újra, persze csak diszkréten. Így hát nem tehettem meg azt, hogy amint belépek odasétálok hozzá, hiszen nem hozzá jöttem, vagyis jobb, ha mindenki más ezt így tudja. A szórakozóhelyen persze mindig tömeg van, mármint este, így hát belevetettem magam a bulizásba, mintha tényleg csak ezért jöttem volna. Azért nem mondom, pár sanda pillantást küldtem néha a tulajdonos felé, csak hogy érezze a törődést, hogy tudja, nem feledkeztem meg róla, nem ússza meg olyan könnyen. Be kell, hogy valljam, egészen jól szórakoztam. Főleg, hogy sikerült egy kisebb csapatot is egymásnak ugrasztani. Semmi másra nem volt szükség, mint pár elsuttogott szóra a megfelelő fülekbe. Mint, hogy „nézd, most megy a legjobb barátod és lenyúlja a csajod, aki igazából soha nem is szeretett téged”, vagy „a barátaid rajtad nevetnek, olyan szánalmas vagy”. Semmi extrára nem volt itt szükség, csak egy kis lökést kellett nekik adni a további bizonytalanságaik már vitték őket tovább. Hatalmas ujjongással fogadtam a kialakult verekedést, amit a biztonságiak nagy bánatomra amint lehetett le is állítottak. Legszívesebben félrehajítottam volna őket, de hát most nem ezért voltam itt, nem ilyen piti kis harcok miatt, mindenesetre jó szórakozás volt. Meg hát nagyon nem szerettem volna magamra vonni a figyelmet sem, szóval, hagytam, hogy elcsituljanak a dolgok. De az este is a végéhez közeledett, így hát, amikor a tömeg szétszéledni látszott Mori is inkább a pulthoz nyomakodott és a saját kis szórakozásával volt elfoglalva. Valószínűleg megunja az egészet és lelép, szóval elérkezett az Én időm. Ördögi mosollyal az arcomon léptem Darius mögé, aki nagyon keresett éppen valamit, vagy inkább valakit. Ha jól sejtettem, akkor én lehettem a nyugtalanságának az oka, ami lássuk be elégedettséggel töltött el. - Keresel valamit? – kérdeztem meg kezemet a vállára téve. Majd mellé léptem, de továbbra is átkaroltam. – Ugye nem vesztettél el semmit? – tettem még hozzá, koránt sem bizalomkeltő mosolyommal.

Deathy

Előzmény | 2021.09.23. 13:49 - #2

SAMAEL & DARIUS Átlagos éjszakának indult a klubban, de egészen más irányt vettek az események. Persze, nem szokatlan, ha különleges vendég fordul meg nálam, de az már inkább különös, ha az egy démon. Ráadásul egy másik társaságában. Mintha csupán vonzaná a hely őket. A név tenné? Nem hinném. Rosszat sejtek. Hát még mikor kiderül, hogy a két látszólag jó barátot külön célok vezérlik. Az alku, mely Mori és köztem kötetett, titok, én sem adom ki másnak és hiszem, hogy Mori is tudja tartani a száját. Legalábbis sokak előtt. Bizonytalanná tesz a gondolat, hogy meg lehet, már a Pokolban is erről pletykálnak. A vámpírokat nehéz megingatni határozottságukból, vérhőmérsékletükre - ami lényegében nincs is nekik - nem hat a bosszú vagy fölföntúli öröm. Nem igazán van, mi befolyásolja őket, de egy másik háta mögött settenkedő démon bizony komoly ok rá. Már vagy 10 perce ültem egy falmenti asztalnál figyelve a két jó madarat a ritmusra hullámzó tömegben, ott ahol igazán eltudnának vegyülni, ha nem lengené körbe őket a halál. Mondanám, hogy ezzel a vámpírok sincsenek másképp, de az ő aurájuk másabb. A démonoké az a fajta, amitől még a lélektelen lény is távolságot tart, ha teheti. Az épelméjüek, legalábbis. Talán őrültség olyasmi miatt aggódnom, ami javam szolgálja, és nem mellesleg megvédene a haláltól, de, amit az idők során megtanultam, hogy démonban megbízni őrtültség. Nem mondom, hogy nem vétek olykor ilyen hibát, de utóbbi be is jött. Viszont most erőteljesen érzem az ez irányba induló problematikát, az újdonsült démonunk kiéhezett "Terveim vannak" tekintetét. Egy idő után aztán kissé szétszéledt a tömeg, ki-ki haza, mások csupán a bárpultig, míg a maradék leült pihenni vagy ki a mosdóba. Mori is visszatért a bárhoz és a maga utat törő módján fészkelte magát a pulthoz, majd próbált leinteni egy pultost. Az ilyenekért kár is volna rá szólni, megelégszem annyival, hogy nem öldösi halomra az itt lévőket. Viszont eme kis akciója rendesen elterelte figyelmem a másikról, így észbe kapva kezdtem el keresni tekintetemmel a démont. Őt nem köti se alku, se jó szándék, így talán nem is árt rá jobban oda figyelnem. Picsába.... | Dominic Cooper | | Credit: Venus |

Deathy

Előzmény | 2021.09.18. 23:01 - #1

Minden démon másképp működik, de attól még démonok.

[15-1]