|
Témaindító hozzászólás
|
2021.08.01. 01:16 - |
I miss you like an idiot misses the point.
Lezárt kör |
[16-1]
(folyt. köv. 2)
- Tudom, nemsokára érkezni fog a te brigádod úgyhogy nem is várom el, hogy tovább maradjál. A türelmetlen kis tanoncoknál nincs rosszabb - vigyorogtam el magam a végére majd bólintottam - Persze, délután majd összefutunk. Meg talán ebédszünetben is azt hiszem. Bár fejből nem tudom sosem a beosztást - minden héten változik én pedig elengedtem ennek a követését. A mai dupla csoport is meglepetés volt számomra, de talán jobb is így. Ha előre idegeskedtem volna emiatt akkor még rosszabb lett volna. Talán a főnököm is tisztában van ezzel és ezért csinálja meg mindig a jövő heti dolgokat utolsó pillanatban. Hamarosan találkozott vele egy kicsit a tekintetem, de sajnos nem tudtam elég hamar elszakadni a szemeitől ami mindig egy viharos tengerre emlékeztetett. Végül ő szakította meg a rövid pillanatot a diákokat megdicsérve amin egy picit mosolyogtam azért halványan. Nem szóltam közbe, legyen meg az öröme a diákoknak meg neki is.
Túlságosan lehúzó amúgy sem akartam lenni, hiszen az újoncok amúgy egyáltalán nem voltak annyira borzalmasak mint amire számítottam. Vicces volt néznem a csalódott arcukat mikor kijelentette Colt, hogy mennie kell. Nos együtt tudtam velük érezni, ám az én szempontom teljesen más mint az övék. Engem csak azért nem kedvelnek annyira mert szigorúbb vagyok velük. Ám hamarosan az egyik okoska a haladó csoportból már fel is tett egy kicsit pofátlan kérdést amire egyből visszavágtam volna, de hamar rájöttem hogy felesleges, ráadásul tényleg rég párbajoztunk mi ketten. Nagyon hiányzott is már, mindig is szerettem vele edzeni, minden párbajom vele maga volt az érzelmi hullámvasút számomra. Főleg később ahogy elkezdtem érezni iránta. Minden ellenfelemnél a hűvösség és a profizmus jellemzett ám ő mégis képes volt elérni nálam hogy sűrűbben verjen a szívem. Ez volt az egyetlen nagy szerencséje a kölyöknek, így végül csak egy kis dorgálást kapott:
- Jason, előbb tanuld meg rendesen tartani a katanádat, később beszélgethetünk a párbajozásról - a többiek picit el is kezdtek kuncogni, de egy nézéssel csendre intettem őket, majd legjobb barátom válaszát megerősítettem:
- Ha megint lesz közös óránk akkor természetesen párbajozhatunk - mosolyodtam el végül halványan. Tudtam hogy erre most nem fog sorra kerülni hiszen perceken belül már mennie kell a saját dolgára, ráadásul már sietősre is vette a távozását az ajtót szuggerálva amit egy kicsit furcsálltam de nem tettem szóvá.
- Persze menjél csak, vár már a csoportod. Köszönöm a segítségedet… - a csoportom fele néztem picit szigorúan hogy szépen köszönjenek el szépen tőle mire pár csókolom is kicsúszott a szájukból.
- Jézusom… - nyögtem fel halkan, egy kicsit megsemmisülve miközben az orrnyergemet masszíroztam picit. Remélem a kicsik tőlem nem csókolommal fognak elköszönni mert akkor kiégek teljes mértékben. Nos, hiába reménykedtem ebben az óra végén…
*pár órával később*
Végre véget ért ez a nap is ami teljesen bedarált a végére engem is. Nagyon éreztem már a hétvége közeledtét és Colt jelenléte töltött fel valamennyire hiszen a pár perc közös evés is jót tett nekem. Nos, határozottan érzem minden előnyét és hátrányát annak hogy egy munkahelyen dolgozunk. Mikor ide költöztem akkor is hiányzott a jelenléte, ám most már pár óra is furcsának hat számomra mióta itt van. Őszintén szólva minél több időt akartam volna vele tölteni, igen még ennél többet is. Még aludni is vele akartam volna, még ha ez nem is lehetséges. Szinte kínzom magam ezzel a felesleges ábrándozással, még a végén ebbe fogok beleőrülni basszus. Liss meg szerintem lassan ki fog nyírni mert ő meg érzi amit én is hála a kötelékünknek. Ha nem a csávója miatt fogok kapni akkor ezért, esetleg mindkettőért egyszerre.
- Bocsi Liss… - gondoltam magamban miközben elzártam a zuhany csapját és szárazra töröltem magam. Semmiképp sem akartam bűzösen elmenni a közös kimozdulásunkra így előbb leléptem, hogy időben elkészülődjek. Valójában direkt kiszámoltam, hogy pont ne találkozzak fürdés után Colttal. Na nem azért mert újat látna hiszen pár sebhelyemet már ápolta szóval látott félmeztelenül. Csak pusztán a mai reggel után már nem akartam a tűzzel játszani. Így mire ő végzett küldtem is neki az sms-t:
Már kijáratnál vagyok, nem kell sietned nyugi ráérsz :D
Fürödjön csak le ő is ha akar meg a többi én meg addig szívok egy kis friss levegőt hogy teljes mértékben lenyugodjak és kiürítsem a gondolataimat. A falnak dőlve figyeltem a sétáló embereket kissé kibambulva a fejemből, így mire kilépett Colt kicsit felrázott:
- Ó, de siet valaki inni - ugrattam őt üdvözlésül és már mentünk is előre a közelebbi bár irányába:
- Milyen napod volt? - érdeklődtem tőle szokás szerint kedvesen, bár általában ő nem szokott panaszkodni a diákjaira. Neki nagyobb a tűréshatára mint nekem ha az emberek hülyeségeiről van szó úgy általában. Szóval határozottan csodálkoznék ha valamelyik gyerekre panaszkodna, ám ki tudja lehet egyszer ilyet is megélek. Közben meg is érkeztünk így az egyik sarok boxba be is csusszantam majd a pár másodperc múlva a pultoshoz érve már kértem is a szokásos italomat:
- Helló, egy Whiskey Sourt kérek - biccentettem neki, majd ha Colt is leadta a rendelését csak akkor ültünk le az egyik párnázott sarok boxba. |
(folyt. köv.)
Elkomorodott egy kicsit a tekintetem mikor szóba került a sötét középkor. Valóban nem olyan befogadó a fajtánk más fajokkal szemben, ám nem csak ez a legnagyobb probléma számomra. Biztos vagyok benne hogy ha esetleg a régi gyerekkori barátommal állítanék haza akkor annak sem örülnének. Hiába vagyunk mindketten sötét elfek és jó családból származóak ez nem lenne elég nekik. Persze ilyen ábrándba nem ringatom magam, ám néha eljátszom a gondolattal. Teljesen más lenne a viszonyunk, mennyivel jobb lenne. Semmi titok nem szövődne körénk és végre csak vele tudnék foglalkozni rendesen úgy ahogy szeretnék. Csak hümmögtem egy picit mikor emlegette ezt a témát, ám mikor szóba került az, hogy néha más családot kíván magának akkor azt már én se hagyhattam szó nélkül:
- Ne aggodalmaskodj emiatt, nem panaszkodsz feleslegesen. Valójában néha én is azt kívántam, ám mindig eszembe jutott, hogy akkor ki tudja lehet mi sem ismernénk egymást - azt kifejezetten sajnálnám őszintén szólva. Mondjuk akkor nem ácsingóznék utána mint most, de akkor sem cserélném le ezt a normális és átlagos életre hangozzon ez bármennyire pocsékul vagy nyálasan. Elbaszott egy helyzet az biztos, de változtatni nem tudok rajta legalábbis nem úgy ahogy szeretnék valójában. Végül elterelhettem a gondolataimat hiszen nemsokára már mindketten a diákokkal foglalkoztunk ahogy azt az óra meg is követelte. Ám ettől függetlenül még így is elcsábultam pár pillantás erejéig, hogy őt figyeljem.
Még a végén teljesen elvonja a figyelmemet és én leszek az álmodozó diák a tanórán a mentor helyett basszus. Persze azért a kezdőket is szemmel tartottam akik szerencsére nem voltak vészesek, nem szájaltak annyira vissza az elején mint az én brigádom. Rajtuk volt mit kupálnom az biztos. Még fizikailag sem voltak ott a szeren, de a viselkedésük és a hozzáállásuk már valahol a mínusz tartományban tengett. Szerintem érthető hogy inkább rövid pórázon tartom őket, mert ha egy kicsit engedek akkor egyből visszatér a kis pofátlan énjük velem szemben. Hamarosan meghallottam Coltot ahogy a kis kezdőknek engem mutatott be és bevallom egy csöppet zavarban éreztem magam belül. Mármint ez tényleg látszik ennyire, vagy csak ő vette észre ezeket valamiért? Talán mégis megnéz engem, vagy csak én képzelem be rohadtul? Felé sandítottam egy kicsit mintha csak az újoncokkal foglalkoznék, de ahogy rápillantottam ő már a falhoz sétált éppen. Azt hiszem kezdek lassan meghülyülni hogy ilyeneket képzelek be egy teljesen normális szituációba. Mekkora idióta vagyok, nem hiszem el. Le kell nyugodnom, mert így nem tudom mi lesz este pár kör alkohol után. Egy kicsit még tanítottam a diákokat a megfelelő tartásra és lépésekre, majd hagytam őket kicsit kibontakozni, hogy önállóan gyakoroljanak tovább, így közös párbajt adtam ki feladatnak az általuk választott társakkal.
- Hé, mindig is szerettem a kényelmes dolgokat. Jobb mint a kemény földön aludni - válaszoltam vigyorogva a cukkolására ahogy visszatértem mellé - Amúgy meg ahelyett hogy örülnél amiért segítek abban hogy élhetőbb legyen a lakásod még meg is szólsz érte, szépen vagyunk - a külön fotel ötletére csak újfent elvigyorogtam magam, bár belül inkább azt fűztem magamban hozzá hogy inkább lennék vele együtt egy kényelmetlen kanapén mitsem egyedül.
- Még a végén teljesen anyagi csődbe foglak sodorni - sóhajtottam egyet végül drámaian mintha tényleg annyira igényelném azt a fotelt csak magamnak a saját lakásába, holott ez egyáltalán nem így van. Arról nem is beszélve, hogy bármikor kérheti hogy felesben fizessünk ki egy-egy bútort. Még azt sem várom el tőle hogy visszaadja azt a pénzt. Elég régóta ismerjük egymást azért, bár tény hogy mással nem lennék ilyen gáláns.
Nemsokára viszont olyat lépett meg Colt amitől a szívem egy pillanatra szerintem kihagyott egy ütemet, hiszen rám kacsintott. Basszus, csodás lesz így a filmnézés vele. Végig próbálok majd úgy tenni mintha nézném az a rohadt filmet. Nem fog megőrjíteni a közelsége, ugyan dehogy. Egy pillanatig sem. Hamarosan viszont el is fintorogtam magamat hiszen az anyja által használt csodálatos jelzőt is bedobta, hogy még jobban érezzem magam. Nem hiszem el, teljesen a hülyét járatja velem és még csak fogalma sincs róla.
- Ó, milyen nagylelkű vagy hiszen még filmet is választhatok miután felcipeltük közös erővel a kanapét - mikor már le is fektette az alapokat, hogy horror nem lehet egyből felsóhajtottam majd ironizáltam is - A fenébe, pedig pont Fűrész maratonra gondoltam - ebből mondjuk a maraton az igaz, csak más formában amit jobb is hogy elengedek. Remélem nem lesz nála alkohol, vagy ha lesz akkor azt nem fogunk inni. Mondjuk az biztos, hogy valamikor lesz valami lakásavató azt biztos nem úszom meg, igaz arra Liss is hivatalos lenne szerintem. Bár ismerve a testvéremet, simán otthagyna egyedül az oroszlán barlangjában. Pláne ha az az oroszlán pont Colt.
- Tudom-tudom - ingattam a fejemet mikor mondta hogy idő kell hozzá, hogy a brigád jobb legyen. A régebbi csapat is mostanra kupálódott ki rendesen. Addigra mondjuk már engem képletesen megkopasztottak, hiszen képzeletben már szálanként téptem ki a hajamat tőlük. Talán a kis újonc csapattal nem fogok ennyit szívni. Ez még a jövő zenéje.
- Ah igen, mondjuk feleslegesen izgultál hiszen elég jó protekcióval kerültél ide - vigyorogtam egy picit a végén, persze megértettem azért őt is. Mikor megjegyezte, hogy azért ma nem túl jó kedvvel jött dolgozni kicsit felvontam az egyik szemöldökömet kérdően, de nem kötötte végül az orromra.
- Vannak ilyen napok, még a legjobbaknak is lehetnek néha pocsék napjaik - biztattam végül hogy ne adja fel, talán annyira még nincs veszve ez a nap sem. Nemsokára ki is jelentette, hogy nemsokára mennie kell amit kicsit vegyesen fogadtam. Örültem mert egyrészt nem fogok meghülyülni, ám nagy részem sajnálta mert mindig szeretek vele időt tölteni. Igaz egy kicsit másabb hiszen a diákokra is figyelnünk kell ilyenkor, így minden figyelmemet nem szentelhetem arra, hogy vele foglalkozzak. Ám a munka az mindig ilyen, kötelességeink vannak, annak pedig eleget kell tennünk. Este meg lazíthatunk majd egyet. |
A felkaromra mért közel sem erős ütése megint villámcsapásként ért, bár eleinte azt hittem máshol fog célba érni, de lehet hogy megint az idióta gondolataim játszanak velem. Nem is értem miért nem tettem le még erről. Fogok-e egyáltalán valaha másképp érezni iránta? Túlságosan közel áll hozzám és én meg egy makacs barom vagyok hogy csak úgy lemondjak róla. Más már biztosan azt mondaná hogy ne áltassam magam és reménykedjek a lehetetlenben, de egyszerűen már évek óta fennáll nálam ez a jelenség sajnos, tini korom óta basszus. Egyik pillanatról a másikra nem tudom ezt levakarni, talán nem is akarom. Talán azért nem találtam nála jobbat mert tudat alatt mindet eltaszítottam magamtól, vagy tényleg egyik sem volt jobb? Felesleges ezen gondolkodnom, főleg azért mert éppenséggel dolgunk is van aminek egyelőre látványosan nem teszünk eleget.
- Még a végén kiderül hogy Superman vagy röntgenszemekkel megáldva - cukkoltam egy picit mikor megjegyezte hogy látja az agyamban lévő ráncokat. Valószínűleg nem vette észre a szokásos belső vívódásomat, hiszen az évek alatt már szinte tökélyre fejlesztettem a technikát hogy mégis hogy rejtsem el az érzéseimet. Valamilyen szinten szánalmas is ez, hiszen alapjáraton nem ilyen vagyok, de mégis rákényszerülök hiszen nem akarom őt elveszíteni csak azért mert én úgy érzek iránta ahogy. Tudom milyen, ha nem tudná viszonozni akkor inkább szépen lassan kisétálna az életemből csak azért hogy én ne szenvedjek feleslegesen. Ekkora kockázatot pedig semmiképp sem akarok bevállalni. Persze nem vagyok süket így a háttérben lévő sutyorgásokat azért hallottam de nem szenteltem nekik egyelőre figyelmet, hiszen tudom hogy a megváltozott stílusom lehetett a téma. Tény, hogy hozzájuk más hangnemben szólok, de őket nem is ismerem évek óta és nem velük együtt nőttem fel. Nagy különbség azért. Ráadásul ők tanítványok nem a haverjaim. Ha nem tanulnak minimális tiszteletet akkor sosem fognak engem úgy kezelni mint a mentorukat. Főleg ezért nem vagyok hozzájuk túlságosan kedves mert a végén elszállna velük a ló.
- Legyen hát, akkor majd megmutatom ha ennyire kíváncsi vagy rá - ingattam a fejemet vigyorogva végül. Hamarosan eszembe jutott hogy ez egy kissé kétértelmű megszólalás lehet...vagy lehet csak én gondolok másra a hülye fejemmel? Könnyen lehetséges, ezért sem helyesbítettem végül. Te jó ég, borzalmas vagyok! Lehet át kéne gondolnom ezt az esti iszogatást ennek fényében. Mondjuk ahhoz tényleg sokat kéne innom hogy baromságot csináljak így talán nem lesz baj belőle. Hamar ki is rángatott Colt a valóságba hiszen elő is hozakodott viccelődve egy fenomenális ötlettel. Én, a tanítványaimmal csákóval a fejemen animézünk. Na persze, előbb fog piros hó esni. Tudom hogy poénkodott de azért látványosan elfintorogtam magam:
- Hogyne, aztán majd a nyulak fogják hordani következő órán már a puskát mert azt hiszik hogy most már jó haverok vagyunk - na ez egyhamar nem fog megtörténni főleg ha rajtam múlik. Az egyikük valószínűleg meghallotta frankón hogy miről beszélünk hiszen kipréselt azért magából egy csalódott sóhajt két fekvőtámasz közt. Ezt természetesen egy csúnya nézéssel jutalmaztam, de nem kommentáltam szóval örüljön csak magának némán hiszen így is lett volna pár keresetlen szavam hozzá. Nagy szerencséje hogy itt van Colt és inkább vele vagyok elfoglalva ami igaz jelenleg nem vet rám túl jó fényt.
Hamarosan inkább a matracvásárlás került szóba mire meg is jegyezte ő, hogy teljesen megszállottja vagyok az ágyának. Nos, baromi nagy tévedésben él, inkább az ő megszállottja vagyok, az ágya teljes mértékben hidegen hagy. Ebből is látszik hogy gyakorlatilag nulla esélyem van nála mégis ábrándozok róla én idióta.
- Én csak jót akarok neked - emeltem fel kissé megadóan a kezeimet. Egy kényelmetlen matrac még rosszabbá teszi a reggeleket, de ha sokáig húzza ezt akkor majd úgyis megtapasztalja. Mondjuk szívesen felajánlottam volna neki, hogy próbálja ki az én ágyamat aztán egyből meg fogja gondolni magát. Nos, ez a felajánlás részegen baromi jól hangzott volna amúgy a fejemben, ám így józanul könnyedén hamar elvetettem ezt az ötletet. Biztosan megrökönyödne én pedig magyarázkodhatok basszus. Arról nem is beszélve, hogy lehet valaki meghallja ezt is, így duplán nem kockáztatok meg ilyen veszélyes lépést. Egy kicsit mintha elmerengett volna, hiszen egy ideig nem szólt hozzám, bár lehet hogy ezt is csak félreértelmeztem. Persze ha ez is történt én biztosan nem sértődtem meg rá, hiszen nekem is sokszor vannak ilyen pillanataim, főleg a közelében. Legyen szó emlékről, érzésről vele kapcsolatban mindig teljesen magával ránt. Azért a megszólalására végül kicsit felvontam az egyik szemöldökömet sunyi vigyorral:
- Ki tudja… - húztam az agyát picit aztán végül komolyan hozzáfűztem - ...amúgy semmit - azt leszámítva hogy oda meg vissza vagyok érte elég régóta. Ez elég súlyos rejtegetnivaló előle, de van okom visszatartani ezt az információt. Ám hamar a házasságra került a sor, főleg a kényszerházasságra amire lehetséges hogy mindketten számíthatuk. Főleg én, ha Lissben megint csalódnak a szülők. Ám őszintén szólva tényleg nem akartam azt hiszen az tényleg komoly dolog a fajtámnál én pedig nem akarok megkereseredett párkapcsolatban élni ilyen komoly kötelékkel. Pláne úgy, hogy közben az érzéseim meg másfele húznak. Ám igaza van Coltnak, a szüleinknek ez valóban nem számít csak legyen házasság. Elhúztam fanyaran a számat a tényre, ám bólintva igazat adtam neki.
- Én se lepődnék meg ilyen lépésen - ám ettől függetlenül még jogomban állhat nemet mondani rá. Igaz lehet akkor már ki lennék tagadva a családból. Számítana ez nekem? Gőzöm sincs, egyelőre nem is akarok gondolni erre, jobban örülök ennek az adott pillanatnak. Távol vagyok az otthonomtól, az elnyomó szülőktől és most már Colt is itt van mellettem. Velem nem, de ennyivel is beérem.
- Hé, lehet nem szép dolog, de valójában most miattam nem cseszegetik őt, tehát frankón bevédtem ahogy azt egy jó testvérnek illik. Most rajta a sor hogy viszonozza. Persze ha nem elf az illető akkor valójában tényleg lényegtelen - legyintettem egyet könnyedén. Van egy olyan érzésem hogy a faszi nem a fajtánk egyik tagja, de még tündér sem. Meglepődnék ha egy kis tündér cseszné fel ennyire agyilag. Szabályosan éreztem a haragját miközben telefonon beszéltünk. |
folyt. 2
- Ugyan, egy kis időbefektetés és meg lesz a gyümölcse – biztatta nemcsak Haydent, hanem saját magát is, válaszolva a viselkedésükre tett megjegyzésre. Mivelhogy nem ragadt bele ugyanabba a napokba már évek óta, mint gyerekkori barátja, nem is akarta túlzottan ráerőltetni saját nyugodt, talán túl sok bizalmat adó meglátást. – Visszagondolva mennyire izgultam az állásinterjún, emlékszel rá? Sose gondoltam volna erre – mutatott körbe félszeg mozdulatokkal. – Örülök, hogy felvettek és elfogadtam. Habár a mai napon a kedvem nem tetőzött reggel, hiába a tanítás – vallotta be vállat vonva. Azzal is tisztában volt, Hayden valószínűleg több ilyen napról tudott beszámolni. S nyilván azt az információt se szándékozta megosztani, ami e mögött állt. Vagyis úgy gondolta. A nyak-háti problémát maximálisan kivesézték, így nem szándékozott még egy indokot Hayden szájába adni, miért is vegyen jobb ágyat. Azért kipróbálnám az övét... Nem, nem. Nem engedhette az amúgy is veszélyes utakon vándorló elméjének ezt a fajta még kockázatosabb kilengését. Ellökte magát a hideg faltól és megköszörülte torkát, mindenkorra leszámolva a fejében keletkezett nem helyénvaló képzeteiről. (Egy darabig.)
- Megnézem őket, azt követően sajnos mennem kell. – Szeretett közös órákat tartani barátjával, noha kevésszer fordult még elő. – Nem tudom mennyire fogunk összefutni napközben. – Néhanapján sikerült hasonló időbeosztást szerezniük, ám többször fordult elő ennek az ellentétje, amit egyfelől igazán bánt, másfelől örült neki. Akárcsak a mai óra megmutatta, nem teljesült a mindennapi fogadalma: nem engedheti, hogy Hayden jelenléte ennyire befolyásolja a koncentrációját. Többek között a szemfüles diákjaik gyanús méregetéseitől is félt, nem akart okod adni egy pletyka elterjedésének. – És akkor találkozunk délután, órák után – mosolyodott el felpillantva azokba a barna szemekbe. Egyre nehezebben szakította el tekintetét a másikról, még szerencse, senki nem látta az erőszakosságba torkolló belső vívódásait. Aztán mégiscsak a tanítványaik felé vette az irányt.
- Ejha, nagyon ügyesek vagytok! – A dicséret könnyen gördült nyelvén, szerette osztogatni, a híve volt. A felcsillanó arcok látványa elégszer bebizonyította elméletének helyességét. – Sikerült megtalálni az egyensúlyt? Hm? – Kérdőn felvonta egyik szemöldökét, mire tétova bólogatásokat kapott. – Akkor nézzük. – Megforgatta kezében a katanát, aztán végigjárta ugyanazt a procedúrát, mint előbb. S boldogan konstatálta diákjai eredményét. Persze volt mit elsajátítani, de az első tanórájukhoz képest szép eredményt értek el. – Sajnos nekem mennem kell, szóval mostantól figyeljetek oda Haydenre. Egy élmény volt, remélem fogunk találkozni a közeljövőben. – A csalódottság álcázatlanul ült ki az arcokra. Meglehet szerették a fellálást, egy szigorúbb hang mellett a saját kedvesebb, barátságosabbja oldotta az idegességet.
- Láthatunk majd egy párbajt is? – kérdezte valaki a sorok közül, akinek a nevét nem tudta. Megilletődésében elhallgatott Colt, arcán értetlenség tükrözött egy másodpercre. Persze, Haydennel.
- Nos, szerintem kivitelezhető, ha – nézett barátja irányába, míg meg nem találta azokat a barna szemeket. – Haydennek nem probléma. Persze nem most, hanem legközelebb. Akkor úgy is készülök. – Régen párbajoztak. Évekkel ezelőtt. A gondolatra ismerős izgatottság áramlott szét benne. Feje búbjától a lábujjáig, legerősebben a mellkasában. S ahogy, tehetetlenül, ám annál nagyobb intenzitással vizslatta a férfi válaszát és mozdulatait, derült égből villámcsapásként érte azaz erős késztetés, mellyel áthidalva mindenféle baráti köteléket csókolta volna meg. Itt helyben, akár mindenki előtt. Az előbbi kellemesen zsibbasztó érzést felváltotta a feszült, kelletlen zavart idegesség, amely egyre erősebben és hangosabban dobogtatta szívét. Félő volt, tán valaki elég jól hegyezte fülét és meghallja. Állkapcsát összeszorította mielőtt kierőltette magából szokásos kedves mosolyát.
- Ha nincs már akkor megyek. – Nézett a megmentéséül szolgáló egyetlen kiútra, az ajtóra. |
folyt.
– Nekem nincs testvérem, aki eltereli rólam a figyelmet – csóválta meg a fejét mosolyogva. – És neked sem kellene Liss-re nyomni ezt, nem szép dolog – bökte finoman oldalba, mint régen is, ha Hayden száján illetlen dolog csúszott ki a nem odaillő társaságban. – Attól még reménykedni szabad, de hiába a férfi, ha nem elf – értett egyet vele a végén. - Mi mindenkit lenézünk, fajtánk különleges adottsága. – Legalábbis szerette ezt éreztetni az idősebb generáció. Gyerekkorukban is sulykolták beléjük, ennek ellenére a fajgyűlölet érdes szélű magja sosem nőtte ki magát csúfosan bimbódzó rothadó virággá, melynek virágzása nem hozott mást csak céltalan dühödt.
- Ezzel úgyse tudunk mit kezdeni – rántott vállat. – Csak azért idegesítő. Miért ne választhatnád azt, akit szeretsz? Ahogy mondtad, már nem a sötét középkorban vagyunk, mégis... – ingatta meg kissé a fejét értetlenül. Bele se akart fogni, holott felütötte kíváncsiságát: végtére is kiszemeltje egy sötét elf, mint ő maga, csak éppen más dolgok is megegyeznek, amiknek annyira mégsem kéne. Mint például a mély hang és onnan tovább, lényegében a maszkulin megjelenés leplezetlen megléte. Így tehát az ágyék körüli problémák is a levegőben lógtak. A végére ugyanoda lyukadt ki: esélytelen. Nem szívesen nézte volna végig, míg viszonzatlan gyerekkori szerelme boldogan vezeti az oltárhoz választottját. Egy ponton sehogy se fogja tudni elkerülni, ezt nagyon jól tudta. Azonban húzta-halasztotta amíg lehetett. Néha mégis azt kívánta, lennének már rég túl ezen.
– Régen sokszor kívántam másik családot, mostanában ez lecsökkent azért. Ismered az érzést? – pillantott rá kérdőn. – A szüleid és valahol szereted őket és vágysz a normalitásra, ami persze mindig elmarad. Tudom, máshol lehet rosszabb, nem is akarok panaszkodni hosszan, csak... – mondata végét elharapta és felsóhajtott. Nem akarta ezzel fárasztani Haydent. Neki és Lissnek is megvolt a maguk belső viszálya a családtagjaikkal, és még terhelje a sajátjaival? Kizárt. – Mindegy is. Inkább koncentráljunk oda – bökött fejével a társaság felé. – Akkor válasszuk szét őket.
Amint két csapattá szétváltak, vetett még egy utolsó pillantást barátjára, majd a kezdők felé lépett. Ebben a falatnyi időben, mit tanítással töltött, megismerhette a diákok megannyi arcát. Volt, aki tisztelettudóan fordult felé, volt, aki húzta a száját a feldatokra, és volt, aki minden mondatát valamiféle gunyoros hozzászólással foglalta keretbe. Talán ez a három fordult elő a legtöbbet, ám nem bánta. Miután túljutottak a kezdetleges felméréseken, amely inkább jelleme hitelességének feltárását takarta, vajon tényleg olyan jó tanár-e, hogy tanítsa őket, mind ezek után gördülékenyebbé váltak az órák. Colt pedig állt elébe a kihívásnak.
- Jólvan, nem kell félni tőle – szólalt meg, mihelyst az egyik bizonytalanul tartott katanára mutatott. Odalépett a lányhoz és óvatos, de határozott mozdulatokkal rendezte el ujjait a markolaton. Bátorítóan bólintott egyet mosolya kíséretében, majd a többiek felé fordult. – Az egyik legfontosabb, hogy határozott kézzel tartsátok, de ne másért, minthogy magabiztosságot és bátorságot fejezzetek ki vele és nyerjetek belőle. – Órákat tudott volna mesélni a filozófiájáról, a történetéről, viszont sejtése szerint manapság aligha foglalkoztatta a fiatalokat az effajta kulturális mélységek. Pedig elengedhetetlennek tartotta a mögöttes eszmék ismeretét is, hiába próbálkozott, ha közönsége nemigen akadt. Míg Hayden elmagyarázta az alapokat és bemutatott pár mozdulatot, körbejárva segített azokon, akiknek meggyűlt a baja a lépesekkel. Olykor megtoldotta a szükséges légzéstechnika elsajátításának fortélyaival, és a szintén nélkülözhetetlen nagybetűs egyensúly hiányának fontosságával. Meglepően kevesek találták el a megfelelő beállást, mit egyszerűen szemléltetett. Ahogy járt körbe, fakatanája hegyével elővigyázatosan, ám erélyesen megbökte a diákokat különböző pontjaikon. Vállon és csípőn legtöbbször, de nem szenvedettek hiányt a karok és lábak, hátak. Túlnyomórészt a tanulókon tartotta figyelmét, addig a pontig, míg el nem kalandozott tekintete a terem túloldalára s el is időzött ott. Szemeit végig vezette a szilárd háton, melyet régen oly jól ismert, s az erőteljes karokon is, amelyekkel átölelte városba érkezése napján. Csupán halk sóhajára eszmélt fel és azon nyomban elkapta elidőző tekintetét a másikról.
- Meg kell tartanotok magatokat, az egyensúly egy elengedhetetlen kulcs. Szépen néznénk ki, ha eldőlnétek kardlendítés közben – ismételte meg sokadjára, mindig más kiegészítést használva, de lényegében ugyanazt elmondva. – Figyeljétek Haydent! – mutatott rá. – Nem csak a kezeit használja, hogy fogja azt a katanát, az egész teste részt vesz benne. Megfeszül a válla, a háta, a hasa... – Túl érdeklődő szemei újfent végig mustrálták a férfit, magában szidva gyenge törekvéseit a bámulás megakadályozása érdekében.
Örömmel sétált vissza a falhoz, addig se stírölt messziről. Az a nyugtalanító érzés kerítette hatalmába, hogy ő áll a függönytelen ablak külső részén és pofátlanul kukkol befelé. Vajon Hayden érzékelte? Remélte nem. Mennyire zavarba ejtő lenne!
- Kényelmes kanapé, kényelmes ágy – sóhajtotta. – Tehát csak akkor látogatsz meg, ha kényelmes lesz a lakásom? Sose gondoltam volna, hogy így elkényelmesedsz – emelte fel egyik szemöldökét újra viccelődve. – Majd veszek neked külön fotelt, amiben terpeszkedhetsz, mert a végén nem lesz jó az a kanapé sem, amit kinéztem. – Talán a kanapé kényelmesebb lesz, mint az ágy. Még ez is megfordult fejében. És talán a nyakfájásával is kezdhet valamit.
- Egyezzünk ki abban, hogy ma szórakozunk, holnap pedig a sikeres kanapévásárlás után filmezünk – kacsintott rá vigyorogva. Fel sem merült benne egyéb opció, esetleg Haydennek más programja akadna az estére. Mióta megjött, nemcsak sülve-főve együtt mentek mindenhova, de lényegében az összes szabad percüket egymással töltötték így vagy úgy. Így értelemszerűen természetesnek vélte azokat a végkimeneteleket, melyben barátja vele tölti az estét. – Reméljük találunk egy kényelmes fekvőhelyet – s itt nem volt rest erélyesebben mondani a kényelmes szót. – És akkor az aranyfiú is megnyugodhat. – Imádta cukkolni a becenévvel, le se tagadhatta szeme kékjének szórakozott csillogása mellett. – Sőt, kiválaszthatod a filmet is, megengedem. De semmi horror. Plusz nem kínzunk meg senkit. – Nem félt kifejezetten rajtuk, nem ezzel a szóval fejezte volna ki magát. Inkább furcsán kényelmetlenül érezte magát ezekkel a filmekkel szemben. Az alatta kialakult feszengés, mikor és honnan mi ugrik elő, nem az ő asztala volt. Persze amikor más választása nem lehetett, megnézte azt is végszükség esetén. De mindenképp némi fájdalmat sugárzó fintorral arcán. |
Hallgatva Hayden okfejtését a drogra függő gyerekekről, majd az animéről, elgondolkodott barátja kevésbé pozitív szemléletén. Haydenhez mindig kellett egy kis idő, míg hozzászoktak az olykor, nem, legtöbbször bemutatkozó nyers stílusához. Sok év telt el gyerekkoruk óta, bár most se számítottak oly idősnek, de tisztán emlékszik a másik önfejűségére és mennyire volt véleménye lényegében mindenről. Azóta nem sokat változott, ha az utóbbi heteket vette figyelembe, mióta nem csupán online beszélgettek, hanem testközelből újra ráismerhetett. Félt tőle, hogy Haydent megváltoztatta a város. Az új ismeretségek, a munkahelye és bármi más. Napról napra rácsodálkozott, mennyire tévedésben élt odahaza a, most már nyilvánvalóan abszurd ötleteivel. Olyanok is megfordultak fejében, melyben Hayden és közé egy arctalan új barát ékelődött, aki végül messzire ellökte a homályosodó memóriák szegletébe. Hiába tűnt úgy, hogy Hayden töviről-hegyire elmondott mindent, mégis. Ott motoszkált benne a tudat, talán mégsem. Ám mindez szertefoszlott az elmúlt napokkal, s a kényelmetlenül kaparó kétségeket jóleső melegség váltotta fel.
- Aha, már látom is azokat a ráncokat – helyeselt bólogatva és már nyúlt volna fel Hayden homlokához, hogy igazaként finoman elsimítsa azokat az említett gyűrődéseket. De félúton észbe kapva korrigálta mozdulatát, így mindössze kézfejét ütötte neki gyöngéden a másik felkarjának. Képes volt elfelejteni a diákok vizslató tekinteteit, mertbár kipirult arcukkal azt az érzést keltették az emberben, hogy teljeskörűen lefoglalta őket a rájuk szabott feladat, Colt nem most jött le a falvédőről. Szeme sarkából elkapta a feléjük kémlelő kíváncsi tekinteteket már rég. Ebben persze elsősorban Hayden modora játszott szerepet, mely más fordulatot vett beszélgetéseik alatt, mint ahogy egyébként tanítványaival lépett interakcióba. Az egészet viccesnek is találta a maga módján, s ha még az egyértelműen rejtegetni próbált sutyorgásokra gondolt, az egész parádéssá avanzsálódott.
– Attól függetlenül megmutathatnád majd, kíváncsi vagyok rá. Főleg a bazi nagy jeges sárkányra, ami kijön a katanából. – A puszta gondolatát is furcsának vélte, de mit tudhatta mi most a menő a fiataloknál. – De akkor beismered, hogy tetszett. Tarthatnátok délutáni közös anime nézést a diákjaiddal – csipkelődött csintalan vigyor kíséretében. – Ki tudja, lehet jobban fogjátok szeretni egymást, ha meg lesz a közös pont. – Már el is képzelte lelki szemei előtt az egészet; Hayden és tanoncai mind összegyűlve egy sötét kis szobában, nagy, csodálkozástól kerekded szemekkel várva a délutáni matinét. A váratlanul feltörő nevetését furcsa grimasszal leplezte, mígnem nem bírta tovább és röviden kifakadt. De épp olyannyira, hogy egypár örömkönny akaratlanul is elcsordult szeme sarkában. –Sajnálom, de már elképzeltem. Ha gondolod készítek neked egy kis csákót, hogy mindenki képben legyen ki a főnök – vigyorgott rá szélesen, fogait kivillantva. Szemeiből sütött a jókedv s, ha nem figyelt oda eléggé, egyfajta ábrándosság is finomította vonásait. Merthogy mindig ez történt. Hiába humorizálta el, mindig kedvességgel tekintett a férfira, s szeretettel gondolt rá a viccelődések ellenére.
- Megszállottja vagy az ágyamnak – motyogta halkan, szinte hitetlenkedve. Egyértelműen igazat adott Haydennek, s olyanok is megfordultak a fejében, mint; Ha velem aludnál, megfontolnám azt az ágyat, vagy; Biztosan kényelmes az ágyad, veled aludhatok? De egyhamar ellene döntött, mégis milyen szürreálisnak hangzana a legjobb barátodnak, akit ráadásul gyerekkorod óta ismersz? Őszintén, nem akart kísérletezni Hayden arckifejezésével és azaz utáni, feltehetően lesokkolt, válaszával. Maradj okosan csendben, jegyezte fel magában két felkiáltójellel utána és három aláhúzással alatta. Ha arra gondolt, mit hoz az este, idegesség bukfencezett lefelé a mellkasától a gyomráig. Semmiféleképpen sem szerette volna ámokfutásba ereszteni nyelvét az italok miatt végbemenő ellazult szórakozottsága miatt és elejteni egy hasonló tartalmú mondatot. Habár fejében évek óta ugyanolyan jól hangzottak ezek, nem merte megkockáztatni a kimondott szavakat a valóságban. Épp elégnek vélte a kibukott matracpróbálás ötletét, ideje volt meghúznia magát. Hayden válaszára nem is mondott mást, csak kínosan bólintott egyet, miközben szemeit le se vette a kipirosodott arcú, küszködő tanítványaikról.
Aztán barátjának elő kellett hozakodnia a rémes reggelekkel és fáradt ébredésekkel. Mert a következő egy újabb tény, amelyet felvéshetett a Haydennel kapcsolatos ábrándjai listájára: Milyen szívesen keltette volna minden reggel, kinevetve a még álmatag morcosságát, ujjaival becézgetve elfekvéstől gyűrödt arcát s kisimítva a rakoncátlanul összegabalyodott tincseket. Többször gondolt rá, mintsem beismerte. De hiába korholta gondolatait, próbálta gyökerüknél elkapni esélytelen álmodozásait, akaratereje sose tanúsított együttérzést, így a kedves, ám olykor kínzó gondolatok megmaradtak. Régóta élt együtt velük, s egy ponton túl kelletlenül ugyan, ám rendszeres albérlői helyet szorított nekik.
- Engedékenyebben szigorú, hm? – Kirázta magát elrévüléséből és megpróbált értelmesebben odakoncentrálni. – Ez tetszik. Kíváncsi vagyok mi mindent rejtegetsz még. – Hozzádőlt a falnak és lazán összekulcsolta kezeit mellkasa előtt. Félbeszakítás nélkül hallgatta milyen szülői akadályokkal néz szembe a testvérpár, noha egy pillanatra se lepte meg. Nem sok újdonsággal lehetett kiegészíteni a több éve fennálló kellemetlen mizériát. Hayden családja éppen olyan elkötelezettséggel és vehemenciával vette magát rá a házasság topikjára, mint a sajátja.
- Kényszer vagy nem, házasság legyen a vége – húzta el száját vállrántás közben. - De kinézem belőle, hogy arra ébredek egy nap, hogy már van mennyasszony jelölt és délután össze is adnak. – A gondolatra láthatóan megborzongott. Ha hosszú ujjú felsője nem takarná bőrét, minden bizonnyal láthatná libabőrét is. Mondatában viszont volt igazság, hiszen ismerte anyja szélsőséges nézeteit, melyeket nemegyszer a cselekedetek is követték. Vajon mit szólna, ha Haydennel kézen fogva állítana be? Maga elé tudta képzelni családtagjaik horror-döbbent arcát, bár ennél tovább nem várta volna meg, mégis mi a véleményük fiúikról. Hallott már az emberi világ egyik őrületéről, az átnevelőtáborokról, melyeknek elvei még bele is passzoltak a családjaik nevelés technikai repertoárjaikba. Sőt, saját kezük által szívest örömest végrehajtanák, nem is kellene őket messzire küldeni, csupán le a sötét pincébe. Ilyenkor sokesetben eltűnődött bizonyos szituációs helyzeteken. Mint például mit mondana egy idegennek, ha erre terelődne a téma? Vagy akár leendő párjának, szeretőjének. A szüleim megrögzött konzervatívak, és máglyán égetnének el? Mélyebben nem volt érdemes belemélyedni ezekbe viszont, hiszen elég csekély esélyt adott annak, hogy ez valaha egyáltalán megtörténne.
- Azért remélem megkímél ezzel még egy darabig. – Legalább addig, míg valamelyest maga mögött hagyhatja Hayden felé tetőző érzéseit. Aztán lehetséges, hogy mégis jobban járna, ha nem ellenkezne ennyire. Úgyse lehet együtt azzal akivel igazán szeretne, minek erőltetni?
|
(folyt. köv. megint)
Hamarosan éktelen szuszogás ütötte meg a fülemet mire megszólaltam volna, hogy lélegezzenek rendesen, de már jött is a segítség, így tűnődve figyeltem a jelenetet. Lehet hogy ha nekem is ilyen stílusom lenne akkor jobban szeretnének a tanítványok? Lényegtelen, így is sokan vannak hiába vagyok velük merev. Amint visszatért hozzám már mesélte is, hogy nála sem különb a helyzet, hiszen az anyja rendszeresen emlegeti ezt a kérdéskört:
- Ah, gondoltam hogy anyud hozza fel ezt rendszeresen. Mindig ő volt az aki folyamatosan előállt különböző ötletekkel - elfintorogtam magam mikor mesélte tovább, hogy már az is felmerült, hogy a saját anyja lép a fia helyett ezügyben. Te jó ég, csak azt ne! - Komolyan, kényszerházasságot akar tőled? Elmúlt már rég a sötét középkor basszus - forgattam meg a szemeimet bár belül egy kicsit megijedtem, hogy lehet velem is ilyet művelnének a saját szüleim. Esküszöm kinézem belőlük ha Lissben csalódnak. Francba ezzel az idióta tradícióval! Az aranyfiú említésére csak fájdalmasan felnyögtem mondva:
- Az aranyfiú örül végre hogy eltakarodott otthonról és személyesen nincsen basztatva a hasonló jellegű hülyeségekkel - sosem akad le az idióta kifejezésekről. Ja, van kiszemeltem persze, már évek óta. A saját fia, de jobb ha ezt nem tudja. Egyáltalán nincs könnyű dolgom az egyszer biztos. Legyintettem újfent mikor mondta, hogy hiába mondja az anyjának, hogy nekem nincs senki képben. Valóban olyan, hogy mondhat bármit az ember. Magas ívből tesz rá, hiszen a saját fantazmagóriájában él.
Végül inkább vissza is kanyarodott a ma esti programhoz ami az ő elképzelései szerint másképp zajlott volna.
- Előbb legyen meg a kényelmes kanapé nem? - vigyorogtam el magam ahogy a filmnézést említette. Az csak úgy jó szerintem ha lehet miről nézni szépen eltespedve. Mondjuk nem tudom mennyire lenne előnyös számomra ha ilyenbe beleegyeznék ám tudom, hogy nem kerülhetem el ezt.
- Természetesen nem hajnalig tartó ivászatra gondoltam, ne aggódj. Tudom hogy reggel dolgunk van, át kell verekednem majd a tömegen, aki pedig csúnyán néz ránk az kapni fog tőlem egy szép nézést viszonzásul és még csak bocsánatot sem fogok kérni - villantottam egy rókavigyort. Imádom mikor az emberek a komoly képemre nem tudnak mit reagálni. Ha már nem veszik észre magukat akkor legalább legyenek csendben. Amúgy igen, még mindig órát tartunk és bár eddig nem gondolkodtam a csoport bontásán, de valóban nem rossz ötlet:
- Ah igen, jobb lesz őket két részre szedni, az újaknak ne legyen probléma hogy annyira még nem ismerik a dörgést mint a többiek - miközben néztem a teljesen lestrapált arcokat gyorsan el is döntöttem, hogy legyen, így mire teljesen végeztek és kinyúltak addigra elő is álltam a tervvel.
- Csak hogy lássátok mennyire aranyból van a szívem: két részre lesztek bontva. Akik már egy jó ideje itt vannak azok velem lesznek, akik most vagy nem olyan rég jöttek ők Colttal fognak gyakorolni...és igen, most már fakarddal. Ennyi bemelegítés elég lesz mára, álljatok fel! - egyből jobban erőre kaptak amint meghallották, hogy végre karddal is gyakorolhatnak. Pedig sajnos vagy nem sajnos a bemelegítés is fontos nem csak az ahogy forgatják a fegyvert.
- Sose sajnáljátok a plusz edzést, hiszen a bemelegítés pont azt a célt szolgálja hogy testben fittek legyetek, míg a kardhasználat inkább az elmét igényli jobban. Mindkettő kell ahhoz, ha tényleg komolyan akarjátok tanulni ezt az ágazatot, de igazából bármelyik harcművészeti formára igaz ez - kezeimbe vettem a fa katanát ezzel megmutatva az újaknak is, hogy kell rendesen tartani, de persze majd Colttól is leshetnek. Megvártam míg a csapatom is végre felveszi a helyes tartást, bár néhol picit igazítaniuk kellett, de már egyáltalán nem voltak vészesek mint eleinte. Az egyik kölyök már csinálta volna tovább a többi mozdulatsort mire a fegyveremet elé szegeztem, hogy megállítsam:
- A-a, megvárjuk szépen a többieket. Ne legyél türelmetlen, ez harcnál csak hátrány - amint a másik csapat rendeződött csak akkor mutattam a többi fogást amit majd a párbajok során használni fognak. Nem az összeset, csak az alapokat egyelőre. Túl sokat egyszerre nem akartam az újaknak tanítani, de nem akartam hogy hátrányban legyenek a többiekkel szemben ha arra kerül a sor később, hogy ellenük kell hogy kiálljanak. Körülbelül húsz perc elteltével már mindenki szépen végezte a dolgát és a másik csapat is Colttal szépen boldogult csak akkor köszörültem meg a torkomat mondva:
- Jól van, most pedig párbaj! Válasszatok magatoknak társat akivel fogjátok gyakorolni a mostani fogásokat. Ne feledjétek, semmi szabálytalankodás és csalás! Tiszteljétek meg az ellenfeleteket egy tiszta harccal. Figyelni fogunk titeket - eresztettem őket útjukra, hogy vívjanak egymással, így megint a fal mellé állhattunk, hogy szemmel tarthassuk a velünk szemben lévő brigádot.
- Nem is olyan rosszak eddig. Úgy tűnik kezdenek végre viselkedni rendesen - ingattam a fejemet összegezve a helyzetet. |
(folyt. köv.)
Inkább felhoztam Lisst és a jövőheti edzésünket, mire Colt érdekes módon el is kezdett krákogni. Még a végén azt gondolom hogy teljesen oda van a tesómért. Mondjuk nem tudom ezért hibáztatni ha ez így van. Igaz azt meg nem tudom mondani, hogy kezelném ha tényleg ez lenne a helyzet. Idővel biztosan elfogadnám még ha fájna is nekem. Gyorsan lehunytam inkább a szemeimet majd elvigyorogtam magam ahogy felhozta a lehetséges vereségemet ellene:
- Ah, igen számítok rá, hogy ez lesz. Van egy olyan sejtésem hogy egy pasi miatt ilyen bosszús már megint. Mindig kifogja a legjobbakat, bár tény hogy ennyire idegesnek még nem igazán hallottam ami nagy szó - tűnődtem el egy picit szemöldökráncolva ahogy gondolkoztam az ügyön. Elég régóta ismerem és tényleg meglepő, hogy valaki ennyire kihozza a sodrából őt. Ő is hasonló mint Colt, főleg a munkájában, mindig magára erőlteti a komolyságot és a profizmust.
- Ó, a drágalátos írója? Lehetséges hogy miatta lett pipa, de még nem mesélt konkrétat, szóval valószínűleg majd jövőhéten fog kibújni a szög a zsákból - tudom jól, hogy addigra nem fog lenyugodni teljesen, szóval kapni fogom tőle az ívet, na nem mintha zavarna. Neki elnézem, illetve amúgyis szeretem ha velem egyenrangú vetélytársam akad. Bár nem akarták a szüleink, hogy tanuljon harcművészetet, de én titokban azért tanítgattam, hiszen mindig noszogatott érte és láttam az érdeklődést és a lelkesedést a szemeiben. Ellenben az itt lévő bagázzsal akik csak sokszor nyafognak. Szerintem a többség csak azért van itt mert a szüleik ráerőltették ezt. Mondjunk ránk is kényszerítették, más kérdés, hogy idővel meg is szerettük. A tanítási módot azt nem feltétlenül.
A vállával való érintkezés szinte meglepetésként ért és egy kicsit nyeltem is, hiszen mindig hatással van rám a közelsége ami nagyon hiányzott amíg nem volt itt. Szinte már sóvárogva vártam az ilyen pillanatokat még akkor is ha esélyem sincs mert nem vonzódik a saját neméhez. Hiába voltam eddig együtt másokkal, sosem volt olyan mint vele. Nem éreztem egyiket se igazinak, valósnak. Más azt mondaná, hogy adjam fel a felesleges ábrándozást ezzel kapcsolatban, de egyszerűen nem tudom. Bárcsak olyan könnyű lenne, de hiába a sok év, nem megy.
- Ah, lehet hogy inkább rémálom ez? Ki tudja - viccelődtem egy picit a megszólalására amint kiszakadtam gyorsan a gondolataimból.
- Dehogy kívánom nekik, én sem tanítom úgy őket mint minket akkoriban. A szüleinkhez képest én sokkal engedékenyebben vagyok szigorú mint azt gondolnák - vigyorogtam egy picit a végére, hiszen tisztában vagyok vele, hogy nem szeretik a stílusomat. Igen, erélyes vagyok velük tudom jól, de közel sem vagyok azon a szinten amit mi kaptunk gyerekként. Elfintorogtam magam mikor Colt felhozta azt a büdös kenőcsöt amivel ápoltuk egymás sebeit.
- Te jó ég, néha még érzem is az orromban. Eszméletlen bűzös volt basszus. Azt hinné az ember hogy idővel immunis lesz a szagára ám ez egy hatalmas tévedés - pedig mindenhez hozzá tud szokni a szervezet, ám ez a gusztustalan keverék szerintem a növény és állatvilág összes szagos dolgát tartalmazza és egyszerre nagy dózisban támad. Nemsokára cukkolt tovább az alvásommal mire csak elvigyorogtam magam:
- Nem is tudom ki tartott ébren engem sokáig? Ja, hogy veled beszélgettem megint hajnali egyig? Bagoly mondja verébnek - legyintettem az újabb megszólalására mikor kijelentette, hogy hétvégén se tudok majd rendesen aludni mert bevállaltam a kanapéval való segítést.
- Ugyan, már hozzászoktam a kevesebb alváshoz. Csak kell egy kis idő így reggel amíg észhez térek - vontam vállat a végére. Amúgy sem bánom ha ő tart ébren, pedig mástól ezt nem nézném el.
Végül mentünk is befele a nagy edzőterembe ahol már sorakoztak is a meglepett diákok akik a kitörő lelkesedésükért meg is kapták a kötelező fekvőtámaszukat. Pedig ha jó stílusban köszöntek volna akkor csak a felét kellett volna lenyomniuk, de majd megtanulják idővel. Mire észbekapnak addigra már jobban fogják bírni az edzéseket is. Puszta taktika ez részemről, gondolnak amit akarnak. Utálhatnak is érte, ha nem tetszik akkor tudják merre van a kijárat. Én is járkáltam köztük és néha a fa katanám hegyével jeleztem szó nélkül, hogy mégis hol igazítsanak a helyzetükön. A többség már ismerte a dörgést, így hamar tudták korrigálni a hibáikat. Közben néha lopva Colt felé pillantottam, de egyáltalán nem azért mert nem bíznék a munkájában hanem inkább csak távolról állapítottam meg hogy még mindig túl jól állnak rajta a testhez simulós felsők, főleg feketében. Basszus! Jó lesz így ez a közös munka, hogy váratlan pillanatokban rá csorgatom a nyálamat. Inkább el is kaptam a tekintetemet és amint konstatáltam, hogy mindenki jól végzi a munkáját a brigádomból csak akkor mentem vissza a falhoz. Ám hamarosan csatlakozott is hozzám a barátom, így sokáig nem tudtam rendezni a kusza agytekervényeimet. Elvigyorogtam magam egy kicsit mikor kiosztotta ő is a bemelegítés következő lépéseit amit a szokásos fáradt nyögésekkel fogadtak. Nos, én megmondtam gyerekek, ő sem lesz kíméletes.
Fintorogtam egy nagyot mikor Colt említette a szórakozóhelyet és az ott való felszedést.
- Nincs türelmem ma a sok emberhez szóval semmiképp sem szavaznék a szórakozóhelyre, de máskor mehetünk ha szeretnél. Ha esetleg te szeretnél felszedni valakit - vágtam vissza az utolsó mondatára ezzel kikerülve a válaszadás lehetőségét. Jó magam örülök ha nem mászok rá, nemhogy bárki mást felszedjek. Próbáltam azért nem felröhögni ahogy apám szövegét és hangját próbálta utánozni ahol felhozta a témát.
- Perszehogy zaklatnak, szóval remélem hogy Liss előbb áll az oltárhoz mint én és rólam leakadnak egy kicsit. Mondjuk ha a rejtélyes csávója aki lehet nem is a faszija az nem elf...akkor lényegtelen. Megint én leszek terítéken mint a család utolsó mentsvára. Mindig mindig - legyintettem egyet könnyedén. Szeretem a testvéremet de nem hiszem hogy egy kényszerházasságot már bevállalnék hogy leszakadjanak róla. Azért a házasság komoly dolog basszus a fajtánknál ez örökre szól. Ha válás kerül szóba akkor ott vér folyik és egyik fél sem marad életben. Az én radikális családomnál meg pláne. |
Elvigyorogtam magam a szemforgatására és a megjegyzésére is hogy sokra nem menne velem puszta erővel.
- Ugyan, ne szerénykedj - könnyedén el tudná érni erővel is a célját csak éppen nem feltétlenül úgy mint én. Mindkettőnknek megvan a maga erőssége és gyengesége ráadásul én sem vagyok tökéletes. Érdeklődve felvontam a szemöldökömet visszakérdezve:
- Ó, igen? Mégis miféle módot? - sok elképzelés végigfutott az agyamban azért, de nem hiszem hogy fel fogja fedni a titkát, hiszen akkor hova a meglepetés ha egyszer be akar tényleg zárni? Mondjuk nem tudom mivel érdemelném ki ezt, de azt elképzelhetőnek tartom hogy egy borzalmasan rossz napomon inkább ehhez folyamodik mitsem a suhancokhoz kiengedjen engem. Nos, még én is egyetértenék vele miután lenyugszom. Az újabb beszólására csak felnevettem egy kicsit mondva:
- Már vannak korai ráncaim csak az agyamban, később majd frankón ki fog vetülni a homlokomra is szóval készülj - poénkodtam egy kört persze tudtam hogy nem mostanában lesz nyoma ilyennek hiszen mi elég lassan öregszünk külsőre. Az érvelésére csak ingattam a fejemet majd vállat vontam könnyedén:
- Jogos, legalább nem drogozzák szarrá az agyukat meg ilyenek. Legalábbis eddig egy se jött ide befüvezve vagy ilyesmi, aztán ki tudja mit csinálnak hétvégenként. Inkább nem is akarom tudni - sűrűn nem mozdulok ki egyedül egy ereszd el a hajamra, néha ha Liss ráér csak akkor de nem visszük túlzásba. Persze most hogy itt van Colt többet járkálok vele a városban hiszen egy ideig van meló a lakásával, illetve könnyebb úgy neki is megismernie a terepet. Tudom hogy gyűlöli a nagy tömeget, mondjuk én is csak magasról tojok rájuk és könnyedén utat török magamnak szinte elnézést se kérve. Bunkó lennék? Lehetséges, de nincs türelmem ahhoz hogy kivárjam amíg észbekapnak basszus. Ezért utálok vásárolni is nagy tömegben mert az emberek csak mennek előre mint a zombik és tologatják maguk előtt a legnagyobb bevásárlókocsikat. Az út kibaszott kellős közepén! Inkább kelek korán nyitáskor hogy megússzak egy nagyobb hajtépést, mivel csak a sajátomat tudnám tőből húzni.
A Bleach említésére már rá is kapott Colt így ingattam a fejemet magyarázva:
- Amúgy nem rossz, csak baromi sok része van és szerintem a felénél kábé abbahagytam. Tudom jól, hogy miért szeretik annyira hiszen biztos menő lehet katanával egy bazinagy jeges japán sárkányt kreálni és úgy támadni vele...csak sose fognak ilyet csinálni. Mondjuk talán egy félvér tünde-boszi lehetséges hogy képes lenne erre - gondolkodtam el egy picit majd sóhajtottam - ...kár hogy őket a fajtánk rühelli pedig bennük is simán lehet potenciál. Idióta hagyományőrzés - morogtam csak a végét amiben benne volt minden utálatom. Kezdve azzal, hogy éveken keresztül fenyítettek minket, egészen addig hogy az esküvőt erőltetik folyamatosan amit nem győzök már hova elterelni. Nagyon remélem, hogy Liss fog majd házasodni valamikor és végre leszállnak rólam egy kis időre.
- A lehetséges kukkoló szomszédod biztosan nagyon csalódott lesz amint meglátja a függönyöket - sóhajtottam egyet színpadiasan szinte teljesen megsajnálva az illetőt. Az biztos, hogy ha én lennék akkor biztosan sajnálám, hogy már nem tudok tovább leskelődni. Jó ez egy kicsit bizarrul és kissé mániákusnak hangzott így belegondolva, szóval inkább elengedtem. Jobb is hogy nem látok rá, mert még a végén kiderülne hogy tényleg létezik bennem ilyen beteges hajlam. Végül a matrac téma került szóba, amivel egy picit terelhettem is a gondolataimat egy megadó sóhajjal:
- Ahogy gondolod, de majd ha egyik reggel úgy kelsz fel hogy az egész hátad fáj és alig tudsz elmenni a zuhanyzóig akkor nem mondhatod, hogy nem szóltam előre - vigyorogtam a végére. Én először egy jó matraccal kezdtem a vételt. Nem volt olcsó, eleinte nem is vettem hozzá ágykeretet annyira drága volt, de inkább aludtam a földön egy kényelmes matracon mitsem egy olyanon ami reggel a nyakamat teljesen kikezdi. Egy még rosszabb oldalamat ismernék meg az itt tanulók azzal ha elfekszem teljesen a nyakamat és alig bírom mozgatni rendesen. A közös matracpróbálásba csak később gondoltam bele amint felajánlotta ezt opciónak. Te jó ég, az rendesen kínzás lesz nekem. Folyamatosan türtőztetnem kell majd magamat, hogy ne gondoljak bele, hogy milyen jó lenne vele aludni olyan kényelmes ágyakban. Esetleg mást is csinálni. Basszus! Már most sem tudom rendesen kontrollálni a gondolataimat, mi lesz akkor később?
- Rendben, majd szóljál hogy mikor szánod meg magad arra, hogy végre kényelmes ágyon aludjál - egyeztem bele végül. Közben pedig gondolatban vállon veregettem magamat hogy mégis milyen profi módon vágom magam alatt a fát. Szinte tanítani lehetne. Kipróbáljuk majd a matracokat mi? Basszuskulcs!
|
 Colt Braylon"i have so much that i want to say to you, but i can't say a word."
- Ha készen vagytok, akkor a terem egyik végéből a másikba sprint, legalább ötször mindkét irányba és utána megint ötven fekvőtámasz, majd felülés – ajánlotta a bemelegítés részeként, mire némi halk morgolódás, és többnyire még álmosan bosszankodó nyögés hagyták el a jelenlévők száját. Amint az utolsó is befejezte a gyakorlatot és futásnak állt, odalépett Hayden mellé. Megigazította fekete, bőréhez tapadó hosszúujjú felsőjét derekánál, majd figyelmét a lihegő futókra összpontosította.
- Valami bár vagy pub jól hangzik, hacsak nem szórakozóhelyre vágysz. Netalán fel akarsz szedni valakit? – vigyorodott el, cukkolva a férfit. Akarta ezt tudni egyáltalán? Aligha. Amióta lelépett a busz lépcsőjéről, elkallódott élményeket osztottak meg egymással szüntelenül. Akkor is beszélgetnek, miután búcsút intettek egymásnak, csak telefonjukat előhalászva. Persze beszéltek egymással korábban is, mikor Colt kobakjában az ideköltözés ötlete fel sem vetődött, most mégis úgy érezte, mintha hosszú éveket pótolnának. S eközben egyszersem vetődött fel a párkapcsolatok gyötrelmes témája. Hayden nem mesélt s nem kérdezett. Colt pedig örült olyannyira, hogy egészen idáig benne se vetődött fel. – Zaklatnak még vele a szüleid? – kérdezte együtt érzően. Erről naphosszat képes lenne regélni. Még tisztán emlékszik édesanyja rosszallására. – Fiam, a vérvonalunk továbbvitele fajunk legnagyobb dicsősége – mélyítette el hangját, habár közelébe se ért Hayden apjának mély tónusához. – Ne kelljen csalódnom benned! – fejezte be végül immár kuncogva az idősebb férfi kifigurázását.
Tanítványaik kipirosodott arccal roskadtak össze a fekvőtámaszhoz, tekintetükben csöppnyi álmosság sem maradt. Egykettő hangosan szívta magába a levegőt, hogy enyhítsék légszomjukat.
- Lassabban lélegezzetek! Kontrolljátok a ki és belégzését, csak nyugodtan. A helytelen technika sok energiát emészt fel, amire szükségetek lesz. Főleg, ha egy párbajban találjátok magatokat – magyarázta némi gesztikulálással és töretlen türelemmel. – Figyeljetek rám – intett feléjük és kihúzta magát. Mellkasa kissé megemelkedett, ahogy látványosan beszívta a levegőt, majd süllyedt, mikor kiengedte. Párszor elismételte, éppen elégszer a szapora légzések kiegyenlítésére. Röviden bólintott és az elmaradt diákok folytathatták a további fekvőtámaszt.
- Anyám rágja a fülemet érte rendesen. Megígérte, hogy egy ideig nem zaklat, de tudod milyen – folytatta, ahol abbahagyta. Felnézett Hayden barna szemeibe és sajátjait nyögve forgatta meg. – Csak egy múló szabadság ez neki. Aztán újra a nyeregben lesz. Még olyat is felemlegetett, hogy kapcsolatba lép az itteni lehetséges jelöltek családjaival. Hiába tiltakoztam, és ugyan azt mondta, hogy rendben van. Hát nem tudom. Kötve hiszem, hogy annyiban hagyja. Amíg nem voltál ott, nem telt volna úgy el nap, hogy ne említse az aranyfiút, akinek már biztos van kiszemeltje. – Némi humortalan él szőtte át szavait, végére elmélyülve a megfáradt bosszankodásba. Elismerte szülei félelmét, hiszen a gyermekáldás lehetősége homályba merült. Csakhogy képtelenségnek tartotta érzései kontrollálását. Szépnek vélte a nőket, a maguk puha formáival és kecseségükkel, de előbb tévedt tekintete a széles tenyerekre és edzett vállakra. Rátapadhatott a szégyen lemoshatatlan foltja, de nem tehetett róla. Meglehet ő is egy kötelezettségből szült boldogtalan házasság rabja lesz, családjának keserédes mása. – Mondtam neki, hogy semmi ilyenről nem tudok. De ismered – vont vállat könnyűszerrel, bosszúságát lerázva magáról. – Amit mondok neki, azaz egyik fülén be, a másikon ki.
- Visszatérve a ma estére. Nekem egyszerűbb ötletem akadt. Sima filmnézés és igazából ez a grandiózus terv jutott eszembe, semmi több. Szóval, nekem megfelel egy kis iszogatás is, de ne túl sokáig, mert előbb akarok odaérni a nagy tömegnél holnap. – Nyugodt lakóparkjuk közepén nem fenyegették ilyesfajta gondok, hogy előre a kora reggellel induljon útnak valamiért. Meglepetésként érte az itteni türelmetlen vásárlók tömörülése és az udvariatlan kiszolgálás eshetősége. Hayden noha mesélt erről, főleg elköltözésük elején, de mikor volt az már. Szerencséjére legjobb barátja tapasztaltabban használta ki a mogorva arca adta lehetőségeket, s nem egyszer sikerült acélos tekintetével megfélemlítenie egy-egy kötözködni készülő alakot. Colt békességben stagnáló temperamentumán elfért volna némi csiszolás, ha egyedül is érvényesülni akart házsártos lények bevásárlókocsikáik között.
- De ezt még megbeszélhetjük. Elég nagy a csoport. Mit szólnál, ha ketté választanánk őket a bemelegítés után? Te döntöd el hogy. – A kifulladt társaságot elnézve, nyilvánvalóan többen már a hazamenetel boldog pillanatának eljövetelét várták. Abban igazad kellett adnia Haydennek, hogy a legtöbbjük hamar kifáradt már az óra elején. Az állóképességükön bőven volt mit javítani, ezt ő is látta. – Persze, ha egyáltalán szét akarok őket választani. – Semennyire sem akarta megszabni, hogyan tartsa óráját, így a véglegesítést Haydenre bízta.
|
Colt Braylon"i have so much that i want to say to you, but i can't say a word."
- Mert erővel olyan sokra mennék nálad – forgatta szemeit. – Ha be akarnálak zárni a szekrénybe, más módot találnék. – vigyorodott el, míg szemében kihívás csillant. Már egészen korán kiütköztek különbségeik, melyek végül kis csiszolással egymás kiegészítései lettek. Colt kevésbé diadalmaskodott puszta erőnlétben, mint furmányos technikák elsajátításában, és a lopakodás magas művészetében. De ennek ellenére egyenértékű felekként tekintettek rájuk tanáraik, ahogy Colt is Haydenre és fordítva. Az otthoni feszengő vacsorák alkalmával egészen másképp alakultak szülei nézetei, ha harcfejlődésére került szóba, melyet Colt görcsösen igyekezett terelni minden egyes alkalommal. Amit a szülői szem látott, nem más volt, mint hibák és elmaradottságok gyermekük részéről. Számtalanszor bizonyult elégnek csupán ennyi magyarázat, hogy büntetésképp újabb sebekkel tarkítsák fiúk sápadt hátát. Álmaiban élesen rajzolódtak ki azok az esték, ám azaz utáni fájdalmakat csillapító éjszaka is, míg Hayden gyöngéd érintésével próbálta enyhíteni a kínok nyomait. Ám önként nyújtotta volna hegektől viseltes bőrének megmaradt tiszta felületét, ha ezzel Haydent megkímélhette volna.
- Ne morogj már annyit, korai ráncaid lesznek – lökte meg finoman lábával, hogy kizökkentse hőbörgéséből. – Legalább akarnak kezdeni magukkal valamit és nem hülyeségeket csinálnak. Aztán megkedvelik és komolyabban fognak vele foglalkozni, vagy nem és nem is jönnek többet. De azzal már nem is kell foglalkoznod – húzta száját szórakozott félmosolyra. Jól ismerte Hayden hirtelen fellángoló bosszúságait, főleg ha mások ostobaságai kerültek terítékre. Saját természete türelmesebb volt ennél és, ha mégis kihozták sodrából, hamarabb erőltette magára a nyugalmat. Szerette azt hinni, hogy ebben is épp ugyanolyan jól kiegészítették egymást, mint bármi másban. – Egyébként megmutathatnád most már ezt a híres animét, mert csak beszélsz róla, én meg nem is láttam. Lehet, hogy titkon te is odáig vagy érte? – húzta fel egyik szemöldökét kérdőn, s igyekezte érdeklődő tekintetét is egyben tartani. Habár vészjóslóan megremegő ajkai elárultak, mennyire humorosnak találja a férfi zsörtölődését.
- Örülök, ha bárkinek is ingyen showt biztosítok a zuhanyzóból előmászva, de inkább a függönyökre szavazok. – A matrac gondolatára fancsali képet vágott. Mióta panaszkodott róla, Hayden számtalanszor noszogatta egy jobb beszerzésére, de nem fűlött hozzá a foga. – Tudod mi a véleményem arról a matracról. Még jó lesz egy darabig – makacskodott. - Nem az a legfontosabb, de majd amikor eljutok oda, mindenképp elviszlek téged is, hogy együtt próbáljuk ki. Elégedett vagy? – ingatta fejét hozzá. Egy pillanatnyi időbe se telt, míg felfogta a száján kicsusszanó kétértelmű mondatot. Szokásához híven, ha kelletlenül zavarba hozta saját magát, beharapta ajkát és elpillantott, mélyen rimánkodva, hogy arca ne hordozzon más színt a megszokott fehéres árnyalaton kívül. Gondolait semmi esetre sem akarta elereszteni, míg végül kompromittáló helyzethez lyukadna ki, amiben saját magán kívül szerepel Hayden és az ágya is. Az hiányozna még.
- Liss! – krákogta megkönnyebbülve a tématerelésre. – Nagyon szívesen megnézném, ahogy lealáz. Ahhoz már olyan rég volt szerencsém. – Telefonját közben eltette a szekrényébe, lementve a kanapé oldalát, nehogy véletlen elkeveredjen. – Nehezen viselheti el azt a baromarcút. Inkább őt kellene boksz zsákként használni, nem téged. – Hayden felvázolta ugyan mit él át szerencsétlen nő, viszont jobb szerette volna saját fülével is hallani. Kevésbé alakult ki szoros kapcsolat közöttük, azonban igencsak kedvelte és barátként tekintett rá.
- Aha! Szóval álmodsz róla! – vállával aprót lökött Hayden vállán, s bár közvetlenül nem érintkezett csupasz bőrök, melegség árasztotta el. A jóleső fajta, hiszen hiányzott neki a másik közelsége, s nem csupán az érintés, hanem pusztán a jelenléte is. Jobb kedvre derítette minden egyes percben és az ártatlan csipkelődések elhoztak egy szeletnyi gyermekkort is. Küszködő szavakkal kifejezhette a benne lappangó érzések valamennyiét, csakhogy áhítozott az érintésére. Semmittevő perceiben visszakalandozott az állomáson történt ölelésükre, miként arcát az erős vállakba fúrta és az ismerős illat megtöltötte orrát. De most szó se volt erről, emlékeztette magát. Dolguk akadt bőven.
- Nem való mindenkinek az, amin át kellett mennünk. Persze van haszna, de szerettek túlzásokba esni, tudod jól. Azt kívánod nekik is, amiket mi átéltünk? –Összeráncolt szemöldökkel pillantott fel rá, noha tudta, Hayden mindössze csak mérgelődik. – Emlékszel hányszor kellett átkötnöm a sebeidet és azt a fura szagú kenőcsöt rá kenni? Borzasztó szaga volt, ki kellett nyitni az ablakot is miatta – nevette el magát az emléken, mely elmélázó mosollyá esett vissza.
- Talán nem kéne olyan későig fent lenned – villantotta az álmatag reggelhez képest túl éber mosolyát. – A hétvégén majd kipihened magad. Vagyis nem. Mert jössz velem vásárolni, ha már ilyen könnyen beleegyeztél. Magadra vess.
Valóban többen álltak sorban egymás mellé, mint eddig bármelyik nap a két hetéből. Látott köztük olyanokat, akiket már megismert és akiket még nem. Sajnos azt nem tudta kibogarászni, vajon itt van-e az a srác, aki annak idején kihozta sodrából barátját. Vagy lány. Még erre sem emlékezett, micsoda profizmus a legjobb barátod meghallgatásában. Hayden utasítására csak elmosolyodott, majd a diákok között sétálva javította ki a rossz tartásokat, miközben kedvesebb szavakkal bíztatta őket. Hayden közkedvelt oktató volt annak ellenére, hogy stílusában akadt némi kivetnivaló. Saját óráin elégszer hallotta a másik férfi fájdalmas kiképzését és panaszkodtak, hogy empátiáját valószínűleg rég elhagyta. A spekulálásokat elég humorosnak találta, viszont sosem javította ki őket. Higgyenek, amit akarnak, gondolta.
- Ha készen vagytok, akkor a terem egyik végéből a másikba sprint, legalább ötször mindkét irányba és utána megint ötven fekvőtámasz, majd felülés – ajánlotta a bemelegítés részeként, mire némi halk morgolódás, és többnyire még álmosan bosszankodó nyögés hagyták el a jelenlévők száját. Amint az utolsó is befejezte a gyakorlatot és futásnak állt, odalépett Hayden mellé. Megigazította fekete, bőréhez tapadó hosszúujjú felsőjét derekánál, majd figyelmét |
(folyt. köv.)
- Ó, nem rossz és egész kényelmesnek is tűnik - más kérdés hogy a szemei előtt más teljesen már nem csak ott ült abban, de ezt a képet gyorsan el is hesegettem. Egyáltalán nem hiányzik kényelmetlen szituáció számomra, ám szerencsére ő gondoskodott is erről, hiszen hamarosan mondta, hogy az én órámon meg fog jelenni mert akkora csoportot kaptam hogy elfér két oktató is oda.
- Megint?! - sóhajtottam egyet bosszúsan majd egy picit morogtam miközben felvettem a pólómat - Bármibe fogadok, hogy ezek a hülye animék tehetnek arról, hogy ennyire kendozni akarnak az új kölykök. Nézik a Bleachet meg a többi elborult dolgot aztán megőrülnek teljesen, hogy ők is akarnak katanával harcolni - holott az önvédelem sokkal értelmesebb dolog, főleg ebben a városban így inkább pont hogy Coltnál kéne hogy álljon a sor de mégsem így van. Logika nyomokban található itt ezt mondjuk én is aláírom. Ráadásul a többség elhiszi magáról, hogy ő erős, nem kell neki krav maga vagy ilyesmi.Végül csak legyintettem egyet a bosszankodásomra, majd hallgattam tovább inkább a férfit mielőtt még az óra kezdete előtt tíz perccel felforr az agyvizem.
- A matrac is elsődleges és azon nem kéne spórolni. Egy jóféle hosszú távon sokkal jobb lesz éjszakánként. A függönyről és szomszédod viszonyáról nem tudok nyilatkozni. Ha kukkoló sunyiban akkor biztosan élvezi azokat a pillanatokat amikor meztelenül járkálsz a lakásban - viccelődtem el a végét, bár tény hogy ha tényleg így flangál azért szívesen elnézném én is. Rohadtul mázlista a szomszédja akárki is az.
- Sötétítő függönnyel lehet jobban jársz ha már redőny nincsen, megkímél a reggeli megvakulástól - vontam vállat könnyedén. Hamarosan el is hívott egy jó kis hétvégi programra amit az égvilágért nem mondtam volna le.
- Persze simán mehetünk. Jövő héten akar majd Liss edzeni egyet ami van egy olyan érzésem hogy az én teljes agyonverésemmel fog végződni mert nagyon bosszús volt a hangja - legyintettem egyet, hiszen különösebben nem érdekelt az a puszta tény, hogy a saját testvérem élő boxzsákként fog kezelni edzés címszóval - ...de addig természetesen bőven ráérek, szóval majd közösen verekedhetünk majd a tömegen - vigyorogtam a végére. Bár nem szeretem a sok embert, de ennyit azért egyértelmű, hogy elviselek, hiszen segítség sosem árt ilyenben. Legyen az egy jó darab kiválasztása, esetleg a hazacipelés vagy ilyesmi.
- Ha belegondolok ebbe a mai napba akkor estére csak a piálás jut eszembe persze nem a sárgaporos földig. Ám ha valami más program javaslatod van persze állok annak is elébe - válaszoltam neki kicsit kuncogva. Ilyenkor jobb hogy nem lát a fejembe, hiszen sűrűn emlékeztettem magamat hogy nem szabad sokat innom majd ha esetleg az este egy részét tényleg valami bárban vagy ilyesmi helyen töltjük. Félő hogy az alkoholtól megnőne a bátorságom na. Az ugratására csak hátrafordultam vigyorogva majd visszaszóltam neki:
- Elnézést Mr. Korán Kelek én nem olyan rég ébredtem még csak fel - persze nem vettem a szívemre és hamarosan jött is a kérdése amire csak a szemeimet forgattam ahogy felkaptam a saját gyakorló fa katanámat.
- Ha az lenne mindig amit megálmodok nos, akkor nem lenne ennyi ember a csoportban. Kis puhányak és a mi edzésünktől sírva fakadnának. Bezzeg a szüleinktől és a tanároktól mi miket kaptunk akkoriban… - a negyedét se tudják. Ám én nem vagyok a fenyítés híve, néha a kemény szavak jobban hatnak annál. Igyekszem azért a régi berögzült hülyeségeket elengedni és nem másokat büntetni vele azért mert nekem régen rosszabb volt. Igen, nem volt kellemes de mégis túléltem és itt vagyok. Arra mindig figyeltek, hogy halálos és látható sebeket ne ejtsenek.
- Amúgy egy alapos bemelegítő edzés nem árt nekik, keljenek csak fel a sok fekvőtámasztól - vigyorogtam szinte kárörvendően és lazán a vállamnak csapva a fegyvert indultam vele útnak ha ő is készen állt. Amint beléptünk a nagyobb terembe már meglepett moraj is futott végig a jelenlévőkön, hiszen nem számítottak két emberre:
- Jó reggelt! Jól látjátok most két edzővel fogtok gyakorolni és ne aggódjatok Colt sem fog titeket kímélni - mutattam rá a mellettem lévő illetékesre vigyorogva miközben hallhattuk a csalódott morgást egyből. Megforgattam a szemeimet unottan majd ki is osztottam a feladatot a hatalmas nagy lelkesedésért cserébe:
- Na jól van gyerekek, ezért a fogadtatásért ötven fekvőtámasz...most! |
Nem mondom hogy nem lepődtem meg mikor Colt kijelentette hogy ő is követ minket ebbe a nagy városba ahol most tengetjük az életünket. Na nem mintha zavart volna amúgy, sőt nagyon is örültem neki. Az elmúlt két évben is folyamatosan rá gondoltam és esküszöm én megpróbáltam másokkal is ismerkedni de sosem ment annyira ez mint vele. Tényleg hiányzott nekem az, hogy valaki közel álljon hozzám ám egyáltalán nem éreztem ezt a többi embernél mint vele. Nem érdekel engem sosem hogy ki miféle fajta...talán a vadászok egyedül kizáró tényezők nálam, bár ott is tudnék kivételeket mondani akik nem feltétlenül öldökölnek ész nélkül. Mégis hiába vagyok nyitott valahogy mindig hiányzik mindenkiből valami ami viszont Coltban megvan.
Más erre azt mondaná, hogy ez badarság hiszen egy kezdetleges ismertség az elején sosem lesz olyan mint egy több éves barátság. Ez való igaz, ám ha már az első pillanatban még a közös hullámhosszt sem érzem akkor felesleges erőltetni úgy gondolom. Igen, a múltkor is a lőtéren jól eldumáltam egy - valószínűleg - pokolkutyával de ez számomra sosem okozott problémát hiszen kötetlenül bárkivel el tudok beszélgetni. Ha teljesen antiszociális lennék akkor nem is tudnék ott dolgozni ahol most vagyok. Liss meg folyamatosan kérdezősködött az elmúlt időszakban hogy van-e valaki a képben nálam, ne csak magáról beszéljen ugye. Nos ha a nagy büdös semmi mondható annak akkor végül is van, fogjuk rá ugye. Persze tudja jól, hogy mi vagy pontosabban ki hiányzik nekem így mindig kérdezte, hogy Colttal mi a helyzet amire szintén sosem tudtam számára kielégítő választ adni. Szinte biztos vagyok benne, hogy ő lenne a legboldogabb ember - vagyis sötét elf - ha mi összejönnénk, de mindig lelombozom a lelkesedését azzal a kijelentésemmel, hogy annak a valószínűsége hogy a gyerekkori legjobb barátom homoszexuális vagy esetleg biszexuális legyen eléggé közel stagnál a nullához.Nem véletlenül nem árultam el azt neki már hosszú évek óta hogy hozzá vonzódom. Hiába voltak kapcsolataim egyszerűen egyik sem tudott kielégíteni és nem a testiségre gondolok itt főleg, bár volt hogy azzal is probléma volt természetesen.
Ám számomra most egyelőre lényegtelen, hogy mégis miféle érzések kavarognak bennem a jelenlététől és már az első pillanatban realizáltam hogy ez a közös munkahely bár jó muri sokszor kell őt félmeztelenül látnom basszus. Persze újat nem látok rajta, hiszen neki kívülről tudom mindegyik sebhelyét elvégre sokat ápoltam azokat ám mégis...az évek múltán egyre jobban nehezedik rám, hogy mennyi mindent vissza kell tartanom. Legszívesebben minden nap a szekrényembe zárkóznék ilyenkor és ki sem mozdulnék addig amíg mindenki el nem húz a fenébe. Nem felelősségteljes gondolat, de egyszerűen belül már kezdek lassan megőrülni, viszont a barátságunkat a személyes hülyeségemmel egyáltalán nem akarom elrontani.
Sőt, támogatom őt mindenben ahogy tudom, hiszen amint mondta hogy szándékozik jönni már kerestem is egy albérletet neki szerencsére sikerrel is jártam. Hála égnek nem a leglepusztultabb és egész elfogadható állapotban volt mindattól függetlenül, hogy egy kicsit hiányos. Hűtőt, mosógépet azért kellett bele vennem, hogy legyen meg minden ami létszükséges. Nem is értem hogy ezek nélkül hogy képesek kiadni a főbérlők a lakásokat de emiatt le is alkudtam a pofátlanul magas kaució árát is sikeresen. Az nem járja hogy nem is teljesen felszerelt a hely de még három hónapot is elkérne. Simán lett belőle kettő és különösebben nem hatott meg a mérges pofája a tagnak, tudta jól hogy igazam van csak eddig még neki senki se mert szólni. Nos velem szarul járt mert nagy a pofám főleg ha olyan dologról van szó ami kifejezetten szúrja a szememet. Még azt is lebeszéltem vele, hogy Coltnak elég legyen minden hónapban utalnia, így a kellemetlen havi szintű látogatásoktól is megkíméltem őt.
Mikor végre eljött az érkezésének az ideje természetesen elé is mentem, bár úgy volt hogy Liss is jön mégis lemondta végül azt, hiszen akadt sürgős munkája. Természetesen nem kajáltam be a habi dumáját, hiszen engem nem tud átverni mert érzem mikor készül hazudni hála a kötelékünknek. Ám mégis megpróbálkozott most vele hiába tudta ezt a tényt. Végül kis idő után inkább színt vallott, hogy nem akar zavarni az első találkozásunknál. Világi hülye, esküszöm. Nem tudom mire számít, hogy mégis mi lesz, mert lekapni nem fogom ez nagyon valószínű. Szörnyűen hiányzott, de azért ilyesmire sosem vetemednék és ezt tudja nagyon jól. Csóváltam a fejemet mikor megírtam neki Messengeren a magamét majd el is süllyesztettem a zsebembe a mobilomat mikor végre meghallottam a menetrend szerinti érkező járatot ahogy bemondta valami borzalmasan unott hangú nő. Szinte majdnem elment a kedvem tőle, de szerencsére végre megpillantottam Coltot, így nem estem teljesen letargiába főleg mikor átöleltük egymást. Bár sosem engedtem volna el szívem szerint, de túlságosan sokáig sem tarthattam a karjaim közt hiszen az már kellemetlen lett volna neki. Így vágtunk végül neki a városnak és kísértem el a lakásáig majd mutogattam körbe neki a fontosabb helyeket. Persze minden nap igyekeztem újabb dolgokat megmutatni neki és természetesen a munkahelyen is ahogy tudtam segítettem őt ha szükség volt rá. Ám szerencsére nem egy elveszett ember ő sem és gyorsan is tanul, mondjuk ez nem meglepő, hiszen a fajtánk különlegessége is egyben. Ráadásul ez az őrült még plusz adminisztrációs melót is elvállalt tudja a fene miért, remélem plusz pénzt is kap ezért mert akkor azt mondom oké megéri. Ám hosszútávon mégis agyfasz, inkább kéne erre külön ember aki csak ezt csinálja. Reggel a telefonom pittyenésére keltem morogva, szinte még álmos szemekkel olvastam el a férfi sorait:
- Ah, jesszusom - bár főleg inkább krákogás hallatszódott ki belőle, hiszen még a hangszálaim nincsenek bejáratva. Igen, borzalmas vagyok reggel konkrétan egy mosott szarral egyenlő és hétvégén tudom csak kipihenni magam rendesen. Akkor simulok ki mondhatni, hogy aztán a következő hét megint bedaráljon.
“Már megint? Colt, ez nem a te munkád basszus, ha sokáig ez fog menni akkor én magam szólok a főnöknek hogy vegyen fel valami embert erre a melóra, mert ez a kihasználás tetőfoka”
Egy nagyot sóhajtva írtam meg neki a sorokat és inkább bosszúsan totyogva bemásztam a fürdőbe, hogy valami értelmes kinézetet varázsoljak magamnak. A hajam szanaszét állt, szóval nem volt egyszerű mutatvány és inkább a hajmosás mellett döntöttem is végül. Amint végre sikeresen elvégeztem ezt a műveletet is könnyedén a vállamra dobtam a hátizsákomat benne a sportfelszerelésemmel majd útnak is indultam. Mint mindig időben jöttem, legalábbis pont annyira hogy ne legyek túl korai de ne is késsek. Utálok várni de jobban gyűlölök késni. Nehéz dilemma így, ezért is centizek ki mindent. Elkerülöm ezzel a felesleges dumálást is olyan emberekkel akikkel nem szeretnék, szóval hátrányát eddig nem látom. Mindenki szinte korábban van bent így mire beérek ezek az egyének már a termükben vannak. Tökéletes! Nagy készülődésem közepedte észre se vettem, hogy mögém ért Colt konkrétan nekiütközve a még félmeztelen hátamnak ami szinte villámcsapásként ért. Sajnos még ez a véletlen érintés is túl jó érzés volt számomra, szinte már kínzó is, de miután igyekeztem rendezni az arcvonásaimat meglepedten fordultam hátra:
- Semmi gond, de ha a szekrényembe akarsz bezárni legközelebb akkor ennél több erő kell - viccelődtem egy picit vigyorogva, de azért komolyra vettem a szót a végén:
- Nagyon remélem, hogy nem tört be a kijelzője a telódnak - sóhajtottam egy picit, ám hamarosan végül megláthattam az állapotát ami csodával határos módon sértetlen volt, majd nem sokkal később az emlegetett kanapét is megfigyelhettem:
- Ó, nem rossz és egész kényelmesnek is tűnik - más kérdés hogy a szemei előtt más teljesen már nem csak ott ült abban, de ezt a képet gyorsan el is hesegettem. Egyáltalán nem h |
Colt Braylon"i have so much that i want to say to you, but i can't say a word."
- Apropó, egy órát hozzád segítek be, mert lesznek újak ebben a csoportban és a létszámot elnézve elbírna két oktatót is. – Alapjában véve Colt az önvédelmet oktatta, viszont az kevésbé örvendett népszerűségnek, mint a harcművészetek. Addig is másoknak segített be, mint most, vagy helyettesített, amíg nem következett a sajátja. Hayden pedig, észrevétele szerint, ellentmondásosan állt a tanításhoz, attól függően, mennyire strapálták le bosszantónak ható kérdésekkel és kötekedő viselkedéssel, talán még ágyból felkelésének körülményei is számítottak – ezt már kevésbé tudta eldönteni. Meglehet az a két év mégis ott tátongott közöttük, Colt legkeserűbb gondolatainak egyikekén. Visszahátrált a padhoz és lehuppant, háttal barátja öltöző formájának.
- Pár dolog sürgősen kellene oda. A matrac például továbbra is borzalmas – fintorodott el a kényelmetlen éjszakai forgolódás emlékére. Háta még mindig több ponton fájt, nem is beszélve nyakáról. – De szerintem azzal még kihúzom. De egy függöny jól esne. Nem hiszem, hogy a szembe szomszédom annyira örül, ha meztelenül mászkálok a lakásban. – A telefonját bámulva egész könnyen elterelte figyelmét, hogy esetleg kéretlenül hátra nézzen Hayden felé. – Ha van kedved, elmehetnénk hétvégén megnézni párat, de ha nincs, az se baj. Majd végig verekedem magam a tömegen. – Hacsak arra gondolt mennyien lesznek ezeken a helyeken, gondterheltség nehezedett az amúgy is fájó vállaira. Mindenképp egyszerűbben intézhette volna az efféle dolgokat, ha házhoz rendelni, ám fontosnak tartotta, hogy magabiztosan akarja a terméket mind valós kinézetre, tapintásra. De Haydent nem feltétlen akarta kitenni a megkergült tömegnek. – És, ha már hétvége és ma péntek. Van valami terved estére? – pillantott háta mögé röviden. Nyelve hegyén a filmnézés talán elsőnek unalmas, mégis biztos jóhangulatú ötlete volt. Csakhogy Hayden csupasz vállai tolakodóan vették el mondatátának folytatását.
- Sokat szöszölsz – motyogta gyenge baráti ugratással hangjában. Megköszörülte torkát és tekintetét a csábítóan hívogató ajtóra fordította. – Megálmodtad, hogy ma milyen kínzások alá veted őket? – utalt tanítványaikra.
|
Colt Braylon"I have so much that I want to say to you, but I can't say a word."
Az ablakon egyenletesen kopogó eső kellemes félálomban tartotta. Szemhéjai elnehezedve csukódtak le az ébren maradás ellen tiltakozva. Kevés alkalmak egyike volt a mai, mikor inkább takarójába csavarodva tűnt volna el a világ szeme elől, nemhogy hosszú órákon át fiatalok tanításával bíbelődjen. Fáradt nyöszörgéssel fordult hátára, párnája gyűrődése vicces lenyomatott hagyott arcán. A megszokott fehér plafon unott közönnyel köszöntötte ezen a szürke reggelen. Keskeny matraca végébe gördült, melynek puhasága sem élvezettel, sem pedig komforttal nem szolgált, inkább ideiglenes, praktikus pénztárca kímélés végett került a szobába. Könnyedén roppantak elgémberedett végtagjai, míg nyújtózkodva szélesre tárta függönytelen ablakát. Még egy dolog, amit be kell szereznie, jegyezte fel magának. Mindössze két hete költözött a zajos városba, s bár a nyüzsgés szokatlanul bolygatta meg az eddigi csendes hétköznapjait, igencsak kedvét lelte benne. Hayden fokozatosan ismertette meg vele a környéket. Legfontosabbként a pár megállóval lejjebb lévő könyvtárat, majd az alig tizenöt percre lévő legfinomabb hamburgeres gyorséttermet, amelyet valaha is kóstolt. Szoros és akár estig tartó munkarendjük miatt nehezen tudtak időt szakítani egy tartalmasabb élményre, hiába telt el egy szabad hétvége azóta már, számtalan dolgot kellett még vásárolnia a lakhatása kényelméért és még közel sem járt a vége felé. Példának okáért egy kanapé is ott szerepelt a hosszú listán, vagy egy kevésbé instabil étkezőasztal. Ugyanis, amint megérkezett a városba, másnap már kezdett is. Késő délutánjai maradtak mindössze, melyeken a munkából hazafelé tartó emberek közt nehezebben mozgott. Nem hiába, még szoknia kellett a tolongást.
Szépjóreggelt. Megint előbb megyek be. – elküldte az üzenetet Haydennek, aki az elején képes volt egészen a lakásáig elsétálni, hiába az ellenkező irányba laktak a munkahelyüktől. Szerencsére meg tudott vele egyezni, hogy legalább köztes megoldásként félúton találkozzanak. S most már erre se volt szükség, miután elvállalt egy falatnyi irodai részt is. Szerette hasznosnak érezni magát, ott segítve, ahol tud. Ezért saját maga ajánlotta fel segítségét, mikor kollégájuk, aki az adminisztratív papírmunkáért volt felelős, egy kedvezőbb ajánlat miatt elhagyta társaságukat. Fajtájából adódóan gyorsant tanult, emellett pedig élvezetét is lelte benne. Ugyan pár napja landolt ölében a feladat és kára az igazán koránkelésben látszódott, nem bánta. Persze maradhatott volna tovább is, de akkor Haydennel való közös idejéből kellett volna lefaragnia. Amiből viszont nem engedett. A reggeli álmos sétákról így is kénytelen-kelletlen lemondott.
Mire elérte az épület bejárati ajtaját, az esőcseppek üteme is alábbhagyott, épphogy lustán szemerkélt. Az iroda része az első szinten helyezkedett el, ahol az öltözők is, tulajdonképpen alig pár méterre. A többi termekhez képest a halványsárgára festett iroda kisebb volt, szorosan helyezkedtek el benne az asztalok és iratoktól roskadó fiókosszekrények. Az egyik szűkös sarokban foglalt helyet, az asztala formájából adódóan félkőrívben görbült teste mellett. Alig hagyta el száját reggeli üdvözlés, míg végig böngészte az újonnan jelentkezett tagok adatait és felvitte a rendszerükbe. Közben a reggeli szürkület is feloldódni látszott, a korai hajnal baljós felhői helyett az ég tisztakéken fénylett. Délutánra ismét tikkasztó meleget ígértek, mely a hőmérséklet hirtelen emelkedésével elképzelhetővé is vált, vette tudomásul. Kardigánja már rég a karfán pihent mire sikerült elszakadnia a laptoptól, és az óra mutatója is vészesen közeledett az első edzés kezdetéhez. Rohamos léptekkel szelte át azt a kevés távolságot, amely az öltözőig juttatta el. Az oktatóknak külön helyet tartottak fent, elszeparálva őket a diákoktól. Bár Colt aligha aggódott azért, hogy esetleg osztozkodnia kellene mással, legyen az hozzá hasonlóan edző vagy tanonc. Sokkalta inkább Hayden jelenléte érdekelte, illetve a hiányában reménykedett. Az első napok meghökkenése után nem akaródzott még több kínos jelenettel számolni. Ugyan sejtette, hogy Hayden alig szentelt ennek különösebb figyelmet, de őt mégis váratlanul érte mikor barátja a pólóját könnyedén húzta le magáról miközben valamelyik idegesítő tanítványáról beszélt. Valójában a morgolódás jobban passzolt volna, de Coltot olyannyira hidegen hagyta, hogy már nem is emlékszik mi volt a kiváltó ok. Azt viszont kevésbé felejtette, miként érte hideg zuhanyként a zavartság, amely villámsebesen öntötte el, s majdhogynem saját nyálában félrenyelt. Holott nem sok év telt el, mióta utoljára ily módon találhatták szembe magukat, mégis, a közönyt akarva se tudta magára erőltetni. Nem csupán egész gyerekkorukat töltötték együtt, hanem felnőtté válásuk legtöbb mozzanatát is, amibe a tréningek is szorosan fűződtek. Semmi kivetnivalót nem kellett volna találnia abban, hogy újra egyhelyen öltöznek és vetkőznek, ám könnyebb volt ezt gondolni, mintsem gyakorlatban kivitelezni. Azaz egynéhány év kellőképpen elszoktatta a megszokottól és akárhányszor visszagondolt rá, mellkasa rég nem érzett szorongással válaszolt, mint ahogy gyomra is kelletlenül émelygett. Azóta, ha teheti, kerüli a kínos malőrök lehetőségét.
Az öltözőben páran lézengtek csak. Röviden köszönt és szekrényéhez lépett, ami Haydennel szemközt helyezkedett el, miért is ne. A két szekrénysor között nem épp széles pad terpeszkedett el hosszanti irányban, míg a zuhanyzók kicsit odébb, a terem hátuljában volt fellelhető. Voltaképpen igencsak modernizált környezetben oktathattak, minden zugában tisztán tartották és a légköre is barátságosan lengte körbe őket. Miután gyorsan átöltözött, még maradt legalább tíz egész perce, amit az interneten, bútor utáni kutatással töltött el. Továbbra is a készülékre szegezete koncentráló tekintetét, és úgy nyomta le a kilincset, majd tárta ki az ajtót lendületesen.
- Basszus!- meglepetten lépet egyet hátra, mielőtt nekiütközött volna valakinek és telefonját el nem ejtette. Hayden nézett vissza rá, nyilván. – Hayden! – üdvözölte hasonlóan megilletődött hangnemben. – Ne haragudj, el voltam foglalva a – Felhalászta telefonját a földről, amit úgy tűnt mindenfajta szerencsétlenség elkerült. – kanapé keresésével – mutatta képernyőjét is bizonyítékképpen. Egy egyszerű kétszemélyes volt, talán világos homok színe lehetett a kép alapján. A másikra pillantott és elmosolyodott ábrázatán. Tekintetével mindig a számára melegséget hordozó világosbarna szemeket kereste.
|
I miss you like an idiot misses the point.
Lezárt kör |
[16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
