|
Témaindító hozzászólás
|
2021.08.05. 21:50 - |
A promise is always easy to make than keep, it takes commitment.
Radioaktivitás miatt lezárt kör |
[15-1]
Sebastian Sparks
 Egy egyszerű "hogyne" jött ki a száján, miközbben rendezett felém egy legyintést. Majd kijelentésén, halvány mosoly jelent meg az arcomon. - Ugyan, az messze távol áll tőlem. Tisztában vagyok vele. De attól még egy elcseszett világban élünk. - Rántottamm vállat. És igen, ez valóban így volt. Akár merre is mennél a világban, mindenhol csak az emberek általi pusztítást látod. Akár testileg, akár érzelmileg. A sárba tipornak. - Ezek amúgy sem számítanak az embereknek. A becsületesség meg pláne. A kínszenvedés, pedig nem mostanában él a földön, ezt te is jól tudod. - Mosolyodtam el halványan felé. Majd végül át tértünk a lényegre. Amit nem tudtam eldönteni, hogy ennek én most örüljek, vagy ne. Ugyan is éreztem azt a belőle származó... - megvetést? vagy talán lekezelő stílusát - úgymond kisugárzást felém. És nem is tudtam hova tenni.
Amint elértünk a lányhoz, mialatt kijelentettem kit érdekel, hogy mennyi vér tapad a kezéhez, elmondta véleményét felém, amin én nem tudtam nem elmosolyogni. Nem csak az ő kezéhez tapad vér. Meg kell hagyni, azok a kegyetlen évek megváltoztattak. Talán a lány is megváltoztatott, csak még nem vettem észre. Kevésbé érdekel már a jó-rossz egyensúlya. De persze, nem leszek olyan mint mondjuk Mori, aki halom számra öli az embereket. Őt sem állítom meg - pedig démon - ez lenne a munkám, főleg, hogy akiket megkéne vetnem, őt még sem tudom. Hogy miért? Mert megmentette az életem, Amarával együtt. Nos igen... mint mondtam megváltoztam. Ez mind a feleségem halálának tudható be? Valaki tényleg így tervezte? Hogy még az elcseszett életem, még elcseszettebb legyen? Annyi kérdés hirtelen, és felhúz, hogy erre nem találok választ. Még is, mosolyom megmaradt, ami végül kicsit gonoszkásba ment át. - Ugyan már, ne legyél szelíd Aaron. - Szólaltam meg. - Mindenki kezéhez tapad vér, főleg Fournemothban. Még az én kezemen is, amióta vadász lettem. Nincs igazság, ha itt él az ember, vagy lények egyvelege. És hidd el, ez ennél rosszabb is lehet. - Akár talán még háború is lehet. - Ha nem lennének a pokolkutyák... apokalipszis törne ki. - Rántottam vállat enyhén. Vagy csak simán szellemvárossá változna az egész. Talán egy-két túlélővel.
Elég sok baj lehetett fejben a fickónál, hogy ez ennyire szórakoztatta. Amiért megállítottam, elállva a kilépés lehetőségét. De inkább ráhagytam a helyzetett. - Felhúzni magam? - Pislogtam párat, majd felnevettem egyet kijelentésén. - Hidd el, az nem ilyen ha felhúzom magam. És ezt ő is tudja. - Vontam vállat ismét. Majd végighallgattam Aaron monológját. - Ezek egyáltalán nem számítanak. Mindenkiben ott a gyilkolási ösztön. Felesleges babapofikra utalni. - Mondtam el én is a véleményem ezzel kapcsolatban. Majd egy kicsit, kérdőre vontam - persze a saját stílusomban - hogy még is mit képzel magáról, hogy csak úgy betoppan ide, követve engem talán napokon keresztül, és még kérdőre, majd intésre von. Na az ilyet nem szeretem. És ahogy elnézem ő sem. Ismerősen hűlt le a levegő, majd hallva ahogy megfagy az ablak. Nem rémített meg, sem az ahogy a poharakat törte el. - Enyje, még rongálsz is... szégyen. - Szólaltam meg, felvonva szemöldökömet. Hogy egy kicsit jobban idegeljem. Ha bár nem volt kedvem ahhoz, hogy felbőszítsem, de egy kis szórakozás nekem sem árthat. Főleg mert Amaráról volt szó. Főleg mert ide toppant, és ismeri őt. Ezért jobb kiderítenem, hogy mi a faszt akar tőlem, vagy tőlünk. Nemsokára már éjben fekete szárnyait láthattam meg. Erőfitogtatás képp. Felvontam rá szemöldököm. - Remek, még egy tollas... - Szólaltam meg. Majd elvigyorogtam kijelentésén. - Ha hagyod szenvedni, akkor bántod leginkább azt akit szeretsz. De ha még csak oda sem figyelsz rá, már ott a baj. Ami visszafordíthatatlan. - Vettem fel vele végül a farkasszemet. - Felesleges felkapnod a vizet. - Mondtam vissza, egyik korábbi mondtatát. Ám amit utána mondott, én sem tudtam magam visszafogni. Elnevettem magam, majd ellökve magamat az ajtótól közelebb léptem hozzá. Karjaimat nadrágzsebembe vágtam. Az valahogy megsem lepett, hogy ismeri őt. Hiszen azért jött ide, hogy kiderítse a szándékomat. Amit valljunk be, elég nevetséges.
- Felesleges volt követned. - Szólaltam meg végül. - Ha ennyire aggódsz érte, miért nem vagy ott a közelében? - Tettem fel a kérdésemet számára, de volt egy olyan gyanúm, hogy kertelni fog. Hogy nem akar beavatni a részletekbe. Ezt tisztán láttam.
Ám az utolsó mondatán, már én sem fogtam vissza magam. Miért? Mert alábecsül. Lenézően kezel, és ezt gyülőlöm legjobban egy emberben, vagy lényben. Kapja be... komolyan szánalmas. Ám még is gonosz mosoly alakult ki arcomon, majd enyhén felkuncogtam. - Kár a mennyeket emlegetni... Isten be is kaphatja. Nem érdekel mi vagy, hidd el hidegen hagy. Még te beszélsz nekem tiszteletről, mikor te ennek egy csepp jelét sem mutatod, mióta ide toltad a képed a lány miatt. Ha ennyire figyelsz, figyelhetnél jobban is. - Fejeztem be a véleményemet. - Amara ugyan olyan akaratos mint én. Ugyan olyanok vagyunk, még is különbözünk. Senki sem mondja meg, ahogy ő sem hogyan bánjak egy faragatlan tuskóval aki megakar fenyegetni... vagyis csak próbálkozik. - Néztem egy pillanatra rá végigmérve, majd vissza a szemeibe. - Van valami probléma esetleg? Mit akarsz te tőle? - Kezdtem úgy érezni, hogy megérdemel pár taslit. De csak mert azt hiszi bukott, mindent megtehet. - Pont egy bukott akarja megmondani mit tegyek... gyenge próbálkozás. - Azt már most megmondom neki.
| Jon Kortajarena | The Hunter | Credit: Venus |
|
Sebastian Sparks
- Oh, hát persze, hogy nem túlzol, - Vágtam is rögtön rá szavaira. Következő mondtatára viszont semmit nem mondtam, csak még egyszer a cigarettába szívtam. De miútán megszólalt a névre, amit nem szívesen árult el, felnevettem miatta. De nem azért, mert rossz szándékból. Ha nem mert szórakoztató volt hallgatni, mennyire tart attól hogy a neve miatt bajba kerülhet. Még ha nem is tart az egésztől, akkor minek akar embereket felbérelni. De azt is ki tudom nézni belőle, hogy neki nem ez a hobbija. Hogy csak hazudik, és játssza az agyát előttem. Az igaz, hogy ebben a városban nem bízhatsz meg senkiben. Kivételek persze vannak.
- Ugyan már, egy percig sem erőltettem rád semmit. Csupán elmondtam, hogy ez így fer mindenkivel szemben. - Vontam vállat enyhén. - De ebben a porfészekben, a pénz többet jelent s számít mint sem a nevek, és az átverések. - Pillantottam rá végül. Legútóbb is ez volt a probléma köztem, és Amara között. De persze ez teljesen más téma, nem ehhez köthető. - Nem feltétlenül. - Szólaltam meg.
- Mármint, ha kínzás közben is becsületes marad és nem mondja el a dolgokat, akkor tehetnek vele bármit ő akkor is csöndben marad. Az már más kérdés, hogy túl éli, mert információ hiányában az ellenség élve akarja, vagy meghal, és keresnek más célpontot aki esetleg már kifecsegi azt amit akarnak. Ez egy végtelen körforgás. Akár még az időt is húzhatja, csak hogy az esetleges társa időben a helyszínre érjen és megmentse. - Magyaráztam, de úgy éreztem talán túl sokat is egyszerre, így arcomon fülig érő vigyor jelent meg. - Azt hiszem, más munkahely után kell néznem. - Fújtam ki a füstöt, s a hamut is lepöcintettem róla. Itt most a pultos barátomra néztem, felé célozva kijelentésem. Értve ezt arra, hogy más irodai állást kell kerítenem magamnak, ahol én leszek a góré.
- Túl sokat is beszélek. - Nevettem fel.
Aztán a kedvem szinte tova is szállt, amint rájöttem valóban a lányt akarja holtan látni, hogy valóban azért akar felbérelni, hogy megöljem. Süket duma. Mármint éreztem, hogy ebben van némi hazugság. Nem láttam azt a gyűlöletett a szemében, ami valóban arra sarkalta volna hogy tényleg holtan akarja látni Amarát. Mintha nem is miatta jött volna, hogy üzletelhessen. Volt egy olyan érzésem, mintha a lány puszta neve is számára többet jelent. Kijelentésére viszont nem mutattam érzelmet. Persze belül forrtam a dühtől, hiszen még is róla van szó. Kijelentésére viszont elmosolyogtam. - Oh hát persze. - Szólaltam meg.
- Sok vér tapad kezéhez, de kit érdekel? Ilyen szempontból senki sem ártatlan. De ennek is megvan a saját varázsa. Főleg, ha ezt mellette tapasztalod meg. - Még nálam is rengeteg vér tapadt rám, amióta vadásznak álltam. Szemeibe pillantottam, csak hogy kivehessek belőlük valamit.
Akármit... amiből rá jöhetek mi az igazi szándéka. - Oh, nem aggódom. Úgy nézek ki, mint aki minden szarságon aggódik? - Tettem fel a költói kérdést enyhén felnevetve. Tudtam, hogy meg kell állítanom.
Így hát, elállva az idegen útját az ajtónak dőlve néztem végig a reakcióját. Mosolyra húzta száját, amire én felvontam egyik szemöldököm. - Nem hinném, hogy ez olyan mulatságos. - Feleltem. Ám ami most történt, igazat adott nekem a korábbi megfigyelésem miatt. Ő nem holtan akarja látni. Miattam jött ide. Elvigyorgotam magam, szavain, majd azon ahogy rám merte tenni a kezét. Ezt még Morinak sem hagynám, így nemes egyszerűséggel elvettem kezét vállamról. A mosoly az arcomról átváltott gonoszkássá, de szinte a játékosság is felcsillant benne.
- Tudod, vállon veregetni azt szokást, akire büszke vagy. Ne vedd zokon. - Hiszen nem azért tettem, hogy ezen berágjon. De egyenlőre cimborák sem vagyunk. Főleg mert azt hiszi ennyivel megfenyegethet. - Kicsit el szállt veled a ló. - Szólaltam meg végül. - Úgy nézek én ki, mint aki halom számra ölné meg a többieket? - Vontam fel szemöldököm kérdésem kijelentésén. - Aaron, ugye?
- Nos Aaron, ha azt hiszed megfenyegethetsz ennyivel, akkor nagyon is tévedsz. - Vigyorogtam el végül. - Azt hiszed olyan könnyen elintézhetsz? Még is kinek képzeled te magad, hogy csak úgy ide toppansz, figyelsz engem, a lépteimet... majd próbálsz valami enyhe fenyegetéssel hátráltatni? - Figyeltem reakcióját, de nem tudtam nem elnvetni magam. - Miért is bántanám azt, akit szeretek? Ha már voltál szerelmes életedbe, te is tudhatnád, hogy ez nem így működik. Inkább azon vagy, hogy minden áron megvéd, és igen, még a saját életed árán is. - Arcomon most már komolyság látszódott. Hiszen komolyan is gondoltam, amit mondtam.
- Oh, valóban? - Vontam fel ismét szemöldököm. - Miért is olyan fontos neked, amiért nem akarsz róla leszállni? - Pillantottam sokat mondóan szemeibe.
| Jon Kortajarena | The Hunter | Credit: Venus |
|
Aaron Watcher
- Én nem túlzok. – rázta meg a fejét – Csupán csak igazat adok neked. – magyarázta egy apró vállvonás kíséretében. Na nem mintha ez olyan sokat számított volna. Itt volt, majdnem mindegy is hogy miért Őt választotta, vagyis nem teljesen, de itt még nem tartottak.
- Némi nyomás hatására. – tette még hozzá. Persze elmondta a nevét, de lássuk be, szívesebben tartotta volna meg magának. De hát Sebastian addig-addig erősködött, amíg Ő is úgy nem látta, hogy akkor legyen meg amit akar. Itt a neve, azt kezd az információval, amit csak szeretne. Szinte biztos volt abban, hogy Eden hallani fogja ezt a nevet majd ezután az eset után, és abban is biztos volt, hogy gyorsan összerakja a képet. Ugyan nem sokat számított mindez, legalább tudja majd, hogy továbbra sem engedte el, csak nehogy még nagyobb meggondolatlanságokat tegyen.
- Persze, nem így működik. De egy balul elsült vadászat után a kínzás sokak nyelvét megoldja. – mondta el az aggályait a nevekkel kapcsolatban felvonva szemöldökét. Mert hát persze, diszkréten bánnak az infókkal, de melyik ember nem fecseg el dolgokat, amikor szörnyű gyötrelmeken megy át egy kínzás közben, abban a reményben, hogy ezzel véget vethet a kínszenvedésnek. Így hát egy ilyen világban célszerű óvatosan bánni a nevekkel. Na nem mintha Őt akkor nagy baj érhetné, de jobb az árnyékban maradni, onnan figyelni.
- Erős, igen. Ez is mutatja az elszántságomat. – válaszolta komolyan. Figyelte a férfi arcvonásait, ahogy összeszorította ajkait, amikor azt emlegette, hogy mennyiért hozná el Eden fejét neki. De az arca többnyire érzelemmentes maradt, nem árult el semmit. Be kellett, hogy vallja, Sebastian majdnem olyan jó volt az érzelemmentességben mint Ő.
- Azt hiszem mindketten tudjuk, hogy mi az a nyomós ok az Ő esetében. – pillantott sokatmondóan a férfira, arra célozva, hogy Eden nem egy ember életét veszélyezteti, nem csak egy ujjal piszkálja őket, oh nem, megragadja őket és nem ereszti amíg meg nem kapta, amit akar. Bármelyik pokolkutyának elegendő indok lehetett mindez, habár még egyikkel sem került közelebbi kapcsolatba, hiszen nem is volt rá szüksége, amit el akart intézni azt maga is könnyűszerrel megoldotta.
- Ne aggódj a megvalósítás miatt. – legyintett komor arckifejezéssel, miközben már az ajtó irányába tartott. Már a kilincsen volt a keze, az ajtó résnyire, már épp azon kezdett gondolkodni, hogyan tudassa Edennel, hogy veszélyben van, vagy hogy egyáltalán a tudtára adja-e és ne inkább saját maga foglalkozzon a problémával, de akkor egy kéz feszült a bejárati ajtónak és hangosan visszacsapta azt. Kissé lehajtotta a fejét, sötét mosoly villant az arcán a szavak hallatán. Még hogy neki nem fog összejönni? Ez talán egy kicsit erős, de az tény, hogy soha nem is akarta, hogy ez legyen ugyebár. Tett egy lépést hátra, a férfira emelte a tekintetét, aki már az ajtónak dőlve állt, elállva az útját. Halkan felnevetett, hát végülis ezt akarta hallani.
- Jólvan Sebastian. – bólintott még mindig mosolyogva. – Örülök, hogy ezt mondod. Nem szívesen ártottam volna neked. – mondta, majd egy pillanatra elgondolkodott – Miket beszélek?! – nevetett fel, jót szórakozva a helyzeten – Örömmel csinállak ki, ha csak egy haja szála is meggörbül Edennek miattad. – veregette vállon Sebastiant fenyegető mosollyal az arcán.
- De egyet megígérhetek. Sosem fogok „leszállni” róla, csak hogy a te szavaiddal éljek. – pár pillanatig fenyegető pillantásokat küldött a férfi felé, de aztán mintha mi sem történt volna a vonásai megenyhültek, újfent mosolyra húzta a száját.
| Jonathan Rhys Meyers | The Fallen, Azael | Credit: Venus |
|
Sebastian Sparks
Rá gyújtottam végül még egy szál cigire, csak mert úgy adta a dolog. Kifújva a füstöt pedig az idegenre pillantottam. Arcán rögtön meg is jelent a mosoly, majd csak annyit fűzött hozzá hogy nagyon jól tudom miért engem keresett meg. Néztem is rá, amíg egyik szemöldökömet vontam fel rá. Enyhén fel nevettem.
- Ugyan már. Ne túlozzunk. - Szólaltam meg. Majd végül azt is sikerült megtudni, hogy mi az idegen neve. Elégedett voltam, hogy legalább ezt eltudtam érni nála. Hiszen láttam, hogy valamit nagyon is titkol. - Tehát Aaron. - Játszottam vissza a fejemben. - A te érdemed, mert végre elmondtad. - Mosolyogtam el végül, miközben meghallgattam hogy nem szívesen mondta el.
- Ez nem így működik. Persze ember függő, ki milyen nevet mond el a másiknak. - Vontam végül vállat enyhén. Sőt, leginkább emberfüggő volt az egész. Melyik volt egy tökkel ütött, vagy melyik volt megbízható, hogy nem adta ki a megbízó nevét. De persze, ha Amaráról is van szó várhatja, hogy elfogadjam.
És ezt szóvá is tettem előtte. Válasza pedig csak egy "Érdekes" volt. Hát az tény, hogy ez a pasas nem viszi túlzásba.
Ám végül beadta a derekát. Amint elmondta, hogy lebukott, majd megkérdezte mennyit érne nekem, hogy elhozzam számára a fejét nem is kell mondani egyből hogy felment bennem a pumpa. De ezt persze, előtte tökéletesen álcáztam. Helyette gonoszul elvigyorogtam, persze már most a fejébe borítottam volna valamit. De nem... felnőtt emberek voltunk. - Határ, a csillagos ég? Egek ember... te aztán nem vagy semmi. - Nevettem fel. - Erős ígérgetés ez így kezdésként. - Úgy voltam vele, rendben... bele megyek a játékába. De a végén azt hiszem ő fog pofára esni.
Ahogy abba is belementem, hogy felvegyem vele a szemkontaktust, csak egy pár pillanat erejéig amíg ő szépen az italából kortyolt egyet. Én addig is pedig szívtam egy slukkot az újonnan meggyújtott cigarettából. Megszólalt végül, ám én továbbra is farkasszemet néztem vele. Pokolkutya... amint meghallja valaki becses nevüket rögtön előjön bennük a kétségbeesés, és rögtön rájönnek, hogy az amit éppen eltervezni készülnek nem valami jó ötlet. Hiszen előszeretettel ölik meg azokat, akik az emberekhez egy újjal is nyúlnak.
- Ismerek egy olyat, aki a vámpírokat szinte gyűlőli, és előszeretettel öli meg őket. De persze ő is csak akkor, ha nyomós oka van rá. - Rántottam vállat. De nem mondtam el mondjuk, hogy sok sikert a keresésükhöz hiszen csak pár jellemzőjük van amiből kiderül ő vajon tényleg pokolkutya-e. Az meg a másik, hogy a női pokolkutyának nehezebb felismerni. De küldhet bárkit akit akar, arról Amara tudni fog.
- Egy dolog valamit mondani, de megvalósítani annál nehezebb. - Szólaltam meg, mikor ő már háttal fordulva nekem elindult a kijárat felé. Azt meg igazából várhatja, hogy majd ezt hagyni is fogom számára. Így hát megvártam, amíg ő közelebb nem lépett az ajtóhoz, majd nemes egyszerűséggel, mikor ő éppen nyitotta volna én egyik kezemmel rácsapva a fával beburkolt ajtóra szinte már becsaptam. Jó hangosan, hogy a bent lévők is hallják nyugodtan. Ugyan, nem tervezek verekedést, de jobb ha tudja, engem is le kell győznie ha tényleg annyira a lányhoz akar jutni. Még ha nem is kell számára emberi védelem, nem hátrálok meg. Tapasztalt vadász vagyok évek óta. Nem kell hogy ez hátráltatson.
- Ugyanakkor attól tartok, hogy ez számodra nem fog összejönni. - Szólaltam meg végül, rápillantva határozottan, és persze komolyan gondolva. - Ha úgy tetszik csak is a saját testemen át, érhetsz hozzá. - Tettem még hozzá, szépen hátradőlve az ajtónak, hogy aztán mellkasom előtt összefonjam karjaim. Még ha nem is kell a segítségem, nem érdekel. Távól fogom tartani tőle a rossz akarókat.
- Érted már miért mondtam, hogy minden egyes szánalmas férget küldtem el, akik engem akartak megbízni ezzel? - Vetettem fel a kérdésem, felvont szemöldökkel. - Szóval, jobb ha le szállsz a lányról. - Vigyorogtam el gonoszul.
| Jon Kortajarena | The Hunter | Credit: Venus |
|
AARON WATCHER"it is better to be feared or respected? i say, is it too much to ask for both?"
Mosolyra húzta a száját, nehéz eset ez a Sebastian azt meg kell hagyni, nem adja olyan könnyen a bőrét. – Látod, te is nagyon jól tudod, hogy miért téged kerestelek fel. – vont vállat, hiszen a férfi meg is válaszolta a saját kérdését. Na nem mintha amúgy Ő olyan nagyon ismerte volna ezeket a vadászokat. Sohasem érdekelte, hogy ezek a halandók éppen milyen öngyilkos módszereket választanak, amit majd munkának neveznek. A mosolya továbbra is ott játszott az arcán, amikor Sebastian kifejtette, hogy miért is lenne jó, ha Ő is bemutatkozna. Mondjuk ezt abszolút nem tartotta jó ötletnek, de az „álnevét”, vagyis azt, amit a földön használ, talán nyugodt szívvel megmondhatja neki, valószínűleg Eden nem vette a fáradságot, hogy utánajárjon neki, hiszen nem is érdekelte soha a bukott angyal sorsa. Megadóan felemelte a kezeit, kissé fel is nevetett.
- Jólvan-jólvan, te nyertél. Aaron. – mondta meg végül a nevét, azt, ami itt a Földön ragadt rá. – Remélem ezzel egy kicsit sikerült igazodnom az illemszabályokhoz. Habár nem szívesen tettem, hiszen az nem volna jó, hogyha az illető megtudná, hogy Én küldtem utána vadászt. – magyarázta, hogy miért tartotta eddig titokban a nevét, de hát, ha úgy vesszük sok Aaron él a világon, miért épp rá gyanakodna először, nem? Jajj, hát annyira nyilvánvaló. – A végén még utánam ered, azt meg ugye senki sem akarja. – tette még hozzá kissé félrehúzva a száját. Persze nem tartott ettől az eshetőségtől, de hát most erről szólt a színjáték.
- Érdekes. – mondta egy apró hümmögést is megejtve, arra utalva, hogy már sokan megkeresték Edennel kapcsolatban, de mindet elküldte. Ezt végülis lehet jó jelnek is tekinteni, hacsak nem az volt a gondja, hogy nem ajánlottak neki eleget. Márpedig Aaron hajlandó lett volna a csillagokat is leígérni azért, hogy Sebastian elfogadja a munkát, hiszen esze ágában sem volt komolyan megbízni ugyebár.
- Hát jólvan, ezek szerint tényleg lebuktam. – sunyi kis vigyora újra ott volt az arcán, hiszen nem bánta, hogy „lebukott”, hiszen egyszer el kellett jussanak idáig. – Mennyit érne meg neked, hogy elhozd nekem a csinos kis fejét? – kérdezte egy futó pillantást vetve Sebastianra. – A határ a csillagos ég, csak kérned kell, és amint elvégezted a melót, meg is kapod. – teljes testével odafordult a férfi felé, kezével a pulton támaszkodott. Egyet kortyolt az italból, de komoly tekintetét nem vette le Sebastianról. Kíváncsian várta, hogy mit fog kérni, hogy mit fog válaszolni.
Végül nagyot sóhajtott. – De végülis igazad lehet. Lehet egy pokolkutyával többre mennék, akkor biztos lehetnék, hogy a munka el lesz végezve. – vonta meg a vállát, miközben a férfi előző ajánlatát fontolgatta. Habár a pokolkutyák legjobb tudomása szerint nem így működtek. Vagyis nem lehetett csak úgy felbérelni őket, mint például egy vadászt, ennél azért öntudatosabbak voltak. Akárhogy is mégis csak az univerzum hatalmasabb teremtményei közé tartoztak, természetes, hogy többnek tartották magukat holmi kis bérenceknél, persze mindig akadtak kivételek. – Igen, egy pokolkutya biztos nem hagyna életben egy ilyen veszélyes vámpírt. – mondta, mint aki csak hangosan gondolkodik. – Végülis mégis csak segítettél nekem. – egy ördögi vigyorral a férfi felé kacsintott, és ha nem mondott semmit, akkor a pultra csapta a sör árát és már állt is fel, hogy induljon. Hiszen ez is egy válasz számára. Ha hagyja elsétálni, hogy megbízzon egy pokolkutyát Eden megölésével, akkor határozottan nem biztonságos Edennek, hogy megbízzon ebben a vadászban. És Ő nem is fogja hagyni, hogy bajba sodorja, ha tetszik neki ha nem. |
 Sebastian SParks"Az ember tettei megmutatják az ember személyiségét. A szavai csak azt, hogy milyennek akar látszani."Hogy miért pont Amarát említettem neki? Nos ez elég egyszerű. Ugye volt az az eset, amikor Mori megszállt engem, és Amarával az élen meggyilkolta pár társamat. És ez nem csak a vadászok körében terjedt el, hanem aki megtudta az lehetett a rendőrség, és egyéb kíváncsiskodó ember is. Talán még a híradóban is leadták... ki tudja. Azóta, pár alkalommal megesett hogy engem akartak felbérelni Amara meggyilkolásáért... olyanok akiket úgy nevezünk hívők. De legjobban a vadász többi tagja akart engem rábeszélni, hogy öljem meg. Persze, talán már tudnak arról, hogy valami van köztem, és közte. Nincs kizárva hogy az az idióta, amelyik oda merészkedett hozzám Amara házához, nem mondta el a többieknek mi is van. És az sincs kizárva, hogy ez egyesek szemét nagyon is piszkálja. De ez engem ugyan csak nem érdekel. Akár fel is köthetik magukat, ha annyira unatkoznak hogy a lánnyal vannak elfoglalva.
Ugyebár számomra természetes volt, hogy Őt mindenkitől megakarom védeni. Hogy távol tartsam a bajtól, és talán számára nem igazán tetszik, de igyekszem, hogy a lány se csináljon hülyeséget. De mint ahogy neki is mondtam, a korábbi találkozásunk során, nincs szüksége rám hogy megvédjem. Ő nem Melanie. Nem gyenge, képes magát megvédeni. És sajnos, mindig rossz módját választja, hogyan szabaduljon meg az esetleges konfliktustól, de nagyon is okos lány. Még ha követ el hibákat... igen, itt arra az átkozott csókra gondolok. Sajnálom Édesem, de ezt nem fogom kiverni a fejemből csak úgy. És ha egyszer össze futok Morival, őt se fogom kihagyni.
- Valahogy sejtettem. - Szólaltam meg, amikor megemlítette hogy nem az a meló érdekli. Már most a szemem forgattam, mivel alig hittem el, hogy mindenki engem akar felkeresni. Nem én vagyok a legjobb vadász. A többiről, meg nem is akarok beszélni. Kevés közölünk a normális vadász.
- És ki mondta neked, hogy érdekel az ajánlatod? - Vágtam vissza, miközben rápillantottam ahogy számhoz emeltem a poharam. - Már nem azért, de vannak más vadászok is nem csak én. Bár is az igaz, némelyik 10ig sem képes számolni. - Ittam végül bele az italomba. Hagyva, hogy az a drága alkohol belül mindent felperzseljen. - Sőt, ott vannak a pokolkutyák. - Célozgattam végül rájuk, letéve a poharat a pultra és ismét szívva egyet a cigiből. Majd kifújva a füstöt, ismét megszólaltam. - Hiszen tudod, hogy bárkit megölnek, akik bántalmazzák a civileket. Kérd meg őket. - Nekem ugyan is a pénz sem számított. Elég fizetést kapok általában a cégnél is, az mellett a faszfej mellett, szóval így is egész jól megélek.
- Ez mind szép és jó, de ez fordítva is igaz ám. - Utalgattam arra, ahogy kíváncsiskodik értem. - És miért fontos a neved? - Kérdeztem vissza, rápillantva, elmosolyogva. - Mert illő megmondani, főleg ha már vetted a fáradtságot hogy szimatolj utánam. Pláne, mert akár meló, akár nem illik bemutatkozni. Tudod ez alap szokás. - Válaszoltam meg végül kérdését. - Még az öreg asszonyok is bemutatkoznak egymásnak, ha sikerült kiválasztani 2 óra alatt milyen gyümölcsöt vegyenek. - Rántottam vállat, ahogy lassan már el is szívtam a cigit. Majd másik mondatára, halkan felnvettem.
- Akár hiszed, akár nem de ez ugyan úgy vissza is működik. Senki sem bízik a másikban. Főleg nem ebben a városban. Szép is volna, de ez sosem fog megtörénni. - Nem lesz fény, ami megvilágítaná a város lakóit hogy észhez térjenek. Sem váltja meg a lényeket, hogy normális életet éljenek gyilkolás nélkül. Ez a város örök kárhozatalra ítéltetett, s örök sötétségbe burkolózott. Ahonnan az embert megvakítja, majd elveszi az eszét.
Végül rá tértünk Amarára, ahogy feltettem számára a kérdést, hogy ő miatta van itt. És igen. Észrevettem. Amint ki mondtam a nevét, a pasas nem teljesen ugyan, de elmosolyodott. Tehát ismeri közelebbről is.
Felém fordult, így tökéletesen ki tudtam venni pillantását. Mintha direkt szűkítette volna össze szemeit, ne lássam csillogását a lány neve hallatán. Elmosolyogtam, akár csak ő. - Még szép, hogy észreveszem. Ahogy neki is mondtam, kár engem lebecsülni. - Utaltam itt Amarára. Hiszen nem egyszer fordult már elő, főleg amikor először találkoztunk hogy lebecsül, csak mert ember vagyok. Nem olyan mint ő. Bár egyre jobban kíváncsi vagyok olykor... ha én is vámpír lennék talán egyenlő félként kezelne. Nem pedig olyanra, akit megakar védeni. Akit óvni akar minden bajtól. Na nem mintha engem kell megvédeni. Megvagyok én magamnak is. De ezt talán sosem tudom meg. Az pedig hogy Mori megszállt... az az én hibám, mert lelkileg nem vagyok nyugodt. Ott bent egy részemet már felemésztette Melanie elvesztése. Hiába nem gondolok rá már úgy, hiába volt a feleségem. Ez már visszafordíthatatlan.
- Elég a szemedbe néznem. - Fejeztem be ennyivel.
- És hogy miből gondolom? - Kérdeztem vissza. Majd aprót rántva a vállamon, végül válaszoltam neki.
- Mert nem te vagy az első, aki engem keresett fel miatta. Szóval ne is próbálkozz, ha róla van szó. Mert mindet elküldtem a francba. - Tekintetem most már komollyá vált, hiszen nem vicceltem. Amara is kis butus. Hiszen tudhatná, hogy így is, úgy is távol tartom a rossz akarókat tőle. Fontos nekem, de ezt majd idővel ő is meglátja.
- Szóval, halljam miért vagy itt. |
 AARON WATCHER"it is better to be feared or respected? i say, is it too much to ask for both?"
„Szigorú volt, mégis bölcs.” – visszhangzott a fejében, miközben újabbat hümmögött. Hát végülis itt az emberek körében valóban nem ment ritkaságszámba, hogy valóban kedvelték a szüleiket. Nem úgy az angyalok körében. Szinte biztos volt abban, hogy a legtöbbük neheztel valami miatt. Ha őszinte akart lenni magával, akkor Ő is így volt ezzel. Neheztelt amiatt, hogy az emberek bármekkora hibát is követnek el, bármit is tegyenek, ha őszinte megbánást mutatnak, akkor a Mennybe kerülnek. Ellenben itt volt Ő, vagy úgy általában az angyalok; a legkisebb bűn, még csak a bűn gondolatai is elég volt ahhoz, hogy örökre elveszítsék otthonukat és hiába akkor már a bűnbánat. Nekik nem járt bocsánat. Kár is lett volna tagadni, hogy ez igencsak dühítette olykor.
- Nem mondtam, hogy mással kell dolgozz… - jegyezte meg maga elé meredve, majd újfent szájához emelte a sörösüveget, hogy egy újabbat kortyoljon. – De nem is az a munkahelyed érdekel. – legyintett egyet nemtörődömül, hiszen ezt a férfi is nagyon jól tudta.
Azt, hogy nem hagyhatta ki azt a kis kitérőjét inkább nem kommentálta. De végre Sebastian hajlandó volt a tárgyra térni és nem kerülgette a forró kását, nem ment bele mindenféle felesleges kitérőkbe. Egy csibészes félmosolyra húzta a száját.
- Persze, hogy egyedül dolgozol. – helyeselt, majd folytatta – Elhiheted, olyan ajánlatot adok, amit nem tudsz majd visszautasítani. – egy jelentőségteljes pillantást vetett rá. Igen, hajlandó volt sokat is fizetni neki, meglátjuk mennyit ér neki Eden.
- Miért érdekel? – kérdezett vissza felvont szemöldökkel. – Mert tudni akarom, hogy olyasvalaki vagy-e, akinek kiadhatom a melót vagy sem. Ez ilyen egyszerű. – magyarázta egy aprót vonva a vállán. – Az én nevem nem fontos, hiszen mit számít az neked, nem? Ha elvégzed a munkát megkapod a pénzt, hogy én ki vagyok, annak nincs jelentősége. – újabbat szívott a cigarettából, majd látva, hogy már végigégett egy könnyed mozdulattal elnyomta a hamutálban.
- Természetesen utánad néztem. – egy pillanatig sem titkolta, hiszen ez nyilvánvaló volt, főleg azok után, hogy tudta a nevét is, szóval abszolút hasztalan és felesleges lett volna tagadni, meg amúgy is. – Csak nem várhatod, hogy valaki vakon megbízzon benned, és csak úgy rád bízza a munkát. – mondta magától értetődően. Oh nem, ebben a városban óvatosnak kell lenni. Na nem neki, de bárki más, aki ilyesmire adná a fejét, hogy levadásztat valakit, annak igencsak észnél kell lennie, mert ha véletlen kiderül, hogy ki a megbízó, akkor könnyen pórul járhat. Aaron esetében persze más volt a helyzet, hiszen se vadászra nem volt szüksége, se arra, hogy óvatoskodjon, de most a poén kedvéért igenis fontos volt, hogy úgy adja elő magát, mint akinek mindezekre szüksége van.
De aztán Sebastian jött az újabb kérdéseivel. Nem szólt semmit, csak bólintott, amikor egy újabb kérdést akart neki feltenni. Áll elébe, hiszen így működik ez. Amint meghallotta a nevét szája egy apró mosolyra kúszott. – Biztos észrevennéd? – kérdezett vissza, miközbenSebastian felé fordult, kissé összeszűkült szemekkel, de az az apró mosoly továbbra is ott volt az arcán. Ugyanis őszintén hitte, hogy ha hazudna, akkor nem jönne rá. Rengetegszer gyakorolta, vérprofi volt már ebben. De jelenleg úgy érezte, hogy a legjobb az lesz, ha a kérdésre most inkább csak egy újabb kérdéssel válaszol. – Miből gondolod, hogy Ő érdekel engem? – tette fel a kérdést. Hiszen legjobb tudomása szerint nem volt ráírva a homlokára, de sehova máshová sem. Az viszont kétségtelen, hogy a legveszélyesebb vámpírok névsorában igencsak előkelő helyen szerepelt a neve, de sok más név mellett. Szóval ezt csak egy erős tippnek gondolta Sebastian részéről, de ki tudja, talán van valami jobb magyarázata is. Be kellett hogy vallja, kicsit kemény dió ez a fickó, úgy gondolta, hogy eddigre már rég lebeszélnek valamit, de nem, nem volt ez mégsem olyan egyszerű, mint ahogy azt szerette volna. |
Sebastian SParks"Az ember tettei megmutatják az ember személyiségét. A szavai csak azt, hogy milyennek akar látszani."Tudtam nagyon jól, hogy nem igazán érdekelte apám kedvenc mondata. De úgy voltam vele, hogy csak azért is elmondom mivel számomra ez egy nagyon kedves kis mondat. - Szigorú volt, még is bölcs. - Szólaltam meg, mialatt ő maga előtt motyogta azt a rövid szót. Legalább is maga iszákos módján, de nagyon is bölcs volt. Még most is így gondolom, pedig már sem ő, sem a anyám nincs mellettem. Emlékük mindig megmarad, és szerencsére a legszebbekre tudok gondolni. Látva reakcióját, meglepte a dolog ahogyan reagáltam kérdésére... és hát igen meg kell hagyni, érdekes megszólítás volt részéről. Lehet nyers is lehettem, és ha még is talán egy pár másodpercig is tarthatott.
- Potenciális ügyfél? - Hangzott vissza számból, mialatt én elröhögtem magam, ahogy lassan fogyóban lévő cigarettába szívtam egyet. - Hát, nehéz olyannal dolgozni, aki még a munkájához sem ért. Ahol én dolgozom, annak az ellenkezője van előnyben. - Értettem arra, hogy általában én szoktam adni a munkákat mivel a drága vén idióta még arra sem hajlandó, hogy átnézze a jelentéseket, a számlákat, vagy az egyéb nyalánkságokat ami papírmunka. Csak végigméri magának női kollégáinkat, egésznap zabál, és sütetné a hájas belét a munkaidő végéig. Bár ez Fournemouth... nem értem miért is csodálkozok annyira.
- Értettem én elsőre is, de ezt nem tudtam kihagyni. - Vontam meg vállaimat enyhén, majd az italba kortyoltam egy nagyot. Biztos nyomós oka van rá, hogy ennyire érdekli én hogyan dolgozom. Sőt, talán hangjában féltés is lapul. Lehet, hogy nem mutatja ki, mert nem akarja de...
Lehetséges volna...?
- Egyedül dolgozom, magányos farkasként. - Néztem rá jelentőségteljesen, majd folytattam. - Én magam döntöm el, milyen melót vállalok el. De miért érdekli egy idegen, hogyan is dolgozom? - Néztem rá, komolyan, egyik szemöldökömet az ég felé állítva. - Főleg, hogy becses nevét sem árulja el, ha nem egyből a másodállásom foglalkoztatja. - Utalgattam rá értve a szavakat egy fél mosollyal az arcomon, ami tényleg így volt. Volt egy erős tippem, mi okból került mellém a pasas, de úgy voltam vele hogy szépen megvárom amíg végre ki kotyogja mi a fenét akar tőlem. - Elég gáz, hogy az enyémet kapásból tudod. Csak nem kíváncsiskodtál rólam? - Mosolyom megmaradt,majd egy újabb slukkot szívtam a cigiből.
- De tudod mit? - Pöcköltem le a már meglévő hamut a cigiről, majd az idegenre néztem. - Mit szólnál, ha feltennék egy kérdést? - Dőltem végül hátra a székben. - Csak nem Amara érdekel téged? - Kíváncsian néztem a reakcióját, de nem hagytam abba, hanem folytattam. - Kár lenne tagadnod, vagy hazudnod. Észreveszem. - Remek ember ismerővel rendelkezem, hiszen volt mit megtanulnom az élettől, és a küldetésekből is. Hol leginkább a veszélyben ismered ki a legjobban ideiglenes társadat.
Ahol vagy ketten élitek túl, vagy csak az egyik fél. |
AARON WATCHER"it is better to be feared or respected? i say, is it too much to ask for both?"
Miért is válaszolt volna azonnal a kérdésére Sebastian? Az túl egyszerű lett volna, nem, neki mindenképpen egy aprócska kis kitérővel kellett kezdeni. Szóval visszafordította a fejét, hogy egy újabbat kortyoljon a sörből és az üveget fixírozza egy kis ideig, amíg Sebastian befejezte a süket dumát. Habár azt meg kell hagyni, tetszett neki az a bizonyos mondat. Viszont vele sajnos semmi nem tudta elfeledtetni, hogy ebben az elcseszett világban ragadt. Hogy is feledhette volna? Na nem mintha a Mennyországban jobb lett volna, ahol érzések nélküli robotként hajthatta volna végre a parancsokat, de az mégis csak az otthona volt, nagyon hosszú ideig. Itt a Földön az otthont Josette jelentette, de Nélküle ez csak egy kietlen világ volt. A cigit a szájához emelte, szívott, majd egy újabb füstfelhő távozott az orrain keresztül. Hogy mi volt abban a keserű, olyakor már folytogató füstben ami miatt úgy érezte, hogy jólesik neki, azt nehéz lett volna megmondani.
– Érdekes. – végül csak ennyit bírt kinyögni, de ezt is csak az orra alatt motyogva, hiszen nem volt semmi jelentősége, így nem is akart a kelleténél több időt pazarolni erre. Az, hogy mi lehetett az Ő apjának a kedvenc mondása? Hát azt nehéz lett volna megmondani. A „Parancsolom!” biztosan a kedvencek között volt, az Öreg mindig is imádott irányítani. De most nem azért volt itt, hogy ezen filozofálgasson, arra bőven van ideje máskor is, szóval vissza a tárgyhoz, amiért ide jött.
Meglepetten húzta fel a szemöldökét Sebastian további kijelentésein, hiszen csupán csak egy egyszerű kérdést tett fel neki, semmi tolakodót. Na jó, lehet, hogy a kérdése előtti mondata az, ami nem érinthette olyan jól, de hát ilyen az élet. Nem mindig nyerő, ha valaki hirtelen felkapja a vizet. Habár ezt a tanácsot jómaga is megfogadhatta volna, de az túl nagy erőfeszítés lett volna. Félmosolyra húzta a száját, tekintete egy pillanatra a pultra tévedt, amikor Sebastian kijelentette, hogy követi Őt. Hát végülis eszében sem volt tagadni, valóban így volt. És minek hazudjon? Felesleges lett volna. Így hát csak bőszen hallgatott, azzal a jellegzetes félmsollyal az arcán.
- A potenciális ügyfeleiddel így szoktál beszélni? Akik esetleg munkát ajánlanának neked? – tette fel a kérdést pimaszul. Hiszen nem tudhatta biztosan, hogy nem azért jött és teszi fel neki ezeket a kérdéseket, mert munkát akar neki adni. Csak előtte felmérné a helyzetet, hogy mégis kivel áll szemben és hogy megbízhatja-e az adott munkával. Mondjuk persze, Aaron nem ezért jött, de ezt Sebastian nem tudhatja.
- Persze, tudom, hogy mit csinál egy vadász. Lehet rosszul tettem fel neked akkor a kérdésemet. – kicsit megmozgatta kezeiben a cigarettát, egy újabbat szívott. – És te milyen fajta vadász vagy akkor? Te hogyan végzed a munkádat? – tette fel a helyesbített kérdést tekintetét a férfira emelve. De persze Sebastian érezte rajta, hogy szeretne valamit, a "hülye" kérdéseken túl valami több lapul. Hiszen akkor miért jött volna ide és miért tenne fel neki ilyesmi kérdéseket, ha nem akar semmit. Egyértelműen akart valamit, de nem volt még itt az ideje, hogy felfedje, hogy mit is. Ha betoppan és kijelenti, hogy "Most azonnal hagyd békén Edent és többé meg ne lássam azt az ocsmány vadász fajtádat a közelében.", akkor az nem valószínű, hogy célravezető lett volna. Ami azt illeti, valószínűleg csak az ellenkezőjét érte volna el vele. Na persze, simán lehet, hogy mindezzel ugyan úgy, csak az ellenkezőjét éri el, de így legalább nem fedte fel azonnal a lapjait és ez egyelőre elég is volt neki.
- Nem kell úgy sietni. – válaszolta, miközben komótosan felemelte az üveget és belekortyolt. – Először is azt akarom, hogy válaszolj a kérdésemre és majd attól függ, hogy a továbbiakban mit is szeretnék. – mondta nyugodtan, kimérten. Mert mint ahogy mondta is, nem kell sietni, ráérnek arra, hogy ezt a kis adok-kapokot végig játsszák. Hiszen olyan sok mindent függ a válaszaitól, hiba lenne csak úgy elkapkodni az egészet. |
 Sebastian Sparks"Az ember tettei megmutatják az ember személyiségét.
A szavai csak azt, hogy milyennek akar látszani."Ha jobban bele gondolok, mintha már valahol láttam volna ezt az alakot. Ugyan mindig háttal, de láttam. De őszintén szólva, nem igazán foglalkoztatott, sem az hogy mit csinál. Jobban vissza gondolva pedig mintha már most is láttam volna a bár oldalánál. Igaz sötét volt, de valami kis árnyat azért ki tudtam venni.
És most csak két lehetőség van... Vagy az, hogy követ. Vagy a sors egyszerűen csak ide tekerte. Viszont amint meglátott, és beléptem ide, rögtön így tett ő is. Ráadásul pont mellém kellett ülnie, a rengeteg sok szabad hely közül, mivel a bárban, pár remek társaság mellett egyáltalán nem volt zsúfolt. Úgy hogy én maradnék az első választásnál, főleg amikor úgy gondolta megszólal, és konkrétan engem von kérdőre hogy egy vadász mit is csinál.
Első kijelentése nem is lepett meg annyira, hiszen rengeteg hasonszőrű fazon jött már hogy tudják mi vagyok. És ettől vagy megijedtek vagy nem. Persze egyáltalán nem akarom magam fényezni ez miatt. Jól tudom mik a következményei, ha vadásznak állsz.
Mikor hallottam, az öngyújtó közeledtét rögtön el is kaptam majd azt szépen zsebre vágtam. Kijelentésén, viszont enyhén felnevettem. Ki ittam egy húzóra a pohár tartalmát, majd az szépen koppant egyet a pulton. Intettem egyet a pultosnak, hogy nyugodtan jöhet még egy kör.
- Tudod, mi a jó a minőségi whiskeyben? - Tettem fel a költői kérdést, amíg figyeltem hogyan kerül bele ismét az ital a poharamba. - Az édes, még is savanykás íze elfeledtett veled minden zavaró tényezőt, hogy egy kis időre ne ebben az elcseszett, kibaszott világban érezd magad. Ez apám kedvenc mondata. - Válaszoltam is meg, miközben már nem olyan sokat ittam a pohárból. Erre persze nem rá gondoltam, mint zavaró tényezőre. De persze, nem akartam a témát másra terelni, csupán kissé tolakodónak tartottam az illetőt. Hogy csak úgy betoppan, és minden kertelés nélkül célozgat hogy valamit nagyon is akar tőlem. Ezzel nincs semmi baj, de éppen most cseszték fel az agyam. És tudom, hogy ilyenkor nem is fogom vissza magam ha esetleg a beszélgetésen kívűl másra is sor kerülne. De hát ki tudja, lehet erre még sem akar kilyukadni.
- Hát, neked aztán van bőr a képeden, hogy ennyire kíváncsiskodunk. - Ebben nem volt semmi bántó, legalább is én úgy gondolom hogy nem. Van egy fajta természetem, ami Melanie halála óta alakult ki, és nehezen tudnék rajta változtatni. - Nem szokásom tagadni, viszont ha már követsz ez elég hülye kitérő volt. - Pillantottam rá, mosolyogva és egyik szemöldökömet fel húzva figyeltem őt. - Viszont azt is tudhatod akkor, hogy mit is csinál egy vadász. Emberfüggő, nagyon is. Valaki ég a vágytól, hogy gyilkoljon. Más azért az, ami mert a családtagjait akarja megvédeni. Valaki meg szimplán csak sötét, és egyedül fut bele a világba hogy aztán szétmarcangolják apró darabokra. - Vontam vállat, ahogy beleszívva egyet a cigibe a hamut szépen a hamu tálcára ütögettem le. Majd úgy voltam vele, hogy most én jövök. - Na de... ha már kérdések. - Mosolyogtam el halványan. - Látom, nagyon szeretnél valamit hallani. Látom a szemedben. - És nem is voltam rest, hogy ne kezdjek el vele farkas szemezgetni. - Szóval mond csak el, mit szeretnél. |
AARON WATCHER"is it better to be feared or respected? i say, is it too much to ask for both?"
Már nagyon rég volt, hogy Eden bajba keveredett volna, még angyal mércével mérve is. Be kellett, hogy lássa, okos vámpír volt Ő, de hát ezen nem is kellett volna csodálkoznia, a Collins család már gyakorlott volt abban, hogyan is kezeljenek egy vámpírt és ahogy a látszat mutatta, remekül fel is tudtak nevelni egyet. A családban azóta köztudott, hogy vámpírok igenis léteznek és nem mellesleg a családtagok között is van vámpír. Na nem mintha akkora jelentőséget tulajdonítottak volna ennek a ténynek bármikor is, még arra sem nagyon emelték fel a fejüket, amikor egy bukott angyal állított be hozzájuk. Fura egy család, azt meg kell hagyni, de hát a nagy nevek mögött mindig ott bújkál egy cseppnyi őrület is. Mindenesetre ez már nem is volt olyan lényeges, a Collins családdal már réges-régen nem állt kapcsolatban, ami az emberi vonalat illette, de ami Edent, nos, ott kicsit más volt a helyzet. A munka mellett mindig szakított időt arra, hogy a vámpírt is figyelje. Na de egyáltalán nem azért, hogy vajon miféle kegyetlen tetteket hajt végre, ez mellékes volt, ami számított, hogy biztonságban legyen, még akkor is, hogyha soha nem is kért a bukott segítéségből. Tény, nem volt rá sok szükség, ez látszott abból is, hogy remekül játszotta ki a lapjait. De még így is, bármikor becsúszhatott egy nem várt esemény, ami mindent szabotálhatott. Most is valami ilyesmi történt. A vadászok általában távol tartották magukat tőle, túl nagy falat volt nekik, de egy mégis csak kivételt tett és nem is nagyon akart lekopni. Eddig egyiknek sem sikerült ilyen közel férkőznie hozzá, és ilyen sokáig életben maradnia a közelében, így hát egyre inkább aggasztotta a dolog. Na nem mintha Eden nem tudott volna egymaga elbánni egy egyszerű vadásszal, de hát ilyen ez az aggodalom, az ész érvek ellen megy. Így hát csak rászánta magát, hogy kiderítse, hogy mégis mit tervez az az átkozott vadász, és ha kell, akkor ráijeszt egy kicsit. Magánnyomozóként figyelt arra, hogy a lehető leganonimebb maradjon, hiszen ez segítette őt a munkájában, de olyakor-olykor egy kis balhé belefért. Figyelte már egy ideje Sebastiant, ahhoz, hogy tudja, hova szokott járnia munka után, így hát a bár melletti sötét sikátorban várt, hogy vajon ma is betér egy italra, vagy úgy dönt, hogy a mai nap valami más időtöltés után néz. De megérzései jók voltak, mint általában mindig, Sebastian betért a bárba. Pár másodperc után követte őt és mellette foglalt helyett a bárpultnál. Előkapva a cigit és az öngyújtót gyújtott rá, vagyis próbált volna, ha a gyújtó nem abban a pillanatban mondta volna be az unalmast. Legnagyobb meglepetésére a célpontja nyújtott oda neki egy másikat. A cigaretta ott lógott a szájából, miközben egyik szemöldökét megemelte meglepetésében. De egy szó nélkül elfogadta és amint a dohány meggyulladt vissza is csúsztatta a pulton. Nagyot szívott a cigarettába, hogy aztán orrán kifújja a füstöt egy nagy sóhaj kíséretében.
- Egy sört. – adta le a rendelését a pultosnak, hogy aztán az üveg egy halk szisszenéssel nyíljon ki és előtte koppanjon a pulton. Elmélázva nyúlt az üveg után, majd egy nagyot kortyolt belőle.
- Ha jól tudom vadász vagy Sebastian, és általában jól szoktam tudni, szóval ne is tagadd. – kezdett bele mondandójába minden előzetes figyelmeztetés nélkül, miközben az előtte lévő italos polcot fixírozta, de így is egyértelmű volt, hogy kihez beszél. – Mond csak, mit is csinál pontosan egy vadász? – lassan mégis csak odafordította a fejét, csak, hogy lássa a reakcióját. Naná, hogy nem tért rögtön a tárgyra. Inkább úgy gondolta, hogy szépen lassan rávezeti a lényegre. Meg hát mi lett volna abban a móka, ha csak úgy ukmukfukk közli a szándékait, magát is rögtön leleplezte volna, és nem mellesleg, nem az lett volna a legokosabb taktika. |
Sebastian Sparks"Az ember tettei megmutatják az ember személyiségét.
A szavai csak azt, hogy milyennek akar látszani."A kis közös "bulink" után Amarával azóta eltelt pár nap. Már eljöttem onnan, mivel nekem munkám is van ahova néha de kell járjak, mert amíg nem voltam az a gyökér akinek helyettese vagyok képtelen egyedül dolgozni, és szinte minden papírmunkát rám akar sózni, és sajnos néha sikerül is neki. De néha azt mondom neki, hogy dugja fel magának majd lelépek és magára hagyom. Tény, hogy az utóbbi időben megváltoztam, de az ember undorom ugyan úgy megmaradt. Mindenki átesik ezen egyszer, ebben nincsen semmi olyan dolog. Csak annyiban változott a dolog, hogy igen erős érzelmeket táplálok egy vámpír iránt, aki inkább természetével talán a legveszélyesebb a sok közül.
- Sebastian! Kérem a pénzügyi számlákat, annak a trógernek a cégénél! Tönkre teszem őt esküszöm. - Morogta az a vén idióta, szinte már becsapva az irodám ajtaját. Feltett lábakkal ültem a kényelmes székemben, éppen szundítva amikor gondol egyet és megzavar. - Attól hogyan tehetnéd tönkre a cégét? - Szólaltam meg igencsak lekezelően, de kérdésemre nem tudott válaszolni. Szemeimet forgattam.
- Csak nem egy tükörtojást keresnél, hátha rábukkanhatsz egy kis sikkasztásra? - Emeltem fel szemöldököm, kérdőn vonva ezt a semmire kellőt. Hiába pályáztam a helyére, ha kellett mindig ellenszegültem neki.
- Hogy merészelsz így beszélni? - Kezdett el ordítani, amire én felpattantam. - Hogy lehetsz ennyire beképzelt kis tróger? - Vágtam vissza, amire ő fenyegetni kezdett hogy kirúg.
Felnevettem, majd az ajtó felé vettem az irányt felé, amitől ő távolodni kezdett. Félt tőlem, mert ő tudta ki vagyok, mi volt az a hivatás amit annyi ideje már csinálok. Elvigyorogtam magam igencsak gonoszul. - Mindkettőnk tudja, hogy arra elég nyuszi vagy, hogy bármit is tegyél. Csak azért működik még a nyamvat céged, mert én itt vagyok. És ebben te is tisztában vagy. - Azt hiszem ezt a szócsatát én nyertem. Majd csak hagytam, hogy magában forrjon egy kicsit utána pedig leléptem.
Kilépve a friss levegőre, felpillantottam az égre majd csak szemeimet lehunyva igyekeztem megnyugodni, egy kis energiát venni. Ugyan is nem akartam hagyni, hogy az egésznapomat tönkre tegye. Majd csak előkaptam a telefonom, és írtam egyet Amarának. " Hey, Édesem... végeztem. Remélem neked jobb napod volt." Ugyan is ő is végezte, a cégével való tárgyalásokat így ő is elfoglalt volt. Ez miatt sem tudtunk már egy ideje találkozni. De egyszer majd eljön ennek is az ideje.
A mai napomon azt terveztem, hogy kikapcsolódás téren betérek egy bárba iszogatni. Nem tehettem róla, hogy kedvenc italomat nem tudtam megvonni magamtól. Este volt már, így a kellő hangulat is megvolt amikor betértem egy kis bárba. Helyet foglaltam egy széken a bárpult előtt, ahol már a csapos már szinte megismert és egy mosollyal köszöntött. Nem kellett sok idő, pár sablon szöveg után már töltötte is nekem a whiskeyt. Jól kijöttünk, haverok lettünk. Emlékezett rám tisztán, amikor borult napjaimon mindig ő hallgatott végig totál részegen. Elég vicces lehettem neki, és ezt sosem volt rest a tudomásomra hozni. Amikor megkaptam az italt, örömmel ittam ki a tartalmát egyben mert úgy éreztem hogy igen is szükségem van rá. Nem kell aggódni, ennyitől nem fogok fejre állni. És nem is tervezek berúgni, a ma este folyamán. És csak hogy még jobb legyen számomra, előkaptam egy szálat és rá is gyújtottam. Hagytam, hogy a füst beterítse magam körül a levegőt, és szinte már megkönnyebbülve sóhajtottam fel.
Nem sokkal később pedig megjelent mellettem egy alak, aki kb kinézetre talán kicsit idősebbnek tűnhetett. Tudtam, hogy ez Fournemouth... úgy hogy bármi lény fajtája lehet. Hiába van ott a Pandemonium, vannak olyan lények akik a kevésbé ismert bárokat, helyeket vélik felfedezni. Nem fordítottam rá nagy figyelmet, olykor elbeszélgettem egy pár szót a pultos haverommal, de leginkább csak szívtam a cigit, olykor pedig belekortyoltam az italba. Majd csak egy kattogást hallottam.
Ez a kattogás, egy öngyűjtónak bizonyult ami nem akart működni. Nem tétlenkedtem sokat, amikor már hallottam hogy nem egyszer próbálkozik vele az illető. Előkaptam zsebemből az enyémet, majd átnyújtottam neki.
- Az enyém jól fog jönni. - Mosolyodtam el halványan, majd miután kivette a kezemből szépen visszahúztam a kezem, pihentettve a pulton. |
A promise is always easy to make than keep, it takes commitment.
Radioaktivitás miatt lezárt kör |
[15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
