|
Témaindító hozzászólás
|
2021.07.05. 20:36 - |
Meglepi pizza jöhet?
Lezárt kör |
[7-1]
(folyt.)
Miközben beszéltünk észre se vettem hogy a kis szőrgombóc aki nem olyan rég a beszélgetés középpontjában volt szépen hozzám sunnyogott és ravasz róka módjára le is csapott a tányéromon lévő ételre.
- Hoppá, nem figyeltem. Azt hiszem ez innentől a tiéd - kuncogtam egy picit majd fejcsóválva elvettem egy újabb szeletet amit már csak a kezemből ettem le se téve. Bár tudom, hogy nem fogja az egészet megenni Zaza azért nem hiszem hogy ennék utána már abból a szeletből. |
Felnevettem egy picit a metrós megszólalására, hiszen azért az emlegetett nagyvárosban is bőven voltak érdekes dolgok a tömegközlekedésen. Nem csak metró, de a busz mindig tartogatott meglepetést. Kicsit fájdalmasan felnyögtem mikor megemlítette a koboldokat:
- Te jó ég, még azok is vannak? Akkor biztos be nem teszem a lábamat oda, inkább megyek kocsival. Legalább olyan nagy dugó itt nincs mint New Yorkban - ingattam egy picit a fejemet. Sűrűn nem találkoztam ezekkel a lényekkel, de akikkel mégis nos azok mindenképp emlékezetesek voltak, főleg azért mert bűzösek, ráadásul kinézetre sem előnyösek ha lehet ilyen finoman jellemezni őket. A stílusuk meg pláne hagy kívánnivalót. Nem mintha ez alapján ítélkeznék, de nekik köztudottan tenyérbemászó stílusuk van. Hamarosan végül válaszoltam az érdeklődésére hogy mégis hogyan találtam meg őt. Bár egy jó boszorkány nem szokta felfedni a titkait vele mégis kivételt teszek, hiszen elég régóta ismerjük egymást hogy bízzak benne. Hamarosan fel is ültünk a nosztalgia vonatra, hiszen a régi időkön picit merengtünk egy rövid ideig:
- Ó igen, akkor határozottan más volt minden, a világ is másképp működött bár már akkor is érződött a változás szele a levegőben - ám ezt az emberek még egyáltalán nem is érzékelték, ők sosem voltak erre érzékenyek, ez főleg az én fajtám sajátossága. Nem éppen jóstehetség ez, inkább extra érzékenység szinte mindenre. Elmosolyodtam halványan mikor érdeklődött végül afelől hogy mégis melyik tárgyát bűvöltem meg ami pontosan mutatja számomra, hogy mégis hol tartózkodik. Végülis nem feltétlenül baj ha tudja melyik az, hiszen ha esetleg bajban van akkor elhajíthatja a fenébe és egyből megérzem, hogy elmozdult az a tárgy, így tudok a segítségére sietni ha szükséges.
- A pici maneki-neko medált amit adtam neked régebben - böktem a fejemmel a komódra amin vígan ott integetett a mütyür macska integetve. Nem mozgott hiszen ónixból volt kifaragva, de pont a talpára volt állítva, így tudtam kiszúrni könnyedén, hogy mégis merre van a lakásában. Ettől függetlenül vicces volt néznem ahogy próbált rájönni, hogy mégis mi szolgálhat nekem iránytűnek, így azért hagytam találgatni miközben turkált a zsebeiben. Egyértelmű hogy nem teljesen hétköznapi tárgyat választottam amit bármikor lecserélhet, hiszen akkor értelmét vesztené az egész. Kis rókavigyort villantottam mikor mondta, hogy mindig kitalálok valamit:
- Nem is én lennék ha nem. Igazából minden eshetőségre számítok és mindig vannak tervek a fejemben - szerintem ez egyáltalán nem meglepő, hiszen legyen bármiről szó állandóan szeretek biztos lábakon állni. A munkánál is ügyelek erre, de igazából a kapcsolataimat is szeretem ápolni, legyen szó barátiról vagy szerelmiről. Még az ellenségeimet és a riválisaimat is szemmel tartom a tudtuk nélkül. Bár jó ideje letettem arról hogy bármi hülyeségbe belekeveredjek, de ettől függetlenül ők lehet hogy ugyanúgy bosszúra éhesek, én pedig készen állok rájuk akármilyen lépést terveznek. Lehet ez paranoia, de minél idősebb az ember annál inkább előjön ez úgy gondolom. Természetesen mindenre nekem sincs tökéletes tervem, ahogy sok mindennel én sem vagyok tisztában. Ilyen például Rennel való kapcsolatom is, hiszen évek óta barátok vagyunk, de néha meg egyáltalán nem érzem annak, inkább mélyebbnek. Hiszen az is, de mégsincs más köztünk. Lehet túlságosan beleélem magam olyan dologba amibe nem kéne és túlgondolom az egészet? Könnyen lehetséges sajnos. Ám a tényen nem változtat, hogy ő mindig is különleges helyet foglalt el a szívemben miután töröltem az emlékeit és sok időt vele töltöttem. Lehet túlságosan kötődöm hozzá és nem kéne, de ezen nem tudok egyszerűen változtatni. Ő pedig nem panaszkodott miatta hogy még mindig tartjuk a kapcsolatot. Végül inkább a macskájával való kalandot meséltem el neki, mire meg is jegyezte, hogy szereti bosszantani a szőrmók a gazdáját.
- Ó, nos ha engem fel akar bosszantani akkor jól fel kell kötnie a gatyáját mert ez édeskevés volt hozzá. Sajnos ahhoz túlságosan szeretem a macskákat hogy megharagudjak rájuk ilyen apróságokért - ingattam egy picit a fejemet mosolyogva ami még szélesebbé vált mikor ezek ketten elkezdtek társalogni - Nagyra értékelem, hogy próbált segíteni, de sajnos meg kellett hogy akadályozzam hiszen nem lett volna gusztusos ha sok szőrszálat találunk a tésztában vagy esetleg a feltéten. Sajnálom - néztem rá egy picit bocsánatkérően az állatkára aki remélhetőleg nem sértődött meg az érvelésemen. Picit pillogtam mikor kijelentette Ren hogy szerinte a boszorkányságom nélkül is szimpatikus lennék. Óh, a macska számára, legalábbis úgy gondolta valószínűleg. Bár hazudnék ha nem gondolkodtam volna el egy kicsit ezen. Lehetséges hogy sok ember nem kedvelne ha nem lennék az ami? Egyszerű emberként semmi érdekes vagy értékes lenne bennem? Hamar elengedtem ezt, hiszen most nincs itt az ideje ezen tűnődnöm, ráadásul depresszióba se kéne hogy essek.
- Ki tudja, lehet mindkettő közrejátszott valójában. Ezt őfelsége tudná csak megmondani - villantottam egy kis vigyort ahogy a macsek felé biccentettem. Hamarosan azon dolgoztam hogy a pizzát ehető hőmérsékletűre lehűtsem, mert a férfi már rá is vetődött amint a sütőből kiszedtem. Nem túl jó lépés volt az ujjaira és a nyelvére nézve. Amint végeztem biccentettem a köszönetére és én is nekiláttam végül a falatozásnak, így konstatáltam is hogy valóban finomat csináltam ami nem meglepő, hiszen pár év tapasztalatom van benne, ráadásul éltem egy ideig Olaszországban is, így a helyiektől is el tudtam lesni trükköket ezzel kapcsolatban.
- Nem meglepő, hiszen tényleg néha tudnak féltékenyek lenni a macskák. Illetve mint mondtad ő is szereti mindenbe beleütni az orrát, szóval nem hiszem hogy kivételt tenne pont a pizzával kapcsolatban aminek fenséges az illata - szinte esélytelen hogy ellen tudna állni neki. Közben elkezdett mesélni a munkatársairól akikkel kapcsolatban kérdeztem, így meg sem lepődtem a válaszán. Azt természetesen nem vártam tőle, hogy keblére ölelje a világot, vagy esetleg a világ őt. Meg is lepődtem volna ha valami ilyesmi választ adott volna.
- Ne vedd olyan biztosra azért, hogy mindenki utál emiatt. Biztosan van más élesnyelvű ember is a brigádban, csak egymásra kell találnotok - mosolyodtam el halványan egy picit a gondolatra. Nem hiszem hogy ő lenne az egyedüli ennél a cégnél ilyen temperamentummal. Biztos jó lenne ha tudna találkozni ilyennel és nem gondolná magát egyedüli rossznak, de ezen sajnos nem tudok segíteni ezt neki kell megoldania ha akarja persze. Én úgy elfogadom őt ahogy van, mások meg nos...valójában kit érdekelnek? Amíg a munkáját nem akadályozzák addig valódi probléma úgysincs. Nekem nagy szerencsém van a munkámmal kapcsolatban hiszen főleg online végzem és kevés interakció kell hozzá és csak az ügyfeleket kell elviselnem akik néha szeretik naponta változtatni az oldalukkal kapcsolatos elképzeléseiket. Én pedig minden egyes változtatást plusz költségként vonok le, tanulják csak meg. Meglepődtem mikor azzal hozakodott elő, hogy levágatná a haját és mit szólnék én hozzá:
- Ó, nem tudom hiszen rövid hajjal még nem is láttalak. Eleinte biztos furcsa lenne, de nem hiszem hogy borzalmas. Mindent ki kell próbálni az életben nemde? Ha változást szeretnél akkor a hajvágás erre mindenképp tökéletes. Ha meg annyira nem tetszik a végeredmény azzal sincs probléma hiszen idővel visszanő, szóval én támogatlak benne, szerintem még jól is állhat akár - kis idő múlva hozzáfűztem - ...ha szeretnéd el is kísérlek a fodrászhoz - ha nem akarja természetesen én azt is megértem. Nem akartam túlságosan tapadós lenni csak gondoltam miért ne. Miközben beszéltünk észre se vettem hogy a kis szőrgombóc aki nem olyan rég a beszélgetés középpontjában volt szépen hozzám sunnyogott és ravasz róka módjára le is csapott a tányéromon lévő |
 Ren Aoyami"dumbass vampire ordered"
- Itt se szállj azért metróra - az orra alatt nevetett egy rövidet. Hosszú hajú, tetovált ázsiai férfi, de azért nem ő a legkülönlegesebb személy, akit lehet azokon a járatokon lehet látni. Érdekes divatválasztások? Majdnem meztelen utazó emberek? Ez szinte semmi azoknak, akik a nagyvárosban utaznak a földalatti rendszert használva. - Mondjuk itt rosszabb szerintem, ki tudja mikor téved be egy... kobold mondjuk - sóhajtott. Bár van motorja, amivel átszelheti a várost, kíváncsi volt az egészre. Annyira nem más, mint azt várnánk, de az tény, hogy az itteni világ jóval színesebb, mint bármelyik emberi, ez pedig lehetőséget nyújt többféle fura fazonra.
- Óh, igen - mosolygott. - Emlékszel, elég nehezen találtalak meg akkoriban - az ötvenes évek vége, amikor már kétségbeesetten megszeretett volna szabadulni attól az átoktól, amit már egy ideje viselt. Bár lekerült már róla, az emlékei összetörtek, és Siri mindig segített neki, hogy ne őrüljön meg végleg. Vagy újra. - Amúgy, melyik göncömre tetted a nyomkövetőt? - rázta meg a fejét, bár nem volt benne semmilyen rosszindulat iránta, csak sejtette, hogy ez egy opció volt, végülis ez a város, nincs fent semmilyen térképen, csak ha van olyan embered, esetleg lényed. Rosszallóan nézte a hölgyet, ahogy ő tapogatta a ruháit valamilyen jelzés után, de az arcán ott volt az ismertetője, hogy mindjárt elneveti magát.
Bár egy rettentő okos embernek nézhet ki, néha az ő fejébe se úgy mennek a dolgok, ahogy az kéne. Így az, hogy a pizza igenis forró lehetett, mint a pokol, nem vette az adást az agya. Csupán közben jött rá, hogy tényleg az, a szája pedig nincs éppen oda érte. Nem tartott ez sokáig, inkább csak egy kisebb, bocsánatkérő pillantással nézett a hölgyre, aztán ment is tovább a beszélgetés. Persze, ő is tudta, hogy nem épp a legjobb döntés volt ez tőle, de rá tényleg igaz, hogy a gyomra irányítsa.
- Te viszont mindig kitalálsz valamit - mosolyodott el. Nem is lehetne ez máshogy, Ren pedig állandóan hálás mindenért. Ez neki már beállítás, megmentette őt, oké, ezt meg is köszönte már neki sokszor, meg se lehet számolni már, de számára új volt az, hogy valaki mellette is marad. A macskájára nézett, aki ugyanolyan kíváncsisággal figyelt, mint a gazdája is. Tudja jól, hogy nincs semmi baja a természetfelettiekkel, hiszen egy vámpírral él együtt. Ennek ellenére, tudta nagyon jól, hogy Azazel tényleg lehetne akár egy démon is, amennyit tud rajta bosszankodni. Néhanapján meg együtt alszanak el a kanapén.
- Nem csodálom, ez a macska szeret olyan dolgokat csinálni, ami bosszanthat minket - nevetett fel egy kicsit, persze ezért soha nem haragudott olyan vérkomolyan, azért még mindig ő volt az egyetlen társa mostanában - Vagy csak segíteni akart, ugye? - Zaza pedig nyávogott egyet, amire a vérszívó arcán megjelent egy vigyor. Ezt válasznak vette. - Szerintem amúgyis szimpatikus lennél neki, ha nem boszorkány lennél, akkor is beleütötte volna az orrát - jelentette ki. Ez inkább egy bók akart lenni álcázva, hogy Siri szerethető, ez megtörhetetlen a számára, de a bók része kissé lemaradt a végére a hangsúlyból. Csak remélni tudta, hogy tényleg kijönnek egymással. Nem az a fajta, hogy valaki miatt kidobná a házi kedvencét.
- Ó, na végre! - ezzel pedig úgy ült le a székre, mint egy kisgyerek, aki végre megkapta a születésnapi tortáját. - Köszönjük! - hajolt meg egy kicsit - Neked is! - bólintott egyet. Ő is elkezdte enni, látszott is rajta, hogy most már minden rendben vele - Lehet Zaza idejön, hogy ő is megkóstolja - rázta meg a fejét. - Állandóan ezt csinálja, ha valakivel eszem, mintha féltékeny lenne.
Nem volt oda, hogy ezt megkérdezte, nem is azért, mert rosszat tenne vele, de az ő szociális képességei... nos néha botrányosak.
- Mondanám, hogy jók, csak azt hiszem a legtöbb ját magamra haragítottam - vont vállat. - Tudod milyen éles tud a nyelvem lenni - sokszor már megtapasztalta ezt a nő, de valahogy még mindig mellette maradt. Az igaz, ezek a kitörések sose felé irányultak. - Értik a munkájukat, jól végzik, az a lényeg. Csak én néha máshogy látom az egészet - vallotta be. Ren képes lenne radikális lépéseket tenni, ha ez azt jelentené, hogy megvédi a fajtáját. Közben már a harmadik pizza szeletet rakta le a tányérra. - Arra gondoltam, hogy levágom a hajam, szerintem már erre megérett. Te mit gondolsz?
|
Az üdvözlésére elmosolyodtam majd viszonoztam is az ölelését ami bár hosszabb ideig tartott de egyáltalán nem bántam. Beszívtam a kellemes illatát közben és élveztem a közelségét amíg tartott ez a pillanat. Nem tagadom mindig is közel álltunk egymáshoz, hiszen mégiscsak én segítettem neki az átok levétele után. Illetve bár sosem voltunk együtt valamiért mindig visszatérek hozzá, szinte érthetetlen számomra, ám elfogadtam ezt a tényt annak úgy ahogy van. Mikor érdeklődtem a napja felől csak egy tömör válasz érkezett mire ingattam egy picit a fejemet. Ettől a választól nem lettem okosabb, de egyelőre ráhagytam és hallgattam tovább a beszámolóját a városról.
- Ó, igen engem is először New Yorkra emlékeztetett, csak tömve lényekkel. Eszméletlen mennyi sok energia nyüzsög itt egy nagy helyen - mosolyodtam el a végére majd bólintottam egy picit az elvegyülésre is.
- Határozottan ez a legnagyobb előnyük a városoknak. Itt meg pláne, itt mindenki csak egy vámpír, boszorkány akármilyen lény a sok közül. Nem kell feltétlen álcáznia senkinek sem hogy mégis micsoda. Ez a fajta szabadság jó azért - más kérdés, hogy lehet van ennek hátulütője is amit egyelőre még nem tapasztaltam, de ismerve a lényeket mindig is lesznek egymással ellenséges fajok is. Még nálunk boszorkányoknál is van ilyen, hiszen a sötét és a fény boszik nem szívlelik egymást. Engem igazából nem érdekelnek. Ők hoztak egy döntést és én is a sajátomét. Addig amíg nem állnak az utamban nem izgat különösebben milyen mágiát használ az illető. Éljen vele boldogan, már ha tud úgy hogy elveszítette teljesen a kapcsolatait a természettel és a lelke egy részével. Ha csak ebben látta a nagy erőt és megérte neki ez a kockázat akkor nem tudok rá mit mondani és igazából nem is akarok. Felesleges erről vitázni igazából.
Elvigyorogtam magam egy kicsit mikor Ren megcsodálta a frissen sült pizza látványát ami valóban nyálcsorgató volt. Nekem is kedvem támadt volna beleharapni hiszen még egy falatot sem ettem mert eddig nem éreztem magam éhesnek. Nos, ez az illatkavalkád miatt gyökeresen megváltozott. Már akartam volna szólni, hogy egy kicsit várjon még az evéssel mert gyakorlatilag olyan forró hogy simán leégetheti a szájpadlását. Lehet vámpír, de azért az ilyen balesetek még így sem kellemes dolgok.
- Tudok varázsolni, de annyira nem hogy a hűtőben süljön meg a pizza - ingattam a fejemet egy picit elnéző mosollyal, ám segítettem egy kis varázslattal hiszen a lakásban lévő levegőt egy kis szél generálására használtam fel, hogy az ételt kellemesen lehűtse. Nem akartam jéghideggé változtatni, csak ehető meleg volt a célom. Közben kérdezett is a cicája felől mire elmosolyodtam újfent miközben kavargattam a szellőt:
- Ah, igen bár annyira még nem volt szerencsénk összeismerkedni, hiszen célirányosan a pizza elkészítésére vetettem magamat. Ám sokszor próbálkozott hízelegni a lábam körül. Ó meg a tészta készítésénél szívesen tapicskolt a lisztbe a mancsaival - sóhajtottam egyet lemondóan, de azért végig mosolyogtam. Egyáltalán nem bántam a kis szőrgombóc társaságát.
- Mondjuk azt nem tudom, hogy azért kedvel mert boszorkány vagyok, vagy szimplán tényleg szimpatikusnak gondol - köztudott tény hogy szimpatizálnak velünk a macskák hiszen ők a túlvilágot érzékelik és tudják hogy ahhoz is tudunk kötődni ha nagyon akarunk. Én feltétlenül nem pazarlom erre az energiáimat még ha érzékelem is ezeket. Bőven elég számomra a jelen is ahol külöböző kihívásokkal kell foglalkoznom mint például az ügyfelek idióta kéréseit teljesíteni.
- Azt hiszem most már jó lesz a pizza végre, legalábbis ehetően meleg - vettem egy szeletet a kezeim közé és már raktam is tányérra. Hamar belekóstoltam és megállapítottam:
- Mhhhm...most már frankó. Jó étvágyat! - ültem le végül az egyik székre és komótosan ettem tovább az ízletes falatokat. Mikor helyet foglalt velem szemben csak akkor érdeklődtem tovább:
- Na és a munkatársak milyenek? Elviselhetőek? - mondjuk a jobb kérdés talán az lenne, hogy elviselik-e őt. Tudom hogy eddig mindig ezzel volt problémája, hiszen nem egyszerű egyén, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy olyan borzalmas lenne. Sőt, én egyáltalán nem találom annak, ám mégis a többség valamiért nem szereti. Valószínűleg azért mert nem ismerik, esetleg nem is akarják megismerni a jobb oldalát Rennek. |
Ren Aoyami"Mostmár boszokárny is van a cicához"A saját kis rutinjába bele tartozott pár fura dolog. Háromszor kopog az ajtón, ha szólt a másik vagy nem. Ez idegesítő lehet, sőt, biztosan. Amikor belép a szobába, rögtön keresi is a menekülő utat. Néhány esetben pedig betér abba a kis éjjel-nappal nyitott boltba, ami pár saroknyira van. Az árult rengetegféle újságot, általában azok, amik mindennap megjelennek. Az ilyenekbe pedig kell a pletyka. Ezt Ren is nagyon jól tudja, nem kéne vele foglalkoznia. Mégis... meglátogatja őket, beléjük néz, utána pedig fel is idegesíti magát. Túl hülye neki a modern világ, nem is, inkább puha. Mindenki megsértődik mindenen, mikor ő meg is jósolná, hogy egy rossz szónál rosszabb is fog velük történi. Ő is beleesik ebbe a hibába ennek ellenére. Látott egy cikket magáról, nem vélekedtek róla valamilyen szépen. Sőt a legtöbb szó csupán körülír egy-egy káromkodást. Azért ott igazat ad, hogy ő is használhatna azért kevesebb trágár szót, azonban az ő türelmének is van egy határa. Ő csak segíteni akar, az tény, hogy van hol kezdi az egészet. Úgy nézhetett ki, mint egy gyerek, aki éppen most tanul olvasni. Minek csinálja ezt? Még maga se tudná megmondani. Muszáj eljutnia az agyába mit gondolnak róla az emberek. Az a helyzet, hogy nem sok jót. Rá kellett jönnie, hogy nincs annyi ideje, hogy ezt csinálja akár órákig. A hűtött italokhoz vette inkább az irányt. Bár evett, kóstoláson volt, mint szinte mindennap. Szerette a munkáját. Tényleg, nem vette volna fel ezt a szakmát, hogy ha nem érdekelte volna ez a része az életnek. Bár, igen, az is hozzájárult, hogy van tapasztalata abban, hogyan kell ilyesmit készíteni. A lényeg az, hogy az a cseresznyével kevert szer nem volt finom. Pedig a cseresznye az egyik kedvence, de az egész nem állt össze. Ezért is vett inkább egy olyan ízesítésű kólát, amit miután kifizetett, hozzá is tett a homlokához. Az utcán már inkább fellélegzett, felnézve az égre. Örült annak, hogy inkább tiszta volt, mint borús, tele fekete felhőkkel. Akkor vissza tud repülni egy emlékbe a sok rossz közül. Az biztosan elmondható, hogy az volt a legrosszabb mind közül, s talán ezért is jutott eszébe annyiszor. Ilyenkor nehéz is elhinnie, hogy volt valami jó is az előző életében. Most viszont kellemesebb az élete. A kihalt, hullákkal teli falu már hátra van hagyva, és az a betondzsungel öleli magához, ami már pár éve ismeri őt. Talán ez volt a legjobb választása valaha, na meg az is, hogy felkereste anno Sirit. Nem siettet fel a lépcsőn, amikor végre az épületbe ért. Nem látott arra okot, hisz azt gondolta nem vár rá éppen senki se. Mondjuk kezdett gyanakvó lenni, amikor a szomszédja kiszólt.
- A barátnőd tuti finomat főzött, innen érzem!
A vámpír pedig csak nézni tudott, hisz nem hívott fel senkit magához, de azért köszönt és bólintott neki. Azt gondolta, hogy csak bekapcsolva hagyta a tévét, de amint belépett a házba, rá kellett jönnie, hogy ez nem így van.
- Siri! - nem volt az a mosolygós fajta, de így is egy kisebb volt az arcán. Muszáj volt megölelnie a nőt, őszintén hiányzott már neki. Kicsit sokáig tartotta magát őt a karjai közt, de amikor észrevette magát, eleresztette őt. - Sűrű volt! - ez egy kicsit hazugság volt, nem volt hajlandó bevallani még magának is, hogy órákat vesztegetett el. - Igazából kedvelem a várost - vonta meg a vállát - Sokban hasonlít a nagyvárosokra, az emberi világokban, és tudod, hogy ott jobban el tudok vegyülni - magyarázta, amíg vele szembeállt.
- De a pizza! - mutatott rá az ételre, ezután keresett is kést, amivel fel tudja vágni, aztán rögtön bele is harapott - Forró, forró! - megrázta a fejét, inkább letette azt. - Te? Összeismerkedtél nekem itt Zazával? - bökött a macska felé, aki ugyanúgy figyelmet akart már a gazdajától. |
Jó ideje nem találkoztam már Rennel és pontosan tudom, hogy megint egy új helyre költözött, pontosabban egy lényekkel teli izgő-mozgó városba. Több se kellett nekem, hogy kövessem őt oda, hiszen kár tagadnom - nem is teszem - ő már az életem része. Mégis miképp alakult ki? Gőzöm sincs, csak úgy jött szépen lassan mióta leszedtem róla az átkot. Egy nagy gond volt azzal, hogy ősi és erős varázslat volt. Sajnos mindennek ára van ilyenkor, a férfi pedig az emlékeivel fizetett. Tudtam jól, hogy minden kellemes régi kép eltűnt a memóriájából, így ezért is voltam és vagyok is vele, hogy bővüljön a jobb emlékek tárháza. Semmiképp sem akarom azt, hogy teljesen megőrüljön vagy mély depresszióba essen a múltja miatt ami fogságban tartaná. Hála égnek, semmi katasztrófa nem történt és kifejezetten büszke vagyok rá, hogy szépen lassan egyengeti a maga útját a mai világban és igyekszik maga mögött hagyni a véres múltat. Ezért is örültem, hogy új helyet fedezett fel és ott folytatja a maga életét amihez nemsokára csatlakozom.
Természetesen azért nem váratlanul terveztem a felbukkanásomat, hiszen bár szereti a meglepetéseket azért jobb előre értesíteni, hogy majd érkezem. Mindezt természetesen levélben tettem ami manapság ritka szokás, hiszen manapság már csak számlakivonat és csekk csücsül mindig a postaládákban. Nem vagyok maradi félreértés ne essék, mégis hogy lennék, mikor pont olyan szakmában dolgozom amilyen. Mégis elismerem, hogy ilyen maradandó dolgok sokkal jobbak. Egy szép vagy vicces képeslap, ötletes matrica, szép írás és a kellemes szavak benne. El lehet tenni, hogy örök emlékek legyenek. Felmerülhet a kérdés, hogy mégis hogyan tudtam kideríteni a pontos címét, ami valójában nagyon egyszerű feltéve hogy boszorkány vagyok. Az egyik ajándékomat amit régebben kapott tőlem nos...mondhatni megbűvöltem és egyfajta irányjelzőként is funkcionál. Szimpla helymeghatározó varázslattal pedig könnyedén be is tudom rendesen azonosítani, hogy mégis merre van a világban. Mikor fókuszálok a tárgyra a szemem előtt lebeg a megoldás. Így címeztem meg a borítékot és adtam fel azonnal.
Most pedig a lakása előtt állok és tudom hogy még nincs itthon hiszen dolgozik ilyenkor, persze így is terveztem a látogatást. Varázslattal könnyedén kinyitottam az ajtót és be is tessékeltem magamat. Tudom, hogy ezt a betörést nem fogja bánni, pláne hogy még főzni is fogok. Igaz, nincs szüksége emberi ételre de szereti az ízeket így most egy tökéletes pizza mellett döntöttem, ám nem holmi rendelt vacakra hanem olyanra amit én készítek el. Voltam egy ideig Olaszországban is, így az ottaniaktól könnyedén el tudtam tanulni a jó tészta készítését. Miután szórakozottan megsimogattam a cicáját aki lelkes nyávogással üdvözölt már neki is láttam a munkálatoknak. Szeretek azonnal arra fókuszálni amit eltökéltem így most nincs időm arra, hogy babusgassam a kis szőrmókot ami bevallom szintén csábító opció de mégis kénytelen vagyok ellenállni.
Alapos összegyúrás után pihentettem is kicsit a tésztát, addig a hozott dolgaimból elkezdtem előkészíteni a feltéthez az alapanyagokat. Olivabogyók felvágása, csirkehús fűszerezése, megsütése, friss bazsalikomlevél szeletelése és a sajt reszelése. Nem akartam túlságosan megpakolt pizzát mert akkor szétesne az egész a fenébe konkrétan, lefolyna a feltét az meg nem gusztusos. Hamarosan újból átdolgoztam megint a pizzát és ekkor jött a formázás amit hagyományos módon csináltam, igen a kezemmel és néha feldobva, megpörgetve ahogy az szokás. A pizzasütő kőre rá is helyeztem amit szintén magammal hoztam és rá is halmoztam a feltéteket miután megkentem a fűszeres-paradicsomos alappal. Szeretem ezt a követ, mert ettől lesz a pizza alja ropogós kissé ami mindig jó, hiszen úgy lesz egy kis tartása. Ám ettől függetlenül a közepe teljesen puha marad és ettől olyan csodálatos találmány ez. Amíg sült a pizza addig könnyedén bekapcsoltam a tévét és néztem valami agyament sorozatot aminek nos...egyáltalán nem tudtam a címét. Igazából annyira nem is érdekelt, hiszen csak azért nyomtam be, hogy addig ne csak bámuljak ki a fejemből. Teljesen azért nem akartam önállósítani magamat, hiszen ez nem az én otthonom. Mondjuk most ahol vagyok azt se tekinteném különösebben annak. Csak átmeneti helynek talán. Ám mégis amennyire csak lehetett így is megpróbáltam valami jót varázsolni abba is, néha szó szerint. Nem tagadom, sokszor előnyömre használom a képességemet és szerintem ez így is van rendjén. Picit öntörvényű vagyok ilyen téren, de cserébe nem fitogtatom az erőmet mintha én lennék a helyi Bunyós Pityu. Pont mikor kiszedtem a nyálcsorgató ételt akkor toppant be Ren is, így miután letettem a pizzát lebegtetve csak akkor üdvözöltem mosolyogva:
- Szia, meglepetééés! - persze valószínűleg a lépcsőház aljából már hallhatta, hogy bent vagyok a lakásában, ráadásul az illat is árulkodó lehetett. Szegény éhes szomszédok. Pont nem érdekelnek, most csak az a lényeg, hogy itt legyünk ketten és jókat együnk meg beszélgessünk.
- Milyen napod volt? Mesélj, milyen az ittléted? - természetesen ha azt akarta először, hogy kifújja magát akkor hagytam őt levegőhöz jutni, nem szokásom senkire sem rámászni mint egy kullancs. Úgyis fel kell vágni még a picit roppanós pizzát. |
Meglepi pizza jöhet?
Lezárt kör |
[7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
