|
Témaindító hozzászólás
|
2021.06.29. 22:51 - |
"You're still in my head forever stuck"
Lezárt játék |
[8-1]
 Xavier Cortés"like you almost love me"
Valami kellemetlen érzés keletkezett a gyomra aljában, ami éppen csak érezhető, annál jobban nő a háttérben és egyszer akár ki is csúszhat a száján valami. Nem szokott ilyen lenni, általában úgy ismerik, aki nyugodt és a racionális felét adja a társaságnak. Ez nem meglepő, amikor ő szokta a haverjait hazarángatni. Ez az eset, viszont nem olyan, mint a többi, ez személyes.
- Keress - vonta meg a vállát. Nem akart vitatkozni, vagy veszekedni, nem ezért jött ide. Érti, hogy Darius rosszul veszi ezt az egészet, nem tud már mit csinálni ezzel. Kiengesztelni szerette volna, azonban szerinte ez már nem fog odakanyarodni.
- Ha szarnék mindenre, nem lennék itt - szólt oda, majdnem az orra alá, más dolga is volt. Csak azért csinálja, hogy ne csak a kezét foglalja le, hanem az elméjét is. Jeget keresett, hogy még egy poharat tudjon inni az alkoholból. - Nem mintha te nem húznál belőlem hasznot - érintette meg a nyakát. Ilyenkor mintha érezte volna azt a harapást, amiket a pénzért cserébe viselt el. Nem, nem volt az, aki élvezte a fájdalmat. A szégyen, ami az lenne, hogy az apjától, aki erre vár, hogy pénzt kérjen tőle, az rosszabb kín lenne, mint egy vámpírt etetni.
- Szerinted ez egy olyan, kapcsolat, ahol én vagyok a kurva? - az arca rezzenéstelen, nem volt már arra türelme, hogy meggyőzze, hogy ez máshogy van. Ha ő így látja, hogy a kapcsolatukért kell valami cserébe van is értelme? - Ne aggódj, azt csinálom már én magam is - nevetett fel, keserűen. Nem volt az a típus, aki könyörögne, nem. Ha a családjánál se csinálja, akkor senkinél se. Dariusról mást hitt, de úgy látszik a reményei már kezdenek elszállni, lehet ez az a rózsaszín köd okozta. Hogy vele szeretett volna lenni, mert azt hitte más. Ezt viszont nem tudná most megválaszolni. Más, de akkor is ugyanaz.
Mégis folytatta, essünk túl rajta, gondolta. Valahogy, mindennel ez volt a hozzáállása. Essünk túl rajta, hogy aztán vissza tudjon menni a saját világába, amit talán senki se ismer. A csókjai is ezeket mutatta, hogy el akar azokban veszni, hogy az agya üres legyen, ne húzza be semmilyen gond.
- Végülis ráfoghatok a farkadra kéz nélkül - röhögött, apró pillanatra a szemét viszont megforgatta. - Gondolom, még több sértő megjegyzés - szólt ahogy a lábai közt volt, inkább magának mondta, mint annak, akinek épp készült a farkát leszopni. Kezdett az az énje előjönni, ami igazán védekező.
Béna volt benne igen, ezt ő is belátta. Jobban ment az egész, ha punci került elé, mert ott legalább tudta, hogyan álljon neki. Valahol egyszer el kell kezdeni, nem? Nem taszította az a tudat, hogy egy másik férfival szeretkezzen. Akkor nem lenne itt a hajón vele, éppen nyitott gatyával.
- Nem mondom, lehet ebből csak szopás lesz - gondolkodás nélkül kimondta, de azt még nem tette hozzá, hogy lehet még az se. Nem érzett most semmit. - Nem! - jelentette ki határozottan, ahogy szabadulni próbált - Eressz el - hátraesett, ahogy sikerült kiszabadulnia. Egyszerűen nem látta ezt az egészet. Egy pohár törött, ahogy neki esett az asztalnak. Észre se vette először, hogy védőburkot csinált magának. - Menj el. Most.
|
 Darius Bertram +18Fournemouth, kikötőMost vagy untatom, vagy jobban feszeng, mint én mikor alku céljából kezet ráztam a démonnal. Akárhogy is, valahol rossz néven veszem. Mert, ha utóbbi is az ok, nem értem mire fel, hiszen nem vagyok én olyan rettentően nehéz eset. Ha pedig titkolnia valója van, és amiatt dönti le sorjába a kesernyés italt, akkor meg pláne okom van duzzogni. Még szinte meg se érkeztem úgy érzem órák teltek el, s mindezt végig szájhúzással, haragvással és morcoskodással töltöm. De nem tehetek róla.
Ő viszont igen.
- Én nem, De te azzá teszed magad számomra. - pillantottam odébb rosszkedvemben megmozgatva kicsit állkapcsom. A hanyagolása miatta van, mert én folyton folyvást kerestem. És legyen bármi az ok, jogom van a duzzogáshoz.
- Talán igazad van... Talán találnék nálad jobbat is. Kevésbé pénzorientált és sokkal kalandosabb szeretőt. - fordítottam rá vissza tekintetem, nem pusztán kíváncsiságból, hogy erre majd mit reagál, hanem, mert el kellett töprengenem eme kijelentésemen. Ha nem is gondoltam komolyan, tudom, hogy azért hagyta el a szám, mert esetünkben mégis csak fontolóra vettem azt. Már az is izgalmasabb kaland volna, ha gyakrabban találkoznánk, nem kellene mindig sötét zugokban vagy puccos helyeken. Őszintének ható kifogásai persze neki is vannak, csak éppen kétlem, hogy igazak volnának.
- Süket duma. - fújtam egyet ismét csak sértődötten elpillantva. - Ha így volna, keríítenél lehetőséget, ha nem is mindig, olykor. De te szarsz az egészre. - tettem le a poharat is. - Talán nekem is olyan partnerre volna szükségem, kiből hasznot is húzhatok, mégha el is kerüljük egymást időközönként. De csivavákra nincs igényem. - utaltam itt bizony rá. Az is csak van, aranyos, ugyan, cuki, azokkal a betegesen hatalmas nagy szemeivel, apró lábaival, és hogy még a reggeli szellőtől is úgy reszket, mintha csurom vizesen állna a hideg télben, de jobbára csak a pénzt viszi.
- Nem tudom... - néztem szemeibe, mikor már rajtam foglalt helyet. - Bizonyosságra volna szükségem... az érdekedben... - pillantottam tekintetéből, alá, ajkaira. - A semmiért ugyanis a kurvák se kapnak semmit... Te pedig épp elég sokáig húztad az időm és türelmem... Bizonyíts. - jelentettem ki végén még szemeim is megvillantva. Az elhanyagolás rossz hatással van a vámpírra, az elhanyagolt vámpír pedig rossz hatással van a te életedre. - Akarj te is, különben tönkre teszlek... - húztam el egyik kezem fenekéről, hogy a hajába markolhassak kicsit közelebb vonva őt, apró fenyegetésként ejtve a mondatot magunk közé.
Viszonoztam a csókját, élvezve annak ízét, de nehezen engedtem el a hozzám ragaszkodó haragvást, mit kiváltott belőlem. Talán csak túlon-túl türelmetlenné tett, de jelenleg úgy éreztem semmi sem elég, hogy ezen túl jussak. Többet akartam, méghozzá most azonnal.
- Boszorkány vagy... biztos lapul valami különleges a tarsolyodban... - fürkésztem a szemeiben lévő apró csillogást, akár egy éhes tigris a bokrot közt megbújó prédát.
Néma csendben figyeltem, ahogy lejjebb kúszik, s bár nem tagadom megült benne egy halovány izgalom a tudattól, hogy végre nem csak a szája jár, de csinál is vele valami kedvemre valót, azért ez még vajmi kevés, hogy be is induljak. Mégis csak egy vén vámpír vagyok, aki igen, ahogy ő is mondta, sok mindent megélt már. A harapás azonban meglepett. Fel is szisszentem, bár nem az okozott kis csípésszerű fájdalom miatt, mint inkább annak váratlansága miatt.
- Ó, ha tudnád, hogy te mit kapsz, majd azért a "mindenért ". - nyaltam végig alsó ajkaimon. Gondolom emlékeztetnem sem kell rá, hogy vámpír vagyok, így ezen harapások nem csak nyomot fognak hagyni...
Nézni akartam mit csinál. Nem azért, hogy zavarba hozzam, se nem is azért, mert tartottam tőle, hogy olyasmit csinál, amit nem kellene. Azért, mert gyávának tartottam hozzá, hogy egyáltalán elképzeljem, hogy képes volna rá. Csupán rángott egyet a szemem a rövidke bevezetőre, miközben úgy néztem le rá, mint egy követelőző pitbull.
Eleinte csak halk szusszanások hagyták elajkaim, majd itt-ott egy nyögést is hallattam, de többet is eltudtam volna képzelni, hiába tudom, hogy esélyesen én volnék neki az első. Remélem, azért ebben nem vár kölcsönösséget majd, mert én nem finomkodom majd. Figyeltem, ahogy szép lassan belejön, bár azért ott lapult mind végig benne a bizonytalanság. Halk, férfias hümmenésekkel jeleztem felé, hogy csinálja tovább. Még egy sunyi mosolyt is megejtettem felé, látva, mennyire óvatos. Egyszer hajába is fúrtam ujjaim, de végül nem nyomtam lejjebb fejét. Ahhoz viszont épp eléggé sikerült beindítania, hogy legalább a folytatás menjen. Már épp jegyeztem is volna meg egy-két dolgot, mikor az ölembe hullt a segédeszköze.
- Pff, el se hiszem, hogy még erre is gondoltál... milyen figyelmes... - forgattam szemeim, majd kicsit előrébb hajolva ismét göndör fürtjei közé markoltam és addig húztam, amíg magától nem értetődött, hogy másszon vissza az ölembe. - Borzalmasan béna vagy... Csak is azért nem dugtam le torkodon, mert ez legalább biztosít afelől, hogy okkal vagy tapasztalat híján... - húztam közelebb arcomhoz, markomban még mindig erősen hajába kapaszkodva, hogy el ne húzhassa képét. - És most halljak egy bocsánat kérést, amiért szartál rám... És az őszinteségedtől függ majd, hogy le kerül e kupak a sikísítóról vagy végig befeswzített hátsóval fogsz hazáig sétálni... |
|
Xav & Darius +18
Say that you want me everyday
|
Sorban öntötte és húzta le a whiskeyt, ahogy Darius beszélt. Ettől nem fog berúgni, de ellazítja majd az biztos. A bulikon rekordokat szokott dönteni, mindenki próbálta már leitatni. Benne is van latin vér, a családi összejöveteleken pedig olyan alkoholt öntöttek már, amitől egy gringó sikítva menekülne. Bár egy szláv talán nem, de egy jenki - minden bizonnyal. Kellett neki ez, egyfajta bátorításképp is, hisz férfival még rendesen nem volt. Nem ismerte a vámpír stílusát, hogy hogyan is nyúlna hozzá az aktus közben. Ez pedig szorongást gyűjtött a hasaaljában, hogy egyáltalán abban összeillenek, vagy egyáltalán nem. Hogy mit nem akart ezzel elveszteni - szeretőt, vagy pénzbejövetelt -, nem akart belegondolni.
- Olyan vagy, mint a mostoha kurvám - horkantott egyet. Látszott már rajta, hogy azok a falak, amiket felépített magában összeomlottak, mintha csupán egy kártyavár lenne. - Állandóan nyávog, hogy kerülöm, pont, mint te. Nem tudok kettészakadni, akármennyire akarnám - felsóhajtott. - Bárcsak! Nem tudnád mennyire akarnám, hogy mindenhol ott legyek, Darius - szorongatta a poharat. Mindig próbált a tökéletes fiú lenni, gyerek, barát, pár, szerető, diák... valamikor neki is nehéz lesz. Ha a diplomáját megcsinálja, akkor többe ideje lesz mindenkire, ebbe pedig a szeretője is beletartozik. A klienseit pedig megtudja azért válogatni.
- Tényleg szeretnél, hm? - fogta meg az arcán, hogy belenézhessen a szemébe. Azokba, amik olyan ridegnek tűntek, hogy még most se volt képes elhinni, hogy képes lenne lágy érzelmekre. Játszottak már eleget, de ennyire közel és ennyire személyes nem volt még. Xavier pedig született cinikus volt, miután pedig az anyja is meghalt, nem hitt tényleg semmi jóban. - Pedig annyi exed volt, nem is értem - egy pimasz mosoly jelent meg az arcán, közel is volt hozzá. Nem volt annyira gyáva, hogy ne csókolja meg, miközben a hajába markolt. Az a neveletlen attitűd pedig ott volt mindig, a szemében továbbra is csillogott, ahogy elvált tőle.
- Mit is tudnék mutatni annak, aki mindent látott? - rakta a kezét a vállára, ahogy a fenekének fogva közelebb tolta magához - Talán nem is fog tetszeni - nevetett fel, ahogy lefejtette a seggéről a markát. Lassan csúszott le, majdnem mindig a szemébe is nézve. Kikötött a lábai között, amiről gyorsan lefejtette a nadrágot, a boxert még nem, helyette így tapintotta ki a vonalát, szemtelen kis vigyor jelent meg az arcán - Ez szerint nem akarsz - biggyesztette le az ajkát. A szomorkodás helyett más ötlete volt, beleharapott a belső combjába, nem annyira, hogy örök nyomott is hagyjon maga után, de annyira, hogy azért meg is érezze.
- Ezt úgy mindenért - kacsintott egyet. Ezek után azonban már nem lehetett több kifogása, nem volt több kitérés. Meg amúgyis, volt valami abban, hogy a térdein van, az ő lába között, és egyetlen anyag választja el az akciótól. Újból megjelent a hasában az a nehéz érzés. Izgult, tudta, hogy nem szabad erre gondolnia, s mégis. Kicsit hezitálva húzta az alsónadrágot. Talán még egyet kellett volna innom, gondolta magában. Egyszer még felnézett rá, csak biztosítás miatt, hogy aztán végig nyaljon, szinte epekedve várva, hogy erre lesz egyáltalán reakciója. Tapasztalatlan ebben az egészben, ezt jól tudja, ismeri magát. Igyekezett, mégis ezért hívta ide magához. Vagyis a hajójára. Többet dolgozott a kezével először, hogy aztán a szájába tudja ereszteni. Nem teljesen, mivel sejtette, ha megüti a torkát, akkor abból még baj is lesz. Helyette inkább ránézett, ahogy újra és újra lement rajta. Nem gondolkodott már, nem tudott. Belemarkolva a combjába folytatta ezt, itt-ott a nyelvét is használva, bár abban bártortalan volt. Így ezt csupán a makknál használta. Amikor pedig egy-két nyögést ki tudott serkenteni, akkor felgyorsított. Egy idő után abbahagyta, a sarkára ült, kissé lihegett. A haját macerálta. Darius csak azt vehette észre, hogy egy síkosító esik az ölébe, Xav mágiát használt, hisz ez a pozíció most kényelmes volt.
- Legalább ezt használd majd - nyalta meg a száját.
|
✦
zene | 633 | szeret, ne öld meg
|
|
Darius Bertram
Tán, ha nem adja a vérét, nem teszem a szeretőmmé. Vagy azért tettem a szeretőmmé, hogy enyém lehessen a vére? Ki tudja. Az viszont kétségtelen, hogy eme kapcsolatban nem férünk meg hárman. Mert, hogy még mindig gyanakszom egy harmadik személyre. Talán egy reménytelen szerelem, talán egy másik szerető, ám akárhogy is nézzük, nekem az utamban áll. Mert ugyan Xaviert kisajátíthatom, bárkit csatornába fojtanék érte, de vajon fordítva is így történne? Megkérdezhetném, kiszúrnám, ha hazudna. De talán pont emiatt tétovázok. Okom van azt hinni, hogy a titkolózása is csupán megerősítés, miszerint fontos neki az a másik. Fontosabb lehet, mint én... Ki tudja mit csinált, kivel volt, míg engem hanyagolt, került...
A bor pont jó hőmérsékletre volt hűtve, és végtére is szép hajó volt. Az már más téma, hogy engem a hajók, maximum pénzbeli díjként érdekelnek. Nem, az én fajtám nincs oda a vízért, mert akkor egyértelműen nincs menekvés a nap elől. Hamar letudtam az első hűvös kortyot, mialatt árnyékba állva emlékeztettem magam, hogy az ital felöli ízlésünk még mindig ég és föld. A whiskey kesernyés, olykor kissé füstös utó íze teljes mértékben ellensége a bor, kellemes, édeskés-savanykás zamatának. Bár amíg a vére ízletes, panaszra nincs okom.
- Haragszom. - legyintettem rá egyszerűen, s nem, nem beszéltem félre. Egyértelműen nehezteltem rá, és ezen se egy videó, se félpucér, pucér képek nem segítenek. Elhanyagolt. És amellett, hogy ennek bizony mindig oka van, sokat elvesz egy virágzó kapcsolatból. Hát még, ha az titkos is. - Csak az elmúlt napokban, hetekben, hónapokban... - motyogtam oda egy 6 éves duzzogó stílusában, szép halk megjegyzésként, de hallhatóan. Fene számolja már. Ha megszokott ritmus felborul, egy nap kihagyás is egy évnek felel meg. Ami pedig a kinek és miébe ülös dolgot illeti, igen, tudom, hogy szándékos utalással bökte vissza, de én még mindig nem tudok elkövetkeztetni a gondolattól, hogy eme megjegyzéssel hopp, belecsüccsen valami másik klubbot vezető vámpír ölébe vagy másába... Más fajban nem is gondolkoznék.
- Nem tudom... - motyogom oda, mintegy némi kétségeket ébresztve benne. Legalábbis ilyen szándékokkal teszem. Végtére is nem győzőm kiemelni, hogy a hosszas elhanyagolásom sem tartozik a jó szórakozásaim vagy kényelmem, esetleg szükségleteim kielégítése közé. Nagyon oda kell tennie magát a napok során, hogy esetlegesen szemet hunyhassak ezek felett.
Határozott elképzelések, és jó állásnak néz elébe. Na de, mi van velem? Mintha a tovább gondolásaiba már, mint szerető sem férek bele. Igaz, arról sem tett említést, miféle magánéletet szán magának, mint a család, párkapcsolat... Ma biztosan csak a zaklatottság beszél belőlem, mert minden szavában a végzetem érzem. Mintha ez a nap csupán egy búcsú volna a részéről. Tőlem megszabadulni azonban nem lehet ilyen egyszerűen. Visszakérdezése azonban már érthető módon másként hatott. Aggódik maga miatt, hogy nem szorítom bele a proframjai közé, ám fordítva ezekről ő már nem tett említést. De az én hülyeségem, kérdezhettem volna konkrétabban is. Mindenesetre szám szélén apró mosoly húzódott arra gondolva, mennyire feleslegesen foglalkoztatja mind ez. Tudja jól, hogy én nem mondok le róla. És nem azért, mert a vérére szomjazom. Nem csak...
- Nekem nem akármennyi boszorkány vére kell... Nekem a tiéd kell. Ahogy minden másod. - duruzsoltam neki, hagyva, hogy a kanapéra ültessen, majd ő is az én ölembe. Nem féltem átkarolni a derekát, de nem létező lelkem mélyén, már le tudtam volna a ruháit és a nyakába mélyesztve fogaim lovagoltattam volna meg abban a megszokott lassú tempóban. Na, de hess-hess, pimaszságok.
- Akkor mutasd meg mire vagy még képes, gyógytornászkám... - invitáltam kezeimmel közelebb, fenekénél közelebb vonva. |
 Xavier Cortés"I'll be better on my own, I swear"Talán nem kéne, hangzott el a fejében. Annyiszor mondta már magának. Ne vedd el a csaj szüzességét, ne kezdj el vele járni. Ne tőle kérj pénzt, ne adj neki vért. Ennek ellenére mindet meg is csinálta. Talán nem ő lenne a legjobb választás, ha gőzt kell kiereszteni, de ő jutott az eszébe elsőnek. Hiányzott neki, ezt soha se fogja bevallani, ott van mélyen az agyában. Amikor megérinti a nyakát, a rég elmúlt sebhelyek után matatva, de már nincsenek ott. Attól áll fel a szőre, hogy rájött, nem érzi az Ő leheletét a bőrén. Ezt megosztani mással? Sose fogja, nem arra lett alkotva, hogy beszéljen az érzéseiről.
Felállt a szőr a hátán, ahogy érezte, ott van mögötte. Azonban ez nem az a fajta, amikor valaki félne a másiktól. Nem, ez inkább a kellemesebb volt, várt már rá, megszerette volna érinteni. Utálta ezt a gondolatot, hogy ez járt a fejébe. Még mindig nem fogadta el azt, hogy igenis szüksége van rá. Akármennyire biztonságos a szőkeség mellett. Jómódú, gazdag család, a szülők ismerik egymást.
Tökéletes lenne, de a szíve máshova, ahova ő nem menne józan ésszel. Kár már ilyesmin gondolkoznia. már aznap aláírta a lánnyal való kapcsolatáról, amikor belépett abba a nightclubba. Fene bele.
- Jól van, jól van - mormogta az orra alatt. Odanyújtotta neki, s addig tartotta ott az ujjait a poháron, amíg a férfi el nem vette. Vágyott valami iránt, de még ő sem mondta ki. Vagy nem is volt róla fogalma? Na mindegy. Magának whiskey-t öntött, van abszint is kabinban, de azt úgy gondolta, hogy akkor fogja elfogyasztani, mikor már mindennel kész van, meg már szeretne megdögleni. Nem volt ilyen komor mindig, csakis néha, a rossz napjain, amikor nincs máson a gondolata, csupán azon, hogy mennyire elrontotta az életét. Aztán észhez tér, s észreveszi magát, mondván, ezzel kell együtt élni.
- Ne haragudj - kezdett bele, egy kicsit gúnyosan - Szerinted miért hívtalak ide? Nem ignorállak - ez pedig igaz is volt, valahol, a szíve mélyen ette, hogy ezt csinálja vele, de ez most a puccos életéről szólt nem arról, amiről igazán álmodozott. - Nem félek attól, hova ülök - mosolygott, már-már egy vigyor volt az arcán. Hogy igaz is volt? Ezt jobb nem bolygatni, hisz még a vége az lenne: pánik és futás. Azt meg nem akarja. Nem ennek van most itt a helye. Most, magabiztos akar lenni, mint azokon a vacsorákon szokott lenni a családjával. Az kell neki.
- Boszorkány vagyok, halló? - motyogta, kissé irritáltan. - Nem hiheted, hogy hagynálak megégni, vagy rosszul érezni magad - még halkabb volt mint az előbb, csak a kabin felé mutatva az idősebbnek. Fontos neki, ez tagadhatatlan. Meg hát van más terve is a hajókázáson kívül, nem jelentette ki, de reméli Darius érzi, mit akar.
- Köszönöm - egy őszinte mosoly rajta, a szíve pedig nagyobbodik. Nem volt őszinte az övé, de a jó szó a vámpírtól, mindig jobb kedvre fogja deríteni, az is biztos. Szüksége van rá, de mivel mindenhogy idősebb nála, férfi és vérszívó is... hogy tudná ezt valaki elfogadni?
- Leszeretnék diplomázni, majd elhelyezkedni gyógytornászként - bólintott egyet. Tudta, hogy az apja pénzével ez lehetséges, de nem biztos, hogy akarja is ezt. - És te, mit akarsz velem? Nekem szükségem van rád, de te annyi boszorkány vért tudnál szerezni, amennyit akarsz. Szóval, miért is? - egyre közelebb került hozzá, a kezét a mellkasára tette, hogy leültesse a kanapéra, majd így az ölébe üljön. - A videó, csak a kezdet. |
 Darius BertramFournemouth, kikötőRosszkedvűen indultam el a kikötő felé, noha hónapok óta talán először beszélünk meg találkozót. De joggal haragszom, mert a "hónapok óta" igen hosszú idő. És ez csak is az ő hibája. Nem kicsit, vagy részlegesen, mert én mindig szabaddá tudtam volna tenni magam, ha végre ő is ráveszi magát, hogy találkozzunk. Ha már a szeretőm, tegyen is úgy. De nem csak a szex miatt. Egyébként sem kereste az alkalmat, hogy velem legyen. Ez pedig bosszantó. Még egy sugardaddynek is vannak szükségletei.
A nap nem égetett, bőrömön érezhettem túlzó melegét, hála a kis kotyvaléknak, amit az egyik boszi patikából szerzek. Már messziről kiszúrtam, ahogy föl- alá ügyködik az egyik hajónál. De mit keresünk mi itt? Miért nem a klubomban találkozunk. Mondanám, hogy meglepetéssel készül, de ha készül is valamivel, az maximum egy óriási nagy és őszinte bocsánatkérés lesz a kihagyott pillanatok miatt. Nem, még a videó végett sem vagyok elnéző. Talán csak a hosszas kihagyás okozta morgósságom, talán, mert alapból is féltékeny típus vagyok, de furcsának találom, hogy le se tojja a fejem, nem ír, nem hív, nem keres, erre egyik nap küld egy finom kis videót, aztán megint semmi. Pláne, hogy alapból sem olyannak ismerem, aki - legalábbis velem kapcsolatban - könnyen belemenne az ilyen kis játékokba. Ha a párja lennék, szeretőre gyanakodnék, de mivel a szeretője vagyok, egy párra gyanakszom. Aztán mondom, lehet csak a féltékenység és a kihagyott idő okozta feszültség.
- Ezt meg se hallottam... - húztam a szám, arc vonásaim az "alapból"-on túl is morcosak voltak. Nem a feltételezhetően elfeledett kedvenc miatt, hanem, mert még mindig nem tudok elmenni a felett, amiket tett. Pontosabban, amiket nem tett meg. Ha csak eme két választási lehetőség van, mindig a bor. Whiskeyt nem iszom. De bármi más szóba jöhet. Közelebb sétáltam a kirakott képekhez, kicsit szétterítve őket, de egyiket sem kézbe véve. Szép. De ezzel még messze nincs vége.
- Mégis mit kezdjek a formás kis hátsóddal, ha csak papíron bámulhatom, hm? Ne érezd magad nyeregben, mert könnyen rossz helyre ülhetsz... - morgolódtam, miközben, ha már végre kitöltötte az italt, el is vettem tőle az egyik poharat és belekortyoltam, mialatt másik kezem zsebre vágtam és a kérdésére elpillantottam a hajó felé.
- Vámpír vagyok. Szerinted mennyire tud meghatni a tűző napon való kiszáradás, mialatt dobál a víz? - néztem rá laposakat pislogva, majd szemeim forgatva ismét csak el fele. - Szép. - mormogtam. De komolyra fordítva a szót, attól még, hogy elviselhetővé teszi a napot a szer, nem lesz a barátom, szóval, ha volt rá lehetősége, egyből a kabin felé vettem az irányt. - Mik a terveid a jövődre nézve? - kérdeztem mialatt újabb kortyot tudtam le a borból. |
Xavier Cortés"Texts from you and sex from you"Hogyan ne kapjunk pánikrohamot vagy ne haljunk meg a következő öt percben. Valami ilyesmit írhatott be a keresőbe, hogy ne érezze magát őrültnek, vagy ne legyen vége az életének ebben a két percben. Kellett magát rászednie a barátnője által, hogy készítsen egy szaftos videót. Nem volt nagy szám, egyszerűen csak kiverte, mégis élvezte elképzelni, ahogy a lány kipirul, a haját pedig a füle mögé tűri. Csak arra nem számított, hogy véletlenül a titkos viszonyának is elküldte ezt. Félelem eluralkodott rajta, azt hitte, hogy az illúziónak vége, miszerint csak egyetlen egy kapcsolata van. Neki így kellemes volt, nem szeretett volna ennek végett vetni.
Eszébe jutott végül, hogy nem mondott nevet, mikor azért szokott a csúcs végén. Rájött, hogy ez még a hasznára is válhat, s Darius talán nem fogja kilyukasztani a torkát. Nem mintha attól félne, hogy ügyetlen lesz. Elég ideje volt már egyetemista, hogy szinte mindent kipróbáljon. A szinténél pedig az igazán undorító dolgokon van a hangsúly. Hogy ő legyen az, aki szájába veszi, az megtörtént, de csakis alkahol befolyása alatt. Józanon nem volt még ehhez a szerencséje, vagy szerencsétlenség. Ezt ő tudja. Számíthatott arra, hogy egyszer ide fog kerülni, hiszen ő ment bele ebbe a kapcsolatba. Mondhatott volna egyszerűen nemet is.
Túl szeretett volna esni a kérésen, az elmúlt hónapokban azonban rengeteg minden jött közbe. A vizsgaidőszak, amikor seggelt, fájt is a hátsófele ahányszor végzett a tanulással, és felállt. Ekkor képet is küldött SD-nek, hogy bocsásson meg, de jelenleg éppen a biológiával küzd. Remélte, hogy úgy lesz vége, mint Dávid és Góliát esete. Bár jól teljesített rajta, azért nem volt az tökéletes. Ezután a születésnapja jött, amit nem is nagyon akart megünnepelni, hiszen az apja nagy dobra is verné, amiben igaza is volt. Hatalmas buli volt, emelett pedig még egy hajót is kapott. Ezután nem is beszéltek, egyszerűen nem volt kedve. Azzal akarta a figyelmét elterelni, hogy még fotózást is vállalt az egyetemnél, ezzel akarták a többiek toborozni, de Xavier nem értette, hogy a meztelen kockahas miben fog segíteni ezen. Ezek után nem volt más dolga, a videó után meg belátta, hogy jó lenne már találkozni a legjobb sugar daddyvel. Így hát írt neki: Gyere a Boyne hajóhoz a kikötőben. Egyszerű volt, s reméli, hogy értekelni is fogja ezt.
A szemébe nézett, amikor megérkezett.
- Whiskey vagy bor? - ajánlotta fel, minden köszönés nélkül. - Oh, van még egy ajándékom - az egyik bútorra dobta a képeket, míg kivette az italt. - Hogy tetszik a hajó? |
"You're still in my head forever stuck"
Lezárt játék |
[8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
