|
Témaindító hozzászólás
|
2021.06.29. 19:39 - |
Bízz abban, amit érzel. Jobban, mint abban amit gondolsz.
Lezárt kör |
[12-1]
 Moira mac niadh"who wants to have a little fun?"
Moira sóhajtott egyet, a tömegre nézett. Nem tiszteletlenségből ugyan, tud őrült lenni, és bunkó, de most nem ez volt a helyzet ebben a pillanatban. Szeret mozogni a tömegben, eltűnni, még ha a külseje elég kirívó, de ebben nem különc, hisz ez a város erről szól. Mégis, néha jobb figyelni úgy, hogy más - idegen főleg - nem viszonozza ezt. Túl sok olyan ember van, aki nem is érdemelné meg, hogy rápillantson, mert hát egyáltalán nem érdekesek. Ettől akarnál magát menteni, de ez nem mindig megy. Ugyan a lányok, vele szembe, jó társaságnak bizonyultak, mégis volt benne az, hogy lehet majd vissza kell mennie.
Nem tudta hibáztatni a társait. A szárazföld igenis veszélyes hely, megannyi szabály, amit ki tudja minek tettek le, ha ennyien áthágják. Pénzzel pedig simán ki lehet alóla bújni. Ezeket már megtapasztalta. A tengeren egyszerű szabályok voltak - ha betolakodó voltál, akkor nagyon esélyes, hogy akár vacsoraként is végezheted. Függ a kolóniától, de Moira nem a békés közegből származik. Ő már megtanulta mi is az ő helye ebben a káoszban. Munkának veszi azt, amit ő csinál, hogy végez azokkal a férfiakkal. Még jó, hogy néha társasága is van erre. Azt is elmondhatja már, hogy élvezi az itt létet.
- Nem olyan rosszak - vonta meg a vállát értve a vámpírokra. Nem éppen fogyasztásra ajánlott a szirének vére, így amiatt nem is kell annyira aggódnia. Bár, Moira mindig is olyan volt, hogyha érdeklődik valaki iránt, akkor mindegy milyen fajba tartozik. - Csak az egójuk túl nagy - felnevetett. Ezt az egyet nem lehetett tagadni szerinte, a nemes vámpírok jól felszívták magukat. Moira humora pedig elég sértő tud lenni, ezért neki személyes tapasztalata volt ezzel. A lányokat figyelte, hát ha ismerte őket valahonnan, de eddig nem jött rá. A testvérei azért sokakat ismertek, de ő a saját rokonain lógott inkább.
Apró mosollyal és biccentéssel igazolta, hogy hallotta a lány nevét. Ilyen hangzavarban az ilyesmi már egész csoda is szokott is lenni.
- Ha szirén vagy, előbb utóbb megismered - jegyezte meg. - Nem mindenki ehető ebben a városban sajna - sóhajtott egyet, pedig volt egy pár formás alak, amikbe szívesen beleharapott volna. - Med pedig tud szerezni mindent - azt már nem mondta, hogy akár meg is öl valakit, ha az veszélyezteti a társait. Nem kell mindent tudniuk előre. - Szóval nem árt azért beszélni vele - gondolkozott el. Neki könnyebb dolga volt, ha elhelyezkedésről szólt az egész, nagyon szociális lélek.
- Azt pontosan nem tudom - nézett el, ahogy próbált visszaemlékezni. - De sokan váltanak munkát, amikor már sikerült nekik elhelyezkedni - vigyorgott egyet. Ő azért nem volt ott állandóan, nem kellett az az atyáskodó kéz, ami irányítja, aztán kirepül a fészekből. Ő szeret a saját maga módján rájönni mindenre. - Oh! Hát én már nagyon régóta itt vagyok, nekem volt időm arra, hogy hozzászokjak a honvágyhoz - mosolygott, mutatva, hogy reméli, ők is így lesznek ezzel az egésszel, a víz már nem biztonságos a mai világban. Egy lány hirtelen ragadta meg Moira kezét, ő pedig nevetett. - Bocsánat csajok, mennem kell. Majd találkozunk a Med'sben!
/Lezárt kör/ |
|
Raina Oekanos
The sea does not like to be restrained.
|
 Félmosolyra húzta a száját, amikor húga tettetett ártatlansággal kissé felhúzta vállait. Oh igen, pontosan ilyennek ismerlek. – gondolta, de gondolatait inkább megtartotta magának, hiszen egyértelműek voltak Cassy számára is. Hiszen mindenkinél jobban ismerte Őt, sosem volt egy ártatlan kisangyal.
Figyelmesen hallgatta az újonnan érkező szirént, akiről kiderült, hogy Moirának szólítja magát. Az, hogy Cassy azzal van elfoglalva, hogy a vámpírok csak ne sajátítsanak ki semmit, már meg sem lepődött. Persze az irányukba való megvetés számára sem volt ismeretlen, de az tisztán látszott, hogyan is állnak jelen helyzetben az erőviszonyok és ha kelletlenül is de be kellett, hogy lássa, azok nem nekik kedveztek. Szóval, ha Moira azt mondja, hogy ez az Ő helyük, akkor kénytelen ezt elhinni neki, és úgy is viselkedni, főleg, hogy ha a tulajdonos is egy vérszívó. Akkor nagyon könnyen szorult helyzetben találhatják magukat. Persze, hogy húgát semmi sem hatja meg. Talán egy kissé szúrós pillantást vetett felé, hogy próbáljon meg egy kicsit uralkodni az indulatain, de ennél nagyobb erőfeszítést ezzel kapcsolatban egyelőre nem volt hajlandó tenni.
De végre megkapta a választ arra a kérdésére, ami a legjobban érdekelte. És igen, létezett ilyen hely, ahol a szirének vannak fölényben, amit a saját helyüknek hívhatnak. Ha őszinte akart lenni magával, akkor eleinte kételkedett abban, hogy ilyen lehet, de hát ebben a városban, ideje lesz megtanulnia, hogy itt szinte bármi lehetséges. Már csak az a kérdés, hogy milyen is lehet az a bizonyos Med's.
Egy lapos pillantást küldött Cassy felé megjegyzése miatt, hogy a lakások miatt talán tényleg el kéne menniük és beszélni azzal az illetővel. – Először talán tudjam meg, hogy ki ez az illető. – jegyezte meg elővigyázatosan. Aletheat már ismerte, vagyis valamennyire, de ezt a bizonyos „főnököt” még csak nem is látta, szóval semmiképpen sem akart elhamarkodott döntést hozni. – De abban igazad van, hogy nem maradhatunk ott örökké. – adott azért igazat a húgának egy aprót bólintva. De végülis miért is ne?
Hátradőlt a széken és úgy pillantott vissza Moirára. – Mindenesetre mindez jól hangzik, amiket elmondtál. – tette hozzá bizakodóan. Akár még be is válhat az a hely. Ha nem is lesz végleges, de egy darabig biztosan ellesznek. Húga már bele is élte magát, ahogy a kérdéseit hallgatta. Aprót rázott a fején, oh drága hugicám…
De csak várta, hogy Moira megválaszolja a kérdéseket, amiket Cassy hirtelen rázúdított. Azonban egy dolog Őt is foglalkoztatta ha már meglátogatják ezt a Med’s nevezetű helyet.
- És mond csak, ugye közel van a tenger. – reménykedett, hogy a válasz igen lesz, mert így, hogy nem volt véglegesen átváltoztatva, hogy örökre a lábaival kelljen élnie, így szükségessé vált, hogy olykor-olykor bizony visszalátogasson a sós vízbe. Nem mellesleg, így, hogy a tündérrel laktak nem kellett azon aggódniuk, hogy egy váratlan pillanatban változnak vissza és aztán ki tudja, hogy mikor talál egy olyan valakit, aki újra segít neki. Nem, Alethea feltétel nélkül segítette őket eddig, de hát ki tudja meddig. Az az opció, hogy félvérré váljon, egyáltalán még csak meg sem fordult a fejében. Így hát jól meg kellett gondolni, hogy mit is akarnak, hogyan is alakítják a dolgaikat. Egy valami azonban biztos volt, hogy testvérét semmiképpen sem hagyhatja egyedül. Lopva Cassyre pillantott, egy röpke pillanatra aggodalom suhant át az arcán, hogy mi lesz velük, mi lesz Húgával.
|
✦
|
|
|
CASSANDRA OEKANOS
Nem vagyok tökéletes, de mindig valós maradok.
 Amikor Raina megemlítette, hogy nem akarunk máris bajba keveredni, egy párat ártatlanul pislogtam, majd csak megejtettem egy halvány mosolyt. - Ugyan, olyannak ismersz engem? - Tettem fel költői kérdésem, miközben egyik vállamat enyhén megemeltem. Kezembe véve a poharat, ismét belekortyoltam ebből a számomra igen csak furcsa alkoholból. Nem szokásom, legalább is nekem bajba keveredni.
Az már más kérdés, hogy ezt a pár vérszipolyt távol kellett tartani magunktól. Hiszen sem nekem, és gondolom sem neki, a drága nővéremnek hiányozna az, hogy csak úgy az energiánkat fecsérelnénk el, pár olyan kolonchoz, akik még a rendes életre sem méltattak mivel nem tudják magukat távol tartani a friss vér illatától. Ha most itt netán belemélyeszteném hegyes körmeimmel, ökölbe szorítva kézfejemet biztos vagyok benne, hogy itt máris özönlenének a vérre. Mind hiába, ha igyekeznek magukat visszatartani ettől. Csak ez miatt az egy dolog miatt egyek, és csak a személyiségük különbözik. De belül ugyan olyan szörnyek, gyilkosok mint mi. Jó, mi szörnyek egyáltalán nem vagyunk, hiszen még sem vagyunk kicsit sem olyanok, mint a világ többi tagja. Nem mondanám magamat fajgyűlölőnek, de szerintem más egyén is így van ezzel, hogy sokkal jobban szeret a saját fajtársával társalogni, mint máséval.
És ha már fajtársak...
Nem tartott sokáig, hogy ismét megzavarjanak minket, ugyan is éppen egy lány ült le mellénk, szinte közvetlenül mit sem törődve azzal, hogy netán megzavarja beszélgetéseinket. Ám a lány illatából egyből rájöttem mivel is van dolgunk. Szirén volt, mint mi így egy fokkal jobban kezdtem magam érezni, mintha mondjuk egy tündér, vagy egy vérfarkas tévedt volna ide. Sokat hallottam a vérfarkasokról, és arról mennyire elvenek, és nehezen tudják hogy hol a helyük. Némelyikben aligha szorult, egy kis jó modor.
- Valamiért, meg sem lepődök. - Fogtam át egyik karommal a másikat, ugyanis az foglalt volt amiben tartottam a poharat. Kényelmesen hátradőltem a kanapé szerű fotelben, majd ismét a számhoz emeltem a szívószálat... ám nem ittam, ha nem valamilyen oknál fogva rágcsálni kezdtem azt óvatosan. Pláne, mert nem akartam kilyukasztgatni.
Értve mondatomat arra, hogy a tulajdonos is vámpír. - De engem ez sem hat meg... - Fejtettem ki őszinte véleményemet, ezekről a lényekről.
Ray rögtön be is mutatkozott, és mialatt én megkérdeztem az ő nevét, rögtön felém is intézte ugyan azt a kérdést. Viszont rám mutogatásával, nem tudtam mit kezdeni csak pislogtam egy párat. De nem azért, hogy meglepett volna. Pusztán csak ilyen reakciót váltott ki belőlem. - Cassandra. - Válaszoltam röviden, tömören és persze úgy, hogy a szívószál továbbra is a számban ékeskedett. Gyerekes dolog lenne? Meglehet... ám kicsit sem zavartattam magam. Közben pedig érdekes téma jött fel, amit nővérem fel is tett a most érkezőnek. Hogy hol van az a hely, ahol csak is a sziréneké?
Én kételkedtem egy csöppet, hogy valóban létezne ilyen. Tudtam azt nagyon jól, hogy rengeteg szirén hagyja ott az otthonát, vagy a vadászok miatt, vagy mert valamilyen oknál fogva ki toloncolták őket. Vagy mert pusztán így döntöttek. Na azokat nagyon is tudom utálni. Hogy hogyan voltak képesek csak úgy a felszínre jönni, ahol konkrétan nagyobb eledel lehetsz, ha nem tudod magadat megvédeni.
Én csendben hallgattam a most hangzottakat, viszont egy ponton megakadt a tekintetem a lányén, mialatt azt mondta hogy a tulajnak vannak kiadó lakásai. Egy pillanatra nővéremre néztem. Meg kell hagyni, hogy muszáj valamit kezdenünk ezzel a mostani helyzetünkkel, ami a lakhatást illeti.
- Lehet fel kellene keresnünk, azt a bizonyos főnököt, a lakások kapcsán. -
Vetettem fel az ötletet Rainanak, majd folytattam. - Nem maradhatunk örökké az ő nyakán. - Tettem le a poharat, majd egyik karommal könyököltem az asztalon, míg a másik ott maradt mellettem. Igen, itt arra az Alethea nevezetű tündérre utaltam, aki befogadott minket és nagyjából a városról is alkotott nekünk egy képet. - Izgalmasnak hangzik. - Fordultam Moira felé, de itt leginkább a kielégítésről beszéltem. Hiszen a szórakozás sosem volt ellenemre, bár így tapasztalanul neki vágni is izgalmasan hangzik.
- És mond csak, lehet ennél a Med'snél állást is szerezni? Mint pincér, vagy hasonlók? - Néztem a lányra igen csak kíváncsian.
- Szerintem, az egyikünknek se lenne jó hatással. - Utalgattam itt a klórra.
- Bár megszokni sem tudnám a medencét... hiába víz, vagy egy kicsit is otthonos, még sem a tenger. - Gondoltam itt egy pillanatra az otthonunkra, és persze hogy eszembe is jutottak azok a sötét idők.
A sikítások, a sok vér, ami körülvett minket. Kissé tekintetem bórus is lett, és csak egy pontra néztem végül ki az ablakon, nézve a tömeget ahogy elmennek az épület mellett. De tudtam, vissza kell térnem a jelenbe így valamivel elő kellett állnom.
- Na és Moira, mióta vagy ebben a városban? - Emeltem rá végül tekintetemet. |
✦
Song of The Sirens | 743 szavacska | Cassy <3
|
|
Moira Mac Niadh"Who wants to have a little fun?"
Moira számára természetes, hogy hiányzik neki a tenger. A víz az élete, szirén, abban nőtt fel. Azonban el kellett hagynia, hisz az emberek vadásszák a fajtáját, míg a gazdagok olajjak, műanyaggal szennyezik az otthonát. Így el kellett hagynia, ez volt az egyetlen választása. Nincs oda érte, ez volt a legjobb választása, miután négy testvére is meghalt. Értük is meg kell tennie ezt. Mindeközben, nem fog örökké búslakodni, túl öreg ahhoz, hogy a gyászra elvesztegesse azokat az éveket, amikkel az istenek megáldották őt. Így a vére tiszteletére tépi fel azoknak a torkát, akik igazán megérdemlik. Akik boldogan rávésik a nevüket az olajcégekre.
Megforgatta a szemeit, ahogy egy kissé anyáskodó mosoly jelent meg az arcán. Nem akart ezzel rosszat, nem ez a szándéka ezzel. Egyszerűen tudja milyen, ha az ember, vagy éppen vízi démon új a városban. Nehezen, de meg kell tanulni, hogy valakik még mindig nem akarnak vegyülni a többiekkel. Ez róla nem mondható el. - Lehet - vonta meg a vállát. - Azonban, mint a tulajdonos is, a legtöbben vámpírok - kacsintott egyet. Nincs baja velük, igazából ő is elég sokat járta már a várost mindenféle nightclubok után. Csak neki volt egy ismerőse, aki legalább elmondta, hogy mégis mi folyik éjszaka.
- Oh, én Moira vagyok! - ezer wattos vigyor az arcán. Pontosan, Moira Deirdre Mac Niadh, de egyik sem olyan megjegyezhető, mint a keresztneve, ha esetleg vagy olyan bátor, akkor szívesen megmondja, de addig, örülj annak, hogy nem fáraszt ezzel a bonyodalommal. Amúgy sincs már ezeknek értelem, a vezetékneve elkopott. A középsőnevét pedig inkább a szívében őrzi. - Örvendek, Raina - bólintott egyet. - Viszont! Kit tisztelhetek benned? - mutatott a másik lányra. Érdekes mindig a fajtársait megtalálni, főleg, ha nem olyan helyen vannak, ahol főleg ők gyűlnek össze. Ritka kincs ez, és az arcán rendesen csillogott is ez, ha túl sokáig nézted.
- Van! - jelentette ki, kissé izgatottan. Mindig szívesen meséli el azt a fura helyet, ami már a törzshelyévé is vált. Elég kétes kinézetű, ha az ember, vagy éppen a tenger lánya rápillant először. Nagyot kortyolt az italából amíg azon gondolkozott, hogyan is mutassa be a második otthonát az ismeretleneknek. - Med's a neve - mondta ki egy jóleső sóhaj után. - Tudom, hol van, de szinte bárkit meg lehet kérdezni, aki kicsit is rosszfiúnak néz ki - kuncogott egy kicsit magának, hisz igaz volt. Nem a tisztes állampolgárok szoktak oda járni, de sosincs káosz. - Főnök egész szép rendet tart, szóval ne aggódjatok - legyint egyet.
- Vannak ott igazán ínyenc fogások is a mi fajtánknak - próbált arra utalni, hogy igen, ez egy tényleg szirén bár, ami a szükségleteiket elégíti, szinte minden formában.
- Meg azt hiszem, vannak kiadó lakásai a főninek, de ebben nem vagyok teljesen biztos - vonta meg a vállát. Nincs barátságban a tulajjal, így az ilyesmit nem fog tudni egyáltalán. Ő csak azért szokott ott lenni, hogy beszélgessen, igyon, és meghallgasson mindenkit. Ennél több nem is kell. - Igazából már csak medencék kellenének oda, hogy az otthonra emlékeztessen. Lehet nem baj, mert a klór kikezdi a bőröm.
|
 RAINA OEKANOS"the sea does not like to be restrained"
Cinkos mosollyal hallgatta amint húga azt ecseteli, hogy mennyire szívesen kapna szét pár vámpírt és, hogy bármikor ad nekik repetát a fenyegetésből, sőt, ha kell akkor nagyon szívesen tovább is megy a fenyegetésnél. Abszolút meg tudta érteni, benne is hasonló gondolatok játszódtak le, csak Ő éppenséggel nem adott hangot nekik, nem mutatta úgy ki, mint Cassy. De ez általában a legtöbb érzelemmel így volt. – Oh efelől kétségem sincsen. – helyeselt vigyorogva, miközben egy újabbat kortyolt a poharába. Kétségtelenül nem egy lényt tudtak volna itt helyben kicsinálni, de akárhogy is nézzük a bárban jó sokan voltak és egyértelműen Ők voltak az újak, szóval kérdés sem volt, hogy kinek az oldalára állna a többség egy összetűzés esetén. Legalábbis Rainanak ezek voltak az elképzelései. – De csak nem akarunk máris bajba keveredni. – nézett jelentőségteljesen húgára, de azért egy játékos mosolyt csak elejtett. Na nem mintha tartott volna a dologtól, nem. Egyszerűen csak jobbnak látta, hogyha először felmérik a terepet és csak utána bocsátkoznak bármiféle elhatározásra. Hát mégis csak inkább Ő volt a stratéga és nem a húga, szóval érthető volt, hogy ennyire másként gondolják a dolgokat. Végülis, ilyenek a testvérek, általában egymás ellentettei, de akkor is testvérek és szeretik egymást így is.
De nem sokáig ücsöröghettek kettesben mert határozott léptekkel megérkezett a legújabb társaságuk egy nő képében. Hát nem kellett sokáig találgatni, hogy miféle fajhoz tartozhat az illető. A szirének, ha találkoznak szinte rögtön felismerik egymást, ez már szinte ösztönös. Bár az meglepte, hogy olyan közvetlenül huppant le közéjük. Látszott rajta, hogy már régóta él a szárazföldön, már jól kiismeri magát a szárazföldi lények körében. Kijelentésére lassan végig járattá tekintetét a tömegen. Néha, pár másodpercre elidőzött egy-egy arcon, csak hogy kicsit jobban szemügyre vegye. Igazat kellett adjon a lánynak, a vámpírok voltak itt többségben. Ellenben a szirének, nos, velük amúgy is ritkán lehetett találkozni a szárazon, szóval egyáltalán nem volt meglepő, hogy rajtuk kívül nem igazán vannak mások. Meg hát a fajtájuk szeretett inkább távolabb maradni mindenki mástól, inkább privátabban a saját fajtájuk körében élni, szóval, ha tippelhetett volna, akkor azt mondta volna, hogy van egy saját külön bejáratú helyük. Na de ügye ezt egy nemrégiben partra jött szirén aligha tudhatta, így hát először is fel kellett deríteni a terepet, hogy mik a lehetőségek.
- Hát észrevettük. – mondta ellenszenvesen a vámpírok említésére – De azért ugye minket sem kell félteni. – tette még hozzá most már egy félmosolyra húzva a száját. Persze tudta, hogy ezt neki nem kell magyarázni, hiszen egy fajból származtak, pontosan tudta, hogy mire képesek és mire nem. Szóval felesleges is lett volna erre több szót fecsérelni. Habár Cassy tartása rögtön megenyhült, amint nyilvánvalóvá vált, hogy egy másik szirénnel van dolgunk, de Raina attól még egy kis fenntartással kezelte ezt az egész helyzetet. Mindenesetre azt neki is be kellett látnia, hogy szívesebben volt egy másik szirén társaságában mint bárki másében, legalábbis egyelőre, aztán ki tudja, hogy mit hoz még számára a jövő.
- Raina vagyok. – kezdte el végül a bemutatkozást. És amint megtudta az idegen nevét is, nem sokat tétovázott, hogy feltegye a kérdését. – És mond csak, ha ez főleg a vámírok helye, akkor hol van az a hely, ami főleg a sziréneké? – egy kicsit közelebb hajolt a lányhoz, csak hogy a hangos zene mellett is biztosan hallja amit kérdez, illetve, hogy mit kap válaszul. Már ha egyáltalán volt ilyen hely. |
 Cassandra Oekanos"Nem vagyok tökéletes. De mindig valós maradok."Hogy egy kicsit messzire mentem volna? Nos igen, az meglehet hiszen amint kivillantottam éles fogaimat, és a kis vámpírokra fújtam szinte mindenki a bárban felfigyelt ránk. De hogy zavart volna? Ugyan. Így legalább már mindenki tudta, hogy szépen el lehet minket kerülni, mert ugyan az ő társaságukat egyáltalán nem keressük. És őszintén szólva nekem nem is hiányzott az hogy másokat megismerjek. Nem is nagyon akarok, mert hát a bizalmam mindenki iránt nulla, kivéve Rayt ugye. Amint elégedetten konstatáltam, hogy mindenki szépen visszahúzódik és elkerülnek minket mi vissza is ültünk a helyünkre.
Pimasz kis férgek...
Jó nagyot kortyoltam bele az italomba szinte már-már bosszúsan, hogy végül ismét csak elfintorogjak rajta. Tény, hogy meglehet szokni de hát ez valahogy nekem most nehezemre esett. És hát egy kicsit éreztem már, hogy kezdek máshogy viszonyulni a körülöttem lévőkre. Nem nem ártott meg, de egy kis mennyiségtől már éreztem is valamennyire a hatását. Kezdem érteni, hogy a sok lény miért is jön ide.
Raina kijelentésére, viszont egyik szemöldökömet felhúzva pillantottam rá. - Ezek? Ugyan, egyiknek nagyobb az egója, mint a másiknak... még azt se érdemlik hogy foglalkozzunk velük. - Az biztos, hogy nehéz lenne elérni azt a bizonyos tiszteletet. - Maximum B tervnek ott a vérfürdő. - Fejeztem be végül felvont vállakkal.
- Oh az nem kell kétszer mondani... én már most átszabnék pár arcot. - Néztem egy-kettő személyre akik kifejezetten irritálóak voltak számomra. Szinte szemeimmel is kinyírtam volna őket.
- Miért ne? - Döntöttem oldalra a fejemet, miután Raina óvatosságra intett. - Ha valamelyik nem fogta volna fel, adok repetát nekik, aztán mehetnek az anyucihoz sírdogálni. - Legyezgettem egyik kezemet.
Viszont tény és való, hogy nem voltam tisztában az vámpír adta képességekkel. De én sosem alacsonyítom le magam senki alá. Megvannak a képességeim, és az ösztöneim ahhoz, hogy meg is védjem magam amikor az szükséges. Persze azt is tudtam, hogy nővérem sokkal erősebb, és fejlettebb nálam ha a harcol van szó. Amikor kicsik voltunk még, már akkor is előszeretettel tanulta a harcot. Én szerettem őt a háttérből figyelni, hiszen olyankor teljesen más oldalát mutatja. És büszke voltam rá, amikor kinevezték őt mint harcos vezért.
Hogy árnyékban éltem volna az életem a vízekben? Dehogy is. Egy cseppet sem éreztem féltékenységet. Én sosem leszek olyan vad mint ő. Inkább maradok nyugodt. Jó mondom most, amikor én kaptam fel a vizet először... de hát a stressz miatt, és az hogy itt kell élnünk eléggé kiakaszt. Szóval megengedhetem magamnak, hogy megfenyegessek azt akit akarok, és ahogyan akarom. És az sem zavarna, ha Ray emiatt lecseszne.
Mikor már nyugodtak lettünk egy fokkal éppen megakartam volna szólalni, de ekkor egy lány csak úgy mellénk ült, aki bőszen az italába kortyolt. Szinte nem is zavartatta magát. Azt hittem világosa kifejtettem mindenki előtt, hogy kopjanak le, de látom így is egy meri a bátorságot, hogy megzavarjon minket. Haraggal a szememben pillantottam a lányra, és a kijelentésére peding felvont szemöldökkel néztem rá. Épp küldtem volna el a fenébe, de aztán megakadt a torkomban a szó. Igen... megéreztem az illatát. Azt, hogy egy közölünk. Meg is lepődtem rajta, persze arcomon nem is mutattam ki de talán Ray észrevehette. Egyből enyhűltek az érzelmeim, mert most már tudtam nem holmi más fajta lény, netán ember hogy ellenségeskedjek vele. Meg hát az fárasztó, felesleges idegesség lenne.
Kijelentésére, pedig felvontam vállaimat, karjaimat széttárva, majd mellkasom elé összefontam és az ablak felé tekintettem ki.
- Én nem hinném, hogy ez az ő helyük lenne, hiszen nincs ráírva a nevük. Tehát szépen meglesznek most máshol is. Nem halnak bele.- Pillantottam vissza rájuk. Majd inkább az idegen lányra pillantottam. Kavarogtak az érzéseim, hogy ő hogyan képes itt élni. Hiányzik-e neki a teger? - Egyébként, kit tisztelhetünk benned? - Hiába van az, hogy más fajoknál aligha ismerik a tisztelet fogalmát, de én személyszerint minden fajtársamat tisztelem hiszen még is csak egy nagy család vagyunk, különböző rajokkal. Leginkább szerintem csak én gondoltam így. |
Moira Mac Niadh"Who wants to have a little fun?"A tévé ment, hol a teleshop féle műsor ment, hol sport, hol pedig csak reklám. Ő a kanapén feküdt, félig lógva, a lábát lóbálva. Néha még fel is röhögött, hogyha valami abszurdot látott. Ez volt a legnagyobb szórakozása ebben a pillanatban. Unalom volt ez nap. Túl meleg volt ahhoz, hogy a boszorkány ne aggódjon érte, veszekedni meg nem éppen akart volna vele. Egyszer azonban betelt a pohár, amikor már a második ismétlést adták egy napon, pedig még aludt is közben egyet. Morgott egyet, még maga se értette. Kelés után volt, de már el is tervezte mit szeretne az éjszakában csinálni.
- Jó, elegem van! - ugrott fel. Ezzel pedig felijesztette a kanapén, vele alvó lányt. Majdnem le is esett, de időben megkapaszkodott a párnában. Bár Moira röhögött, a szúrós tekintet után egy rövid bocsánatkérés történt meg. Nem direkt művelte ezeket, de van benne egy kis kárörvendés, ezért nem kapott rögtön. Amúgy se tört volna össze valamit, egyedül chips volt a földön, szerencsére a zacskóval együtt. Annyira azért nem voltak rendetlen, meg nem szeretnének éjjel, éjfélkor belelépni az otthagyott kajában. Persze, azért, mint szinte minden fiatal, a boszi is lusta, a szirén csak nem érti még hol és minek van meg a helye.
Kétrészes fürdőruha, bikini volt rajta, nem is szeretett volna tőle megválni. Van melle, nem két görögdinnye, de volt, nem fogja ezt elrejteni. Szerette a testét, s azt is, hogy megnézik. Ha pedig valaki rossz szándékkal érintené meg, annak a keze fogja bánni, nem is lenne neki akkora bűntudata, vagy egyáltalán nem is. A lakótársa azért figyelmeztette, hogy azért vegyen fel egy nadrágot. Ki tudja, hogy egy szirén meg tud-e fázni, s ha igen, mennyire vágna az padlóra őt. Így, egy rövidebb farmert kapott meg, ami a másik lányé volt, de már egyik se tartja ezt már számon. Vett fel cipőt is, így ment a városba.
Volt egy kis szellő odakint, de azért nem fázott annyira, kicsit libabőr, ennyi volt, nem is törődött vele. Úgyis szórakozás lesz a vége, valaki mellett, az már eldől, hogy a partnere megéli vagy átharapott torokkal végzi, az majd a szórakoztató faktor fogja eldönteni. Járt már a Pandemonium berkeiben, kevés volt az a szórakozóhely, amiben nem volt még. Főleg a városszélik voltak kimaradva, ha a kimegy, akkor az általában a tengerpart miatt volt, kellett neki az a hely néhol. A kidobóhoz hozzányomult, így elég hamar bejutott, tudott bejutni, nem akart már várni, a lökdösés se érdekelte.
Bent rendelt egy pohár rumot, de nem ült le, inkább figyelte az embereket, hát ha talál magának valami szórakozást. Egy vámpírt figyelt ki magának, aki valamilyen kapszulával játszott, egy pincért nézve. Azt gondolta, hogy inkább beelőzni, hogy ne történjen semmi, így odament a szerencsétlen felszolgálóhoz, nagy mosollyal.
- Ezek kinek lesznek? - kérdezte, felemelt hanggal
- Az-az úr rendelte, neki viszem, majd a lányoknak - magyarázta, fejjem bökve az irányokba
- Majd én intézem, Johnny - megveregette a vállát, majd mielőtt a másik reagálhatott volna, elvette a tálcát.
Így, a csajoknak vitte először, vigyorral rakta le hozzájuk
- Üdv - ült le, kortyolva az egyik üvegből - Jobb, ha vigyáztok itt a vámpírokkal. Ez főleg az ő helyük, de az a balfasz túl feltűnően akart balhét csinálni. |
 RAINA OEKANOS"the sea does not like to be restrained"
Érdeklődve figyelte Sirena reakcióját, amint Ő is belekortyolt az alkoholba. Egy apró mosolyra húzta a száját, ahogy húga zsörtölődött az ital minőségén. Csak megvonta a vállát. Pedig, ha tudta volna, hogy itt miféle italokat lehet kapni, ha jól kéri azt az „ember”. Na nem mintha a vér kielégítő lett volna, mint étel, ugyanakkor a vér íze, számára sem volt közömbös. De ez az apró felfedezés még váratott magára.
De nem lehettek sokáig nyugodtan, mert természetesen a friss húst meg kell nézni, amint van rá lehetőség és most bizony Ők voltak azok. Figyelte ahogy húga feláll, hogy a vámpírok elé álljon és kikérje magának ezt az egész helyzetet. Már megint elhamarkodott… - futott át az agyán, miközben tudta, hogy neki kellene ott állnia Sirena helyett, de hát a heves cselekedeteivel sokszor beelőzte. Szóval ahogy eléjük állt, Raina is letette az italt és lassan felemelkedett álló helyzetbe, gonosz mosolyra húzva száját, ezzel kivillantva éles fogait, hogy ha kell, akkor gyorsan tudjon cselekedni. Na nem mintha a vámpíroknak nem lettek volna éles fogaik, de jobb ha tudják az ővéi arra lettek kitalálva, hogy úgy hatoljon a húsba mint kés a vajba és nem csak két apró luk kreálásra való, amin a vért lehet szürcsölni. De hát, mint mindig Cassy és az ő erős fellépése most is hatással volt, nem csak a vámpírokra, de mindenki másra is, aki szemtanúja volt az eseményeknek. Apró körben kissé eltávolodtak tőlük, ha esetleg vérontásra kerülne a sor, akkor ne legyenek útban, de szerencsére a vámpírok sincsenek tisztában teljesen azzal, hogy milyen is egy szirénnel harcba keveredni, és jobbnak látták, ha ezt nem most derítik ki. Micsoda feltünés, most már biztos mindenki tudja, hogy itt vagyunk. - gondolta körbetekintve, de egyelőre nem tudta eldönteni, hogy ez inkább egy rossz vagy egy jó dolog. Így hát visszaülhettek a helyükre, és az este hátralevő részében talán már nyugalomban lehetnek, már amennyire egy hangos bárban nyugodtan lehet ücsörögni. – Majd megtanulnak tisztelni minket. – jegyezte meg, miközben a visszavonuló vámpírokat fixírozta. Habár volt egy olyan érzése, hogy nem most látta őket utoljára. Hiszen ha magából indult ki, akkor Ő biztosan nem hagyta volna csak úgy, hogy így megalázzák, szóval már számított valamiféle megtorlásra. Így legalább nem éri váratlanul majd a helyzet. – Nem hiszem, hogy sok szirénnel találkoztak már. – magyarázta – Addig fogják feszegetni a határokat, amíg egyszer jól el nem látjuk a bajukat. Utána már tudni fogják, hogy hol a helyük. – hangja közömbös volt, hiszen csak a kötelező körökről volt szó, mint mindig. A tiszteletet mindig előbb ki kell vívni. Azzal visszafordult testvére felé és egy újabbat kortyolt a poharából. Egyre inkább kezdett hozzászokni az alkohol ízéhez, már-már ízlett is neki.
- Azért ne vegyél mérget rá. – jegyezte meg óvatosságra intve Sirenát, hogy bizony még összefuthatnak a vámpírokkal később, ha nem itt bent, akkor majd kint a sötét utcán, ahol azt hiszik, hogy előnyben vannak. Nem mellesleg voltak itt sokan mások, akik úgy dönthettek, hogy megkísértik a sorsukat azzal, hogy "keringőre hívnak" egy szirént, vagyis ebben az esetben kettőt. |
CASSANDRA OEKANOS"nem vagyok tökéletes. de mindig valós maradok." Amikor fel pillantottam az épületre, majd vissza a tömegre akik elmentek mellettünk, majd végül nővéremre kissé átjárt engem egy furcsa érzés. Ami nem feltétlenül volt rossz, de jó sem. Valamiféle hiányt kezdtem érezni, ami jobban átment szomorkássá. Hallva a rengeteg nevetést, ahogy jól szórakoztak a többiek. De jobban aggasztott Ray… régen láttam már nevetni, vagy egy jót szórakozni mégha akkor a tengerben is voltunk, de barátokkal akik szinte a család tagjaink voltak mindig találtunk valami elfoglaltságot amivel mindig ökörködtünk, vagy egymást szívattuk meg. Akárhogy is fog alakulni az életünk, azért reménykedek benne hogy láthatjuk még egymást boldognak.De miután elindult befelé, lassan én is követtem őt. Szorosan egymás mellett haladtunk, hogy még véletlenül se kerüljük el egymást. Majd leültünk végül egy ablak melletti asztalhoz. Rendeltünk is italt, amit nemsokára ki is hozott egy férfi. Pincérnek én egyáltalán nem tudnám elképzelni, de gondolom ez is valami ami kell neki a megélhetésnek. Alethea mondta is, hogy ahhoz, hogy megtudj élni, munkát kell vállalni. De az, hogy én robotoljak… köszönöm de ha nem muszáj bele sem kezdek. Az én italom, egy valamilyen koktél volt amely szürkés-kékben pompázott míg Rainaé egy vöröses színben pompázó koktél volt. Ha most teljesen máshogy alakult volna az életünk, hogy nem jöttek volna ránk azok a szörnyek most egy jót nevetnék, ahogy azt nézem végig nővérem nagyot kóstolva az italba el fintorogja magát az alkohol ízétől. Belül nevetnék, de most olyan mintha eltűnt volna minden jó érzés a lelkemből, ami felváltotta a gyász.
Így csak kissé értetlenül oldalra biccentett fejjel néztem nővéremre, hogy tekintetéből leolvassam hogyan viszonyul ehhez a furcsa italhoz. Később úgy láttam, hogy hozzá szokott és így már nem lehet olyan rossz. Bátorságot véve én is belekóstoltam szívószállón keresztül. Amint a torkomhoz ért az ital, nem tudtam megállni hogy ne köhögjek fel. - És ezt nevezik italnak? - Tettem szám elé az egyik kezem. Hirtelen rossz érzés volt, ahogy az alkohol szinte égetni kezdte a torkomat. Bár ízre egyáltalán nem volt rossz, de az alkohol íze váratlanul jött.
- De valóban hozzá lehet szokni. - Vontam vállat ahogy még egyet kortyoltam az italból. Rengeteg mindenhez kell még hozzá szoknunk, de nem lehetetlen. Nos hát igen, amint sikeresen helyet foglaltunk, máris körbevettek minket pár egyáltalán nem jó szándékú vámpír akiknek volt merszük egyre jobban közeledni. Bosszantott, hogy nem tudnak meglenni a seggükön és tovább állni. És miután nővérem világosan kifejtette véleményét feléjük, hogy tűnjenek el, szépen vissza sziszegtek fenyegetően és jöttek egyre közelebb. Felvont szemöldökkel néztem rájuk, ahogy voltak merszek nővéremre és rám sziszegni. - Azt hiszem nővérem, egy kissé elhamarkodott kijelentés volt. Hiszen ezek nem tudják hol a helyük. Úgy vélem meg kell ezt nekik tanítani… - Szólaltam meg Ray korábbi kijelentésére, hogy ez a hely szórakoztatónak tűnik. Nos hát az is… csak voltaképpen az új személyeknek nem igazán. Hogy modortalanul, tiszteletlenül kíváncsiskodnak.
Egy kecses mozdulattal tettem le az italt, majd hirtelen felállva kezdtem el fújni, majd morogni a kis vámpíroknak. Ahogy léptem egyet közelebb rájuk morogva, úgy mentek egyre távolabb. Az egyikük majdnem nekem akart esni, hogy én mit képzelek magamról de elkapva a kezét amit felém nyújtott hogy elkapjon megragadtam csuklójánál. Tekintetem most olyan volt, hogy legszívesebben itt és most ölném meg amiért hozzám akart érni. Hogy volt képe ehhez folyamodni. - Még is hogy merészelsz hozzám érni? - Szólaltam meg szinte már gyilkos tekintettel. - Nem félted a szánalmas kis életed? Attól még, hogy holmi jött-ment vérrel táplálkozol még azt hiszed érsz is valamit? - Nevettem el a végét, ahogy egyre szorosabban fogtam csuklójánál és szinte már körmeimet bőrébe mélyesztettem.
- Azt hiszem világosan kifejtette nővérem, hogy békén lehet hagyni minket. - Morogtam rá, majd eldobva karját még egyet sziszegve rá ha esetleg nem veszi az adást addig el nem mozdultam míg végül el nem mentek. Sóhajtva huppantan vissza a helyemre. - Egyikben sincs tisztelet… - Morogtam halkan, és talán kissé idegesen is.
Olyan nehéz volt most visszafogni magam, hogy ne szaggassam őt darabokra… de hát ez is vezet valahova, ebbe az új életbe. Bele kortyoltam az italba, de most kicsit többet a kelleténél mivel elég nehezen tudtam megnyugodni, és ez hátha egy kicsit segít ellazulni. Legalább is amit az alkoholról meg tudtuk, hogy egy kicsit mássá tesz minket.
- Most már talán békén hagynak. - De ha nem… na igen ezt még én sem tudom utána mi lesz.
|
RAINA OEKANOS"the sea does not like to be restrained"
Valami oka biztos volt annak, hogy itt jöttek ki a partra, Fournemouth partjain. Igazából most, hogy itt voltak vált egyértelművé, hogy mi is lehetett ez az ok. Méghozzá ez a különleges aura, ami körül lengte ezt a várost, és mint kiderült azért van, mert, hogy itt főleg természetfeletti lények élnek és nem emberek. Első hallásra mindez elég bíztatónak tűnt, hiszen nem szívesen vegyült volna az emberekkel, akik miatt a szárazföldre kényszerült. De, mint kiderült hiába nem emberek között voltak, ők is pont ugyan úgy éltek mintha csak azok lennének. Persze nem teljesen, hiszen mindnek volt valami különlegessége, de lényegen ez mit sem változtatott. Így hát közel olyan megvetéssel nézett rájuk is.
Mindenesetre egyszer csak belerázódnak ebbe az életbe is. És nem is kell állandóan itt lenniük, bizonyos időközönkét visszamehetnek a tengerbe, szóval egyelőre ez egy egészen elfogadható kompromisszumnak tűnt az életükért cserébe. Ez természetesen nem jelentette azt, hogy nem volt dühös emiatt, csupán csak feleslegesnek találta, hogy ki is mutassa. Szeretett mindig higgadt maradni, tiszta fejjel gondolkodni, hiszen az sokkal inkább célravezetőbb. Beilleszkedik, megismeri őket, és akkor majd rájön, hogyan is szerezheti vissza a régi életüket, már ami megmaradt belőle.
Sötét pillantást vetett a Sirena által említett fickóra. – Idővel. – intette le, majd maga után húzta. Nem ez a megfelelő hely és idő arra, hogy vérfürdőt rendezzenek.
Sirena kérdésére csak megvonta a vállát. Nem tudta Ő sem a választ, hogy mi lehet olyan vonzó a koszos betonrengetegben, ahol házak magasodnak föléjük és elvétve, ha lehet látni valami élő növényzetet. Na ez a tengerben épphogy fordítva volt, habár a szemét ott is egyre több és több lett idővel. De most egy kicsit nem akart erre gondolni.
Egy bárba tartottak, ami előtt egy pillanatra meg is álltak. Fényes neon világított a bejáratnál, bentről kihallatszott a zene, és furcsábbnál furcsább illatokat hozott a szellő. Mindenféle szerzet sétált mellettük el, volt, aki kifelé, volt, aki befelé tartott. Raina már nem várt tovább, inkább elindult, hogy megnézze mi van odabent. A természetfeletti egy igazán különleges kavalkádja fogadta, fülsüketítő zenébe bugyolálva. Érdeklődve pillantott körbe, de inkább testvérét követve Ő is lehuppant az asztalhoz. – Végülis tényleg szórakoztatónak tűnik. – jegyezte meg megvonva a vállát. Ő is rendelt, habár Ő inkább egy pirosas színű koktél mellett döntött. Nagyot kortyolt az italból, csak hogy aztán elfintorítsa az arcát, ahogy megízlelte az alkoholt és a torkát égetve csúszott le. Hát igen, a Sea Breeze, mint vodka alapú koktél, nem biztos, hogy a legjobb választás volt ahhoz, hogy kipróbálja az alkoholt, de ki tudja. Pár pillanatig ízlelgette az italt, de végülis úgy döntött, hogy annyira nem rossz az.
Sokan végigmérték őket, kíváncsi pillantást vátve rájuk. Abszolút látszott, hogy újak itt. Vámpírok közelítették meg őket, mire csak egyet fenyegetően szisszent, hogy nyugodtan békén lehet őket hagyni, habár arra nem számított, hogy visszakapja ezt a sziszegést. Felvont szemöldökkel pillantott feléjük. Hogy is volt az a korábbi gondolata? Nem ez a megfelelő hely és idő a vérfürdőhöz? Igen, ez lesz az! Ugyanakkor abszolút nem volt ahhoz szokva, hogy tiszteletlenek legyenek vele, hogy semmibe nézzék, és az emiatt érzett düh egyre inkább kezdett felbugyogni benne. |
Cassandra Oekanos"Nem vagyok tökéletes. De mindig valós maradok."Amióta a szárazföldre lettünk kényszerítve drága nővéremmel Rainaval azóta úgy érzem, hogy nem csak az emberektől undorodom jobban minden egyes nappal, de ez a város is tesz róla hogy egyre jobban utáljam ezeket az alantas halandókat. Hiszen elég csak körül nézni a legocsmányabb lepra telepen is, csak hogy lásd ahogy tönkre teszik a természetett a hanyagságukkal, ahogy szeméttel van tele az utca. És abba bele törődni, hogy nekünk itt kell mostantól élni nagyon is bosszantó. Még abban sem vagyok biztos, hogy később jobb lesz.
Meg se érdemelnék ezek a senkik, hogy éljenek.
Gyűlöletem szinte határtalan volt feléjük, ahogy visszaemlékezek arra a szörnyű napra. Összevont szemöldökkel haladtam nővérem mögött, nézve a sok ocsmány fejű embereket az utcán. Megráztam fejem, miközben morogtam egy hangosat amikor egy jóval nagyobb súlyú ember végigmért minket. - Áhh, egyszerűen nem bírom... még van képe rám nézni... esküszöm darabokra szedem. - Szólaltam meg morogva, ahogy megálltam és az ember után néztem. Kezeimet ökölbe szórítva igyekeztem magam visszafogni, hiszen tudtam azzal csak baj történne ha feltűnést okozunk. Bár igaz már éjszaka volt, és a csillagos ég alatt kellemesen fújt a szél, de nem lenne szerencsés ha esetleg más faj is ránk találna. Nem mintha félnék bárkitől is, de nem volt hozzá sem kedvem, sem türelmem bárkivel is szóba kerülni kivéve persze nővéremet.
Miután a partra értünk, egy Alethea nevezetű tündér segített nekünk, befogadott minket és igyekezett mindent megmutatni. Hálásak is lehetünk érte, de tudtuk, hogy nem szabad senkiben sem megbízni így mi sem fogadtuk őt teljesen a bizalmunkba. Az sem mehet igazából örökké, hogy nála töltjük mindennapjainkat. Előbb, vagy utóbb kell keresnünk majd egy kisebb lakást. Még a gondolattól is kiráz a hideg, és inkább mennék vissza a tengerbe de tudtam, amit végül beláttam, hogy semmi esélyünk sincs ott. És bár hiába tiltakoztam nővéremnek, az ő akarata ellen nem tudok mit tenni. Még is csak ő örökölte anyánk tulajdonságát. Határozott, megfontolt és harcias volt.
- Hogy tudnak, egy ilyen szemét telepen élni? - Tártottam szét karjaimat miközben hátra döntve a fejemet pillantottam fel az épületekre, persze választ nem várva. Ez csak költői kérdés volt, de nagyon is bosszantott ez az egész. A mai napon igazából nem terveztünk semmi olyan programot. Aletheának akadt egy kis dolga estére, mi meg úgy gondoltuk hogy egy kicsit kikapcsolódunk. És a kikapcsolódás nálunk most egy Pandemonium nevű bárba vezetett. Alethea azt mondta erről a helyről, hogy itt gyűlnek össze mindenféle fajok egyvelege. Itt biztonságban vagyunk, de persze óvatosságra intett bennünket. És mivel kíváncsiak voltunk a helyre, úgy gondoltuk miért is érhetne meg egy próbát?! Talán egy kicsit félredobhatom a gyászt egy éjszaka erejéig. Bár ismerkedni annál kevésbé volt kedvem, de azthiszem ez ezzel jár, ha valaki ide betéved.
Fölpillantottam erre az épületre, miután végre ideértünk. Már lehetett is hallani a zenét, és a nagy zsivalyt ahol csak úgy kilométerekre is lehetett hallani a sok részeg, hangoskodó lényeket. Jól érezték magukat, hiszen övéké volt az éjszaka és élvezték az életüket. Nem is tudom mikor nevettem ilyen jó ízűen mint ők. Néztem őket, ahogy elhaladnak mellettünk és egy pillanatra hátrapillantottam rájuk. Vajon egyszer én is nevethetek így? Annyira elmerengtem, hogy már csak arra eszmélek fel, hogy nővérem Raina megindul a bárba. Oldalra döntve fejemet néztem utána.
És őt vajon hallhatom újra nevetni? Egy halk sóhaj kiséretében indultam meg én is, karjaimat magam előtt összefonva. Később helyet foglaltunk egy asztalnál, hogy aztán kérhessünk egy kis frissítő italt. Én maradtam egy egyszerű koktélnál, amely kékes-szürkés színben pompázott. |
Bízz abban, amit érzel. Jobban, mint abban amit gondolsz.
Lezárt kör |
[12-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
