|
Témaindító hozzászólás
|
2021.06.19. 23:10 - |
Ha nem bírod el a választ, ne is tedd fel a kérdést!
Lezárt kör |
[10-1]
|
NASH & TIFFANY
Ha nem bírod el a választ, ne is tedd fel a kérdést!
 IAz hamar nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem értettünk egyet sok dologban. Többek közt a gyerekek jellemében és a szülők elhivatottságában nevelés terén. De nem hibáztatom, és éppenséggel nem is vonnám kétségbe szavait, s nem azért, mert nem érdekel, vagy, mert csak vitába torkollana, hanem, mert elhiszem, hogy ő inkább tapasztalt többet a jóból, mint én a rosszból. Minden bizonnyal a kettőnk családja is ég és föld lehet. Megkockáztatnám, hogy az övéi jelenleg is boldogságban élnek. De én magamból és a szülővárosombeli utcagyerekeiből kiindulva már nem látom ilyen fényesen a helyzetet. Nyilván nem kötöm az orrá, de az én jótét lelkem is nem egy kioltott élet vére tapadt.
- A gyerekek valóban fogékonyak, de inkább a rosszra, semmint a jóra. De ezen nem veszünk össze. Úgy gondolom mindketten a saját tapasztalatainkra alapozunk. - vontam vállat gyengéden, elmosolyodva, s tova is lépve a témán. Nincs hova tovább húzni, hisz egyikünk se akarja, s nem is fogja tudni meggyőzni a másikat az igazáról. Ha átváltozásom után nem kellett volna 3 napot töltenem a fürdőszoba egyik sarkában tartva a nap sugaraitól, a vérszomjtól és még isten tudja miféléktől, én sem tartanám a szüleim szörnyetegnek. De az emlékek nem felejtődnek. Pláne, ha a kín, amit akkor átél az ember olyasfajta, mit soha máskor nem érzett. Pedig előtte a nap is jó barátom volt, megvédett anyám vészjósló árnyékától, mely sokszor húzta maga után italozásai bűzét.
Informáltsága a vámpírokról meglepett kissé, de ejtettem felé egy aprócska mosolyt, noha az sokkalta volt inkább kényszerű és keserédes.
- Valóban. A csokit tényleg szeretem. - biccentettem egyet rá, bár helyesebb lett volna mindezt múlt időbe tenni. Nem tudom, hogy még szeretem e. Akárhányszor meglátom, elkap a rosszullét. Nem is feltétlen maga a csokoládé, mint sem az utolsó tábla emléke, s az, amiként kis híján felkoncoltak érte. Ahogy az esőtől ázott sötét járdára zuhantam, s kezemből kiesett a tábla, de ahelyett, hogy megmentettem volna, mielőtt csomagolása teljesen átázott volna, inkább néma imába foglaltam, mennyire megbántam tettem. Persze minderre azok az égető méregsárga szemek kényszerítettek. Na meg azok a hatalmas nagy húsra éhes fogak. Vámpírhúsra.
Arra azonban nem számítottam, hogy benne akár egy ivócimborát is megismerhetek.
- Hű! - hülledeztem, mert ezek szerint azért a bor és a koktélok se állnak tőle távol. - Azt a Pandemoniumba is érdemes volna ellátogatnunk egyszer. Már csak kíváncsiságból is, mennyire bírod az italt, mert őszintén szólva, nem nézném ki belőled... - piszkálódtam kicsit, bár őszintén. Valahogy nem tűnik nagyivónak, de érhet még meglepetés. S noha olykor úgy éreztem köztünk némileg nehezen megy a kommunikáció - mi a gyanakvásaim miatt nem is csoda -, ő ellentétben remekül megtalálta a kicsikkel a hangot. Nem pimaszkodtak vagy feleseltek vissza neki. Mintha csupán az őt körbelengő nyugalom varázsa volna. De az nem lehet. Szerintem én is csak beképzelem... Néma csendben figyeltem, ahogy a törpék sorba állva tapogatták végig a tollast, aki úgy tűnt még élvezi is. Talán beleőrült kalitkájának örökfogságába, de kizárt, hogy madárként boldog lehessen egy ég nélküli kis épületben sok olyan állat közt, akikkel jobb esetben nem is kéne egy légtérbe kerülnie. Mikor azonban eltűnt a hadsereg, én sem éreztem már a kényszert, hogy háttérbe húzodjak a taknyosok jelenléte miatt, ezért zavart vigyorára elnevettem magam.
- Nem-e? A végén még tanító bácsinak is felcsapsz. - viccelődtem, bááár...
- De komolyra fordítva a szót, mit szólnál egy ma esti kiruccanáshoz? Kétlem, hogy a jófiús külső mögött ne takargatnál valami igazán, de igazán rosszat, és ez itt bizony aligha tudnám kihozni belőled. - somolyogtam. Ez a hely az ő terepe, nekem ismeretlen és más lények híján igencsak kiszolgáltatott vagyok. De a nightclubok éjszakájában már sokkalta életrevalóbbnak érzem magam. Nem tántorodnék el a vadabb játékoktól sem, hogy kiderítsem, miféle szörnyeteg is ő valójában.
|
✦
Life Is Strange | szószám | züm-züm
|
|
Megmosolyogtatott, hogy ennyire szívén viseli az állatok sorsát, ám mégis elég szélsőséges nézetet vázolt elém. Ingattam egy picit a fejemet mielőtt reagáltam volna erre a gyerektémára ami azért közel sem olyan egyszerű ahogy előadta:
- Nem mindenki ugyanolyan, ahogy a gyerekek sem. Vannak köztük is komolyabbak akik szívesebben vannak felnőttek társaságában és tanulnak tőlük. Illetve a felelőtlenség némelyikre persze jellemző, de a szülők feladata hogy különböző dolgokra megtanítsák őket. Arról nem is beszélve hogy a környezetükből is nézhetnek el példákat amik szintén lehetnek tanító jellegűek. Semmi sem szimplán fekete-fehér - mutattam rá arra a tényre, hogy mennyire általánosított az imént. Ez a hozzáállás egy kicsit veszélyes is, hiszen ha előítéles valaki akkor élből lehet rossz következtetéseket von le. Nem minden fény jóságos és nem minden sötétség rettentő és veszéllyel fenyegető.
Tudom jól, hogy az én fajtám közt is vannak egyáltalán nem tiszta lelkűek, hiába hófehérek a szárnyaik. Csak azért nem koszolódtak be mert még nem jöttek rá az árulásukra, a különböző játszmáikra hogy a fajtársaikat letaszítsák. Minél magasabb rangot visel az illető annál nagyobb erre az esély. Csak ezt nem mindenki ismeri el, hiszen vannak akik csak kellemes langymeleg hitbe ringatják magukat, hiszen a látszólagos rend meg is van, innentől pedig szerintük minden a megszokott mederben folyik és ez nekik elég is.
Hamarosan felhoztam azt is, hogy ha akar akkor bármikor elmehet a boltba, ám egyből példálózott azzal, hogy ő vámpír. Mintha nem tudnám basszus. Fogalma sincs mennyire tudom, hogy ő az hiszen a saját szemeimmel láttam ahogy még gyerekként küzdött azzal hogy életben maradjon az átváltoztatás során. Nem hiszem hogy miattam maradt életben, inkább azért mert a vámpír gén benne volt, így annyira nem viselte meg őt. Rosszabb is lehetett volna, nem mindenki éli ezt túl, erős elme és szervezet is kell hozzá.
- A vámpírok nem csak vért tudnak enni, hanem emberi ételeket is. Ha nem is laktat, de az íze azért még így is jó. Biztosan van olyan nassolnivaló amit szeretsz nemde? Csoki, chips akármi - vontam fel az egyik szemöldökömet kérdően.
Remélem nem él abban a hitben, hogy ilyeneket már nem tud enni csak azért mert ő már vámpír. Ha igen, akkor borzalmas mentora volt már ha egyáltalán létezett ilyen. A vámpírlét egyáltalán nem csak arról szól, hogy csak vér, sötétség és kész. Ebben a városban meg aztán pláne nem. Egyáltalán nem létszükséges vért szívni, hiszen készítményekből ez pótolható. Persze biztosan vannak akik nem esküsznek rá, de legalább mindenkinek megadatik egy választás. Ráadásul a naptej is már segíti a fajtát, hiszen tovább kint tudnak maradni. Ám hamarosan már megint poénkodott a vérrel mire csak ingattam a fejemet szórakozottan:
- Meghagyom neked, mondjuk lehet te sem preferálnád mivel egy csepp vér sincs benne. Ellenben paradicsom alapú, igazából egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet. Jobban szeretem az édesebb ízvilágot, főleg a gyümölcsösöket - vontam vállat könnyedén, ám sokáig nem tudtuk taglalni a dolgot, hiszen a reggeli gyerekturnus már meg is érkezett a szokásos lelkesedésükkel iskola előtt. Az újaknak mindig meg kell mutatnom, hogy az akváriumot teljesen felesleges kopogtatni, hiszen ezzel megijesztik szerencsétlen halakat. Ám a kommunikáció és a türelem nagyon jó dolog, hiszen így is tudnak tanulni a gyerekek. Sokan azt hiszik hogy a nevelés az üvöltésből és verésből áll aminek igazából sok értelme nincsen, mégis élnek vele a szülők.
Hamar azt vettem észre, hogy Tiffanny rendesen háttérbe vonult a sok gyerek miatt és különösebben nem reagált szóban a hallottakra, ezért is kezeltem inkább én a helyzetet a kislánnyal. Ám hamarosan jött is az újabb “támadás” egy kisfiú személyében:
- Nash bácsi, megsimogathatom ma is Rocketet? - kérdezte tőlem lelkesen ujjongva a srác mire elmosolyodtam halványan és könnyedén válaszoltam:
- Persze, de van rá időd? Nemsokára menni kéne a suliba nem? - ingattam a fejemet egy picit de ki is szedtem a kalitkájából az említett Jákópapagájt akit annyira szeret a fiú.
- Kéne, de nagyon aranyos és szeretem a madarakat. Tegnap pont a papagájokról tanultunk, de Mrs. Morris olyan unalmasan mesélte hogy bealudtam. Sokkal többet tudok itt tanulni, ráadásul élőben is sok állatot lehet látni. Jobb lenne ha inkább itt lennének az órák tartva mert sokkal izgalmasabb - motyogta Nathaniel hiszen már jó ideje volt vele alkalmam megismerkedni elvégre rendszeres látogatója a boltnak, mivel nagy állatszerető. Ha kérdez bármit akkor készségesen válaszolok rá.
- Ez nagyon szomorú, de ne feledd, hogy ide bármikor jöhetsz ha kérdésed van. Feltéve ha nem lógsz az iskolából. Azt nem szabad ha környezetvédő szeretnél lenni tudod - mosolyogtam rá bíztatóan és a karomon pihenő papagájjal leguggoltam hozzá hogy végre megsimogathassa. Persze a többi gyerek is kihasználta az ingyen simogatás lehetőségét de szerencsére nem üvöltözve és tolongva hanem kivárták a sorukat szépen. Rocket nagyon emberszerető és szereti is ha simogatják szóval ő is örült ennek ez nem kérdés, pláne hogy a végén kapott még jutalomfalatot is tőlem mikor visszatettem őt a helyére. Felpillantott Nathaniel az órára és akkor kapott észbe:
- Fenébe! Mennünk kell… - sóhajtott egy nagyot lemondóan és ment is kifele a többi gyerekkel akik szintén hasonló lelkesedéssel indultak a kijárat fele. Miután elköszönt mindenki megint teljesen üres lett az üzlet.
- Na látod? Nem is olyan vészes - vigyorogtam el egy picit magamat a végére. |
|
NASH & TIFFANY
Csak egy démon csalhatja elő az igazi angyalt
 Áttudtam érezni az itt lakók problémáját, magányukat. Persze átvitt értelemben, mert én nem vágyom gazdára, isten ments. De amíg nem botlottam abba a három bolondba, én is el voltam veszve, mert bár reményekkel telve léptem le az ócska buszról, ha már anyámra nem számíthattam, de az jókora pofont volt, mikor kiderült, hogy apám sem az a családszerető. Korombeli szeretőt tart, szóval, annyira nem is nagy meglepetés, csak hát... Az ember azt gondolná, hogy felnőtt fejjel tudjuk, hogy készül a baba, és azt is, hogy kellene ellene védekezni. De az, hogy ilyen fogykos családom van, nem az én hibám. De Speedy-t és társait látva el tudom képzelni mennyire kilátástalannak érezhetik a sorsuk. A különbség csupán annyi, hogy nekem meg van a lehetőségem keresni. Ők csak várhatnak a csodára.
- A gyerekek felelőtlenek. Én félnék kiadni ilyen védtelen állatokat olyas valaki kezébe, akiébe nem biztos, hogy biztonságban lesz. - csóváltam fejem, bár tudom, kissé elkanyarodtunk a témától, és végtére is, ez a munkák része, de belegondolni is rossz, hogy sok ember magát sem képes ellátni normálisan, és mégis vállal gyereket vagy kisállatot.
Fogalmam sincs ezekhez miért nem kell engedély, vagy valami. Nem lenne annyi árva vagy eltűnt, esetleg... halott gyerek. Az állatokról nem is beszélve.
Nem mintha nem szoktam volna nassolni, de viccesnek hatott, ahogy mondta, hogyha úgy alakul. Elképzelem, ahogy szólok neki, hogy akkor most átfutok a szemben lévő boltba harapnivalóért, amire ő bólint, hogy menj csak, én meg átmegyek és elharapom a kasszás torkát. Haha, mekkora lenne már!
- Hát, vámpír vagyok, szóval nekem elég a vér is. - utalgattam, hátha rá ijesztek, még szemöldökeim is ugráltattam kicsit, mosolyogva, bár ez akkor lenne igazán vicces, ha ebben a városban nem volnának a polcon vérkészítményekkel teli minden is. Nem baj, ha kicsit megrémül, mert akkor legalább tudom, hogy vámpírnál gyengébb faj. Ha pedig nem, akkor pedig hogy vagy bolond, vagy erősebb nálam. Viszont tény, hogy nasi ide, vér oda, nappal nem szívesen teszem ki a lábam. Persze most is süt kint a nap, és csuklyában megoldható, de nagyobb biztonságban érzem magam, ha házonbelül maradhatok. Mindenesetre hamar túllendültünk a dolgon, én pedig készségesen fejajánlottam, hogy körbevezetem a városban.
- Simán! Akármikor! Út közben még le is guríthatunk egy Bloody Maryt, vagy akármit... - viccelődtem. Mármint a Véres Marival, nem azzal, hogy ihatnánk is. Én vámpírként jobban bírom a dolgokat, mint egy halandó, de biztos vannak természetfelettiek, akik kevésbé immunisak rá. Így ezzel is leszűkíthetném a kört.
Azért a vámpíros sztoriján elgondolkodtam. Mindig különösnek találom, hogy bár az egyik mesekönyvben azt olvastam régen, hogy a vámpírok rühellik az állatokat, maximum a vérük miatt csalják őket magukhoz, itt én is több kivétellel találkoztam már. Ráadásul én magam is szeretem őket. AMi pedig az eleganciát illeti, nos azt hallottam, hogy a legtöbb ősi vámpírt onnan lehet megismerni, meg az öreg szagról... Ellenben a mai suhancok, csuklyás ruhákban és kopott tornacsukákban járják az utcákat...
De még mielőtt nagyon belemerülhettünk volna a vámpírok szokásainak boncolgatásába, hangos gyerek zsivaly ütötte meg fülem és az ajtó üvegablakain kinézve láttam, hogy ezt bizony megszívtuk. Édes istenem, mennyi gyerek... Miért nem lehet őket is pórázon tartani? Hát kíváncsi vagyok eddig hogy bírt el velük egymaga. Némileg tartózkodva a látottaktól sandítottam el felé, hogy ő vajon most is olyan nyugodt vagy ott csücsül e az aggodalom az arcán. De őszintén szólva úgy tűnt, ő jól viseli. Biztos a tapasztalat. És ahogy a nyavalyásokra szólt... Mintha csak erre termett volna, a gyerekekkel való kommunikációra. Mégis melyik lénybe szorul ennyi türelem? Hát a farkasokat és vámpírokat egyből kihúzhatom...
Amikor pedig le lett bácsizva, én magam részéről, ha nem is hangosan, de azért felnevettem, és ez egészen addig tartott, mikor a kislány találgatni nem kezdett részemről. Akkor magamba fojtottam a röhögést és némileg egy nagy grimasszal és szájhúzással néztem le rá. Nem mintha a srác olyan csúnya volna, tulajdonképpen egész helyes, szóval meg is értem, hogy már a 6 éven aluliak is rámásznak, de azért én meg egy... démon? Háát...
Mikor pedig bemutatásra kerültem, szót nem fecsérelve csak egyetértően bólogattam, a magam szigorú nézésével, hogy bizony el lesznek verve, ha bántják az állatkákat. Csak akkor álltam meg a mozdulatban, mikor engem is lenénizett. Fasza... De mit csodálkozom, vámpír vagyok, előbb vagy utóbb ennek is eljön az ideje... |
✦
I'm Not Afraid | 696 | 🥰
|
|
Ingattam egy picit a fejemet mikor mondta, hogy Speedy lehet csak azért kedveli őt mert örülne ha valaki hazavinné:
- Minden állat örülne ha szerető otthonra lelne. Tény, hogy nincs rossz dolguk itt, de egy olyan környezet ahol a gazdájuk rendesen gondoskodik róluk és szeretgeti őket teljesen más - picit eltűnődtem majd megosztottam vele egy kis titkot mondva:
- Nem mellesleg sokszor az állat választja ki a gazdáját. Általában erre figyelni is szoktam, ha látom hogy a vevőt jobban érdekli valamelyik állat inkább afelé terelem. Tegnap is az egyik ember valamiért bézs színű törpenyulat akart, de egyik sem érdeklődött iránta mikor a ketrechez hajolt. Ellenben egy fekete-fehér színű azonnal oda is ment hozzá és már ágaskodott is a ketrec oldalán azzal jelezve, hogy vigye őt haza. A végén pedig teljesült is a kívánsága szerencsére, hiszen tudtam picit beszélni a nő fejével aki a gyerekének vette a nyuszit. Egy gyereknek úgyis mindegy milyen színű az állatka, örülni fog neki ígyis-úgyis - mosolyodtam el a végére a történetnek. Persze még van ennél érdekesebb történet is a tarsolyomban az egyik vevőtől, de egyelőre még nem álltam elő vele. Inkább megmutattam a pihenőszobát ami egész komfortos volt, de tény hogy jobb volt a mostani lakásomnál. Őszintén szólva igyekszem belakni, de egyáltalán nem értek ezekhez a lakberendezéses dolgokhoz és inkább káosz az egész ahogy ránéz az ember. Ám tény, hogy sokat nem vagyok otthon, de amíg ott vagyok igyekszem minden pillanatát kihasználni. Hivatalosan amúgyis fent van a lakhelyem ahova előbb vagy utóbb vissza kell majd térnem. Igyekszem ezt minél tovább elhúzni, ezért is látogatok néha fel, hogy ne keltsen gyanút senkinek sem az eltűnésem. A látszatot mindig fenn kell tartanom, ám bevallom egyre nehezebb ez számomra, hiszen valamilyen szinten megszerettem a földi életet is. Tudom hogy a tűzzel játszom, de egyelőre még nem égetett meg.
Inkább tovább is beszéltem a hely hasznosságáról, hiszen a sok állás nem tesz tényleg jót a lábnak. Ám a sok ülés sem, de ez a veszély minket nem fenyeget úgy gondolom.
- Ah igen. Ha valami ételre, italra vagy rágcsálnivalóra van szükséged csak szóljál nyugodtan. Szemben van egy kis bolt nyugodtan elugorhatsz oda, addig itt maradok és “őrködök” - kuncogtam egy picit a végére. Láthatóan és hallhatóan még nem hitte el, hogy szokott itt tömegnyomor lenni, de majd úgyis meglátja. Tényleg egy kisbolt ez, de megvan a maga forgalma ez tagadhatatlan. Ám hamarosan megint olyan kérdéskört feszegetett ami a fajtámhoz kapcsolódik. Eskü én nem akarok már többet neki füllenteni, így is szürke zónában járok már ahol most vagyok. Eleve itt élek egy ideje és még próbálom az igazságot is elfedni. Gyűlik a rovás a listámon, ilyeneket angyal nem csinálhat. Ennél már csak az lenne a durvább ha esetleg szerelembe esnék...főleg ha viszonozva is lenne az. Onnantól számolhatom a napjaimat és gondolkodhatok hogy kegyvesztett vagy bukott leszek-e.
Meg is döbbentette a válaszom, de szerencsére nem ütötte tovább a vasat hanem inkább arra fókuszált, hogy programokat mondjon hogy miket tudunk csinálni a városban. Kicsit elkuncogtam magamat mikor mondta, hogy nem a régi unalmas épületeket akarja velem végignézetni, hiszen az a korosztályunknak nem elég szórakozás. Valóban hasonló korosztály vagyunk hiszen jómagam még nagyon gyerekcipőben járok angyali mértékkel nézve. Talán ezért sem tetszik ez a rendszer ami most van és jobban vágyódtam le a földre, hogy tényleg próbáljak segíteni. Az idősek már teljesen befásultak, csak vakon követik a parancsokat...én meg előtte szeretnék élni, hogy pontosan tudjam mégis mit kell megvédenem. Amit fentről mondjuk elég nehéz.
- A régi dolgokkal sincs különösebben problémám, de tény hogy az általad felsorolt dolgok sokkal jobban hangzanak. Szóval szívesen veled tartok ha ilyesmihez támad kedved - ingattam a fejemet mosolyogva miközben körbevezettem őt tovább az üzletben. A következő kérdésére elmosolyodtam halványan majd mondtam:
- Nos, különösebben nem tudok fajokat mondani akik nagyon többségben lennének. Tündérek is járnak erre, de vámpír vevő is akad, nem egy. Az egyik ügyfél például bár nem vett nálunk állatot, de mégis rendszeresen vesz itt macskaalmot meg hasonló kiegészítőket. Neki kicsit vicces a sztorija a macskájával, hiszen éppen dolgozott és már ment volna tovább az autójával mikor a macska fogta magát és beugrott hozzá mikor nyílt az ajtó. Kényelmesen helyet is foglalt az anyósülésen és várta hogy mikor indulnak végre - kuncogtam egy kicsit a dologra - Első útja pedig ide vezetett a nőnek aki kicsit kiakadt, hiszen nem volt benne biztos, hogy jó ötlet-e neki egy állat úgy hogy ő vámpír. Végül sikerült neki elmagyaráznom hogy semmi rossz dolog nincs ebben, segítettem neki kiválasztani hogy miket vegyen a macskának és azóta is boldogan élnek együtt. Biztos majd találkozni fogsz vele majd te is ha megint betér ide, elég elegáns vámpír hölgy - mosolyodtam el halványan a végére, de csak azért mert maga az emlék jópofa és picit meglepő is, hogy még mindig ezt a helyet preferálja ha venni kell a háziállatának bármit. Könnyedén megrendelhetné online, de ragaszkodik ehhez. Sokáig nem merülhettem a gondolataimba hiszen hamar nagy csevely ütötte meg a füleimet, így már tudtam is, hogy mi fog jönni:
- Ó, meg is érkezett a gyerekturnus - konstatáltam picit vigyorogva hiszen lehetett látni ahogy szállnak le a buszról és szabályosan ömlenek be az üzletbe még az iskolakezdés előtt. Már tapadtak is rá a halak akváriumára és kocogtatták is mire mondtam:
- Ne kopogj nekik, megijeszted őket. Tudják jól hogy itt vagy, nem kell így felhívnod a figyelmet magadra - ingattam a fejemet majd mutattam, hogy a mutatóujját tegye csak oda és idővel követni fogja a halacska:
- Látod? Ez sokkal szórakoztatóbb - ámulva nézte és hamar rájött a játék lényegére és a többiek is követték végül a példáját szerencsére. Nem kell szerencsétlen halakat sokkos állapotba taszítani.
- Nash bácsi…! - szólított meg egy kislány amin kicsit kiégtem belül.
- Ott még talán nem tartok hogy bácsi legyek, de mondjad - sóhajtottam egy kicsit, ám lelkesen mutogatott Tiffany felé:
- Ő kicsoda? A barátnőd? - meglepedten pislogtam egy nagyot, hogy ezt a következtetést mégis miből vonta le, majd rájöttem, hogy ugyanolyan munkaruhában vagyunk, így azt hitte, hogy összeöltöztünk mint néha a párok akaratlanul.
- Nem, ő a munkatársam Tiffany. Ma bővült egy picit az eladói kör és mostantól már nem egyedül leszek itt. Több szem is figyelni fog rátok szóval jól viselkedjetek - kuncogtam egy picit a meglepődött lánynak aki észbe is kapott:
- Ó, értem. Akkor csókolom Tiffany néni! - majd tovább is ugrált vidáman a hörcsögökhöz. Csak lecsuktam a szemeimet egy pillanatra és lemondóan sóhajtottam. Azt hiszem örök életemre bácsi maradok pedig egyelőre még nem szolgáltam rá. |
 Tiffany Bertram"Napjainkban egy fournemouth-i állatkereskedésben"Az nekem is feltűnt, hogy ő nem tesz különbséget köztük, nincs kedvence, de nem is kell, mert az állatok látványosan kiszemelték maguknak. Mondhatni ő lett a kedvencük. Az efféle tulajdonság pedig nem vele született, ha csak nem valami olyasvalami, ami képes befolyásolni, esetenként irányítani az állatokat. Ha szirén volna már biztos felfalta volna őket, így ez elvetett ötlet. Bár érthetnek még meglepetések.
- Lehet ő is csak azért kedvel, mert örülne már, ha valaki haza vinné... - vontam vállat, mintha kevésbé lenne fontos nekem is Speedy, mint amennyire egyébként. Persze, hogy haza vinném, csak előtte, kellene valami, amit annak is nevezhetek.
Az, hogy ő se dohányzik nem utal semmire, azon kívül, hogy nem szereti. De nem tudhatom biztosan, hogy azért nem, mert környezet védő, vagy árt is neki, vagy pedig egyszerűen csak nem bírja a szagát. Akármelyik lehet... Rám speciel aligha hatna a dohány, bár bizonyos mértékben lehet ellazítana, de mivel a szívem már nem dobog, szerveim része lényegében működésképtelenek, így károsítani őket aligha fogom. Ha mégis, abba sem halnék bele, hiszen már halott vagyok.
A pihenő sarok is csak annyiban ért meglepetésként, hogy ezidáig egyedül dolgozott, és ahhoz képest tágas és jól felszerelt volt a hely. Nem sok helyen fordultam meg, de még a nővér szobában is maximum egy kanapé volt a 20 főre, akikből alig-alig jutottunk el a hosszabb pihenőkig.
- Jogos... Mindenkinek jár a pihenő. - értettem egyet mosolyra húzva ajkaim. Bár vallomásával ellentétben nehezen tudom elhinni, hogy itt ekkora forgalom lenne. Igaz, nem is töltöm itt minden órám, de a múltkori és a mai nulla forgatlmat tekintve, eddig nem érzem húzósnak a dolgot. Ami jó, mert így legalább tovább nyomozhatok. De azért megnézném, hogy csillapít le egy csapatnyi, rosszul nevelt kiskölyköt. Az sokat elárulhatna róla. Ha rájuk mered, és ők szétszélednek, utalhat arra, hogy veszélyesebb fajról van szó. Ha szerencsétlenkedik velük, akkor az elf az már is kizártá válik. Az, ahogyan most kinéz, nem mondhat sokat. Ki tudja miféle trükkjei vannak, amikkel elrejti azt, amit nem akar megmutatni.
- Hát ebben... van valami... - bicegtem aprókat. De számomra most még elképzelhetetlennek tűnik a "tömeg".
Ahogy azonban ismét átment a beszélgetés - jóvoltamból - kicsit személyesebbé, hárítani kezdett. Pontosabban csak nem volt hajlandó válaszolni, és valahogy furcsának hatott, hogy ennyire nyilvánvalóvá teszi, hogy titok, s inkább hazudik, mint sem elárulja. Ilyen esetben, hogy ne gondoljam, hogy esetleg a világvégére készül? Aztán majd mikor már minden romokban, ő meg démoni alakjában, akkor közli, hogy hát kukucs...
Összeáll a kép?! M-mégis mit akar ez jelenteni?! Egyre sürgetőbbé teszi rejtélye kiderítését. Próbáltam nem döbbentem nézni eme kijelentésére, vagy gyanakvóan végigmérni, de nehéz volt megállni, hogy ne döbbentsen meg vele.
- Ehm, ja, igen... - nevettem zavartan. Majd elfelejtettem, hogy van barátom. Mégha kamu is. - Ó, ez remek! Mármint, én szívesen megmutatok mindent, amit érdemes látni. Mármint.. nem a műalkotásokat, meg uncsi épületeket, hanem tudod... a korunkhoz mérteni dolgokat. Klubbok, shoppingolásra érdemes helyek, parkok... - tettem hozzá, miközben jártuk a boltot. Csúnya gondolat tudom, de ahogy haladtunk el a ketrecben zárt kutyakölykök mellett, eszembe jutott, hogy talán a farkasokat se ártana elzárni. A tapasztalat beszél belőlem, esküszöm, de szerintem a vérfarkasok is, épp olyan veszélyesek, mint a vérszomjas kutyák. Be vannak egyáltalán oltva...???
- Sokféle faj megszokott fordulni erre, vagy vannak kifejezetten állatbarátok? - gondolok itt például a tündérekre. Ők úgy tudom szeretik az állatokat. Bár, hogy időt is szánnak e a nevelésükre, vagy maradnak e az erdei állatoknál, azt nem tudom. |
Picit vicces volt ahogy hirtelen felegyenesedett mikor “rajtakaptam” hogy Speedyvel foglalkozik. Mintha bármi rosszat tett volna, holott egyáltalán nem így történt. Bármikor oda mehet hozzá, csak foglalkozzon majd ő is a többi állattal. Természetesen nem kételkedem a képességeiben, biztosan nagyon ügyes lesz amint beletanul a dolgokba. Valójában tényleg nem nehéz a munka, csak többrétű egy kicsit. Ezért is kellett második ember a főnök szerint hogy ne csak az én nyakamba szakadjon minden. Van elég bevétel, hogy lehessen második alkalmazottat fizetni, szóval miért ne. Én nem tiltakoztam ez ellen még akkor sem mielőtt megjelent volna Tiffany.
- Ó valóban. Bár sok más lény aranyos itt én mindegyiket egyformán bírom. Mondjuk nekem nincs egyikkel se olyan szoros kapcsolatom mint közted meg Speedy közt - ingattam a fejemet mosolyogva. Valójában bármelyik állatot haza vihetném, kezesbárány lesz mellettem, hiszen a lényemből adódóan a vadállatok is szelídebbek lesznek. Ez ellen nem tudok tenni sajnos bár próbálom így is néha visszafogni az energiáimat, de teljesen sosem tudom elrejteni valamilyen okból kifolyólag. Lehetséges hogy nem vagyok elég gyakorlott...ez sanszos. Talán később menni fog ez is. Nem vagyok olyan régóta itt, hogy ezt tudjam biztosra mondani. Ráadásul bizonyos időközönként fellátogatok ahol teljesen ki kell eresztenem magam, szóval rendszeresen nem tudom ezt gyakorolni. Hamarosan körbe is vezettem és bár megmutattam a dohányzót, de igazából feleslegesen hiszen kiderült, hogy ő nem él ilyen dologgal:
- Nos...akkor maximum friss levegőt lehet ott szívni mert én sem bagózom - kipróbáltam, de nem jött át különösebben. Büdös és kaparta is a torkomat. Mégis mi a jó ebben? Nem is értem, bár nem vagyok ember, miért tudhatnám ez? Jogos. Hamar egyetértettünk abban, hogy nem hangzik nehéznek a leltár így ezt tovább nem is akartam firtatni hiszen úgyis majd megmutatom neki. Tovább is haladtunk így körbe is vezettem a pihenősarkon ahol lehet enni-inni nyugiban lenni ha nincs vevő éppen.
- Ah igen, frankó. Bár sokan azt mondanák hogy nem nagy szám, talán igazuk is van. Ám a célnak tökéletesen megfelel. A sok állás nem tesz jót a lábnak hosszútávon és ha néha vannak üresebb órák akkor miért ne üljön le az ember kényelmes helyre addig? - a fejemet ingatva tettem fel a költői kérdést a végén. Tény, hogy gáláns a főnökasszony, hiszen sok helyen ez sem adatik meg, így ezt értékelni kell. A legtöbb melóhelyen örülhet az ember ha kap egy rozoga széket amire leülhet. Legalábbis az utcán sokszor ezt hallom ahogy panaszkodnak a körülményekre, szóval én természetesen hálás vagyok a sorsnak hogy ide keveredtem.
- Ó, igen akkor volt az a lyukas óra amit mondtam. Ám néha meg tömeg van majd nemsokára meglátod. Az iskolások beszabadulnak és lelkesen nézegetik az állatokat meg sorolhatnám. Illetve ha nem lenne elég nagy a vevői kör akkor nem is engedhetnék meg a második alkalmazottat felvenni nemde? - az iskolások is fontosak még akkor is ha nem vesznek semmit. Otthon könnyedén rá tudják beszélni a szülőket, hogy legyen egy új háziállat és másnap már húzzák is magukkal a szülőt. Baromi egyszerű a képlet igazából. Szóval mindenkivel érdemes kedvesnek lenni.
- Rendben, csak nyugodtan. Ha valamit nem tudsz inkább kérdezz mitsem rosszul csináld - fűztem hozzá bíztató mosollyal. Én sem voltam mindennel tisztában de szerencsére gyorsan tanultam, így teljes mértékben visszatérítődött a belém fektetett bizalom ha lehet így fogalmazni. Ám hamarosan érdeklődött felőlem mire mosolyogva felvontam a szemöldökeimet kicsit kérdően. Meglepő fordulat volt számomra az biztos, hiszen arra nem számítottam, hogy hirtelen én kerülök a középpontba. Megint.
- Hm, ha nem szeretnéd hogy hazudjak mint a múltkor akkor inkább ne kérdezd ezt most. Mint mondtam később úgyis elmondom és akkor… - tartottam egy kis szünetet, hiszen el kellett gondolkodnom hogy fogalmazzák ezt - ...összeáll a kép végül.
Persze a többi kérdésére válaszoltam ingatva a fejemet:
- Amúgy egyáltalán nem élek régóta itt. Konkrétan körülbelül fél éve szóval még csak ismerkedem a várossal, de igyekszem minden szegletét felfedezni - kénytelen is voltam, hiszen eddig végig őt kerestem. Picit pillogtam a felajánlására pláne hogy mondta, hogy ő régóta lakik itt. Nos, én pontosan tudom, hogy ez annyira valójában nem igaz, hiszen egyáltalán nem itt született ám természetesen nem tettem ezt szóvá egyelőre. Szó mi szó azért ő régebb óta itt van mint én, úgyhogy ő a tapasztaltabb ebben a környezetben ez tény.
- Ne aggódj nem értem félre, hiszen a múltkor eléggé kihangsúlyoztad hogy van barátod, én pedig semmi jónak nem vagyok az elrontója - kuncogtam egy picit majd hozzáfűztem azért - ...amúgy persze, miért ne lóghatnánk együtt. Szívesen megismerem jobban a várost, azt pedig úgy lehet a legjobban ha egy helyi vezet körbe nemde? - mosolyogtam kicsit a végére. |
Tiffany Bertram"Napjainkban egy fournemouth-i állatkereskedésben"Speedy volt az állatkereskedésben lévő kis bizalmasom. Ő biztosan nem árulna el. Talán butaság, talán túlzóan lázadó típus vagyok, de máig értetlenül állok az előtt, mi bajuk lehet másoknak a tengerimalac színével. Nekem éppenséggel pont bejön. Vagány kis szőrmók..
- Helló! - kaptam el kezem s egyenesedtem ki, a várt, mégis most váratlan srácra. Speedy imádnivaló, de ne felejtsük el miért is vagyunk itt. Szemem sarkából azért lopva eltekintettem az állatok felé, akik a fekete szőrpamacsot kivéve mind legalább fejükkel követték a srác lépteit. Ja, hogy éhesek. Igen, ez is lehet válasz. Ám a nálam lévő jegyzeteim szerint, mely egyelőre a hátizsákom mélyén lapul, léteznek még lények, kik kisugárzásukkal, képességeikkel képesek kommunikációba lépni az állatvilággal. Jobbára a tündérek, esetleg törpök és a farkasok. Az, hogy nem hegyes a füle, nem árulkodó jel, mivel utána néztem, vannak szerek, melyekkel eltakarhatják őket. A törp már elsőre ki lett zárva, mert magas a srác, nálam is magasabb. Ó, igen, a szirének sem kevésbé értenek szót a tengeri lényekkel, ám, eme fajhoz tartozása még sok kérdést felvetne.
- Na igen... aranyos kisteremtés... - somolyogtam némi zavartsággal arcomon. Nehéz lesz úgy kifigyelni, hogy közben odafigyeljek a munkára is és még véletlen sem szabad félreértenie.
- Ja, persze, menjünk.. - bólintottam egyetértően, elvégre nem kis bolyhosok simogatása lesz a feladatom, hanem eladásuk és ellátásuk. Mellékesen pedig ugye megfejteni a srácot.
Csendben követtem, de azért mindig ott volt bennem, hogy bármikor meg is támadhat, szóval résen voltam. Egyből a raktárral kezdtünk, ami nem volt nagyobb, mint egy átlagos pince, pont olyan hűvösnek is bizonyult, de egy hullát eltrejteni, azért macerás volna. Szóval, itt nem volna módi megölnöd, pajtás. Ha csak nem vagy amatőr. De nem annak tűnsz.
- Ó, nem, nem élek ilyen káros dolgokkal. - legyintettem mosolyogva. Kivéve persze a csoki, az alkohol, egyszer -egyszer az alkalmi dolgok ugye, és bizony a Légióval való rosszalodás sem épp jótékony dolog. De nem, dohányozni nem dohányzom. - Nem, tényleg nem hangzik annak. - bólintottam egyet, arra, hogy a leltár könnyű feladatnak tűnik. Aztán haladtunk tovább.
Étkező és lazuló hely. Na, de egy embernek minek kanapé? Gyanús vagy nekem... Csak nincsen olykor--olykor társaságod is? Esetleg többen rosszalkodtok, hm? A többent, véletlen nem falkának hívjátok, hm? Ja, hogy rádió is van. Végtére is egy hangos metal alatt, ki venné észre, ha épp feldarabolsz valamit...?
- Frankó, kis hely... - állapítom meg a gondolataimmal ellentétben. Vagyis nem teljesen. Tényleg menő kis hely.
- Tekintve a múltkori napot, nem sok vevő juthat egy napra... - tettem még hozzá kicsivel később a holmikat nézve. Ahogy pedig mentünk tovább, elértünk a biztonságiszobáig. Bingó! Tudtam én, hogy nem csak dísznek vannak fent. Még jó, hogy nem loptam akkor ott semmit. De így legalább kifigyelhetem melyik zugok nincsenek figyelve.
- Ó, öhm... - elgondolkodtam mit kérdezhetnék, de jobbára nem jutott semmi se az eszembe, pláne, hogy jobban leköt ő maga. - Nem is tudom... Majd szólok, ha eszembe jut valami... Nash... - hívtam a nevén, hogy valamiképp személyesebbé tegyük a beszélgetést, s talán kissé türelmetlenül, de akkor már bele is kezdtem az "ismerkedésbe".
- Te nem fournemouth-i vagy, erre a legutóbb már rájöttem. De akkor melyik városból jöttél? Régóta élsz itt? - érdeklődtem. Aztán gyorsan hozzá tettem. - Csak azért kérdem, mert jófejnek tűnsz és én már elég régóta itt élek... - ami nagy kamu - és akár munkán kívül is lóghatnánk együtt. Mármint, ne értsd félre, ez nem randi, csak öhm... körbe tudnálak vezetni... ha úgy van. - elég gyatra magyarázat és még jómagam is kezdtem totál elsüllyedni, miket össze nem hordok, de így jött ki a lépés. Az igazság még mindig rejtve volt. |
Az biztos, hogy a múlt heti utolsó melós napom kifejezetten érdekes volt, hiszen nem gondoltam volna, hogy pont Tiffany fog rám találni, nem pedig fordítva. Szinte sokkoló de mégis örömteli volt ez számomra, bár igyekeztem nem mutatni azért. Persze így is lehet gyanakszik rám, hiszen mit ne mondjak az állatok elárultak, hiába igyekeztem ezt az etetéssel leplezni. Ő is lény, ráadásul nem egy buta lány, ezért is mondtam csak annyit neki, hogy nem vagyok gyakori faj itt a Földön. Konkrétan itt se lehetnék, de ez lényegtelen. Mások is lejönnek, megint mások itt is ragadnak hiszen vagy kegyveszett vagy bukott lesz belőlük. Sajnálom őket, de tényleg. Főleg ha olyan miatt történik ez, hogy valakit védenek, esetleg beleszeretnek valakibe amíg itt lent vannak. Semmi rosszat nem tesznek ezzel, mégis büntetik őket. Mintha megöltek volna valakit vagy ilyesmi, pedig ezeknek még a közelükben sincsenek. Mégis példát statuálnak velük ami számomra érthetetlen. Akik ölnek, vagy súlyosabb bűnt követnek el azok persze megérdemlik, de miért olyan nagy bűn az ha valaki védelmezni akar olyat aki számára fontos?
Hasonló gondolatok közepedte álltam neki egy újabb melós napnak, ám hamar észhez térített a csengő megszólalása. Ó, tényleg most lesz Tiffany első napja. Szinte majdnem el is felejtettem, pedig a főnökasszony mondta, hogy számítsak rá és tanítsam be.
- Jó reggelt! - köszöntem neki a hátsó raktárból bár nem tudom mennyire lehetett hallani, hiszen a madarak nagyon élénkek még ilyenkor amíg nem kapnak enni. Először mindig a raktárkészletet kell rendeznem és ellenőriznem és csak utána állhatok neki az etetésnek. Nem véletlen, hiszen ha valamilyen étel vagy esetleg alom hiányzik a készletről azt aznap gyorsan meg tudom rendelni, hogy holnapra megérkezzen. Így van mindig biztosítva az, hogy hamar fel van töltve minden. Hamar összeírtam mindent ami hiányzott, bár nem volt hosszú a lista, hiszen sokáig nem szoktam várni a dolgokkal, így a kis jegyzettömbömet szórakozottan forgatva léptem ki, hogy körbenézzek merre van a lány.
- Ó, úgy tűnik Speedy hiányolt téged - sejtettem hogy az állatka ketrecénél fogom találni, ha már a múltkor ennyire összebarátkoztak akkor teljesen logikus, hogy oda megy először. Én se tennék másképp az biztos. Bár nekem itt nincsenek nagy kedvenc állataim, hiszen valójában az összeset egyformán szeretem és mindig örülök neki ha jó kezekbe kerülnek. Ezért is igyekszem a vásárlóknak mindent elmondani amit kell a gondozásukkal kapcsolatban.
- Elnézést hogy megzavarlak titeket de gondolom nem ártana egy kis körbeigazítás - mondtam picit mosolyogva. Persze nem leszólásképp jegyeztem ezt meg, inkább viccelődni próbáltam. Ha idővel rávitte a lélek, hogy elszakadjon a kis állattól csak akkor magyaráztam a dolgokat
- Erre van a raktár, hátul van egy kijárat ahol be szokott érkezni az összes szállítmány és ott van a kijelölt dohányzó helyiség is ha esetleg cigizel. A szállítmányok pakolásával nem kell foglalkoznod, azok elég nehezek sokszor, majd elintézem azokat én, ám naponta egy kis leltárt kell mindig csinálni és a hiányzó dolgokat adatbázisba kell írni majd megrendelni a gépen. Persze majd ezt is megmutatom, egyáltalán nem egy bonyolult dolog, nem kell félned tőle - ingattam picit a fejemet majd vezettem tovább egy újabb részébe az üzletnek ami a vevők szeme elől rejtve volt. Nem kell nekik mindenről tudni nemde?
- Ez az étkező és lazuló helyiség is egyben. Van hűtő és mikró is mint látod, szóval ha hozol valami kaját otthonról vagy veszel valamit itt nyugodtan leülhetsz és megeheted. Kanapé is van, meg rádió is, lehet zenét hallgatni, hiszen tudja a főnök, hogy vannak úgymond...üresjáratok mikor nincs vevő. Főleg olyan dél körül, mert akkor még dolgoznak az emberek, nincs nagy forgalom akkortájt. Eleve a délelőtti órák lazábbak, ilyenkor több idő jut mindenre, ekkor érdemes az állatokkal is foglalkozni, etetés, almolás ilyesmi. Majd úgyis kitapasztalod meg te is rájössz erre - a fejemmel biccentettem a kis tévé felé a pont a kanapéval szemben volt - Ott van a kamera is ahol lehet látni, hogy jött-e új vevő az üzletben, így szemmel lehet tartani a dolgokat hiába vagyunk itt hátul - kicsit a hajamba túrtam szórakozottan, hogy mégis mi lehet még de egyelőre semmi sem jutott eszembe, ezért megjegyeztem:
- Ha van még kérdésed nyugodtan mondjad, mert biztos van még valami amit kihagytam - reggel van még nekem is, nem tehetek róla. Igazából már régóta ébren vagyok hiszen hajnalban vissza kellett mennem fel az álca kedvéért ugye. Így jár aki szabályokat hág át ugye. |
Tiffany Bertram"Napjainkban egy fournemouth-i állatkereskedésben"Első nap az új munkahelyemen. Jobban izgultam, mint mikor pályakezdőként beléptem a központi kórházba nővérnek állva. Pedig oda azért mentem, mert létfontosságúnak tartottam, hogy legyen pénzem, legyen miből fizetnem a lakást, a cuccaim, kajám... ilyeneket. Aztán egy hónapnyi fáradalmas idő elteltével döbbentem rá, hogy ez a pénz távolról sem lesz elég egy városi lakásra, ha ruhára költeném is, nagyon megkéne fontolnom, mert csak egyet tudtam volna venni a kinézetekkből és ami a kaját illeti... az éjjel-nappali nasizás még a vámpíroknak sem tesz jót. Bár szerencsére az alakomra ügyelek. A pénz azonban messze nem volt elég céljaimhoz. Ez azonban teljesen más. Ide nem azért jövök, hogy tömjem a zsebem - ha csak nem szotyival - hanem, hogy kiderítsem miféle teremtmény is ez a srác és van e esélyem megvédeni tőle a kis szőrcsomókat. Még az is megfordult a fejemben, hogy a művészetbe torkolló gyilkosságokat vele kezdhetném. Mondjuk egy vikingek által kitalált vérsas formájában... Jól állnának neki a szárnyak. No persze nem vagyok én ennyire elvetemült, ha nem szolgált rá, nem fogom kerüldözni vagy hátba szúrni, ám bár jól lehet, nem árt vigyázni az itteniekkel. Dariust is sokan tartják jófejnek és remek üzletembernek, de azt vajon hányan tudják, hogy az ajtó mögött egy huszonéves szeretőt tart? Hogy mert nem bírt gumit húzni, nem hajlandó hibáját jóvá tenni. Ahh, nem egyszerűen nem óhajtja, de még utálkozik is.
Nem kellett korán mennem, nem is vagyok koránkelő típus, de azért a csuklyám a fejembe volt húzva. A nap miatt is, és mert... megszokás. Csak a hátizsákom cipeltem magammal, lényegében mindig ez van nálam, mivel az életemet hordozom benne. Ha Darius egy nap odébb állna, nálam van minden cuccom. Egyik kezemmel a hátizsákot tartottam hátamon, másikban a gyurma radírt gyömöszölgettem a markomban. Szégyenletes, de jobbára a feszültségem elűzéséhez használom, semmint firkálmányok radírozására. A srác.. tuti homlokon csapná magát, ha ezt látná...
- Helló! - léptem beljebb, ahogy az ajtó feletti csengő, ahogy anno, most is jelezte érkezésem. Egyelőre csupán élőket kerestem, aki majd körbevezet, tanít, magyaráz. A mi esetükben leginkább a srácra számítottam. De ha nem hellózott vissza senki, nos... megtanultam önálló lenni, simán feltalálom magam.
Azért az ideiglenes néma csendben kihasználtam eyedüllétem és odamentem a kis vinnyogó szőrmókokhoz és a ketrechez hívva Speedyt, mosolyogva megsimogattam mutató ujjammal aprócska nóziját. - Szia te kis imádnivaló! |
Ha nem bírod el a választ, ne is tedd fel a kérdést!
Lezárt kör |
[10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
