|
Témaindító hozzászólás
|
2021.05.22. 20:33 - |
Ez az élet egyik nagy tragédiája: hogy valami, valami mindig történik.
Lezárt kör |
[18-1]
 Ji-Woon Hak"Everything black"- Óóó, már azt hittem nálatok mondhatni az a "legmagasabb szint". A lilás bőr, a vérben úszó szemek... Így már minden tiszta. - bólogattam, minek után tisztázódott, hogy itt tévesztettem egy cseppet. Nem tudtam, hogy ketté váltak. De akkor is tény, hogy a vámpírok közt is akad elvetemültebb. És hiszem, hogy a kislány sem áll ettől távol.
- Nem egyszerű? Itt nem az egyszerűségről beszélek, pici lány. Ez szerintem pont akkora őrültség tőled, mint Dariustól, hogy alkut kötött velem. S bármennyire is szeretné majd meggátolni, vagy az utolsó pillanatban visszatáncolni, nem lesz rá lehetősége. Én tartom a szavam, elvárom, hogy ő is így tegyen. Pláne, hogy feléd is teszek kitérőt. Tudod, ahogy ti mondjátok, az üzlet az üzlet. És úgy ment bele, hogy tudta mi lesz a következménye.
- Persze nem akarok és nem is fogok beleszólni. Túl angyali volna tőlem, ha akárkiért is akár színlelt aggodalmommal fordulnék. - vontam vállat. Őszintén szólva el sem tudnám képzelni, hogy a nagy szónoklataim mellett bárki mellett is elszegődjek, mint valami igazán elcseszett őrangyal. Bár az biztos, hogy az illetőnek nagyon menő őrangyala volna.
- Egy vénséges halandó szerint, aki egész életében bizalom nélkül él, megkeseredik az évek alatt. - jegyzem meg, bár fogalmam sincs ez mennyire érvényes rájuk élőholtakra. De tény és való, hogy ebben a dologban egy cipőben járnuk. Ha akarnék sem bízhatnék meg senkiben. S miért? Mert démon vagyok. A legtöbben - ha csak nem mindenki - csak a lehetőségre vár, hogy el vághassa a torkom. Vagy hasonló...
- Ez bizony, így van. - bólogattam egyetértően, hogy lényegében azért létezünk, hogy mi lehessünk a kisördögök a vállukon. - Ha nem volna emberi gonoszság, a Pokol se létezne... De ha tudnád, hányan sülnek ott jelenleg is azzal a nagy jóságukkal. - forgatom szemeim elmosolyodva. Viszont csipkelődésére csak vigyorra húztam ajkaim, és nagyot sóhajtottam mellé.
- Egy talált kulcs csomó is lehet púp az ember hátán. Vagy kinyithat vele ajtókat, esetleg zárakat... Ez rajta múlik... - biccentettem oldalra fejem.
Mindenesetre idejében tovább álltam, mert ott úgy sem láttak szívesen, de még éppen elég késő volt, hogy elbóklásszak az utcákon. Még a plüssöket is be kell gyűjtenem, mielőtt még valami hajléktalan megpályázná őket...
 Darius M. Bertram"Néha még a minden sem elég."Amint a démon odébb állt, én visszasétáltam immáron üres kézzel, mert a jelnelegi étvágyam is elment, minek után teli voltam feszültséggel, amiatt, hogy kettesben maradtak, s amiatt, mert úgy érzem ki lettem hagyva valami fontosból. Amara miatt is aggódtam. Nem rángatnám bele veszélyes dolgokba - mégha jól tudom is, hogy ő se semmi - bár ezzel már eléggé elkéstem. Hamar vissza is ültem vele szembe, bár még mielőtt bármit is mondhattam volna megelőzőtt. Megjegyzésére viszont félmosolyra húztam jakaim, tudván mire célozgat.
- Ami azt illeti... Van már egy kiszemeltem, de egyelőre még nem sikerült vele összefutnom... - mosolyogtam. AMi bizonyos, hogy legyen bármennyire is elvetemült egy sötét boszorkány, úgy gondolom készséggel fog segíteni, ha egy démon elűzéséről van szó. Az üzletelést ezzel pedig le is tudtuk, így nem volt más hátra, mint eliszogatni az estét, és bízni a legjobbakban...
Lezárt kört
|
 AMARA E. COLLINS"our destiny to rule over all others"
Elég fura helyzet volt egy démonnal az erkölcsökről beszélgetni és egyéb hasonló dolgokról. Talán ha nem így találkoznak Amara még kedvelte is volna Morit. Azt leszámítva, hogy mellette sosem érezhette magát biztonságban, mert mint tudjuk egy démon akárkit, akármikor megszállhat, és ez lássuk be eléggé feszéjezni tudja nem csak az embereket de természetesen a vámpírokat is. És lássuk be, Amara nem szerette ha nem Ő irányít. – Oh, ne tévessz össze a vérszipolyokkal minket kérlek. – rázta meg a fejét – Nem mondom, hogy én makulátlan lennék, oh, nem… - felesleges lett volna azt mondani, hogy ő nem öl embert, mert ez aztán tényleg szemen szedett hazugság lett volna. Volt, hogy saját kezűleg végzett emberekkel, volt, hogy a cége kizsákmányoló tevékenységébe haltak bele páran. Kár is lett volna tagadni, de miért is tette volna. Vámpír volt, az életéhez tartozott a vér és persze a halál is, természetesen mások halála. De ez így van rendjén, hiszen a ragadozó sem érez bűntudatot, ha éhségét csillapítandó végez egy másik állattal. Ellenben a démonok, nos, nem éppen ezért öltek, sokkal inkább kedvtelésből és ez volt az oka, hogy Amara ennyire ódzkodott, hiszen kedvtelésből őt is bármikor akár meg is ölheti, öröklét ide vagy oda. De természetesen eme bizonytalanság egy pillanatig sem mutatkozott rajta, ezeket az érzéseket már réges-régen megtanulta úgy elrejteni, hogy sokszor saját maga számára sem tűntek fel.
- Nem vagyok naiv, tudom, hogy ez nem egyszerű feladat, de ha bele sem kezdek, akkor biztosan veszett ügy. – vágott vissza. Nem szerette, ha naivnak hitték, ha úgy gondolták álomvilágban él, mert hát lássuk be eddig, amit kigondolta azt azért véghez is vitte, nem csak álmodozott és magyarázott, nem, cselekedett is. És bizony, amit Ő elhatározott, az úgy is történt, azt senki nem állította, hogy gyorsan vagy könnyen ment volna, de a kitartás mindig meghozza a gyümölcsét.
- Szó sincs itt bizalomról. – legyintett kissé türelmetlenül – Senkiben sem bízom, ez a titok. – avatta be Morit is, hangja kissé gúnyos volt.
- Én azon gondolkodom folyton, hogy minek léteznek démonok egyáltalán… - kontrázott gonosz mosollyal. – Talán, hogy próbára tegyenek… - mondta kissé elgondolkodva, de végül csak megvonta a vállát. – Mindenesetre csak púp vagytok mindenki hátán, de ne vedd sértésnek. – mondta ironikusan, egy félmosoly kíséretében.
De végülis csak sikerült megegyezniük, ami azt is jelentette, hogy szemmel is kell tartani ezt a kis démont, hogy a vadászok kicsinálásán túl ne csináljon semmi őrültséget. és Sebastiant se csinálja ki. Remek napoknak nézünk elébe… - futott végig a fejében ez az ironikus gondolat. Ahogy Mori távozott úgy szakadt fel egy megkönnyebbült sóhaj Amarából. Addigra Darius is visszatért így vele nézett szembe, megingatva a fejét. – Remélem van a tarsolyodban egy jó démonűző boszi… - jegyezte meg, miközben megmasszírozta a fejét, mint akit kellemetlen fejfájás gyötör. - Mert szeretnék vele találkozni. - dőlt előre gonosz mosollyal az arcán - Mondjuk most azonnal! |
Ji-Woon Hak"Everything black"Meggyőződésem, pontosabban, inkább sok évnyi tapasztalattal a hátam mögött, úgy gondolom, hogy az emberek és a természefelettiek teljesen igazságtalanul tartják magukat jobbnak, többnek, mint speciel minket. Az nem tagadom, hogy mi magunk vagyunk a megtestesült gonoszak, de szörnyek nem születni kell, az illető azzá válik. Vicces is volna leszörnyikézni egy kisbabát, nem? Mikor undorral a szemükben, rá ordítanak, hogy te utolsó féreg, nem feltétlen tiltakozom, de előszeretettel bizonyítom be általuk, hogy azért ők sem épp a megtestesült szentek. S mikor választás elé állítom őket - általában elég kellemetlen elé -, és bebizonyosodik, hogy igazam van, az igazság fojtogató érzése végett próbálnak meg rám ijeszteni, elkerülni a valóságot. Megértem. Szívás, mikor a tudtodra adják, hogy nem is vagy akkora király, mint amekkorának gondolod magad, de attól még így van.
A kislány szemei is szinte szikrákat szór, annyira dühöng legbelül, pusztán azért, mert itt vagyok. Elítél - amit persze valahol megértek -, de közben őt mégsem bántottam, és ami azt illető, bizotos vagyok benne, hogy az ő kezei sem tiszták, de én mégsem ítélem el emiatt. Nem gyűlölöm, vagy undorodok tőle. Már csak azért sem, mert szerintem csinos, és ha világos ruhákba járna, még csinosabb is lehetne. De visszatérve a témához, tudom, hogy nagyon ellentétes gondolataink támadnak a másikkal ellentétben. Tudom, hogy az alku ellenére is megölne, ó hát ez a homlokára van írva, de ez ellen sem tudok mit tenni. Fárasztó és értelmetlen volna bizonygatni, hogy butaságból ítélkezik, mert a gyűlölet egy olyan vakságot okozó lepel, melyen át csak kevesen képesek átlátni. De ki vagyok én, hogy a jóság útjára tereljem a báránykákat, nem igaz?
Az viszont kétségtelenül érdekelt engem is, milyen lehet érzésekkel együtt élni. Mármint mi démonok jobbára minden nélkül születünk, az örömöt is csak akkor érezzük, ha célt érünk, mondjuk megölünk valakit, akit élvezett megölni. Haragot kevesebben éreznek nálunk, mert sokszor nincs mi indolkolja. Megölni nem tudnak, s ha csak a Pokol ura úgy nem dönt, hogy elég volt, akkor nincs is mitől tartani, csak várni, míg valaki meg nem idéz. Bár meg lehet én vagyok túl optimista ezzel, de csak mert tudom, hogy engem mindig visszahoznak. Hogy ki... nos az maradjon az én titkom...
- Aki szárazra szív egy embert, csak mert miért ne, az nekem nem tűnik túl empatikusnak... De ez saját meglátás... - vigyorodom el. Na ha most azzal jön, hogy hát ő nem csinál ilyet... - A fölényekedésen kívül szerintem a vámpírok nem sokat képesek érezni... - tettem hozzá, noha ő egyből tagadta mindezt. Legalábbis állította, hogy nincs igazam. De bezzeg, ha példát kértem volna, jött volna a morcos oldalra tekintés, meg zavart száj húzás. - Ó, hát persze... - és ezzel igazából engem erősített meg. Másra mutogatni mindig könnyebb, de ő bizonyosan érzések híján van. Ezen túllendülve azonban áttértünk a munkára, amit én kíváncsian hallgattam. Hát mit ne mondjak ezzel nem adott túl sok infót az illetőről. És ha mind magas? A komor kinézet szerintem nálunk alap dolog. Hát jó, de én előre mosom kezeim, ha véletlen őt akasztom kampóra. Azt nem tudtam még, hogy ismerem az alakot. Ellenben azt elém tárta miféle szándékkal engedi magához közelebb, mint a többit. Érdekes, és még talán egész hihető is...
- Ó, kislány, ennyire még te sem lehetsz naív, mégha ki is lenne tiltva az összes, vadászok mindig lesznek itt, ahogy mi belőlünk is. - magyaráztam, bár engem különösebben nem zavarnak a halandók, főleg úgy nem, hogy már tudom miként teszek a jövőben, amennyiben Darius és a többiek is ehhez tartják maguk. Ha nem, nos akkor én is nagyon bosszús leszek, és megtöröm mindet.
- Szóval vámpír létedre megbízol egy emberbe, egy vadászban? Mókás... - vigyorodom el sokatmondó arckifejezéssel. - Bár, ha azt vesszük, hogy éppen egy démonnal diskurálsz... Viccesek vagytok ti vámpírok. Főleg mikor ezekután a napon végzitek. Ilyenkor azért elgondolkodom, hogy minek is éltek több száz évig... De nem sértegetni akarlak titeket, félre ne értsd... - bár jórészt ez vehető ki a szövegemből, pedig minden kegyetlenkedés nélkül szándékoztam kifejezni magam. Kiittam kérdése előtt a poharam tartalmát, majd számít húzva hátra dőltem a székemben, míg nem elvigyorodva felnéztem rá. - Hát, hogy a fenébe ne? - vigyorogtam, majd végig nyalva alsó ajkaimon felkeltem az asztaltól. Ó, ki érzem én, ha valaki rejtegetni is próbálja, mennyire nem lát szívesen. Mondjuk ehhez nem kell nagy ész, tudom, hogy a démonokkal mindenkinek fentartása van. Vicces, hogy főleg csak velünk, mert hát... egy vámpírnak sem véletlenül kell engedélyt, hogy beléphessen a ház ajtaján...
Magamhoz vettem a baseball ütőm és vállamra kapva elnéztem a rosszalóan felénk tekintgető Darius felé, majd biccentettem neki egyet, hogy nyugodtan visszacsücsülhet, jómagam pedig elhagytam a klubbot. |
AMARA E.COLLINS"our destiny to rule over all others"
Mondhatni jó nagy slamasztikába keveredtek Dariussal, de hát ilyen a vámpírok élete, sosincs nyugtuk, de hogy egy démon szorítsa sarokba őket, az aztán abszolút nem tetszett neki, ahogy az sem, ahogy egy nemtörődöm legyintéssel küldte odébb vámpír társát. Ezt az arcátlan tiszteletlenséget… - futott végig a gondolatain, ahogy mérgesen pillantott Morira, majd tekintetével követte, ahogy Darius kicsit odébb megy. Látta rajta, hogy neki sem tetszik ez a helyzet, ahogy Amarának sem. Nem mintha tartott volna Moritól, nem nagyon félt senkitől, talán ez vakmerőségnek tűnhetett, de… nem ez tényleg vakmerőség volt Amara részéről, és lehet meggondolatlanság is, de Ő már csak ilyen volt. A túlzott magabiztosság néha veszélyes is lehet. A hosszú évek során, amit eddig leélt, ugyan nem volt rá gyakran precedens, hogy démonokkal kerüljön szembe, de aki vámpíroktól származik és a vérvonalában boszorkány ősök is megtalálhatóak; na jó csak egy, de nyilván nem hangoztatta, hiszen nem feltétlen volt büszke minderre; az tud egy két dolgot ezekről a lényekről is. Ráadásul Amara amúgy is hajlamos volt arra, hogy elbízza magát, de végülis sosem hiába, hiszen alapos volt, mindent igyekezett a legtökéletesebben megtervezni. Most ugyan ez az egész helyzet teljesen váratlanul érte, de azt senki nem állította, hogy az improvizálás ne lenne az erőssége, egy üzletasszonynak természetesen ebben is remekelnie kellett.
Ahogy Mori közelebb húzódott hozzá Ő úgy húzódott távolabb tőle, leplezetlen undorral az arcán. Egy percig sem titkolta, hogy abszolút nem szimpatizál Morival. De végülis csak sikerült rendeznie az arcizmait. Amikor említette, hogy Darius aggódik érte, egy félmosoly kíséretében a férfi felé pillantott. Én is aggódom érted… - de el is hessegette ezt a gondolatot. Most nem ennek volt itt a helye. Ha letudták ezt a kellemetlen csevejt majd aggódhatnak egymásért, de addig is mindkettőjüknek meg kell keményíteniük magukat és szembenézni azzal, ami jön.
- Mégis ki mondta, hogy nekünk nincsenek érzéseink? – tette fel a kérdést pimaszul felhúzva egyik szemöldökét – Valaki nagyon félreinformált. – dőlt hátra a székben, miközben rávilágított, hogy téved. Ugyan gyengéd érzelmeket nem nagyon tápláltak, de hogy egyáltalán ne lennének érzéseik, az azért túlzás volt. Hiszen Amara sokszor volt igencsak dühös, Dariust is kedvelte, szóval ez így nem volt igaz.
- Azt nem mondtam, hogy én érzek bármit is. De nem szeretném, ha a munkám kárba veszne, nehéz jó alapanyagot találni. – magyarázta magabiztosan. – Magas, komor kinézetű. Sebastian a neve, csak pár vadászatot vállal el annak a csapatnak, szóval nem is kéne, hogy a kis bázisukon legyen. – hát nagyjából ennyit tudott róla, meg azt, hogy nem csókol rosszul, és hogy egy arcátlan, tiszteletlen, kistílű vadász, de mindezt Morinak nem volt szükséges tudnia. – Szeretném vadászmentessé tenni a várost, de a sors iróniája, hogy ehhez szükségem van egyre, hogy mindig tudjam merre ólálkodnak és miben sántikálnak. Ha úgy tetszik egy belső ember. – úgy gondolta jobb, ha elmondja, hogy mégis mit tervez, akkor talán hamarabb szabadul, és nem is hazudott, hiszen valóban ezt szerette volna elérni. Remélte, hogy a válasz Mori megelégedésére szolgál, mert így vagy úgy, de csak ezt a választ nyújthatta. – Akkor megegyeztünk? – tette fel a kérdést. Szeretett volna már szabadulni, minél távolabb tudni magától a démont. Mert minél előbb tűnik el innen annál előbb tud azon dolgozni, hogyan is fogja Ő és Darius eltűntetni ezt a démont. Valószínűleg egy boszira is szükség lehet, de mindent a maga idejében. |
Ji-Woon Hak"Everything black"Meggyőződésem, pontosabban, inkább sok évnyi tapasztalattal a hátam mögött, úgy gondolom, hogy az emberek és a természefelettiek teljesen igazságtalanul tartják magukat jobbnak, többnek, mint speciel minket. Az nem tagadom, hogy mi magunk vagyunk a megtestesült gonoszak, de szörnyek nem születni kell, az illető azzá válik. Vicces is volna leszörnyikézni egy kisbabát, nem? Mikor undorral a szemükben, rá ordítanak, hogy te utolsó féreg, nem feltétlen tiltakozom, de előszeretettel bizonyítom be általuk, hogy azért ők sem épp a megtestesült szentek. S mikor választás elé állítom őket - általában elég kellemetlen elé -, és bebizonyosodik, hogy igazam van, az igazság fojtogató érzése végett próbálnak meg rám ijeszteni, elkerülni a valóságot. Megértem. Szívás, mikor a tudtodra adják, hogy nem is vagy akkora király, mint amekkorának gondolod magad, de attól még így van.
A kislány szemei is szinte szikrákat szór, annyira dühöng legbelül, pusztán azért, mert itt vagyok. Elítél - amit persze valahol megértek -, de közben őt mégsem bántottam, és ami azt illető, bizotos vagyok benne, hogy az ő kezei sem tiszták, de én mégsem ítélem el emiatt. Nem gyűlölöm, vagy undorodok tőle. Már csak azért sem, mert szerintem csinos, és ha világos ruhákba járna, még csinosabb is lehetne. De visszatérve a témához, tudom, hogy nagyon ellentétes gondolataink támadnak a másikkal ellentétben. Tudom, hogy az alku ellenére is megölne, ó hát ez a homlokára van írva, de ez ellen sem tudok mit tenni. Fárasztó és értelmetlen volna bizonygatni, hogy butaságból ítélkezik, mert a gyűlölet egy olyan vakságot okozó lepel, melyen át csak kevesen képesek átlátni. De ki vagyok én, hogy a jóság útjára tereljem a báránykákat, nem igaz?
Az viszont kétségtelenül érdekelt engem is, milyen lehet érzésekkel együtt élni. Mármint mi démonok jobbára minden nélkül születünk, az örömöt is csak akkor érezzük, ha célt érünk, mondjuk megölünk valakit, akit élvezett megölni. Haragot kevesebben éreznek nálunk, mert sokszor nincs mi indolkolja. Megölni nem tudnak, s ha csak a Pokol ura úgy nem dönt, hogy elég volt, akkor nincs is mitől tartani, csak várni, míg valaki meg nem idéz. Bár meg lehet én vagyok túl optimista ezzel, de csak mert tudom, hogy engem mindig visszahoznak. Hogy ki... nos az maradjon az én titkom...
- Aki szárazra szív egy embert, csak mert miért ne, az nekem nem tűnik túl empatikusnak... De ez saját meglátás... - vigyorodom el. Na ha most azzal jön, hogy hát ő nem csinál ilyet... - A fölényekedésen kívül szerintem a vámpírok nem sokat képesek érezni... - tettem hozzá, noha ő egyből tagadta mindezt. Legalábbis állította, hogy nincs igazam. De bezzeg, ha példát kértem volna, jött volna a morcos oldalra tekintés, meg zavart száj húzás. - Ó, hát persze... - és ezzel igazából engem erősített meg. Másra mutogatni mindig könnyebb, de ő bizonyosan érzések híján van. Ezen túllendülve azonban áttértünk a munkára, amit én kíváncsian hallgattam. Hát mit ne mondjak ezzel nem adott túl sok infót az illetőről. És ha mind magas? A komor kinézet szerintem nálunk alap dolog. Hát jó, de én előre mosom kezeim, ha véletlen őt akasztom kampóra. Azt nem tudtam még, hogy ismerem az alakot. Ellenben azt elém tárta miféle szándékkal engedi magához közelebb, mint a többit. Érdekes, és még talán egész hihető is...
- Ó, kislány, ennyire még te sem lehetsz naív, mégha ki is lenne tiltva az összes, vadászok mindig lesznek itt, ahogy mi belőlünk is. - magyaráztam, bár engem különösebben nem zavarnak a halandók, főleg úgy nem, hogy már tudom miként teszek a jövőben, amennyiben Darius és a többiek is ehhez tartják maguk. Ha nem, nos akkor én is nagyon bosszús leszek, és megtöröm mindet.
- Szóval vámpír létedre megbízol egy emberbe, egy vadászban? Mókás... - vigyorodom el sokatmondó arckifejezéssel. - Bár, ha azt vesszük, hogy éppen egy démonnal diskurálsz... Viccesek vagytok ti vámpírok. Főleg mikor ezekután a napon végzitek. Ilyenkor azért elgondolkodom, hogy minek is éltek több száz évig... De nem sértegetni akarlak titeket, félre ne értsd... - bár jórészt ez vehető ki a szövegemből, pedig minden kegyetlenkedés nélkül szándékoztam kifejezni magam. Kiittam kérdése előtt a poharam tartalmát, majd számít húzva hátra dőltem a székemben, míg nem elvigyorodva felnéztem rá. - Hát, hogy a fenébe ne? - vigyorogtam, majd végig nyalva alsó ajkaimon felkeltem az asztaltól. Ó, ki érzem én, ha valaki rejtegetni is próbálja, mennyire nem lát szívesen. Mondjuk ehhez nem kell nagy ész, tudom, hogy a démonokkal mindenkinek fentartása van. Vicces, hogy főleg csak velünk, mert hát... egy vámpírnak sem véletlenül kell engedélyt, hogy beléphessen a ház ajtaján...
Magamhoz vettem a baseball ütőm és vállamra kapva elnéztem a rosszalóan felénk tekintgető Darius felé, majd biccentettem neki egyet, hogy nyugodtan visszacsücsülhet, jómagam pedig elhagytam a klubbot. |
AMARA E.COLLINS"our destiny to rule over all others"
Rengeteg gondolat kavargott a fejében; hogy miért nem távolították már el ezt a pokolfajzatot a föld színéről, minek vannak itt a pokolkutyák ha nem végzik a dolgukat, és küldik vissza ezeket a söpredékeket oda, ahová valók és hogy mégis mi a fenét művel itt egy démonnal. De a központi gondolat az volt, hogy milyen szívesen ugrana fel a helyéről és szaggatná darabokra ezt az ocsmány démont, ha már az állítólagos rendfenntartók nem végzik a dolgukat rendesen. Mindent nekem kell csinálnom, mert csak az van elintézva amit saját magam csinálok... - gondolta dühösen. Nem véletlen gyűlölte teljes szívéből a démonokat, és nem is véletlen kerülte a velük való találkozást, nem, hogy üzletelést. Hiszen abból még soha semmi jó nem sült ki, főleg nem a másik fél számára. Kissé dühösen pillantott Dariusra, hogy képes volt mindezt rászabadítani, ugyanakkor azzal is tisztában volt, hogy üzlettársának nem volt sok választása, amikor ez az őrült berontott a klubba és vérengzést rendezett. Nem tudta, hogy Ő miként is reagált volna. Talán kevésbé higgadtan, valószínűleg megpróbált volna végezni a démonnal. Hiszen senki sem rondíthat bele az Ő üzletébe következmények nélkül. De ki tudja, talán ugyan úgy cselekedett volna, mint Darius. Végülis nem volt a legrosszabb húzás, ezt be kellett látnia. Megpróbálják kihasználni a céljaikhoz aztán pedig eltüntetik a színről. Veszélyes játszma volt, ez igaz, de beválhatott. És most neki is okosan kellett játszania, úgyhogy a dühét most visszafogta és hagyta, hogy Mori úgy beszéljen, ahogy akar, anélkül, hogy kommentálta volna. Oh édes Istenem, de nehéz ez. Persze mindezt gonosz, már-már gyilkos mosollyal hallgatta végig. Alapvetően nem volt egy hidegvérű gyilkos a démonnal ellentétben, de hazugság lett volna azt állítani, hogy Ő ártatlan lett volna, hiszen sokak vére tapadt már a kezéhez, akik nem éppen viselkedtek úgy, ahogy kellett volna. Remélem tudod, hogy a megfelelő alkalommal, kicsinállak… - gondolta miközben azt kellett hallgatnia, hogy milyen neveken hívja és még fenyegeti is. Alapesetben talán ez lett volna az utolsó csepp a pohárban, de most nem. Elég nehéz feladat volt, de ha már Darius ennyit dolgozott ezen, akkor csúnya dolog lett volna így belerondítani, na meg hát ki tudja mit ajánlott ennek a kis dögnek.
- Csupán csak pár vadász szeretné, ha eljátszadoznál velük. – magyarázta, úgy formálva a szavakat, mintha csak a démonnak tennének szívességet, hogy adnak neki egy kis szórakozást. – Biztos könnyedén megtalálod őket. Van köztük egy roppant irritáló egyén is, rá élve lenne szükségem. Szeretnék én is szórakozni egy kicsit. Mit gondolsz, képes vagy erre? – természetesen tudta, hogy gyerekjáték lesz számára ez az egész, de itt most az volt a lényeg, hogy felkeltse a démon érdeklődését. Azt meg sem említette, hogy ne is merészeljen a cég közelébe menni, hiszen tudta, hogy ez bizony felhívás lenne keringőre. Most kell észnél lenni, amikor az ember, vagyis a vámpír lánya egy démonnal üzletel. Micsoda őrültség. Egy újabb feladat a nyakamba, hogy szemmel tarthatom, hogy mit és hol csinál. – a hosszú évek során, amit már le élt, még soha nem érezte azt, hogy ilyen kockázatos és őrült dologra adta a fejét, főleg mert ez volt az első alkalom, hogy egy démont engedett a köreibe. Nagyon nem tetszett neki ez az egész helyzet. Szeretett Ő irányítani, azt érezni, hogy teljes mértékben az Ő kezében van a gyeplő. De most ez nem így volt, szóval igencsak frusztrált hangulat kerítette hatalmába, amit általában csak nagyon ritkán érzett. |
Darius M. Bertram"Néha még a minden sem elég."Mikor Ji-Woon először rontott be hozzánk és kezdte mészárolni a vendégeim - ezzel nem kis pánikot keltve -, úgy éreztem elé kell álljak, hogy megállítsam. Nem vagyok hülye, de gyáva sem, noha tisztában voltam vele, hogy ha igazán akarna, ki tudna játszani, végtére is egy démon, aki gondoltában megszállhat és még jót is szórakozna rajta. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy megdolgoztam azért, amit felépítettem, és nem volt mindig könnyű, sőt, vért izzadtam érte. Ez a klub fontos nekem, mondhatni mindenemet jelenti. Így érthető, hogy kiálltam érte. Eleinte persze játszott, illegette magát, de addigis míg beszéltünk - meglehetősen normális hangnemben - nem öldöste a lényeket, akik közben szépen ki tudtak osonni. A beszélgetés alatt pedig elég hamar ráébredtem, hogy még egy visszajáró démonnak is van gyengéje. Ezt akartam felhasználni - nem feltétlen ellene -, de Mori okkal bizalmatlan, még démoni mivoltán túl is. Ha valami csoda folytán egy élet kioltása se tapadna a kezéhez sem fogadná el a világ nagy része, mert egy démon. Nem tudtam a bizalmába férkőzni, ellenben azt ő is kiérezte, hogy védelmezni akarom, ami az enyém. Bizonyára kapóra jöhettem neki, mint félnótás - vagy szimplán csak unta már ezt a folyamatos semmit tevést - ezért ajánlatott tett, ami kétkedve és nagyon nem akaródzóan, de elfogadtam. Nem kötöttünk vérszerződést és még csak egy kézfogást sem ejtettünk meg, így mondhatni nem is hivatalos a dolog, de tudom, hogyha megpróbálnám kijátszani és ő észrevenné, nem bocsájtkozna újabb lehetőségbe, egyből tönkretenne mindent, aztán megölne engem is. Nem mentegetőzöm, de bizony sarokba lettem akkor ott szorítva.
Mikor Amara belekezdett a mondatába, azt hittem a sorok közt majd lehurrog, vagyis még csak leplezni sem leplezné, ami a képembe vághat. De nem így tett, és bár ez valahol meglepően aranyos és kedves, tudom, hogy ő ritkán ajánlja fel bárkinek is segítségét, ami annyit tesz, hogy bizony bizony tényleg nagy szarban leszek. Hát még ha tudná, mire hajtottam fejet.
- Köszönöm... - pillantok rá meglepetten, mert ezt tényleg nem vártam tőle, majd lepillantok az üres pohárra. - De tudod... Nem érezném igazságosnak, ha szükségében tényleg elfogadnám. - mert ami azt illeti, úgy gondolom árulás az, amit tettem. A saját fajom, mindenki ellen. Az viszont kétségtelen, hogy szabotálnunk kell a dolgot, ha még nem is avatom be Amarát. A hangulat kissé talán szomorkássá és feszültté vált, ám mind ennek tetejében még az a sátán fajzat is megjelent. Soha jobbkor, ugye...
Nem kívántam a közelünkbe, de önamgától is tudja mikor kell a legrosszabbkor a legrosszabb helyen lennie. Bár ebből kiindulva valóban csak sajnálni tudom, de tény, hogy az általa keltett undort ő maga indította el viselkedésével. Na de hamar a tárgyra is tértem, miután letudták az egészen visszafogott kis csipkelődésüket. Mert lássuk be, se Amara, se Mori nem az a típus, aki ne tudná porig alázni a másikat. Próbáltam úgy előhuzakodni vele, hogy ne tűnjön többnek, mint, ami egy kis semmiségnek, amiben tán még örömét is lelheti, de arról mélyen hallgatva, hogy mindez a saját érdekünk végett kérem. Ahogy arról is, hogy eztán remélhetőleg mindez a halálával fog végződni. De nem voltam benne biztos, hogy százszázalékosan figyelt volna rám, ugyanis alig-alig nézett rám, ellenben Amarával.
Ji-Woon Hak"Everything black"Nem volt nehéz kiszúrni a két személyes kis csipet-csapatot az eldugottnak hitt sarokban és volt is egy olyan érzésem, hogy ők emlegettek. De legalábbis gondoltak rám. Miután pedig lecsüccsentem hozzájuk és egy nagy korty után konstatáltam, hogy nem ez lesz életem legjobb itala, kezdeményeztem egy kis játékot a kislánnyal, mert Darius most nem volt benne partner.
- Hidd el nekem, tudom miről beszélek... - mosolyodtam el egyet kacsintva felé. Nem titok, hogy nincs félelemérzetem, ellenben a kalandvágyammal.
- Ahh, mégha illenének rád. De a kislány sokkal tetszetősebb. Nem? - néztem Dariusra, aki csak hallgatott. Ma nagyon nincs mókás kedvében. Feszült, ami a közelemben nem is volna meglepő, de kiérzem belőlük, hogy akarnak valamit. Utána lévő megjegyzésére azonban magasba szöktem szemöldökeim. Ó, tudtam én, hogy lapítanak! Kérdőn el is néztem Darius felé, majd a nevem hallatán vissza kaptam tekintetem a kislány felé.
- Édesem, ne akard, hogy innentől kezdve anyucinak hívjalak, mondom én, hogy jobban áll neked a kislány. - somolyogtam. - Meg aztán... Nehogy visszájára forduljon a dolog... - váltottam sejtelmes vigyorra. Jaj, de nyilván nem bántanám, olyan kis törékenykének tűnik. Az viszont tény, hogy a testébe bújva, tudnék vele mit kezdeni. Ah, de még, hogy!
Várakozóan aztán visszanéztem Dariusra, aki lassan bele is kezdett. Nagyon kerülte az ajánlat rá eső részének részletezését, éppen ezért arra saccoltam, hogy a kislány nem tudott róla. Talán a bizalom hiánya, talán csak fél... De azért nem vagyok én olyan bolond. Több munkát kínál, ellenben nem szeretne többet ígérni, mint amennyit eddig. Ez mégis miért lenne jó nekem? A gyilkolászás önmagában nem válik murissá, sőt egy idő után kifejezetten unalmas. De miközben beszélt a kislány cégéről és a helyzetükről, mosolyogva tekertem mindig oda a fejem.
- Szóval álljak a kislány szolgálatába? - vigyorodtam el a végére.
- Te mit gondolsz bogaram? Szerinted is jó ötlet volna Mori bácsinak tiszteletét tennie a cégednél, hogy írtsa a kártevőket? - megkérdezném, hogy hát ennyire rosszul megy nekik, hogy démont fogadnak fel egerészni, de kiérzem én, hogy másról van szó, és ez bizoyn rohadt kíváncsivá tesz. - Rendben... - vontam vállat. |
AMARA E. COLLINS"our destiny to rule over all others"
Hát persze, hogy nem árulja el, hogy mégis mit ajánlott a démonnak, pedig Amara igencsak tudni szerette volna. Talán még segíteni is tudott volna Dariusnak, ha nem titkolózik. – Jólvan, titkolózz csak, de ha majd úgy érzed, hogy kéne egy kis segítség, akkor nyugodtan szólj. – vonta meg a vállát, mint akit abszolút nem is érdekel a dolog, közben belekortyolt az italába és felhúzta egyik szemöldökét.
- Legalább ebben az egy dologban határozottan egyetértünk. – jegyezte meg, arra utalva, hogy a démon nem maradhat életben. Tulajdonképpen sok dologban értettek még egyet ezen túl, de jelen helyzetben más volt az állás. De legalább sikerült megegyezniük, amit egy kézfogással elintézetnek is lehetett tekinteni. Mindent egybevetve egészen jól alakult az este.
És akkor, mint akit hívtak úgy robbant be a klubba az emlegetett démon, vagy mondhatnánk azt is, hogy a falra festett ördög. Amint Ji-Woon belépett minden szem rá szegeződött. Amara sem vette le róla dühös tekintetét, az a bizonyos, ha ölni tudott volna vele, akkor Ji-Woon már nem élne. És milyen egyszerűen megoldódna minden problémájuk. Na jó talán nem mind, de egy része legalább. Már várta, hogy mikor indul meg feléjük. Tekintetével végig követte ahogy, mint valami kis király végigvonul a klubbon és lehuppan az asztalukhoz. Amikor a keze után nyúlt Amara csak egy gyors, kecses mozdulattal elhúzta és mutatóujjával felemelve intett, hogy ezt bizony nem szabad. – A helyedben lehet, hogy átgondolnám, hogy mit kívánok. – válaszolta sejtelmesen. A szavai mögött abszolút fenyegetés lapult. Ha vele töltené az idejét akkor onnan csak darabokban távozhatna a démon. Legalábbis Amara fejében ez a gondolat élt, és szívesen meg is valósította volna.
- Amara, de nyugodtan hívj csak Miss Collinsnak. – mutatkozott be ő is, már ha nem ismerte volna már, de hát ki ne ismeré Őt itt a városban. Egoját azért nehéz lett volna elnyomni. Ellenszenvét egyáltalán nem leplezte. – Reméltem, hogy ma este nem kell ezen túl esnem, de talán jobb is letudni. – hangja hűvös volt, mondata után rögtön legurította a whisky maradékát, mintegy felkészülve a következő eseményekre. – Mori… - kezdett bele gonosz mosolyával, miközben egy pillanatra lesütötte a szemét. – Mutass egy kis tiszteletet, ha a felnőttek beszélgetnek, ne kelljen itt mindenki előtt lecsavarnom a fejed. – hangja hűvös és nyugodt volt, de mindenekelőtt fenyegető. Sosem hagyta, hogy tiszteletlenül bánjanak vele és most sem fogja, főleg nem egy arcátlan, mocskos pokolfajzat démonnak.
De az, hogy mégis miben sántikáltak, mit terveztek, az mind Dariuson állt, hogy beavassa Morit, hiszen Amara nem lehetett teljesen biztos abban, hogy mit akar ajánlani a démonnak. Így hát ő is kíváncsian várta, hogy Darius mivel is áll elő. |
Darius M. Bertram"Néha még a minden sem elég."Talán az idő, talán a mostanában megtalált stressz vagy Xavier, de Amara igen erőteljesen rávilágított az igazságra misszerint probléma van az ítélőképességemmel. Én magam sem tudom, miért mentem bele ebbe az egészbe. Hogy az alku azon fele, amiből én áldozok, megéri-e ezt az egészet. Nos, nem, valójában egyáltalán nem éri meg, de tényleg bízok benne, hogy mielőtt még meg kellene esnie, valaki felszámolja a démont és a szörnyűségeit. Addig viszont - de legalábbis most - úgy érzem csak jól járok. Amara sokat mondó arc kifejezése, hangsúlya és sóhaja mindent elárult. Egy cseppet el is szégyellem magam, ám másik felem még mindig ragaszkodik a dologhoz. Lehet a hatalomvágy végett merészkedek ennyire messze, de mióta alkut kötöttem ezzel a szörnyeteggel nagyon jól megy a dolgom és öröm nézni, ahogy a környékbeli klubbok feladják, vevőik pedig átköltöznek hozzám. Amara pillanatnyi kirohanása azért összerezzentett egy pillanatra. Ritkán látni dühösnek, nem szokása ez a kifakadás, pláne nem velem, de tudom, hogy nem bántó szándékkal teszi. Tudom, hogyha igaza van és a démon nem tartja a szavát, akkor súlyosat bukhatok. Viszont hiszem, hogy ez az alku nem véletlenül született meg. Démon miért kötne alkut egy vámpírral, aki legbelül üres? Azt gondolom, hogy nagyon is komolyak a szándékai, ami nem feltétlenül lesz a javunkra - azaz egyáltalán nem -, viszont, ha megtudjuk gátolni a végén, akkor igazából remekül jártam, jártunk.
- Lélek híján egyelőre csupán egy ígéretet, amihez ő roppant mód ragaszkodik, éppen ezért hiszem, hogy nem csapna be. - iszom ki az utolsó kortyot, majd a pohárról ismét Amarára pillantok. - De abban egyet kell értsek, hogy nem maradhat életben... - bólintottam. A bökkenő az, hogy eddig sem rajtunk múlt, élt e vagy halt. Valaki, valaki mindig visszahozza. Én már abban sem vagyok biztos, hogy egy valaki az, de arra viszont kíváncsi lennék, miféle alkut köthetett vele. Azzal is tisztában vagyok, hogy Amarából nem a puszta démon gyűlölet szól, mert a kockázat nem kicsit. Ám meg kell hagyni, ahhoz képest, hogy elég rossz ötletnek tartja - kis híján még engem is elbizonytalanítva - újabb ajánlatával sikerül meglepnie, és persze legbelül némileg megnyugtatnia. Kezet is nyújtok felé.
- Rendben van. - válaszolom, s mint, aki neve említésére avagy varázsszóra, látványos berobbanással megjelent az említett is. Noha megegyeztünk, hogy nem bánthat senkit, míg idebent tartózkodnak, de erről az alkuról egyelőre ketten, pontosabban már hárman tudunk. Így az itt bulizó vendégek is megfeszülnek a közelében és önszántukból lépnek félre, hogy utat adjanak neki. Reméltem, hogy nem vesz majd minket észre, bár tudtam, hogy előbb utóbb majd úgyis közölni kell vele a dolgokat. De ez esetben jobb lett volna utóbb...
Ji-Woon Hak"Everything black"Pimaszságot érzek a levegőben, és ez bizony nem az én érdemem most perpill. Valahogy képes vagyok ráérezni, ha emlegetnek, csak annak okát és helyét nem. Ez olyasmi lehet, mint másoknál a csuklás, bár az egy igen mókás változata az emlegetésnek. Ma újabb felfedezésekre vágytam volna, és igazából a lakóhelyeket szemeltem ki magamnak, de ez a különös érzés nem hagyott nyugodni, így a mai napra elvetettem ezen terveim, és inkább csak tettem egy szokásos kört. Kevesebb neon világította be az utcákat, ami annyit tesz, hogy inkább tovább álltak a klubok... ahh, biztos a piszkos utca miatt... Ilyen helyen én sem szívesen nyitnék üzletet... Ütőmet lóbálva magam mellett, sétálgattam azon töprengve vajon milyen lehet este egy lakókkal teli épület? A leégett stúdió elég kihalt, a klubok pedig egészen más milyenek, mint ahol a legutóbb tiszteletemet tettem... őőő... abban a kávézóban. Ahogy pedig ezen töprengtem elértem úticélom, ahol soron kívül - de még saját sorfalat is kapva - belöktem a dupla ajtós bejáratot és ahogy az neki csapódott a falnak, a közelben lévők mind megszeppenve álltak odébb. Hajamba fúrva ujjaim fésültem hátra neon fények alatt lilás beütésű, felnyírt frizkóm, és beljebb lépkedve néztem körbe. Egyelőre azonban csak a kissé megfagyott tömeget láttam, akik közül csak kevesen merték folytatni az eddigi tevékenységük, és ez nem feltétlenül baj, mert szeretem, ha a középpontban lehetek. Így viszont első utam a pulthoz vezetett, ahol kértem magamnak... nos... a nevük ismerete híján, szín által választott valamit, aminek élénk kék színe volt és buborékok járták benne a táncot. Bele is kortyoltam fordultamba és csak másodjára sikerült kiszúrnom a bújkáló párost a sarokban ülve.
- Kis sunyik... - mosolyodom el, ahogy ellökve magam a pulttól, az itallal a kezemben el is indultam feléjük.
- Mi ez a gyűlés itt, kérem szépen...? - vigyorgok rájuk, italom az asztalra téve, aminek egyébként kevésbé van jó íze, mint amilyen jól néz ki. Aztán az asszonyságra terelődnek szemeim.
- Ahh, nem, hogy velem töltenéd az időd, kislány. - nyúltam a karja felé egy röpke puszira a kézfején, bár meg lehet még jóval előtte kimenekítette a kezecskéjét, hátha leharapom. Mindenesetre azért kacsintottam felé egy mosolygósat.
- Úgy el vagytok bújva, hogy az ember azt kell, hogy higgye, sántikáltok valamiben... Beavattok? - ültem le hozzájuk, hol Dariusra, hol a leányzóra tekintve.
- Egyébként Ji-Woon vagyok, de hívj csak Morinak. Vagy szerelmemnek, mindkettő megfelel. - somolygok. |
AMARA E. COLLINS"our destiny to rule over all others"
Sejtelmes, gonoszkás mosolyt villantott Dariusra, amikor Ő is így nézett rá. Mindketten tudták, hogy a másik nem árul el mindent és ez valahol azért mulatságos volt. Hiszen bíztak egymásban, ugyanakkor nem mindenben. De ez már csak ilyen a vámpírok birodalmában. Nem teríthették ki a lapjaikat, nehogy a másik véletlen kihasználja.
Mielőtt partnere rátért volna a komolyabb dolgokra, hogy végre kifejtse miről is van szó, Amara intett a pincérnek, hogy jöhet egy újabb kör. A Bloody Mary mellett, amit alapvetően nem hagyományos módon ivott természetesen a whisky volt a másik gyengéje. Végülis az emberek jók voltak valamire, hogy feltalálják az égetett szeszt, amellett, hogy kiszolgálják őt vérrel.
Egyik szemöldökét érdeklődve felhúzta az ördög említésére. Már érezte, hogy ez a beszélgetés nem túl örömteli hangulatot vett. Ki sem kellett mondania a nevét, Amara már tudta, hogy kiről van szó. Hiszen egyetlen ilyen démon volt itt Fournemouthban, és mindenki tudott róla. Az emberek mellett talán a démonok voltak, akiket igencsak megvetett. Alattomos lények voltak, egy pillanatig sem szabadott megbízni bennük. És most itt ült vele szemben ez az őrült, aki képes volt megbízni egyben. – Oh Darius… - sóhajtotta miközben egyik kezébe temette az arcát. Ekkor az újabb adag whisky koppant az asztalon. Vett egy nagy levegőt és nagyot kortyolt az italból, nem akart itt, a tömegben kifakadni. – Ő nem véd semmit! – csattant fel végül, nem bírta teljes egészében magában tartani az indulatait, ez sosem volt az erőssége. – Csak játszik, miközben mindent és mindenkit halomra gyilkol. Most még lehet, hogy békén hagy, de mond csak, mit adhattál neki, ami garantálja, hogy ez így is maradjon? – hangja ideges volt, egy pillanatig sem leplezte haragját. Valóban érdekelte, hogy mi az, ami ilyen nyugodtan tartja a férfit. Legszívesebben maga végzett volna azzal a hitvány démonnal, meg lett volna hozzá az ereje. Addig viszont minden hiába, amíg nincs meg az az őrült, aki folyton visszahozza őt. De most már nem volt visszaút, Darius megkötötte az alkut, Amara pedig csak abban bízhatott, hogy a démon tartja magát ehhez, hiszen talán ez volt az egyetlen dolog, amit komolyan vettek, az alkuk. Persze lélekért cserében, ami lássuk be egy vámpírnál necces ügylet. Haragjában hirtelen elkapta a fejét és nem volt hajlandó a vele szemben ülő férfira nézni, inkább kibámult az ablakon és csak magában hitetlenkedett még egy darabig. Próbált valami megoldást találni. – Azt ígérted megoldást kapok. De úgy érzem csak újabb adag probléma zúdult a nyakamba. – fordult vissza Darius felé kissé neheztelve. Újabbat sóhajtott. – Ezért még neked kéne fizetned nekem! – tette azért még hozzá, csak hogy érezze a törődést. Aztán újabb pár másodperc csöndbe burkolózott. – Íme az ellenajánlatom. – tárta szét a kezét. – A tripla ár háromnegyedét fizeted, így meg van az engedményed, de én sem járok rosszul. Megpróbálkozunk ezzel az újabb őrületeddel, - utalt itt a démonra – és mindeközben kitaláljuk, hogyan is tudnák végleg eltüntetni a föld színéről. Nekem elég, ha csak a pokolban van, csak ne itt rontsa a levegőt. – avatta be ajánlatába, remélve, hogy Darius belemegy, mert abszolút nem volt hajlandó ennél többet engedni, és szinte biztos volt abban, hogy ezzel a férfi is tisztában van. Ez most egy olyan helyzet volt, hogy vagy elfogadja, vagy nincs üzlet. Szó sincs arról, hogy Amara ne mert volna kockáztatni, sőt, imádta ezeket a helyzeteket, de most egy démon is szerepet kapott a játszmában, ami abszolút nem a szájíze szerint való volt. Végülis csak egyszer élünk… - futott végig a fejében ez az ironikus gondolat. |
Darius M. Bertram"Néha még a minden sem elég."Amara vonásai közt akad, ami bennem nincs meg, s ez mégis oly vonzó benne. Emlékszem, még a legelején mikor megismerkedtünk, hidegek voltunk egymással és semmiből sem engedőek, pontosan azért, mert ő és én is tudtuk, hogy legyen szó akár fajtársról is, nem mind megbízható. Biztos vagyok benne, hogy ahogy én, úgy ő is bukott már el egyeséget. De egy idő után megbarátkoztunk, hellyel-közzel még ismerjük is egymást, szándékait, céljait. És ami igazán megtetszett Amarában, az a mérhetetlen undor és gyűlölet, amit az emberek iránt érez. Ahogy lenézően csupán egy vértasakként tekint rájuk, de azt is olyan vállvonós "elmegy..." arc kifejezéssel. A vadászokat éppenséggel én is utálom, de lévén, hogy Xavierben is akad emberi, hiába boszi, én nem tudok úgy tekinteni rájuk, mint Miss Collins. Irigylem benne mindezt. Pedig én is tisztában vagyok vele, hogy az emberek ideje már a megjelenésünkkor lejárt.
- Pontosan! És nekem az a sanda gyanúm, hogy itt erről lesz szó. Vagy egyikről vagy másikról, vagy épp mindkettőről... - mosolygok sejtelmesen, bár mit is tudhatok én minderről, hiszen Amara nem avat bele a továbbiakba, se a részletekbe, ami azonban azt sugallja, hogy ember undor ide vagy oda, neki sem lehet annyira közömbös az a bizonyos vadász.
Az üzletre térve azonban valamelyest komolyabbra fordítom a szót, mert mellé beszélésnek itt helye nincs. Pláne, hogy Amarával szeretnék üzletet kötni. Tudtam, hogy elsőre furcsálni fogja, bár fordult már elő, hogy meglepő dolgokkal hozakodtam elő, ahogy az is, hogy nem mindig váltak be. Megfordul ugyan a fejemben, hogy mégis csak maradjon az ár, és ne próbálkozzak mással, de ha mindig így álltam volna hozzá a dolgokhoz, most nem lennék itt. A bukás olykor velejáró dolog, de nem szabad hagyni, hogy padlóra kerüljön az ember. Ha mégis, hát fel kell állni. Elmosolyodom mikor találgatni kezd, bár nem csak azért váratom a válasszal, hogy még kíváncsibbá tegyem, hanem mert magam sem tudom, hogy adhatnám elő anélkül, hogy egyből leintene. Egy démonnal lepaktálni még az éjgyermekeinek sem okos dolog, de mert most úgy tűnik működik, miért ne kamatoztathatnám?
- Nem, ez nem ilyen egyszerű. Sajnos az én belső embereim is hullanak, mióta egyre több vadász ólálkodik az utcán, de azért akad valaki, aki képes megritkítani őket. - lepillantok a lassan kiüresedett poharamra. Kérdésére azonban ismét felpillantok rá, és csak egy mély sóhajt követően válaszolok neki.
- Az ördöggel Miss Collins. - mosolyodom el, bár koránt sem örömtelien. Persze örülök, hogy a klub épségben van és, hogy itt nem érhet baj minket, de még egy kobolddal való alkukötés is kész halálos ítélet, a sátán gyermekével pedig... Jelenleg is csak abban reménykedek, hogy mikor eljön az idő, a démoni lény megszűnik létezni, de örökre, és én, ha gyáván is, de élhetem tovább szerény kis életem.
- Alkut kötöttem a nightclubok rémálmával. Az ár elég komoly, azt hiszem életem végéig fizetni fogom, de a garancia... - emelem meg kezem és körbe forgatom egyszer mutató ujjam a klubra utalva. - A klubom ép, és nem történtek halál esetek. ... Legalábbis miatta nem. - tettem hozzá, majd hozzáhasonlóan én is előrébb dőltem és az asztalra támaszkodva néztem rá.
- Van rá esély, hogy ezt az alkut kicsit... kiegészítsem. És ha belemegy, nem csupán távol fogja tartani a vadászokat a cégedtől, de garantáltan megemelkedhet majd vevőid száma, ugyanis, amit ő nem véd, azt tönkreteszi. Csak ebben a hónapban két klub zárt be a környéken miatta... Véglegesen. Hidd el nekem hosszútávon nagyon is kifizetődő. |
AMARA E. COLLINS"our destiny to rule over all others"
Figyelmesen hallgatta Darius mondandóját. Olyan szürreálisnak tűnhetett, hogy vérrel üzletelnek, és nem akármilyen vérrel, hanem emberek vérével, de hát a vámpíroknál, méghozzá a nagy üzletekben gondolkodó vámpíroknál ezek voltak a hétköznapok. Hiába, nem csak az emberek, de ők is folyamatosan fejlődtek és egyre nagyobb befolyásra tettek szert. Ráadásul Amara mióta megkaparintotta a cége tulajdonrészét és letelepedett Fornemouthban azóta erről szólt az élete, hogy tulajdonképpen felépítse saját kis birodalmát. Persze időközben ebben akadtak szövetségesek, ilyen volt Darius is. Talán azt gondolhatná az ember, hogy ellenségek lesznek, hiszen mindketten hatalomra vágytak, de meglepő vagy sem, inkább szövetségre léptek. Ami talán sokaknak nem tetszhetett, hiszen így a hatalmuk még nagyobb lehet majd idővel és hát ez volt a célja mindkét félnek.
Hallkan felkuncogott azon, hogy azt feltételezte róla a férfi, hogy Ő is új hobbit talált magának. – Tudod, hogy én nem közösködöm emberekkel, hacsak nem a vérükről van szó. Esetleg valami előnyös üzletről. – szögezte le, hiszen szinte köztudott volt, hogy nem kedveli őket. Mindig is megvetette a fajtájukat és ez azóta sem változott. Kivéve azt, hogy ezt az egyetlen egy szemtelen vadászt talán a kelleténél kicsit közelebb engedte magához, de természetesen a részleteket Dariusnak nem kell tudnia, elég, ha csak is Ő tud mindenről. El is hessegette ezt a kósza gondolatot, mert csak dühítette ez az egész. Sokkal inkább Darius titkaira akart fényt deríteni, nem a sajátjaira, azok jók volt ott ahol.
– Igen, éppen ezen az előnyön dolgozom. – bólintott egyetértően, kissé megemelve a poharát, majd egy újabbat kortyolt. – Hmmm, kérlek, avass be engem is. – mondta miközben elölre dőlt és az asztalon támaszkodva várta, hogy végre megtudja, mi is a férfi ajánlata. – Mindig is érdekesen üzleteltél Darius. De ez még tőled is új. – huncut mosolyra húzta a száját – Tripla adagot kérsz, de csak a dupláját fizeted ki? – tette fel a költőig kérdést, hiszen nem erre a kérdésére várta a választ, hanem a következőre. – Mégis kinek a szolgálata érhet ennyit? – kérdezte kíváncsian, hiszen elképzelni sem tudta, hogy ki lehet ez a személy. Számára senki nem érhetett ennyit, szóval talán most először kissé tanácstalanul állt a dolog előtt. Az azonban feltűnt, hogy üzlettársa most egy kicsit óvatosabb beszélt, nem akarta elkapkodni a dolgot. Ebből Amara azt feltételezte, hogy valami olyasmit fog mondani, ami nem fog neki túlzottan tetszeni. Miben sántikálsz? – Hogy éred el, hogy békén hagyjanak? Talán egy belső ember? ... Nem, az nem ér ennyit. – mégis csak találgatni kezdett kíváncsiságában. – Ki vele, kivel paktáltál le kedves barátom? – hátradőlt a széken és keresztbe tett kézzel várta a választ. Nem volt meglepő, hogy Darius meglepetésekkel áll elő, már hozzászokott, de nyilván jó lett volna már tudni, hogy miről is van szó. |
Darius M. Bertram"Néha még a minden sem elég."Sok mindenben szimpatizáltam Amarával, sok volt a közös bennünk, azon kívül is, hogy mindketten vért ittunk. Ő sem adott alább, hogy ember vér helyett kapszulákkal vagy más vérpótlókkal oltsa szomját. Méltatlannak találom ezt a módszert, pedig a koporsóban alvás és denevérré válás is távol áll tőlem. Egyikünk sem hangoztatja, de azt hiszem hasonló célok vezérelnek bennünket, mégha apró léptekben is haladunk. Úgy vélem a vámpírok jóval többet érdemelnek, mint, amit kapnak, vagy amihez titokban hozzáférnek. És ezt ideje lesz lassan megértetni a világgal is.
Jelenleg azonban most csak Xavieren tudtam kiélni ebből kifolyó feszültségem.
- Ó, fogok is. - bólintok egy nagyot, mert arra bizony számíthat a kölyök, hogy lesz itt még megtorlás. Bár manapság jómagam is rosszul érzem magam, ha meg kell vonnom tőle dolgokat és ő látványosan a béka feneke alá kerül ettől, de a nevelés nem csupán fejsimogatásból és jutalomfalatokból áll. Egy nap pedig úgyis elfogom érni, hogy az enyém, és csak az enyém lehessen, és ha élni óhajt majd a vámpírok birodalmában jobban teszi, ha minimum a kedvemben jár.
Én vettem kezdetét a komoly tárgyalásnak, végtére is én hívtam ide. Igyekeztem nem követelődzően feltárni kívánságom és érthető okokkal alá támasztani, hogy a vér nem az én kényelmem érdekét szolgálja, hanem a fajunkét. De az üzlet az üzlet, a pénz pedig pénz, hiába nem szenved egyikünk sem hiányt semmiben. Amara válasza pozitív irányba haladt, ám mint tudjuk semmi sincs ingyen és igen hamar feltárta ezt előttem is. A mai időket tekintve kétlem, hogy túlozna a vadászokkal. Sajnos az évek alatt bizony az emberek is fejlődnek, és hiába állnak az ajtókban Pokolkutyák, ők sem képesek mindet elkapni. Ráadásul mióta behozták a törvényt, hogy papírral és igazolással szövetséges vadászokat is beengednek, sok a hamisítvány és szökevény. Ezt speciel elfelejtettem belekalkulálni, ugyanakkor szerencsémre most mégis ez jöhet kapóra.
- El vannak szemtelenedve. - állapítom meg az egyértelműt. Amara említett problémái elvileg törvényesen vannak itt, sőt mi több, ha úgy veszük még ők a jó fiúk, amiért meggátolják káz alatt működő munkájában, de nekünk jelenleg útban vannak. Mert ha a szállítást akadályozzák nem csak Amarának okoznak fejfájást. Ugyanakkor eme gondolat menet alatt is sikerül elcsípnem mondandója közepét.
- Nocsak, nocsak, Amara... - biccentem oldalra fejem, mint aki épp most buktatná le a másikat, hol ott csak rávilágítok arra, amit lehet már ő is tud vagy éppenséggel fog tudni.
- Azon kívül, hogy ez bizony új hobbi gyanús - utalgatok itt az én hasonló szeszélyemre - ebből akár még előnyt is kovácsolhatnál. - de a részleteket neki kell tudnia. Ám, ha egy vadász nem fenyegeti az ellenfele testiépségét, csupán folyton útját állja, az bizony egyet jelent. Ez pontosan olyan, mint amikor az ovis kisfiúnak tetszik a kislány, de ahelyett, hogy ezt közölné vele, inkább megúhzza a haját.
- Előnyt kell kovácsolnod abból, amit most hátrányodnak érzel. - mosolyodtam el sejtelmesen, majd belekortyolok az italomba.
- Azt hiszem az ajánlatom egyszerre lehetne a megoldás is a problémádra. - somolygok, s noha most még magabiztosan merném állítani, hogy minden a tervek szerint működne, tisztában vagyok vele, hogyha Amara bele is megy, ez leginkább nem rajtunk múlik, mint inkább a harmadikon.
- Azt mondanám neked, minden rossz szándék nélkül, hogy kifizetem neked az eddigi ár dupláját, de mellé ajánlok még valami mást is. Pontosabban valaki mást. Van valakim, aki remek megoldást szolgálna a te problémádra. - kezdek bele a sötét üzletelgetés igen nehéz részébe, mert itt bizony nagyon oda kell figyelni, ki mit és miért ajánl. De úgy gondolom, ez Amarának is kifizetődő lenne hosszú távon, hisz nem csupán a vadászoktól szabadulna meg, de ha esetleg a mi drágalátos kis betyárunk elérné azon területet is, amerre ők vannak, Amaráékat békén hagyná, mert a pletykák szerint a szemtelen démon egyre távolabb megy a kuckójától, és olyan helyeken is előfordul, ahol nem számítanak rá. Talán csak az unalom teszi, talán hívogatja az ismeretlen, de legutóbbi információim szerint, múlt pénteken egy kávézóba tévedt be, ami nos, lássuk be, igen távol áll egy popsztárnak képzelt, zajos és folyton pörgő démontól. Ki tudja, legközelebb talán egy állatkertben jelenik meg... Ezekre pedig jobb felkészülni. Már csak azért is, mert bár önmagában nem a világ legveszélyesebb szörnyetege, valaki folyton és mindig visszahozza a pokol mélyéről, így sosincs nyugtunk tőle. Nem véletlenül kellett egyességet kötnöm vele... |
AMARA E. COLLINS"our destiny to rule over all others"
Nem tartozott a kedvencei közé, amikor „Drágázták”, de ez olyasmi volt, amit Dariusnak bármikor elnézett, és talán tőle nem is zavarta annyira. Hiszen tudta, hogy Darius abszolút nem az a fajta, aki lenézi azért, mert nő, sőt ez nála inkább őszinte volt és nem lekicsinylő.
Abszolút át tudta érezni a férfi problémáját, miszerint utálja, ha semmibe nézik. Ez volt az egyik a sok közül, amiért Amara is igencsak dühös tudott lenni, és nehezen tűrte. Igazából egyáltalán nem tűrte, szóval, ha valaki ilyesmire vetemedett, akkor annak egy esélye volt, hogy változtasson a hozzáállásán. – Tudod, ezen mindig segít egy kis büntetés; ha példát statuálsz. – mondta felhúzott szemöldökkel. Persze tudta, hogy ezzel a férfi is tisztában van, de sosem árt egy kis emlékeztető. Persze ki tudja, hogy milyen szándékai vannak, hogy milyen kapocs fűzi ehhez az új szenvedélyhez, de majd idővel úgyis kiderül, ha türelmesen vár. Felesleges lett volna siettetni a dolgokat, hiszen ezzel csak az ellenkezőjét érte volna el, azt pedig ugyebár senki nem akarta, főleg nem Amara.
Figyelmesen hallgatta Dariust, miközben az itala is megérkezett és kortyolgatni kezdte. Egy kicsit meglepte a kérése, na jó nem kicsit, nagyon, de természetesen egy arcizma sem rezdült. Tripla mennyiség… Ezek a rohadt vadászok is, hogy éppen most akarnak beleköpni a levesembe. – futott végig a gondolatain, amitől ismét fellángolt benne a düh. De most, ebben a helyzetben jobban érdekelte, hogy üzlettársa mégis mivel tud neki szolgálni, a többit majd elintézi később. Talán még Sebastiant is rá tudja venni, hogy segítsen neki.
- Megoldható, amit kérsz. – mondta kissé elgondolkodva, ismét a szájához emelve a whiskys poharat. – A probléma az, hogy a vadászok vették a bátorságot és rám szálltak. – hangjából csak úgy sütött az elégedetlenség és a megvetés – El tudod ezt hinni?! – ez amolyan költői kérdés volt, nem feltétlen várt rá választ, közben hitetlenkedve megrázta a fejét. – És van köztük egy, aki ugyan nem akar megölni, de folyton keresztbe tesz nekem. – magyarázta. Abszolút nem érezte úgy, hogy túl sokat oszt meg a férfival, sőt, épp ellenkezőleg, ezzel éppen az volt a célja, hogy felverje az árat. Persze barátok voltak, de ez mégis csak üzlet volt, és nagyon jól tudta, hogy Dariusnak is, ha úgy vesszük feneketlen a zsebe. – Szóval kíváncsian várom az ajánlatod. De ezt is kalkuláld bele kérlek. – hát persze, hogy okkal panaszolta el neki mindezt – Tudod, hogy megy ez. Csak annyi vért szívunk le az emberekből, hogy azért még életben maradjanak, hogy később is hasznunkra legyenek, de azért így is sokan belehalnak. Most, ha megnöveljük a mennyiséget… Az még több halottat jelent. És most, hogy figyelnek, biztosan fel fog nekik tűnni. – tette még hozzá. A legtöbb vadász, a 99%-k úgy gondolta, hogy minden embert megöl a kis vállalkozása, pedig nem. Odafigyelt, hogy azért, ha gyengék is lesznek, de életben maradjanak, hogy később is fel tudják őket használni, de persze így is volt olyan, aki nem bírta a „kiképzést” és a teste felmondta a szolgálatot, természetesen olyankor már mindegy volt az embernek és teljesen lecsapolták, nehogy kárba vesszen egy csepp vére is. De hát ugye a vadászok csak ezt látták, hogy megöli az embereket, pedig ha tudták volna, hogy milyen jótét lélek is Ő valójában. Utálta, hogy így oda kell figyelnie, hogy mit és hogyan csinál, holott nekik kellett volna uralkodniuk az emberek felett. Már várta a pillanatot, amikor ez végre bekövetkezik. És bizony Ő lesz az, vagy legalábbis Ő lesz az egyik, aki ehhez hozzásegíti a fajtájukat. |
Darius M. Bertram"Néha még a minden sem elég."Már-már kezdtem sértve érezni magam, amiért ez a BabyBoy figyelmen kívül hagyja az üzeneteim, engem. Jó, lehet, hogy alszik, lehet, hogy éppen a kádban játszik magával, de jelenleg az én tulajdonomnak tekintem, így nem is kérdéses, hogy ennyit igazán megtehetne. Kezdtem azt érezni, nem is valami, mint inkább valaki az oka, hogy elfeledkezik rólam.
Az asztalon kopognak ujjaim, ahogy eltekintek a telefonról, s immáron ténylegesen megpróbálok lemondani a mai terveimről, de akkor megpillantom belépni Miss Collinst. Bár a klub szinte teli, egy ilyen szemrevaló teremtést - hát még ha közülünk való - nem nehéz észrevenni. Főleg mert az évek alatt megtanultam, hogy az angyali tekintet mögött egy igazi démon lakik. Már most félmosoolyra húzom ajkaim, ahogy látom közeledni és az italát kikérni, de még mielőtt odajöhetne az egyik biztonságim lép mellém lehajolva és a zaj végett a fülembe súgva, hogy a mi kis problémánk ma korán ébredt, s már az utcákat járja. El hesegetem a fickót, amaz pedig visszamegy a helyére. Nem aggódom túlzottan, mert köt minket az egyesség, ugyanakkor a démoni lény megjelenése okoz némi feszültséget még itt a klubban is. S hogy még a hölgyeménnyel is megbeszélésünk van, nos okozhat még némi fejfájást, ugyanis az ugribugrinak szokása mások idegein táncolni, s bár én türelmes vagyok, sajna minden véges. Amiként elém ér Amara, én elteszem a telefont és felpillantva rá szemeimmel követem, ahogy helyet foglal.
- Pedig érted megéri a várakozás, drága. - mosolygom vissza hasonló hangsúllyal, ahogyan ő. Bár Amara sem egy jótét lélek, talán éppen ez a közös vonás teszi őt annyira szimpatikussá. Nem sok üzlettársam mondhatja el, hogy szívesen látom, de Amara kivételes nő. Annyira, hogy ismerjem már a kis huncut játékait, amivel rábírja az embert, hogy ki teregesse a szennyest. Ha bár én ismerem eme trükköt, olykor megesik, hogy nem tudok ellenállni. Ügyesen ráhibázik a dolgokra, de tudom, hogy ezek a madarak valósak, mert egyébként eme újonnan szerzett hobbim nem olyasmi, amit akárkivel megosztanék. Nem. Viszont akad, aki elég szemfüles, s mellette rosszakarom, így könnyen elredhet a nyelve. Akárhogy is, Amara nem az a fajta nőszemély, aki csupán szórakozásból keresztbe tenne egy jó barátnak, de ettől függetlenül jobb az óvatoság.
- Nem szeretem, ha semmibe vesznek azok, akik alattam szolgálnak... - sóhajtottam egy búsat, bár némileg rájátszva minderre. De a dolog attól még igaz. Xavier esetében szószerint. Ám erről egyelőre nem beszélnék.
- Azért kértelek, hogy ide gyere... - kezdtem bele, magamhoz húzva az italom, mialatt Amaráé is megérkezett. - Mert egyre több fajtársunk talál ide. És hát... nyilván nekik nem szolgálhatok fel Bloody Maryt... - viccelődöm. - Emelni szeretném a mennyiséget. Még hozzá a tripláját... - pillantok fel rá a pohár mögül, mielőtt belekortyolnék. Tudom, hogy nagy dolgot kérek, mert az áru, amit szállít nem éppen legális, s elég nehezen beszerezhető, azonban jár ennyi a vendégeimnek. Nem csak a vámpírok száma nőtt meg, de minden másé is, ám ők érthető okokból előnyt élvezhetnek itt. A helyzet ugyanis az, hogy mióta sikerült tárgyalnom az aranyszemű bohóccal, s itt nem csinálja a bált, szívesebben járnak ide, mint bárhova máshova. Ez pedig kedvez nekem.
- Tisztában vagyok vele, hogy sokat kérek, de azt hiszem, van valamim, amivel meg tudnám fizetni az árát... |
AMARA E. COLLINS"our destiny to rule over all others"
Igencsak fárasztó napok álltak mögötte. Nem elég, hogy a vadászok vették a bátorságot és ráuszítottak valakit, de ez a valaki annak ellenére, hogy amúgy abszolút nem volt érdekelt abban, hogy megölje Őt, ennek ellenére előszeretettel hiúsította meg a terveit. Kezdve azzal, hogy szépen sorjában elteszi láb alól azokat az arcátlan vadászokat, akik úgy gondolták, hogy jó ötlet Amarával ujjat húzni, de neeem, mert annak a bugrisnak ebbe is bele kellett avatkoznia. De legalább valami jó is kisült a dologból, evett egy jót. Ugyan nem ölte meg Sebastiant, pedig amikor végre megízlelte a vérét, akkor szándékában állt, de a férfi felkészült volt, így hát élhetett. Ami egyelőre talán nem is volt egy olyan rossz dolog, de idővel úgyis elválik, hogy sikerüle valamiféle hasznot húznia belőle. Emberek… csak a baj van velük. – kissé megrázta a fejét a gondolatra. Nem volt titok, hogy nem szíveli őket, két lábon járó eleségek voltak csupán Amara számára, na jó talán szolgának is jók lehettek, de nagyjából ennyiben ki is merült az „érdemük”.
De ez most egy újabb este volt, amikor útja a bárba vezetett. De nem akármilyen nightklubba, hanem a Pandemoniumba, ahova most nem feltétlen a szórakozás miatt ment, hanem egy kis üzleti csevejre. Habár ez kettejük között Dariussal talán sosem volt az a nagyon hivatalos üzleti, tekintve, hogy már jó pár éve ismerték egymást.
Már kívülről is jól hallatszott a hangos zene. Belépve rögtön meg is találta a férfit, akihez érkezett. Mielőtt odament volna hozzá, intett egy pincérnek. – Whiskyt, jéggel. – hangzott az egyszerű, de határozott kérés és azzal el is indult az asztal felé, ahol Darius ült. – Mi ez a komoly tekintet? – kérdezte köszönés helyett, azzal a tipikus sejtelmes mosolyával, ami szinte mindig ott volt az arcán. – Mintha nem egy régi jó barátra várnál. – mondta miközben lehuppant a férfival szemben lévő székre. – Azt csiripelték a madarak, hogy valamiféle új szeszélyt találtál magadnak. – kijelentése inkább kérdés volt. – Csak nem Ő az oka ennek az ábrándos tekintetnek? – szándékosan kihangsúlyozta az „Ő” személyes névmást és felhúzott szemöldökkel várta, hogy a férfi mégis miféle magyarázattal drukkol elő. Persze nem tudott mindenről, hogy is tudhatott volna, hiszen Darius jól őrizte a titkait, de abban szinte biztos volt, hogy egy személy ál az új kis; mondjuk azt; hobbija mögött. És lássuk be Amarát igencsak érdekelte, hogy mi állhat a háttérben, pedig ha tudta volna, hogy ez az illető egy ember, biztos, hogy rögtön rosszalló tekinteteket küldött volna Dárius felé. |
Darius M. Bertram"Néha még a minden sem elég."Mint egy betévedt idegen, egy klubba járó férfi, úgy ültem a sarokban, egy kevésbé látható, de megtalálható helyen. Nem akartam, hogy zavarjanak, mert ma nem egy bulizó, gazdag mindenrevevőt játszom, hanem a nightclub tulajdonosát. Az egyik szállítmány végett hívtam el ma estére a cég tulajdonost egy rövidke, iszogatós megbeszélésre. Nem azért, mert probléma volt az előző szállítmánnyal, éppen ellenkezőleg, emelném a mennyiséget, és speciel tervben van némi pluszt felajánlani a legjobb minőségért, ugyanis az elmúlt hónapokban a megfigyeléseink alapján a fogyasztóink közt egyre több a vámpír, már pedig mi vért iszunk. Jó érzéssel tölt el, hogy fajtársaim előnybe részesítenek a többi klubbal szemben, ezért pedig köszönettel tartozom. De az is közre játszhat, hogy Vigyori egyre gyakrabban tér be a szórakozóhelyekre, és csak nálunk van lehetőség épségben kijutni az ő jelenléte mellett. Hogy eme lehetőség meddig áll fent, nem tudom, de amíg tartja a szavát, én is tartom magam mindehhez.
A zenétől zajos helyiségben várok a hölgyeményre szép csendben, egy kis vodka narancs társaságában, miközben addigis gyakorta pillantok a mobilom kijelzőjére. Badarság, tudom, de örülnék, ha végre valamivel több figyelmet kapnék a kölyöktől, anélkül, hogy ezért nyaggatnom kéne. Megegyeztünk valamiben és örülnék, ha Xavier is ehhez tartaná magát. Késő van már... Lehet alszik, ő mégis csak egy kis boszi. Pedig örültem volna, ha a mai estét, a beszélgetés utánit velem töltené. Egyenlőre azonba se ő nem reagált a meghívásomra, se a hölgy nem jelent meg. Szó sincs késésről, de jó volna már letudni a kötelezőket. |
Ez az élet egyik nagy tragédiája: hogy valami, valami mindig történik.
Lezárt kör |
[18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
