|
Témaindító hozzászólás
|
2021.05.20. 21:27 - |
Ami az árnyékban történik arról senkinek sem kell tudnia.
Lezárt kör |
[15-1]
Figyelmesen, de legfőképp türelmesen vártam meg a lány reakcióját de sajnos azt kell, hogy mondjam egyáltalán nem érti meg a dolgok lényegét, amiről szeretnék vele beszélni. Az helyett, hogy jobban bele gondolna a dolgokba a saját tapasztalatai után cselekszik mert nem akar, vagy fél hogy akkor mi is történhetne. Legalább is ezt éreztem, amíg ő a magyarázkodásához menekült, amíg a mellkasához emelte a kezem és lágy könnyedséggel rombolta le a pillanatott teljesen lenézve. Ugyan akkor azt is sejtettem, hogy nem egyszer hallotta már a szövegeket. - Mért is hasonlítasz te engem össze mindenféle jött-ment pasihoz, amikor én kivétel vagyok?! - Persze ezek a gondolatok csak hirtelen születtek, de ezt éreztem. Nem mintha foglalkoztatott volna a dolog, de akkor sem kellene a többséghez hasonlítani. Ez csupán csak egy játék volt, amiből Amara sietősen kimenekült.
Elvigyorogtam magam akaratlanul is, majd miután a végéhez ért Amara megszólaltam a fejemet csóválva. - Drágám, úgy látom nem érted a lényeget. - Fejeztem be, egy kissé elnevetve magam. - Egyáltalán nem a vért kell, hogy érezzed a másikban. - Folytattam amíg a lány fel nem kelt az ölemből amit hagytam is, nem akadályoztam semmivel. Bár mit is gondolhatnék, ha egy hatalomra sóvárgó vámpír van előttem akinek hiába beszélhetek Ő akkor is a vért fogja látni mindenben. De ki tudja mit hoz még össze a sors, és hányszor fogjuk még látni egymást. Majd ismét elröhögtem magam, a felpezsdült szó után amit nem gondoltam igaznak, mert nem éreztem semmi olyat. Legalább is azt hiszem, én még magam sem tudom. Hiszen ott volt az a különös érzés, amikor játszadozni akart azzal a csókkal. Az az érzés, ami miatt elfelejtettem Melaniet és semmit sem éreztem utána. Különös is volt, hisz amikor más lányokkal töltöm az estémet mindig eszembe jutott akár mit is tettem... de rá gondoltam. És most meg van ez az egész valami legbelül. Pedig semminek se kellene történnie, sem mást éreznem.
Sokáig ezen nem gondolkozhattam, Amara már sietősen a távozásomat kérte így ennek elegett is tettem. Jobbnak láttam én is, ha most már indulok. Még most is kicsit haragszom, erre a színjátékra amit leművelt de hát ilyen ez a színdarab. Felálltam, begombolva a ingem és megigazítottam azt. - Úgy bizony, felpezsdült a vérem. - Kezdtem el gonoszkás mosollyal az arcomon, majd lassan felé lépkedtem hogy ismét lenézhessek rá. - Felpezsdült a kis játékodtól, ennek talán még örülnöd is kéne. Én jót szórakoztam, a finom kis ajkaidon. - Feleltem ugyan úgy mosolyogva, bár átment fülig érő vigyorrá. Az a pohár fehérbor még ott ékeskedett az asztalon, amit én most a kezembe vettem. - Remélem nem bánod. - Ittam meg egyből húzóra a pohár tartalmát. Örültem egy kis szeszes italnak, mert most nagyon jól jött. Meg sem vártam a választ már indultam is az ajtóhoz, hogy végre haza érhessek. De ekkor Amara a karomat fogta meg visszatartva elmenetelemet. Felhúzott szemöldökkel pillantottam rá, hogy erre mért is volt szükség. Karjaim a nadrágzsebemben pihentek, így még elég közel voltam hozzá. Végighallgattam hogy mit is akar, amire újfent ékes nevetés tört ki belőlem. Ez a lány... elragadó ha csak a mérges arcára nézek. Mosolyogva tűrtem el a szemembe lógó hajtincseket, beletúrva a hajamba majd feléfordultam hogy megint vele szembe álljak. - Ugyan Édesem, én azt játszom amit Te. De ha már itt tartunk, neked is több tiszteletet kellene mutatnod. Az előbbi csók után. - Mondtatom végére, már egyik kezemet nyújtottam az arcához hogy állánál fogva jobban a szemébe nézhessek, amit meg is tettem és még közelebb is hajoltam úgy hogy az orrunk majdnem egymáshoz ért. - Én eddig is jól bántam veled, de ahhoz hogy abbahagyjam meg kell tőlem szabadulnod. Még úgy is találkozunk. - Hajoltam az arcához, hogy úgy tegyek mintha egy apró csókot szeretnék adni az arcára, de nem tettem. Abban a pillanatban elnéztem, ezzel megfordulva, elengedve az arcát és végre az ajtó felé vetettem az irányt, vissza se nézve a lány reakciójára. Magamnak persze egy jót vigyorogtam, apró kuncogással zártam be a szoba ajtaját. Egy szál cigaretta, és egy pohár jéghideg whiskey társaságában töltöttem a estém további részét, kipihenve ezt a sok izgalmat amit mind ketten át éltünk.
[ Lezárt kör ] |
Igazából számított arra, hogy Sebastiannak annyira nem fog tetszeni, hogy befolyásolta, de azt Ő sem tudta volna megjósolni, hogy mégis, hogyan fog reagálni. Természetesen mérgesen csattant fel. Amara karba tett kézzel, gonosz mosollyal hallgatta. – Pedig elég jól imitáltam az általad leírt érzéseket, nem gondolod? – kérdezte felhúzott szemöldökkel. Úgy tűnik hajthatatlan volt ebben a témában. De legnagyobb meglepetésére nem sokáig állt a saját lábán, mert Sebastian visszarántotta az ölébe. Hogy Ő csúnya játékot játszana? Végülis igaza lehet, egész életében így volt. De azt akkor sem volt hajlandó elfogadni, hogy ne ismerte volna az érzelmeket. Hiszen azok kiismerése segítette őt, hogy egyre nagyobb hatalomra tegyen szert. De most abszolút nem ez volt a fontos, mert éppenséggel akarata ellenére rángatták, szóval rögtön haragos is lett. - Miféle… -tette volna fel a kérdést, hogy Miféle jussáról beszél, de mielőtt kimondhatta volna a szavakat, újra Sebastiant csókolta. Nem kicsit volt meglepett, de szinte azonnal el is húzódott a férfitől. Csak nevetett azon, amit ezután mondott. Hogy elkápráztatja, hogy bármikor megcsókolja. Oh Sebastian, Sebastian, ha tudnád hányszor hallottam ezt az emberektől… mielőtt végleg utolérte őket a végzetük - futott végig a gondolatain. Nem mintha bárki összetörte volna a szívét vagy ilyesmi, de jópáran már megkörnyékezték. Mindenesetre ezt inkább megtartotta magának, már már elege volt ebből a játszadozásból.
Na de azért most már ezek után megvárta, hogy mégis mire szeretne kilyukadni. – Érzem… - nyugtázta Amara most még nyugodtan, de a hülye is tudta, hogy ez nem fog így maradni, nem azután, hogy kénye kedvére „rángatta” a másik fél, mint egy bábot. – Úgy dobog a szíved, mint minden egyes embernek, keringteti azt a meleg, ízletes vért a testedben. Ha vágysz rá, ha nem. – mondta talán egy kis vágyakozással a hangjában, természetesen a vér iránt. Habár épp most evett, de ez olyan vámpír dolog volt. De most Ő is megfogta Sebastian kezét és most ő tette a kezét a mellkasára. – Gondolom te is érzed…, hogy nem érzel semmit. – mondta fölényes, gúnyos hanglejtéssel. – Az én hideg véremnek nem nagyon van szüksége arra, hogy így áramoljon. – magyarázta kicsit leereszkedően – Túl könnyen befolyásolnak ezek a testiségek. – rázta meg a fejét, azzal újra felállt és most már biztos, hogy nem fogja újra a férfi ölében találni magát. – Ugyanakkor azt is éreztem, hogy eléggé felpezsdült a véred, szóval nyugodtan távozhatsz is. – mondta gonoszskás hangsúllyal, kissé elfordulva és az ajtó felé mutatva. Amikor Sebastian végre feltápászkodott a fotelből és mellé ért, megszorította a karját és nem engedte tovább. – És ha még egyszer ilyen tiszteletlen leszel, akkor ígérem, hogy nem leszek ilyen elnéző. – pillantása fenyegető volt, ellentmondást nem tűrve ejtette ki a szavakat és csak ezután engedte el a férfit. Sok esetben már elsőre „harapott”, de nagyon sokszor kaptak tőle második esélyt, hiszen nem volt ő kegyetlen, megadta a lehetőséget a javításra. Aki pedig nem fogadta meg a tanácsát, nos az pórul járt. |
-Tévedsz. - Tudtam le ennyivel azt a dolgot, amire Amara a vért vetette fel példának amit én a szerelemről mondtam. - Engedtem le a karomat, vissza a kartáblának felemelve a fejemet, hogy a szemébe nézhessek. - De honnan is tudhatnád, ha még egyszer sem éreztél így? - Cukkoltam egy kicsit megint. Néha ezt sosem értettem meg, igazából egy embernél sem hogy mért mondanak véleményt olyanról amit nem éltek át. Mindenki életében eljön az az idő, amikor minden érzést átél ha kell akkor többször is ez persze attól függ hogy mennyit tanult belőle az illető. Én csak egyszer tapasztaltam meg, azóta nem volt több alkalmam de akkor úgy éreztem hogy bármit megtudnék tenni. Igen, akkor még a felhők felett repkedtem, és hirtelen kerültem a sötétségbe. - Olyan naiv vagy... na meg persze makacs. Nem hagynád egy pillanatra se, hogy valaki beléd szeressen. Kár megtagadni ezt az érzést... - Futott át a fejemben az erről alkotott véleményen, de úgy voltam vele hogy csak egy halvány mosollyal nyugtázom a dolgot ráhagyva az egészet. Vajon én tudnék változást hozni a kis unalmas életében?
Ezen sok időm nem volt agyalni, ugyan is egy pillanatig át tértünk a korábbi témánkra ami ez a mocskos démon volt a főszereplő. Ismét át járt a düh minden egyes porcikámba ha csak egy pár másodperce is rá gondolok. Kérdésére elvigyorogtam, majd megvont vállal feleltem. - Tudod olyankor az ember „megvakul” nem azt nézi, hogy mi,vagy ki áll előtte. És ha a halandó is belehal... nos hát akkor nem kell tovább szenvednie. Te is jól ismered milyen beteges dolgokat művelnek. - Válaszoltam meg a kérdését és ezzel le is tudtam magamban a témát, ha csak nem lenne még valami hozzáfűzni valója. Nem egy olyan pillanatot éltem már át, amikor szerencsétlen áldozat magába szívta az őrület, na meg a tébolyultság. Elveszítik önmagukat, elfelejtik hogy kik is ők valójában... és egyéb nyalánkságok. Ezek után jobb a halál mint sem tovább éljen.
A lány hirtelenjében ismét témát váltott, és megint csak a szerelem érzéseiről volt téma. Ebbe a dologba, azért beletudtam volna kötni, hogy nála nincs hozzá fogható hiszen itt vagyok én aki egyre jobban gondolja hogy igencsak sok a közös bennünk. És mégis csak sok az ellentét, de ekkor egy igen különös dolgot éreztem. Időm se volt reagálni, mintha kiszakítottak volna a testemből és nem tudtam visszatérni. Amara csettintése után, amit nem tudtam hova rakni elsötétült minden körülöttem és csak őt láttam. Ellenállhatatlan vágyat kezdtem el érezni, csak úgy a semmiből és rá akartam vetni magam. A lány szavait, bár alig halhatóan de értettem őket. A belső énem tiltakozni kezdett, hogy még is mi a fenét művelek és mit művel Amara is. Érezve érintését az arcomon, szinte a hideg kirázott. Talán a gyengeség vagy valami más okból de nem tudtam mihez kezdjek vele.
Tekintetem elsötétült bágyadtan pillantottam a lányra aki ölembe vetve magát egyre jobban közelebb hajolt hozzám. Minden porcikáját éreztem, a leheletét és nem tudtam vele betelni. Ekkor hirtelen lendülettel az ajkaihoz támadtam volna rá, de ekkor eltolta a fejét és lefogott. Ez nem igen érdekelt, ezért újból rávetettem magam az ajkaira. Amint ezt hagyta, és megízlelhettem ezeket a puha ajkakat hirtelen felerősödött bennem valami ott belül a lelkemben... még magam sem tudtam megmagyarázni mi lehetett ez az érzés. Hirtelen eszembe jutott Melanie, de valami nem stimmelt. Nem emlékeztem már az arcára. Se az együtt töltött időre, se arra miken mentünk keresztül. Minden érzelem amit akkor éreztem eltűnt. Mintha ki törölték volna talán szándékosan? Mit sem törődve, ezekkel az érzésekkel csak tovább csókoltam a lányt és nem akartam elengedni.
De mintha varázsütésre pár perc után visszatértem volna. Kinyitottam a szememet, de amit láttam, hogy mit művelek elkapott a düh. Dühös voltam magamra, de legjobban a lányra aki egyik képességét használva konkrétan kijátszott. Gyűlöltem az ilyet, mivel ez egy csúnya játék ezt művelni egy emberrel. Elkaptam a fejem, és oldalra tekintettem le a földre mert nem akartam elhinni, hogy ehhez folyamodott. Kellet egy kis idő amíg feldolgoztam, mi is történik most velem. Beletúrva a hajamba, haraptam bele az alsó ajkamba, hogy egy kicsit magamhoz térjek. Amint Amara kifejtette a véleményét a szerelemről, rápillantottam. Ám ez nem az a megszokott tekintet volt tőlem. Ebben benne volt a csalódottság, és az idegesség ugyan is elég szúrós pillantásokat vetettem rá. - Ez neked szerelem? - Kezdtem bele de hangomban érezni lehetett a feszültséget. - Az nem szerelem... sem nem vágy, hogy bűbájt használj másokon. - Folytattam, majd elröhögtem magam számhoz kapva a kezemet ugyan is még feldolgozás alatt állt a dolog. Majd egy idő után, megragadtam a csuklóját és szépen vissza ültettem az ölembe.
- Csúnya játékot űzöl, ha fogalmad sincs az érzelmekről. - Szólaltam meg közben amíg Amara helyet foglalt rajtam. - Akkor had mutassam meg neked, milyen az ha én irányítok. Szóval kérem a jussom, sőt... a dupláját hogy élvezzem is. Ne fogd vissza magad. - Hangom elcsendesült, és suttogásba ment át. Nem mintha kiabáltam volna, rendes hangnemben mondtam el a dolgokat. Egy apró mosoly kúszott a számra. Ha így játszunk, hát legyen. Egyik kezemmel megfogtam az arcát, majd felé hajolva választ nem várva ismét megcsókoltam. Ebbe a csókba mindent bele adtam... érzelmeket, de leginkább azt a vágyat amiről beszéltem. A kezem amin az arcán pihent, lecsúsztattam a derekához amit körbefontam és még jobban magamhoz húztam a lányt. Másik szabad kezem a combján talált pihenő helyet. Szenvedélyes csók volt ez, amit nagyon élveztem talán jobban is mint eddig bármikor, bárkivel. Talán a lány nem, hiába hagyta de nem zavartattam magam. Majd amikor úgy gondoltam most már elég lesz, eltávolodtam tőle. Mélyen fürkésztem azokat az íriszeket, de végül egy gonosz mosolyt nem engedhettem el. - Nincs szűkség bűbájra, hogy elkápráztass. Ez anélkül is megy neked, én pedig élvezem. Engedélyt sem kell kérned, ha egy csókot akarsz. - Egyik kezét a mellkasomra tettem, hogy érezze a szívverésem egy pillanatra. - Érzed ezt? Ilyen ha vágysz valaki csókjára. - Szemeimet továbbra sem vettem le róla. A szívem gyorsabban vert a szokásosnál, és ezt éreztem is. De legalább nem volt bűbáj, hogy hazug érzelem legyen. |
Fintorogva felhúzta a száját a javaslatra miszerint milyen jó lenne, ha gondoskodna róla. Mégis mit képzel ez magáról... Nem vagyok a bébiszittere. – gondolta rosszindulatúan. Gondoskodik Ő róla, már ez előtt is gondoskodni akart róla, de abban nem volt benne. Nyilvánvalóan teljesen más elképzelés élt bennük a „gondoskodás” kapcsán.
Ez után jött az Amara számára ugyancsak nem kívánatos téma. Karba tett kézzel hallgatta végig Sebastian monológját a szerelemről. Micsoda puhány… Nem is értem minek hallgatom még ezt a hülyeséget. – gondolta szemforgatva. De valójában nagyon is jól tudta, hogy miért. Hiszen könnyedén kijjebb penderíthette volna, de hát még hasznát szerette volna venni, ha ennyi időt belefeccölt. Ha pedig kirakja ilyen legyengült állapotban, akkor könnyen megeshet, hogy valami vadállat széttépi és akkor lőttek mindennek. Ennek ellenére nyilván utálta ezt a helyzetet, hogy kénytelen volt elviselni, hogy itt rontja a levegőt és persze, hogy nem Ő diktál teljes egészében. Szemével követte Sebastiant, de Amara meg sem rezdült. Figyelte ahogy feláll és közelebb lép hozzá. Hagyta, hogy megérintse, habár nem szívesen tette. – Nekem pedig nagyon is úgy tűnik, hogy a vér utáni szomjúságot írtad le. – jegyezte meg, amikor Sebastian végre visszaült a fotelbe. De egy valamiben valóban igaza volt, hogy soha nem érzett még így senki iránt. Valójában abban is erősen kételkedett, hogy képes ilyesmit érezni, főleg, hogy neki soha senkire nem lesz szüksége, ahogy eddig sem. Szóval ezzel Ő le is tudta ezt a dolgot és végre Sebastian is válaszolt a kérdésére.
- Ha jól emlékszem egy démonra vadászol. – mondta kissé tűnődve, de nem várta meg, hogy a férfi válaszoljon és megerősítse. – Mégis, hogy egyezteted össze a nagy erkölcseiddel azt, hogy ezzel egy szerencsétlen embert is a pokolra küldesz, akit megszállt ez a démon? – tette fel gonosz kérdését jellegzetes gonosz mosolyával.
Kissé meglepte, hogy Sebastian Őt kérdezgeti, főleg ilyen ostoba dolgokról. – Lehet ez a probléma. – csettintett az ujjával, mint aki éppen megvilágosodott. – Nincs hozzám fogható. – mondta mostmár kissé gúnyosan. Türelmetlenül megrázta a fejét. - Jajj Sebastian. Olyan kis naiv vagy. Több mint 200 éve élek ezen a világon, a vámpírok nem szerelemre teremtettek. – magyarázta hűvösen. Nagyot sóhajtott. Hát nem képes felfogni?! – tette fel magának a kérdést csak úgy magának.
- Vagy várj csak! Arra gondolsz amikor érzed azt a különleges jelenlétet, az áhított nő illatát… - mondandója közepén szép lassan, csábítóan közelebb lépdelt Sebastianhoz. Egyértelműen bűbáj képességét bevetve, hiszen így, hogy le volt gyengülve szinte biztos volt, hogy hatásos lesz. - … amikor hozzád ér és te beleborzongsz. – végigsimított az arcán és már újra ott is volt az ölében. – Elnyomhatatlan vágyat ébresztve, hogy megérintsd, hogy megcsókold… - Sebastian mellkasának támaszkodva tekintetét a férfiéba fúrta, nem eresztette, olyan közel hajolt hozzá, hogy érezte a leheletét. Szándékosan használta ugyan azokat a kifejezéseket, mint Sebastian, hogy kicsit jobban tudjon hatni rá. De nem is kellett sokáig várnia, Sebastian már lendült is, hogy eleget tegyen ennek a hirtelen, a semmiből jött megmagyarázhatatlan vágynak. Amara először visszatartotta csak, hogy egy kicsit húzza még, de aztán hagyta, hogy Sebastian megcsókolja. De ahogy az ajkuk összeért Amara „elengedte” Sebastiant, hagyta, hogy lehulljon róla a bűbáj és feleszméljen. Amara sem gondolta volna, hogy hagyni fogja, hogy egy ember valaha is megcsókolja, de hát a móka végett mégis belement. Legalábbis ezt mondta magának. Ahogy elmúlt a részegítő érzés Sebastian hirtelen elhúzódott és Amara is felállt. – Hadd mutassam be neked a szerelmet. – mondta fölényesen, némi kis megvetéssel. – Alattomos, manipulatív. – köpte a szavakat undorodva. És ezzel lezártnak is tekintette ezt a témát. |
Jól tudtam a lánynak nem tetszett a dolog, hogy megzavartam a vacsorát ezt elég volt a sziszegéséből is hallani. De hát ez ellen nem tudtam mit tenni, örüljön amiért ennyit megengedtem neki. Kérdésemre mit sem válaszolva eltávolodott tőlem majd mérges pillantásokat vetett a fegyverre, majd rám. Akaratlanul mosolyra kúszott a szám, hiszen szórakoztatott. Végül azt sem tudtam meg hogy jól lakott-e de biztos így volt. A bókom utáni megszólalására, egy halk kuncogás tört ki belőlem. - Nos, nem csak a szépségedért hagytam neked. Csupán egy kis figyelmesség volt mert éhes voltál. - Szólaltam meg, amíg egy kendő segítségével letörölgettem a már lefolyt vért, ami a mellkasomra is került egy kevés úgy hogy ki kellett teljesen gombolnom az inget. Addig Amara elment a szobában lévő tükörhöz rendbe tennie magát.
Amikor minden csepp vért is le töröltem magamról gondoltam fel állok hogy kidobjam a már hasztalan kendőt a szemetes ládába, hiszen már nem fogom semmire se felhasználni. Amint lendületet kaptam, hogy felállhassak amit meg is tettem abban a pillanatban megszédültem, a fejem pedig enyhén hasogatott. Éreztem a nyakamon a lüktetést a fájdalomtól, amik most már egyre sűrűbbek voltak. Tudtam ez el fog múlni idővel de egy csepp jelét sem mutattam hogy fájna. Egy váratlan pillanatban már a lányt pillantottam meg aki konkrétan vissza “lökött” a fotelbe. Beláttam nem lenne jó ötlet még járkálgatnom legalább is addig amíg a szervezetem nem szerzi vissza azt a vérmennyiséget amire neki szüksége van. - Igenis Drága. - Sóhajtva támasztottam meg a fejemet az egyik kezemmel kényelmesen könyökölve a fotel kartámaszán és úgy néztem egy fél mosollyal a lány után, aki elindult egy pohár vizet tölteni.
Nem telt el sok időbe és már hozta is a pohár vizet. Még egy lendületet kapva, felültem rendesen hogy jobban oda tudjak nyúlni az asztalon levő vízhez. - Hhmm pedig nem lenne rossz, ha gondoskodnál rólam. - Szólaltam meg, de az se lenne baj ha másról szólna a “gondoskodás”. Konkrétan fél perc alatt kiittam a pohár tartalmát. Lefolyt pár csepp az arcomon mivel elég mohón jutattam be a folyadékot. Közben Amara feltette a kérdését ami kíváncsivá tette hogyan tértem vissza magamhoz. Az üres poharat vissza tettem az asztalra, ami megtörte a csendet egy kis pillanatra az apró koppanással. A második mondatára egy aprót felnevettem. Hát persze… egy ilyen lányt mint ő mért is érdekelte volna a szerelem fogalma ha még meg se tapasztalta. - Ugyan, még is mi bajod a szerelemmel? - Kérdeztem tőle egy kis vigyorral az arcomon, ahogy visszatértem korábbi helyzetembe hogy újra megtámasszam a fejem a kezemmel. De most a szemben lévő falat kezdtem el bámulni. - Ahogy látom, nem voltál még szerelmes. - Kezdtem el majd rápillantottam. - Pedig az a világ egyik legcsodálatosabb érzése. Sőt még a vérnél is jobb lehet. - Álltam fel, persze lassan közelebb lépve a lányhoz de több lépést már nem tudtam tenni. - Amikor érzed a jelenlétét… az illatát, érintését.. - Ekkor elkezdtem az egyik kezemmel végigsimítani a lány karján, lassan és érzékien. - A vágyat, amitől mindennél jobban akarod őt… egyszerűen nem tudsz vele betelni. - Mondtam de most már halkan suttogva egyre közelebb hajolva az arcához. - Egyszerűen csodálatos érzés. - Vigyorogtam el, ahogy mélyen a szemeibe néztem. De halk kuncogást követve vissza ültem a fotelbe. Persze nem volt szándékom semmit se tenni vele, ezek csak egyszerű példák voltak, egy kis színjátékkal.
Majd elkezdtem gondolkozni hogyan is válaszolhatnám meg a lány kérdését. De biztos voltam benne hogy viszont ezeket az érzéseket már átérezte egy párszor. - Tudod, sok minden eszembe jutott az alatt a pár perc alatt. - Kezdtem el, majd ismét beletúrtam a hajamba hátra dőlve a kényelmes fotelnek. - Kezdve olyan emlékekkel amiket nem felejtek el, majd jöttek azok amik nem voltak olyan szépek. Úgy hogy mondhatom azt hogy a düh, a bosszúvágy és az hogy holtan lássam őt. Hogy lassú kínhalált kelljen elszenvednie, hogy a saját mocskos vérében fulladjon meg. - Mondtam most már olyan hangnemben ami szinte teljesen lefagyasztotta a korábbi “jókedvű” Sebastiant. - Addig nem halok meg, amíg nem végzek vele. - Néztem végül vissza a lányra. Majd még is egy apró mosolyt ejtettem, valahogy az ő látványától ezt az egészet elfelejtettem akár egy pillanatra is. - Nincs szó szerelemről, hisz az már évek óta nincs. Bele törődtem már.. Csupán a bosszú az ami még életben tart. - Remélem ezzel meg válaszoltam a kérdését. - De, most szeretném ha te mesélnél… Nem gondoltál bele még hogy találni fogsz egyszer egy lelki társat? Aki olyan mint te magad? Tudod ez teljesen váratlanul jön. - Vigyorogtam el magam. Ha már felvetettük a szerelmi szálakat, akkor vessük bele magunkat jobban. |
Füle mellett hallotta a férfi sóhaját, amire önkéntelenül is mosolyra húzódott a szája. Ez olyan vámpír dolog volt, egy kis méreg az áldozatba, hogy miközben már harapják ne nagyon kapálózzon, mondhatni kellemes érzés volt, de hát Amarának ebben ugyebár egyáltalán nem volt tapasztalata, hiszen születése jogán volt vámpír, és nem holmi kis átváltoztatott. A vér íze átjárta és kár lenne tagadni, hogy igencsak élvezte ezt a helyzetet. Nem is nagyon foglalkozott azzal, hogy Sebastiannal mi van, amíg folyik a vére addig nincs baj, legalábbis Amara számára. Pedig a férfi már kezdett az ájulás szélén állni, amikor észbe kapott, amit már Amara sem hagyhatott figyelmen kívül. A kérdésre és arra, hogy egy karó szúrta a hátát hirtelen elkapta a száját a férfi nyakáról, de csak egy pár centire és mérgesen sziszegett Sebastianra. Erős fattyú vagy te… - gondolta összeszűkült szemekkel vizslatva a férfit - …ha innen vissza tudtál jönni. Így hát nem volt mit tenni, vége volt a vacsorának. De azért még lenyalta az utolsó vércseppet a férfi nyakáról és csak utána emelkedett fel a fotelből. Dühösen mérte végig a karót, amit a férfi a kezében forgatott. Milyen kár… - villant a gondolataiba.
Ajkát a férfi vére vörösre színezte, akár egy erős rúzs is lehetett volna, csak hogy szája sarkában kissé megfolyt. Sebastian bókjára gonosz mosoly kúszott az arcára és rákacsintott a férfira, miközben ujjával lassan letörölte a vért. – Ilyenek ezek a ragadozók, mindenükkel magukhoz csalogatnak. – mondta fölényesen.
A tükör felé fordult, hogy ellenőrizze mindenhol letörölte a szájáról a vért és csak fél szemmel figyelte Sebastiant, hogy megpróbál felkelni a székből, mire Amara csak fél kézzel visszatolta. Nyilvánvalóan eléggé legyengült ezután a kis „incidens” után, szóval, jobb lesz neki most egy kicsit ott.
- Egyelőre… - válaszolta Sebastiant figyelve. Majd szemforgatva a fotel melletti asztalra tett egy jó nagy pohár vizet, nyilvánvalóan nem szívesen „szolgálta ki”, de hát ájulás nélkül nem valószínű, hogy maga meg tudta volna szerezni, szóval most ez volt a helyzet. – Idd meg. – utasította a férfit ellentmondást nem tűrve, le nem véve róla a szemét. Hiszen még hasznára lehetett és nem mellesleg igencsak megnehezítette Amara dolgát abban, hogy eltegye láb alól, ami egy cseppet dühítette, de hát ismerte a játékot, elég régóta játszotta, és eddig nem igen veszített, így hát most sem fog. – Mert biztos lehetsz abba, hogy nem foglak pátyolgatni, ha elájulsz. - Kíváncsian figyelte amíg a pohár tartalma teljesen el nem tűnt. Végül csak kibökte, ami furdalta az oldalát. – Mond csak, mi hozott vissza? – kérdezte kíváncsian. Azt már nem tette hozzá, hogy általában azon a ponton túl az emberek elájulnak és nem nagyon szoktak magukhoz térni amíg vissza nem nyerik teljesen az erejüket. Erről nem kell tudnia, vagyis hát nem pont Amara fogja fényezni még inkább az egoját. – Csak azt ne mond, hogy a feleséged, mert akkor hányni fogok. – jelentette ki undorral a hangjában. Ez az önfeláldozó nagy szerelem, abszolút nem Amarának való volt, nem igazán hitt abban, hogy ilyesmi létezik, jobbára jó kis színjátéknak gondolta a dolgot, vagy éppen gyengeségnek. |
Figyelmesen hallgattam végig a lányt, az erkölcsökről de persze tisztában voltam vele, hogy ezt nekem úgy se hinné el. - Nos tudod, megtalálom rá a módját, hogy leállítsalak nem kell ahhoz bántanom téged. - Mosolyogtam el. Az kicsit nem tetszett, ahogy volt szerelmemről beszélt: „halott”. Mivel még nem léptem túl a dolgon, és azt a faszt sem találtam még meg addig nem volt nyugodt a lelkem. - Ugyan már, ennyire bolondnak nézel? Az lehet, hogy kiderítettél rólam mindent de nem jelenti azt, hogy ismersz is. - Nevettem el magam a végén. A bosszú számomra azért kell, hogy nem csak az én lelkem, de Melanie lelke is békére leljen. Utána már, ha nem visz el engem az őrület démona ismét új lappal kezdhetem az életemet. - Hát, ha már meghalok valamitől szenvedjél már... ez egyáltalán nem bántás. - Vigyorogtam el ismét. Sőt legalább akkor lesz valami amiről emlékezni fog majd rám.
Azon legalább megörültem egy percre, hogy más fajokat ő sem szívlel kivéve a sajátját. Talán ezt később feltudom majd használni, ha egy kicsit tovább húzom az agyát, hogy egy kicsit bízzon meg abban a tényben hogy, az emberek között is akad legalább egy olyan, aki olyan személyiség mint ő. Abban viszont nem gondolt bele, hogy erre a „hadjáratra” egy ember nem lenne elég hogy ki űzze a többi vadászt a városból. Meg minek is foglalkozzak ilyennel ha tetszik így is ez a szarfészek. - Most meglepné vajon az, hogy én sem szívlelem a fajtársaimat, pár kivétellel? - Futott át a fejemben ez a kósza gondolat. Elmosolyogtam, ahogy már aranyló szemeit néztem. - Látszik, hogy nagy üzlet asszony vagy hogy még ilyen állapotban is ajánlatot teszel fel. - A már szabad kezemmel, amivel elengedtem a lány egyik kezét, elkezdtem kigombolni pár gombot az ingemről, hogy azért könnyebben férjen hozzá. - Lássuk mennyire ízlem neked. - Mosolygásom átment szinte már perverz vigyorrá, majd ezután hagytam, hogy azt tegye amit szeretne. Ahogy azt is hagytam, hogy odavezessen a fotelhez. Csupán a lendület kedvéért, megragadtam a derekát és úgy huppantam le a fotelbe, így szinte magamhoz húztam. Kényelembe helyeztem magam, majd megtörtént a pillanat amire már vártam. Kíváncsi voltam, hogy meddig fogja vissza magát.
Amint Amara a nyakamnak esett, egy apró sóhaj hagyta el a számat ami inkább tűnhetett kéjesnek mint hogy fájdalmasnak. Igaz, hogy fájt de ez csak egy pár másodpercig tartott azután már konkrétan nem éreztem semmit, csak annyit ahogy a vérem szinte gyors ütemben szívódik fel a testemben. A szoba sötét plafonját kezdtem el bámulni, és mindenféle futó gondolatok kezdtek felmerülni bennem. Ez olyan volt, mint amikor valakinek halálközeli élménye van... tudja, hogy megfog halni és ilyenkor a múltjára gondol, a szép pillanatokra. Én sem voltam másképp, olyan volt mintha lassan itt hagynám ezt a világot. Igazán éhes lehetett, mert konkrétan nem akart leállni de valamiért ezt nem bántam. De aztán eszembe jutott a múlt egyik sötét foszlánya, amikor Melanie életét vesztette és a démon elmenekült. Ekkor mint egy villám csapásra, a maradék erőmből előrántottam a zsebemből egy karót, és a lány hátához szegeztem. - Jössz utánam? - Vetettem fel a kérdést, de jól tudta, hogy ezzel mire akarok kilyukadni. Ezt a karót, nem úgy kell elképzelni mint amit régen használtak azok a hatalmas karók. Ez jobban hasonlított egy kis tőrre, rajta egy lánc csüngött ami kiemelte éjsötét fekete színét. A lánc igazi ezüst volt rajta.
Amara rögtön abba hagyta, és elengedett. Ekkor ránéztem, és figyelmesen kísértem végig ahogy aranyló tekintete visszatér a rendes árnyalatába. Arca csupa vér volt, de az én vérem volt de elvigyorogtam a látványtól ahogy egyszer-kétszer megpördítettem a karót a kezemben csak hogy lássa mi volt mögötte egy pár másodpercre. - Még így is gyönyörű vagy. - Bókoltam neki egy kicsit de a vigyor most sem tőrt le rólam. Éreztem, ahogy az erőm lassan elhagy a vérveszteség miatt de maradt elég ha esetleg még rám akarna támadni, hogy megöljön. Sosem lehet tudni nem igaz? Elraktam a karót vissza a zsebembe. - Legalább ez is letudva. - Szólaltam meg, miközben beletúrtam a hajamba, hogy kósza hajtincseket eltávolítsam az arcomból. - Remélem jól laktál... |
Szemforgatva hallgatta Sebastian monológját, miszerint Ő nem bánt nőket. Hihetetlen ez az álszentség, engem sem kímélne, ha megpróbálnám megölni. – Felesleges ez az átlátszó lovagiasság. – mondta kissé talán lenézően. – A feleséged halott, a bosszúd sem fogja visszahozni és az sem, ha itt megjátszod, hogy te nem bántasz nőket. – nemtörődöm módján megvonta a vállát. – Ha megtámadnálak, ugyan úgy megpróbálnál végezni velem, mint bárki mással, mi sem bizonyítja jobban, mint ez az apró kis tabletta. – mutatott rá a tényre, hogy bizony, amint veszélyben érezte magát, már is aljas eszközökhöz folyamodott. De nem mintha ez annyira izgatta volna Amarát, ő nem tett különbséget ilyesmikben. Csupán csak próbálta felnyítni a szemét, talán ez majd egy új nézőpontot nyit meg a férfi előtt.
Arra, hogy nem Sebastian az a személy, aki majd menekül és ő kiélvezheti a félelme adta örömöket, csak megvonta a vállát. Végül is a vér az vér és így is úgy is jó, főleg, ha éhes a vámpír.
Amint elhangzott Amara ajánlata Sebastian fogta és úgy döntött, hogy most itt az ideje, hogy egy kicsit szerepet cseréljenek. Amara hagyta, hogy most az ő háta feszüljön a falnak és a kezeit lefogják. Gonosz de mégis játékos mosolyra húzta a száját, hát mégis csak lesz egy kis szórakozás. Látom nem szereted ha ledominálnak, főleg ha az egy nő... - futott végig a gondolatain. Sosem ártott megjegyezni akár csak ilyen apróságokat is, sosem lehetett tudni, mikor lesznek a hasznára.
- Ugyan, nekem nincs szükségem a lelkedre. – tájékoztatta Sebastiant – Azt kezdesz vele, amit akarsz. – vonta meg a vállát, mint akit nem érdekli, mert hát valóban nem érdekelte. Főleg, hogy nem igen hitt olyasmiben, hogy lélek, legalábbis az volt a meggyőződése, hogy a vámpíroknak biztos, hogy nincsen, és amúgy sem az a típus volt, aki ilyesmikkel foglalkozna.
- Félreértesz. – kissé megrázta a fejét, azokra, amiket Sebastian mondott. – Nem kérem, hogy megölj bárkit is. Csak, hogy tartsd őket a városon kívül. – magyarázta tovább a kis ajánlatát. – Azt, hogy emelett te démonokat hajkurászol az már a te magánügyed. Amúgy sem kedvelem a fajtájukat. – mondta egy aprócska kis undorral a hangjában. Valóban nem kedvelte őket, de ugyan így volt a vérfarkasokkal, pokolkutyákkal és más egyéb lényekkel, akik nem vámpírok voltak. Tulajdonképpen a legtöbb vámpírt is megvetette, de ez már mellékes volt.
Ebben a pillanatban sokkal inkább az foglalkoztatta, hogy vérhez jusson. Tulajdonképpen könnyűszerrel feltéphette volna Sebastian torkát, de a pillanatnyi kielégülésen kívül semmit nem ért volna el vele, szóval ez most nem volt opció. De ekkor a férfi ismét valami olyasmit csinált, amire Amara nem számított. A kezét a nyakához vezette és a körmével megvágta saját magát. Tele vagy meglepetésekkel… - gondolta felhúzott szemöldökkel, a férfi arcát fürkészve, hogy vajon ezzel most mi a célja. – Honnan veszed, hogy nem iszom meg az összes véred? – továbbra is felhúzott szemöldökkel kérdőn nézett Sebastianra egy sejtelmes mosollyal. De nem várta meg amíg válaszol. Ellökte magát a faltól és ellentmondást nem tűrve, gyors léptekkel hátrafele tolva a férfit lelökte a foltelbe, amiben jó pár perce még Ő ücsörgött és úgy vetette rá magát a férfi nyakára. Nem is nagyon akart leállni ahogy végre megízlelte a friss vért. |
Akaratom ellenére vezetett a falhoz, aminek éreztem apró tompa ütődését a hátamon. Hagytam hogy kiélvezze a vágyait, és a torkomnak „essen”. Ha most oda lennék a fojtogatós szexért nos... khm... na jó, csak akkor ha én csinálom úgy hogy ezt nem tartottam fernek de nem zavartattam magam egy percre sem. Tetszett, ahogy mérgesen bánt velem a tabletta látványától. Édes vér? Félmosolyra kúszott a szám, de továbbra is a szemébe néztem. - Honnan tudod, hogy édes? Mindenkinek más, de az enyém sokkal különlegesebb. - Igaz ezt nem tudhattam, de hát néha kell egoistának is lenni ebben a szar világban. Az öngyilkos kijelentésére, elnevetve szólaltam meg. - Ugyan drága, észrevehetnéd már hogy én nem féltem az életem. Megadom a módját, hogy kiélvezzem. A másik meg, hogy nem bántok nőket még az olyanokat sem, akik olyanok mint Te. Hogyan is tehetném, hogy ha a volt feleségem után vágyok a bosszúra? Megteszi más úgy is helyettem. Minek mocskoljam be a kezem? - Vigyorogtam el ami egyre szélesebb mosoly lett belőle. Nos igen, más vadászokat nem érdeklik a másik neme. Ölnek mindenkit akit kell, legyen az gyerek, nő, ufó... ez mindig is így lesz ezen még a lány sem tud tenni semmit, főleg ha vadásznak rá. Már kezdem sajnálni, ahogy kétségbe esetten igyekszik megmutatni ki is ő.
Éreztem ahogy enyhít a szorításon, és most már a nyakamon simít végig. Ezen ismét önfeledten elmosolyogtam, és hallgattam végig hogyan szórakozna ha tudna. - Ebben nem én vagyok az embered, hisz látod, hogy élvezem nem? - Na de most már kezdtem unni, hogy ő uralkodik felettem bár a magasságát nézve nem tudtam komolyan venni a szavait. Mikor felvetette, hogy nem-e szedtem már be egy ilyen tablettát, elröhögtem magam de csak mert vicces volt a gyanús arcát figyelni. - Ez azonnal hat, gyorsan felszívódik a szervezetemben egy perced se lenne tiszta vérhez jutni. - Válaszoltam, de egyben meg is nyugtattam az erre való gyanúját.
Végül át tértünk az utolsó kérdésemhez, miszerint mit kapnék cserébe ha hagynám, hogy megkóstoljon. Bevallom kissé meglepett hogy feltett egy ilyen ajánlatot, sőt mi több nem számítottam erre. De egy kis idő után gonosz vigyor ült ki az arcomra. Mint ahogy mondtam, már untam, hogy ő uralkodik így ideje volt átvenni az irányítást. Megragadtam a nyakamon pihenő kezét, majd egy gyors fordulattal fordult a kocka, és most ő szorult oda a falhoz. De nem hagytam annyiban, megragadtam a másik kezét is és a karjait is a falhoz szorítottam, és csak hogy még hassak az egészre még közelebb léptem hozzá. Csuklóit, kicsit erősebben kezdtem el szorítani mint ahogy ő a nyakamnak esett. - Szívélyes ajánlat de azt kell, hogy mondjam nincs kedvem hozzá. Én nem vagyok senki kutyája, és végképp nem fogom eladni a lelkemet feleslegesen. - Néztem mélyen a szemeibe a mosoly az arcomon még szélesebbre kúszott. - Nekem van egy célom, és be is fogom teljesíteni. Akármennyire meglepő számodra, nem vagyok gyilkoló gép. - Ezzel be is fejeztem a mondandómat, de észre vettem, hogy tekintete folyton folyvást a nyakamra kúszott. Már kezdtem sajnálni, hogy mindjárt éhen hal itt nekem. Elkuncogtam magam, majd ezután az egyik csuklóján lazítottam a szorításon és a nyakamhoz emeltem. Mivel neki élesebb körme volt, könnyebb volt a feladatom mintha az enyémmel csináltam volna ezt. Mélyen belevéstem a körmét a nyakamba olyan szinten, hogy a vér úgy csordogált le a nyakamról. Nem szisszentem fel, sőt még élveztem is és ahogy a hideg átjárta a testemet azzal el is felejtettem, hogy ez mennyire fájhat. Tudtam, hogy ennek már nem tud ellenállni hiszen már nem csak jobban érezte de látta is hogyan folyik le a nyakamról a még forró vér. - Mire vársz még? Sértésnek veszem, ha nem teszed meg. A végén még éhen halsz. - Mosolyom átment ördögire, és vártam mikor teszi meg. Nem mondhatja azt, hogy nem vagyok kedves vele. |
Amint Sebastian háta a falnak feszült és Amara elég közel volt egy tabletta villant fel a látóterében. A pillanatnyi döbbenetet a düh váltotta fel. Hegyes fogait kivillantva, vicsorogva kapott a férfi torka után egyik kezével és szorosan a falnál tartotta. – Már ha hagyom, hogy lenyeld. – szűrte mérgesen a fogai között. – Megmérgezni azt a finom édes véred… - mondta rosszallóan megrázva a fejét – Micsoda pazarlás. – biggyesztette le az ajkát. Kicsit közelebb hajolt a férfi nyakához és egy nagy levegőt véve szívta magába az ínycsiklandó vér illatát. Ahogy egyre inkább kezdett eluralkodni rajta az éhség érzése már a szemei is aranysárgán izzottak, úgy pillantott fel Sebastianra. – Nos senkinek sem kell meghalnia… - válaszolta Seby kérdésére. Már-már úgy gondolta, hogy ha hagyja magát a vadász akkor nem is öli meg. Ugyanakkor ott volt az a tény is, hogy bizony igencsak esedékes lenne példát statuálnia, hogy a semmirekellő vadászok visszafogják magukat. És itt van ez a tabletta is, hogy ki volt az az ember, aki ezt kitalálta. Ha tudta volna, az illető már rég halott lenne és ezeknek a bogyók gyártásának is végleg véget vetett volna. De sajnos voltak olyan dolgok, amiket neki is nehéz volt kideríteni.
– Nem gondoltam, hogy teljesen védtelen vagy, de sokkal inkább egy karóra számítottam, nem egy öngyilkos produkcióra. – jegyezte meg egy pillanatra elgondolkodva, tekintete újra a férfi torkára siklott, kezét ellazította és végigsimított rajta, miközben a vér lüktetését figyelte – Az sokkal szórakoztatóbb lett volna. Egy kis vadászat, mielőtt feltépem a torkod. Nem tudom miért, de úgy sokkal finomabb a véretek. Talán a félelem miatt. – a mondat végén felkuncogott, aranyló tekintetét mélyen a férfiéba fúrta, gonosz mosolya ott játszott az arcán. De, ami ez után következett na arra aztán semmiképpen sem számított. És pontosan ezért csapdát sejtett a dologban. Gyanakvó tekintettel fürkészte Sebastian arcát. – És honnan tudjam, hogy már nem vettél be egy ilyen kis tablettát, csak hogy megmérgezz engem? – tette fel a kérdést kissé dühösen – Habár nem hiszem, hogy megölne, de lássuk be, senki se szívesen kockáztat. – vonta meg a vállát fölényesen. Nem igazán ismerte ezt a szert, nem nagyon találkozott még vele, így nem is nagyon tudhatta, hogy mit okozhat. Habár egy vámpírt igen kevés dologgal lehetett megölni, de kínok között sem akart fetrengeni, szóval inkább óvatos maradt ezzel kapcsolatban. Egy pillanatig méregette még a férfi kezében lévő tablettát, de nem tudott döntésre jutni.
- Mi lenne, ha nekem dolgoznál? – tette fel a kérdést – Nem vagy olyan, mint a többi vadász, még a hasznodat is vehetném. – na ez abszolút bók volt, ilyesmi is ritkán hagyta el Amara száját és most sem szívesen tette, de hát valahogy csak meg kell nyernie magának Sebastiant. – Elpaterolod a városból a vadászokat, mert hát ez mégis csak a mi városunk, hadd éljünk itt nyugodtan, és kívül is tartod őket. Aki elmegy az viselje a következményeket, ha egy vadász megkörnyékezné. És akkor legalább én sem kényszerülök arra, hogy megöljem a vadász barátaid, mert nem is lesznek itt, hogy zargassanak. – magyarázta, de továbbra sem engedte el Sebastiant. – Mindenki nyer. – mondta egy félmosolyra húzva a száját. Furcsán túl diplomatikus ajánlat volt Amarától de hát Sebastian ezt nem tudhatta, nem ismerte még régóta. Azt neki nem kell tudnia, hogy Amara fog még ennél is többre fáj, de hát mindent szépen sorjában. |
Szórakozottan felnevettem, ahogy kioktatásra került szegény srác. - Nos, azt egy szóval sem mondtam, hogy nem tehetséges simán elvágná a torkodat ha annyira szeretné. - Mosolyogtam el, miközben tök nyugodtan néztem körül a szobán. Szemre láthatóan, nem tetszett neki a dolog hogy idejöttem ezért egy kis sóhaj hagyta el a számat Amara kiborulásán. - Hát kijöttél a gyakorlatból, még mindig lenézel pedig nem vagyok rossz társaság. Én nem lennék jó neked vacsinak? - Cukkoltam egy kicsit a lányt, csak hogy érezze a törődésem. A róla szóló dokumentumokról úgy is tudom, hogy csak akkor hív magához embereket ha éhes ezzel csillapítva a vágyát. Sajnos ezzel később kezdtek el foglalkozni, az helyett hogy a saját világukban voltak simán meglehetett menteni azt a sok embert akit őt megölt. De hát ez nem az én hibám, nagyon nem foglalkoztat mások dolga.
Amikor felpattant a székből és egyenesen felém fordult, megálltam a szoba kellős közepén hiszen készültem volna vissza menni felé, de látva éhes tekintetét csak jobban elmosolyogtam. Egy cseppet sem féltem tőle, mint ahogy senki mástól sem, nem láttam okát mért kellenne megijedtem. Hisz ő csak az ösztöneit követi, ezen sosem fog tudni uralkodni. - Ugyan ki sértegett téged? - Tettem fel ezt az igen egyszerű kérdést. - Tudtommal én telljesen jól bántam veled... de hívhatsz gyakrabban a drágádnak, tetszik a te szádból hallani. - Vigyorogtam el pimaszul, majd amikor már elég közel jött oda hozzám hogy már szinte majdnem összeértünk az orra elé emeltem egy tablettát, ami egy levélben volt. Tele volt szinte nem is használtam, igazából vésztartaléknak van meghagyva de most úgy gondoltam jól jön. - Biztos vagy te benne, hogy jó ötlet? - Néztem egyenesen éhes szemeibe. - Ha egy ilyet lenyelek, valószínűleg nagy esélyel fogsz meghalni, ha a mérgező véremet iszod. - Ugyan is több féle mellékhatása lehet, ha a mérgező vér bejut a szervezetébe.
- Ki hal meg hamarabb? - Szólaltam meg, mosoly továbbra is ott tátongott az arcomon. Persze az is benne van a pakliban hogy én a tabletta miatt meg is halhatok, mivel leginkább akkor szokták használni ha már semmi remény nem marad hogy túlélje az ember és inkább megmérgezz más lényeket amikor ő már réges-régen halott. Engem igazából ez sem tántorít el, hogy bevegyek egy ilyet ha szükséges. - Komolyan azt hitted, hogy üres kézzel jövök el? - Mentem hozzá még egy lépéssel közelebb, csak hogy meghagyjam azt a kísértést hogy megharapjon. - Mit kapok cserébe, ha hagyom neked hogy megkóstolj? - Hangom ismét átment suttogásba, de tekintettemet egy percre sem vettem le róla. Tetszett ez az egész helyzet, hogy van kivel kockáztatnom az életem. Régen más ember voltam. Egy csendes, magába roskadó elgyengült srác voltam akkor aki igyekezett egyedül megélni szülei halála után. Hiába voltak számára a nevelőszülők, belül egy teljesen lelkileg összetört ember volt és ami még megmaradt belőle az a remény. De ma... ma már küzd ha kell, és nem hátrál meg semmitől sem. És ehhez egy rohadt démon kellett, hogy ezt elérje még a sok veszteség árán is. |
Ahogy Sebastian kikapcsolta a zenét Amara egy halk koppanással letette a borospoharat és halkan sóhajtott egyet. Máris el kell rontania a hangulatot. – gondolta elégedetlenül. És a férfi már kezdte is a kioktatását. Minek néz ez engem? – futott át a fejében, kezdett felháborodni a férfi tiszteletlenségén. De egyelőre hagyta, hogy a férfi körbe nézzen és szabadon sétálgasson.
– Nos akkor a szánalmas kis életével inkább valami mást kellett volna kezdeni, mint hogy nálánál sokkal veszélyesebb lényeket akar megölni. Gondolom az eszébe sem jutott, hogy ha kezet emel valakire, akkor a másik fél sem fogja hagyni magát. – magyarázta a nyilvánvalót egy kissé dühösen most már. Csak az emberek lehettek ennyire ostobák. Mégis mire számítottak? Hogy majd békésen tűröm ahogy megpróbálnak megölni? – a gondolat csak még dühösebbé tette. Meg kell hagyni rég volt már ilyen helyzetben, de arra abszolút nem számított, hogy az emberek ez idő alatt ekkora bátorságot vettek magukon. Ez után a kis „mészárlás” után talán újra észbe kapnak, hogy nem érdemes velük ujjat húzni. Mert abban még Sebastian is biztos lehetett, hogy nem fogja ezt annyiban hagyni. Példát fog statuálni azzal, hogy megöli ezeket az arcátlan kis vadászokat, és akkor talán a többiek is észbe kapnak, hogy most talán túl messzire mentek. Ha pedig nem, nos akkor rájuk is a biztos halál vár. De ez a gondolat gyorsan szertefoszlott amikor Seby odahajolt az arcához és nyaki ütőere ott volt a füle mellett. A férfi suttogása elhalkult az sebesen áramló vér hangja mellett. Abban a pillanatban Amara számára csak a vér zúgása és illata létezett; a nyál is összefutott hirtelen a szájában. Szerencséje van ennek a félnótásnak, hogy nem egy ma született vámpír vagyok… - futott végig a gondolatain, hiszen jól emlékezett még azokra az időkre, amikor szomjúságán még nem tudott uralkodni és akkor aztán elég csúnyán neki tudott esni a szerencsétlen arra tévedő embernek. – De várjunk csak… miért is kéne visszafognom magam? Hiszen Ő jött ide önként meghalni. – villant be a fejébe és azzal a lendülettel fel is pattant a székből szembe fordulva Sebastiannal. – Neked kellett volna jobban átgondolni a dolgokat, DRÁGÁM. – mondta fenyegetően az utolsó szót gúnyosan megnyomva. – Nos, nem lesz sok időd, hogy beleéld magad a sértettségbe. Megkapod ugyan azt, amitől hiába mentetted meg a társad, ne aggódj. Nem akartalak megölni, de ha így állunk, akkor legyen. Nem fogok könnyeket hullatni utánad. – mondta miközben a fogai lassan megnyúltak és egy halk fenyegető sziszegés hagyta el a száját. – Öreg hiba besétálni egy éhes vámpír otthonába. Ezt egy vadásznak tudnia kéne. – jegyezte meg baljóslatúan, miközben határozott fenyegető léptekkel elindult a férfi felé, hogy végre csillapítson éhségén. Az volt a célja, hogy majd a falhoz szorítja, onnan már nem sok irányba tud menekülni, és legalább nem tör össze semmit. Utálta amikor menekülni próbáltak és ezzel mindig sikerült valamit összetörniük a lakásában. De hát, ilyen ez a játék. |
Talán egy hét is el telhetett Amara-val való találkozásom után. Igazából ez a pár nap elég unalmasan telt. De megtaláltam a módját, hogy ne unatkozzak. Hol az ital segített, hol pedig pár jött-ment nőcske esténként. Így legalább ez a vágyam is alább hagyott egy kis időre. Igen, néha szükségem van erre a kis kiruccanásra hiszen én is lehetek éhes mint más normális ember. Ma is éppen egy nő mellett ébredtem egy kis csendes szállodában. Nem volt köztünk semmi komoly. Elárulta nekem hogy elvan hanyagolva, és utálja a férjét amiért az a munkájának él és megakarja csalni bosszúból... nos én megadtam rá a módját hogy ezt a vágyát teljesítse. Ugyan mi rossz van ebben? Én csak segítettem őt erre az útra terelni. A lány még aludt, amikor én felültem az ágyon hogy felöltözhessek. Emilynek hívták, egy igen rendes, és kedvemre való volt de másra nem érdemes és ezt tudatába is hoztam azzal hogy hamarabb le is léptem a helyszínről. Az utcán sétálva, beléptem egy kávézóba ahol kértem egy espresso kávét elvitelre majd azzal sétáltam haza. Szerencsére az irodai melón szabin voltam így csak magammal tudtam foglalkozni. A lakásomon volt egy kis edző szóba, ahol jó kondiban tudtam magam tartani. Most se volt másképp, legalább egy kicsit felfrissülök tőle.
Pont hasonfelülést csinálgattam mikor kaptam egy telefon hívást. Szúros szemekkel vetettem rá a tekintetem az eszközre, de végül amint szárazra töröltem magam felvettem ezt az idegesítő eszközt. Nos meglepődtem, de egyben felcsillant a szemem is, ugyan is megtudtam a kollégámtól hogy valaki a házához akarja csalni egy indokkal, amit egy igen furcsa levélben írt meg. Meg is beszéltünk a találkozót egy kávé kíséretében, hogy eltudjam olvasni a levelet. Nos, ez a levél egy email volt de egyből rájöttem hogy ki állhat a háttér mögött. Az arcomon ott ült a mindent elmondó gonosz vigyor. - Ezzel neked nem ell törődnöd. Majd én elintézem személyesen. - Vágtam rá egyből a srácra aki meg is lepődött, hogy csak úgy el akarok menni helyette. - De hát engem hívott, még is hogy gondolhatod hogy... - Itt már közbe vágtam. - Meg akarsz talán halni? Nem félted a szaros kis életedet? Bízd ezt rám oké? - Hangomon lehetett hallani a megvetést de persze csak jót akartam neki, hiszen a halálba ment volna ha elmegy erre a találkozóra amit persze Amara személyesen intézett el. - Jól tudtam, hogy nem bírsz magaddal. - Futott át a fejemen, egy aprócska kuncogás kíséretében. A srác furcsán nézett rám, mért nevetek és persze nem vette jó néven a beszólásomat de mondhatni már megszokta hogy ilyen a beszédstílusom úgy hogy nem vette magára. - Chh.. csinálj amit akarsz. Hihetetlen vagy. - Azzal felállt az asztaltól, és kisétált. - Ne aggódj, azt fogom tenni. - De ezt már ismét magamban mondtam, hiszen már egyedül maradtam.
Nem telt el sok időbe körülbelül egy órába, de megérkeztem a lány lakására. Jól megnéztem magamnak az épületet ami szinte egy luxus háznak felelt meg. - Nem elég hogy gazdag, de még fel is vág vele... micsoda nőszemély. - Morogtam magamnak halkan, hogy azért nehogy meghalljon ha úgy adódna. Szeretnék egy kis meglepetést okozni neki, mivel nem engem vár és nem is számít rám.
Nem sokkal később, kiszállva a liftből egyből meghallottam egy igen érdekes de sötét hangulatú zenét. Belépve az ajtón egy sötét szoba fogadott a sötét zenével, micsoda harmónia van itt. Nem szóltam semmit, tudtam hogy tisztában van vele ki lépett be a lakásába hiszen a vért megtudja különböztetni mindenkitől. Fogtam magam és kikapcsoltam a hifit, majd szépen komótosan lépkedtem. - Kicsit jobban is átgondolhatnád a dolgokat Drágám. - Szólaltam meg köszönés képpen az elengedhetetlen vigyorral a képemen. - Azt hitted, csak úgy elintézheted azt a szegény srácot? Elég szánalmas élete van, nem lenne jó szórakozás neked. - Folytattam tovább, ahogy zsebre tett kézzel sétáltam oda hozzá a székhez. Mivel Amara még háttal ült nekem bámulva a várost így megálltam mögötte és úgy hajoltam le az arcához. - Sértésnek veszem, hogy nem nekem írtál. - Suttogtam a lány fülébe gonosz vigyorral az arcomon, majd felegyenesedtem és elléptem tőle körbenézve a szobán. Bámulni a polcokat, könyveket, képeket csak hogy elfoglaljam magam. |
Már jó pár nap eltelt mióta találkozott a vadásszal és remélte, hogy akkor látta először és utoljára is. De nem úgy azokat a vadászokat, akik rá küldték Sebastiant. Igyekezett minél hamarabb kideríteni, hogy kik lehettek ezek az illetők és sikerült is, Amara ritkán vallott kudarcot. Tudta mindegyikük nevét, címét, mindent, amit szükséges volt és már el is intézte, hogy az egyikük a mai napon a vacsorája legyen. Egy egyszerű hazugsággal hozatta ide a férfit, persze óvatosan, hogy senki ne tudjon róla, csak magának akarta ezt az élveztet. Mindent megtervezett, hogy a többiek tudjanak majd társuk haláláról és azt is, hogy rettegjenek attól, hogy vajon ki lesz a következő. Egy-egy darabkát kapnak majd ajándékba vadásztársukból egy „kedves” üzenet kíséretében. A gondolatra egy gonosz mosoly kúszott Amara arcára. Ha úgy vesszük az első jár a legjobban, hiszen ő nem tud semmiről.
Talán akkor evett utoljára, amikor Sebastian megzavarta, és mostanra már elég éhes volt, szóval biztos, hogy ki fogja élvezni. Általában nem ölte meg az embereket, sosem volt egy szívtelen és kegyetlen gyilkos, de ebben az esetben teljesen más volt a helyzet, ez személyes ügy, hiszen az életére törtek. Addig fogja szívni a vérét, amíg nem csak hogy elájul, de a szervezete felmondja a szolgálatot, aztán a maradék mehet a konzervekbe, egy kis plusz sosem árt. Már magában tervezgette, hogy is fog elszórakozni ezzel a bolonddal.
Hamarosan elérkezett az idő, amikor a lift ajtaja egy halk csilingeléssel kinyílik és akkor elkezdődik a játék.
Lassú léptekkel odasétált a hifilejátszóhoz és benyomott egy kissé sötétebb hangulatú zenét.  Egy pillanatig csak élvezte majd lehuppant egy fekete fotelba, ahonnan fél szemmel láthatta, hogy ki lép ki a liftből és egy fehérborral töltött poharat kezdett billegtetni a kezében, és kortyolgatni, miközben várakozott.
Lassan körbejártatta a tekintetét a lakáson. Sok nagy ablak nézett a városra, még egy hatalmas erkély is volt hozzá, jakuzzival, amit nyilvánvalóan Amara főleg éjjel használt. A sok ablak ellenére a lakás mégis sötétnek hatott, ami nem is volt meglepő a sok fekete és sötét fal miatt, illetve a sötét bútorok és kiegészítők sem segítettek abban, hogy világosabb legyen a lakás. De hát egy vámpírnak pontosan ez volt az ideális, Amara jobbat talán kívánni sem tudott volna magának.
És akkor végre meghallotta a lift hangját, de valami nem stimmelt. Amara egy pillanatra se rezdült, nem árulta el, hogy abszolút nem erre számított. Továbbra is az ablak felé fordulva ült, és várta, hogy most mégis mihez fog kezdeni a vadász, miközben egy mosoly kúszott az arcára. Hát mégis kívánja a halát... Egy újabbat kortyolt a borból, a sejtelmes, kissé gonosz mosoly letörölhetetlen volt az arcáról. |
Ami az árnyékban történik arról senkinek sem kell tudnia.
Lezárt kör |
[15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
