|
Témaindító hozzászólás
|
2021.05.06. 18:50 - |
Amikor a gonosz, találkozik a sötétséggel
Lezárt kör |
[13-1]
Rezzenéstelen arccal figyeltem a lány mozdulatait, amikor a karomat kezdte el fogdosni. Még az egyik szemöldökömet is felhúztam, úgy néztem rá végighallgatva őt az erőviszonyokról. Már megint ezzel kell jönnie? Megráztam a fejem mosolyogva, és kissé elnevetve magam szólaltam meg. - Annyiszor hallottam már, hogy valaki így-úgy erősebb meg az a sok sablon szöveg. Mint mindenkinek, neked is van gyengepontod, amit meg is találok. - Fejeztem be a mondandómat ezzel kapcsolatban. Ezt "imádtam" minden fajban hogy mennyire tudnak dicsekedni az erejükkel de végül mindig volt valami amiben elbuktak. Akár még az életük is kárba ment, mert mindig lebecsülik a másikat. Így tesz Amara is. Igaz csendes gyilkos, nem pazarolja az energiáit feleslegesen ami a vámpíroknál azért ritka. Ahogy az is hogy vannak rendes vámpírok akik nem ölnek embereket. De nem tudja mikre vagyok képes egy kis szórakozásért. Mindenesetre nagyon is jól szórakoztam a társaságában, még az se lenne baj ha egymásnak esnénk azzal is kiismerném a képességeit. De hát nem harcolni jöttem ide csak társalogni.
- Az akkor lenne poén, ha élvezném is ahogy kicsinállak... más különben az elég unalmas lenne. - Mondtam egy kis gonosz vigyor kiséretében. - Ugyan, én nem féltelek és nem is aggódom érted még is ezt honnan vetted? - Kérdeztem drámai hangnemben, majd kis nevetéssel beleszívtam a jó megérdemelt cigarettába. Sokszor nekem ez a munka tényleg unalmas. Van hogy napokig semmit nem kezdek egy üggyel, és ha még is eredményre jutok csak akkor kezdődik a vadászat. Végül a lány felvetette a távozás lehetőségét, amire csak vigyorogva bólogattam. - Menj, ahogy jónak látod. Úgy is lesz még szerencsénk találkozni. - Kacsintottam rá, ahogy folytattam ezt a káros szert. Ebben biztos is voltam, hiszen amilyen bosszú éhes ő is megfogja rá találni az okot hogy ismét összefussunk. Figyelmesen végig kisértem a lány elmenetelét vissza a város felé, majd a tájképre pillantottam ahol még nyugodt szívvel végeztem ki ezt a cigit is. Közben elmerengtem a gondolataimban, átgondoltam a mai napot és élveztem a magányt most hogy egyedül maradtam ezen a helyen. A környék televolt apró tücsökkel akik zenéjükkel megtörték az éjszaka csendjét. De volt más is, ami megzavarta a csendet. Ez a telefonom volt, az egyik vadásztársam hívott aminek nem örültem mert hát na... ki örülne ha az éjszaka közepén felhívják az embert a sok hülyeségükkel főleg, ha alszik az ember. Végül nem vettem fel. Majd jól lecseszem ez miatt, hogy mit képzel magáról.
Nem voltam olyan sokáig kint a kilátón. Körülbelül úgy félórája lehetettem még itt aztán elindultam én is haza. Otthon egy jó kis pohár bor társaságában töltöttem az estét, majd végül eltettem magam holnapra a munkához.
[ Lezárt kör ] |
Ahogy észrevette a férfit is mulattatta a helyzet, de csak lehervad a vigyor a képéről ha egy kicsit megleckézteti majd. Még hogy ne becsülje alá az embereket… Persze, tudtak veszélyesek lenni, de az örökléttel és erővel nehéz versenyezni, és akkor még nem is említett mindent. Hiszen a világ legveszélyesebb ragadozói voltak a vámpírok, ugyan ott voltak a vérfarkasok is, de kutyákkal nem sokat foglakozott. – Örök hiba, így van. – bólintott helyeslően, egy kissé elgondolkodva. – Arra gondoltál már, hogy én ölésre teremtettem? A világ egyik legveszélyesebb ragadozója vagyok, nem tudnál elmenekülni, leküzdeni… talán, egy kis szerencsével. – magyarázta fölényesen, hangja tele volt magabiztossággal. Ahogy a férfi a haja felé nyúlt megfogta a kezét és visszatolta. Csak nem gondolhatja, hogy hagyja magát taperolni, még ha az csak a haja is. De azzal a lendülettel megfogta a vállát és karját, megnyomkodva az izmait, de aztán már el is engedte. – Habár te erősnek tűnsz, biztos meggyűlne veled a bajom, de végül mégis alulmaradnál. – mondta kissé lesajnálóan, mintha valóban érdekelné a férfi sorsa.
- Elvégeznéd a munkát, amit rád bíztak. – mondta megvonva a vállát válaszolva a férfi kérdésére, hogy mi haszna lenne, ha itt és most elkezdenék a vérontást. De inkább nem folytatta, hanem hallgatta a férfi mondandóját. Szóval a hab szeretne lenni a tortán. Erre végülis megvan a lehetősége. – a gondolatra ismét visszakúszott a gonosz kis mosoly az arcára. – Ne aggódj, meglesz a lehetőséged, hogy te legyél a hab a tortán. – jegyezte meg incselkedve, de persze nem fejtette ki, hogy valójában mire is gondol ez alatt. Ha elég eszes, akkor úgyis van valamiféle sejtése, hogy valószínűleg neki nem lesz olyan élvezetes, ellenben Amara számára igen.
Mozdulatlanul tűrte Sebastian közeledését, de belül azért izzott benne a düh. Ez a pimasz kis…Nem sokan mertek vele így bánni, és az is elég régen történt már. Szólval igencska bosszantotta a férfi viselkedése. - Nem fogsz bolondot csinálni belőlem. – mondta tekintetét a férfiéba fúrva. Pedig sokan próbálkoztak már ezzel, hogy valahogyan kijátsszák, de Amara is jól ismerte már ezt a játékot.
- Miattam nem kell aggódnod, nagylány vagyok, tudok magamra vigyázni. – hangja magabiztos volt, egy csepp kétely sem volt benne. – Szerinted, hogy éltem túl eddig? – kérdezte kicsit sértetten – Valószínűleg azt is tudod mikor születtem, szerinted előtted soha senki nem próbált végezni velem? – tette fel a kérdést, de ez inkább amolyan költői kérdés volt, nem feltétlen várt tőle választ. Egy kis hallgatás után újra szólásra nyitotta a száját.
- Nos Sebastian – fordult a férfi felé, aki közben rágyújtott – ha nem árulod el, hogy mit vársz cserébe, akkor azt hiszem végeztünk is. – már kezdett elege lenni ebből az egész játszadozásból. Kezdte megbánni, hogy a mai nap kitette a lábát a lakásából, ugyanakkor biztos volt benne, hogy ha nem ma, akkor valamikor máskor, de ez a vadász ígyis úgyis a nyomába eredt volna. Legalább túlestek ezen is, és remélhetőleg soha többé nem látja viszont. És a vadászokkal is végre kezdhet valamit, akik ráküldték a férfit, valamit, nos hát valószínűleg nem túl kedves dolgokat, és ha ezzel is megvan, akkor Sebastiannal is eljátszadozhat. |
Az hogy mért árultam el neki, azt még magam sem tudom. Talán csak a pia beszélt belőlem, de az is igaz hogy így lehet a legjobban ki ismerni a másik "valódi" lényét. Szórakoztatónak tartottam a kiborulását, ahogy egyik pillanatban nevet a másikban pedig akár szét tépné a levelet is. Mikor lecsillapodott, és vissza adta a borítékot kuncogva vettem el tőle és raktam el a kabátom zsebébe, majd a másik kezemet is elhelyeztem a másik kabát zsebembe.- Bírom hogy ti állandóan lekicsinyítitek az emberi fajt. Pedig nagy hiba alábecsülni minket. - Vigyorogtam el ahogy megfordultam és nekitámaszkodtam a kerítésnek. - Neked se kellene engem lebecsülnöd. Örök hiba. - Néztem rá, de a vigyor továbbra sem maradt el a képemről, majd egy óvatlan pillanatban a mutató ujjammal egy hajtincsét kezdtem tekergetni. Persze csak egy másodperc volt az egész, de azért is tettem hogy lássam hogyan reagál rá.
A másik témára, hogy eddig nem rontottam rá, igazából csak vállat vontam. - Még is mi hasznom lenne abból, ha mondjuk itt, és most elkezdene folyni a vérünk? - Tettem fel egy egyszerű kérdést. Igazából szabad úszó voltam, nagyon nem tartom ezekkel se a kapcsolatot csak ha egy célpontot akarnak a fejemhez sózni, hogy én végezzem el a piszkos munkát. - Ez, csak egy mellékállás ami közelebb visz a célpontomhoz. A másik, hogy én tisztelem a nőket egy újjal se nyúlnék hogy tönkre tegyem az életét. Én szoktam lenni a hab a tortán. - Kissé mosolygásom átment egy sunyi kis ördögbe. Amikor megemlítette, hogy úgy gondolja várok tőle valamit egy halk kuncogásba kezdtem majd óvatosan léptem hozzá közelebb direkt nem gyorsan, nehogy tolakodásnak vélje és a végén rám támadjon.
- Szerintem ez maradjon titok. Nem lenne jó móka, ha lelőném a dolgokat. Akkor hogy fogok szórakozni? - Tettem az egyik mutató ujjamat az ajkaimhoz, miközben kacsintottam egyet a lányra. - Már most bírom az érzelmes indulataidat. - Fejeztem be ennyivel egy mosollyal az arcomon majd hátráltam pár lépést, megtartva a tisztes távolságot. Amikor még elkezdtem ezt az egész vadászos dolgot, rengeteg fölösleges érzemekkel voltam akkor tele. Düh, gyász, szomorúság, bosszúvágy, sokszor még az őrűlet is közrejátszott. Eleinte nehéz volt megszoknom azt hogy már többé nincs Melanie, nem érezhetem az érintését, az illatát de legfőképp a hangját. Igen, sokszor okoltam magamat is. Hogyha azon a napon nem dolgozok, még most is élne és megtudtam volna menteni. De a sors nem így akarta, azt akarja hogy életem végig szenvedjek. Nos a sors bekaphatja a tudod mimet... teszek érte hogy ez ne következzen be. - De egyébként, attól még hogy én nem foglak bántani, más még megteheti. Másoknak fontosabb a lóvé, és nem érdekli ki nő vagy férfi. - Vettem elő a cigis dobozom, hogy rágyújtsak ismét. Úgy éreztem hogy most 2-nél többet kezdek meg ma. Kezdek ismét bosszús lenni, úgy hogy valahogy csillapítanom kell a dühömet. |
Hát persze, hogy nem mutatkozott be, mégis mire számított?! Nyilván addig fog így viselkedni, amíg nem lesz egyszer igazán móresra tanítva. Szóval Amara csak mosolyogva lesütötte a szemét és hagyta, hogy a vadász játssza a szerepét. Menjenek csak odébb, ha Ő attól érzi magát biztonságban. Pedig, ha tudná, hogy ha csak kettesben vannak, akkor talán még nagyobb veszélyben lesz. Mármint oké, nyilván, ma már volt szerencséje enni, szóval most egy ideig nem is fog kívánni további vért, de akkor is, ezt Ő nem tudhatta. Vagyis de, hiszen végig nézhette, ahogy legurítja a Bloody Maryt, ami lássuk be, vörösebb volt, mint illett volna neki. Mindenesetre nem ezen múlt a dolog, így csak csendben sétáltak egymás mellett a sötét utcákon. – Már ha volna lelkem. – jegyezte meg sötéten, kissé talán fenyegető is volt a hangja.
Be kellett, hogy vallja magának, kíváncsi volt, hogy hova vezeti, de hát ilyen sok leélt év után, a vámpír néha vágyik egy kis változatosságra, valami olyasmire, ami nem történik meg minden nap. Na nem mintha egy ember felbukkanására várt volna, főleg nem egy vadászra, a legrosszabb, ami történhetett, szerény véleménye szerint. De most kicsit muszáj lesz megtűrnie a közelében, legalábbis addig amíg ki nem deríti, hogy ki az, aki holtan akarja látni. Amint megvan az információ már ki is lehet iktatni az illetőt és itt lesz ez a vadász, hogy megtöltsön pár konzervet, bár ki tudja, lehet, hogy inkább megtartja magának és mielőtt végez vele megtanítja miért volt nagy hiba ilyen tiszteletlenül viselkednie vele. Szóval ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejében, miközben végig sétáltak a sötét utcákon és végül kilyukadtak egy kis parkban, egy kilátóval a közepén. Tulajdonképpen szép hely volt, lakása történetesen remek kilátást biztosított erre a helyre is. Kíváncsi lett volna, hogy vajon ez-e az oka, hogy most itt vannak. Szóval ott álltak teljes csendben, de Amara nem zavartatta magát, hiszen övé volt a világ összes ideje, habár az nem tetszett neki, hogy a vadász diktált. Ezt volt a legnehezebb elviselnie, és ez igencsak dühített, de igyekezett ezt nem kimutatni. Végül csak sikerült megosztania vele a nevét, és aztán még annál is többet. Ez volt az amire ennyi év távlatából sem számított volna, hogy egy vadász ilyen nyíltan megosztja vele, hogy ki és miért akarja a halálát. Érdeklődve vette át a borítékot és már nézte is a tartalmát. Egy alku. Hangosan felnevetett, visszacsúsztatta a papírt a borítékba és visszaadta azt Sebastiannak. – Mélyen megsértetek. – mondta tettetett önérzetességgel a hangjában. – Mégis mit képzeltek? Egy Collins eladja a Collins család által felépített cégtulajdon egy részét? – hangjában mostmár ingerültség bújkált de újra felnevetett, hiszen a gondolat is teljesen abszurd volt – Nem tartalak sokra titeket, de hogy ennyire elrugaszkodott gondolataitok vannak… Nevetséges. – a megvetést semmivel sem lehetett összetéveszteni a hangjában. Arra meg aztán végképp nem számított, hogy Sebastian még jobban feldobja a hangulatot. – Ne vegyem fenyegetésnek? – kérdezett vissza. Abszolút szórakoztatónak találta ezt az egész helyzetet. – Ez még viccnek is rossz. Azt hiszik elkaphatnak? Végülis megpróbálhatják. – széttárta a kezét jelezve, hogy hadd jöjjenek, már ha persze mernek. De ennél többet nem mondott, nem lett volna okos dolog.
- Nos, eddig nem rontottál rám. – jelentette ki a nyilvánvalót egy pimasz félmosoly kíséretében – Okos dolog. Tetszik az életösztönöd. – az a bizonyos mosoly továbbra is ott játszott az arcán. Még mindig szórakoztatta ez az egész helyzet. – De az az érzésem, hogy cserébe vársz valamit. – tekintetét Sebastianra emelte, várva, hogy mégis mi az amit szeretne tőle. Őszintén semmi elképzelése sem volt, hiszen sosem látta még a férfit és lényegében semmit nem tudott róla, és így elég nehéz lett volna ezt kitalálni. Habár sokan pályáztak a vagyonára, sokszor rá, nem feltétlen jó értelemben, de előbb-utóbb mind rájöttek, hogy nem éri meg ujjat húzni Amarával. – Fura egy vadász vagy te. – tette még hozzá. Nem igazán tudta, hogy is érezzen ezzel kapcsolatban, viszont megvolt rá az esély, hogy akár fel is tudja használi szóval próbálta okosan kijátszani a lapokat. |
Amikor kiértem, a szabad levegőre egy jó nagyot szipantottam a levegőbe. Jól esett már végre kijönni onnan, szerencsére itt kint, már alig voltak lények mind bent szórakoztak. Leginkább csak akkor jöttek ki, ha éppen rá akartak volna gyújtani ha jól láttam. Én sem tettem másképp igazából, lehúzodtam az épület oldalához majd itt nekidőltem a falnak, egyik lábamat keresztbe rakva a másikhoz. Kabát zsebemből elővettem a kedvenc cigarettámat, majd rá gyújtottam én is. Kifújva a füstöt, mélyen beszippantottam azt aztán csak kiengedtem a levegőt. Hagytam hogy a füst és a nikotin átjárja a testemet. Nem mondanám magam nagy dohányosnak, naponta 1-2 szálat szoktam elszívni vagy négyet ha olyan napom van. Ma sokkal lazább napot zárhatok, elég lesz bőven ennyi számomra.
Már pont az ajkaimhoz akartam érinteni a cigarettát, amikor megpillantottam egy lányt. Amara volt személyesen. Csak a tekintetemet vetettem felé, a fejem egy centit sem mozdult. Beleszippantottam ebbe a mérgező csodába egyet. Nem tudtam mennyi idő telt el, mire kijött de meglepődtem rajta. Persze ezt nem is mutattam ki.- Őszintén szólva, nem hittem hogy valóban kijössz. - Nem is figyelve a korábbi mondani valójára, ami persze jól esett. - Köszönöm ezt bóknak veszem. - Vigyorogtam el, miútán kifújtam a füstöt. Bár tudtam, nem az én kedvemért jött ki, hanem a saját érdekében. Amikor végeztem a dohányzással, elpöcintettem a csikket, és miután a földbe tapostam ellöktem magam a faltól. - Úgy mondják, a séta jót tesz a léleknek. - Vigyorgtam el, direkt húzva az agyát a nevemmel kapcsolatban. Elindultam hát ismét. Jobb egy olyan helyen beszélgetni ahol mind a ketten biztonságban vagyunk. Azért mégsem lenne szerencsés dolog ha ránk támadnának vagy rám a lények vagy a vadászok erre a törékeny leányzóra. Útközben nagyon nem szólaltam meg, élveztem a csendet.
Útunk vége, egy kisebb dombon lévő kilátóhely ahol a város épületeik egy részét lehetett megcsodálni. Volt egy kisebb tó is a domb és a város között. Ide ember nem igazán jön, kivéve ha itt akarja első randiját tölteni vagy éppen keményen benne akarnak lenni a dologban. De itt mindketten biztonságban voltunk. Mondjuk én akkor jövök le ide, ha éppen az elmúlt éveimen akarok töprengeni, hogy mi lenne ha? kérdésekkel zárjam ki a külvilágot.
- Sebastian. - Szólaltam meg, miútán már kb egy perce állhattunk már itt. Ezzel letudva az én nevem is, nesze had örüljön. A dombot egy kerítés vetett véget a kilátónak. Ilyenkor este mindig gyönyörű volt ez a hely hála a rengetes világításnak. - Úgy vélem, jobb ha itt tartózkodunk nem lenne szerencsés ha ránk találnának. - Akkor szerintem kitörne az apokalipszis. Na jó ez egy kicsit túlzás de hát na. - A vadászok, megtudták a kis titkodat ami a cégen belül folyik. - Pillantottam rá, majd vissza a tájképre. - Szép dolog, hogy segíteni akarsz a fajtádon, de rengeteg ember hal bele. Ezért akarnak levadászni, és átvenni az írányítást a cégnél. - Nyújtottam át egy borítékot, amiben az állt ha eladja a céget nekik nem fogják a fejét venni. Persze tudtam, esze ágában sincs ilyet tenni nem olyan hülye mint a többi nő szokott lenni. - De szerintem ne vedd fenyegetésnek. A csapat pár kutató suhancokból áll, és pár önelégült tapló köcsögből áll akik szeretik magukat fényezni. - Fejeztem be ennyivel a mondandómat. - És az hogy én teljesítsem-e a kérésüket miszerint rontsak az életedre, nos azt én döntöm el. - Vigyorogtam el magam. Most lehet engem is oda tesz a köcsög taplók közé, de hát én csak szórakozom. Azt pedig nem tilos. |
Csak mosolyogni tudott ezen a hátba szúrós dumáján. Valóban ez volt az alap gondolkodása minden élőlénynek, csakhogy Őt alapvetően nem volt érdemes hátba szúrni, hiszen Ő látta el Fournemouth vámpírjait vérrel. Szóval csak jól jártak vele. De inkább megtartotta magának a gondolatait ezzel kapcsolatban, gondoljon, amit csak akar.
- Mégis mi mást akarhatna tőlem egy vadász? – tette fel a kérdést közömbösen – Ti nem szoktatok szörnyekkel közösködni… De tegyük fel, nem azért vagy itt, hogy végett vess az életemnek. Akkor mégis mit akarsz tőlem? – kérdezte most már egy kicsit ingerültebben. Tényleg ennyire hülyének néz? Vagy mi baja van ennek az embernek? Hogy nem félti rongy életét. Aztán csak elmondta, hogy miért van itt, de Amara egy percig sem hitt neki. Vagyis hát abszolút elhitte, hogy keres valakit, ugyanakkor abban is biztos volt, hogy a férfi azért van itt, hogy Őt levadássza, hiába állított mást. Szóval csak lassan bólogatva, unottan hallgatta a férfi magyarázását.
- Ugyan ki ne utálná a vadászokat? – tette fel a kérdést arra célozva, hogy a falra tudna mászni tőle – Fajok kiirtásán dolgoztok mert nem tudjátok elviselni, hogy bizony nem az ember a csúcsragadozó ezen a földön. – a gondolatra újra felgyülemlett benne a düh. De már jöttek is az újabb „bókok”. Halkan felkuncogott a királynősdis beszólásán. – Tudod én megdolgoztam, hogy úgy éljek, mint egy királynő. Nem tagadom, volt egy kis előnyöm… - mondta megvonva a vállát – De nem szép dolog ám az irigység. – gonosz mosolya ismét megjelent az arcán és lenőzen pillantott a férfira. Persze hogy nem tetszik neki ez a helyzet, egy vámpír aki ilyen sokra vitte, míg ő, hát… csak egy szánalmas kis vadász.
Aztán a férfi folytatta a további mondandójával. Persze, hogy tudta a nevét, valószínűleg jól utánanézett, hogy ki is lehet Ő, meg sem lepődött ezen, habár abszolút nem tetszett neki, hogy becézgeti, mégis kinek képzeli ez magát? Itt helyben kettétörhetném és még csak senki egy pillantást se vetne rá. – nagyot sóhajtott, csak hogy kicsit elengedje a felgyülemlett haragot. Azzal a vadász felállt és kisétált a bárból. Amara természetesen ülve maradt, a kezében lévő whiskys pohárra játszadozott egy darabig. Végül csak megitta a pohár maradék tartalmát, azzal odacsúsztatta a pultos elé. – Még csak be sem mutatkozott… Bunkó. – mondta a pult mögött álló srácnak, tetetett sértettséggel. – Ugyanakkor biztos, hogy értem jött, mert ha úgy utánam nézett, akkor azt is tudnia kell, hogy nem közösködöm démonokkal. – mondta elgondolkodva, inkább csak magának, mint a pincérnek. Ismét egy nagyot sóhajtott, mint aki már belefáradt ebbe az egészbe, ami mondjuk nem is állt annyira messze az igazságtól. – Jobb lesz szemmel tartani, azzal a nagy pofájával annyi bajt okozhat. De ha kimegyek és rám támad… esküszöm elteszem a legközelebbi étkezésemig. – mondta dühösen, azzal felállt és kiviharzott a bárból. Eddigre a nap már teljesen lement, csak az utcai lámpák biztosítottak egy kis világosságot. Nem mintha ez Amara számár gondot jelentett volna, a sötétség a barátja volt, ahogy minden vámpíré is. Ahogy kilépett a bárból a férfit már sehol sem látta, ellenben érezte vérének illatát. Tett pár lépést, aztán egy beugróban a falnak dőlve találta a férfit. – Okos ördög vagy, de nem vagy még itt elég ideje, hogy megjegyezzem a neved. – mondta fölényesen, arra utalva, hogy Ő még nem ismeri a nevét, mert bármily hihetetlen Amara számár Ő csak egy senki. |
Ameddig nem teljesítettem bosszúmat, a halál messziről elkerül. Futott át rajtam ez a gondolat miután a lány az életemről kezdett el beszélni. Addig én fogom a halált kergetni, szóval jobb ha felkészül a kaszás is. - És mit érsz el azzal ha ismernek? A legtöbb csak azt az okot keresi, hogyan szúrjon hátba téged. - Vontam vállat nemes egyszerűséggel, majd ismét belekortyoltam a jó hideg whiskeybe. Hiába más lények, természetileg szinte emberek. Igaz némelyikük nem érez semmit, csak a gyilkolászás az ami hajtja. Bár szerintem ha ezt fel emlegetném neki, nem igazán venne róla tudomást mint ahogy most is elteszi.
A fegyverem megmutatása láttán, szerintem ő is átgondolta hirtelenjében a dolgokat. Hiába is, akaratlanul elröhögtem magam ahogy a vadász szó hallatán szinte átjárta a düh. - Már egyből azt kell gondolni, hogy azért jöttem hogy kioltsam az életed? - Szórakozottan tettem fel neki a kérdést, majd én is kiittam a poharam tartalmát és én is ugyan úgy lecsaptam az asztalra, mint ahogy azt a lány is tette. - Jó rendben, vadász vagyok jelenleg a munkámat végzem pár ital társaságában, meg persze veled. - Mosolyogtam el.
- De, és most figyelj.... saját céllal vagyok itt. Keresek egy tagot, hogy megöljem a saját két kezemmel. - Most viszont, hazudtam is, meg nem is. Kettős mérce ez, de valahogy muszáj magam kihozni ebből a helyzetből. - Ezek, személyes okok szerintem úgy se értenéd. - Könyököltem rá a pultra az egyik kezemmel és úgy figyeltem a lány reakcióját. - Nem kell tőlem félni, akár hiszed akár nem mindenki máshogy fogja fel ezt a munkát. De tetszik, hogy már egyből a falra tudnál mászni tőlem. - Ejtettem egy kis ördögi vigyort.
- De még ezen kívűl tudom hogy te ki vagy, és szereted játszani a királynősdit. - Gondoltam ezt is megosztom vele, csak hogy tudja kivel van dolga. Gondoltam itt most a cégére amit vezet. Kissé azért durvának tartottam azt a kis titkot amit ez a cég őriz, hogy emberi vért tesznek ezekbe a konzervekbe vámpírok számára. Miattuk rengeteg ember halhat meg, még ha nem is rögtön de ki tudja egy pár hét után biztos belehalnak a sok vérleszívástól. Igazából jó dolog ez a kis vadászosdi. Mindent kiderítenek az adott lényről, meg kell hagyni remek kis csapat ez a kutató, nyomozós csoport. Mondjuk az én célpontomnál kevesebb dolgot tudok, tesz róla hogy ne találjuk meg. Egy mocskos gyilkos, de az életét azt tudja félteni hogy rohadna meg. De ha meglesz, utána már felhagyok ezzel a vadász dologgal. Utána talán már új életet kezdhetek ismét, ha túlélem.
Rápillantottam a lányra, aki még mindig szinte szúrós tekintettel fürkészett. - Ugyan már Amara, oldódj fel egy picit túl merev vagy drága. - Vigyorogtam el. - Tudod akit én keresek, egy démon és nem egy vámpír mint amilyen te. - Úgy hogy ezt a faj dolgot is letudhattam még ha nem is kérdezte. - Csak úgy mondtam, ha esetleg érdekelne. - Álltam fel a székről, majd a pultra tettem a további italoknak az árát. - Ha esetleg furdal téged a kíváncsiság, akkor gyere utánam. Járjunk egyet. - Kacsintottam egyet. - Ez a hely már túl hangos, és idegesítő nekem. - Azzal fordultam meg, hogy a kijárat felé vegyem az irányt. A sok köcsögnek meg úgy bámultam rá, hogy tudják velem nem érdemes újjat húzni. Én kint vártam a friss levegőn, hátha meggondolja magát a lány. |
Igazán tiszteletlenül viselkedett az illető, kezdte igencsak feldühíteni a viselkedése. Egy pillanatra ökölbe szorult a keze, de gyorsan el is lazította. Jössz te még az én utcámba… - futott át a gondolatain. Azzal fogta és ledöntötte a maradék whiskyt, és egy nagy koppanással le is tette a már üres poharat a pultra. – Igen, leléphettem volna. – helyeselt egy bólintás kíséretében, miközben a poharat fixírozta – De mi a garancia rá, hogy nem követtél volna? – kérdezte gonosz játékossággal a hangjában, miközben sokatmondó tekintetét a férfira emelte. Tudta, hogy valamiért ismerős az illata, hiszen aznap, nem sokkal, hogy belépett ebbe a bárba érezte az utcán is, de hát sok mindent érez és hall, nem jelenti feltétlen azt, hogy veszélyt is hordoznak magukban. Egy buta kislánynak nézel igaz-e? – gondolta sértődötten, pedig, ha tudta, hogy miféle lény is ő valójában, akkor azt is tudnia kellett, hogy már több száz éve játssza ezt a játékot, nem olyan egyszerű Őt csőbe húzni.
Egy pillanatra, amikor a férfi közelebb hajolt hozzá, kissé elhúzódott. Azért mindennek van egy határa, nem enged mindenféle söpredéket közel magához. Abban viszont igazat kellett adjon az embernek, amit a fülébe súgott. – Csak nehogy ez a veszély hajhászás vessen véget az életednek. – közömbösen megvonta a vállát. Hiszen valóban nem érdekelte, hogy a mellette ülő ember él vagy hal. Ha olyan ostoba, hogy a vesztébe rohanjon, hát akkor had menjen, sőt szívesen segít is ebben ha úgy alakulna.
Fél szemmel figyelte csak a mellette lefolytatott kis közjátékot. A ragadozók megjelentek, hogy elejtsék az önként felkínálkozó prédát. – a gondolatra egy apró félmosoly kúszott az arcára. De hamar le is hervadt, ahogy a férfi fegyvere egy pillanatra megvillant. Szóval egy vadász… A legundorítóbb emberi lény. – szemében fellángolt a harag. Akár itt helyben vérengzést is rendezhetne, de az abszolút nem lett volna egy elegáns megoldás, ráadásul ő nem egy vérszipoly, és nem is szeretne az lenni, hiszen az csak egy alantasabb élet lenne, aminél lássuk be sokkal kifinomultabb volt, abszolút nem lett volna méltó hozzá az az élet. Pedig néha olyan jól esett volna csak egyszerűen kiereszteni a gőzt.
- Igen, ezért van szemük. – helyeselt unottan, már-már a szemét forgatva. Minek ez a közjáték? – tette fel magának a költői kérdést. Hiszen tudta, hogy nem sétálhat oda hozzá egy tömegnyi szörny között és puffanthatja le, mert az biztos kudarc lenne. Ujjával intett a pincérnek, hogy kérne még egy kört. Úgy érezte most jól esne még egy kis alkohol, hogy ellazítsa és ne akarja itt helyben meggyilkolni ezt az átkozott nagyképű vadászt. Szerencséje, hogy nem sokkel ezelőtt itta meg azt az igazán ízletes Bloody Maryt.
- Meg persze, hiszen engem itt ismernek. – magyarázta lenézően, hiszen ő volt valaki, nem is akárki, legalábbis a saját világában, nyilván az emberek nem sokat tudtak róla, mert az abszolút nem lett volna előnyös, főleg ha egy cég tulajdonosa az illető – De látod, egyik sem mert idejönni és zargatni. Senki, kivéve te. – manikűrözött de hegyes karmú ujjával a férfira mutatott, majd belekortyolt az újonnan érkezett whiskybe. Egy kicsit gondolkodott, hogy vajon nyíltan rákérdezzen-e a dologra, hogy vajon, ki küldhetett rá egy vadászt. Habár nem gondolták át teljesen ezt a dolgot azok a semmirekellőek, valaki ügyesebb és tapasztaltabbat is küldhettek volna, de az is lehet, hogy nincs egyedül. Simán elkerülhette a figyelmét egy másik vadász, hiszen olyan rég volt már, hogy megpróbálták elkapni és megölni, és be kellett, hogy vallja, kissé lankadt e téren a figyelme. – Mond csak… - egy pillanatra szünetet tartott, és a pulton dülönggette a whiskys poharat, majd hideg tekintetét ismét a férfira emelte. – Ki akar engem holtan látni? Vadász… - a „vadász” szót összeszorított fogai között szűrte ki, már-már sziszegve, a megvetés a hangjában megkérdőjelezhetetlen volt. |
Őszintén szólva, nem gondoltam volna hogy bele megy a kis játékba amivel előálltam. Simán megtehette volna, hogy odébb áll az itallal a kezében de nem így történt. - Mond csak, udvariasságról nem hallottál még? - Tettem fel a kérdést kíváncsian. Majd végigmértem magamnak, ha már ő is így tett az imént. - Egyáltalán nem. Szóval megnyugodhatsz nincs szándékom veled. - Na persze ha tudná az igazságot, kitörne a hiszti és a félelem. - Ráadásul meg, simán lelécelhettél volna vagy tévedek? Még megteheted. - Gonoszkás vigyorral vontam válat. Lehet, hogy még is csak az első benyomásom volt igaz miszerint királynőként viselkedik egy ilyen lepra telepen is.
Ami meg a másik dolgot illeti, tudtam jól hogy mindenki rám merte ereszteni tekintetét és ismét bosszúsan elvigyorogtam magam. Közelebb hajoltam a lányhoz de csak épp annyira, hogy csak is ő halhassa a hangomat. - Tudod, akkor élsz igazán ha tele vagy veszéllyel. - Suttogtam, majd visszatértem korábbi "helyemre".
Nem sokkal később egy csajszi jött oda hozzám, csak éppen a másik oldalamra foglalt helyet. Megpaskolta a vállamat, és kihívóan kezdett viselkedni. - Szia szépfiú, meghívsz egy italra? - Szólalt meg szinte már kéjesen, és csak hogy biztosra menjen még a száját is körbe nyalta. Akármennyire is furcsa volt, ez még számomra is már sok volt. Felé fordultam, majd a kabátomat észrevétlenül szélesebbre húztam ahonnan látszott egy pisztoly ami szépen a derekamon pihent. De ez nem az a szokásos fegyver volt ez csak is vadászatra lett kifejlesztve. - Aranyos vagy, meg minden de nem pergünk egy hullámhosszon. - Vigyorogtam az ismeretlenre, de a tekintetemben láthatta hogy simán itt helyben szét loccsantanám az agyát. Valószínűleg rájött hogy ki is vagyok valójában. Okos volt nő létére hogy vette a lapot és elment egy másik asztalhoz. Elégedetten fordultam vissza az italomhoz, amit már egybe megittam majd kértem újat helyette.
- Mit is mondtál az előbb? Úgy tűnik mégis csak a "csinos kis pofim" a nyerő. - Nevettem el magam, csak hogy egy kicsit hencegjek vele. - Tudom jól, elvégre azért van szemük nem? Hogy nézzenek. - Mosolyogtam el. Jó volt megjátszani a dolgokat előtte. Természetesen tudtam hova jövök, de nem érdekelt igazán. A munkámat csinálom csak, ezért vagyok itt. Sokszor a whiskey apámra emlékeztetett amikor még élt, és a bánatát ebbe ölte bele. Csak úgy áradott a szobából ennek az italnak az illata. Talán ezért lett a kedvencem, mert rá emlékeztett és igazából ez az egyetlen ami megmaradt az emlékeimben. Most is éppen rá gondoltam amikor már a második whiskeys poharat fogtam meg, hogy igyak belőle. Félreértés ne essék, iszonyú nehezen lehet engem leitatni. Szerencsémre nagyon jól bírom az italokat.
- Egyébként, biztos téged is megnéztek mikor beléptél ide. Sok csúnya rossz bácsik vannak itt. Szerintem jobb helyre is elmehettél volna, mint hogy ezen a szar helyen eresszd ki a gőzt. - Fejtettem ki a véleményem kis gonoszkás vigyorral az arcomon. |
Az embernek volt képe egyenesen felé venni az irányt és le is huppant a mellette lévő székre. Még hogy fizeti az Ő italát is, az arcátlan. Hogy nem lehet egy nyugodt, békés estéje, amikor nem kell a söpredékkel foglalkoznia... - egyszerűen nem tudott szebbeket gondolni, főleg nem egy emberről. De hát mégsem maradhat örökre a lakásába zárva, de hát így van ez, néha el kell viselnie ezt is. Végülis csak így ismerheti meg az "ellenséget", habár a sok száz év alatt azért elég jól megismerte már őket, de hát egyedül még így is kevés, hogy megdöntse az emberek uralmát, és ez igancsak dühítette. Mindenesetre most elhesegette ezeket a gondolatokat, nem itt és nem most van ennek itt az ideje.
Kissé felhúzta a szemöldökét úgy sandított a férfira, miközben Ő is belekortyolt a whiskybe. – Úgy nézek ki, mint aki rászorul arra, hogy meghívják? – kérdezte kissé lenézően, már-már megsértve. Vagy nem tudja, hogy ki ő, ami simán előfordulhat, hiszen mégis csak egy alantas ember volt, vagy éppenséggel nem vett róla tudomást, ami talán még jobban dühítette Amarát. Akár egy megszállott hívő is lehetett, aki be akar nála vágódni, egy elég arcátlan hívő, de őket talán jobban megtűrte, már ha lehet ilyet mondani, hiszen sokszor istenítették őket, ami Amara szerint így is lenne rendjén és mindenkinek követnie kellene a példájukat. Viszont, ha esetleg egy vadásszal áll szemben, akkor csak reménykedhetett abban az illető, hogy nem derül ki ez az „aprócska” részlet, mert ha igen, akkor Amara biztos, hogy nem kegyelmez neki. Na persze nem öli meg, alapvetően nem volt Ő gyilkos, viszont biztos, hogy tesz róla, hogy legközelebb kétszer is meggondolja, hogy valóban okos dolog-e levadászni egy ilyen lényt, hogy többé ne ártson a fajtájának. Szóval egyelőre csak feltételezni tudta, hogy kivel is lehet dolga.
A férfi kérdését rezzenéstelen arccal hallgatta, de végül csak az arcára kúszott egy gonosz kis mosoly, miközben felpillantott a velük szemben lévő bárpult tükrös falára.
- Te hívtál meg egy italra, szóval ezt én kérdezhetném tőled. – jelentette ki nemes egyszerűséggel, miközben kissé megemelte a poharat és egy újabbat kortyolt belőle. Persze sejtette, hogy arra céloz, hogy végig mérte, de ha nem vette észre, hogy mások is megnézték maguknak, akkor egy őrült bolonddal áll szemben, és azok a valakik lehet, hogy éppenséggel a vacsorájukat látták a férfiban, szóval igen, valóban egy önveszélyes őrülttel van dolga. Persze ezt sem lehetett kizárni, mármint, hogy fel sem tűnt neki, hogy mások is végigmérték, hiszen ilyenek ezek a férfiak, látnak egy csinos kis pofit és máris minden megszűnik körülöttük, semmit sem vesznek észre, kész szánalom. – Tudod, sokan megnéztek itt maguknak. – jegyezte meg csak úgy mellékesen, ha esetleg nem vette volna észre, akkor most megköszönheti neki, hogy felhívta rá a figyelmét – Gondolom sejtelmed sincs, hogy miért. – a gonoszkás mosoly továbbra is ott játszott az arcán, úgy pillantott sokatmondó tekintettel a férfira, és várta a válaszát. Ebből majd talán kiderül, hogy hányadán is áll, vagy nem, de természetesen nem kockáztatta, hogy önként felfedje, hogy vámpír, hogy amúgy egy "szörnyekkel" teli bárban csücsül, ha esetleg egy tudatlan bolond lenne, akivel kénytelen volt szóba elegyedni. Bár azért ebben kételkedett, hogy egy tudatlan ember csak úgy akaratlan besétál egy szörnyekkel teli bárba, ekkora véletlen azért csak nagyon ritkán fordul elő. - Szerintem te is tudod, hogy nem a csinos pofid miatt néztek meg maguknak. - tette még hozzá közömbösen. |
Egy jó pár napja már, hogy kaphattam egy megbízást amiben az állt hogy egy hölgyet kell kiiktatni. Elvileg a saját módszereivel játszik, és játsz ki másokat a cége érdekében... vagy mi a fene?! Először nem tudtam hova tenni a dolgot, hiszen ritka hogy egy ilyen feladatot kapok. Nem hogy a saját célomhoz vinne előre, inkább megkötik a kezem. Az illetőről mindent megtudtam, amit ezek összegyűjtöttek. Fényképek róla, kor, faj, és egyebek. Vámpír... Tört ki belőlem egy aprócska halk kuncogás. Ravasz, gonosz lények az biztos. Ahogy nézegettem a képeket, kissé meglepődtem mert nem nézném ki belőle, hogy harcias lenne. Értem ezt arra hogy képtelen más módszerekhez folyamodni. De hát hinni a templomban kell, és a senkiházik szavában. Hogy ezek mit megnem tesznek a vadászatért? Nagyot sóhajtottam, ahogy letettem a képekkel dokumentumokkal teli mappát a dohány asztalra és hátradőltem a kanapénak, hogy egy kicsit megdörzsöljem fáradt szemeimet, hogy kicsit felébredjek.
Úgy voltam vele, jobb lesz ha felkeresem a helyet ahol lakik és onnan követem. Nem volt semmi szándékom egyenlőre, csupán csak megfigyelni akarom, hogy még több infót tudjak meg róla. De most az első dolgom volt egy jó erős kávé, ha esetleg egész éjjel fent leszek. Még naplemente előtt egy órával indultam el, hisz ezek csak este szoktak leginkább kint császkálni emberi áldozatok után kutatva. Kíváncsi vagyok mikor lesz ez a hely egy szellemváros ezek miatt. Elég bosszantó tud lenni hogy minket gyilkolnak halomra.
Már a helyszínen álltam jó távolról, véletlenül se szimatoljon ki magának amikor már kilépett a házából. Megtartva a kellő távolságot, én is megindultam nyugodt léptekkel kabát zsebre téve kezeimet. Nem volt rajtam más, csak egy fehér poló, rá egy ballon kabát egy barna farmernadrág és kb ennyi. Munka ide vagy oda, jól esett a levegőn lenni egy kicsit. Közben figyeltem ezt a nőszemélyt. Derékig érő haj, alacsony testalkat tipikus királynőnek érezheti magát. De az is lehet hogy csak az első benyomás miatt érzem ezt. Észrevettem ahogy a célszemély egy bárba téved be, ami igen hangos, tömeggel teli. Megálltam a bár előtt felpillantva a hely nevére. Ismertem ezt a helyet, tudtam hogy itt csak a lények gyűlnek össze legtöbbjük emberi alakban hogy ne keltsenek feltűnést. Néha-néha megakadt pár átlagos ember is, akik mondjuk nem hisznek a létezésükben. Na azok apám, ha eddig nem cseszték el az életüket akkor most már azzal is megtehetik hogy betérnek erre a helyre megdögleni. De engem hidegen hagyott a dolog. Nincs mit veszítenem.
Nem sokkal később én is beléptem a bárba, ahol rengeteg szem engem kezdett bámulni. Ha tudnék ölni a pillantásommal már mind hallottak lennének. Eléggé felbosszantott, de ez igyekeztem nem kimutatni. A távolban megpillantottam a lányt, aki a többiekhez híven rám eresztette tekintetét. Erre akaratlanul is elvigyorogtam, rákacsintva menet közben a pult felé. Nem is volt kérdés milyen italt szeretnék kérni. A lány közvetlen ott ült a pult mellett, ahol én helyet foglaltam a magasított széken. Le se ültem, de már a kedvenc szavamat hallottam tőle.- Nekem is. - Szólaltam meg rögtön utána, kapva elő a pénztárcámat. - Fizetem a hölgyét is. - Mondtam egy apró mosollyal az arcomon a pincérnek aki már teljesítette is a kívánságunkat. Megkapva az italt én már bele is kortyoltam a sajátomba. - Csak nem tetszem neked? - Pillantottam a lányra, miután letettem a poharat a pultra. Ezt értettem arra, hogy szinte már végigmért titokzatos szemeivel.
|
Napjait általában a luxuslakásában töltötte egy szál fekete pólóban vagy lenge ingben, zenét hallgatott, szórakozott, nem mindig egyedül, esetleg a vállalkozása ügyes bajos dolgait egyengette, habár ezeket igyekezett inkább valaki másra áthelyezni, hogy neki ne kelljen túl sokat ezzel foglalkoznia, mert igencsak untatták ezek a dolgok, főleg ilyen sok év távlatában. Meg amúgy is, ment az már magától szépen olajozottan. Ugyan kellett hozzá jó pár kétes alkut kötni, jó pár egyént meg kellett fenyegetni, hiszen ahhoz, hogy emberi vért tudjon árulni a városban a vámpíroknak, ahhoz bizony meg kellett mozgatni jó pár szálat. De azok már sok-sok évvel ezelőtt voltak, mostanra ezek a kapcsolatok teljesen megszilárdultak, így folyamatos volt a vérellátás.
Most éppen egy unalmasabb napot töltött otthon. A fotelében hátradőlve olvasgatott, iszogatott és fél szemmel követte ahogy aznapi társasága összeszedi a cuccait és távozik. Abszolút minden érzelmet nélkülöző testi kapcsolatok voltak ezek. Voltak olyan alkalmak, amikor embereket hívott a lakására, de kizárolag csak azért, hogy a vérüket szívja, meg sem fordult a fejében, hogy esetleg eggyel is összefeküdjön, az undortól szinte már kirázta a hideg. Semmi pénzért nem mondott volna le az emberi vérről, ugyan előfordult az is, hogy állatok vérét itta, de ez igancsak ritkán fordult elő.
Ahogy a házban kóborolt az ablakhoz tévedt és elégedetten konstatálta, hogy megy le a nap, végre szabadon kószálhat kint a városban. Persze napközben is kimehetett volna, hiszen megvannak már arra a jól bevált módszerek, hogy ne égjen meg véletlen a napon, de este mégis csak kényelmesebb volt, meg hát tulajdonképpen egy éjszakai lény volt, szóval akárhonnan is nézzük, ez volt az Ő ideje. Felkapott magára egy fekete hosszúujjú felsőt, ami szabaddá tette hófehér vállait és egy fekete farmert, semmi puccos, de így is csinos volt.
Habár nem nagyon szerette a tömeget, főleg mert semmi kedve nem volt elvegyülni az egyszerű emberek között, de azért ő is vágyott néha egy kis szórakozásra, és lássuk be azt egyedül nem lehet, és nagyon szívesen evett volna valamit. Az útja egy hangos bárba vezetett, valamilyen buli kezdődött éppen, vagy már folyt, nem tudta volna megmondani, de nem ez volt a lényeg. Mindenféle lény itt vegyült és Amara is bevetette magát a sűrűlyébe. Kerített magának egy ablak melletti kényelmes széket; szeretett mindent szemmel tartani, és azt erről a helyről lehetett a legjobban. Kért magának egy Bloody Maryt, na de nem akármilyet, a paradicsomlé helyett ugyanis vért töltöttek bele neki, a többi maradt a szokásos. Már bele is szippantott a szívószálba és egy elégedett sóhaj szakadt ki belőle, ahogy a vér vörösre színezte a száját. Szőrnyű volt belegondolni abba, hogy ha nem létezne ez a város, akkor neki sem lenne lehetősége erre. És ezt csakis az embereknek köszönhetik, azok a törékeny kis lények, hogy képesek ezt az erős fajt így elnyomni? – tette fel magának a kérdést. Őszinte megvetéssel viseltette irántuk, habár ha végignézett a bárban összegyűlt csőcseléken, róluk sem tudott sokkal szebbeket gondolni. Mind itt élnek a nyomorban és hagyják, hogy vadászok és hívők tegyék őket rabszolgákká. Szánalmas… Arra már nem is gondolt, hogy sok vámpír táncol inkább night clubbokban és áruba bocsájtja a testét, ez volt még ami igazán fel tudta dühíteni, úgy érezte ők fajtájuk szégyenei, amikor "királyok" is lehetnének. De most nem azért jött, hogy ítélkezzen, habár mindig mindenkin ítélkezett, de most egy kicsit lazítani szeretett volna. Szóval elhessegette ezeket a gondolatokat és inkább arra a szó szerint Bloody Maryre koncentrált, ami ugyan még csak az első ital volt aznap este, de nem az utolsó.
Kicsit később újabb csapat érkezett, Amara legnagyobb meglepetésére egy ember is volt köztük. El volt képedve, hogy van pofája idetolni a képét, egy bárba ahol csak természetfeletti lények vannak. Mostmár csak azt remélte, hogy nem egy aljas vadász, aki a fajtását előszeretettel mészárolja le. Egy pillanatig sem leplezte ellenszenvét, és szemével egy darabig követte a férfit, közben kért magának egy újabb italt, ezuttal vér, de nem alkohol menteset. Whisky-t, jéggel. - mondta a pincérnek határozottan. |
Amikor a gonosz, találkozik a sötétséggel
Lezárt kör |
[13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
