Nate megpróbálta telepatikusan legyőzni Apokalipszist, de egyedül nem nagyon boldogult, amikor viszont Jean is odarohant, hogy segítsen neki, már-már úgy látszott, hogy legyőzik az ellenséget. Ekkor azonban Jean hirtelen a fejéhez kapott és becsukta a fejét. Amikor újra kinyitotta a szemét, akkor a többiek észrevették, hogy a szemében kis lángok „égnek”, de pár pislogás után ezek a lángok kialudtak.  Ezután Jean megújult erővel támadt Nate segítségével Apokalipszisre, és már majdnem legyőzték, amikor hirtelen egy nagy lila fénysugár kíséretében Apokalipszis eltűnt.
- Anya, ez te voltál? –kérdezte Nate meglepődve, de Jean csak annyit bírt kimondani döbbenetében, hogy nem.
- Akkor szerintem menjünk be a házba és próbáljuk meg kihasználni a maradék időnket, mielőtt Apokalipszis visszatér. –mondta Nate, és Jeannel bement a házba.
Odabent már a többiek is kezdtek magukhoz térni, igaz mindenkinek fájt a feje és hulla fáradt volt.
- Majd én őrködök, addig ti pihenjétek ki magatokat. –mondta Logan, majd nekidőlt az ablakpárkánynak és kifelé kémlelt.
A többieknek sem kellett kétszer mondani, két méterről dőltek be az ágyba, és úgy aludtak, mint ha Logan egész napos edzésének fáradalmait pihennék ki. Úgy éjfél felé Jean felébredt, és mivel nem tudott visszaaludni, ezért megnézte, hogy minden rendben van-e. Beszélgetett egy kicsit Logannel, majd bement a garázsba, és ügyködni kezdett. Egy óra múlva azonban ő is visszament a többiekhez aludni. Az éjszaka nyugodtan telt el, másnap reggel mindenki kipihenve ébredt. Miután reggeliztek, Logan elmesélte Apokalipszis volt lovasainak, hogy mi történt előző éjjel, mivel senki sem emlékezett semmire a tegnapi harcból. Az egész nap félelemben telt, attól tartottak, hogy bármelyik percben felbukkanhat Apokalipszis, vagy valamelyikük újra az erő sötét oldalára áll át.
Az idő sem volt a legszebb, egész nap felhős volt az ég, a nap ki sem sütött, és esett az eső. Ez estére sem változott, és még Ciklon sem tudta elintézni, hogy jobb idő legyen, így hát ilyen nyomott hangulatban esteledett be.
Az idősebbek a nappaliban tanácskoztak, hogy mi legyen, amikor Bobby megkérdezte, hogy nem látta-e valaki Kittyt, de egyvalaki kivételével mindenki nemet mondott.
- Kitty… itt van a szobában… - mondta Jean, majd kicsit hunyorogva körülnézett a szobában, és a tekintete megakadt a fal egy részén.
- Hol? –kérdezték a többiek.
- *Ne ijedjetek meg, senki sem fog megsérülni.* - hallották a többiek Jean szavait a fejükben.
Ekkor Jean, akinek újra kigyulladt a tűz a szemében, hirtelen felugrott a fotelből, és egy fegyvert előkapva egyenesen a falnak arra a részére célzott, ahol szerinte Kitty lehet. A többiek hirtelen azt sem tudták, hogy mi történik, meg akarták állítani Jeant, de már eldördült a fegyver. A földön és a falon vörös foltok jelentek meg, majd lassan láthatóvá vált a földön heverő Kitty alakja, szintén vörös foltokkal.
- Láthatatlan volt. –mondta Jean, miközben kialudt a tűz a szemében. –De már újra látható.
- JEAN?! Mit tettél??? –ordította Bobby, majd odarohant Kittyhez és dühösen tovább ordítozott. –Megölted Kittyt! Hogy tehettél ilyet? Megölted!
A többiek megdöbbenve néztek… először Kittyre, utána Jeanre… majd újra Kittyre… és újra Jeanre… nem tudták, hogy mit mondjanak. Utána Max és Karl megfogták jén karját, és nem engedték el.
- Anya… - mondta halkan Nate… mást nem bírt mondani…
- Engedjetek el! –próbált meg kiszabadulni Jean. – Félreértitek ezt az egészet.
- Nem tudom, hogy ezen mit lehet félre érteni. –mondta Max dühösen.
- Scott, ugye te hiszel nekem? Nem öltem meg… azt sosem tudnám megtenni, még az ellenségemmel sem, nem hogy az egyik legjobb barátommal. Ugye hiszel nekem? –kérdezte könnyes szemmel Jean, miközben megpróbált kiszabadulni Max és Karl karjai közül.
- Jean… - mondta Scott. – Tudom, hogy képtelen lennél megölni a barátaidat, de akkor Kitty…
- Csak elkábítottam. Csak egy kábító lövedék volt. –mondta Jean.
Hirtelen leguggolt és csinált egy hátra szaltót, ezáltal kiszabadult Max és Karl karjaiból. Ezután odarohant Kittyhez. Bobby még mindig dühösen nézett rá, és nem akarta közel engedni a lányhoz, ám Jean telekinetikusan félrelökte. Odament Kittyhez, és egy kis tapadókorong alakú lövedéket levett Kitty oldaláról, és elkezdett magyarázkodni.
- Apokalipszis újra a hatalmába kerítette Kittyt, aki láthatatlanul el akart menni anélkül, hogy mi észrevettük volna. De mivel én észrevettem, ez nem sikerült neki. Elkábítottam, és most elájult. Ennyi az egész. Semmi baja nincs.
- De akkor mi ez a sok vér? –kérdezte Logan idegesen.
- Az csak festék! Olyan lövedéket készítettem tegnap éjjel, ami ha eltalál valaki, akkor azt beteríti festékkel. És mivel Kitty láthatatlan, így láttuk volna, hogy merre megy, ha esetleg nem használ a kábító lövedék.
- És miért pont vörös festéket kellett használnod? –kérdezte Karl.
- Azért, mert csak azt találtam a garázsotokban! –kiabálta Jean.
- Nézzétek! –mondta Max, majd Kittyre néztek. A lány szájából egy kis fehér energiagömb jött ki, majd hirtelen semmivé vált.
- Apokalipszis… - mondta Professzor.
- Ezt magyarázom már egy hete. Most azt hittétek, hogy meghülyültem, és átálltam Apokalipszis oldalára, hogy az összes X-men-t megöljem? – kérdezte Jean idegesen.
A többiek viszont szótlanul álltak és a nyakukat vakargatták.
- Grrr… Férfiak… –mondta Jean vörös fejjel, majd kiment a szobából, és becsapta maga után az ajtót.